Jó filmek - rémes modor: az első magyar Oscar-díjas rendező
„Nem elég, ha magyar vagy.” – hirdette a felirat Adolph Zukor irodájának falán, amelyhez aztán a legenda szerint a filmmogul szellemesen hozzáfűzte: „De sokat segíthet”. A stúdiórendszer aranykorában számos hasonló szállóige keringett Hollywoodban. Na de mi köze a magyaroknak az amerikai filmgyártáshoz? Sorozatunkban azoknak az Egyesült Államokba emigrált, magyar származású művészeknek a történetét tárjuk fel, akik tevékenyen részt vettek a filmművészet mai napig legnagyobb hatású intézményrendszerének, a hollywoodi álomgyárnak a felépítésében.
Kertész Mihály és a magyar filmtörténet kezdetei
Noha a magyar filmgyártás fejlődését számtalan kedvezőtlen történelmi fordulat nehezítette, a hazai filmművészet sokáig párhuzamosan fejlődött a legjelentősebb nemzetekével. Sokat elárul például az a tény, hogy már 1896-ban volt nyilvános filmvetítés Budapesten, és az is, hogy a magyar némafilm aranykorát jelentő 1910-es évekből fennmaradt (sajnos csak kisszámú) alkotások közül több is nemzetközi színvonalat mutatott. Ezekben az években dolgozott Magyarországon két olyan rendező is, aki később külföldről öregbítette hazánk hírnevét. Természetesen Kertész Mihályról és Korda Sándorról van szó.
Kertész Mihály 1886. december 25-én született Budapesten. 1906-ban szerzett diplomát a Színiakadémián, és már 1912-ben, a magyar némafilm virágkorának kezdetén filmet rendezett. Már ekkor a nemzetközi porond felé kacsintgatott, hiszen 1913-ban a korai filmművészet talán legjelentősebb stúdiójában dolgozhatott, a dániai illetőségű Nordisknél. 1914-ben tért vissza Magyarországra, hogy a következő négy évben – külföldi tapasztalataival a háta mögött – a magyar filmvilág egyik legjelentősebb alkotójává váljon.
Kertész Mihály Ingrid Bergmannal a Casablanca forgatásán
Ebben a korszakban az egyes filmgyártó cégek amerikai mintára próbáltak meg sajátos, csak rájuk jellemző stílust kialakítani, illetve állandó színészi és rendezői gárdát tartani. Kertész Mihály a Phönix filmvállalat rendezője lett, és mindössze 6 év alatt 38 filmet forgatott idehaza, elsősorban kalandos bűnügyi és szerelmi történeteket. Ezek közül sajnos csaknem az összes elveszett. Sokáig csupán egyetlen darab, egy Tanácsköztársaság idején készült politikai tartalmú rövidfilm volt elérhető, ám az utóbbi években előkerült még két játékfilmje, Az utolsó hajnal és A tolonc.
Jelenet a Tolonc című filmből
A Tanácsköztársaság 1919-es megalakulása és bukása azonban összezúzta a szárnyait próbálgató magyar némafilmet: egyfelől a filmipar államosítása teljes egészében megváltoztatta a filmipar jól működő rendszerét, másfelől a Tanácsköztársaság leverését követő megtorlás gyakorlatilag az összes jelentős filmművészt érintette.
Út Hollywoodba
Kertész 1919-ben Bécsbe költözött, és a következő években több mint 20 filmet készített az osztrák Sascha-Filmnek, közöttük számos a korban divatosnak számító kosztümös drámát és látványos bibliai eposzt. Ezek olyannyira kiemelkedőekre sikerültek, hogy az európai tehetségeket kutató Harry M. Warner 1926-ban le is szerződtette a rendezőt a Warnerhez.
Kertész – immár Michael Curtiz néven – úgy utazott Hollywoodba, hogy alig pár szót beszélt angolul, de ez nem akadályozta meg abban, hogy pár éven belül a Warner egyik legjelentősebb filmrendezőjévé váljon. A stúdió a korabeli szokások szerint egyfajta „bérrendezőnek” szerződtette Kertészt (vagyis szerződés kötelezte, hogy bármit megrendezzen, amivel megbízzák), aki így rengeteg műfajban kipróbálta magát. Egyaránt készített kosztümös filmet, musicalt, sőt, horrort, westernt és gengszterdrámát is.
Jelenet a Casablancaból
Ezek közül számos időtlen klasszikusnak bizonyult, mint a kalózfilmek alapjait lefektető Blood kapitány, a Robin Hood kalandjai, a Mocskos arcú angyalok című gengszterfilm, a Yankee Doodle Dandy, vagy a Mildred Pierce. Főműve azonban a minden idők legjobb filmjei között számon tartott Casablanca,
amely egyben az első olyan film, amelyet magyar származású rendező jegyzett, és elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.
Kertész Mihályra vérprofi rendezőként emlékszik a szakma, aki villámgyorsan és sokat dolgozott, ám hírhedten nehéz volt kijönni vele. Fay Wray, az 1930-as évek egyik nagy színésznője így nyilatkozott róla:
Ez azonban még az elnézőbb jellemzések egyike. Kertész látványosan megvetette a színészeit, lenézte a statisztákat, és gyakran a stábtagokkal is lekezelően bánt. Lauren Bacall, Humphrey Bogart felesége szerint Kertésznek egyszerűen útban voltak a színészek – ami már csak azért is különös, mert a rendező maga is színjátszással kezdte. Hiába volt azonban rossz a modora, Kertész valósággal ontotta magából a jobbnál jobb filmeket.
Kertész Mihály Elvis Presleay társaságában
Pályája az 1940-es évek végén kezdett lefelé ívelni, a következő évtizedben pedig már szabadúszóként készítette filmjeit – noha még ekkor is olyan sztárok közreműködésével, mint Bing Crosby, Elvis Presley, Humphrey Bogart vagy John Wayne. Utolsó filmje, a Jó fiú és rossz fiú című western fél évvel a halála előtt került a mozikba. Kertész ekkor már annyira gyenge volt, hogy a legenda szerint a film sztárja, John Wayne helyettesítette rendezőként rosszullétei alatt. Kertész Mihály 1962. április 10-én, 75 éves korában hunyt el rákban. Kaliforniában temették el, így 1919-es távozása után sohasem tért vissza Magyarországra.