Itt a Blake Lively-film, amit minden pasinak is látnia kell: ez az It Ends With Us – Velünk véget ér
A cikk SPOILEREKET tartalmaz
Ryan Reynolds és Blake Lively 34 év után az első színészházaspár, akiknek frissen debütáló filmjei, a (Deadpool és Rozsomák és az It Ends With us - Velünk véget ér) egyszerre került a sikerlisták éltére. Utoljára Bruce Willis és Demi Moore ért el hasonló sikert.
Bevallom, meglepett, mekkora várakozás övezi az It Ends With Us bemutatóját. Sajtóvetítésen ritkán látni ekkora tömeget. És feltételeztem, hogy nem csak az ajándék üdítő és popcorn vonzotta a kollégákat. Rögtön érdekelni kezdett, mit tudhat ez a film, amitől már előre ilyen nagy szám. Vagy elég a kígyózó sorokhoz az, hogy Blake Lively a főszereplő? Tény, hogy férjével, Ryan Raynoldsszal korunk egyik legszimpatikusabb sztárházaspárja ők, akik rendszeresen feltűnnek a közösségi médiák posztjaiban is.
Ha arról van szó, szívesen megnézek a párommal valami romantikus drámát – igen, akár még kosztümöset is –, a romkomok közt pedig vannak kifejezett kedvenceim is.
A könyvet magát nem olvastam, és előzetesen nem is olvastam utána, „szűz szemmel” akartam beülni, mert egészen más a filmélmény úgy, ha nem tudod, mire számíthatsz. Ezek alapján egy színvonalas, de „sima” romantikus filmre készültem, és az első fél órában ezt is kaptam.
Lily Blossom Bloom (Blake Lively) fiatal, önálló nő, aki hazaérkezik az apja (Kevin McKidd) temetésére. Édesanyja (Amy Morton) azt kéri tőle, mondjon beszédet a búcsúztatón. Csak soroljon fel öt dolgot, amit szeretett az apjában. Lily ki is áll a pulpitusra, bele is kezd a beszédbe, de látjuk a kezében szorongatott papíron, hogy csak a számok vannak felírva 1-től 5-ig. Nem tudott semmi írni. Némi kínos csönd után a lány inkább kisétál a teremből.
Ezzel az erős felütéssel indul a film, és innentől folyamatosan ingázunk jelen és múlt között. A jelenben Lily épp saját vállalkozást indít, virágboltot készül nyitni, eközben megismerkedik a sármos idegsebésszel, Ryle-lal (a filmet rendezőként is jegyző Justin Baldoni) – kikacsintáskén a férfi meg is jegyzi: ilyen pasik csak szappanoperákban vannak.
Eleinte csak kerülgetik egymást, a hezitálást az okozza, hogy Ryle nyíltan megmondja, ő csak szexet akart, kapcsolatra nem vágyik. Lilynek viszont az egy éjszakás kaland nem fér bele. Ám az első pillanattól kezdve olyan erős köztük a kémia, hogy a férfi végül megadja magát és felajánlja: randizzanak. Lilyért hajlandó felhagyni csapongó életével.
Menet közben megismerjük Lily múltját is, azt, hogy miként nézte végig, ahogy bántalmazó apja sanyargatta az anyját, miért lett élete első szerelme egy hajléktalan fiú, Atlas (Brandon Sklenar), és mindezek a fiatalkori élmények hogyan formálták azzá, aki ma.
Lily és Ryle kapcsolata mesésen indul, tényleg, mintha egy romantikus Júlia füzetet lapozgatnánk. De aztán apró szöszök kerülnek a gépezetbe.
Egy háztartási balesetben Ryle puszta kézzel fog meg egy forró tepsit, és amikor elkapja a kezét, a mozdulattal arcul üti a mögötte álló Lilyt.
Persze bocsánatot kér, de a nőt erősen traumatizálja az eset, hisz rögtön apja jut eszébe. De egyértelműen véletlen baleset történt, így hát az élet hamar visszazökken a régi kerékvágásba. Az életük akkor válik még bonyolultabbá, amikor Lily véletlenül összefut Atlasszel, gyerekkori szerelmével. Atlas Lily sérüléseit látva azonnal arra a következtetésre jut, hogy Ryle veri a lányt, számon is kéri az orvost, és összeverekednek.
Nem szeretnék mindent elspoilerezni azoknak, akik hozzám hasonlóan nem ismerik a történetet. Legyen elég annyi, hogy szép lassan minden árnyalódik, Lily ráébred, Ryle sem az a tökéletes álompasi, akinek hitte.
Muszáj szót ejteni az alakításokról. Blake Lively legfőbb erénye az erős, elbájoló kisugárzása. Szép, mosolygós, sugárzik belőle valamiféle energia, amiért nem lehet nem nézni.
Ugyanakkor hiányoztam játékából a rétegeket. Úgy éreztem, ugyanazon az egy hőfokon viszi végig az egész filmet.
Nem rossz nézni, nem tehetségtelen, még szórakoztató is, de kicsit mégis egyhangú. Ugyanez fokozottan igaz a felnőtt Atlast játszó Brandon Sklenarra, aki mindig nagyon aggodalmasan és komolyan néz – és hát körülbelül ennyi. Ez persze lehet a rendező és a színészvezetés hibája is.
A főszereplők közül Justin Baldoni volt a legjobb, aki képes volt az első ránézésre tényleg közhelyesen sármos, kigyúrt és okos Ryle-ból háromdimenziós szereplőt csinálni, akinek vannak magasságai és mélypontjai. A legjobban Rlye és Lily jelenetei működnek. Szinte sistereg köztük a levegő, különösen a kezdetekben, amikor még csak kerülgetik egymást.
A színészek közül szeretném kiemelni Jenny Slate-et, akit például a Venomban láthattunk korábban. Nem ő szokta kapni a filmekben a főszerepet, de fontos mellékszerepeket játszik, és sosem okoz csalódást. Képes egy azon szerepben komikus és komoly is lenni ripacskodás nélkül.
A film legfőbb erénye az írói munka. Az alapján, amit a könyvről olvastam, Christy Hall jelentősen átírta a történetet. Az egy dolog, hogy dramaturgiai okokból nem minden ott és úgy hangzik el vagy történik, mint a könyvben. Ez általános. De a filmben sokkal árnyaltabban épül fel Ryle és Lily kapcsolata.
Míg a könyvben az olvasottak alapján Ryle az első pillanattól egyértelműen bántja Lilyt, a filmben sokáig a néző is elhiheti, hogy csak sajnálatos balesetekről van szó. És így sokkal izgalmasabbá és életszerűbbé válik az egész történet. És pontosan ezért adtam azt a címet, amit. A párkapcsolati bántalmazásokban, ha nem is kizárólagosan, de azért jellemzően férfiak az elkövetők és nők az áldozatok.
Pedig hát nagyon sok fokozat van, és az elkövető is könnyen mentegetheti magát azzal, hogy ez csak véletlen baleset volt, csak felkaptam a vizet, előfordul. Fontos, hogy magunkon is felismerjük a jeleket, és ha kell, kérjünk segítséget, mielőtt pokollá tesszük azoknak az életét, akiket szeretünk. Ryle a filmben nem rossz ember, ráadásul egy gyerekkori trauma tovább mélyíti a helyzetét, és a film felvillantja a reményt, hogy képes szembenézni a problémával, és segítséget kérni. Az más kérdés, hogy ez megmentheti-e a házasságát.
