Imagine Dragons: így vett le 50 ezer embert a lábáról a két órán át áradó energia és örömzene a Puskásban
„Mi lesz itt, meccs?" - kérdezte a hatalmas forgalmat látva az eladótól egy vevő a Puskáshoz közeli dohányboltban. „Nem, valami szenvedős zenekar koncertje" - jött a válasz a pult mögül. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna a dohánybolt eladója. Az Imagine Dragons budapesti koncertje minden volt, csak szenvedés nem.
Már az első számot, a LOOM című lemezen megjelent Fire in These Hillst is óriási lendülettel és papírcetli-esővel kezdte a négyfős Las Vegas-i banda, utána jött az egyik legnagyobb slágerük, a Thunder. Ezzel berobbantották a hangulatot. A frontembernek, Dan Reynoldsnak szinte végig sikerült ezen a magas hőfokon tartania a közönséget, talán csak másfél óra után lett egy kicsit visszafogottabb az előadás, hogy aztán a végén óriásit üssön a Believer, amit szűnni nem akaró tapssal jutalmaztak a rajongók. Bár az új albumról nem fért fel túl sok szerzemény, cserébe
a Natural, a Bad Liar, a Whatever it Take, a Sharks, az Enemy vagy épp a Radioactive. 2-3 számot kivéve szinte mindegyik ismerős lehetett a rádiók lejátszási listáiból azoknak is, akik esetleg nem masszív Imagine Dragons rajongók. És a hatás nem is maradt el, az ülő szektorokban is hamar felpattant a közönség egy része, sokan a lépcsőkön táncoltak, és a biztonsági embereknek komoly feladatot jelentett, hogy a legalább kijáratokhoz vezető folyosókról beljebb küldjék az embereket.
Óriási üdvrialgás jutalmazta azt a pillanatot, amikor Reynolds ledobta az ingét, és ezzel láthatóvá vált kidolgozott felsőteste. De Imagine Dragons koncertre aligha csak ezért jön a közönség, sokkal inkább a fülbemászó dallamokért, és azért a hihetetlen energiáért, ami folyamatosan áradt a színpad felől, még a lassúbb számok alatt is.
Gyakorlatilag CD-minőségben adta elő a számokat, úgy, hogy közben menetelt, szaladgált, ugrált, vagy épp a közönséggel pacsizott. A Radioactive emlékezetes dobpárbajt vívott a dobossal, a Demons című számot pedig zongorajátékkal indította.
De bravúros volt a többi zenész is, a billentyűket és a basszusgitárt bűvölő Ben McKeet, és a szólógitáros Wayne Sermon. Egy-egy hosszabb szólóban mindegyikük külön is megmutathatta, mit tud, akárcsak a dobok mögött Andrew Tolmen, aki alapító tag volt valamikor, világturné alatt pedig a bandából 2023-ban kilépő Daniel Platzmant helyettesíti. Teljesen összeszokott csapatnak tűntek, akik mindössze négyen is képesek valódi fesztiválhimnuszokat előadni, de ugyanilyen autentikusak, amikor a színpad elülső részén klubkoncerteket idéző intimitással mutatják be a Next to Me és az I Bet My Life című szerzeményeiket.
Raynolds hangja tökéletesen alkalmas arra, hogy az egyik pillanatban mindent átható erővel szóljon, a másikban visszafogottan, és nagyon tisztán énekelve teremtsen felejthetetlen hangulatot. Az énekes a számok között nem sokat beszélt, de amikor mégis, magával ragadó őszinteséggel vallott a depressziójáról, és arról, mennyire fontos, hogy merjünk segítséget kérni, ne tartsunk semmit magunkba, mert együtt sokkal erősebbek vagyunk.
Raynolds pedig külön is elmondta, mennyire szereti a magyar fővárost, sőt, előadta George Ezra Budapest című dalát is, amit szintén hálásan fogadott a közönség.
A koncert látványvilágára sem lehetett panasz. A Puskás parkolóját megtöltő 24 kamionból már sejthettük, hogy mi vár majd ránk odabent, de az öt hatalmas ledfal, a folyamatos konfettieső, a több helyről indított tűzijáték, a lézerfények, az időnként magasba csapó lángok és a ledfalak tetejéről aláhulló görögtűz tényleg pazar látványt nyújtott.
Kifelé menet csak elégedett véleményeket hallottam, nemcsak a magyaroktól, hanem azoktól is, akik például Ljubljanából jöttek el buszokkal Budapestre, hogy láthassák a kedvencüket. Nem lehet kétséges, hogy vasárnap este mindezt megismétli a zenekar, felejthetetlen élményt szerezve azoknak, akiknek sikerült bejutniuk.
A koncertről készült fotókat itt lehet megnézni:
