KULT

Kispál András: Színpad helyett most már szeretnék inkább háttérbe húzódni

A Kispál és a Borz névadó gitárosa elárulta, hogyan élte meg az elmúlt három év koncertjeit, melyik volt a kedvenc időszaka és mit tervez ezután.

Link másolása

Az idei Fishing on Orfű fesztiválon ért a végéhez a Kispál és a Borz visszatekintő koncertsorozata, aminek keretében évről évre végigvették életművük egyes állomásait. A zenekar többi tagjáról nagyjából tudni lehet, mivel foglalkoznak majd ezt követően (hiszen mellette sem hagytak fel más zenekaraikkal), Kispál Andrást viszont Velőrózsák nevű együttesének feloszlása óta egyedül itt láthatta a közönség. A múlt és a most lezárult jelen mellett ezért a jövőjéről is beszélgettünk.

– Mit adott számodra az elmúlt három év, hogy érezted magad újra a színpadon?

– Lovasi fogalmazta meg talán a legfrappánsabban ezt a dolgot a koncert végén az öltözőben. Kialakult egy szokásunk, hogy minden évben más mondott rögtönzött beszédet, miután lejöttünk a színpadról: először a Dióssy, aztán én, végül most ő. A mondandójának a lényege pedig annyi volt, hogy

"
azért csak szeretjük mi egymást és jó együtt lenni, hiába jelent meg bármi ezzel ellentétes dolog a sajtóban.

Élveztem újra játszani a dalokat, a koncerteken és a próbafolyamat alatt egyaránt. A közönség visszajelzései arról árulkodtak, hogy szintén jól érezték magukat. Ezt elsősorban a nyugati városokban láttam: többen is azzal jöttek oda hozzám, hogy tök jó volt ez az egész, a zenén túl azért is, mert összehozta az ott élő magyarokat. Több váratlan találkozás is létrejött ennek köszönhetően, "jé, te is itt vagy Londonban? Nem is tudtam..." és ehhez hasonló beszélgetésekkel. Még én is összefutottam pár ismerőssel, akiket előtte hosszú évekig nem láttam. Már önmagában emiatt megérte a turné.

A 2014-es és 2015-ös orfűi koncert teljes felvétele:

– Melyik korszak dalait szeretted legjobban játszani a három közül?

– Inkább azt mondanám, melyiket nem: a tavalyi állt legkevésbé közel hozzám, mert a zenekar életművének azt a részét sosem kedveltem igazán. Zeneileg nekem kissé agyas és túlbonyolított volt, sokszor elég nehéz dolgokat kellett eljátszanom a magam mércéjéhez képest.

"
Mondtam is magamban, vajon hogy a p*csába találtam ki ekkora hülyeségeket annak idején...

Az első év is jelentett egy kisebb kihívást, mert nem tudtuk előre, mi hogyan lesz, idén viszont már az a zenekar volt a színpadon, akivel 2010-ben be is fejeztük. Szerintem így szép, kerek a dolog.

– Nehéz volt visszarázódnotok az első évben?

– Nekem igen, mivel elszoktam a hangerőtől, és külön feladat volt megtanulnom újra a színpadon, nagy térben mozogni. Amúgy is mindig idegenkedtem a nagyobb színpadoktól, inkább a klubok álltak hozzám közel. De a többiek segítettek megoldani a technikai és egyéb problémákat, így a végére belejöttem. Bár én annyira már nem vagyok színpadcentrikus, jobban szeretek inkább a háttérben tevékenykedni.

Az idei koncert a Bátorkeszi Borfesztiválon:

– Van azért benned hiányérzet most, hogy túl vagytok az összes koncerten?

– Különösebben nincsen, hiszem eleve tudtam, hogy ennyi lesz. Persze a srácok azért fognak hiányozni (nem is főként a zenekar, hanem a technikusi gárda), hiszen ki tudja, mikor látom őket legközelebb. Szuper csapat volt ez, összekovácsolódtunk a turné alatt. Persze voltak nehézségek is, főleg a rengeteg utazás miatt, de végül mindenből jól jöttünk ki. Azt gondolom, hogy abszolút megérte.

– A Velőrózsák zenekar így visszatekintve mit adott neked? Mi az, ami miatt utólag is úgy érzed, megérte belevágni, hiába lett vége ennyire hamar?

– Én

"
annyira baromi jól éreztem magam abban a zenekarban, hogy arra nincsenek szavak.

Hatalmas röhögések voltak, tulajdonképpen a fiatalságomat hozta vissza. A sajátunknak tekintettük mindannyian, maximálisan azonosulni tudtunk vele. Oké, közönség nem nagyon volt, de aki mégis eljött, az biztosan látta rajtunk, mennyire élvezzük csinálni. Komolyan mondom, a mai napig csodálatos emlék.

Egy klip a Velőrózsák zenekartól:

– Min csúszott el akkor a dolog? A közönség létszámán múlott?

– Nem, annak szinte semmi köze nem volt hozzá. Inkább abból származtak a problémák, hogy titokban mindenki tőlem várta a megoldást, hiszen Lacit (Pavlicsek László, a Velőrózsák egykori frontembere - a szerk.) kivéve senki nem volt élvonalbeli zenész. Én viszont teljesen alkalmatlan vagyok arra, hogy embereket vezessek, és ez egy idő után összecsapott a fejem fölött. Innentől kezdve pedig lényegében mindegy volt, milyen zenét csinálunk, bár ezen a téren is elkezdtek szaporodni a nézeteltérések.

Végül rájöttem arra, hogy

összerakni egy jól menő zenekart egyszeri és megismételhetetlen dolog. Hatalmas mázli kell hozzá, nem elég a megfelelő tagság, az időpont is rengeteget számít.

A Borzzal például a rendszerváltás idején ideálisak voltak a körülmények, sorra nyíltak a klubok, és még sorolhatnám. Amikor ez tudatosult bennem, akkor határoztam el, hogy inkább háttérmunkával szeretnék foglalkozni. Utána jött a hároméves projekt ötlete, ami teljesen váratlanul ért, de végül rábólintottam. A végére viszont már tényleg sok volt a színpadból, a lámpalázam sem csillapodott, ezért a jövőben inkább nem erőltetem a dolgot. Hosszú volt ez a bő 25 év, persze egyben elképesztően jó is, de most már szívesebben lépnék hátrébb.kispal_vajda1

Fotó: Vajda István / hydelight

– Pedig jövőre 30 éves lesz a zenekar, ennek apropóján sem merült fel semmi?

– Tényleg 30 éves lesz? Tudod, nekem az egyik kedvenc szövegem az Eddától, hogy "rég nem számolja a napokat már"... Nem beszéltünk erről most egyáltalán, csak elköszöntünk egymástól és kész. Igaz, többen kérdeztek a jövőről az elmúlt napok során, de tényleg nem tudok semmi konkrétumot. Eleve

"
nincs is több számunk, most már újakat kéne írni, az pedig szerintem nem menne, annyira másfajta zenei világban mozog azóta mindenki.

Egy újabb hosszú próbafolyamat sem biztos, hogy beleférne, hiszen a mostani koncertekre azért elég rendesen rákészültünk, ezekben a hónapokban mindannyian előtérbe helyeztük a zenekart más projektekhez képest. Hosszabb távon viszont ez sokkal nehezebben lenne megoldható.

– Elárulsz még valamit arról, hol és mikor láthat legközelebb, aki kíváncsi rád?

– Idővel majd mindenki hallani fog róla, akit érdekel. Nem zenekart tervezek, ehelyett inkább egy nagyobb lélegzetű projektet néhány barátommal. Az anyaggyűjtéssel már megvagyok, majd elválik, mi sül ki belőle. De nem hajt a tatár, semmilyen határidőt nem tűztem ki magamnak. A gépem éjjel-nappal be van kapcsolva, ha olyanom van, felveszek ezt azt, így alakul szép lassan a dolog.kispal_vajda2

Fotó: Vajda István / hydelight

– De ha nem zenekar, akkor mi? Ez így elég titokzatosan hangzik...

– Nem baj, szerintem néha igen is jó titokzatosnak lenni... Kicsit olyan ez, mint amikor megkérdezem otthon a feleségemet, hogy mi lesz ebédre, mire ő ugyancsak titokzatosan: "majd meglátod!" (mosolyog)

– Mégis, mikor lehet belőle valami?

– Talán fél év, talán egy, vagy másfél... Most már úgy vagyok vele, hogy nem szeretnék félkész dolgot kiadni a kezeim közül.

"
A Borzzal is rengeteg kiforratlan anyagot tettünk közzé annak idején, aminek a hátrányait főleg a tavalyi koncerteken tapasztaltuk: csomó számot teljesen újra kellett hangszerelnünk, hogy el tudjuk játszani őket.

De most tök nyugodt vagyok. Amióta megszűnt a zenekar,fel is szabadultam, előtte azért volt rajtam nyomás bőven, főleg az elején. Gondolj bele, a gyerekeim úgy nőttek fel, hogy alig láttak engem az állandó koncertezés miatt. Most végre több időm jut a családomra, aminek rettentően örülök.kispal_mandiemese2

Fotó: Mándi Emese

– Továbbra is Pécsen szeretnél élni?

– Igen, bár néha ingázok Pestre, de a bázisom itt van és ez nem is fog változni. Már berendeztem a világomat, nincs semmi okom feladni. Orfűre is át szoktam jönni időnként, nagyon szeretem, nyugis hely. Remélem, jövőre azért akkor is kapok majd egy bérletet a fesztiválra, ha nem játszunk, ide is mindig szeretek kijárni. Korábban azt mondogattam, hogy ha abba a korba kerül a lányom, biztos nem engedem majd el egyedül fesztiválozni, annyi elrettentő dolgot láttam a turnézás során. Itt viszont annyira más minden, hogy nem aggódom érte.

Ajánld az interjút ismerőseidnek is, ha érdekes volt:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kórházba került Jordán Tamás
A Nemzet Színésze mindenkit megnyugtatott: a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hamarosan újra színpadra is áll.

Link másolása

Kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás. A Nemzet Színésze azonban a Blikknek azt mondta, hogy már sokkal jobban van, és hamarosan újra színpadra áll.

Jordán eddig szinte minden nemzet színésze választáson részt vett. A Blikk szerint ezért is volt feltűnő, hogy nem volt ott május 3-án a Nemzeti Színházban, amikor a testület Kulka Jánosnak szavazta meg a címet.

„Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok”

- mondta a lapnak Jordán Tamás. Mint kiderült, a színésznek már egy április végi előadását is le kellett mondania.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Úgy látom magam, mint a Titanic zenekara” – Pályaelhagyó és maradó tanárok mesélték el történeteiket egy rendhagyó színdarabban
A Stereo Akt alkotócsoport darabjában összesen 11 volt vagy jelenlegi pedagógus szólalt meg, a végén pedig a közönség bevonásával ötleteltek arról, hogyan lehetne jobbá tenni az oktatást.

Link másolása

„2023. november 30. óta nem vagyok többé tanár, legalábbis a jog szerint. De a mai napig teljesen idegennek hat ez a félmondat: pont annyira képtelenül hangzik, mintha azt mondanám, nem vagyok többé anya, vagy nem vagyok többé ember.”

„2019 februárjában mondtam fel. Másnap elköszöntem édesanyámtól, akinél addig laktam, mert a keresetem egészét elvitte volna egy albérlet plusz az étkezés ára.

Budapestre költöztem, elmentem egy személyes interjúra, ahol elém tettek egy szerződést a tanári fizetésem háromszorosáért. Még olvasgattam a papírokat, amikor felhívott egy másik hely, és amikor elmondtam, hol vagyok, a korábbi bérem négyszeresét ajánlották.”

„Alapvetően minden rendben. Aztán egyszer csak meglátod a Facebookon, hogy a szintén felmondott magyartanár ismerősöd és szépséges Szabó Magda-verset posztol, és hirtelen kiesik a laptop a kezedből. Nem kellene neki folyamatosan versek és gyerekek között lennie? És az hogy lehet, hogy a legbölcsebb, legkorrektebb töritanár szoftvertesztelést tanul?”

A kőbányai Wesley János Általános Iskola egyik tantermében ezúttal felnőttek ülnek – némán, komor arccal hallgatják a hangszóróból visszhangzó mondatokat.

A Stereo Akt csapata a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében vitte (rendhagyó) színpadra a Miután felmondtam / Miután maradtam című darabot, amely pályaelhagyó, illetve minden nehézség ellenére is kitartó tanárok történeteit mutatja be.

Alapja a Miután felmondtam blog, amelyet 2023 év elején alapított két érintett pedagógus, Sikoparija Lujza és Kovács Éva. Céljuk az volt, hogy a nagyközönség számára is bemutassák a személyes sorsokat és drámákat, amelyek egy-egy ilyen döntés mögött húzódnak.

„Eleinte a blog írásaiból indultunk ki, de hamar rájöttünk, hogy szükség van az érem másik oldalára is: azoknak a pedagógusoknak a történeteire, akik a pályán maradtak, és minden kritikusságukkal együtt belülről folytatják az ellenállást”

– meséli Boross Martin rendező, művészeti vezető, akin kívül egy dramaturg és két drámainstruktor vett még részt a koncepció kidolgozásában.

A cél Boross szerint az volt, hogy a megszólalók az ország különböző pontjairól, a közoktatás különböző szakaszaiból, mozaikként kiadjanak egy rendszerszintű problémát. A blog szerkesztői is elküldték a saját kedvenceiket, ezekből választottak ki hatot. A maradók pedig ismerősi körből vagy ajánlás útján kerültek ki, illetve olyan is akadt, aki korábban már megszólalt a témában, és egy interjújának köszönhetően kérték fel.

Boross Martin

Sikoparija Lujza

A közönséget az előadás elején két részre osztották, az egyik csapat a pályaelhagyók, a másik pedig a maradók történeteit hallgatta meg először. A helyszín és az előadásmód is szimbolikus volt: a pályaelhagyóknak csak a hangját lehetett hallani, míg a maradók – egy kivétellel, aki épp táborozott az osztályával – személyesen is ott voltak. Ők viszont egy már nem használt, elhagyatott és lepusztult iskolaépületben beszéltek pár száz méterrel arrébb a motivációikról és belső vívódásaikról.

„A nulladik szülőin el fogom mondani a leendő osztályom szüleinek, hogy 3+2 éves szerződést kötök az osztállyal, 10. évfolyam végén felmondási opcióval. Ha a harmadik év végén úgy állnak a dolgok, hogy nem tudom többé a szakmai hitelemet és a nevemet adni ahhoz, ami az iskolában zajlik, ki fogok lépni a rendszerből”

– szögezte le az elsőként kiálló Horváth András, a kőbányai Szent László Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Hozzátette: nagyon nem szeretné, de elkerülhetetlennek látja, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni.

Horváth András

Szilágyi Kitty

Egy soproni egyházi iskola tanára, Keresztény Dorka a rendszeren belüli lázadás taktikáját választotta. „A fénymásolási limitemet arra használom az iskolában, hogy a könyvekből véletlenül kifelejtett múveket pótoljam. Belülről bomlasztom a rendszert: József Attilával, kortárs irodalommal, színházzal” – fogalmazott, hozzátéve: „Mi van velünk, akik maradtunk? Összekapaszkodtunk, mert világossá vált számunkra, hogy magunkon kivül másra nem számíthatunk.”

Varga Sándor az Eötvös József Gimnáziumból azzal kezdte, több mint 30 éve tanító mestertanárként a pályája csúcsán van, a polgári engedetlenségi akcióba inkább a fiatalabb kollégáival vállalt szolidaritás miatt szállt be.

„A státusztörvényt végig sem olvastam, nem érdekelt különösebben, én csak tanítani akartam. Természetesen nekem is el kellett számolnom a lelkiismeretemmel, például a diákjaim és a gyermekeim előtt. Azt mondtam nekik, hogy úgy látom magam, mint a Titanic zenekara: addig játszom, ameddig hagynak.”

Szilágyi Kitty óvodapedagógus, civil aktivista pedig szinte a sírás határán mesélte: eleinte abban bízott, hogy képes lesz a rendszer hiányosságait kiküszöbölni, és megadni mindent a gyerekeknek, amire szükségük van. Aztán elvették tőlük a lehetőséget, hogy dönthessenek arról, ki léphet iskolába, és olyanok kezébe adták, akik még csak nem is találkoztak a gyerekekekkel.

„Sikerült az intézményvezetői államvizsgám, másnap pedig Novák Katalin aláírta a státusztörvényt. És akkor tudtam, hogy intézményvezető már nem leszek.”

A történetmesélő részhez szerettek volna hozzátenni még valamit a végére, hogy a nézők is aktív alkotóivá váljanak az élmények, illetve ne szomorú, frusztrált hangulatban távozzanak, hanem legyen egy konstruktív része is az estének.

A két részre osztott közönség ezért egy harmadik helyszínen újraegyesült, ahol kisebb csoportokba rendeződtek, majd egy-egy padot körbeülve próbálták megválaszolni az alábbi kérdéseket:

  • Mi garantálhatja, hogy jó tanárok dolgozzanak az iskolában?
  • Mit szeretnénk, hogy egy diák megtapasztaljon az iskolában?
  • Mit jelent a társadalom számára az oktatás? (Jelenlegi/ideális állapot)

A keretet ehhez egy elképzelt iskolai évzáró külsőségei biztosították, élen egy teljesen fogalmatlan “tankerületi vezető” – valójában a darab egyetlen színész szereplője – videós bejelentkezésével, aki beszédében zseniálisan hozta azt a közhelyparádét, ami (sajnos) gyakorlatilag bármelyik valódi ünnepségen elhangozhatott volna.

Az előadást egyelőre a most lezajlott két alkalomra tervezték, de mivel mindkét este hetekkel hamarabb telt házas lett, nem kizárt, hogy ősszel újabb előadásokra is sor kerül majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba, az Operettszínház színművésze
A színművész Shakespeare-, Molière-, Schiller-főszerepek mellett modern klasszikusokat is alakított.

Link másolása

Hosszan tartó betegség után 59 évesen elhunyt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tegnap éjszaka hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba színművész, társulatunk tagja”

– írták.

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett irodalmi-drámai szakon 1982-ben, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Horvai István–Kapás Dezső osztályába. Diplomáját 1987-ben vette át – írja a Fidelio. Számos nívódíj mellett kitüntették a Debrecen Kultúrájáért díjjal.

2001-ben az Operettszínházhoz szerződött, ahol A muzsika hangja című világhírű musicalben Von Trapp kapitányt alakította először a budapesti közönség előtt. Fontosabb szerepei az intézményben: Kánkán (Aristide), West Side Story (Schrank), Mária főhadnagy (Kossuth Lajos), Lili bárónő (Malomszeghy báró), Menyasszonytánc (Rabbi), Abigél (Torma Gedeon), Szentivánéji álom (Theseus), Viktória (Webster), Rebecca (Julyan ezredes), János vitéz (A francia király), Hegedűs a háztetőn (Kocsmáros), Jekyll és Hyde (Apa, Lord Savage).

Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Dabney Coleman, az Aranyoskám és a Gengszterkorzó sztárja
A színészt utoljára a Yellowstone című sorozatban láthattuk. 92 éves volt.

Link másolása

92 éves korában pénteken Dabney Coleman, a Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész. Halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be – írja az MTI.

Coleman karrierje 1952-ben indult, és azóta több mint száz filmben szerepelt. Olyan klasszikusokban láthattuk, mint a Pokoli torony (1974), a Kilenctől ötig (1980), Az aranytó (1981), Aranyoskám (1982), Háborús játékok (1983) és a Gengszterkorzó (2010).

A színész a legjobb férfi főszerepért 1988-ban Golden Globe-díjat kapott a The Slap Maxwell Story című filmben nyújtott alakításáért, egy évvel korábban pedig Emmy-díjat nyert a Sworn to Silence című tévéfilmben nyújtott teljesítményéért.

Coleman gyakran alakított cinikus, szarkasztikus karaktereket. Ezt a képességét kamatoztatta olyan filmekben, mint az Aranyoskám és a Kilenctől ötig, ahol emlékezetes negatív figurákat formált meg.

Dabney Coleman hangját több animációs filmben és sorozatban is hallhattuk. Színészi karrierje előtt az Egyesült Államok hadseregében szolgált. A hadseregben töltött idő segített neki fegyelmet és kitartást tanulni, ami később a színészi karrierjében is hasznosnak bizonyult.

Coleman utoljára Yellowstone című tévésorozatban tűnt fel, amelyben egy rész erejéig a főhős John Dutton apját játszotta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: