KULT
A Rovatból

Ízlésesen meztelenkedik Lily-Rose Depp az Eufória készítőjének új sorozatában – Megnéztük Az idol első részét

Milyen egy sérülékeny, fiatal, mentálisan labilis szupersztár élete? Megtudjuk a legújabb HBO sorozatból.


A cselekmény nem túl bonyolult: Jocelyn (Lily-Rose Depp) karrierje csúcsán lévő énekesnő, ám kikerül róla egy erősen kompromittáló explicit fotó az internetre. Azon felül, hogy a helyzet igencsak megalázó, még a tini célközönségét is elveszítheti emiatt. A bevezető epizód első felében erre a konfliktusra koncentrálunk, ahogy Jocelyn PR-csapata és ügynöke küzdenek a karrierjéért és persze a saját megélhetésükért.

Ám az énekesnő eléggé rezignáltan kezeli a helyzetet.

Erre senki nem számított, mert nemrég, édesanyja halálakor idegileg teljesen összeomlott. A rész második fele a múltba repít minket, ahol megismerhetjük a kép készítésének a hátterét. Kicsit olyan, mintha Britney Spearst és Miley Cyrust összegyúrták volna a figurában, és erre alapozva írtak volna egy egzisztencialista krízissel fűszerezett, thrillernek reklámozott szerelmi szálat az egész bonyodalom köré.

Az idolról egy epizód után annyi látszik, hogy egy új sorozat első részének be kellene szippantania úgy, hogy most azonnal akarjam látni az összes részt, itt azonban sajnálatos módon ez nem nagyon valósult meg. Egy identitászavaros, tét nélküli Elemi ösztönnek tűnik eddig a sorozat. Pedig ott volt a potenciál,

a széria egyik készítője az a Sam Levinson, akinek a méltán elismert Eufóriát is köszönhetjük.

De míg az Eufória központi témája és tini-közege magával ragadó, Az idol világa steril, túl letisztult, művi és taszító. Értem én, az volt a cél, hogy a gazdagok és híresek mocskos világát bemutassák olyannak, amilyen, de ez eddig nem túl érdekfeszítő.

Levinsonon kívül a sorozat másik híres közreműködője Abel Tesfaye, művésznevén The Weeknd, elismert zenész és a sorozat egyik főszereplője. Talán túl személyes története ez Tesfaye-nek, olyan a sorozat, mint a The Weeknd zenéje: dallamos, szép, eklektikus és kicsit melankolikus. Ezt a zene világában elő tudja adni a művész, ugyanakkor a színészet nem az ő terepe. Nagyon gyenge alakítás ez az amúgy nagynevű zenésztől. Ami viszont vitathatatlan, hogy

Lily-Rose Depp legalább olyan tehetséges, mint amilyen szép.

Az első jelenettől az utolsóig mindent belead, és hihetően adja a rezignált, meg nem értett énekesnőt, akinek a karrierje lejtmenetben van édesanya halála óta. Jocelyn baráti társasága, PR-csapata és menedzsmentje igazi hollywoodi és zeneipari sztárparádé. Találkozunk Hank Azariával, Dan Levy-jal, Eli Roth-tal, Da’Vine Joy Randolph-fal és az énekes Ramsey-vel is. Egy igazi mellékszereplő koszorú áll Lily-Rose körül.

Mi az, ami nem működik The Weeknd színészi kvalitásain kívül? A két főszereplő között nem izzik a levegő. Egy erotikus-thriller esetében kötelező, hogy a két érintett fél közötti kémia vitathatatlan legyen. Nem lehet komolyan venni Tedros karakterét, olyan, mintha egy Martin Scorsese által rendezett gengszterfilmből szabadult rapper lenne. Sajnos nem Lily-Rose szintjére nő föl The Weeknd, hanem épp hogy lehúzza a gyengébb színész a közös jeleneteiket.

A másik hatalmas probléma a tét nélküliség.

Nemrégen néztem végig az Utódlás című, szintén HBO Maxon lévő remek sorozatot, és ott is hasonló érzéseim voltak. De míg ott ezt feledtetni tudták más pozitívumokkal, itt nagyon szemet szúr, hogy ez egy angolul találóan csak „vanity project”-nek nevezett produktum. Akkor használják ezt a kifejezést, amikor egy alkotó teljes mértékben átveszi a produkció feletti irányítást és a saját hiúságára építve, sokszor kellemetlenül az arcunkba tolja a gondolatait. Egyébként The Weeknd nem csak az egyik készítője, főszereplője, de zeneszerzője is Az idolnak.

Nem tudom, hova fog kifutni a sorozat, de remélem, hogy minőségi javulás szemtanúi leszünk, mert egyelőre nagyon gyenge, amit láttunk. Próbál kicsit az új Eufória lenni, megbotránkoztatni, de kevés sikerrel. Ma már nem meglepő, hogy valaki bosszúpornó áldozata lesz,

nem elég provokatív ez így ahhoz, hogy kiemelkedjen az amúgy is erős jelenlegi sorozatfelhozatalból.

Különleges ismertetőjegye eddig az ízléses meztelenkedés. Fontos, hogy 18-as korhatáros sorozatról van szó, tehát nem családi kikapcsolódásra szánták. A zenét még lehet dicsérni, ha valaki szereti a The Weeknd stílusát, az első epizód alatt végig hasonló volt a hangzás.

Nem tudok mást írni róla: eddig a mondanivaló és történet gyenge, a színészek többnyire jók, a látványvilág szép, de az egész semmitmondó. Nincs igazi tét, a főszereplőért nem nagyon tudunk izgulni,

a szerelmi szál pedig inkább kellemetlen, mint explicit és megbotránkoztató, ahogy a marketinggépezet ígérte.

Nem vagyok benne biztos, hogy visszatérek a többi részre, eddig nem győzött meg. Az idol első része megtekinthető az HBO Maxon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz?
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Drámai pillanatok a Megasztárban: a műsor egyik legerősebb hangja esett ki Herceg Erika szerint
Németh Bea a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig. Most viszont távoznia kellett.


Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők a Megasztár szombati adásába. A tehetségkutatótól ismét búcsúzott egy énekes. Az utolsó pillanatokban már csak Herceg Erika versenyzői voltak veszélyben, az énekesnőt is nagyon megviselték ezek a percek.

A nézők szavazatai alapján végül Németh Bea esett ki.

A versenyző nehezen tudott megszólalni.

„Nem tudom, hogy mit gondoljak. Örülök, hogy eddig is itt lehettem. Köszönöm a lehetőséget, és meglátjuk”

– mondta a 43 éves Bea, aki azt is elárulta, hogy nem csalódott, és aznap már érezte, hogy ez lesz a sorsa.

Herceg Erika ugyanakkor nagyon csalódott volt.

„Én nagyon csalódott vagyok, hogy a Bea távozik, mert szerintem a Megasztár egyik legerősebb hangja távozik most. Tényleg Bea, nincs vége mindennek...neked elkezdődött két hónapja a Megasztár és ez valami nagynak a kezdete...ezt vinni kell tovább, neked nincs vége”

- fogalmazott.

Bea egyébként a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig.

Az este folyamán más izgalmas jelenetek is borzolták a kedélyeket. Már az adás elején kemény véleményt fogalmazott meg Herceg Erika Marics Peti versenyzőjéről, PYFU-ról, mivel nem akarta elénekelni a neki szánt dalt. Kedl Olíviát pedig Curtis és Marics Peti is elhívta bulizni. Több érzelmes pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők. Lengyel Johanna például a két héttel ezelőtt elhunyt nagymamájának énekelte azt a dalt, amivel egyenes ágon továbbjutott a következő fordulóba, és a 17 éves Ádám Attilát is elragadták az érzelmek.

De az este folyamán Herceg Erika is színpadra állt, és előadta saját dalát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Négyen is búcsúztak az X-Faktortól az első élő show-ban
Csavarokban nem volt hiány az idei évad első élő adásában. Még a mentorok is kaptak lehetőséget arra, hogy megmentsenek egy versenyzőt, de végül helyettük is a nézők döntöttek.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 09.



Fergeteges produkciókkal indult el szombat este az X-Faktor 2025 első élő showja, ahol ebben az évadban 13 versenyzőnek kellett meggyőznie a nézőket és a mentorokat, hogy továbbjussanak és menetelhessenek a Finálé felé.

A biztos továbbjutóknak fenntartott székekért hatalmas harc folyt, hiszen a mentorok az adás első szakasza alatt csak arról dönthettek, hogy az ő véleményük szerint kik érdemelnek továbbjutó helyet, de a nézők döntötték el, hogy kik azok, akik ülve is maradhattak.

A 13 produkció után Belano, Nazyra, Varga Imi és a Tonix Honix ültek a továbbjutást jelképező helyeken, azonban ezzel a show még nem ért véget, mert a nézők még 4 versenyzőt továbbjuttathattak a szavazataikkal. Így a továbbjutók táborához még csatlakozhatott Patai Anna, Farkas Ancsi, Istenes Márkó és Balla Béla.

Ekkor következett egy csavar, ugyanis a mentorok fontos feladatot kaptak, mert többségi szavazattal továbbjuttathattak egy versenyzőt a kettő közül, akik a továbbjutók után a legtöbb szavazatot kapták. Ám a mentorok nem tudtak megegyezni arról, hogy kit juttassanak tovább, így végül itt is a nézői szavazatok döntöttek arról, hogy a CFL legyen az, aki csatlakozhat a továbbjutott versenyzők táborához.

Végül

Mohácsi Anett, Lilyz, Kollár Dea és Lil Davis kapta a nézőktől a legkevesebb szavazatot, így számukra véget ért a verseny.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk