KULT
A Rovatból

„Jézusom, anya, ez tényleg nagyon durva!” - 8 évessel is élmény a Sziget

A cirkusztól a kerekesszékes akadálypályáig számos délutáni programban bővelkedik a Sziget fesztivál, mi 9 órát töltöttünk el önfeledten szórakozva, kulturált körülmények közt. Mókás beszámoló egy önfeledt anyja-lánya napról, képgalériával.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. augusztus 12.



Hatalmas mérföldkő egy szülő életében, amikor először megy a gyerekével kettesben egy olyan ikonikus fesztiválra, mint a Sziget – jómagam 16 éves koromtól egészen a terhességemig, egy évtizeden keresztül jártam ki oda minden évben, de a gyerekem születése óta, immár 9 éve nem voltam a Szigeten (ennek oka főleg a megszűnt metálsátor volt, úgyhogy átszoktam más fesztiválokra). Az nyilván Murphy, hogy a hónapok óta várt esemény napján a nyolcéves nagylányom valamiért jó ötletnek gondolta, hogy egy körömvágó ollóval trimmelje meg egy plüssállatát. A manőver közben megvágta magát, de a vérzés után az indulatok is csillapodtak, és indulhattunk a Szigetre.

A gördülékeny beengedés után (pluszpont a szervezőknek az arcképellenőrzés fényképes igazolvánnyal, fő a biztonság) a lányom megjegyezte, hogy azért igazán felújíthatnák ezt a K-hidat, mert mindjárt összeesik a látogatók alatt.

Az első élményünk pont jól modellezte a Szigetes random őrültségek-élményt: az Old Spice sátorában egy félbevágott kádba ültünk be, hogy egy autómosónak álcázott habpartiba kerüljünk a mini vasúton.

Aztán elhaladva egy csapat boldogan – élő cigányzenére – táncoló külföldi előtt, megnéztünk egy jurtát belülről, amelyben a magyar hagyományokat, híres feltalálókat és hungarikumokat mutatták be autentikusan: klassz lenne egy állandó tárlat ebből a belvárosban is.

Betértünk a fogyatékkal élők udvarába is, ahol kipróbáltuk mindketten, hogy milyen érzés végigmenni kerekesszékkel egy akadálypályán (nem könnyű ám kinyitni egy befelé nyíló ajtót!), és azt is, hogy szemtakaróval hogyan tudunk kitalálni fehér bottal egy labirintusból. Megindító volt látni, hogy ezek a próbatételek folyamatos teltházzal futottak egész nap, akkora volt rájuk az érdeklődés.

A művésznegyedben voltak álmodozva festegetők, ukulelét pengetők és leharcolt orgonát festegetők is – mi tam-tam doboltunk kicsit, és egy kilinccsel működtethető ajtó-installációt próbáltunk ki, amelyen különféle tárgyak más-más hangot adtak ki. A társasjáték-sátorban pedig gumicsirkét és gumi-hotdogot dobáltunk, hogy a talpára álljon – ebben én jeleskedtem –, de aztán a gyerek kíméletlenül elvert Dobble-ban.

Mindig kellemes meglepetés volt, amikor a főutcákon feltűntek a szürreális installációk és formációk a sárkányszerű óriáslényektől a steampunk rezesbandáig, de az élőszobrok is kifejezetten szórakoztatóak és látványosak voltak. Folyamatosan csodáltuk a flúgos és merész jelmezeket a fesztiválozókon, és önfeledten ordítottuk lentről, hogy ’ugorj máááár’, ahogy néztük a darun vacilláló bungee jumpingozót.

Aztán kedvet is kaptunk a Sziget vidámparkjához, és felültettem kedvenc játékomra, a BreakDance-re a kislányomat, figyelmeztetve őt arra, hogy ez azért durva lesz. Ő flegmán nagylányoskodva konstatálta, hogy sima ügy lesz, majd amikor beindult a masina, fülig érő szájjal kiáltotta: „Jézusom anya, ez tényleg nagyon durva!”

A nap visszatérő slágere volt nálunk a Cirque du Sziget, ahol tényleg csodás előadásokat láttuk, méghozzá hármat is. Az elsőnél, amely a The donkey & the carrot címet kapta, a fellépő külföldi artista kapásból az elején az egész felépített székvárat lerombolta véletlenül egy rossz mozdulattal, leesve a kompozíció tetejéről – a lányom nézett is rám döbbenten, hogy na, ebből most mi lesz –, de a pasi utána olyan remek show-t csinált, hogy tapsvihar fogadta. Például nyolc szék tetején állva elkapott egy óriáscsúzlival kilőtt kilencedik széket, hogy maga alá tegye azt is.

A második összművészeti előadást később kissé elvontnak találtuk, amely egy gigantikus futószalagon játszódott, a harmadik pedig, amit késő este néztünk meg, egy fergeteges pirotechnikai látványműsor volt, vagány tűzzsonglőrökkel.

Az egyik abszolút kedvencnek egy árnyjátékos brit férfi, Drew Colby bizonyult a Vándorvurstli udvarban, aki az ujjaival és egy fényforrással kacagtató és őrületesen kreatív produkciót kanyarított. Öröm volt hallani a lányom gyöngyöző kacaját, de rengeteg felnőtt poént is beiktatott.

Az udvar egyébként is rengeteg klassz tematikus játékot kínált, mi például teljesen elmélyültünk egy műanyag halakkal teli kádban, amelyből kihorgásztunk mindent 1-9 arányban, és sajnos nem az én fogásomból laktunk jól a képzeletbeli halvacsorán.

Egyedüli negatívumként az árakat tudnám felróni a fesztiválon: amikor hős anyaként megígéred, hogy bármilyen desszertet választhat szemed fénye az eleve horribilis árú gyros tál után, onnan már nincs kibúvó: úgyhogy kissé remegő kézzel nyújtottam a kártyám, hogy lehúzzák róla a 4010 Ft-ot a kimérős joghurtfagyiért, de a majdnem ugyanannyiba kerülő buborék-gofri után is szinte hallottam sírni a pénztárcámat.

A tavaly felújított, szappannal és wc-papírral folyamatosan felszerelt vizesblokkoknak azonban nagyon örültünk: leírhatatlanul kulturált érzés végre nem egy toi-toiban levitálni, hogy nehogy hozzáérj bármihez, hanem a higiénikus, gyakran takarított, hagyományos vécéket használni.

Késő este dupla bókot is bezsebelhettem egy különösen extravagáns, egyedi magyar ruha- és ékszerkollekciót kínáló butik-kocsiban: először az ott dolgozó lány nézte a gyerekemet a húgomnak, aztán a lányom közölte velem ruhapróba előtt, hogy „anya, rajtad minden ruha jól áll”, mire a GBA-style feltűnően dekoratív munkatársa meghatottan érdeklődött, hogyan kell ilyen gyereket csinálni.

A nap sztárfellépője Martin Garrix volt, aki finoman szólva nem tartozik a zenei ízlésem holdudvarába, de meg akartam mutatni a gyereknek, milyen egy gigaműsor a nagyszínpadon, ezért bevittem zajvédő fülessel a tömegbe, ahol egy random holland srác rögtön fel is vette a nyakába a lányomat (a beleegyezésemet kikérve előtte), hogy jól láthassa a konfettiesőt, a lángcsóvákat és a lézershow-t. Az az igazság, hogy meglepően jól szórakoztam a DJ műsora alatt, önfeledten eltáncikáltam az említett holland srác szívélyes társaságával, miközben a kislányom is élvezte a hangulatot. Az egész Sziget közönsége egyébként egész nap kedvesen, figyelmesen állt a kislányomhoz, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen az első élmények mindig maradandóak és egy életre szólóak.

Az este utolsó programjaként a Linkin Park tribute-ot, a Piknik Parkot néztük meg, mert mindketten szeretjük (én láttam kétszer is élőben az eredetit), de sajnos az énekesnek népmesei volt a hangja, azaz hol volt, hol nem. Nem is vártuk ki a végét, mert éjfélhez közeledve a gyerek is fáradni kezdett, úgyhogy Hamupipőke-módra inkább hazafelé vettük az irányt. Hazaúton a HÉV-en még vagánykodott a frissen felavatott kis fesztiválozóm, aztán végül kidőlt, mint egy krumpliszsák a Combinón, végül kézben vittem haza a megállóból. De azt már most lefixáltuk, hogy mostantól minden évben csapunk egy anya-lánya napot a Szigeten!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
A Roxette alapítója elmondta, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz engedély nélkül használta a Listen to Your Heartot
Per Gessle arról is beszélt, miért Lena Philipsson lett a zenekar énekesnője Marie Fredriksson halála után.


November 4-én Budapesten koncertezik a Roxette, ennek apropóján beszélgetett a HVG a zenekaralapító Per Gessle-vel. Elmondta, hogy miután 2019-ben Marie Fredriksson rákban meghalt, miért Lena Philipssont választották énekesnőnek. Mint kiderült, az ismeretségük a nyolcvanas évekre nyúlik vissza, amikor a svéd énekesnő befutott, ugyanis Gessle írta az első slágerének a szövegét.

„Tavaly készítettem egy svéd nyelvű duettalbumot, sok-sok énekessel. Lena is köztük volt. A stúdióban voltunk, és ahogy énekelni kezdett, a fejemhez kaptam, hogy te jó ég, Lenában megvan, minden, ami alkalmassá teszi, hogy a Roxette-dalokat énekelje. Meg se fordult a fejemben, hogy találhatok valakit, aki úgy tud énekelni mint Marie.

Persze Lena egészen más személyiség, mint Marie, a stílusuk sem ugyanaz, de a hangjában, az előadói attitűdjében van valami, ami passzol a Roxette-dalokhoz. És ezek nem könnyen énekelhető dalok. Ott van a Queen of Rain, az It Must Have Been Love vagy a Listen to Your Heart – ezeket nehéz rendesen előadni” – mondta a Roxette alapítója.

Azt is hozzáfűzte, hogy a koncertjükön tartanak egy kis megemlékezést Marie Fredriksson emlékére. Mint mondta: „Nem kevés kiadatlan anyagunk van, amit Marie és én együtt készítettünk, ezek majd biztosan fel fognak bukkanni alkalomadtán”.

Ha már szóba került egyik, ha nem a leghíresebb számuk, azt is elárulta, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz a zenekar engedélye nélkül kampánydalnak használta a Listen to Your Heartot.

„Ha valaki az engedélyünk nélkül használja valamelyik dalunkat, nem vagyunk urai a helyzetnek, nem tudjuk, mi történik a számmal. Ezt én nem szeretem. És senki más sem szereti. Igen, hallottam az esetről. Ezek mindig komplikált ügyek.”

Hozzátette, hogy ez egyedi eset volt, nem tud más hasonlóról. „Ha valami jogilag nincs rendben, akkor azt leállítjuk. De ez nagyon ritka” – mondta Gessle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nemes Jeles László: Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét
Az Oscar-díjas rendezővel beszélgettünk arról, mennyire lehet szabad egy filmkészítő állami támogatásból, miben más gyerekszínésszel dolgozni, és megkérdeztem tőle, hogy került Iványi Gábor a filmjébe.


Néhány napja debütált a magyar mozikban Nemes Jeles László legújabb nagyjátékfilmje, az Árva. A sajtóbemutató után beszélgettem a rendezővel.

– A három nagyjátékfilmje, a Saul fia, a Napszállta és az Árva nekem kicsit olyan, mint Kieslowski Három szín-filmjei. Többször elhangzott már a bemutató óta, hogy az Ön filmjei esetében is trilógiáról beszélhetünk. De ha trilógiának is tekinthetjük őket, csakis valami elvont, intellektuális, kulturális kapcsolat mentén.

– Ez megtisztelő. Az mindenképp fontos különbség, hogy esetemben utólag merült fel a trilógia gondolata, nem volt tudatos. De valóban van létjogosultsága az összehasonlításnak. "Az én XX. századom".

– Ami még eszembe jutott filmes előzményként az Tóth Barnától az Akik maradtak, ami a túlélők sorsán keresztül reflektál a holokausztra. De ön emelte a tétet, hiszen az Árva egyszerre posztholokauszt és poszt 56'.

– Igen, ebben van valami melankolikus, hogy már megtörténtek az események, a senki földjén maradtunk, és kezdenünk kell magunkkal valamit. Ez fontos elem ebben a filmben. Főleg, hogy egy gyerek próbálja feldolgozni a saját sorsában megjelenő történelmi traumát.

– Többször nyilatkozta, hogy az Árva a saját családja története. Mi volt a fontosabb, a történet vagy a kor bemutatása?

– Ez alapvetően családi történet, de írás közben egyre evidensebbé vált, hogy a kort is hordozza magában. A gyerek forradalma ebben a történetben valamennyire az ország forradalma is.

Ez a gyerek nem is létezett volna a nagy totalitárius rendszerek nélkül. Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét.

Ez a film kicsit leképezi azt a paradoxont, hogy a pusztítás is tud életeket generálni.

– Mit jelent a film Önnek, mint a családi történet hatása alatt élő magánembernek, és mit jelent a családjának? Hoz valamiféle megnyugvást?

– Nagyon remélem. Éreztem, hogy ennek a történetnek nagyon nagy a súlya. Tudtam, hogy tizenkét éves korában apám nevét megváltoztatták, ez egy súlyos beavatkozás, ezért egy idő után számomra nem volt kérdés, hogy ez túlmutat a családi történeten, érdemes vele foglalkozni.

Ez egy emberi alaptörténet, amit érdemes megmutatni az embereknek, mert talán saját magukat is meglátják benne.

– Beszélgettek az édesapjával arról, hogy ő mit hogyan képzelt el filmes szempontból?

– Igen, sokat. De nem csináltuk volna ugyanazt. Neki ötven éve volt filmre vinni, de nem tette.

Pedig szerintem ezzel kellett volna kezdenie a karrierjét, hiszen egy több generáción átívelő, nem helyhez kötött emberi történet.

Apám mégis eltartotta magától, és úgy éreztem, rám hárult ez a feladat. Sokat konzultáltam vele, segített több dialógus, jelenet megírásában.

– Volt a filmben olyan rész, ahol próbálta hommage-szerűen megidézni kicsit az ő filmes világát?

– Tudatosan biztos, hogy nem. Egyébként jó kérdés. Most hogy mondja, lehet, hogy kellett volna. De egészen más a filmes stílusunk. Ami nem baj.

– Mennyire kellett másképp dolgozni a filmen amiatt, mert a főszereplő gyerek?

– Először is kevesebb munkaóránk volt egy napban. Arról nem is beszélve, hogy meg kellett tanítani neki az egész szakmát. Koreografált jelenetek vannak, nemcsak annyi a dolga, hogy gyere be, állj meg, mondd el a szövegedet, hanem sok-sok pontot kell érintenie egy-egy jelenetben, a kamerát elfelejteni, szóval elég összetett volt a feladat. Szerencsére Barabás Bojtorján született tehetség.

– A magyar filmipart mindig is átpolitizálták, de az elmúlt években szintet lépett. Sok ember ma már pártszimpátia alapján viszonyul filmekhez. Ha egy film állami támogatást kap, már gyanús, ha pedig közpénz nélkül is összejön és sikeres lesz, azt forradalmi tettnek tekintik.

– Mi kaptunk állami támogatást. Szerencsém van, mert szabad kezet kapok. Külön büszkeség számomra, hogy négy ország koprodukciójaként valósulhatott meg a film.

Nekem az a legfontosabb, hogy megmutassam, lehet így is filmet csinálni. Remélem, ez segít abban, hogy a filmekről filmekként lehessen beszélni és ne más kontextusban. Ez annál inkább is fontos, mert sajnos külföldön is egyre inkább politikai üzenőfalként tekintenek a filmekre. A fesztiválokon és a stúdió rendszerekben egyre kisebb a szabadság.

Paradox módon sokkal nagyobb szabadságom volt itt Magyarországon ebben a filmben, mint amekkorát mondjuk Amerikában kaptam volna.

– Azért abban, hogy a filmben szerepel Iványi Gábor, érzek egy kis bajuszhúzogatást a rendszer irányába. Hiszen ő most nagyon célkeresztben van.

Iványi Gábort gyerekkorom óta ismerem. Nem tudom másként látni, mint egy szent embert. Kevés olyan emberrel találkoztam, akinek olyan kisugárzása, fantasztikus tudása van, mint neki. Ráadásul jó volt a filmben, van hozzá tehetsége. Nekem egyedül az volt a fontos, hogy egy különleges embert találjak a nagypapa figurájára, és nem találtam jobbat, mint Iványi Gábor.

– Rengeteg interjút kell adnia, nyilván én is kérdezek olyat, amit már többször meg kellett válaszolnia. Van valami olyan az Árvával kapcsolatban, amit nagyon szeretne elmondani, de soha senki nem kérdezi meg?

– Hogy a VIII. kerületi önkormányzat miért tett meg mindent azért, hogy ez a film ne készülhessen el.

– Akkor megkérdezem: miért?

– Fogalmam sincs, de jó lenne megtudni tőlük, miért gáncsoltak. Ahelyett, hogy örülnének, amiért idehozunk egy filmet. Még sehol nem láttam ilyet.

– Több tervéről is lehetett olvasni. Ezek közül számomra a legizgalmasabb az Utas és holdvilág megfilmesítése. Ez mikor kerülhet filmvászonra?

– Szeretném akár másfél éven belül leforgatni, de jelen pillanatban még egy francia filmet forgatok az ellenállásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Mi lesz a Szigettel? Nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését egy bizottság a fővárosban
Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül. Karácsony Gergely új ülést kezdeményez.


:

Felborult a Sziget-mentőterv Budapesten: a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi Bizottsága első körben nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését a Sziget Zrt.-vel. A Fidesz nemmel voksolt, a Tisza Párt tartózkodott.

A fesztivál 2026-os megrendezése így kérdésessé vált, miközben a Sziget vezérigazgatója maga kezdeményezte a szerződés felmondását, mert a külföldi tulajdonos a jelenlegi struktúrában nem vállal több kockázatot.

A mostani fővárosi megállapodás szerint jövőre akkor is fizetnie kellene a cégnek, ha végül nem lenne fesztivál, ezért inkább felmondanák az egyezséget, és új konstrukcióban folytatnák.

„A dolog viszonylag egyszerű: új hatósági szerződést nem lehet kötni addig, sőt, kérelmet sem lehet jogszerűen benyújtani addig, amíg a régi hatósági szerződés hatályban van.

Tudjuk, hogy a régi hatósági szerződés alapján a Szigetet a sokmilliárdos veszteséget felhalmozott külföldi tulajdonos jövőre már nem szervezi meg. Ha tehát akarunk jövőre új, magyar tulajdonosokkal Sziget Fesztivált, akkor a régi szerződést meg kell szüntetni, majd utána újat kell kötni.” — írta Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében.

Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül.

Karácsony új ülést kezdeményez, és azt kéri, vegyék ismét napirendre az ügyet.

„Hívjanak szakértőket, kérjenek segítséget, tegyenek bármit, csak ne kövessék el azt a hibát, hogy megfosztanak sok ezer embert a szabadság élményétől, Budapestet pedig egy kulturális értéktől.” — üzente a főpolgármester.

A Sziget–főváros megállapodás felmondását azért indítványozták, hogy elkerüljék a fizetési kötelezettséget akkor is, ha 2026-ban mégsem lenne rendezvény.

A fesztivál alapítója, Gerendai Károly jelezte: akár vissza is venné a Szigetet, hogy megmaradjon. Reméli, októberben sikerül megállapodni az új tulajdonosi struktúráról; az elmúlt években milliárdos mínuszok gyűltek fel.

Via: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Amatőrbe ejtve, avagy Keira Knightley fárasztó luxusjachtos krimije, A nő a tízes kabinból gyorsan megfeneklik
Lehetett volna belőle egy modern Halál a Níluson is, de ahhoz nem ártott volna egy körmönfont eset és néhány izgalmas karakter… Kritika.


A lány a vonaton (2016) és a Nő az ablakban (2021) után itt A nő a tízes kabinból, amely több dologban is hasonlít az előző két darabra. Mindhárom film egy regényből készült (sorrendben Paula Hawkins, A.J. Finn és Ruth Ware könyveiből), mindhárom krimi, és mindháromban egy nő lesz a tanúja egy bűnügynek, ám a környezetük nem nagyon akar hinni nekik. Illetve van még egy szomorú közös vonása e három filmnek:

sajnos nem túl jók.

Pedig ígéretesnek látszott A nő a tízes kabinból is, hiszen egy kiváló színésznő, Keira Knightley a főszereplője, a történet helyszíne egy luxusjacht, tehát megvan az izoláció és a szűk tér miatti izgalomfaktor, olyan további színészek kaptak benne szerepet, mint Guy Pearce, Kaya Scodelario (Az útvesztő-filmek, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja, Préda, Úriemberek-sorozat, Senna), Hannah Waddingham (Ted Lasso, Trónok harca), Amanda Collin (A farkas gyermekei), Gugu Mbatha-Raw (The Morning Show, Loki, Felszín) vagy a veterán Art Malik (Út Indiába, Halálos rémületben, True Lies: Két tűz között), és a manapság újra divatos „whodunit” műfajában fogant.

Úgy tűnt, minden készen áll egy modern Agatha Christie-szerű nyomozáshoz, amolyan Tőrbe ejtve-módra.

A történet az újságíró Laura „Lo” Blacklockot (Keira Knightley) követi nyomon, aki egy traumatikus élményből lábadozik: szemtanúja volt annak, hogy az egyik cikke alanyát meggyilkolták, csak mert beszélt vele. Új feladata egy luxusjachton várja, az Aurora Borealis első útján, amely a norvég iparmágnás Anne Bullmer (Lisa Loven Kongsli) és férje, Richard (Guy Pearce) tulajdonában van. Anne leukémiában haldoklik, Lo pedig cikket ír a milliárdosokkal teli jachtról, amely Anne jótékonysági gálájára tart.

Másnap Lo egy kellemetlen találkozás elől a 10-es kabinban próbál elbújni, ott azonban egy szőke nővel találkozik, akitől bocsánatot kér, és kilép a szobából. A közös vacsora után kettesben találkozik Anne-nel, aki elárulja neki, hogy minden pénzét elajándékozza, és hogy az alapítványt többé nem ő vagy a férje fogja irányítani.

Majd az éjszaka közepén Lo zajokra ébred, és egy nő sikítását hallja. Az erkélyéről egy véres kéznyomot lát a 10-es kabin üvegfalán, és tanúja lesz annak, hogy valaki a vízbe esik.

Lo riasztja a személyzetet és a biztonságiakat, akik értetlenül állnak a beszámolója előtt, hiszen a 10-es kabinban nem szállt meg vendég, és senki sem hiányzik a jachtról. Ráadásul a véres kéznyom sincs már ott… Vajon Lo csak képzelődött, vagy tényleg gyilkosság történt a hajón?

Láthatóan hasonló a sztori tehát, mint amit A lány a vonatonban, a Nő az ablakban és sok más egyéb filmben (pl. a Jodie Foster-féle 2005-ös Légcsavarban, vagy sokkal régebben a Hitchcock-féle 1938-as Londoni randevúban) láthattunk.

A nő a tízes kabinból ezeket ötvözi a Halál a Nílusonnal, csak mai környezetben, mai tematikákkal, például a felső- és a középosztály életvitelének és szellemiségének szembeállításával.

Persze csak felületesen, hiszen a krimin van a hangsúly. Ezúttal azonban nincs jelen profi nyomozó, egy újságíró civilnek kell kibogoznia a szálakat, akinek ráadásul időnként valaki az életére is tör, mivel olyan dologba üti az orrát, amibe nem kéne. Egy idő után sajnos fárasztóvá válik azonban, hogy hősnőnknek senki sem hisz, hiába történnek vele egyre durvább dolgok (egy ponton a jacht medencéjébe is bele akarják fullasztani), a szereplők gondolkodásmódja és tettei így sokszor logikátlanokká válnak.

Van ugyan egy nagyobb csavar, ami akár meg is lepheti a nézőt, ám az író-rendező Simon Stone, illetve a Joe Shrapnel-Anna Waterhouse páros (Egy háború margójára, Jean Seberg minden rezdülése, Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek) forgatókönyve túl hamar, kb. egy óra után előáll vele, az utolsó félóra pedig már abból áll, hogy Lo ennek ismeretében lebuktassa a gazt vagy gazokat. Így az a kevés izgalomfaktor is eltűnik a sztoriból, ami addig valamennyire fenntartotta a figyelmet.

Pedig a színészből rendezővé avanzsált, most 41 éves svájci Simon Stone egyáltalán nem tehetségtelen filmes, hiszen a 2015-ös Apa és lánya, valamint a 2021-es Ásatás is remek filmek, ezúttal azonban valami nagyon félrement. Úgy tűnik, újra beütött a „Netflix-átok”, amely ismét bizonyította, hogy az alapvetően ügyes filmesek kezéből is milyen könnyen ki tud siklani egy streamingprojekt (lásd: Joseph Kosinskitől A pók fejét, Judd Apatow-tól A buborékot, Joe Wrighttól a Nő az ablakbant, Duncan Jonestól a Mute-ot, Jean-Pierre Jeunet-től a BigBugot, a Russo tesóktól A szürke embert, Andrew Dominiktől a Szöszit, Alejandro G. Iñárritutól a Bardo, egy maroknyi igazság hamis krónikáját vagy Noah Baumbach-tól a Fehér zajt).


Link másolása
KÖVESS MINKET: