KULT
A Rovatból

Képernyő elé szögez Andrew Garfield új nyomozós sorozata – Under the Banner of Heaven kritika

Az Under the Banner of Heaven egy valós eseményeken alapuló bűnügyi-könyvadaptáció a 2003-as azonos című Jon Krakauer műből.

Link másolása

A hétrészes mini-sorozat az 1980-as évekbe invitál minket a Utah államban található Salt Lake City-be.

A végeredmény egyébként inkább egy hosszú film, mint sorozat,

nem igazán epizodikus, egy egybefüggő gyilkossági nyomozás és mélymerülés egy vallásos nyomozó pszichéjébe. Főszereplőnket Andrew Garfield alakítja, Jeb Pyre egy mormon nyomozó Utah-ban, ami gyakorlatilag a vallás központjának nevezhető. Szinte rögtön a gyilkossággal kezdünk, ami hosszú távon meg fogja kérdőjelezni Pyre hitét és világnézetét is.

Az egész nyomozás központjában a Lafferty család áll, akiket a Utah-i mormon Kennedy családként emlegetnek a történetben. Közöttük terjed el egy radikális vallási nézet, aminek gyilkosság lesz a végeredménye. Érdekesség a történetben, hogy bár nagyon lassú és hosszú, de teljesen a képernyő elé szögezi a nézőt.

Utoljára talán a David Finchers Zodiákus alatt éreztem magam így,

hiába hosszadalmas, aprólékos és módszeres, de annyira jó ritmusban van vágva, megírva és rendezve, hogy nem veszi észre a néző a játékidő hosszát, pedig majdnem minden rész több mint egy órás.

A másik érdekesség a sorozattal kapcsolatban, hogy nemcsak a gyilkosságot ismerjük meg, hanem főszereplőn által a mormon vallást és annak sötét oldalát is, több részletes és történelmileg pontos visszaemlékezésen keresztül.

Az író alaposan áttanulmányozta a mormon történelmet és rengeteg kérdéses eseményt megmutatnak kényes témákról is,

amikről valószínűleg az átlag templomba járó állampolgár nem is igazán tud. Európai szemmel tőlem nagyon távol áll ez a vallás, ezért is ennyire lebilincselőek a múltban játszódó jelenetek is, egyszerűen hihetetlen milyen „csontvázakat” ástak el az amerikai történelem folyamán.

A megvalósítás hibátlan: a szereplőgárda egyszerűen hihetetlenül jó, nem lehet nem szuperlatívuszokban beszélni a színészekről.

Egy all-star cast állt Dustin Lance Black sorozatalkotó rendelkezésére:

Andrew Garfield, Sam Worthington, Wyatt Russel, Rory Culkin, Christopher Heyerdahl és Daisy Edgar-Jones, csak hogy a főbb karaktereket említsem. Andrew Garfield remekel a kicsit megtört vallásos rendőr szerepében, Sam Worthington elsőre szimpatikus, majd félelmetes karakter, Wyatt Russel örökölt nem kevés sármot édesapjától - Kurt Russelltől -, mert a vallási fanatikus Danjét még talán én is követném.

A patriarchát játszó Christopher Heyerdahl ismert sorozatszínész, és általában gonosz karakterek jutnak neki, ezért is vérfagyasztó a kegyetlen és szigorú, vallásos apuka szerepében. De számomra

a legnagyobb meglepetés, ebben a neves szereplőgárdában a viszonylag ismeretlen Daisy Edgar-Jones Brendája volt:

a meggyilkolt feleség életét is megismerhetjük és a kicsit hitehagyott, már modernebb mormon családból származó nő tragédiáját nagyon jól sikerült átadnia a színésznőnek. Jegyezzük meg a nevét, mert még fogjuk őt látni nagyobb produkciókban az elkövetkező években.

Nagyon jól sikerült a múlt és a jelen összekötése: a váltások az évszázadokban, narratív szempontból tökéletesen beleillettek történetbe, nem voltak beleerőltetve, illetve kellőképpen hatásosan voltak megvalósítva a nyomozás során a kihallgatások.

Különböző nézőpontból, különböző részleteit ismerjük meg a múltbéli eseményeknek.

Egyik „mesélő” szerint minden rendben volt, míg a másik karakter lehet látta, hogy mi is történt valójában, egy független külső szemlélő pedig ugyan azt az eseményt teljesen máshogy írja le. Mint egy igazi nyomozás esetében, nem lehet teljesen megbízni a szemtanúkban.

A vágás, a rendezés és az operatőri munka is inkább emlékeztet a Zodiákusra, mint egy átlagos sorozatra.

Talán egyetlen dolog, amit ki kell emelnem a sorozattal szemben, hogy a tempója nagyon lassú, én imádtam, de sokaknak lehet túlságosan vontatott lesz a nyomozás ritmusa.

Mindenkinek tudom ajánlani az Under the Banner of Heavent, mert mesteri módon kivitelezett mini-sorozat, mivel Amerikában a Hulun jelent meg, ami pedig Disney-tulajdon, ezért

jogosan gondolhatjuk, ha megérkezik kis hazánkba a Disney+, a magyar nézők is találkozhatnak majd Andrew Garfield-dal és a Lafferty család rejtélyével.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: