Kolorádó: egy fesztivál az erdő közepén, ahol nincsen semmi térerő
A 2020-ban elmaradt összes fesztivál közül a Kolorádó bukta a legnagyobbat a korlátozások miatt, ők ugyanis az eredeti júniusi időpontról először augusztus első felére szervezték át a programot, majd miután a kormány bedobta a hírhedt augusztus 15-i dátumot, másodjára is újraterveztek mindent augusztus utolsó hétvégéjére. Végül azonban ekkor sem tarthatták meg, így több hónapnyi pluszmunkájuk veszett kárba.
Idén már eleve két időpontot hirdettek meg júniusra illetve augusztusra, végül az utóbbi mellett döntöttek, és ekkor végre semmi nem szólt közbe. Ráadásul a nem éppen alacsony jegyárak ellenére a megtelt táblát is kitehették, előbb a bérletek fogytak el, majd az utolsó pillanatban a napijegyek is. Én 2017 után jártam ott újra a két középső napon, ez alapján foglalom össze a benyomásaimat.
Érdekes módon még napközben, a legfélreesőbb helyszínek sem voltak kihaltak: míg máshol a délutáni sávokban gyakran előfordul, hogy egy zenekar koncertjén alig páran lézengenek, a Kolorádón mindenhol összegyűlt legalább néhány tucat ember, az Árokban a Jazzboist pedig a 17 órai időpont ellenére igazi tömeg hallgatta.
A kijutás is viszonylag egyszerűen ment, bár a Hűvösvölgyből induló különjáratokra gyakran sokat kellett várni, ami főleg napközben, a tűző napon állva nem volt kellemes. Éjjel hazafelé viszont elég jól lekövették a keresletet, a mikrobuszok mellett egy nagy buszt is beállítottak, így negyed óránál sokkal többet akkor sem kellett a megállóban tölteni, ha nagy tömeg gyűlt össze. Más kérdés, hogy a belvárosba visszajutni a bizonytalan csatlakozások miatt akár másfél óráig is eltarthatott.
Beszélni kell a helyszín másik fő sajátosságáról, vagyis arról, hogy szinte egyáltalán nincsen térerő. Ehhez romantikusan is hozzá lehet állni, a hivatalos narratíva is a békebeli kiszakadás-élményre épít, ezzel indokolják, hogy nyilvános wifi sincs a területen. És tényleg semmi probléma azzal, ha a résztvevők legalább ebben a néhány napban nem a telefonjukat nyomkodják.
Az elveszett ismerősöket viszont jóval nehezebb megtalálni így. Persze ki lehet jelölni fix találkozási helyeket és időpontokat, de a buli hevében ezzel együtt bármi közbejöhet. A nagy tömegben pedig akár másodpercek alatt el lehet veszíteni egymást, főleg sötétedés után.
Ez nem generálna felesleges mobilhasználatot, hiszen csak az menne oda, akinek tényleg szüksége van rá. Azt viszont meg lehetne előzni vele, hogy adott esetben akár órákig tartson, míg az ember megtalálja a barátait, akikkel nem egyszerre érkezett, vagy csak elsodródott tőlük.
A Székelykapu színpad programja nem volt nagy meglepetés, jórészt ugyanazok a zenekarok játszottak rajta a Galaxisoktól a Bohemian Betyarson és a Csaknekedkislányon át a Carson Comáig és a Platon Karataevig, akiket idén nyáron már három-négy másik fesztiválon is láttam.
Emlékezetes élmény volt még egy fiatal belga zenekar, a Colonel Djafaar, akik négy fúvóssal csináltak óriási hangulatot a Takatttuka színpadnál, gyakorlatilag mindenki táncolt a nézőtéren.
A Run Over Dogs pedig a Keret színpadon tért vissza, ez volt az első fesztiválkoncertjük több mint két éve, és szerencsére ugyanazzal az elementáris lendülettel folytatták, mint ahogy abbahagyták. Bár tavasszal megjelent új lemezük kizárólag lassú és merengős dalokat tartalmaz, még akkor sem ült le a buli, amikor ezeket játszották.
A napközbeni civil felhozatal is kifejezetten erős volt a Kolorádón, több szervezet munkájával is meg lehetett ismerkedni. A Dányon és Bagon tevékenykedő Bagázs Egyesület workshopján például arról volt szó, hogy néz ki egy hétköznap a romatelepen, milyen kihívásokkal kell szembesülni az önkénteseknek és azoknak, akik ott élnek.
Jelen volt még az Amnesty International, akik főként a kormány homofób törvénye kapcsán tartottak ismeretterjesztő beszélgetéseket, valamint a NANE és a Patent Egyesület, akiknél az egyenlőség és a szexuális kultúra volt a téma.
Talán egy fesztiválon se jártam még, ahol ilyen sok lehetőség lenne a koncertek után tovább veretni akár reggelig. A Székelykapun és az Árokon kívül az összes színpad DJ-pulttá alakult az élő zenei programok végeztével.
Nem ártott volna a fentieken kívül egy hagyományosabb bulihelyszín, ahol azoknak az ízlésére is gondolnak, akik kifejezetten a zenekarok miatt váltottak jegyet, és technoklubok vagy goapartyk helyett mondjuk a Budapest Parkba szoktak járni.
A sötétedéskor több helyen is beizzított tábortűz viszont óriási ötlet, nemcsak azért, mert az erdő sajátosságai miatt kifejezetten lehűlt az idő és jól esett odaülni melegedni, hanem önmagában is utánozhatatlan a hangulata – főleg az elején, mielőtt összeesett volna a több méter magas máglya.
A Kolorádó főleg a helyszín miatt különleges fesztivál, más példát nem tudnék mondani, ahol egy erdő közepén hoznak össze ekkora volumenű bulit. Alapesetben jóval több külföldi fellépő szokott lenni, a jelenlegi helyzetben nyilván annak is örülni kell, hogy legalább ennyien el tudtak jönni, és egyébként a magyarok is bőven hozták az elvárható színvonalat.
Szerencsére az időjárásra se lehetett panasz, egy csepp eső sem esett. Ráadásul a fáknak köszönhetően még napközben sem volt kánikula, így hőgutától sem kellett tartani.
Lehet vitatkozni rajta, arányban áll-e ez az árszínvonal a fesztivál méretével és a programválasztékkal, de igazából nincs sok értelme: egyrészt nagyon nehéz anyagi helyzetből kellett talpra állniuk a szervezőknek, másrészt a teltház is azt igazolta vissza, hogy a látogatóknak így is belefér.
Még több fotót IDE kattintva lehet nézegetni.
