Bárcsak minden 36 éves zenekar ilyen formában lenne – Kispál és a Borz koncertbeszámoló
Nem igazán vagyok híve a hatásvadász szófordulatoknak, de amikor bejelentették, hogy 2010 után újra Budapesten koncertezik a Kispál és a Borz, arra talán volt nem túlzás a történelmi pillanat kifejezést használni.
Bár a szigetes búcsúkoncert óta is lehetett időnként Kispál-dalokat hallani a fővárosban (például a Lovasi 50 arénakoncerten, vagy 2018-ban a Barba Negra klubban), ezek egyike sem a zenekar neve alatt futott, és csak az este egy része szólt róluk. Nem csoda, hogy a Budapest Parkba meghirdetett buli rekordidő alatt teltházas lett, és a ráadásnapra is hónapokkal ezelőtt elfogyott minden jegy. Én az utóbbit néztem meg, aminek az is előnye volt, hogy az elsővel ellentétben nem esett az eső.
Szúrópróbaszerűen megkérdeztem úgy 15-20 embert a közönségből, a válaszaikból pedig az derült ki, hogy szinte senki nem látta az együttest 2010 óta: összesen ketten mondták azt, hogy részt vettek valamelyik orfűi koncerten, mindenki másnak túl messze voltak az ottani alkalmak, vagy csak egyszer se jött ki úgy a lépés.
A legtöbben a Szigeten voltak utoljára Kispálon, de olyan is akadt, aki legalább 30 éve nem járt a koncertjükön, most viszont úgy gondolta, eljön nosztalgiázni egyet. Kiskunhalasi, veszprémi és salgótarjáni is volt az általam megszólítottak között, többen a gyereküket is elhozták magukkal, akik korábban soha nem látták még a zenekart.
Bármikor is írtam a Kispál és a Borzról az elmúlt 7 év során, amióta lezárult az orfűi tematikus koncertsorozat, egy bizonyos tételmondat sosem maradt ki a cikkekből: ők az a zenekar, akiknél egyáltalán nem zavarna az sem, ha csak a régi slágereikkel „hakniznának”. Ezek a dalok ugyanis egyszerűen túl jók ahhoz, hogy ne hangozzanak el rendszeresen élőben.
A rajongók többsége valószínűleg osztja a fenti megállapítást, Lovasi és Kispál viszont szigorúbbak voltak: feltételül szabták, hogy csak akkor állnak össze, ha szerzőpárosként is újra lesz mondanivalójuk. Ez a jég végül tavaly tört meg, így a visszatérés mellett egyúttal azt is bejelentették, hogy 2004 óta először új albumon dolgoznak.
Ez persze érthető, hiszen aligha volt olyan a közönségben, aki ne a jól ismert slágerek miatt váltott volna jegyet: azok nagy része, akiket megkérdeztem, vagy nem is hallotta még az új lemezt, vagy felemás a véleménye róla. Azért akadt olyan is, akinek kifejezetten tetszett, és valószínűleg az ő számuk idővel nőni fog, elvégre most csak néhány napjuk volt véleményt alkotni. Második-harmadik nekifutásra én is jobban megbarátkoztam már vele, mint elsőre. Ha nem is érnek fel az életmű hőskorához, a 11 dalnak legalább a fele simán elférne a koncertek programjában, ha máshogy nem, rotációban.
Vendégfellépőkből a már említetteken kívül sem volt hiány: a korábbi felállásokból visszatért Bräutigam Gábor (aki Lovasi szerint komoly szerepet játszott a mostani újrakezdésben) és Leskovics Gábor Lecsó, ott volt Németh Juci, valamint a tavaly bemutatkozott Kispál és a Lovasi formációból ismerős Babcsán Bence is.
A tavalyi orfűi buli egyik kevésbé jó ötletének bizonyult, hogy rendezőnek felkérték Bodó Viktort, aki különféle közjátékokkal igyekezett feldobni az estét. Ezek közül volt olyan is, ami kifejezetten rosszul sült el: amikor Lovasi váratlanul ájulást színlelt egy szám közepén és kijöttek hozzá a mentők (vagyis mentőruhás színészek), az főleg a hátrébb állóknak lehetett félreérthető pillanat – már aki egyáltalán látta, mi történik.
A műsor a teljes repertoáron átívelt, az Ül és a Sika, kasza, léc kivételével minden lemezről elővettek legalább 2-3 dalt, 4-nél többet viszont egyikről sem. Persze ennél jóval hosszabb játékidőt is meg lehetett volna tölteni slágerekkel – ami szintén a Kispál-életmű nagyságát mutatja –, de hiányérzete valószínűleg így se volt senkinek.
Lovasi örökifjú kiállását felesleges részletezni, de Kispál András játékán sem érződött egyáltalán, hogy jövőre betölti a 60-at. Ő eleve nem volt soha az a teljes színpadot bemozgó típus, a védjegyének számító dülöngélése viszont semmit nem változott. Legfeljebb annyi a különbség, hogy most már szemüvegben penget, de ezt aligha róhatja fel neki bárki.
Aki eddig kételkedett benne, mit tud a zenekar 36 év és ilyen hosszú kihagyás után, csak bátorítani tudom, hogy adjon egy esélyt nekik: olyan formát mutatnak, amit sok fiatal is megirigyelhetne tőlük. És immár azt sem lehet a szemükre vetni, hogy kizárólag a múltjukból akarnak pénzt csinálni.
Több Kispál és a Borz koncert már nem lesz idén, a főként a korai albumokra fókuszáló Kispál és a Lovasi formációval viszont még lehet találkozni néhány alkalommal, például Orfűn, Veszprémben, vagy a Tokaji Fesztiválkatlanban. Érdemes ezt is megnézni, a repertoár a sok ritkán játszott dal miatt talán még különlegesebb.
