„Könnyebb rálátni egy olyan szituációra, amelyben nem vagyunk benne” - Beszélgetés Borbély Zsuzsa irodalom- és filmterapeutával
Gustave Flaubert még azt mondta, hogy ”Bovaryné én vagyok”, Ingmar Bergman viszont így búcsúzott hősétől a Szenvedély című film zárójelenetében: „Ezúttal Andreas Winkelmannak hívták.” A számát sem tudhatjuk azoknak, akik irodalmi- vagy filmhősökben ismernek magukra, de akár egy könyvfejezet vagy filmjelenet is rávilágíthat életünkben valamire, amit eddig nem értettünk, vagy akarva-akaratlanul eltitkoltunk.
Borbély Zsuzsa irodalom- és filmterapeuta, nem mellesleg kulturális újságíró, éppen ilyen önismereti csoportokat vezet. Találkozásunkkor mindjárt egy provokatív kérdést szegeztem neki:
- Ön melyik hősnőt választana kapásból?
- Nyilván mindenki Elisabeth Bennet akarna lenni, aki belevaló és karakán, de én inkább Bridget Jones vagyok, vagy még inkább Woody Allen valamelyik figurája, ami az öniróniát és az abszurd helyzeteket illeti mindenképp. Bár az irodalom- és filmterápia nem ennyire „egy az egyben” értelmezi a karaktereket.
- Az Ön terapeuta pályafutása valójában már a diplomamunkájával megkezdődött, mivel a Büszkeség és balítélet volt a témája. Ez a regény talán napjaink legnépszerűbb klasszikusa, Jane Austennek óriási reneszánsza van. Mi több, 2007-ben készült egy amerikai film Jane Austen könyvklub címmel, amiben a szereplők szintén önmagukat tárják fel. Mi lehet az oka ennek a sosem látott közkedveltségnek?
- Az 1995-ös, Colin Firth és Jennifer Ehle főszereplésével készült sorozat volt az, amelynek kapcsán újra felfedezték Jane Austen életművét. Az angolok a 90-es évek elején rájöttek, hogy a kultúra a legfontosabb exportcikkük: tele vannak kastélyokkal, gyönyörű ruhákkal, amelyek nemcsak a turistákat vonzották, hanem a filmeseket is. Ráadásul Jane Austennek már nem kell jogdíjat fizetni, munkáihoz szabadon hozzá lehetett nyúlni. Ez indította el a „kulturális örökség-filmek” sorozatát.
- Nemrég volt az ősbemutatója Hárs Anna Szívhang című darabjának, amelyben szintén egy „könyvklubban” hozzák felszínre a szereplők rejtett titkaikat. Ennyire fontos lenne az irodalom még ma is, amikor a közhiedelem szerint egyre kevesebbet olvasnak az emberek?
- Egyrészt az irodalom is lehet ennyire fontos, másrészt azt gondoltam, hogy a filmek és a sorozatok teljesen természetes módon vannak jelen a mindennapjainkban. Míg az irodalomhoz egy kicsit emelkedettebben állunk hozzá, a filmek és a sorozatok olyanok az életünkben, mint az étel és az ital. Lehet, hogy csak a háttérben megy, vagy csak odakapcsolunk és a felétől nézzük, de maguktól értetődő használati tárgyak, ami nem azt jelenti, hogy nem hatnak ránk. És mostanában nagyon sok klasszikus és kortárs irodalmi műnek van sorozat-feldolgozása. A szolgáltatók ráálltak arra, hogy ha valami működik könyvként, feldolgozzák sorozatba, így lehet, hogy fordítva is működik, és sorozat nézői elolvassák az eredeti művet.
- Évtizedekkel ezelőtt még a valós életben is megvoltak a példaképeink, a „hőseink”, az űrhajósoktól a Beatlesig. Ma már inkább a filmek, sorozatok hőseivel azonosulunk, akit szeretünk, vagy éppen „imádunk gyűlölni”.
- Lehet, hogy a „hőstelenedés” igazából azt jelenti, hogy lehullt a lepel a „makulátlan emberekről”, láthatóbbá váltak gyengéik: meg merik mutatni, vagy nehezebb eltitkolni a mai információs áradatban. Egyben hozzáférhetőbbekké is váltak.
Ez a filmekben is megjelenik: sokkal esendőbb hősök jelennek meg, mint például Bridget Jones. Nem kell nekem mindenben tökéletesnek lennem, hanem hibáimmal együtt is lehetek „hősnő”.
- És hány olyan sorozat van, ahol „a negatív hős” viszi az eseményeket, Jockey-tól Berényi Miklósig… Vagy miért népszerű ma is Dr. Jekyll és Mr. Hyde története? Mert mindannyiunkban benne van mindegyik…
- Így van, a terápiákon sem azt kérdezem feltétlenül, hogy mi tetszett, hanem hogy mi az, ami megszólított. Nemcsak azzal tudunk dolgozni, ami pozitív érzéseket vált ki bennünk, hanem a negatívokkal is. Ha egy karakter iszonyúan idegesít és legszívesebben tarkón csapnám egy szívlapáttal, nyilván annak is van valami oka bennem. Lehet, hogy az a figura úgy viselkedik, mint valamelyik ismerősöm, vagy az én olyan tulajdonságaimat viseli, amelyekkel nem szeretnék szembesülni.
Lehet, hogy könnyebb rálátni egy szituációra, amelyben nem vagyunk konkrétan benne és felfedezzük a ránk vonatkozó párhuzamokat.
- Lehet, hogy ez a háttér egyfajta „biztonságot” ad a csoport tagjainak a közös érdeklődéssel együtt és könnyebben megnyílnak?
- Könnyebben kapcsolódnak egymáshoz, mivel például ugyanannak a sorozatnak a rajongói értik az apró utalásokat is – bár minden csoportunkban van olyan, aki egyáltalán nem is látta a sorozatot, mégis jól tud vele dolgozni – másrészt nem érzik azt, hogy most egy olyan közegben kell nekik bizonyítani, amihez nincsen közük.
- Egy hosszú sorozat kapcsán akár egy egész életről is el lehet gondolkodni.
- Igen, az érzelmi elköteleződés erősebb lehet egy-egy szereplő iránt, akit 10 éven keresztül követnek. Változhat is róla a nézők véleménye, miközben ők maguk is változnak. A Szívek szállodájának főszereplője a sorozat elején 16 éves, édesanyja pedig, aki lányanyaként szülte őt, 32. Azok, akik 16 évesek voltak a kezdetekkor, most már az anya korába értek, és sokan vannak, akik visszatekintenek egykori önmagukra, amikor a dolgokat a lány szemszögéből nézték, most már inkább az anya, vagy akár a nagymama szemével látják. Tehát egy sorozat kapcsán a saját fejlődésünket is nyomon tudjuk követni.
- Találkozott-e olyannal, aki a csoportfoglalkozás során döbbent rá arra, hogy ő egész más ember, mint amilyennek saját magát hitte?
- Volt egy nyugdíj előtt álló csoporttagunk, aki kamaszkorában szeretett verseket írni. A közös munka hatására újra felfedezte ezt a régi vágyát és elkezdett verseket írni, olyan szinten, hogy irodalmi lapokban jelent meg. Sikerült felvennie az évtizedekkel korábban letett fonalat. Lehet, hogy csak egy kis „pöccintés” kellett neki hozzá. Olyan dolgokat tudunk kihozni az emberekből, ami már bennük van. És az is fontos lehet egy csoporttagnak, hogy a többiek hogyan látják őt. Ők többnyire idegenek, ott találkoznak vele először, abból szűrnek le dolgokat, amiket elmond, vagy ahogy viselkedik.
Az esetek elsöprő többségében sokkal pozitívabban, meglátnak benne olyan tulajdonságokat, amiket ő nem vesz észre saját magában. Néha hasznos félig idegenek szemén keresztül látni magunkat és rájönni arra, hogy csak a mi fejünkben rögzültek azok a dolgok, amelyek akár akadályozhatnak is minket.
- Szerzői között szerepel Agatha Christie és Rejtő Jenő is. Az ő halhatatlanságukat szerintem az adja, hogy mindketten szenzációs figurákat alkottak, akikben szintén magunkra vagy a környezetünkre ismerhetünk. Emlékszem, katona koromban meg is találtuk a Rejtő-hősök hasonmásait Potrien őrmestertől az „ügyes” Tuskó Hopkinsig.
- És ez nyilván segített Önnek abban is, hogy ne vegye a katonaságot annyira komolyan… Agatha Christie-nél a rendkívül izgalmas krimiszál mellett valószínűleg kevesebben veszik észre, hogy ő a sorok között nagyon sok mindent elárul saját koráról. Például a nők helyzetéről a II. világháború után. Amikor a férfiak elmentek harcolni, egy csomó munkakört nekik kellett átvenniük, de amikor a férfiak visszatértek, a nők „feleslegessé” váltak. De miután megtapasztalták, hogy tudnak önállóan dolgozni és pénzt keresni, már nem biztos, hogy vissza akartak térni az előző életükbe, hanem keresték a saját helyüket a világban.
- A csoportfoglalkozások élőben és online-ban is mennek. Hogyan látja ebben a műfajban az online előnyeit és hátrányait?
- Én az online-nal egy kicsit elfogult vagyok, mert a pandémia alatt tanultam, és óráim egy része így zajlott. A pozitívum az elérhetőség akár külföldről is. Az első csoportomban határon túliak is voltak. Az is előny, hogy nem veszít senki időt a felesleges utazással, jobban be tudja illeszteni a foglalkozást a napjába. Ami talán a hátrány, hogy sokkal könnyebb kivonódni belőle otthonról. A csoportterápiák során a résztvevők olyan szituációba kerülnek, amely egy feszültséget teremt, ezzel dolgozunk az ülésen ha az ember a saját szobájában ül, sokkal könnyebb ezen energiák alól kibújni.
- Ha viszont személyesen jelen vannak, bekerülnek egymás aurájába, vagy egy közös aura képződik, sokkal erősebb lehet a hatás. Ezt én magam is éreztem, amikor szintén a covid miatt zoom-interjúkra kényszerültem.
- Lehet, hogy könnyebben megnyílnak online-ban, mert az egy másik tér, mintha nem is valóság lenne, mintha nem is mi beszélnénk, de az igazi együttlétnek is megvan a maga varázsa.
- Hamarosan megjelenik egy könyv a Magyar Irodalomterápiai Társaságtól, amelyben 10 tagja ajánl könyveket. Ön is köztük van.
- Egyes témákhoz kellett ajánlanunk könyveket. Igyekeztem, hogy legyenek köztük klasszikus és kortárs művek is, de az ember nem hazudtolhatja meg önmagát. Az én címszavaim között az anya-lánya, apa-lánya kapcsolat, a munkahelyi konfliktusok, az újrakezdés, a mi lenne, ha… témák voltak. A szerkesztő kedvence az volt, hogy a munkahelyi zaklatásra az Édes Annát hoztam példának…
