Tízmilliárdos váltságdíj egy 15 éves fogolyért – így kezdődött Hunyadi Mátyás legendás uralkodása
1458. február 14-én a magyar történelem egyik legfurcsább hatalomátvétele zajlott: egy 15 éves fiúból király lett. Nem koronázással, nem ünnepi körmenettel, hanem alkudozással, túszdrámával, zsoldosfenyegetéssel és a befagyott Duna árnyékában. Hunyadi Mátyást ekkor még nem „igazságosnak”, hanem egyszerűen csak túlélőnek hívták volna.
Egy tizenöt éves fiú, aki napokkal korábban még prágai fogságban volt, diadalmenetben vonult a Nagyboldogasszony-templomhoz. A Szent Korona hiányzott, de a trón ott várta, a nemesek és a polgárok pedig készen álltak az esküre. Amikor Mátyás elfoglalta helyét, a tömegből kitört az ujjongás. Antonio Bonfini udvari történetíró szerint az emberek „eget verő kiáltozással” fogadták.
A történet alig egy évvel korábban, 1457 márciusában vett tragikus fordulatot.
A fiú, akinek nem kellett volna trónra kerülnie
Mátyás nem volt trónörökös. Nem volt királyi sarj, nem volt megírva a sorsa a családfán. Apja, Hunyadi János a kor legerősebb hadvezére volt, de hivatalosan csak kormányzó. Anyja, Szilágyi Erzsébet pedig nem dinasztiát, hanem kapcsolatokat örökített rá, plusz kemény politikai érzéket és azt a képességet, hogy tudja, mikor kell hallgatni, mikor kell ütni.
A probléma ott kezdődött, hogy Hunyadi János meghalt, az ország pedig azonnal szétesett. A főurak gyűlölték a Hunyadiakat, a király
A nándorfehérvári hős, Hunyadi János halála után a család hatalmát és vagyonát idősebb fia, László örökölte.
A Hunyadi-párt és a királyt irányító főúri liga közötti feszültség akkor robbant, amikor Hunyadi László párthíveivel meggyilkolta Cillei Ulrikot. A bosszú nem váratott magára: V. László király Budára csalta és elfogatta a Hunyadi fivéreket, Lászlót pedig március 16-án a Szent György téren lefejeztette. A brutális kivégzés országos felháborodást és fegyveres felkelést robbantott ki, amelynek élére Szilágyi Mihály, a Hunyadi fiúk nagybátyja állt. Nem csoda, hogy a király az ifjabb testvért, Mátyást túszként magával vitte Prágába.
A magyar trón megüresedett, a hatalmi vákuum pedig egyedülálló lehetőséget teremtett a Hunyadi-párt számára.
A befagyott Duna és a politikai improvizáció
1458 januárjában a Rákos mezején gyűlt össze az országgyűlés, hogy királyt válasszon. Magyarország vezetői egy klasszikus „most akkor mi legyen” helyzetben találták magukat. Király nem volt. Trónörökös nem volt. Külföldi jelöltek viszont annál inkább: Habsburg Frigyes például örömmel beült volna a magyar trónra, ha már egyszer úgyis ott állt üresen, elhagyatva.
Ekkor jött Szilágyi Mihály, Mátyás nagybátyja, aki nem finomkodott.
A legenda szerint 15 ezer fegyveres sorakozott fel a befagyott Dunán. Lehet, hogy kevesebb volt. Lehet, hogy több. A lényeg az volt, hogy mindenki látta: ez most nem egy elméleti vita.
Február 14-én a rendek megszavazták Mátyást királynak. A döntést nem kísérte diadal, inkább megkönnyebbülés. Egy fiút választottak, mert minden más opció még rosszabbnak tűnt.
„Összejött tehát… a Rákos mezején… hogy megválasszák az új királyt” – írja Bonfini a feszült helyzetről. A bárók hiába próbáltak külföldi uralkodót jelölni, a tömeg nyomása elsöprő volt.
A történet egyik legszebb abszurditása, hogy Mátyás ekkor még Prágában ült, Podjebrád György fogságában.
A cseh politikus ugyan kemény feltételeket szabott: hatvanezer aranyforint váltságdíjat és egy ígéretet, hogy Mátyás feleségül veszi a lányát, Katalint, de a 15 éves Mátyás átlátta, mit nyer ezzel az alkuval és belement.
Az egyezséget megkötötték, és február 9-én a magyar küldöttség átvehette a megválasztott királyt.
A Szent Koronát csak évekkel később, szintén pénzért váltotta vissza III. Frigyestől. Addig „félkirályként” uralkodott, ami Magyarországon nem ritka állapot, de ritkán végződik jól. Mátyás esetében kivételesen igen.
Miért lett belőle az egyik legnépszerűbb király, és nem csak történelmi lábjegyzet?
A budai bevonulás és a február 14-i intronizáció már ennek a sikeres politikai manővernek a látványos lezárása volt. Mátyás letette az esküt, a rendek pedig hűséget fogadtak neki. A választás mögött kőkemény racionalitás húzódott.
A Hunyadi név a törökverő apa miatt egyet jelentett a haza védelmével, a köznemesség pedig „nemzeti királyt” akart a külföldi uralkodók és a hatalmaskodó bárók helyett.
Mátyás hamar bebizonyította, hogy a belé vetett bizalom nem volt alaptalan. Tanult ember volt, beszélt, olvasott, vitázott is latinul. Nem a származása volt kiemelkedő, hanem a teljesítménye. Felépítette Európa egyik első állandó zsoldoshadseregét, a Fekete Sereget. Megadóztatta a főurakat. Megszervezte az államot. És ami a legveszélyesebb volt: nem engedte, hogy bárki túl nagyra nőjön mellette.
Uralkodása alatt a Magyar Királyságot Európa egyik vezető hatalmává tette. Ennek öt kulcsfontosságú pillére volt. Az első a hadsereg. Létrehozta a kor egyik legmodernebb, állandó zsoldoshadseregét, a Fekete Sereget. A kezdeti 6-8 ezer fős sereg az 1480-as évekre 15-20 ezer fősre duzzadt, és fegyelmével, tűzfegyvereivel rettegett erőnek számított. A második a központosított államigazgatás és a jogrend reformja volt.
Híres 1486-os törvénykönyve a bírákat egységes esküre kötelezte:
„…minden személynek… megválogatása nélkül… igaz és való törvényt és igazságot fogok tenni…” – olvasható az 1486-os törvénycikkben a Jogi Fórum közlése szerint. Ez a szemlélet alapozta meg a későbbi „Mátyás, az igazságos” legendáját.
A harmadik pillér a pénzügyi forradalom volt. A hadsereg és a fényes udvar fenntartása óriási összegeket emésztett fel. Mátyás adóreformjai – bár a nép számára súlyos terhet jelentettek – uralkodása végére évi közel egymillió aranyforintra növelték a kincstár bevételeit. Ebből a pénzből finanszírozta negyedik pillérét: a terjeszkedő külpolitikát.
Végül az ötödik pillér a reneszánsz kultúra pártolása volt. Budai udvara humanisták és művészek központjává vált, világhírű könyvtára, a Bibliotheca Corviniana pedig Itálián kívül az első fejedelmi humanista gyűjtemény volt. Egyik olasz udvaronca, Galeotto Marzio így méltatta:
„Ha valamennyi olasz fejedelem… életét és erkölcseit tekintem… alig találok egyet is, kit… Hozzád… hasonlíthatnánk.”
Egy 15 éves fiúból mítosz lett
Mátyás alakja azért maradt meg ilyen erősen, mert ő volt az utolsó magyar király, akire utólag is azt lehetett mondani: igen, uralkodása alatt ez az ország fejlődött, működött. Halála után minden gyorsan szétesett. A főurak visszatértek, a hadsereg eltűnt, az állam elolvadt.
1458. február 14-én ezt még senki nem tudta. Akkor csak annyi látszott, hogy egy gyerek kerül a trónra, és e döntésnek sok minden ellene szólt.
És mégis: ebből a bizonytalan, improvizált, kissé fenyegető hatalomátvételből született meg a magyar történelem egyik legerősebb uralkodója.
Mátyás emlékezete a nép körében is rendkívül erősen élt tovább. A címerében szereplő, gyűrűt tartó holló (latinul corvus, innen a Corvinus név) köré legendák szövődtek, az álruhában igazságot osztó király történetei pedig generációk számára testesítették meg az ideális uralkodót.
Halála után nem sokkal elterjedt a mondás, amely mindennél jobban fejezte ki a veszteséget: „Meg holt Matias király s el költ az Igazsagh”. A Duna jegén indult történet a február 14-i budai bevonulással kapott ünnepélyes keretet, és végül 1464. március 29-én, a Szent Korona visszaszerzése utáni székesfehérvári koronázással vált törvényesen is teljessé.
