KaposFest: A magyar komolyzenei világsiker titka

Idén augusztus 13-19. között ötödször rendezik meg a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált (Kaposfestet), ahol olyan világsztárok lépnek fel, mint Rados Ferenc, Alina Ibragimova, Kelemen Barnabás, Jan Erik Gustaffson, Kocsis Zoltán, Kirill Gernstein vagy az Amadinda Ütőegyüttes.

A fesztivál megálmodói azt remélik, hogy gyerekeket is "megfertőznek" a komolyzenével, és bátran kísérleteznek. Idén például lesz olyan tematikus nap, amikor letartóztatott vagy börtönt is megjárt zenészek műveit játszák.

Vajon hogyan képesek a kamarazene legvirtuózabb előadóit évről-évre Kaposvárra csábítani? És hogyan érik el, hogy minden nap kígyózó sorok álljanak a koncerttemek előtt? A fesztivál művészeti vezetőjével, Kokas Katalin hegedűművésszel beszélgetve kerestük a titok nyitját.

Kokas Katalin, a fesztivál művészeti vezetője (Fotó: Nánási Pál)

Milyen előzményei voltak a fesztivál ötletének? Hogy indult az egész?

Tizenkét évesen ismerkedtem meg a férjemmel, Kelemen Barnabással. Tizenhét évesen már tudtam, Ő az életem párja, attól fogva pedig, kisebb-nagyobb kihagyásokkal – egy időre ösztöndíjasként Kanadába költöztem – együtt játszottunk. Eleinte sokat duóztunk, aztán alkalmi kvartettekben játszottunk. Akkoriban még élt Strém Kálmán, a nagy koncertszervező; ő hozott össze minket sok olyan nagynevű zenésszel (például Perényi Miklóssal), akikkel diákkorukban együtt dolgozhattunk és felléphettünk akár a Zeneakadémia nagytermében is. Ez óriási dolog volt! Így hát nagyon korán és gyorsan belecsöppentünk a kamarazene világába, elkezdtünk fesztiválokra járni a világ minden tájára – szinte szó szerint Makótól Jeruzsálemig –, ahol megismerkedhettünk hozzánk hasonló szólistákkal, akiknek szintén szívügyük kamarazenélni. Szép lassan – először nem is tudatosan – összegyűjtöttük tehát azt a magot, amire fel lehetne építeni egy kamarazene-fesztivált. Aztán egy idő után úgy gondoltuk, hogy ideje hazahozni ezt a csapatot.

Miért gondoltátok úgy, hogy egy vidéki város és nem például Budapest lenne egy nemzetközi komolyzenei fesztivál legideálisabb helyszíne?

Azért esett Kaposvárra a választásunk, mert szerintünk pont az a lényeg, hogy legyen egy kis tér, ahol a zenészek és a közönség együtt él, együtt lélegzik. Én magam is Kaposvárról jöttem, a Csiky Gergely Színházban nőttem fel, a szüleim ott játszottak; minden előadást végigültem. A férjemmel együtt bementünk a polgármesterhez, Szita Károlyhoz és megkérdeztük tőle, mit szól az ötletünkhöz. Csak bíztam benne, hogy rábólint, fogalmam sem volt, mi lesz belőle… Hát az lett, hogy rögtön hat évre kaptunk szerződést. A város azóta mindenben támogat minket, kezdetben „csak” mögénk álltak, most már büszkék is a kezdeményezésre.

Amikor 2009-ben elindítottuk a fesztivált és kitaláltuk, hogy augusztusban legyen, többen azt mondták, hogy nem ez a legjobb időpont, augusztus közepén a kaposváriak a Balcsin nyaralnak, kiürül a város, nem lesz közönség. Az első évben tényleg sok pénz ment el arra, hogy egyáltalán tudjanak róla. Ugyanakkor az idei fesztiválra már tavaly nyáron elkelt több mint száz bérlet úgy, hogy nem tudták, ki fog jönni és mit játszik.

Azóta, úgy érzem, elindult valami a kaposváriakban, talán éppen a fesztivál hatására. Csak hogy egy példát mondjak: nemrég turnézott Magyarországon egy frissen alakult orosz kamarazenekar. Ímmel-ámmal fogytak a jegyek, mert itthon nehéz eladni egy viszonylag ismeretlen csapatot, viszont Kaposváron szinte pillanatok alatt el lett adva a háromszáz jegy. Szerintem az emberek egyszerűen nyitottabbak lettek.

VIDEÓ: Elvis Presley Kaposváron

Hogyan állt össze az idei programterv?

Híve vagyok annak, hogy a műsorban egymás után nagyon különböző darabokat halljon a közönség. Bach után akár rögtön kortárs, a német romantika után egy teljesen könnyed francia. Ha elhangzott egy vonóstrió, akkor utána legyen egy hangos ütősprodukció, aztán meg egy szál lant. Így a kontrasztok puzzle-ként illeszkedve izgalmas képet adnak ki, fenntartva a közönség érdeklődését, illetve az is szempont, hogy a karakterek, akik váltják egymást a színpadon, szintén mások legyenek.

Fontos a műsoron belüli balansz, a „szerepek” elosztása. Ha a művészek nagyjából hasonló szintű szólisták, nem tehetem meg azt, hogy valaki csak első szólamot kap, valaki meg csak másodikat, és mindegyiküknek körülbelül ugyanannyit kell színpadon lennie. Akkor szívesen eljátssza a szekundot egy világhírű szólista is, ha a neki való darabban övé a prím.

Lesznek tematikus programok, esetleg társművészeti produkciók is?

A tematikus napok Bolyki György fesztiváligazgató ötletei alapján születnek, melyhez a klasszikus zenei műsort jelzésértékűen igyekszem hozzáidomítani. Idén lesz például olasz nap és egy „Köztörvényesek” fantázianevű, egy-egy tételes koncert is, amelyen olyan zeneszerzők műveit játsszuk, akik valamiért le voltak tartóztatva vagy akár börtönben is ültek. Bemutatunk „nem szokványos” darabokat is, különleges feldolgozásokban, társművészeteket egybeolvasztva. Beethoven és Janáček Kreutzer-szonátáit Tolsztoj regényével ötvözzük, Bálint András színművész közreműködésével. Az Úrhatnám polgár történetén Hegedűs D. Géza vezet végig minket, miközben kirajzolódik a Strauss és Lully műve között feszülő hatalmas kontraszt.

Tavaly két koncert között a zeneiskolai tanárok közreműködésével zenetanítást szerveztünk a téren. A közönségnek kihirdettük, hogy hangszeres villámkurzust kaphatnak, majd fényképes diplomát. Óriási sikere volt az ötletnek, tömött sorokban álltak az emberek, kisgyerektől a legidősebbekig.

Kokas Katalin és José Gallardo

Alina Ibagimova, Kokas Dóra, Maxim Rysanov (fotó: Lafferton Zsolt)

Mi a tapasztalatod, a fiatal, tizen-huszonéves korosztályt mennyire nehéz bevonzani egy nyári komolyzenei fesztiválra?

Nos, ha szakmabeli fiatalról beszélünk, akkor a zenész-berkeken belül el kell hogy jusson hozzá a híre. Ha nem róluk van szó, szerintem hatványozottan számít a családi háttér. Nyilván létezik a diákoknak, egyetemistáknak egy olyan rétege, amely tudatosan keresi a kifinomultabb kultúrfesztivált. A diákok, a fiatal zenészek is munkát keresnek, hakniznak a következő évi költségeik fedezésére, így csak azok lehetnek velünk, akik megengedhetik maguknak ezt az egy hetet, hiszen az oda- és visszautazás, az ott-lét is pénzbe kerül, mint minden. Igyekszünk megkönnyíteni a dolgukat például úgy, hogy biztosítunk kollégiumi szállást, ami jóval olcsóbb, mint hotelben lakni, illetve vehetnek egy úgynevezett „diákpárnát”, amellyel kedvezményes áron minden koncerten részt vehetnek.

Néhányak szerint a komolyzene közönsége „kiöregszik”, mi lesz itt tíz év múlva, de én ezzel nem értek egyet. Azt gondolom, nem „kiöregszenek”, hanem „megérnek” arra, hogy koncertre járjanak szabadidejükben és azt lélekemelő klasszikus mesterművekben való elmélyedéssel töltsék. Azonban el kell érniük egy bizonyos korig, amikor erre valóban képesek időt áldozni.

A klasszikus zenének mindig lesz közönsége. Nekem nem az a vágyam, hogy foggal-körömmel cibáljuk be a fiatalokat, viszont tudom, hogy aki eljön és elhozza a gyerekét, az a gyerek meg lesz fertőzve. Jó szívvel merem ajánlani a fesztivált a szülőknek, ha azt szeretnék, hogy a csemetéik megszeressék a klasszikus zenét. A kicsik ott ülnek a színpadon és azt vettem észre, hogy a koncertek alatt valami rabul ejti őket. Ez persze nem is véletlen, hiszen különleges a hangulat, az előadók zseniálisan játszanak – főleg együtt.

VIDEÓ - Klasszikus zenészek kicsit másképp

Az előző években több olyan zenész lépett fel a fesztiválon, akiket világsztárként tartanak számon. Idén is hívtatok „hírességeket”?

Mindenképp le szeretném szögezni: a Kaposfest nem arról szól, hogy világsztárokat hívunk, mert közel sem mindegyikük jó kamarazenész. Akadnak kivételek, például Joshua Bell, aki tényleg szeret kamarázni, de vannak olyan világsztárok, akiktől az Isten mentsen, bármennyire is fantasztikusak. Ha csak egyet hívnánk, aki a hozzáállásával elrontaná a zenészek hangulatát, az sokszorosan sugározna vissza a közönségre.

Több nagyon fiatal meghívottunk van, akiknek hihetetlen gyorsasággal megy fölfelé a csillaguk, és tudom róluk, hogy tíz év múlva megfizethetetlenek lesznek, most pedig baráti alapon eljönnek, mint a norvég Vilde Frang. Ha valakit, akkor őt biztosan az egyik legnehezebben elérhető hegedűművészként tartják majd számon pár év múlva. A fesztivál minden napján itt lesz Jonathan Cohen, a világ egyik legelképesztőbb zenei és technikai adottságú csellistája. Már rég nem gyakorol csellón, leginkább barokk karmesterként találkozhat vele a közönség, Anglia és Franciaország között ingázik. Na, róla már elmondhatom, hogy csak nálunk csellózik, de úgy, mint az álom. Nem gyakorol otthon, de ha megfogja a hangszert, nincs még egy olyan.

Aztán ott van Szergej Nakarjakov, aki szerintem a ma élő egyik legnagyszerűbb trombitás, tizenéves kora óta úgy játssza a Velencei karnevált, hogy nincs párja. Vagy Alina Pogostkina, aki tizenhat éves kora óta a legrangosabb versenyeket nyeri meg vagy minimum döntős, a világ legnagyobb koncerttermeiben játszik, akárcsak Alina Ibragimova. Az argentin José Gallardo kiváló kamarazenész, mégis egy hihetetlenül szerény gyerek, nem keveredett bele a sztárcsináló gépezetbe. Ha azt mondanám róla, hogy sztár, bolondnak nézne. Ők nem azok a „celebek”, akik körül hatalmas a felhajtás. Jön a harmincéves múltra visszatekintő Amadinda Ütőegyüttes, Kocsis Zoltán és kiváló magyar fúvósok is. Mivel minden évben hívok egy „nagy öreget”, idén fellép nálunk Rados Ferenc. Hatalmas büszkeség nekem, hogy ismét eljön, mert huszonöt év után először játszott az öt évvel ezelőtti, legelső Kaposfesten is.

VIDEÓ: Pertis Pál nótája, előadja az unoka, Kelemen Barnabás

Az előbb említetted, hogy nem lehet minden zseni jó kamarazenész. Milyen többlet kell ehhez?

Így van, nem minden szólista alkalmas arra, hogy kamarázzon. Itt nemcsak az számít, hogy kiválóan játsszon valaki, hanem hogy képes legyen ráhangolódni a másik zenészre, kell hogy legyen nyitottsága, érdeklődése a másik felé. Hívtunk például egy fenomenális, ördögi hegedűst, Kim Romant, olasz opera-átiratokkal jön a fesztiválra. Olyan darabokat hegedül el, amiket vagy lehetetlen eljátszani vagy ki kell találni, gyakorlatilag ő huszonévesen egy ma élő Paganini. Mondtam neki: ha már ott vagy, lesz egy Sosztakovics-kvartett egy szuper csapattal és úgy alakult, hogy a második hegedűs mégsem ér rá, eljátszanád a szekundot? Azt válaszolta, ne haragudjak, de nem. Nos, ő például egy vérbeli szólista.

Te magad mennyire tudsz hallgatóvá válni és a befogadásra koncentrálni a szervezés kellős közepén?

Minden egyes művet meghallgatok. Olyankor egyszerre vagyok közönség, aki hagyja magát elsodorni és művészeti vezető, akinek az egész éves munkája ott dől el a színpadon. Saját magam bírájaként mérlegelem: jól döntöttem-e akkor, amikor az elhangzó művet abban az összeállításban vittem műsorra.

200 százalékos szinten vagyok pszichológusa az összes zenésznek, és mellesleg én is kiállok játszani. Mindig akadnak gondok: vagy túl kicsi a szoba, vagy a harang felkeltett valakit és éppen dühöng, de volt olyan, hogy próba közben a zenészek őrjöngve távoztak a színpadról, mert egyszerűen nem tudtak együtt dolgozni. Egészen apró rezdüléseken, figyelmességeken múlik, hogy ezek a végtelenül érzékeny művészek tudják-e magukat adni.

VIDEÓ: Kelemen Barnabás, Jose Gallardo - Tango

A fesztivál sajtóvisszhangja nagyon pozitív, nemzetközi szinten is dicsérnek titeket. Milyen visszajelzéseket kaptok a közönségtől?

A kritikára mindig odafigyelünk és építkezünk belőle, és igen, a közönség visszajelzéseire is kíváncsiak vagyunk. Elképesztően nyitottak, kapunk tőlük jót is, rosszat is. Ha valami éppen nem tetszett nekik, azt keményen megmondták, de teljesen igazuk volt. Nagyon közel kerülnek a művészekhez és hozzám is; joguk van arra, hogy fagyizás közben odajöjjenek hozzám és azt mondják: „Na de hát Kati…”.

Ez a közönség bízik bennem, a csapatban, a minőségben, amit eddig hoztunk, és ha véletlenül egyszer nem azt kapják, akkor megsértődnek és bizony nem is titkolják. Tökéletesen tudják, hogy mi mit ér, nem lehet megetetni velük akármit. Annál nagyobb elismerés, hogy az eddigi négy év – négyszer tizennégy koncert négyszer harmincöt órányi klasszikus zenéje – után elmondhatom: a visszajelzések nagyszerűek. Mindig nagyon jól esik, ha örömöt, megelégedést látok az arcokon.

Ha te is büszke vagy arra, amit a Kaposfest elért, nyomj egy lájkot!