KULT
A Rovatból

József Attila búcsúlevelei

József Attila élete utolsó napján négy levelet adott postára Balatonszárszón. Halálának 80. évfordulója alkalmából megmutatjuk őket.


József Attila élete utolsó napján négy levelet adott postára Balatonszárszón: egyet Kozmutza Flórának, egyet Szántó Juditnak, egyet a kezelőorvosának, Bak Róbertnek, egyet pedig a kiadójának, Cserépfalvi Imrének.

Ma 80 éve, hogy a költőt egy vonat halálra gázolta.

1937. december 3-án, pénteken délelőtt József Attila élete utolsó napján négy, számára fontos embernek írt levelet. Ezekben lezárta kapcsolatait: visszaküldte kiadójának az utolsó megbízáshoz kapott könyveket, röviden elköszönt volt élettársától Judittól, és elbúcsúzott orvosától.

Kozmutza Flórának írt levele:

Flóra november 28-i találkozásuk után december 1-én egy levelében arra kérte: „Szeretném, ha maga is hinni tudna csodában”. A költő erre válaszolt:

Kedves Flóra!

Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott. „Aztán mit sírsz, ha sorsunk írva van már!” - ezt Kosztolányi írta. Csókolom a kezét és sok barátsággal, szeretettel üdvözlöm. Köszönjük az almákat, én is ettem belőlük, jóllehet a gyerekeknek küldte s én bizony nem is kértem tőlük, csak elvettem egyet.

Attila

U.i. Kérem, vasárnap ne jöjjön.

Szántó Juditnak szóló levelét nem eresztette bő lére:

Kedves Judit!

Sok szeretettel üdvözöllek.

Attila

Bak Róbertnek írt levele:

Kedves Doktor Ur!

Sok szeretettel üdvözlöm. Hiába kísértette meg a lehetetlent.

József Attila

Cserépfalvi Imrének írt levele:

Kedves Imre Barátom!

Bocsáss meg, hogy elkésve írok. Ha szükséges még tőlem vers az anthológiába, kérlek választasd ki Cs. Szabóval (ha még ő a szerkesztő) a könyveimből. Hiszen nem volt szó új versről. Én itt három könyvet találtam: Les Clultimaments, Alcools és az Anthologie des Écrivains Francais du XX Siecle, Poésie - Tome II.

Ezeket a könyveket még ma postára adom.

Szeretettel üdvözlöm családodat.

József Attila

József Attila haláláról Radnóti Miklós így nyilatkozott: „Ilyen természetes halált csak egy költő halt még a magyar irodalomban, Petőfi Sándor [...] Nem bírta volna elviselni azt, ami utána következett. Attila sem.”

József Attila, a magyar költészet egyik legnagyobb alakja Ferencvárosban született 1905. április 11-én. Első verseskötete, a Szépség koldusa 1922-ben jelent meg. 1922 és 1925 között írta műveinek mintegy felét, verseit közölte a Nyugat is. 1924-ben a Kékmadár folyóirat leközölte Lázadó Krisztus című versét, amelyért istengyalázás miatt perbe fogták, majd felmentették. Ugyanebben az évben a szegedi egyetem magyar-francia-filozófia szakos hallgatója lett, de egy év múlva Tiszta szívvel című verséért Horger Antal professzor "eltanácsolta".

József Attila szobra a Dunánál a Parlament közelében, Budapesten

Bécsben, Párizsban, majd a pesti bölcsészkaron járt egyetemre, ezután a Magyar Külkereskedelmi Intézetnél dolgozott. 1929-ben jelent meg a Nincsen apám, se anyám című kötete. 1936 elejétől, Ignotus Pál mellett szerkesztője lett a Szép Szó című baloldali szellemiségű folyóiratnak, ebben az évben jelent meg a Nagyon fáj című kötete. 1937 júliusában idegösszeomlás kapott, szanatóriumi kezelés után kezelőorvosai nővéreire bízták, akik Balatonszárszóra vitték.

December 3-án este sétálni indult, ám soha nem tért vissza, a szárszói állomáson áthaladó 1284. számú tehervonat halálra gázolta. Halálának körülményeiről azóta is vita folyik, az egyik tábor szerint véletlen baleset okozta, a másik tábor viszont az öngyilkosság mellett érvel.

József Attila halála után egy évvel posztumusz Baumgarten-díjban részesült, 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki életművét. Magyarországon születésnapja a költészet napja is egyben, emlékét többek között a róla elnevezett díj is őrzi, amelyet kiemelkedő irodalmi teljesítményért adományoznak évente.

Forrás: Nyáry Krisztián

Ha szerinted is érdekesek a búcsúlevelek, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Babják Annamária, A mi kis falunk piacfelügyelője
A Mintaapák és a Doktor Balaton sorozatokból is ismert Babják Annamária hosszan tartó betegség után hunyt el. A Dunakeszi Poszt szerint a színésznő személyisége és tehetsége mindenkit elbűvölt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 22.



Hosszan tartó betegség után, 69 éves korában elhunyt Babják Annamária színésznő, akit az ország többek között A mi kis falunk piacfelügyelőjeként ismert meg, de feltűnt a Mintaapák, az Oltári csajok és a Doktor Balaton című sorozatokban is. Halálhírét a dunakeszi VOKE József Attila Művelődési Központ tette közzé. A hírről elsőként a Dunakeszi Poszt számolt be szerdán, vette észre a Blikk.

Babják Annamária 1956. július 9-én született Budapesten, pályáját a Magyar Rádió Gyerekkórusában alapozta meg. Színész I. diplomáját a Holdvilág Kamaraszínház egyik előadásán szerezte, a társulatnak 1998-tól volt a tagja. Korábban játszott a Ruttkai Éva Színházban is, 2007-től pedig a dunakeszi Uray György Pinceszínház tagja, majd vezetője lett. A kétezres években Dunakeszi kulturális életének meghatározó alakjává vált, 2001-ben a VOKE József Attila Művelődési Központban indította el a Babják Színjátszó Stúdiót.

A dunakeszi művelődési központ, ahol a színésznő évtizedekig dolgozott, így búcsúzott tőle:

„Az elmúlt huszonöt esztendőben számos program, kiállításmegnyitó és közös élmény kötötte őt a művelődési központhoz és annak munkatársaihoz. Személyiségét, kisugárzását a kollektíva nagyon kedvelte, a munkáját tisztelte. Az elmúlt két évben heti szinten szembesültünk a küzdelemmel, amelyet a betegségével vívott. Bíztunk, reménykedtünk, és most nagyon nehéz elfogadni a halálhírt.”

A Dunakeszi Poszt is megemlékezett a művészről, felidézve egy nemrég készült közös munkát: „Nehezen találjuk a szavakat, hiszen nemrég még együtt készültünk az adventi meseolvasásra, ahol Babi mosolyogva sztorizgatott a felvételek között. Örömmel számoltunk be az új rendezéseiről, az odaadó tehetséggondozó munkájáról. Mindig szívesen dolgoztunk vele, a személyisége, tehetsége mindenkit elbűvölt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Váratlan fordulat: több tag is kilép a Neotonból
A rajongók még a Finálé-koncert hatása alatt voltak, amikor Lukács Andrea bejelentése hideg zuhanyként érte őket. A zenekar fiatalításra hivatkozik, de ennél többet nem árultak el.


Alig két héttel az MVM Dome-ban tartott, hatalmas sikerű Finálé elnevezésű koncert után váratlan bejelentés rázta meg a Neoton Família Sztárjai rajongótáborát. A zenekar egyik tagja, Lukács Andrea a Facebookon közölte, hogy ő és Lukács László nem folytatják a közös munkát a formációval – írta a Borsonline. A bejelentés szerint a zenekar a jövőben fiatalításra és kreatív megújulásra törekszik, amelyben ők már nem vesznek részt.

„Ezzel a Neoton korszakot részünkről lezártnak tekintjük”

– fogalmazott Andrea a közösségi oldalán.

A hír azért is érte sokként a közönséget, mert a január 10-i, MVM Dome-beli eseményt a szervezők és a zenekar is az eddigi legnagyobb Neoton-produkciónak harangozták be. A közel háromórás, karrierösszegző koncerten az összes nagy sláger elhangzott, a látványos fény- és hangtechnika, valamint az estére készített videók pedig lenyűgözték a közönséget. Az este különlegessége volt, hogy a koncert mellé egy pop-up tárlat is társult, ahol a rajongók eredeti dalszövegeket és hangszereket láthattak, Pásztor László pedig húsz év után ismét színpadra lépett a csapattal.

A Neoton Família Sztárjai a Finálé-koncerten Csepregi Éva, Végvári Ádám, Baracs János ‘Öcsi’, Lukács Andrea, Lukács László és Heatlie Dávid felállásában lépett színpadra. A döntés hátteréről és a zenekar további terveiről egyelőre nem árultak el részleteket, így az is nyitott kérdés, hogy a jövőben kikkel egészül ki a formáció, és a „fiatalítás” pontosan mit jelent a gyakorlatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A költő, aki meghódította Hollywoodot: Röhrig Géza a Saul fia után Timothée Chalamet oldalán játszik az Oscar-esélyes filmben
Josh Safdie Marty Supreme című sportdrámájában a magyar színész Kletzki Bélát, egy fiktív bajnokot játszik. Alakításának kulcsjelenete egy valós holokauszttörténeten alapul, amely a film morális súlypontját adja.


Tíz évvel azután, hogy egy addig szinte ismeretlen magyar költő beleégett a világ mozinézőinek emlékezetébe, Röhrig Géza ismét egy Oscar-esélyes produkcióban tér vissza, ezúttal Hollywood legfelsőbb ligájában.

A csütörtökön bejelentett Oscar-jelölésekkel immár hivatalos: Josh Safdie Marty Supreme című filmje, amelyben Röhrig is kulcsszerepet játszik, kilenc kategóriában versenyez a díjért, a főszereplő Timothée Chalamet pedig a friss Golden Globe-győzelme után a legjobb férfi főszereplőnek járó szoborra is esélyes.

A film alig két hét múlva, február 5-én a magyar mozikba is megérkezik.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by A24 (@a24)

Az 1950-es évek Amerikájában játszódó, az asztalitenisz versenyszerű és alvilági bugyraiba kalauzoló sportdráma Josh Safdie első önálló rendezése, miután a Csiszolatlan gyémántot még testvérével, Bennyvel közösen jegyezte.

A produkció mögött az a független filmes műhely, az A24 áll,

amely az elmúlt években a legizgalmasabb és leginkább díjazott filmeket szállította Hollywoodnak. A film világpremierjét tavaly októberben, a New York-i Filmfesztiválon tartották egy meglepetésszerű, titkos vetítés keretében, az amerikai mozikba pedig a díjszezonra időzítve, karácsonykor került.

Röhrig Géza a filmben Kletzki Bélát, egy fiktív, holokauszttúlélő magyar pingpong bajnokot alakít, akinek karakterét a valós lengyel klasszis, Alojzy Ehrlich élettörténetének egy-egy epizódja ihlette.

Bár a film fókusza Chalamet feltörekvő, mániákus karakterén van, Kletzki figurája adja a történet morális és történelmi mélységét.

Az egyik jelenetben Kletzki egy auschwitzi emlékét idézi fel, amely valós eseményen alapul. „Többet tanultam a holokausztról abból a kis történetből, mint néhány olyan filmből, ami csak a holokausztról szól” – nyilatkozta a filmről Josh Safdie a The Guardiannek.

A Saul fiával világhírűvé vált Röhrig Géza ezzel ismét egy olyan szerepben tűnik fel, amely a 20. századi történelem legmélyebb traumáival szembesíti a nézőt.

A film sztárparádéja lenyűgöző: Chalamet mellett feltűnik Gwyneth Paltrow, Odessa A’zion és Fran Drescher is.

A főszereplő elkötelezettségét mutatja, hogy már 2018 óta, évekig titokban készült a szerepre,

forgatási helyszínein – Londonban, Budapesten és Jordániában is – folyamatosan pingpongasztal állt a rendelkezésére.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by A24 (@a24)

„Lélekben ez az a szerep, amihez a legközelebb állok. Ez voltam, mielőtt karrierem lett volna” – mondta Chalamet a People magazinnak. A produkció 60-70 millió dolláros (kb. 19,8-23,1 milliárd forintos) költségvetésből készült, és eddig közel 100 millió dolláros (kb. 32,9 milliárd forintos) globális bevételt termelt.

A magyar nézők február 5-től láthatják az alkotást, de a Mazsihisz szervezésében már január 29-én tartanak egy premier előtti vetítést a budapesti Westendben. Röhrig Géza a film decemberi, New York-i díszbemutatóján is feltűnt a vörös szőnyegen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Soha nem történt még ilyen az Oscar 98 éves történetében – egy vámpírfilm írta át a szabályokat Hollywoodban
A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia bejelentette, hogy a Bűnösök című alkotás 16 kategóriában esélyes. Ezzel megdőlt a Minden Éváról és a Titanic 14 jelöléses rekordja is.


A rekordok azért vannak, hogy megdőljenek, de arra kevesen számítottak, hogy Hollywood legrangosabb díjának közel százéves történetében éppen egy vámpír-blues eposz írja újra a szabályokat.

Ryan Coogler filmje, a Bűnösök (Sinners) letarolta a jelölőlistát: történelmi csúcsot jelentő 16 kategóriában esélyes az Oscar-díjra, maga mögé utasítva olyan legendákat, mint a 14-14 jelölést begyűjtő Minden Éváról, a Titanic vagy a Kaliforniai álom.

A fő kihívója Paul Thomas Anderson akció-szatírája, az Egyik csata a másik után, amely 13 jelöléssel indul a márciusi gálán.

A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia január 22-én, csütörtökön hozta nyilvánosságra a 98. Oscar-gála hivatalos jelöltjeit,

kijelölve a versenypályát a március 15-i díjátadóig.

Az esemény házigazdája ismét Conan O’Brien lesz, a gála pedig egy fontos újítást is hoz: idén először osztanak díjat a legjobb szereplőválogatás (Casting) kategóriájában.

Az Akadémia hivatalos közleménye szerint a tagok emellett már csak azokban a kategóriákban szavazhatnak, amelyek jelöltjeit ténylegesen meg is nézték.

A rekorddöntő Bűnösök az 1930-as évek Mississippijébe kalauzol, ahol a faji feszültségek, a blues-legendárium és a természetfölötti horror keveredik Michael B. Jordan kettős főszereplésével.

Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után ezzel szemben egy adrenalintól fűtött, Thomas Pynchon szellemét idéző szatíra, amelyben Leonardo DiCaprio egy volt forradalmárként menekül a lányával a Sean Penn alakította korrupt katonatiszt elől.

A mezőnyben ott van Chloé Zhao bensőséges drámája, a Hamnet is, amely Shakespeare és felesége, Agnes Hathaway gyászát dolgozza fel Jessie Buckley és Paul Mescal érzékeny alakításával.

Guillermo del Toro a Frankenstein gótikus, mégis empatikus újraértelmezésével jelentkezett, amelyben Oscar Isaac és a teremtményt játszó Jacob Elordi párosa áll a középpontban.

A jelöltek között van Yorgos Lanthimos fekete komédiája, a Bugonia, amely Emma Stone és Jesse Plemons főszereplésével feszegeti a paranoia és a valóság határait.

Szintén a díjért versenyez Joseph Kosinski F1 című filmje, amely a száguldás szerelmeseit célozza meg a visszatérő veterán Brad Pitt és a tehetséges újonc Damson Idris kapcsolatán keresztül, valódi futamokon forgatott jelenetekkel.

A listán szerepel Josh Safdie Marty Supreme című sportkomédiája is, amely az 1950-es évek Amerikájába visz vissza Timothée Chalamet főszereplésével, és a brazil Kleber Mendonça Filho politikai thrillere, A titkosügynök, amely a hetvenes évek katonai diktatúrájának állít emléket.

A mezőnyt Joachim Trier családdrámája, a Sentimental Value és Denis Johnson novellájának lírai adaptációja, a Train Dreams teszi teljessé.

A bejelentés után az alkotók érzelmesen reagáltak.

„Anyukámat hívtam fel először” – mondta Michael B. Jordan a People magazinnak, miután megtudta, hogy a Bűnösök főszerepéért jelölték.

A film rendezője, Ryan Coogler elárulta, a történet mélyen személyes számára. „Ezt a forgatókönyvet a nagybátyámnak írtam, aki 11 éve hunyt el” – közölte a rendező a The Washington Post szerint.

Jessie Buckley, a Hamnet főszereplője a partneri összhang fontosságát emelte ki.

„Életre szóló partnerre találtam benne” – nyilatkozta Paul Mescalról, akivel a filmvásznon Shakespeare és felesége szerelmét keltették életre.

Az F1 eddigi globális bevétele megközelíti a 630 millió dollárt (körülbelül 209 milliárd forintot),

míg a Bűnösök 368 millió dollárnál (122 milliárd forintnál) jár.

Az Egyik csata a másik után 206 millió dollárt (68 milliárd forintot) termelt, a Bugonia pedig 41,2 millió dollárt (13,6 milliárd forintot).

A végső szavazás február végén kezdődik, és a filmvilág március 15-én este tudja meg, hogy a rekordszámú jelölést sikerül-e díjakra váltania a Bűnösöknek, vagy valamelyik kihívója diadalmaskodik az év legrangosabb filmes eseményén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk