A klasszikus művészetnek ma is van létjogosultsága, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Huszár Boglárka festőművész legújabb kiállítása. A tárlat csak egy kicsi szelete a művésznő szerteágazó munkásságának, de mégis sokat elárul az alkotói stílusról.
A klasszikus művészetnek ma is van létjogosultsága, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Huszár Boglárka festőművész legújabb kiállítása. A tárlat csak egy kicsi szelete a művésznő szerteágazó munkásságának, de mégis sokat elárul az alkotói stílusról.
Gerlachfalvy Réka írása
Élmény-utazásra hívja a betérőt, legyen szó várost, embert, vagy hangulatot ábrázoló képről. Ránk mély benyomást tettek az alkotások, reméljük, ti is átélitek ezt.
A győri származású művésznő tanulmányai és munkája során több képzőművészeti területen is sikeresen kipróbálta magát, a textilművészettől a restauráláson át a fotózásig bezárólag.
Legkedvesebb elfoglaltsága mégis a festés. Valószínűleg generációkon átívelő tehetségről-vonzalomról lehet itt szó, hiszen Boglárka nagypapája és édesanyja is festőművész volt, sőt a lánya is az.
Azt mondja, a legszívesebben portrét fest, de témáiban utcák, városrészletek, hangulatok, csendéletek is megjelennek. Mindezt közérthetően teszi. A jelenlegi tárlat a portrék, híres városok és városrészek köré csoportosul. Egy része a kirakatos üvegnek köszönhetően kívülről, az utcáról is látható, de odabent lehet igazán átérezni a képekből sugárzó hangulatot.
Színvilága egyedi, gyakorta épülnek fel festményei egy jelentős szín köré. Ugyanilyen egyedi ábrázolása is. Az aktok csoportjában kizárólag sejtelmes női alakokat megörökítő kép van. Azon túl, hogy ízléses, merengő, esetenként lidérces hatást is kelthet, mindenesetre megmozgatja a fantáziát. A mi gondolataikat is megmozgatta, akárcsak a teremőrét, aki hiányolta a további részleteket.
A városrészletek is merengésre csábítanak, hiszen egyrészt direkt, másrészt - az adottságok miatt - időtálló ábrázolásokról van szó a nagyváros és kisváros témája esetében egyaránt. Nehéz megállapítani az adott városrészről, hogy száz évvel ezelőtti, vagy jelenlegi arcát látjuk. A művésznő kalauzolásából kiderül, hogy a helyszínek nagy részén személyesesen járt, és innen jött az ihlet, de volt olyan is, hogy egy-egy városfotó megtetszett és az inspirálta.
A portréknál is hasonló a helyzet, vannak valós és fiktív modellek. Boglárka nem követi a hagyományos festői életvitelt, nem ücsörög órákat az utcán ecsettel a kezében, és nem ülteti modelljeit napokon át mozdulatlanul a várótermében. Elsőként fényképeket készít és az alapján születik meg a festmény.
Nagyon kedveli a vizes témákat és az aranyszínt, valamint az aranyra való festést. Különböző technikákkal és színekkel kombinálva köszönt vissza a patinás nemesfém a képekről. A festmények annyira bekebeleznek, hogy mindig azt érezzük: az a kedvenc, ami előtt állunk, de továbbhaladva rádöbbenünk, hogy a következő az.
Választani szinte lehetetlen, de nem is szeretnénk titeket befolyásolni, alakítsatok ki egyéni véleményt. Összegzésként mégis közös benyomás ölt alakot bennünk: Huszár Boglárka festményei bármelyik otthon nappalijában díszeleghetnének, legyen szó parasztházról, kúriáról vagy modern lakásról.
A kiállítás június 27-ig, 9 és 18 h között ingyenesen tekinthető meg, a West End Business Center C épület aulájában, a XIII. kerület Váci út 20-26 szám alatt, közvetlenül a West End pláza mellett. Huszár Boglárka fotóival pedig oldalunkon is találkozhatsz.
A klasszikus művészetnek ma is van létjogosultsága, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Huszár Boglárka festőművész legújabb kiállítása. A tárlat csak egy kicsi szelete a művésznő szerteágazó munkásságának, de mégis sokat elárul az alkotói stílusról.
Gerlachfalvy Réka írása
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A hírre Bakács Tibor a Facebookon reagált, majd a Blikknek is elmondta a véleményét.
Bejegyzésében több kérdést is feltett Szőkének. Arra volt kíváncsi, „egyetért-e a magyar szuverenitás feladásával az orosz hatalmi politika miatt”, illetve hogy „tetszenek-e neki Rákay Philip, mint a legtámogatottabb mozgóképes alkotó filmjei”. Azt is megkérdezte, „milyen pálinkát iszik, s mennyit”. Posztját azzal zárta: „nekem nem Dopeman, hanem Bandi lett a vezércsicska”.
Bakács szerint egy művészembernek nagyobb a felelőssége a közéletben, mint egy rappernek.
„Szőke Andrást nagyon régóta ismerem, és megkérdezném tőle a posztomban említetteket, hogy mi a véleménye azokról a dolgokról. Itt nem arról van szó, hogy melyik politikai párthoz tartozik, csak megdöbbentő volt számomra, hogy pont ő… Az a legkétségbeejtőbb gyanúm, hogy András nem gondolja, hogy ez a rendszer jó, hanem csak pénzre van szüksége. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak, és mivel ő művész, ez jobban fáj, de joga van ehhez, viszont akkor nekem is jogom van ahhoz, hogy egy csicska! A legijesztőbb az lesz, hogy ha ez a Digitális Polgári Harcos Kör még egyszer eléri a győzelmet, akkor az egész magyar népre fogom ezt mondani” – mondta.
Hozzátette, körülbelül tíz éve nem tartja a kapcsolatot Szőkével, így nem emiatt romlott meg a viszonyuk.
„Őt tartom a fő csicskának az értelmiségieken belül, nem Dopemant, bár nem tudom, mennyire tanult. Meg kell értenem azt, hogy a pénz nagyobb úr mindennél, csak lassan jut el ez a tudatomig” – fogalmazott.
A Blikk kereste Szőke Andrást is, de a rendező nem kívánt nyilatkozni.
A hírre Bakács Tibor a Facebookon reagált, majd a Blikknek is elmondta a véleményét.
Bejegyzésében több kérdést is feltett Szőkének. Arra volt kíváncsi, „egyetért-e a magyar szuverenitás feladásával az orosz hatalmi politika miatt”, illetve hogy „tetszenek-e neki Rákay Philip, mint a legtámogatottabb mozgóképes alkotó filmjei”. Azt is megkérdezte, „milyen pálinkát iszik, s mennyit”. Posztját azzal zárta: „nekem nem Dopeman, hanem Bandi lett a vezércsicska”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A legjobb Guy Ritchie-film, amit nem Guy Ritchie rendezett – A Rajtakapva vicces, véres, szívvel teli és kegyetlen
Mintha a ’90-es években forgatták volna, csak most került elő: a Rekviem egy álomért, a Fekete hattyú, A pankrátor és A bálna rendezője bebizonyítja, hogy ehhez is ért.
Na, ezt nem vártuk Darren Aronofskytól! Az 56 éves direktor gyorsan nevet szerzett magának a szakmában, amikor néhány rövidfilm után 1998-ban megrendezte a Pi című agymenést, majd 2000-ben a Rekviem egy álomért című, a drog- és egyéb függőségekről szóló filmek közt alapműnek számító zseniális őrületet. Később Aronofsky olyan, főként művészi, független, de mindenképpen szerzői filmeket dobott össze, mint A forrás (2006), A pankrátor (2009), a Fekete hattyú (2010), az Anyám! (2017) vagy A bálna (2022), szóval igen, a kemény dráma műfaján belül mozgott többnyire, csak maximum megspékelte azt más zsánerek (sci-fi, fantasy, thriller, horror stb.) elemeivel. Egyetlen kivételt eddig maximum a 2014-es, nagy költségvetésű bibliai látványfilmje, a Noé jelentett, amely, bár sikeres lett a mozik kasszáinál, azért keményen megosztónak bizonyult mind a kritikusok, mind a nézők körében.
Szóval a fenti filmográfiát tekintve a Rajtakapva egyértelműen rendhagyónak, kitérőnek mondható Aronofsky pályáján belül, hiszen a filmet nézve olyan érzésünk támadhat, mintha a kilencvenes években Guy Ritchie és Quentin Tarantino együtt leforgattak volna egy filmet, ám az elveszett, és csak most, 30 évvel később került elő, s pattant fel a mozik vásznaira.
Nyilván azért is lehet ilyen benyomásunk, mivel a film cselekménye 1998-ban játszódik. De hogy Aronofsky ennyire ért a humorhoz is, azt nem sejtettük.
A Rajtakapva eredetileg Charlie Huston 2004-ben megjelent regénye, egyben a Henry Thompson-trilógia első kötete. Huston pedig abban a kivételes kegyben részesült, hogy ő maga írhatta át a könyvét forgatókönyvvé, amikor a Sony lecsapott a megfilmesítésre. Hustonnak persze volt már tapasztalata e téren is, hiszen sokat dolgozott a Powers (2015-2016) című sorozaton, valamint a Gothamen (2014-2019) is.
A sztori szerint Henry „Hank” Thompson (Austin Butler), egykori baseballjátékos egy súlyos és traumatikus baleset után lesérül, ezért kénytelen abbahagyni a sportot, jelenleg pedig egy New York-i kocsma csaposa, és bár van egy csini és határozottan jófej barátnője, Yvonne (Zoë Kravitz), végső soron nem éppen azt az életet éli, amit anno eltervezett. Egy nap a punk szomszédja, Russ (Matt Smith) rábízza Hankre a macskáját, Budot, mert neki el kell utaznia pár napra.
Amikor azonban nem sokkal később orosz maffiózók Hanken keresik Russt, majd félholtra verik, a srác gyanítani kezdi, hogy a szomszédja igen nagy bajba keveredett.
Valamit nagyon keresnek az oroszok, sőt, nemcsak ők, hanem a Puerto Ricó-iak (Bad Bunny) és egy kegyetlen hászid zsidó testvérpár (Liev Schreiber, Vincent D’Onofrio) is. Hank egyetlen reménye pedig az ügyben nyomozó detektív, Roman (Regina King).
Ennél többet nem szabad elárulni, de igazából nem is érdemes, vagy kvázi nem is lehet, annyira gubancos, fordulatos, sokrétű és káosszal teli a cselekmény, amelynek közepén akarata ellenére a boxzsákká avanzsáló Hank kerül, akit igen sokszor helyben hagynak a sztori során.
Ezért pedig nemcsak az meglepő, hogy Darren Aronofsky egy „gájricsis” vicces-véres-krimis, az alvilág furcsa figuráit mozgató filmet hozott össze, hanem az is, hogy Austin Butler végre egyáltalán nem a coolságát és a keménységét kiemelő figurát játszik.
Hanket ugyanis tényleg sokat vegzálják, ő pedig ezek hatására éppúgy reagál, ahogy egy átlagember tenné: kihívja a rendőrséget, bevallja, hogy fél, és eleinte próbál elmenekülni az őt üldözők/keresők elől. Amikor azonban igazán komolyra fordulnak a dolgok, és számára is több mint személyes üggyé válik a titokzatos kulcs által kinyitható „valami” utáni hajsza, sőt, még Russ is visszatér, végre kezdeményezővé válik, és megpróbálja rendbe hozni az életét. Persze ez sem jelenti azt, hogy mindig tudja, mit csinál…
A Rajtakapva első körben a kilencvenes évek atmoszférájával varázsolja el a nézőit: a ruhák, a kütyük, az akkori New York, sőt, még valahogy a film minősége is olyan, mintha konkrétan ’98-ban rögzítették volna mindezt – ez utóbbi Aronosfky állandó operatőre, Matthew Libatique szakértelmét dicséri. Ezután kapjuk meg a szórakoztató karaktereket, köztük olyanokat, akikért szívből tudunk szurkolni és olyanokat, akiket szívből tudunk gyűlölni. Majd egyre jobban bepörög a sztori is, de ne egy körmönfont történetre gondoljunk, már ami a karakterek döntéseit és cselekedeteit illeti, a dolgok alakulását sokkal inkább a rengeteg bénázás, véletlen, pech, avagy épp szerencse határozza meg.
Szóval Aronofskyhoz képest egy jóval könnyedebb, ugyanakkor egyáltalán nem súlytalan filmről van szó, amelynél a rendező most inkább a szórakoztatófaktort helyezte előtérbe a mondanivaló helyett. És ennek eleget is tesz.
Talán annyit lehet felróni neki, hogy néha identitászavaros, vagyis nem tudja, hogy vígjáték vagy komoly krimi akar lenni, mivel, bár a poénok folyamatosan érkeznek, a hangvétel néha olyan súyos, hogy eszünk ágában sincs nevetni, s ilyenkor kissé idegen testként löki ki a film szervezete az oda nem illő poénokat.
De ez legyen a legnagyobb baj, mivel Aronofsky profin levezényelt egy ilyen retró krimi-komédiát is, ami végig fenntartja a figyelmet, fergeteges jelenetekben bővelkedik, kiváló színészek alakítanak benne nagyot, és ami a legfontosabb, odafigyel a karaktereire, még a kevésbé fontosakra is.
Na, ezt nem vártuk Darren Aronofskytól! Az 56 éves direktor gyorsan nevet szerzett magának a szakmában, amikor néhány rövidfilm után 1998-ban megrendezte a Pi című agymenést, majd 2000-ben a Rekviem egy álomért című, a drog- és egyéb függőségekről szóló filmek közt alapműnek számító zseniális őrületet. Később Aronofsky olyan, főként művészi, független, de mindenképpen szerzői filmeket dobott össze, mint A forrás (2006), A pankrátor (2009), a Fekete hattyú (2010), az Anyám! (2017) vagy A bálna (2022), szóval igen, a kemény dráma műfaján belül mozgott többnyire, csak maximum megspékelte azt más zsánerek (sci-fi, fantasy, thriller, horror stb.) elemeivel. Egyetlen kivételt eddig maximum a 2014-es, nagy költségvetésű bibliai látványfilmje, a Noé jelentett, amely, bár sikeres lett a mozik kasszáinál, azért keményen megosztónak bizonyult mind a kritikusok, mind a nézők körében.
Szóval a fenti filmográfiát tekintve a Rajtakapva egyértelműen rendhagyónak, kitérőnek mondható Aronofsky pályáján belül, hiszen a filmet nézve olyan érzésünk támadhat, mintha a kilencvenes években Guy Ritchie és Quentin Tarantino együtt leforgattak volna egy filmet, ám az elveszett, és csak most, 30 évvel később került elő, s pattant fel a mozik vásznaira.
Nyilván azért is lehet ilyen benyomásunk, mivel a film cselekménye 1998-ban játszódik. De hogy Aronofsky ennyire ért a humorhoz is, azt nem sejtettük.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Peti szeret repülni. De nem fapadoson nyomorogva, hanem privát luxus repcsivel. Peti szereti a medvét. De nem a rendes medvét, hanem a vodkaszagú, rosszarcú, részegen lövöldöző suttyó medvét. Peti nem szereti a Nyugatot. Mi meg nem szeretjük Petit, ezért írtunk róla egy számot.”
A fenti szavakkal jellemzi a Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a most debütáló, Repülős Peti című dalukat. A zenekar legutóbbi slágere, a Zebra 3 hónap alatt 140 ezres nézettséget ért el „a Zebratagadó DPK legnagyobb bánatára, és a sugárhajtással közlekedő Repülős Petitől is hasonló teljesítményt várunk el, különben bekéretjük” – teszi hozzá.
A klip szokás szerint a szövegre asszociáló filmes montázs lett, és megint készült belőle angol változat Jet Set Pete címmel, ami nem egészen same in English.
Repülős Peti:
Jet Set Pete:
Repülős Peti szeptember 12-én landol majd Spotify-on és valamennyi streaming platformon. Élőben pedig a zenekar valamennyi őszi koncertjén felcsendül majd, Budapesten először szeptember 19-én, az Akváriumban. (A folyamatosan frissülő koncertlista a Bankrupt honlapján érhető el.) A borítógrafika Vass Richárd munkája, a hangfelvétel pedig a Grenma Stúdióban készült Botlik Matyival.
„Peti szeret repülni. De nem fapadoson nyomorogva, hanem privát luxus repcsivel. Peti szereti a medvét. De nem a rendes medvét, hanem a vodkaszagú, rosszarcú, részegen lövöldöző suttyó medvét. Peti nem szereti a Nyugatot. Mi meg nem szeretjük Petit, ezért írtunk róla egy számot.”
A fenti szavakkal jellemzi a Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a most debütáló, Repülős Peti című dalukat. A zenekar legutóbbi slágere, a Zebra 3 hónap alatt 140 ezres nézettséget ért el „a Zebratagadó DPK legnagyobb bánatára, és a sugárhajtással közlekedő Repülős Petitől is hasonló teljesítményt várunk el, különben bekéretjük” – teszi hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Biztonsági okok miatt Budapesten forgatják a Fauda következő évadát
Az ötödik évad eredetileg Marseille-ben készült volna, de a készítők túl kockázatosnak ítélték a helyszínt. Az új részekben a Hamász támadásai és a háború eseményei is helyet kapnak.
A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.
A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.
A 2023. október 7-i események után azonban Raz és Issacharoff átírták a forgatókönyvet, hogy a Hamász támadása és a háború is megjelenjen az új részekben.
A sorozat egyik sztárja, Idan Amedi, aki énekesként is ismert, a harcok kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe. Néhány hónappal később, 2024 elején súlyos sérülésekkel került kórházba.
A Fauda új évada 2026-ban debütál az izraeli Yes csatornán, ezt követően pedig a Netflixen is látható lesz világszerte.
A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.
A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
