KULT
A Rovatból

Kokainfüggő volt, Russell Crowe miatt vált el, az ikrei pedig majdnem meghaltak – Dennis Quaid 70 éves

Játszott baseballedzőt, kerékpárversenyzőt, alamói katonát, rock ’n’ roll sztárt, kémet, sárkányölőt és űrhajóst, meg még száz másik szerepet. Elmondása szerint pedig még legalább 50 évig fog élni.


Dennis Quaid 1954. április 9-én született Houstonban, és ott is nőtt fel. Édesanyja, Juanita ingatlanügynök volt, édesapja, William pedig villanyszerelő. Együtt nevelték fel bátyjával, a most 73 éves és szintén ismert színész Randy Quaiddel együtt. Dennist eleinte a sport, azon belül is a baseball érdekelte: hatéves korában kezdett el játszani, és Mickey Mantle volt a példaképe. Emlékszik arra is, hogy 12 évesen dobott egy meccslabdát, amivel kiejtette a másik csapat legjobb ütőjét.

Quaidre és a bátyjára a színészkedés szeretete az apjuktól ragadt rá, aki arra bátorította fiait, hogy nézzenek nagy színészeket, például William Holdent a Híd a Kwai folyónban, Marlon Brandót, vagy Stan és Pant, azaz Stan Laurelt és Oliver Hardyt. Először Randy kezdett el színészkedni, és nem is sikertelenül, neki például gyorsan összejött az, ami Dennisnek eddig sosem: Oscar-díjra jelölték az 1973-as Az utolsó szolgálat című filmért, amelyben Jack Nicholson játszotta a főszerepet (a legtöbben egyébként talán A függetlenség napja Russell Casse-eként vagy a Vakáció-filmek Eddie kuzinjaként ismerik). Dennis ekkor még középiskolás volt, de alig várta, hogy a bátyja nyomdokaiba lépjen.

Drogmámorban

Miután két és fél évig a Houstoni Egyetem drámatagozatos hallgatója volt, 20 évesen Los Angelesbe költözött. Kitartóan kereste a szerepeket, és ekkor ismerkedett meg első feleségével, P.J. Soles színésznővel (Carrie, Halloween), méghozzá az 1978-as Our Winning Season forgatása közben. Még abban az évben összeházasodtak, majd öt évvel később elváltak.

„Aztán megkaptam a Start két keréken című film főszerepét, és ez mindent megváltoztatott” – emlékezett vissza Quaid. Az 1979-es, áttörést hozó film – ami egy csapat srácról szól, akik Indiana államban nőnek fel, és beneveznek a Little 500 elnevezésű kerékpárversenyre – után (amely 5 Oscar-jelölést kapott) a castingigazgatók elkezdték keresni őt.

Ez vezetett el az 1983-as Az igazak című filmhez és Gordon Cooper űrhajós szerepéhez. „Ez a kedvenc filmem. Hiszen Houstonban nőttem fel, vagyis az »űrvárosban«!” – mondta.

Ötéves volt, amikor a NASA bejelentette az eredeti hét Mercury-űrhajóst, a legfiatalabb, Gordon Cooper pedig olyan volt számára, mint egy rock 'n' roll asztronauta.

Quaid karrierjének következő éveiben életének legmagasabb és legmélyebb pontjai következtek, Az álomküzdők (1984), a Kedves ellenségem (1985), A könnyed élet (1986) és a Vérbeli hajsza (1987) című filmekben játszott szerepeitől az évek óta tartó kokainfüggősége miatti elvonóig.

Dennis 2018-ban a Megyn Kelly Today című beszélgetős műsorban nyíltan beszélt arról, hogy milyen súlyos volt a problémája, mielőtt segítséget kért. Elmondta, hogy a '60-as és '70-es években teljesen más volt a hozzáállás a drogokhoz, a kokainhasználat mindennaposnak számított. „A ’80-as években már nagyjából napi szinten kokainoztam" – vallotta be, s akkor döntött úgy, hogy segítséget kér, amikor rádöbbent, milyen lesz az élete, ha így folytatja. „Volt egy úgynevezett fehérfény-élményem, amiben két állapotban láttam magam: halottnak, illetve olyannak, aki minden szerettét elveszítette" – mondta.

Szerelem és szakmai féltékenység

Quaid végül 1990-ben ment elvonókúrára, amikor még Meg Ryan vőlegénye volt. Ő és Hollywood korábbi üdvöskéje a Vérbeli hajsza 1986-os forgatásán találkoztak először, ám csak az 1988-as Holtan érkezett munkálatai közben kezdtek randizgatni. 1991-ben házasodtak össze, a következő évben pedig megszületett a fiuk, Jack Quaid, aki felnőve szintén ismert színész lett, ő alakítja például a nagy sikerű The Boys című Amazon-sorozat főszereplőjét, Hughie-t, de feltűnt Az éhezők viadalában (Marvelként), a Logan Luckyban (Fish Bangként), a Rampage: Tombolásban (Connorként), a 2022-es Sikolyban (Richie-ként) vagy az Oppenheimerben (Richard Feynmanként).

Szóval ekkoriban Quaid már tiszta volt, és újra nagy sikereket aratott. Eljátszotta például Jerry Lee Lewist A rock ’n’ roll ördöge (1989) című zenés életrajzi filmben, feltűnt Oscar-jelölt alkotásokban (pl. Képeslapok a szakadékból, Távol a mennyországtól), A két Lotti feldolgozása, az 1998-as Apád-anyád idejöjjön! pedig kasszasiker lett.

Quaid is úgy gondolja, hogy ez a film megváltoztatta a pályáját, és életének egy új sikeres periódusát indította el. „Megcsináltam a filmet, majd, amikor kijött, hirtelen én lettem az anyukák kedvence” – viccelődött.

Az akkor 11 éves Lindsay Lohannel való közös munkáról pedig a következőket mondta: „Ő volt az egyik legtehetségesebb ember, akivel valaha találkoztam. Amikor a filmet forgattuk, elhitette velem, hogy két gyerek van, szóval hogy tényleg van egy ikertestvére.”

Quaid közel 100 filmben játszott eddigi majdnem öt évtizedes pályája alatt. „Talán közülük néhány forgatása helyett otthon kellett volna maradnom” – mondta nevetve. „Á, amúgy én mindegyiket szeretem. Mindet átéltem. Képzeld, A cápa 3-D például a gyerekeim kedvenc filmjévé vált!"

Dennis és Meg végül 2000-ben szakítottak, amiben minden bizonnyal nagy szerepet játszott az a botrány, amely azért robbant ki, mert kiderült, hogy Meg Ryan elkezdett kavarni Russell Crowe-val közös filmjük, a Túszharc forgatásán, vagyis megcsalta Quaidet.

És bár a házasságuknak már több mint két évtizede vége szakadt, Quaid elárulta, hogy a Meggel való kapcsolata eddigi élete legsikeresebbje volt.

„Amikor találkoztunk, én voltam a nagyágyú" – folytatta Quaid, hozzátéve, hogy az ő karrierje később megtorpant, míg Megé az egekbe szökött a '90-es években. „Kimentünk New York utcáira, és mindenki azt kiabálta: »Meg! Meg!« És be kell vallanom, tényleg úgy éreztem, hogy eltűntem. Nem gondoltam, hogy ilyen kicsi vagyok, de az voltam. Ez egy fejlődési lehetőség volt, sokat tanultam belőle” – emlékezett vissza szakmai féltékenységére a színész.

Majdnem végzetes műhiba

2007 novemberében Dennisnek és akkori harmadik feleségének, Kimberly Buffington ingatlanügynöknek béranya útján születtek meg a kétpetéjű ikrei, Thomas és Zoe. Napokkal a világra jövetelük után azonban a babáknál Staphylococcus-fertőzés alakult ki, és kórházba kerültek.

A kezelés során viszont véletlenül 10 000 egység Heparin vérhígítót kaptak az előírt 10 egység helyett. A durva túladagolás majdnem az életükbe került, Quaid pedig pert indított a gyógyszergyártó Baxter Healthcare ellen, azt állítva, hogy a kétféle heparin csomagolása nem különbözik eléggé.

Ez az eset ugyanakkor arra késztette a színészt, hogy a betegbiztonság szószólója legyen, és készített egy dokumentumfilmet is a megelőzhető orvosi hibákról (Chasing Zero: Winning the War on Healthcare Harm címmel), amit a Discovery Channel sugárzott 2010-ben.

Szerencsére a gyerekek végül felépültek, a velük töltött idő pedig Quaid elmondása szerint azóta is a legfontosabb a számára. „Az a kedvencem, amikor kocsival iskolába viszem őket. Reggeli közben ismered meg igazán őket, akkor ugyanis olyan frissek, amennyire csak lehet. Nem az este a megfelelő idő erre, amikor már ideje lefeküdni, és persze előkerül az összes kifogás ennek elkerülésére. Reggel azonban lehet beszélgetni az életről és minden másról, ilyenkor lehet a legkönnyebben kapcsolódni hozzájuk.”

Dennis és a cápák

A színészi karrierje mellett Quaid lelkes zenész, sőt, zenekara is van (Dennis Quaid & the Sharks).

Houstonban. A déli baptista szülei által nevelt gyerekként szeretett bele Elvis Presley, Hank Williams és a The Beatles zenéjébe.

„Egyszerűen elkezdtem dalokat írni, mert természetesnek tűnt” – mesélte még 2018-ban a People magazinnak – „Így vészeltem át a tinédzserkoromat.”

2000-ben kezdett el énekelni, gitározni és zongorázni a The Sharks nevű zenekarával, akikkel most, több mint két évtizeddel később is folyamatosan turnézik az USA különböző helyszínein. „Mi leszünk a legidősebb srácok, akik a zeneiparban érvényesülnek. Imádok filmeket forgatni és színészkedni, de a zenélés is nagyon jelen van az életemben. Megmozgatja az embereket.”

Az unokája lehetne

Bár Quaid és Kimberly Buffington 2018-ban elváltak 14 év házasság után, 2020 júniusában a színész negyedszer is megnősült: ezúttal a nála 39 évvel fiatalabb könyvelőt és ingatlanügynököt, Laura Savoie-t vette el. Ők ketten 2019 májusában kezdtek el randevúzni, miután egy üzleti rendezvényen bemutatták őket egymásnak. „Laura az életem szerelme! Fantasztikus a kapcsolatunk” – áradozott a színész a szíve hölgyéről egy interjúban.

Quaid pedig azóta sem tűnt el a mozikból, az utóbbi években olyan filmekben lehetett őt látni, mint az Egy kutya négy élete (2017), az Egy kutya négy útja (2019), a Midway (2019), vagy a Kivert kutyák (2023).

Illetve több projektje is van a láthatáron, például a 40. amerikai elnököt alakítja a Reagan című életrajzi filmben. Elmondása szerint Ronald Reagan emberi oldalának bemutatása tette ezt a szerepet karrierje „legérdekesebb szerepévé”: „Megpróbáltam megjeleníteni némi emberi gyarlóságot, hiszen egyikünk sem tökéletes. Megtiszteltetés volt őt játszani.” De láthatjuk majd emellett a Sovereign című akció-krimiben, a Littlemouth című sci-fiben, vagy a 2017-es Bosszú rendezőjének (Coraline Fargeat) új horrorjában, a The Substance-ben.

A 70 éves Dennis Quaid tehát megtalálta a boldogságát, ki tudott teljesedni a karrierjében és a szenvedélyeiben, elmondása szerint pedig még sokáig itt lesz velünk:

„Azt tervezem, hogy 130 éves koromig élek. Szeretnék majd eljátszani egy százéves embert úgy, hogy tényleg annyi vagyok.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
45 év börtönre ítélték, 21 évesen idegösszeomlást kapott, és róla készült a leghírhedtebb rendőrségi fotó – 40 érdekesség a 85 éves Nick Nolte-ról
1992-ben a világ legszexisebb férfijának választották, 45 évesen lett először apa, és megpróbálta lebeszélni John Travoltát a színészi karrierről. Jöhetnek még ilyenek?


1. Nicholas King Nolte néven született 1941. február 8-án, a nebraskai Omahában. Apja, Frank öntözőszivattyú-értékesítőként dolgozott, anyja, Helen áruházi beszerzőként. Van egy nővére, Nancy, aki a Vöröskereszt egyik vezetője volt.

2. Ősei között vannak angolok, németek, skótok és svájci-németek.

3. Anyai nagyanyja Lucy Millicent Massure volt, aki az Iowa Állami Egyetem hallgatói önkormányzatát vezette, a nagyapja pedig Matthew Leander King, neves mezőgazdasági mérnök és feltaláló, aki az iowai Dexterben található Dexter Community House tervezéséről vált híressé, amely egy úttörő projekt volt, mivel a saját maga által feltalált üreges agyag építőcserepet használta hozzá. Emellett a repülés egyik vezető figurájaként is ismert.

4. Nicket 1962-ben hamis katonasági behívókártyák eladásáért 45 év börtönbüntetésre, valamint 75 000 dollár pénzbírságra ítélték. A fiatalkorúak büntetésének végrehajtásáról szóló törvény alapján felfüggesztették a büntetését, és a vietnámi háború ideje alatt próbaidőn volt. A bíró figyelmeztette, hogy ha bármilyen más bűncselekmény miatt letartóztatják, az eredeti ítélet feltételei szerint börtönbe kerül.

5. Játszott az Arizona Állami Egyetem futballcsapatában.

6. Karrierje Minneapolisban kezdődött, az Eleanor Moore ügynökségnél, nyomtatott hirdetések modelljeként.

7. Négy főiskolára járt, de egyikről sem szerzett diplomát, mindet otthagyta: Eastern Arizona College. University of Nebraska, Pasadena City College, Phoenix College.

8. Szerepelt a Clairol „Summer Blonde” nevű termékének nyomtatott reklámjában is, mint modell. A kampány olyan sikeres volt, hogy a cég később a fényképet a termék dobozán is felhasználta, ez volt az egyetlen alkalom, hogy egy férfi szerepelt egy női hajfesték csomagolásán.

9. Az 1960-as évek közepén az Amerikai Légierő egyik kiképzőfilmjében szerepelt fiatal vadászpilótaként.

10. 1966-ban Luther Márton szerepét játszotta John Osborne Luther című darabjában. Ez volt az egyetlen előadás, amelyben az apja látta őt fellépni.

11. Körülbelül 14 évet töltött színházi turnékkal, mielőtt filmeket kezdett forgatni.

12. 1990-ig bezárólag súlyos alkoholista volt. Amikor az ismert színésznő, Katharine Hepburn egyszer azzal vádolta, hogy a város minden csatornájában feküdt már részegen, ő így válaszolt: „Még hátra van néhány.”

13. 45 évesen lett először apa, amikor harmadik felesége, Rebecca Linger 1986. június 20-án megszülte a fiukat, Brawley Nolte-t.

14. Brawley gyerekként az apja nyomdokaiba lépett, és fontos szerepet kapott az 1996-os Váltságdíj című thrillerben Mel Gibson elrabolt fiaként. Ezenkívül még apja két, akkortájt készült filmjében vállalt szerepet: az 1996-os Éj anyánkban (ebben Nick gyerekkori énjét játszotta), valamint az 1997-es Kisvárosi gyilkosságban. Ezután visszavonult a színészkedéstől.

15. Nick 2002 szeptemberében bejelentkezett a connecticuti Silver Hill Kórházba tanácsadásra, miután néhány nappal korábban ittas vezetés gyanújával letartóztatták a kaliforniai Malibuban. A vizsgálatok később kimutatták, hogy a színész a GHB, vagyis az úgynevezett „randidrog” hatása alatt állt. A letartóztatásakor készült híres rendőrségi fotója is. 2002. december 12-én három év próbaidőt kapott, illetve alkohol- és drogfüggőségi tanácsadáson való részvételre kötelezték.

16. A VH1 tévécsatorna „40 legmegdöbbentőbb híresség rendőrségi fotója” listáján az 1. helyen végzett a 2002-es képe – a hawaii ingjével és a hihetetlenül zilált frizurájával.

17. 66 évesen másodszor is apa lett, amikor a barátnője, Clytie Lane 2007. október 3-án életed adott a lányuknak, Sophie-nak.

18. Fontolóra vették a Superman/Clark Kent szerepére az 1978-as Supermanben, amit végül Christopher Reeve kapott meg. A legenda szerint Nolte a két személyisége között őrlődő skizofrénként akarta eljátszani a szuperhőst.

19 Harrison Ford sok nagy szerepet „elcsaklizott” előle: Han Solót, Indiana Jonest, valamint Rick Deckardot is a Szárnyas fejvadászban (1982), mivel mindháromnál szóba került Nolte neve is.

20. Walter Hill az ő főszereplésével akarta megrendezni A szökevényt (1993), Nolte viszont állítólag azt mondta, hogy már elfáradt az akciófilmektől, és túl öreg hozzá. Így csodák csodája, ezt a szerepet is Ford vitte sikerre (Andrew Davis rendezésében).

21. Ő maga is elszalasztott (saját döntéséből) jó szerepeket, ezek többnyire Kurt Russellhez kerültek. Például Snake Plissken a Menekülés New Yorkból (1981) című filmben (nem érdekelte a téma). Vagy R.J. MacReady A dologban (1982). Az utolsó cseppben (1988) végül ő szerepelt volna Mel Gibson és Michelle Pfeiffer mellett, de végül visszalépett tőle, így jöhetett helyette újra Russell.

22. Nagy lelkesedéssel pályázott viszont Benjamin L. Willard kapitány szerepére az Apokalipszis mostban (1979). Amikor Harvey Keitelt kirúgták, Nolte azt hitte, övé lesz a karakter, Francis Ford Coppola azonban végül Martin Sheennek adta.

23. Nolte apja, Franklin Arthur Nolte a második világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren szolgált az elit amerikai tengerészgyalogosoknál. Leszerelése után hazatért a családjához, de Nick szerint más ember lett, és nem sokat beszélt. Az apjával konzultált szerepéhez, amikor a Pokolról pokolra (1978) című filmre készült, amelyben egy vietnami veteránt játszott.

24. Kb. 23 kilogrammot szedett fel a Hol az igazság? (1990) című filmben játszott szerepéhez.

25. Magas családból származik: az apja 198 cm magas volt, a nővére pedig 185. Ő maga 188 centisre cseperedett.

26. 1992-ben a People magazin a világ legszexisebb férfijának választotta.

27. 13 évig élt együtt Clytie Lane-nel, mielőtt 2016. szeptember 8-án összeházasodtak.

28. 1966-ban Helen Keller testvérének szerepét kapta a Phoenix Little Theatre A csodatévő című darabjában, Sheila Page mellett, aki aztán első felesége lett, és akivel nyitott házasságban éltek.

29. Az egyik legközelebbi barátja az író-rendező Alan Rudolph, akivel összesen négy filmben dolgoztak együtt: Afterglow (1997), Bajnokok reggelije (1999), Trixie (2000), Szexuális mélyfúrások (2001).

30. 1994-ben volt a karrierje csúcsán, abban az évben két filmjéért is 7-7 millió dolláros gázsit kapott: A zűr bajjal járért és a Csont nélkülért.

31. 2017. >november 20-án csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, amit a 6433 Hollywood Boulevard címen lehet megcsodálni.

32. További szerepek, amelyektől elesett így vagy úgy: John McClane,  Drágán add az életed! (1988); Dan Gallagher, Végzetes vonzerő (1987); John Rambo, Rambo (1982).

33. A 2018-as önéletrajzi könyvében azt írta, hogy korábbi színész partnere, Debra Winger „a maga módján gyönyörű”, de nem tetszett nek a viselkedése, amikor együtt dolgoztak A konzervgyári sor (1982) című filmen. Azt már nem magyarázta meg, miért döntött úgy később, hogy újra együtt szerepel vele a Végzetes érdekekben (1990), illetve nem tért ki a pletykákban szereplő románcukra sem.

34. A színésznő Navi Rawat (Gyilkos számok, 24, Ház a ködben, A dög) a menye: 2012-ben ment hozzá a fiához, Brawley-hoz, akinél amúgy 9 évvel idősebb.

35. Nolte-nak van egy saját produkciós cége is, a Kingsgate Films, amely olyan filmeket gyártott többek között, mint A vonzás szabályai (2002), a Sohaország (2005), a legjobb film Oscar-díját is elnyerő A bombák földjén (2008), A mintatanár (2011), a Kalandférgek karácsonya (2011), A hallgatás szabálya (2012), az Idegen földön (2013), illetve tavaly a netflixes Feszült helyzet (2025).

36. Bevallotta, hogy egy kicsit szerencsejátékozott, de sosem kattant rá nagyon, mert tekintettel kellett lennie a gyerekeire.

37. 21 évesen teljes idegösszeomlást kapott, erről így mesélt később: „A szüleim nem küldtek pszichiáterhez. Hagyták, hogy magam oldjam meg a problémát a nagymamám phoenixi házában. A nagyi 80 év feletti volt és szenilis, ezért sok időt töltöttünk együtt az ablaknál, és olyan dolgokat néztünk, amik valójában nem is voltak ott.”

38. Elmondása szerint 35 éves koráig az embernek nem kell semmiben profinak lennie. „Megpróbáltam tanácsot adni John Travoltának, hogy hagyja abba a munkát a Szombat esti láz után, de ő folytatta, és végül babák hangja lett. Aztán hirtelen jött a Ponyvaregény.”

39. 35 év után először szerepelt sorozatban, a 2011 és 2012 között sugárzott Befutóban (Dustin Hoffmannal). Állítása szerint a 70. születésnapja miatt vállalta el a szerepet. „Az ember a kortársaival akar dolgozni, és olyan kevés történet van, amelyben együtt lehet velük lenni.”

40. Összesen négyszer nősült (eddig): Sheila Page 1966-tól 1970-ig, Sharyn Haddad 1978-tól 1983-ig, Rebecca Linger pedig 1984-től 1994-ig volt a felesége. Ezt követően csak 22 évvel később, 2016-ban állt az oltár elé Clytie Lane-nel, akivel máig együtt vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az egész amerikai kontinenst egyesítő népünnepély lett a Trump által nyíltan megvetett Bad Bunny félidei show-ján
Ritka az, ahol amerikai elnök ennyire ellenzi a legnagyobb amerikai események kiemelt pontját, de Bad Bunny félidei koncertje pontosan ezt a kitüntetést kapta. Politikai hadszíntér, republikánus ellen-halftime show-val. A Puerto Ricó-i énekes pedig a legszebben válaszolt minderre.


Már a bejelentés pillanatában tudni lehetett, hogy a 2026-os Super Bowl félidei show-ja nem csak a zenéről fog szólni. Bad Bunny, a Puerto Ricó-i reggaeton-király ugyanis az első olyan szólóelőadó, aki úgy kapta meg a világ legnézettebb 13 percét, hogy nem volt hajlandó angolul énekelni.

Minden üzenet, minden nüansz elsősorban a történetmesélésen alapult: azokon az embereken, akik igazán naggyá teszik Amerikát.

Itt pedig nem az Egyesült Államokra, hanem magára a kontinensre fókuszálunk, ezt pedig különösebb nyelvtudás nélkül is megérthettük.

Spanyol nyelvű világuralom a pályán

Benito (ahogy a rajongók hívják) nem bízta a véletlenre: a show-t a Titi Me Preguntó-val indította, és az ígéretéhez híven egy hatalmas latin fiesztát varázsolt a Levi’s Stadium gyepére.

A látványvilág brutális volt, és sikeresen adaptált díszleteket Bad Bunny az egyébként futó turnéjáról, az albumborítója is megelevenedett, de az igazi sokkot a vendégfellépők okozták.

Bár sokan Cardi B-t várták, Bad Bunny két hatalmas nagyágyút húzott elő: Lady Gaga váratlanul bukkant fel, hogy aztán Bruno Mars nélkül, egy latinosított verzióban kerüljön elő legutóbbi klasszikusainak egyike. Ricky Martin pedig egyfajta generációs hidat képezve csatlakozott, és a „LO QUE LE PASÓ A HAWAii” előadásával emlékeztette a világot a latin zene erejére, ami bölcs húzásnak bizonyult, ugyanis két ekkora név nyomatékosítja az üzenetet, az valamit biztosan jelenthet.

Bad Bunny pedig egy generációkon átívelő sztorit tálal, miközben minden tökéletes – pontosabban majdnem minden: Bad Bunny élő hangja kicsit hasonlít a felvételen valaki olyanra, aki életében először hallotta a dalokat, majd emlékezetből megpróbálta reprodukálni őket.

Sajnos a korábbi évek félidei show-jához képest hangban nagyon csúnyán alulmarad a 2026-os, de hát a Patriots sem szokott nulla ponton állni három negyeden keresztül.

A bosszantó jelenség mellett a katasztrófaturizmus és az objektív újságírás jegyében megnéztük az “ellenbulit” is, amely az “All American Halftime Show” nevében a republikánus szavazóknak készült,

a Kid Rock fémjelezte show pedig öreges, izzadtságszagú, erősen kínos élményként sújt le ránk.

Kiemelkedő megemlékezést kapott Charlie Kirk, akinek a legacy-ját próbálják őrizni, jelen esetben inkább kevesebb sikerrel.

Visszatérve Bad Bunnyra, olyan titkos meglepikkel szolgáltak, ahol a casual bulizó arcok között Pedro Pascal, Cardi B, Karol G és Jessica Alba is felbukkant.

Az, hogy ők nem voltak előtérbe helyezve, és a korábbi halftime show-khoz mérten a kameramunka is sokkal több szerepet kapott, ami különösen jó ízt adott az egésznek.

A show igazi súlyát nem a flitterek, hanem a puszta időzítés adta. 2026-ban, egy olyan politikai klímában, ahol a bevándorláskérdés és az amerikai identitás meghatározása körül izzik a levegő, Bad Bunny fellépése felért egy békés, de határozott tüntetéssel.

Azzal, hogy Benito egyetlen angol szót sem volt hajlandó énekelni, egyértelművé tette: a spanyol nyelv nem „idegen” többé az Egyesült Államokban, hanem a kultúra szerves része. Míg a stadionon kívül a Trump-adminisztráció szigorú bevándorlási intézkedései és az ICE (Bevándorlási és Vámhivatal) razziái tartják félelemben a latin közösségeket, a színpadon Bad Bunny büszkén hirdette:

„Nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek. Emberek vagyunk és amerikaiak.” Ez a mondat, amit már a Grammy-gálán is bedobott, a Super Bowl éjszakáján vált húsbavágóvá.

A Kid Rock-féle „ellenbuli” pedig pont azt a mély árkot mutatta meg, ami az országot kettészakítja: míg az egyik oldalon a „Faith, Family, Freedom” (Hit, Család, Szabadság) szentháromságára épített, kizárólag angol nyelvű patriotizmus dübörgött, addig a Super Bowl színpadán egy befogadóbb, multikulturális jövőkép jelent meg. Ez a 13 perc nemcsak szórakoztatás volt, hanem egy kulturális hitvallás amellett, hogy Amerika arca végérvényesen megváltozott.

Ugyanitt, a meccsből megelégedtünk volna sokkal kevesebbel, míg ezt a latin bulit tovább is bírtuk volna.

Az idei Super Bowlt, azaz az amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntőjét a Seattle Seahawks nyerte, miután 29-13-ra legyőzte a New England Patriots csapatát. Ezzel története során másodszor lett bajnok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Timothée Chalamet pingpongos filmjén rendesen leizzadhatunk – A Marty Supreme-et az év legjobbjai közt emlegetjük majd
Röhrig Géza is szerepel benne, kell ennél több? Szerencsére még sokkal többet kapunk...


Hihetetlen figura ez a Timothée Chalamet. Azt már bizonyos, hogy nem csak egy szépfiú, és nem véletlenül kiáltották ki az új Leonardo DiCapriónak, Robert De Nirónak és hasonló legendás színészeknek. Még csak 30 éves, de már olyan filmek állnak a háta mögött, mint a Csillagok között, a Szólíts a neveden, a Lady Bird, a Csodálatos fiú, az V. Henrik, a Kisasszonyok, a Dűne első és második része (s idén érkezik a harmadik), a Ne nézz fel!, a Csontok meg minden, a Wonka vagy a Sehol se otthon. Fajsúlyos alkotások, sok-sok Oscar-jelöléssel (+ közülük kettő Chalamet-é a Szólíts a nevedenért és a Sehol se otthonért). Nem semmi ügynöke lehet az ifjú titánnak, hogy ilyen magabiztosan képesek együtt mindig belenyúlni a tutiba.

Ennyi azonban nem volt elég neki, Chalamet ugyanis a Marty Supreme-mel mintegy meg is koronázza eddigi, amúgy is elég patinás filmográfiáját.

Elöljáróban ennyit, lássuk a sztorit!

A forgatókönyv a rendező, Josh Safdie, valamint Ronald Bronstein (mindketten: Jólét, Csiszolatlan gyémánt) eredeti sztoriján alapszik, és egy Marty Mauser nevű fickóról (Timothée Chalamet) szól, aki az 1950-es évek New Yorkjában igyekszik a világ legjobb pingpongozójává válni. Ő úgy gondolja, hogy az, és a tehetsége meg is van hozzá, ám nem olyan egyszerű számára megmutatni, mit tud. Folyton bajba keveredik, a férjezett gyerekkori barátnőjével, Rachellel (Odessa A’zion) kavar, és mindig lóg valakinek, de önbizalma, pofátlansága és leleményessége nem ismer határokat.

A film eleji British Openen a döntőbe jut, ahol azonban az ismeretlen japán kihívó, Koto Endo (Koto Kawaguchi) rongyosra veri, a világbajnokságot pedig pont Tokyóban tartják, ahova nem olyan egyszerű kijutnia szponzor, pénz és kapcsolatok nélkük. Mindettől függetlenül valahogy mégis eléri, hogy felfigyeljen rá egy tollgyáros oligarcha (a valóságban is ismert üzletember és tévés személyiség, Kevin O’Leary alakításában), illetve az ő egykori hollywoodi filmsztár felesége, Kay Stone (Gwyneth Paltrow hat év szünet után tért vissza a mozik vásznaira, utoljára a 2019-es Bosszúállók: Végjátékban láthattuk).

Ha valaki látta Josh Safdie (és színész-rendező fivére, Benny Safdie) korábbi filmjeit, a Jólétet (2017) és a Csiszolatlan gyémántot (2019), az pontosan tudja, mire számíthat a Marty Supreme-től. Egy eszeveszett száguldásra, amely alapvetően nem következne egy efféle sztoriból.

Mégis, szinte levegőt venni sincs időnk, úgy sorjáznak egymás után az események, amelyek közepette Marty egyik kétségbeesett küzdelemből, hajszából a másikba esik, és amelynek során minden méltóságát félredobva próbálja elérni célját (hogy kijusson a vébére), épp úgy, ahogy Robert Pattinson és Adam Sandler a korábbi darabokban.

A Marty Supreme azonban talán még azoknál is jobb. Karaktertanulmányként éppúgy, mint korszakbemutatásként vagy pattanásig feszült akció-thrillerként (igen, ilyen vetülete is van ennek a pingpongos filmnek). Egyrész Marty kiváló karakter. Nem feltétlenül szimpatikus (vagy nagyon nem), miközben mindenen és mindenkin átgázolva próbálja elérni azt, amit akar, valószínűleg nincs olyan cselekedete, amely mögött ne lenne hátsó, számító szándék. A film valahogy mégis eléri, hogy ennek ellenére drukkoljunk neki, ebben rejlik egyik legnagyobb varázsa. Aztán persze kiderül, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és elő-előbukkannak Marty emberi vonásai is.

Aztán ott van a miliő, ami egészen elképesztő. Szó szerint harapni lehet az ötvenes évek atmoszféráját, ráadásul úgy, hogy a rendező főként a nyolcvanas évek zenéivel festi alá a történéseket.

Forever Young szól az Alphaville-től, Everybody Wants to Rule the World a Tears for Fearstől, I Have the Touch Peter Gabrieltől vagy a The Perfect Kiss a New Ordertől, illetve Daniel Lopatin is főként szintipopos, synthwave-es taktusokat használ eredeti filmzenéjében. Furcsa ez a mix, mégis csodálatos egyveleget kínál egy igazán egyedi filmélményhez.

A Marty Supreme összesen kilenc Oscar-jelölést gyűjtött be az idei akadémiai díjkiosztón, nem véletlenül. S bár ott a helye az összesben, igazán jól jött neki a legújabb, most behozott kategória, a legjobb casting, mivel csodásan sokszínű, hiteles és nem éppen ortodox arcokat válogattak be a kisebb, de fontos szerepere. Ott van például a már emlegetett Kevin O’Leary, aki eddig főként a Shark Tankből, az amerikai Cápák közöttből volt ismerős, a szoftver- és kriptovaluta-bizniszből érkezett üzletember első fikciós játékfilmes szerepében (Mark Ruffalo például azt vágta a fejéhez, hogy igazából önmagát alakítja, ami, tekintve a szerepét, nem túl hízelgő kijelentés).

Vagy a kutyamániás maffiózó Ezraként az ismert filmrendező, Abel Ferrara (A fúrógépes gyilkos, New York királya, A mocskos zsaru, Testrablók, A temetés, New Rose Hotel, Mária Magdolna stb.), a színházi rendező Glenn Nordmannként a színdarab- és forgatókönyvíró-rendező David Mamet (A postás mindig kétszer csenget, Az ítélet, Aki legyőzte Al Caponét, Glengarry Glen Ross, Amikor a farok csóválja… stb.),

illetve nekünk, magyaroknak a legkedvesebb meglepetés, a pingpongbajnok Kletzki Béla szerepében Röhrig Géza (Saul fia), aki egy nagyobb mellékszerepben bizonyíthatja, hogy Timothée Chalamet abszolút egyenrangú társa.

Mindent összevetve tehát a Marty Supreme egyértelműen az év legjobb filmje titulusára pályázik, és könnyen lehet, meg is szerzi azt. Bár nem mindenki tud majd együtt pörögni vele nem éppen közönségbarát felépítésével és stílusával, a hatása alól szinte képtelenség kivonni magunkat. Már a legelején hatalmasat szervál, s azt sokszor le is csapja, de mindig vissza is adja magának az újabb és újabb csavartakat. Ide-oda kapkodjuk majd a fejünket, épp, mint egy pingpongmeccsen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk