PROGRAMOK
A Rovatból

Itt vannak az idei Sziget újdonságai: minden vendéglátóhelyen lesz egy „jóáras” főétel, sokkal zöldebbé is válik a fesztivál

A legnagyobb név Billie Eilish lesz, de rajta kívül is rengeteg világsztár érkezik Budapestre augusztus 10-15. között. Teljesen eltűnnek a toi toi vécék, valamint a pornak is hadat üzentek a szervezők.


„A Sziget a kezdetek óta folyamatosan szépült, fejlődött, évről évre különböző területeken hozott újításokat. Azonban - a két év kihagyás után - tavaly már annak is örültünk, hogy sikerült túlélni a - sokakat el is lehetetlenítő, több fronton támadó nehézségeket” – kezdte a 2023-as Sziget hagyományos „nagy” sajtótájékoztatóját Kádár Tamás. „Idén azonban újra fejlődési pályára állunk, ami számos területen markánsan érzékelhető lesz” – hozta a jó hírt a főszervező. Kádár kiemelte, hogy lényegesen látványosabb lesz a Sziget, több helyszín új dizájnt kap, és a hang- és fénytechnikájuk is fejlődik.

A Sziget immár ikonikusnak számító K-hídján 2022-ben felújítási munkákat végeztek, így idén már remélhetőleg lehetséges lesz, hogy a fővárossal egyeztetve, újra díszbe boruljon a Szabadság Szigetére vezető híd.

Jelentős fejlesztés idén, hogy a vendégterekből eltűnnek a mobil WC-k, helyüket vízöblítéses konténerblokkok veszik át. Ezek a blokkok nem csupán funkciójukban nyújtanak magasabb szintű kényelmi szolgáltatást, de látványvilágukban is illeszkednek a Sziget színes forgatagába.

A Sziget a vendéglátás terén is új arcát mutatja az idén. Kádár elmondta, hogy a fesztivál területén kialakított blokkokban, ú.n. food courtokban nagy hangsúlyt fektetnek a kényelmi szolgáltatásokra is. A gazdag hazai kínálat mellett – a hagyományos „fesztiválételeken” túl - a Sziget partnerei lesznek ismert és kedvelt éttermek és büfék is - bővül a nemzetközi kínálat, és a speciális étrendet követők is elérhetik a nekik megfelelő ételeket.

A főszervező elmondta: úgy határozták meg az árakat, hogy a fesztivál nem lehet drágább a fővárosban megtalálható hasonló kínálatnál. Mindemellett minden vendéglátóhely kínálatában lennie kell minimum egy ún. „budget food”-nak, aminek maximalizált ára 2.500 Ft lesz. A food courtok üzemeltetésében kiemelt szempont a fenntarthatóság is: a vendéglátósok ennek megfelelően használhatnak étkészletet, csomagolóanyagot, alapanyagot és nagy figyelmet fordítanak az energiatakarékos megoldásokra és a hulladékgyűjtés módjára is.

Tovább folyik a fesztivál „zöldítése” más területeken is. Egyrészt minimalizálják a robbanómotoros közlekedési eszközök használatát, a legszükségesebb ilyen járműveken kívül a Szigeten dolgozók is csak elektromos vagy emberi erővel hajtott járművel közlekedhetnek. „Alapvetésünk, hogy a különböző járművek a lehető legkisebb mértékben zavarják a fesztiválozókat” – tette hozzá Kádár Tamás, ennek érdekében idén egy új közlekedési tervet is készítettek a Sziget idejére.

A környezetvédelemhez tartozik, hogy a III. kerülettel határos galériaerdő melletti részt - az ott lévő védett flóra miatt - idén is lezárják, igazodva a főváros és a WWF által végrehajtott természetvédelmi területté való átminősítéshez.

A fesztiválélmény javítása érdekében a tavalyi, szokatlan szárazság miatti szállópornak is „hadat üzen” a Sziget szervezőcsapata. Egyrészt már korábban visszazöldítették a Szigetet, a folyamatos locsolást „szürkevízzel”, azaz a Duna vizével oldják meg, és egy új pormentesítő kezelést alkalmaznak a fesztivál teljes területén, melynek lényege, hogy az eljárás a levegő páratartalmát felhasználva enyhén nedves réteget képez a talajon – ezzel megakadályozva, hogy por kerüljön a levegőbe.

Továbbra is a K-híd utáni belső területen lesz a Sziget bejárata és megmarad a tavaly bevezetett beengedő rendszer, illetve a kiengedés menete, melynek okán gyorsabb és biztonságosabb a nagy koncertekre érkezők távozása. „Tavaly három teltházas vagy közel teltházas napunk is volt, az akkor bevezetett rendszer jól vizsgázott. Idén szintén számítunk kiemelkedő napokra, immár a tavalyi pozitív tapasztalatok birtokában” – mondta a főszervező.

Zöldebb fesztivál

Az idei év egyik újdonsága, a már fentebb említett vendéglátás fenntarthatóságának fokozása. Alapvető cél, hogy kisebb karbonlábnyom mellett elkészülő ételeket kínáljanak a vendéglátóhelyek. Ennek érdekében a szervezők kampányt indítottak a vendéglátósok körében, aminek következtében a vendéglátó partnereink 80%-a legalább két vegetariánus főételt fog kínálni, sőt 40% feletti lesz a vöröshúst egyáltalán nem kínáló partnerek aránya. A kampány célja volt továbbá, hogy a vendéglátósok minél nagyobb arányban használjanak magyar élelmiszert. Bevezettek egy hét pontból álló fenntarthatósági kritériumrendszert is, amiből legalább két kritériumnak minden vendéglátósnak meg kell felelnie.

Tavaly a fesztivál teljes hulladékának 42 százalékát hasznosították újra, az idei cél, hogy ez a mennyiség legalább 50% legyen. Tovább folyik a munka a kempingezés hulladéktermelésének visszaszorításáért. Gyűjtik a fesztiválozók ezzel kapcsolatos videóüzenetben tett ígéreteit; sőt idén már külön kempingrészt is biztosítanak azoknak, akik hulladékmentes környezetben szeretnék tölteni az időt, és ezért vállalják az elköteleződést.

Három új, nagykapacitású ivóvíz állomást telepítenek a fesztiválon, ahol hűtött csapvizet tölthetnek a kulacsaikba a látogatók, ezzel is csökkentve a PET palackok számát, a DRINKiQ támogatásával.

A Diageo és a Sziget idén is közösen hívja fel a figyelmet a tudatos, felelős alkoholfogyasztás fontosságára a DRINKiQ alkoholedukációs programmal, amelynek üzeneteivel a Sziget alkalmazásában, a Fesztivál Túlélési Kalauzban, továbbá a helyszínen hat különböző dizájnnal, üzenettel ellátott re:poharakon, és már az ívóvízpontokon is találkozhatnak a bulizók. A DRINKiQ.com oldalon egy kvíz mellett önértékelési tesztet és alkohollal kapcsolatos tényeket, hasznos információkat találhatnak a látogatók.

És idén - kísérleti jelleggel - külön karbon kompenzációs programot indítanak a fesztiválra repülővel érkezők számára. Az a cél, hogy pár éven belül a repülős utak nagy része kompenzálva legyen.

Nagy zenei helyszínek

A Nagyszínpad felhozatalával kapcsolatban Csiszár Virág, a Sziget booking menedzsere elmondta, hogy a hat nap alatt hét headliner szintű fellépőt is sikerült idén meghívni. Ők a Florence + the Machine az első napon, majd sorban az Imagine Dragons, David Guetta, a Mumford & Sons. Hétfőre két „főfellépő” is jut, név szerint Lorde és Macklemore, majd a Sziget zárónapján korunk egyik legnagyobb sztárja, az Oscar-, Golden Globe-, és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish lép fel – először Magyarországon.

Tovább sorolva a Nagyszínpad programját, a Sziget első napján itt lép fel Sam Fender, a Foals, Son Mieux. Másnap a nemzetközi sorban jön Yungblud, Easy Life. Szombatra érkezik Niall Horan és Mimi Webb. Vasárnap lép fel Arlo Parks és az AJR. Hétfőn a headlinerek előtt lesz Caroline Polachek és Lazza. A Sziget utolsó napján pedig jön girl In red és Yung Lean.

Csiszár Virág már tavaly jelezte, hogy a Nagyszínpadon olyan hazai fellépőknek adnak helyet, melyek egyedi, máshol nem látható produkciókkal készülnek a Szigetre, akár lökést adva ezzel a zenészek nemzetközi karrierjének is. Ennek jegyében idén a Nagyszínpadon lép fel a Halott Pénz, a Carson Coma és Dzsudló. A booking menedzser hozzátette, hogy hazai zenei fellépők természetesen nagy számban ott lesznek a Sziget több helyszínén is. „Csak az úgynevezett „nagy” helyszíneken – a Nagyszínpad mellett az Arénában, a Colosseumban, a Freedome-ban - majd’ félszáz hazai zenei formációnak biztosítunk fellépési lehetőséget, nem beszélve a további helyszíneinkről.

AZ EDM epicentruma idén is a Party Aréna, ahol naponta különböző nagy partybrand-ek mutatkoznak be. Az első nap a Q-Dance társaságé, akik az elektronikus zene keményebb stílusaira, főleg a hardstyle-ra, a hardcore-ra és a hard trance-re helyezik a hangsúlyt. Először csatlakozik a Szigethez az Awakenings. A techno partikat és fesztiválokat szervező holland csapat nevéhez fűződik például a világ legnagyobb techno rendezvénye, az Awakenings Summer Festival.

Az univerzum legnagyobb drum&Bass és dubstep partijaként elhíresült Rampage szintén helyet kap az idei augusztusi bulifolyamban és ugyanazon a napon mutatkozik be a Next Level. A house területén már ismert előadók és feltörekvő tehetségek terepe lesz a Szigeten is a Higher Ground. A Be Massive mára meghatározó színfoltja a hazai party világnak, nemzetközi előadókat is felsorakoztatva. Vintage Culture néven ismert, brazil DJ és lemezproducer indította útjára a Born Of Music Addiction partysorozatot, ami most a Szigetre is megérkezik. Csiszár Virág a Party Aréna hatnapos programjából néhány nevet is kiemelt, így mások mellett itt fellép majd Adam Beyer, Reinier Zonneveld, Diplo, Tale Of Us valamint a Brazíliából érkező előadók a BOMA napra, név szerint Maz, Ashibah, Mochakk és Vintage Culture.

Az alternatív elektronikus zene legjobbjait gyűjti egybe a Sziget - ókori amfiteátrumokat idéző - buliszínpada, a TicketSwap Colosseum, mely tavaly újragondolva és exkluzív külsőbe öltöztetve tért vissza. Az idén tovább szépülő, látványos dizájnelemeivel lenyűgöző és minden igényt kielégítő hang- és fénytechnikával felszerelt helyszín sztársátra több mint 60 előadót vonultat föl a 6 nap alatt. Köztük lesz a Herrensauna XXL, négy nagy DJ-t összefogó formációja, de jön majd az ausztrál gyökerű, Londonban élő Mall Grab, a meghatározó jelentőségű techno DJ és producer, Jeff Mills, az egyik legismertebb német house és techno DJ és producer, Dixon, az olasz elektronikus tánczenei DJ, Dj Tennis. Szintén a Colosseum vendége lesz a német elektronikus zene egyik legkiemelkedőbb előadója, a háromszoros DJ Awards-nyertes, Sven Väth, a techno egyik leggyorsabban feltörekvő DJ-je, Kobosil valamint a zenéjével az érzelmekre ható francia techno producer, I Hate Models.

Az alternatív zenei irányzatokat tömörítő FreeDome presented by Mastercard nagysátrában is sorjáznak már a nevek. Itt lép fel, mások mellett, az angol producer, zenész, DJ, Bonobo, a szintén angol hip-hoper, Loyle Carner, az elsősorban mély és progresszív house zenét előadó Ben Böhmer, az angol indie pop zenekar, a The xx tagjaként is ismert Jamie xx.

Jön továbbá a német elektronikus zenei szupercsoport, a Moderat, a Nothing but Thieves angol rockbanda, a francia-amerikai elektronikus zenei projekt, az M83, valamint a punk vonalat hozza az Amyl And The Sniffers. Itt lesz továbbá SG Lewis angol énekes-dalszerző, zenész, az angol poszt-punk zenei duó, a Sleaford Mods és az Amerikából érkező rapper/énekesnő 070 Shake. És persze itt is lesznek magyar fellépők, itt lép fel Krúbi, a Jazzbois és az Ivan & The Parazol.

Kardos József programigazgató a további zenei és a rendkívül változatos nem zenei programokról beszélt, ezek közül a terjedelmi korlátok miatt most csak a legfőbbeket emeljük ki.

Európa Színpad

Az Európa Színpad új helyen, de változatlan lelkesedéssel és színes programkínálattal várja a látogatókat. A színpadon olyan - nem csak európai - formációk lépnek fel, akikről a szervezők úgy gondolják, hogy egy-két éven belül helyet kaphatnak a fesztivál nagyobb színpadainak programjában is. A színpad fő célja a még nem befutott, de minőségileg jó és újszerű zenekarok bemutatása. Fontos változás, hogy a programhelyszín idén átkerül egy nagyobb rétre, mert a tapasztalatok alapján a koncertek sokkal több embert vonzottak, mint ahányan kényelmesen elfértek a színpad előző helyén.

Néhány fontos fellépő, akiket idén a színpadon láthat a közönség: végre megvalósul a finn rapper Asa Masa és az olasz rapper Mezzosangue, illetve a lett Shishi koncertje, ami tavaly betegség miatt maradt el. Láthatjuk még a harmadik album megjelenése után járó angol, indie rockot játszó Amber Run triót. A nagyon fiatal, de annál sikeresebb olasz Stain The Canvas metál zenekar már többször járt Budapesten, de most először jönnek a Szigetre és lelkesen készülnek, hogy előadják közös dalukat az amerikai Call Me Karizma-val, aki szintén aznap lép fel európai fesztivál-turnéja keretén belül. Itt lesz az észt elektronikus indie popper NOËP, a különleges produkcióval érkező spanyol Queralt Lahoz, az egyre nagyobb sikereket elérő belga The Haunted Youth, az ír kocsmazenét játszó The Mary Wallopers és az angol pop énekes Adam French is, míg a programot utolsó este a hazai Sziámi AndFriends zárja.

dropYard powered by BOLT

A Sziget tavaly nagy sikerrel debütált új helyszíne a dropYard, ami az urban style-t képviseli a fesztiválon. Itt találhatók a break, a hip-hop és a rap stílusok legizgalmasabb előadói a világ szinte minden szegletéből. Hasonlóan a tavalyi évhez, ezúttal is a tánc és a mozgás uralja a színpad programját a délelőtti és a kora délutáni órákban, hogy aztán az este és az éjszaka az izgalmasabbnál izgalmasabb koncertekről szóljon.

A koncertprogramban továbbra sem a legnagyobb sztárokra kell számítani, itt inkább csemegézni lehet a sok, itthon talán még ismeretlennek számító fellépő között, akik bizonyára idén is nagy tömegeket fognak megmozgatni. Az éjszakai DJ-szettek a színpad zenei stílusához passzolnak, kiegészítve olyan új kezdeményezésekkel, mint például a Hollandiából indult új őrület, a memetechno.

Az esti fellépők közül az ukrán Alyona Alyona korábban is fellépett már a Szigeten, de azóta is töretlen sikerrel turnézik világszerte. Bizzey jelenleg Hollandia No 1. rappere, aki élő fellépése után közvetlenül, LEYO néven DJ-szettel is készül. Nagyon várjuk az angol Ayrtn és a szintén angol, rövidesen remek új albumát megjelentető Proph fellépését. Franciaországot a 47TER és Josman képviseli, ráadásul ugyanazon a napon lépnek fel. Távol-Keletről érkezik az őrült show-val készülő koreai Balming Tiger, a japán Kazuo & Taha és a kínai Alice Longyu Gao. Hazai fellépőink, akikhez mind csatlakoznak vendégek, ’featek’: 6363 & Lil Frakk, Co Lee, Sisi, Beton.Hofi, On The Low: Ekhoe, PowerPuff, AKC Misi, Kisé.

Global Village

A Global Village színpadára ezúttal is a világzene legjobbjai kaptak meghívást a Balkántól Dél-Amerikáig, Malitól Koreáig és Indiától a Közel-Keletig. A programban helyi sajátosságok, egyedi ritmusok, nyelvek és hangszerek sokasága található meg, miközben a zenei stílusok sora a hagyományos hangzásvilágtól egészen az elektronikus zenéig terjed. Napközben zenei workshopok várják a látogatókat, de természetesen a koncertek sem maradnak el, így bármely napszakban lehet játszani, zenélni és táncolni.

A Global Village programja világkörüli utazásra csábít. Az odesszai Kommuna Lux és a kanadai székhelyű ukrán Balaklava Blues projekt szabad dallamaival, Norvégiából a feltörekvő progresszív folk banda, a Gangar, míg Szlovákiából Varkocs hív etno-punk dorombjával felfedezőútra. Marcela cigány énekesnő párizsi együttese, a német Lakvar multikulti bandája, valamint a francia-görög Deli Teli zenei koktélja, amely ötvözi a 60-as évek rock’n’rollját és a hagyományos görög tsiftetelit, mutatja be a nemzetek diverzitását.

Az angol The Langan Band új páneurópai albumával rukkol elő, amelyet a kelta és cigány stílusok ihlettek. Réunion szigetéről érkezik Ti’Kaniki, de lesz lehetőség az észt duó, Puuluup őrült produkcióján tombolni vagy a görög etno ska-rock előadó, Koza Mostra koncertjén pogózni. Az örömteli belga fúvószenekar, az Orchestre International du Vetex is szeretettel várja majd az érdeklődőket.

És hogy ne csak a zenéről szóljon a helyszín: Indiából érkezik a Circus Raj lélegzetelállító produkciója, hogy akrobatákkal, zenészekkel, kötéltáncosokkal és egy fakírral nyűgözzék le a közönséget. A merészség, a dráma, a tradicionális dallamok és a bravúrok színes ötvözete ez a show! A francia Archibald Caramantran társulat Congo Massa óriásbábjai is táncra hívnak, egy zsiráf, egy zebra és két gyönyörű madár kíséretében.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Izgalmas ünnepi programok kezdődnek vidéken és Budapesten március 15-én
Március 15-e 2026-ban is megmozgatja majd az érdeklődőket. A múzeumok különleges ingyenes programokkal készülnek március 15-e alkalmából, de választhattok koncertek és kiállítások közül is az ünnepi hétvége alatt!


Az 1848-as forradalom a magyar nemzet számára nem csupán egy történelmi epizód, hanem a szabadság és az egyenlőség jelképe is.

A márciusi ifjak, és azok az emberek, akik akkor Pest-Buda utcáin összegyűltek, átlépték a félelem határait, és kiálltak az elnyomás ellen. A magyar szabadság hősei ők, akik a forradalom szellemében az egyetértés erejével harcoltak a szabadságjogokért és az emberi méltóságért.

Március 15-én nemcsak az 1848-as eseményeket ünnepeljük, hanem azt a fajta kiállást is, ami mindannyiunk számára példaértékkel bír a mai napig.

Ünnepi programok Budapesten március 15-én

Íme egy rövid áttekintés mire is számíthattok az ünnep alatt!

A nemzeti ünnep központi programja március 15-én 2026-ban

  • március 14., 10:00 Kossuth- és Széchenyi-díjak átadása az Országház kupolatermében
  • március 15., 7:30 Magyarország lobogójának ünnepélyes felvonása a Kossuth Lajos téren
  • március 15., 13:00 Ünnepi műsor a Kossuth Lajos téren, Orbán Viktor beszédet mond
  • március 15., 15.00 - 18.00  Nyitott Parlament

Az ünnepséget kísérő rendezvényeket és a kormány hivatalos ünnepségét ITT találjátok.

Március 15. a Parlamentben

Ingyenesen látogatható az Országház is. 10 órától egészen 18 óráig lesz nyitva az épület. Megnézhetotek a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot, valamint a Szent Koronát is.

Március 15-i programok a Magyar Nemzeti Múzeumban

  • március 14-15., 17.30 - 23.00          Ünnepi fényfestés a múzeum homlokzatán
  • március 15., 10.00 - 16.00               Ingyenes családi programok

Március 15-i ünnepi programsorozat a Petőfi Irodalmi Múzeumban

10.00 – 17.00: Nyomtass az eredeti Landerer-nyomdagéppel!

10.00 – 16.00: Interaktív családi városépítő társasjáték

A program folyamatosan zajlik, a belépés ingyenes.

12:00 – 13:00: Megemlékezés és koszorúzás a Petőfi-szobornál

A Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében álló Petőfi-szobornál Kollár-Klemencz László, zenész, író, és Szalay Fatima, az amor fati formáció alapítója énekel. Az ünnepségen írószervezetek helyezik el a koszorúikat.

11.00 – 15:45: Tematikus tárlatvezetések a múzeum kiállítótereiben

18.00 – 19.00: „A nép szava is megdördült és mondá: föl térdeidről, rabszolga, a nép beszél!” / Felolvasószínház – Petrik Andrea színművészt Darvas Kristóf kíséri zongorán

Várkert Bazár ünnepi programjai:

A Várkert Bazár március 15-én egész nap ingyenes programokkal készül az érdeklődők számára. A látogatókat kézműves foglalkozások, játékos, interaktív programok, fegyver- és harcászati bemutatók, valamint zenei előadások várják. A „Nem engedünk a ’48-ból!” című tematikus séta során a résztvevők a budavári helyszíneken keresztül ismerhetik meg a forradalom eseményeit.

Ingyenes vezetett séták a forradalom nyomában:

Március 15-én délelőtt és délután is indulnak ingyenes tematikus séták a Budai Várban. A program során a résztvevők megismerhetik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legfontosabb budavári helyszíneit, valamint az itt zajló történelmi eseményeket.

„Nem engedünk a ’48-ból!” – tematikus séta a Budai Várban:

A Budai Várban ezen a napon két alkalommal is ingyenes, vezetett történelmi séta indul, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit idézi fel. A mintegy másfél órás program a Dísz téren álló De la Motte–Beer-palotától indul, és több jelentős helyszínt érint. A résztvevők többek között azt is megtudhatják, melyik épületből szabadították ki Táncsics Mihályt, miként készítette elő Görgei Artúr a támadást, és hogyan zajlott az 1849 májusi budavári ostrom.

Március 15-e a Bálnában

Egy egész napot felölelő programsorozattal készül a Bálna Honvédelmi Központ, amellyel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt tiszteleg. A megemlékezés részét képezik hagyományőrző csoportok bemutatói, zenés-táncos műsorok, kicsiknek szóló meseelőadás, arcfestés és hajfonás, de a kézműves foglalkozások keretében különböző formájú kokárdát is készíthettek.

2026 március 15-ei programok vidéken és országszerte

Ünnepi programok Érden március 15-én

A Pest megyei városban már a nemzeti ünnepet megelőző napokban szerveznek rendezvényeket. Március 14-én fáklyás felvonulást tartanak, találkozó 18 órakor az Érdligeti Általános Iskola udvarán.

Március 15-én 10 órakor kezdődik az 1848-49-es hősökre emlékezve a koszorúzás a Tállya utcai 1848-as emlékműnél. Az ünnepi műsorban szerepet kap a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület és az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola énekkara.

További információt az Érd Kultúra honlapon találtok.

Nagy Kokárda Napok 2026. március 14-15-én Komáromban

A Monostori Erődben színházi előadással, tárlatvezetéssel és számos ünnepi programmal várnak benneteket.

Bővebb információt a Nagy Kokárda Napok eseményre kattintva találtok.

Városi ünnepség az 1848-as forradalom emlékére Kiskőrösön

Az alföldi település, Petőfi Sándor szülővárosa 2025-ben is megtartja hagyományos ünnepi műsorát. Már reggel 8 órakor elkezdődik a program: a képviselőtestület a Batthyány emlékműnél koszorúz. 9.45-től a Petőfi téren tartják a városi ünnepséget. 

Ha különleges programra vágytok, vegyetek részt a “Petőfi nem csak magyarul” című versmondó versenyen, amelyet a Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervez. Helyszín: a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ.

márc 15-én ünnepi túra indul Kiskörösőn

Különleges ünnepi programok Ópusztaszeren

Ismert látványosságai mellett új időszaki kiállítással vár benneteket 2025. március 15-én az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Az „Államszervezés és várépítészet az Árpád-korban” című kiállításon megismerhetitek például a korabeli várépítészetet, vagy éppen azt, hogy miként változtatta meg a letelepedés a társadalmat.

A Kalandos Emlékpark programsorozatban pedig részt vehettek többek közt szabadságharchoz köthető játékos feladatok megoldásában, kézműves foglalkozásokon, és kóstolhattok tradicionális, kemencében sült finomságokat is.

Ingyenes múzeumlátogatás Miskolcon

Tudtátok, hogy a miskolci Herman Ottó Múzeum idén már 125 éves? Természetesen a kiállításai március 15-én, a magyar nemzeti ünnep alkalmából ingyenesen látogathatók. Garantált a kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak egyaránt!

A miskolci Herman Ottó Múzeum is ingyenesen látogatható márc. 15-én

Március 15-ei programok Pápán

Talpra családok! címmel nyílt napot tartanak a pápai Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeiben (Könyvtár, Levéltár, és Múzeum). A kiállítások egész nap ingyenesen látogathatók. Könyvbemutató és tárlatvezetés mellett az egykori főiskolai nyomdagépen bárki kinyomtathatja a Nemzeti dalt. Emellett részt vehettek papírhajtogatáson is az nemzeti ünnep jegyében.

Székesfehérvár ünnepi programsorozata

A város minden évben egyedülálló programmal tiszteleg a forradalom és szabadságharc hősei előtt. Az ünnepi megemlékezéseket és az egész napos, belvárosi, József-napi vásárt idén is különleges programok színesítik. Március 15-én kedden délelőtt 11 órakor a Városháza előtt toborzóval kezdődik az ünnepi megemlékezés.

Láthatjátok a Fehérvári Huszárok bemutatóját a Zichy Ligetnél, valamint az  I. András Király Lovagrend bemutatóját korabeli honvéd tüzérséggel, irreguláris szabadcsapatokkal, Bakonyi betyárokkal.

Nagy Kokárda Napok 2026. március 14-15-én Komáromban

A Monostori Erődben színházi előadással, tárlatvezetéssel és számos ünnepi programmal várnak benneteket.

Például megnézhetitek A kőszívű ember fiai musicalt, lovagolhattok vagy kocsikázhattok, lesz fegyver- és ágyúbemutató is. De részt vehettek vívásoktatáson is, és beöltözhettek huszárnak, hogy elkészítsétek a tavasz legütősebb szelfijét és fotóit.

Bővebb információt a Nagy Kokárda Napok eseményre kattintva találtok.

Forradalmi huszáros nap a szentendrei Skanzenben

Az 1848. március 15-én Pest-Budán kitört forradalom és az azt követő szabadságharc meghatározó fordulatot jelentett a magyarság életében. Tulajdonképpen a mai, modern értelemben vett magyar nemzettudat ebben a korszakban született meg. A forradalom emléknapjának hétvégéjén a Skanzen ismét megnyitja kapuit, és ünnepi programokkal, játék és kézműves helyszínekkel várja a látogatókat. Részletek itt. A múzeum mindkét nap 9:00-17:00 óra között nyitva tart. A belépés a nemzeti ünnepre való tekintettel március 15-én vasárnap ingyenes, március 14-én szombaton pedig a normál főszezoni jegyárak érvényesek.

Az ünnepi programok Budapesten március 15-én is izgalmsnak igérkeznek

Március 15-én zajló egyéb programok és koncertek

Igaz, hogy ezek az események nem kötődnek az ünnephez, mégis jó szívvel ajánljuk őket az ünnepi hétvége alatt!

Kokárdás síelés a Mátrában

Rendhagyó ünnepi programmal készül a Mátraszentistváni Sípark, ahol kokárdás síeléssel és amatőr alpesi síversennyel várják a vendégeket a március 15-i hétvégén.

A sípályákon jelenleg 30–50 centiméteres hó található, a liftek minden nap már 8.30-kor indulnak, hétfőtől pedig utószezoni jegyárakkal lehet kihasználni a még kedvező hóviszonyokat.

A Balatonra is érdemes ellátogatni

A Balatonhoz is érdemes lehet ellátogatni, hiszen március 15-én hivatalosan is megnyílik a tónál a fagylaltszezon: a kézműves cukrászdák nemzeti színű fagyival és különleges ízekkel várják a látogatókat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Budapesti programok 2026: a legjobb események, amiket már most érdemes beírnod a naptáradba
Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2026-ban is!


2026-ban is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is kiválaszthatod a kedvencedet.

TAVASZI PROGRAMOK BUDAPESTEN

DiningCity Országos Étterem Hét

Március 12-29., több helyszínen

Március 12. és 29. között rendezik meg a 29. alkalommal jelentkező Országos Étterem Hetet, amely Magyarország legjobb éttermeiben kínál kulináris élményeket, ráadásul tavalyi árakon. Idén 200 étterem vesz részt a programban, melyek között ismét lesz sok új induló és természetesen jó pár nagyágyú és a Michelin kalauz által ajánlott és Bib gourmand díjjal kitüntetett vendéglátóhely is. Az asztalfoglalás február 25-én kezdődött, a helyek száma korlátozott.

Budapesti Színházak Éjszakája

Március 21., több helyszínen

Március 21-én újra a színházé lesz a főszerep a fővárosban: érkezik az év egyik legizgalmasabb kulturális kalandja, amikor csaknem ötven játszóhely tárja ki kapuit a közönség előtt. Ez az az este, amikor nemcsak az előadás számít, hanem maga a színházi világ is – a folyosók, az öltözők, a díszletraktárak és a kulisszák mögötti történetek.

A részt vevő kisebb és nagyobb társulatok saját programokkal készülnek, így minden helyszínen más és más meglepetés vár: lehet szó rendhagyó tárlatvezetésről, közönségtalálkozóról, werk-bemutatóról vagy akár külön erre az alkalomra kitalált produkcióról. Épp ez adja az esemény varázsát ugyanis sosem lehet tudni, hol milyen titokba nyerhettek bepillantást.

A részletes programokért érdemes figyelni az esemény hivatalos felületeit, ahol folyamatosan frissülnek az információk. Ha szeretitek a színházat, ez az este garantáltan új nézőpontot ad – szó szerint és átvitt értelemben is.

Capa, a világhírű háborús fotós

Március 26., Spinoza Színház

Március 26-án egy sodró lendületű színházi előadás idézi meg Robert Capa életét és pályáját. A darab öt különböző helyszínen, 1929 és 1954 között játszódik, végigkísérve a fotográfus útját a pályakezdéstől a világhírig – és mindazon történelmi fordulópontokig, amelyek lencséjén keresztül váltak emblematikussá.

Az előadás nemcsak egy kivételes sorsot mutat be, hanem a fotózás elmúlt évszázadának átalakulását is: hogyan született meg a modern haditudósítás képi nyelve, és milyen bátorság kellett ahhoz, hogy valaki a frontvonalból meséljen a világnak. Intim, mégis nagyszabású történet – azoknak, akiket érdekel, mi van a legendás felvételek mögött.

Carson Coma – Purgatórium nagykoncert

Március 27., MTK Sportpark

Március 27-én az MTK Sportparkban csapnak a húrok közé a hazai alternatív rock egyik legnépszerűbb formációjának tagjai. A koncert középpontjában a friss, Purgatórium című lemez áll, de természetesen a közönségkedvencek sem maradnak ki a repertoárból.

A zenekartól megszokott, sodró energiájú színpadi jelenlét, együtt éneklős refrének és fesztiválhangulat várható – az a fajta este, amikor egy pillanatra mindenki ugyanarra a ritmusra mozdul. Ha élőben szeretnétek átélni az új dalokat, ez a dátum biztosan piros betűs lesz a naptárban.

Sakura-ünnep a Füvészkertben

Március 28-29., Füvészkert

Az ELTE Füvészkert idén is tiszteleg az évtizedes hagyománya előtt és március 28. és 29. között megrendezik az úgy nevezett Sakura ünnepet, amely Japán ikonikus tavaszi szokásához, az Ohanamihoz kapcsolódik. Amikor a meseszép japán cseresznyefák szirmot bontanak, a látogatók piknikezhetnek a kertben és plédekre letelepedve élvezhetik az ébredező természet csodás látványát. Emellett számos izgalmas program vár, lesz ikebana kiállítás, japán nyelvóra, harcművészeti és fegyverbemutató, koncertek és haiku verseny is.

KávéBár Bazár

Március 28-29., Groupama Aréna Rendezvényközpont

Március végén ismét a kávé kerül reflektorfénybe: két napon át a fővárosi Groupama Aréna Rendezvényközpont monumentális csarnoka telik meg pörkölési illatokkal és csészecsengéssel. A KávéBár Bazár ezúttal új környezetben várja a specialty rajongókat és azokat is, akik most barátkoznának komolyabban a feketével.

A programban számos hazai és nemzetközi kiállító, friss kávéújdonságok, szakmai bajnokságok és – ami sokak számára a legcsábítóbb – korlátlan kóstolási lehetőség szerepel. A standoknál nemcsak ízlelni, hanem kérdezni is érdemes: a pörkölők és baristák szívesen mesélnek az alapanyagokról, technikákról és trendekről. Ha pedig beleszerettek egy-egy tételbe vagy eszközbe, a helyszínen vásárlásra is lesz mód.

Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

Április 4-13., több helyszínen

A Bartók Tavasz idén április 4. és 13. között tér vissza, hogy feltöltsön minket kulturális programok sokaságával. Magában foglalja az olyan eseményeket, mint a Margó Irodalmi Fesztivál vagy a Budapest Ritmo világzenei fesztivál, melynek ingyenes nyitókoncertjét Fatoumata Diawara adja majd a városligeti Nagyréten, de a Bartók Tavasz részeként lesz látható az MS mester és kora című kiállítás is a Szépművészeti Múzeumban. Mindezek mellett filmvetítések, klasszikus zenei és jazzkoncertek, táncelőadások és performance-ok is színesítik a programot.

Budapest Ritmo

Április 9-11., Magyar Zene Háza

11. alkalommal tér vissza a Budapest Ritmo, Közép-Európa egyik legizgalmasabb világzenei találkozópontja, amely a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében várja a közönséget és a szakmai résztvevőket 2026. április 9-11. között. A fesztivál idén új, kompaktabb formátumban valósul meg: a koncertek és a konferencia programok egyaránt a Magyar Zene Házában kapnak helyet.

A tavalyi jubileumi Ritmo pezsgő atmoszféráját továbbgondolva az idei program is olyan előadókat vonultat fel, akik egyszerre teszik otthonossá az újat és izgalmassá a megszokottat. A tizenegyedik Budapest Ritmo csütörtökön egy ingyenes nyitónappal indul a Magyar Zene Házában, ahol három fiatal feltörekvő zenekar debütál meghívott nemzetközi szakemberek és a Ritmo közönsége előtt a showcase program keretében, amely idén is a világzene friss tehetségeit, a zenei gyökerek és kortárs hatások találkozását mutatja.

A pénteki napon fellép a szerb Naked zenekar, akik a Kossuth- és WOMEX-díjas Lakatos Mónika új formációjával, a FolkTrióval kiegészülve a balkáni és roma zenei hagyományokat hozzák közel, majd az utóbbi évek egyik legizgalmasabb hazai zenekara, a fiatal Hakumba ígér pezsdítő és energikus koncertélményt. A nemzetközi előadók sorát a párizsi Ko Shin Moon vezeti fel, akiknek zenéjében a tradicionális mediterrán hangszerek és analóg szintetizátorok teremtik meg az egyedülálló pszichedelikus hangzást.

A szombati koncertprogram is igazi zenei ritkaságokkal kecsegtet: három kontinens előadói érkeznek, hogy sokrétegű, magával ragadó hangzásvilágukkal bűvöljék el a Ritmo közönségét. Az estét a balkáni motívumokat érzékenyen újragondoló szlovén Bakalina Velika kezdi, majd különösen izgalmas élményt ígér a dal:um fellépése, akik a dél-koreai folk letisztult szépségét minimalista, kísérletező nyelvre fordítják le. A nap csúcspontjaként Kubából érkezik a Grupo Compay Segundo: a legendás zenei örökséget életben tartva idézik meg a havannai éjszakák lüktető, időtlen atmoszféráját. Az estéket DJ-program zárja, további fellépők hamarosan.

A fesztivál fontos eleme a kétnapos szakmai konferencia, amely nemzetközi és hazai szakemberek részvételével vizsgálja a világzene és a kapcsolódó szcénák aktuális kérdéseit. 2026-ban a program külön hangsúlyt fektet a magyar zeneipar helyzetére, lehetőségeire és nemzetközi kapcsolódásaira, teret adva párbeszédnek, tudásmegosztásnak és új együttműködéseknek.

Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Április 24-26., Papp László Budapest Sportaréna

Április 4–6. között 44. alkalommal rendezik meg az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt, a Kárpát-medence legnagyobb élő népművészeti összművészeti eseményét. A fő helyszín most is a Papp László Budapest Sportaréna lesz, ahol a küzdőtéren zajlik majd az egymást váltó táncházak forgataga és a népművészeti vásár, valamint az esti gálaműsorok, de az összes további kisebb-nagyobb terem is színtere lesz változatos programoknak.

NYÁRI PROGRAMOK BUDAPESTEN

Sean Paul a Budapest Parkban

Május 17., Budapest Park

Jamaica legnagyobb exportterméke, a „kis sziget nagy hangú” világsztárja, a 2000-es évekbe visszarepítő Get Busy előadója 2026-ban először látható Budapesten. Sean Paul európai turnéja, a Rise Jamaica keretében érkezik 2026. május 17-én a Budapest Parkba.

Sean Paul a ’90-es évek végétől berobbanva uralja a világranglistákat és három évtizeddel később sem mutatja jelét annak, hogy megállna. Számtalan slágerrel és több mint 120 országban adott koncerttel Sean Paul vitathatatlanul Jamaica legfontosabb exportterméke.

Nemzetközi bemutatkozása a 1997-es Infiltrate című sláger volt. A jamaicai sztár első nagy sikereit a 2002-es Grammy-díjas Dutty Rock című albumával szerezte, amelyen többek között a Gimmie the Light és a Get Busy kapott helyet.

Jegyek elérhetőek a http://seanpaul.funcode.hu oldalon, illetve a Budapest Park weboldalán: https://www.budapestpark.hu

Jason Derulo koncert a Budapest Parkban

Június 10., Budapest Park

Jason Derulo június 10-én 20 órakor ad koncertet a Budapest Parkban The Last Dance World Tour elnevezésű világkörüli turnéja keretében. Az énekes február 26-án jelentette meg The Last Dance (Part 1) című albumát, amelyhez arénaturné is kapcsolódik. A budapesti állomáson korábbi nemzetközi slágerei és új dalai egyaránt szerepelnek a műsorban, köztük a Sexy For Me című kislemez, amelynek koreográfiáját Jeremy Strong készítette. A többszörös platinalemezes előadó eddig több mint 250 millió kislemezt értékesített világszerte, dalait több tízmilliárd alkalommal streamelték. A koncert hazai szervezője a Green Stage Production.

Jason legnagyobb slágeréivel érkezik a Budapest Park színpadára, látványos tánckoreográfiával és hamisítatlan bulihangulattal. A koncert egyszerre lesz energikus popshow és magával ragadó közönségélmény. Lüktető ütemek, erőteljes vizuális elemek és folyamatos interakció gondoskodik arról, hogy egy igazán felejthetetlen nyári este várjon a rajongókra. Produkciója nem csupán egy koncert, hanem felszabadult, táncolható élmény lesz, ami a nemzetközi popszíntér legszórakoztatóbb pillanatait hozza el a magyar közönségnek.

A jegyértékesítés március 4-én, 10:00-kor indul. Jegyek ide kattintva érhetők el!

Duran Duran a Papp László Budapest Sportarénában

Június 28., Papp László Budapest Sportaréna

A legendás Duran Duran 2026. június 28-án, 20:00 órakor a Papp László Budapest Sportarénában lép színpadra. A világhírű brit zenekar nagyszabású arénashow-val érkezik, amely méltó módon foglalja össze több mint négy évtizedes pályafutásuk legnagyobb pillanatait. A fiúk egy igazán lendületes, modern audiovizuális produkcióval várják a rajongókat, ahol az ikonikus slágerek, a karakteres stílus, a divat és a látványos színpadi megoldások egyetlen sodró erejű koncertre állnak össze. A Duran Duran világszerte arról híres, hogy tökéletes egyensúlyt teremt a nosztalgia és a modern koncertélmény között, a klasszikus dalaik ma is frissen, energikusan és erőteljesen szólalnak meg. A műsor felépítése tudatos zenei és érzelmi ívet követ, az erőteljes, táncos slágerek lendülete mellett helyet kapnak a személyesebb, érzelmesebb pillanatok is, ezáltal a koncert hangulatában is végig intenzív élményt nyújt. Olyan ikonikus dalok, mint a „Hungry Like the Wolf”, az „Ordinary World”, a „The Reflex” vagy a „Come Undone” mára valódi globális himnuszokká váltak, amelyek korszakokon és zenei stílusokon átívelve is megőrizték erejüket és hatásukat.

Jegyek ide kattintva érhetők el!

Fotó: Duran Duran / Alan Gelati

Ricky Martin a Budapest Arénában

Július 6., Budapest Aréna

Táncos cipőket kikészíteni, csípőket átnyújtani, ugyanis július 6-án a nyár egyik legforróbb koncertjére készülhetünk, hiszen Ricky Martin elhozza a Budapest Arénába vérpezsdítő slágereit!

Ricky Martin a latin pop ikonikus alakja, akit olyan slágerekkel véstünk be az emlékezetünkbe, mint a Livin’ la Vida Loca, a Maria, a She Bangs vagy a Nobody Wants to Be Lonely. Ricky Martin már kilencévesen reklámfilmekben szerepelt, majd tizenkét évesen a Menudo nevű fiúbanda tagjaként popénekesi karrierbe kezdett. Első szólólemezét 1991-ben készítette el, azóta 95 milliónál is több lemezt adott el, több tucat platinalemez, két Grammy- és öt Latin Grammy-díj tulajdonosa. Egyszerre mestere a csípőrázós, táncparkettre csábító slágereknek és a szenvedélyes, romantikus balladáknak. Magyarországon legutóbb 2024-ben lépett fel a Hősök terén.

Jegyeket a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon lehet megvásárolni!

Rita Ora a Budapest Parkban

Július 29., Budapest Park

Rita Ora legnagyobb slágereivel érkezik ezen a nyáron a Budapest Parkba, hogy koncertjével felpezsdítse a pesti éjszakát július 29-én. Az olyan dalokról ismert előadót, mint az Anywhere, a Let You Love Me vagy a Praising You már több hazai fesztiválon láthattuk, most azonban önálló show-val kápráztatja el a magyar közönséget.

Rita Ora korábban olyan hazai fesztiválokon lépett már fel, mint a Balaton Sound, az EFOTT vagy a SZIN, most pedig megtapasztalhatjuk, milyen, amikor önálló show-val nyűgözi le közönségét július 29-én, a Budapest Parkban. Jegyeket a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.budapestpark.hu oldalakon lehet megvásárolni!

Seal koncert az MVM Dome-ban

Július 30., MVM Dome

Seal hangja minden idők egyik legismertebbje, olyan dalokkal hagyott maradandó nyomot a pop, az R&B, a soul és a tánczene világában, mint a Kiss From a Rose, a Crazy vagy a Killer. A bársonyos hangú énekes-dalszerző utoljára 15 éve járt hazánkban, most azonban július 30-án visszatér, hogy újra elénekelje nekünk slágereit az MVM Dome-ban.

A koncertre elsőként a regisztrált Live Nation tagok válthatnak jegyet március 4-én, 11 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés március 5-én, 11 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

ŐSZI PROGRAMOK BUDAPESTEN

Simple Plan a Barba Negrában

Október 21., Barba Negra

A Simple Plan az olyan slágereivel, mint az I’m Just a Kid, a Perfect vagy a Welcome to My Life sokak kamaszkorához szolgáltatta a zenei aláfestést, miközben az elmúlt 25 év alatt is folyamatosan fejlődtek és úton voltak, újabb és újabb slágerekkel szilárdítva meg helyüket a pop-punk legendák között. A zenekar tavaly ünnepelte 25. születésnapját, ennek alkalmából pedig ősszel Európába is elér Bigger Than You Think! elnevezésű turnéjuk, így Budapesten is megállnak: a szülinapi punk zsúrra október 21-én várnak mindenkit a Barba Negrába.

A koncertre jegyeket a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon lehet vásárolni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Időutazás március 15-én: huszárok vágtáznak be Szentendrére, újra kinyit a Pilvax a Skanzenben
Az 1848-as ünnep hétvégéjén a forradalmi gasztronómia is főszerepet kap Petőfi Sándor kedvenc ételeivel. A kulináris élmények mellett koszorúzással és érdekes programokkal is tisztelegnek a hősök előtt.


A történelemkönyvek lapjai kelnek életre a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum utcái.

A hétvégén a látogatók egyenesen 1848 forradalmi forgatagába csöppenhetnek. A levegőben pörkölt kávé és frissen sült tészta illata keveredik, miközben a csűr mellett már verbuválják a legényeket.

Az intézmény kapui március 14-én és 15-én is reggel kilenc órakor nyílnak, és egészen délután ötig várják az érdeklődőket a szentendrei Sztaravodai úton.

A MTI tájékoztatása szerint vasárnap mindenki számára teljesen díjtalan a belépés, míg a szombati napon a szokásos főszezoni jegyárakkal kell számolniuk a látogatóknak.

A Hagyaték Lovas Egyesület tagjai mindkét nap három alkalommal, délelőtt tízkor, fél egykor és délután háromkor tartanak látványos huszár díszbemutatót a sportpályán.

A bemutatók után a Sonkádi csűr környékén folytatódik a katonaélet megidézése.

Egy valódi katonatiszt vezetésével naponta ötször tartanak játékos verbunkot, ahol a bátrabbak katonadalokat is tanulhatnak.

Vasárnap délután egy órakor a 32-es Gyalogos Kompánia Hagyományőrző Egyesület közreműködésével megkoszorúzzák a sepsiszentgyörgyi honvéd emlékmű másolatát az erdélyi tájegységben.

A katonai programok mellett a gyerekeket is számos elfoglaltság várja. Az erdélyi épületek között folyamatosan zajlanak a kézműves foglalkozások:

készülhet itt papírkard, huszárcsákó, dob, csuhé lovacska, a lányoknak párta, és többféle technikával formálnak nemzetiszínű kokárdákat és zászlókat is.

A Kisújszállási vasúti őrháznál délelőtt tizenegykor és délután kettőkor kokárdasüteményeket sütnek, a program ingyenes, de helyszíni regisztrációhoz kötött, és egyszerre legfeljebb tizenöt fő vehet rajta részt.

Eközben az udvarokon ügyességi huszárpróbák zajlanak, a menetleveles barangolót teljesítők pedig a Dávid Antal divatáruüzletben vehetik át az ajándékukat.

A programot tematikus séták és irodalmi események is színesítik. Az erdélyi emlékműnél mindkét nap délelőtt tizenegy órakor az erdélyi örmények szabadságharcban betöltött szerepéről tartanak minitárlatvezetést, délután kettőkor pedig Gábor Áron ágyúöntő élete kerül a középpontba.

Vasárnap fél egykor a Hirsch-nyomda emeletén mutatják be Varga Orsolya A szabadság virágai című kötetét, a Kiskedei kultúrházban pedig a János vitéz filmváltozata pereg a vásznon.

A Korzó kávéház a Pilvax hangulatát idézi meg: fotósarok várja a vendégeket, a korhű atmoszférát pedig Nyári Tamás Zenekarának élő muzsikája teszi teljessé mindkét nap délután egy és négy óra között.

Szombaton délelőtt háromnegyed tizenegykor a Zeneakadémia Kodály Intézetének külföldi hallgatói Juhász Bence vezényletével adnak tavaszköszöntő koncertet az erdélyi főtéren.

A gasztronómiai kínálat is a forradalmi korhoz igazodik.

A balavásári portán puliszkát kóstolhatnak a látogatók, míg a Jászárokszállási Fogadóban és a kávéházban a korszakra jellemző tematikus fogásokkal csillapíthatják az éhségüket.

Az étlap összeállításánál a márciusi ifjak, különösen Petőfi Sándor ízlése is iránymutató volt.

"Ne szólj be a csuszára! Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki"

- olvasható a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum hivatalos programoldalán a költő 1847-es, Kerényi Frigyeshez írt úti levelének részlete.

A túrós tészta iránti rajongása máskor is megmutatkozott, amikor Arany Jánosnak címezve így fogalmazott: "Esküszöm neked a túrós tésztára és a pipámra!" - idézte fel az intézmény weboldala.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Lila virágszőnyeg borítja Zalaegerszeget, de egy rossz lépés tízezer forintba kerülhet
Megkezdődött a kora tavaszi krókuszvirágzás a népszerű zalaegerszegi kirándulóhelyen. A védett növény letaposása komoly bírságot vonhat maga után a védett faj magas eszmei értéke miatt.


A tavasz egyik leglátványosabb, bár múlékony természeti jelensége borította be Zalaegerszeg kapuját: a városi Parkerdő aljnövényzetét összefüggő, lila virágszőnyeg fedi, amelynek látványáról a Hello Nyugat-Balaton közösségi oldala közölt először egy lenyűgöző képgalériát.

A képek futótűzként terjedtek, jelezve, hogy a természet ismét egy olyan különleges élményt kínál, amelyért érdemes útra kelni. A jelenség középpontjában a tömegesen virágzó kárpáti sáfrány, tudományos nevén a Crocus heuffelianus áll, amelynek ezrei festik lilára az avart, helyenként szinte szőnyegszerű, összefüggő felületet alkotva.

A Zalaegerszegi Parkerdő a város valódi zöld tüdeje. A mintegy 65 hektáros terület a Zala folyó árterében fekszik, határait északon a folyó, keleten a Felső-Válicka, délen a 76-os főút, nyugaton pedig a vasúti töltés jelöli ki.

A park nem csupán a helyiek kedvelt kirándulóhelye, hanem a Natura 2000 hálózat részeként európai szintű természetvédelmi oltalom alatt áll.

Több mint nyolcvan fafaj és számos védett állat- és növényfaj otthona, amelynek ökológiai értékét a most virágzó lila krókusz is alátámasztja, egy igen komoly árcédulával.

A kárpáti sáfrány ugyanis Magyarországon védett növény. Természetvédelmi, vagyis eszmei értéke egyedenként tízezer forint.

Ez a pénzben kifejezett érték nem eladási árat jelent, hanem azt a kárt, amelyet egyetlen tő letaposása vagy leszedése okoz. A virágmezőben sétálva tehát szó szerint több tízmillió forintos természeti kincsen lépkedhet, aki letér a kijelölt ösvényről. A látvány megőrzése közös felelősség, ezért az írott és íratlan szabályok szerint a kijelölt ösvényeket elhagyni tilos, a virágokat letaposni, leszedni vagy hazavinni pedig természetvédelmi jogsértésnek minősül.

A fotózás során is kulcsfontosságú, hogy a tökéletes képért ne tegyünk kárt a törékeny növényekben.

Ez a törékeny szépség évről évre visszatérő élményt nyújt a helyieknek és a messzebbről érkezőknek, akik számára a virágzás egyfajta tavaszi zarándoklattá vált. „Amikor időm engedi a természetet járom és megörökítem a szépségét. Lassan itt a tavasz, és keresem is az ébredő természet szépségeit, a kibújó kis virágokat vagy a szirombontogató fákat” – mondta a Sokszínű Vidékben egy helyi természetjáró és amatőr fotós, aki évről évre dokumentálja a jelenséget és hozzátette: „Minden évszaknak megvan a szépsége, de számomra talán a tavasz a legszebb… Felüdülés szemnek és léleknek.”

A zalaegerszegi krókuszvirágzás egy rövid, mindössze néhány hetes időablakban tapasztalható.

Most jelentek meg az első hírek a friss fotókkal, ami azt jelzi, hogy a virágtenger most, a hónap első felében éri el csúcspontját.

A jelenség nem egyedi a régióban; a tavasz beköszöntével az Őrség híres „tőzikés erdeje” is látogathatóvá vált, míg a közeli Csáfordon korábbi korlátozások után már ismét rendezett ösvényeken lehet gyönyörködni a hófehér virágmezőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: