MÚLT
A Rovatból

Ilyen is volt Budapest: Földalatti Vasút

A két(!) év alatt elkészült földalattin még Ferenc József is utazott.
Forrás: Ilyen is volt Budapest és Budapest Lexikon - szmo.hu
2014. február 07.



Az egykori közlekedési vállalat a Siemens céggel társulva 1894-ben hozzákezdett a Gizella (ma Vörösmarty) tér és a Városliget közötti, az Andrássy út forgalmát is ellátó, földalatti vasút építéséhez. Ugyanis az Andrássy úton nem engedélyezték sem lóvasút, sem villamosvasút építését, az omnibusz pedig már nem felelt meg a kor igényeinek. A Millenniumi ünnepségek helyszínét, a Városligetet viszont valahogyan össze kellett kapcsolni a Belvárossal.

A földalatti vasút építését - két(!) évvel az építkezés megkezdése után - 1896. május 2-án fejezték be és át is adták a forgalomnak. Mivel Ferenc József is utazott rajta, tiszteletére a Ferenc József Földalatti Villamosvasút nevet kapta. A kontinensen ez volt az első földalatti vasút, a világon pedig az első olyan, ami motorkocsikat használt.

1970-ben nevezték el Millenniumi Földalatti Vasútnak és 1973-ban a nagy rekonstrukció alatt hosszabbították meg az útvonalát is. Ekkor fordították meg az irányát, hiszen addig "balra hajts" szerint közlekedett. Ma már a budapesti metró rendszerének a része és egyre kevesebbszer említik Földalattiként.

Névjegy: Ilyen is volt Budapest blog

A szerkesztő, Popovics András 14 éves kora óta járja Budapest utcáit. Akkor, 1970-ben kapott szüleitől egy Verhovina motort, amit régesrég autó váltott fel, hiszen András taxisként dolgozik. Ő a City Taxi 424-es munkatársa és tulajdonostársa, aki Budapestet örökre a szívébe zárta.

Eleinte csak gyűjtötte a fotókat, majd szenvedélyévé vált, hogy minden képről, minél több információt szerezzen. Innen pedig már csak egy ugrás volt, hogy gyűjteményét nagyon sok Budapest rajongóval megossza, és ezekkel a szavakkal ajánl a figyelmetekbe:

"az oldalamat nem csak a nosztalgiázni vágyóknak ajánlom, hanem azoknak is akik szeretnék tudni, szeretnék látni, hogy milyen is volt Budapest egyik-másik pontja, tere, útja, utcája, kereszteződése, háza, hídja, épülete, egyéb nevezetessége, stb. 20,30,50,70,100, vagy akár 130 évvel ezelőtt!"

Ebből a fantasztikus és kiapadhatatlan gyűjteményből válogatunk mi is és portálunkon időről időre találkozhattok majd a különböző válogatásokkal.

1894. A Földalatti építése

16_andrássy_1894

Fotó: ismeretlen

Az Andrássy úton az Oktogonnál minden ember fején van valamilyen fejfedő. Mint a szocializmus korában: senki nem dolgozik, de a Cucc megépül. Az a cseléd intézet felirat se kutya. :)

1894. A Földalatti építkezése a Vörösmarty utcánál

Ebédidő a földalatti vasút építése közben. A majd 100 emberből senki nem dolgozik!

4_andrassy_1894

Fotó: budapestmania.hu

Nincs az a kozmetikai, vagy divat cég napjainkban, amelyik nagyobb védelmet tudna ajánlani napszúrás ellen, mint az itteni öltözetet viselő emberek (kubikosok)! Mindenki fejfedőben, és maximum a csuklóik vannak szabadon. Figyelemre méltó még a hagyományos kubikos talicska és mellette az újabb fajta!

10_gizella_1895

1895. A Gizella téren "A" Földalatti építését láthatjuk. Fotó: Ismeretlen

1896. Gizella tér

A Földalatti gyönyörű lejárói! Ezek olyannyira csodaszépek, hogy számomra felfoghatatlan, miért nem építették újjá őket valahol valamikor!? A gázlámpa a kandeláber tetején se kutya!

1_vorosmary_1896

Oldalt látható a Szálloda a Magyar Királyhoz. Szemben pedig a Pesti Kereskedelmi Bank épülete, amelynek átépítéséből lett később a Gerbeaud ház.

1896, Nyolcszög tér

1877-től 1879-ig épült fel a tér négy eklektikus épülete Szkalnitzky Antal tervei szerint. A négy épület teljesen egyforma volt, nagyrészt még ilyen ma is. Csak észre kell venni!

2_nyolcszogter_1896

Fotó: Facebook

Nyitott peronú, alsószedős villamosok iramlanak baloldalt előre a kockaköves Nagykörúton. Itt még megvan az eredeti, gyönyörű Földalatti lejárók egyike, amit egy másik képnél a világ legszebbjének tituláltam!

Valamint felfedezhetünk még konflist és egyszerű lovaskocsit is. De ennél a képnél is elcsodálkozom, hogy mindenkinek a fején van valamely fejfedő! Lehet, hogy ezek az emberek jobban tudták, hogy miként kell védekezni a Nap káros sugárzásai ellen?

7_foldalatti_kocsi

1900-1968, Földalatti kocsi fabetéttel kívülről szegecselve: piros, 11-es típusú, négytengelyű motorkocsi. Csodaszép! Fotó: ismeretlen

1955. Engels tér

Az orrunk előtt a Földalatti. Hangsúlyozni szeretném: Földalatti, ami egy szép magyar szó. NEM kellett volna lecserélni metróra. Főleg, mivel ez volt a kontinens első földalatti villamos vasútja.

Hál' Istennek a lejárókon ma is ez díszeleg!

11_deakter_1949

Fotó: Fortepan

A lejáró feliratán látjuk, hogy balra-előre haladhatunk a vonalon, ami, mint tudjuk 1973-ig tartott! Manapság a baloldali épület mögött van a Gödör, sőt, azóta már Akvárium nevű szórakozóhely, ahol nagyon sokáig a vidékre irányuló autóbuszok pályaudvara volt. A háttérben az Anker-palota.

1957. Népköztársaság útja

Az Andrássy és a Dózsa György út kereszteződésében a következőket vehetjük szemügyre: A Dózsa György út ekkor és még nagyon sokáig kockaköves, az 1-es Ikarus 60-as a megállójában, ami kb.: 4 méterre található a Földalatti (nem Metró!) lejárójától!

Mellette a kandeláber a régi időket idéző míves darab. Középen pedig mindenkinek a keze ügyében a korabeli fém szemétgyűjtő még csikktartó nélkül.

8_foldalatti_forditva

Fotó: Fortepan

Ám a legérdekesebb a Földalatti lejáró felirata: A Vörösmarty tér felé! 1973-ig a Földalatti volt az utolsó előtti, ami "fordítva" (balra előre) közlekedett!

1960-as évek, Vörösmarty tér

Baloldalt a Gerbeaud ház és az aljában a cukrászda. Előtte (ahol ma csak gyalogosok mutatkozhatnak), akkora a járműforgalom, hogy az szinte elképzelhetetlen. A Földalatti lejárója sokat változott az eredetihez képest (nem előnyére).

Négy sáv a Gerbeaud cukrászda előtt és mindez egyirányban! Nyitható tetőablakos 9-es járatszámú Ikarus 620-as autóbusz (aminek ekkoriban itt volt a végállomása) csatlakozik a Földalattihoz. (NEM metróhoz!)

3_vorosmarty_60

Fotó: családi archívum

Ezen a képen is úgy tűnik, hogy a téren körforgalom van érvényben. Érdekes még a két elárusító bódé (pardon: pavilon)! Létezik még a fém szemétgyűjtő. A nagy kérdés pedig a fekete autó a kép közepén...

17_szechenyi

1960-as évek. Zugló. Állatkerti körút. A földalatti végállomása a Széchenyi fürdő mellett. Fotó: Tildy Tibor

1960-as évek, Belváros

A Vörösmarty tér és a Vigadó mögötti üres telek parkolóként működött. A Dorottya utcából három sávon özönlik a forgalom a Vörösmarty téren keresztül a Váci utca felé! Az itt látható autók megfejtése egy külön fejezetet igényel.

13_vorosmarty_60

Fotó: egykor.hu

A járdaszigeten négy szemétgyűjtő is fellelhető. A közvilágítást adó eszköz ugyanitt, számomra rejtély. A téren ott a Gerbeaud ház az aljában ekkoriban a Vörösmarty cukrászdával. A cukrászda előtt a Földalatti lejáró, ami ugyebár már nem az "igazi"! És itt vannak a míves kandeláberek is.

1960-as évek. Hősök tere, a szobrok mögött.

A Millenniumi Földalatti Vasút a felszínen! A háttérben a háború emlékműve, és a béke emlékműve. A kép magaslatán a Gábriel arkangyal szobra.

18_bizonyitek

Fotó: ismeretlen

Figyelem : A forgalom itt még balra hajts! És a két Földalatti kocsi az ékes bizonyíték: A jobb oldali kocsinak világít a "tompítottja", mivel éppen a sötétből jön ki! A a mellette lévőnek nem világítanak ugyanezen lámpái, lévén befelé megy és akkor hátul meg minek. 1973-ban fordult jobbosra. Ekkortól már csak egyetlen kivétel maradt

1960-as, 1970-es évek, Állatkerti körút

Itt pedig egy csodaszép Földalatti szerelvény. Mit ad Isten, éppen Wünsch Róbert hídja alatt. Kisebb csoda, hogy még napjainkban is látható.

6_allatkertikrt_1970

Fotó: villamosok.hu

A Városligetben sétáló emberek többségének talán fogalma sincs arról, hogy ennek a hídnak micsoda történelme van. Ez talán érthető, ha figyelembe vesszük, hogy az emléktáblát sikerült jól eldugni.

De kicsivel többet is megtudhat róla a tisztelt látogató itt.

1970-es évek. Az Állatkerti körúton a Bagolyvár étterem

14_bagolyvar_65_70

Előtte egy történelmi pillanat. Földalatti szerelvény MUKI-val az elején egy "újabb" és mögötte egy régi, "igazi" Földalatti kocsival. Fotó: ismeretlen

1970-es évek, Dózsa György út

A Millenniumi Földalatti Vasút remíz az igen-igen kockaköves Dózsa György út és az Állatkerti körút kereszteződésében. A földalatti kocsik pihenő helye volt itt sokáig. Ahová a sínek vezetnek.

5_dozsagyorgy_1970

Fotó: Tildy Tibor

Ma itt van a MÁV kórház "új" épülete. A háttérben a remíz kerítése nem is egy, fém szemétgyűjtővel.

Az autó (Lenkei Gábor kedves látogató segítségével) egy Renault R16. Köszi.

1972. Vörösmarty tér

A háttérben az ORI székház. Jobboldalt, némileg a fa takarásában a Gerbeaud ház. A járműforgalom itt is jelen van, nem is csekély mértékben. De a csúcs: a három + egy sáv (egy irányban!) a Vörösmarty téren!

12_vorosmarty_1972

Fotó: egykor.hu

A valaha díszes-míves Földalatti lejáró 1972-ben már csak ilyen egyszerű lejáró. Az autók haladási irányából úgy tűnik, mintha a téren körforgalom lenne.

Ha pedig ellátogattok az Ilyen is volt Budapest oldalra, a fotókat kinagyítva, minden apró részletet szemügyre vehettek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
1800 éves ábrázolás került elő Jézusról, amin teljesen máshogy nézett ki, mint eddig tudtuk
Egy oxigéntől elzárt föld alatti sírkamrának köszönhetően maradt fenn szinte tökéletes állapotban a 3. századi falfestmény. A felfedezés egy régészeti leletsorozat része, amely alapjaiban rengeti meg a vallás korai terjedéséről alkotott elképzeléseket.


Egy 3. századi, oxigéntől elzárt sírkamra falán találták meg a valaha volt egyik legjobb állapotban fennmaradt korai Jézus-ábrázolást, ami egy sor más, az elmúlt években előkerült lelettel együtt teljesen új megvilágításba helyezi a kereszténység korai történetét. Az izniki (ókori Nikaia) föld alatti családi sírban felfedezett, Jó Pásztorként ábrázolt Krisztus-freskó pigmentjei szinte tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat – írta a The Independent.

A felfedezés egy nagyobb régészeti hullám része, amely az elmúlt két évben söpört végig Anatólián. Laodiceában egy ritka, 4. századi domus ecclesiae került elő: egy magánházból kialakított keresztény istentiszteleti hely. A mai İzmirben, az ókori Szmirna agoráján egy római kori bevásárlóközpont falán 2. századi, kódolt keresztény üzenetekre bukkantak: az egyik egy keresztrejtvényszerűen elrendezett „Logosz” — vagyis Ige — felirat, egy másik pedig a „800” számkód, amely a görög betűk számértéke alapján a „hit” és az „Úr” szavakra utal.

A képen egy szakáll nélküli, rövid hajú, előkelő római ruhát viselő fiatal férfi látható, akinek arcvonásai, ruhájának redői és a vállán cipelt kos is élesen kivehető.

Pergamonban a kutatók azonosították azt a 25 ezer fő befogadására is alkalmas amfiteátrumot, ahol a 2. században keresztényeket végezhettek ki, és itt találtak rá a Szent György-kultusz egyik legkorábbi tárgyi bizonyítékára, egy 5. századi zarándokkulacsra is.

Mindeközben Epheszoszban egy teljes, a 614-es évek körüli tűzvészben leégett, de a hamu alatt „Pompeji-szerűen” konzerválódott kora bizánci üzletnegyedet tártak fel, benne többek között egy zarándok-emléktárgyakat árusító bolttal.

A leletek sokasága segít megérteni, miért éppen Anatólia vált a korai kereszténység egyik központjává. A Római Birodalomban az élő császárok isteni tisztelete, a császárkultusz éppen Pergamonban vert gyökeret, ahol már időszámításunk előtt 29-ben templomot emeltek Augustus tiszteletére.

Nem véletlen, hogy a Jelenések könyve ezt a helyet „a Sátán trónjának” nevezi, a császárt pedig a „Fenevadnak”, akinek száma a 666.

A régészet legújabb eredményei, köztük a Sagalassosban talált hatalmas, 4,5 méteres császárszobrok is azt bizonyítják, hogy ez a kultusz rendkívül látványos és erőteljes volt, amellyel szemben a kereszténység egy markáns alternatívát kínált.

Az új felfedezések tudományos vitákat is lángra gyújtottak a kereszténység gyors terjedésének okairól. A legújabb elméletek szerint a – korábban hittnél valószínűleg kisebb léptékű – üldözések és a vértanúság kultusza paradox módon erősítette a közösségeket. Emellett a korai keresztények szociális hálója, a járványok idején nyújtott segítségük, valamint az újszülöttek kitételének és megölésének elutasítása is hozzájárulhatott a sikerükhöz: egyes elméletek szerint ez különösen a lánycsecsemők túlélési esélyeit javította, és hosszabb távon demográfiai előnyt adott a keresztény közösségeknek.

„Anatólia – a mai Törökország – sok tekintetben a korai kereszténység bölcsője volt.”

A korai kereszténység egyik vezető szaktekintélye, Candida Moss, a Birminghami Egyetem professzora szerint a leletek jelentősége vitathatatlan. A szakértő kifejtette, hogy a régió, amelyet Péter és Pál apostolok is bejártak, kulcsfontosságú a vallás korai történetében, és nem szabad elfelejteni, hogy

a birodalom központját is Konstantinápolyba, a mai Isztambulba helyezték át, amikor a kereszténység államvallássá vált.

A feltárások Törökország egész területén folytatódnak, és a kutatók szerint az izniki nekropolisz, a pergamoni amfiteátrum vagy az epheszoszi üzletnegyed további vizsgálata még számos titkot tárhat fel az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakáról.

Via Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Évtizedes hallgatás tört meg – Kovács Kati szerint őt és Cserháti Zsuzsát is zaklatták
Kovács Kati szerint a Kádár-korszak zeneiparát nem mindig szakemberek irányították, ami súlyos visszaélésekhez vezetett. Az énekesnő szerint az akkori hatalmasságok zaklatásai őt is elérték, de Cserháti Zsuzsa sorsát pecsételték meg igazán.


Az énekesnő arról beszélt, hogy a Kádár-korszak zeneiparában sem volt ismeretlen a hatalommal való visszaélés - írta a Blikk. Kovács Kati szerint korábban, amikor a visszaélésekről beszélt, „az időközben szentté avatott emberek nagyon megsértődtek”, és tagadták az állításait.

„Akkoriban is voltak munkahelyi zaklatások, amelyeken én könnyedén túlléptem, mert ilyen a természetem. Cserháti Zsuzsa viszont – aki ugyanúgy megszenvedte azt az időszakot – sokáig élete fő tragédiájaként emlegette, hogy mennyi abúzus érte.”

A kemény fellépés és a gyors döntések már a pályája legelején is jellemezték. Első Ki mit tud?-os szereplése után, 17 évesen a zsűri azzal küldte haza, hogy nem is énekel, hanem kiabál.

„Amikor azt mondták, kiabálok, lejöttem a színpadról, és elhatároztam, hogy akkor én ezt itt be is fejezem. Lezártam magamban azt a korszakot” – mondta. A karrierjét végül édesanyja mentette meg, aki a következő tehetségkutatóra újra benevezte. „Ha ezt nem teszi, biztos, hogy nem a zenei pá­lyán kötök ki, mert már volt egy ellenérzésem a zenével kapcsolatban” – tette hozzá.

Ez a határozottság mutatkozott meg akkor is, amikor egy komoly külföldi ajánlatot utasított vissza. Hamburgban a Led Zeppelin előtt lépett fel, és az Ein Tag im September című dala azonnal sláger lett.

„Szinte le sem jöttem a szín­padról, amikor a kezembe nyomtak egy lakáskulcsot, majd közölték: ha akarok, még ma odaköltözhetek.”

A szerződés öt évre szólt volna, ami alatt nem jöhetett volna haza. Bár édesanyja támogatta volna a döntésben – „Gyorsan eltelt volna az az öt év” –, Kovács Kati végül a családja, a barátai és a magyar közönség mellett döntött.

A visszavonuláson ma sem gondolkodik. „Csak egyvalami állíthat meg, az egészségem romlása” – szögezte le az énekesnő, akit harminc éve mindenben támogat informatikus férje, akivel elmondása szerint nagyon hasonló az értékítéletük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Farkas Bertalan: Az űrrepülés egy kétesélyes küldetés – 46 éve a hősünk volt, ma egy üres épület viseli a nevét
Az első magyar űrhajós küldetése hatalmas kockázatot rejtett, de sikere egy egész ország hősévé tette. Ennek ellenére a tiszteletére épült gyulaházi űrközpont évek óta kihasználatlanul áll, beváltatlan ígéretként.


Ma 46 éve, 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor egy egész ország tartotta vissza a lélegzetét. A kazahsztáni Bajkonurból elstartolt a Szojuz–36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalan vadászpilótával, aki ezzel a hetedik nemzet képviselőjeként lépett ki a csillagok közé. A küldetés azonban jóval több volt, mint egy nyolcnapos utazás a Szaljut–6 űrállomásra; egy olyan tudományos és kulturális mérföldkő lett, amelynek hatása évtizedekkel később, egy teljesen új korszak hajnalán is érezhető.

Az első magyar űrhajós maga is tudatában volt a vállalkozás veszélyeinek, ahogy egy későbbi interjúban felidézte.

„Az űrrepülés, amíg földet nem érsz, kétesélyes küldetés, amelyből nem biztos, hogy visszatérsz”

A hetvenes évek végén a szocialista országok közös Interkozmosz programja nyitotta meg az utat a nem szovjet űrhajósok előtt. A magyar repülést egy évvel elhalasztották a Szojuz–33 korábbi dokkolási hibája miatt, ami csak tovább növelte a várakozást. A küldetés gerincét tizenhárom, magyar tudósok és mérnökök által kidolgozott kísérlet adta.

Ezek közül is kiemelkedett a Pille nevű, hordozható sugárdózismérő, amely a maga korában forradalmi újításnak számított, hiszen azonnali visszajelzést adott az űrhajósokat érő kozmikus sugárzásról. A Pille későbbi generációi a Nemzetközi Űrállomáson is bizonyítottak, igazolva a magyar mérnöki tudás időtállóságát. Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov az űrállomáson töltött hét alatt anyagtudományi kísérleteket is végzett, valamint a Balaton műszerrel vizsgálták a szellemi munkavégző képesség változását a súlytalanságban.

Az utazás azonban nem csak a tudományról szólt. Amikor Farkas Bertalan az űrből olvasott esti mesét a magyar gyerekeknek, magával víve a tévémacit, egy egész nemzetet kapcsolt be a kalandba, emberközelivé téve a felfoghatatlan csúcstechnológiát.

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent” – idézte fel a pillanatot, amely örökre megváltoztatta a perspektíváját.

Közel fél évszázad telt el, mire Magyarország újra embert küldhetett a világűrbe. A HUNOR Program keretében Kapu Tibor gépészmérnök kapta meg a lehetőséget, hogy Farkas Bertalan nyomdokaiba lépjen.

Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson töltött közel háromhetes küldetése során olyan kísérleteket végzett, amelyek részben az 1980-as misszió örökségére épültek. A fedélzetre vitte a Pille egy modern változatát, és a Semmelweis Egyetem bevonásával az emberi szervezet mikrogravitációra adott válaszait is vizsgálták.

Farkas Bertalan évtizedekig várt utódjára, és a HUNOR Program során aktív mentorként segítette a felkészülést. A két generációt képviselő űrhajós kapcsolata szimbolikussá vált.

Farkas személyes tanácsokkal látta el Kapu Tibort, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Arról beszéltem Tibinek, hogy minden egyes másodpercet próbáljon rögzíteni magában”.

Farkas Bertalan örökségének ápolása kettős képet mutat. Míg a Budapesti Történeti Múzeumban kiállítás mutatta be a magyar űrkorszak relikviáit, addig szülőfalujában, Gyulaházán egy róla elnevezett látogatóközpont évek óta üresen áll, mert a megígért berendezések sosem érkeztek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
40 éve zúzta szét egyetlen meccs az egész ország álmát: a 0–6-os irapuatói katasztrófa még mindig fájó seb
Az 1986-os, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb traumájává vált. Ez a mérkőzés volt a magyar labdarúgás máig utolsó világbajnoki szereplésének nyitánya és egyben szimbolikus vége.


Negyven év hosszú idő, de vannak sebek, amiket még ennyi idő sem gyógyít be. Ma van az évfordulója annak a napnak, amikor a magyar futballálom kilencven perc alatt rémálommá vált Irapuatóban, és egy egész nemzetet taszított a döbbenetbe. Az 1986. június 2-i, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség nem csupán egy elveszített világbajnoki mérkőzés volt: egy korszak vége, egy generáció futballba vetett hitének összeomlása és egy máig ható kollektív trauma születése. A nap, amelyből tanulság lett – és mementó.

Pedig a remény soha nem szárnyalt olyan magasan, mint a mexikói torna előtt. A Mezey György által irányított válogatott egy modern, letámadásokra és labdabirtoklásra épülő, Európa-szerte csodált futballt játszott. Megnyerték a selejtezőcsoportjukat Hollandia és Ausztria előtt, mindössze egyetlen vereséget szenvedve. A csúcsot az 1986. március 16-i, brazilok elleni barátságos mérkőzés jelentette, ahol a Népstadionban 3–0-ra diadalmaskodtak. Az az este nem csupán egy győzelem volt, hanem egy nemzeti eufória, az érzés, hogy ez a csapat bárkivel felveszi a versenyt – írta a Nemzeti Sport.

Egy korabeli szurkoló mondata tökéletesen leírta a hangulatot: „A brazilokat jöttem nézni, de csak magyarokat láttam”.

A világbajnokságon már egy olyan csapat várt ránk, amely a jövő fociját játszotta. Valerij Lobanovszkij szovjet válogatottja a friss KEK-győztes Dinamo Kijevre épült, és egyfajta tudományos futballt képviselt. A csapat egy adatokra, kőkemény fizikális felkészítésre és pozíciós játékra épülő, olajozottan működő gépezet volt.

A mérkőzés körülményeit a hőség és a magasság is súlyosbították, bár az tény, hogy a természeti adottságokból mindkét csapat egyformán kapott. A mérkőzést Irapuatóban, egy több mint 1700 méterrel a tengerszint felett fekvő városban rendezték, helyi idő szerint délben, perzselő hőségben. Ezek a körülmények önmagukban is próbára tették a játékosok szervezetét.

A magyar szurkolók még el sem helyezkedhettek kényelmesen, amikor a meccs gyakorlatilag eldőlt. A 2. percben Jakovenko, majd a 4.-ben Alejnyikov is betalált, sokkolva a csapatot és a televíziónézőket. Vitray Tamás, a mérkőzés kommentátora a nemzet döbbenetét öntötte szavakba.

„Igazi hidegzuhany, ilyen lidérces álmunk nem is lehetett volna” – hangzott el az élő adásban.

A félidőre Belanov tizenegyesével már 3–0 volt az állás. A második játékrészben a mentálisan és fizikailag is megtört magyar csapat már csak asszisztálni tudott a szovjetek gólfesztiváljához, amelynek végén a 6–0-s végeredmény állt az eredményjelzőn.

A játékosok negyven év távlatából is a felkészülést okolják. Détári Lajos, a csapat egyik legnagyobb sztárja kendőzetlen őszinteséggel beszélt a hibákról.

„A legnagyobb hiba az volt, hogy minden nap tizenkét órakor edzettünk… szerintem félrevezették Mezey Györgyöt.”

A játékosok szerint a csapat túledzette magát a mexikói körülmények között, és mire a mérkőzés elkezdődött, már teljesen kimerültek. Détári szavai drámai erővel világítanak rá a helyzetre: „A meleget nem lehet legyőzni… Nem tudtuk.” Mezey György a meccs után a mentális összeomlást emelte ki, elismerve, hogy „négy perc alatt két gólt kapni, ez egyenlő egy megrendítő ütéssel.” A tágabb képet Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa fogalmazta meg keserűen, mondván, a magyar labdarúgásnak nincs meg a kellő szakmai és morális bázisa egy ilyen szintű tornához.

Bár a válogatott a következő mérkőzésén 2–0-ra legyőzte Kanadát, a franciáktól elszenvedett 3–0-s vereség megpecsételte a sorsát: Magyarország kiesett. Azóta a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott ki világbajnokságra.

A vereség azonban kilépett a sporthírek világából, és kulturális emlékezetté vált. Irapuato a totális kudarc, a felkészületlenség és a szertefoszlott álmok szinonimája lett a közbeszédben. A játékosok számára pedig egy életre szóló teher maradt. Nagy Antal, a csapatkapitány szavai mindent elmondanak a trauma mélységéről.

„Ha valami jót csinálunk, megmarad az emlékünkben, ha pedig rosszat, az elkísér minket a sírig.”

Az irapuatói meccs összefoglalóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk