„Jézusom, anya, ez tényleg nagyon durva!” - 8 évessel is élmény a Sziget
Hatalmas mérföldkő egy szülő életében, amikor először megy a gyerekével kettesben egy olyan ikonikus fesztiválra, mint a Sziget – jómagam 16 éves koromtól egészen a terhességemig, egy évtizeden keresztül jártam ki oda minden évben, de a gyerekem születése óta, immár 9 éve nem voltam a Szigeten (ennek oka főleg a megszűnt metálsátor volt, úgyhogy átszoktam más fesztiválokra). Az nyilván Murphy, hogy a hónapok óta várt esemény napján a nyolcéves nagylányom valamiért jó ötletnek gondolta, hogy egy körömvágó ollóval trimmelje meg egy plüssállatát. A manőver közben megvágta magát, de a vérzés után az indulatok is csillapodtak, és indulhattunk a Szigetre.
A gördülékeny beengedés után (pluszpont a szervezőknek az arcképellenőrzés fényképes igazolvánnyal, fő a biztonság) a lányom megjegyezte, hogy azért igazán felújíthatnák ezt a K-hidat, mert mindjárt összeesik a látogatók alatt.
Az első élményünk pont jól modellezte a Szigetes random őrültségek-élményt: az Old Spice sátorában egy félbevágott kádba ültünk be, hogy egy autómosónak álcázott habpartiba kerüljünk a mini vasúton.
Aztán elhaladva egy csapat boldogan – élő cigányzenére – táncoló külföldi előtt, megnéztünk egy jurtát belülről, amelyben a magyar hagyományokat, híres feltalálókat és hungarikumokat mutatták be autentikusan: klassz lenne egy állandó tárlat ebből a belvárosban is.
A művésznegyedben voltak álmodozva festegetők, ukulelét pengetők és leharcolt orgonát festegetők is – mi tam-tam doboltunk kicsit, és egy kilinccsel működtethető ajtó-installációt próbáltunk ki, amelyen különféle tárgyak más-más hangot adtak ki. A társasjáték-sátorban pedig gumicsirkét és gumi-hotdogot dobáltunk, hogy a talpára álljon – ebben én jeleskedtem –, de aztán a gyerek kíméletlenül elvert Dobble-ban.
Mindig kellemes meglepetés volt, amikor a főutcákon feltűntek a szürreális installációk és formációk a sárkányszerű óriáslényektől a steampunk rezesbandáig, de az élőszobrok is kifejezetten szórakoztatóak és látványosak voltak. Folyamatosan csodáltuk a flúgos és merész jelmezeket a fesztiválozókon, és önfeledten ordítottuk lentről, hogy ’ugorj máááár’, ahogy néztük a darun vacilláló bungee jumpingozót.
Aztán kedvet is kaptunk a Sziget vidámparkjához, és felültettem kedvenc játékomra, a BreakDance-re a kislányomat, figyelmeztetve őt arra, hogy ez azért durva lesz. Ő flegmán nagylányoskodva konstatálta, hogy sima ügy lesz, majd amikor beindult a masina, fülig érő szájjal kiáltotta: „Jézusom anya, ez tényleg nagyon durva!”
A nap visszatérő slágere volt nálunk a Cirque du Sziget, ahol tényleg csodás előadásokat láttuk, méghozzá hármat is. Az elsőnél, amely a The donkey & the carrot címet kapta, a fellépő külföldi artista kapásból az elején az egész felépített székvárat lerombolta véletlenül egy rossz mozdulattal, leesve a kompozíció tetejéről – a lányom nézett is rám döbbenten, hogy na, ebből most mi lesz –, de a pasi utána olyan remek show-t csinált, hogy tapsvihar fogadta. Például nyolc szék tetején állva elkapott egy óriáscsúzlival kilőtt kilencedik széket, hogy maga alá tegye azt is.
A második összművészeti előadást később kissé elvontnak találtuk, amely egy gigantikus futószalagon játszódott, a harmadik pedig, amit késő este néztünk meg, egy fergeteges pirotechnikai látványműsor volt, vagány tűzzsonglőrökkel.
Az egyik abszolút kedvencnek egy árnyjátékos brit férfi, Drew Colby bizonyult a Vándorvurstli udvarban, aki az ujjaival és egy fényforrással kacagtató és őrületesen kreatív produkciót kanyarított. Öröm volt hallani a lányom gyöngyöző kacaját, de rengeteg felnőtt poént is beiktatott.
Az udvar egyébként is rengeteg klassz tematikus játékot kínált, mi például teljesen elmélyültünk egy műanyag halakkal teli kádban, amelyből kihorgásztunk mindent 1-9 arányban, és sajnos nem az én fogásomból laktunk jól a képzeletbeli halvacsorán.
Egyedüli negatívumként az árakat tudnám felróni a fesztiválon: amikor hős anyaként megígéred, hogy bármilyen desszertet választhat szemed fénye az eleve horribilis árú gyros tál után, onnan már nincs kibúvó: úgyhogy kissé remegő kézzel nyújtottam a kártyám, hogy lehúzzák róla a 4010 Ft-ot a kimérős joghurtfagyiért, de a majdnem ugyanannyiba kerülő buborék-gofri után is szinte hallottam sírni a pénztárcámat.
A tavaly felújított, szappannal és wc-papírral folyamatosan felszerelt vizesblokkoknak azonban nagyon örültünk: leírhatatlanul kulturált érzés végre nem egy toi-toiban levitálni, hogy nehogy hozzáérj bármihez, hanem a higiénikus, gyakran takarított, hagyományos vécéket használni.
Késő este dupla bókot is bezsebelhettem egy különösen extravagáns, egyedi magyar ruha- és ékszerkollekciót kínáló butik-kocsiban: először az ott dolgozó lány nézte a gyerekemet a húgomnak, aztán a lányom közölte velem ruhapróba előtt, hogy „anya, rajtad minden ruha jól áll”, mire a GBA-style feltűnően dekoratív munkatársa meghatottan érdeklődött, hogyan kell ilyen gyereket csinálni.
A nap sztárfellépője Martin Garrix volt, aki finoman szólva nem tartozik a zenei ízlésem holdudvarába, de meg akartam mutatni a gyereknek, milyen egy gigaműsor a nagyszínpadon, ezért bevittem zajvédő fülessel a tömegbe, ahol egy random holland srác rögtön fel is vette a nyakába a lányomat (a beleegyezésemet kikérve előtte), hogy jól láthassa a konfettiesőt, a lángcsóvákat és a lézershow-t. Az az igazság, hogy meglepően jól szórakoztam a DJ műsora alatt, önfeledten eltáncikáltam az említett holland srác szívélyes társaságával, miközben a kislányom is élvezte a hangulatot. Az egész Sziget közönsége egyébként egész nap kedvesen, figyelmesen állt a kislányomhoz, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen az első élmények mindig maradandóak és egy életre szólóak.
Az este utolsó programjaként a Linkin Park tribute-ot, a Piknik Parkot néztük meg, mert mindketten szeretjük (én láttam kétszer is élőben az eredetit), de sajnos az énekesnek népmesei volt a hangja, azaz hol volt, hol nem. Nem is vártuk ki a végét, mert éjfélhez közeledve a gyerek is fáradni kezdett, úgyhogy Hamupipőke-módra inkább hazafelé vettük az irányt. Hazaúton a HÉV-en még vagánykodott a frissen felavatott kis fesztiválozóm, aztán végül kidőlt, mint egy krumpliszsák a Combinón, végül kézben vittem haza a megállóból. De azt már most lefixáltuk, hogy mostantól minden évben csapunk egy anya-lánya napot a Szigeten!
