José Cura: Hála Istennek a zenés népbutítás kiment a divatból
Idén február 17-25 között immár negyedik alkalommal rendezik meg a Cziffra György Fesztivált. A fesztivál külföldi díszvendége, a világhírű tenor, José Cura e-maliben válaszolt kérdéseinkre.
- Hogy látja az opera helyzetét napjainkban?
- Nagyon sok felnőttnél a kulturális „csomagja” határozza meg, mennyire vevő a művészetre. Úgy értem, attól függ, hogy szeretik vagy utálják azt, amit egy művész nyújt nekik, hogy megfelel a prekoncepcióiknak vagy sem.
A fiatalabbak viszont nyitottabbak, az egyetlen elvárásuk, hogy hódítsd meg őket anélkül, hogy hazudnál az érzéseidről.
A klasszikus művészet örökké fennmarad, ha őszintén adják elő. Hála Istennek a zenés népbutítás kiment a divatból!
- Ön szerint egy mai fiatal pályakezdő operaénekesnek ugyanannyi esélye van sztárrá válni, mint önnek, vagy mondjuk Domingónak volt?
- Ma sokkal könnyebb híressé válni, mint amikor én kezdtem a pályámat. A nehézség abban áll, hogy igazán jó legyél, ne csak a média kreációja. Schopenhauerrel szólva, a művészeket üstökösökre és csillagokra oszthatjuk. Az üstökösök átmenetileg nagy hatást keltenek, felnézünk rájuk és azt mondjuk: „Odanézz!”, pont időben, mielőtt örökre eltűnnek. A csillagok viszont állandóak, és mindig ugyanolyannak látjuk őket.
Ha egy művészre azt mondják, hogy üstökösszerű pályafutást járt be, az valójában nem valami hízelgő.
- Nem rég mutatták be Kurtág György első operáját a milánói Scalában. Kurtág 92 éves. Van elég új opera és operaszerző? Egyáltalán, van szükségünk új operákra, vagy elég a már meglévő operairodalom?
- Ugyanezt kérdezték a 19. századi komponistáktól is. Ha azt kérdezi, van-e szükség olyan operákra, mint amilyenekből a repertoár áll, akkor a válaszom nem.
Olyan emberekre van szükség, akik a már ismert formákat új megközelítésekkel kombinálják.
Pont most fejezem be az első operámat. Egy barátom úgy fogalmazott, hogy féktelen burleszk, tanulsággal. Sokféle stílust és színházi eszközt használtam fel, és egyfajta neobarokk módon ötvöztem őket. Remélem, hogy egy nap Magyarországon is bemutathatom.
– Ön nem csak énekel és vezényel, de mint utalt rá, zeneszerző is. Ez talán kevésbé ismert oldala. Mesélne róla kicsit?
– Azért kezdtem zenélni, hogy komponista és karmester legyek. Először 15 évesen vezényeltem kórust, 1978-ban. Viszont csak 1993-ban váltam főállású operaénekessé, 30 évesen.
– Többször is fellépett már Magyarországon. Van valamilyen különlegesen kedves emléke?
– Minden magyarországi fellépésem különleges. És ezt nem kedvességből mondom, szerencsére az én helyzetemben már nem kell hazudnom. Régi kapcsolat fűz a magyar közönséghez.
Olyan kapcsolat, ami még szorosabb válik februárban, amikor fontos bejelentésre készülünk...
– Mit gondol Cziffra Györgyről?
– Czfirra György nemcsak elképesztő virtuóz volt, hanem figyelemreméltó ember is, annak élő példája, mi mindent érhet el valaki a legmostohább, legfájdalmasabb körülmények ellenére is. Természetesen sosem hallhattam élőben Cziffrát játszani, de rengeteg videó és hangfelvétel áll rendelkezésünkre, és ezek alapján a lenyűgözően magabiztos játék mellett a legnyilvánvalóbb jellemzője az a lelki béke volt, amely még a legnehezebb darabok közben is sugárzott belőle.
Semmit sem „kapott” a tehetségén kívül. A többi, a mesteri tudása sokévnyi kemény munka eredménye.
Cziffra György kitűnően szimbolizálja, mire gondolok, amikor a híresség és a nagyság közötti különbségről beszélek.
– A Cziffra Fesztivál után hamarosan ismét visszatér Magyarországra. A Turandotban lép színpadra. Mit lehet tudni erről?
– Egyelőre nem tudok sokat mondani a produkcióról, mert még nem láttam a részleteket, de izgatottan várom, hogy 17 év után újra a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon léphessek fel! Ha jól emlékszem, utoljára 2002-ben adtam ott koncertet.
