Amikor a HUG-on vagy, megtudod, milyen úgy élni, hogy az élet a legfontosabb és az élet jó

Philip David Charles Collins 1951. január 30-án született a nyugat-londoni Chiswickben Greville Collins biztosítási ügynök és Winifred June Strange menedzser és színházi ügynök gyermekeként. Három testvér közül a legfiatalabbként egy középosztálybeli családban nőtt fel a bátyjával, Clive-val és a nővérével, Carole-lal. Collinsék 1954-től Hounslow-ban éltek, ahol Phil anyja szórakoztatóipari kapcsolataitól befolyásolt környezetben nőtt fel, így már korán érdeklődést mutatott a színjátszás és a zene iránt. 1956-ban, ötéves korában kapott egy játék dobkészletet, amit imádott, anyja bátorítására pedig színész leckéket is vett. 13 évesen otthagyta az elemi iskoláját, hogy beiratkozzon a Barbara Speake Stage Schoolba, egy speciális drámaintézménybe, amely a táncot, a színészetet és a zenét helyezte előtérbe. 12 évesen már teljes profi dobkészlete volt, és önálló gyakorlással csiszolta a tudását, míg a színészi képzése közben olyan szerepeket játszott el például, mint Artful Dodger az Oliver! című darabban. 13 évesen már statisztaként tűnt fel olyan filmekben, mint az Egy nehéz nap éjszakája (1964), a Csodakocsi (1969) vagy a Háromig számolok (1970). Ezek az élmények alapozták meg későbbi zenei pályafutását, amelyben a családja abszolút támogatta.

Szó szerint úszott a sikerben

Collins zenei érdeklődése erősebbnek bizonyult, miután a színpadi iskola zenekarában, a The Real Thingben kezdett dobolni. 1968-ban csatlakozott a The Freeholdhoz, ahol felvette első saját szerzeményű dalát, és helyi fellépései voltak. Hamarosan a Flaming Youth rockzenekarhoz került, amely 1969-ben kiadta az Ark 2 című albumot, de csak kisebb kereskedelmi sikert aratott. Nem sokkal később, 1970-ben azonban jó időre maga mögött hagyta a színészkedést, mivel csatlakozott egy bizonyos Genesis nevű zenekarhoz…

1970-ben, miután a rövid életű Flaming Youth feloszlott, Collins válaszolt egy hirdetésre a brit Melody Maker zenei magazinban, amelyben dobost kerestek a Genesis zenekarhoz. A meghallgatásra az énekes Peter Gabriel szüleinek házában került sor, ahol úszómedence is volt. Mivel Collins korán érkezett, a bandatagok azt javasolták, hogy ússzon egyet, amíg a többi dobost meghallgatják. Úszás közben Phil hallotta a dalokat, és azon nyomban meg is tanulta azokat.

Mivel már jól ismerte a részeket, amikor végül ő került sorra, és leült a dobokhoz, sikeresen teljesítette a feladatot, és megkapta az állást. Az elkövetkező öt évben, a Genesisben pedig a legjobb dobosok közé emelkedett. 1975-ben Peter Gabriel elhagyta a bandát, hogy szólókarrierbe kezdjen, majd egy hosszadalmas és sikertelen meghallgatássorozat következett a pótlására. Végül azonban a zenekar tagjai úgy döntöttek, hogy a szintén jó hangú Collins veszi át a vezető énekesi szerepet. A következő album, az A Trick of the Tail kritikai és kereskedelmi sikert aratott.

Szólóban és bandában

A következő időszakban Collins különböző projektekben működött közre, többek között Peter Banks (Yes), Steve Hackett és Anthony Phillips szólóalbumaiban, két Brian Eno-lemezen, a Thin Lizzy dobosaként, és csatlakozott a Brand X-hez is.

1981-ben indította el (a Genesis mellett) szólókarrierjét a Face Value című albummal, amelyen az ikonikus In The Air Tonight című dal is szerepelt. A lemez nagy sikert aratott, így jöhettek a következők. A harmadik albuma, a No Jacket Required (1984) és az azt kísérő világ körüli turné a világ egyik legnagyobb sztárjává tette Collinst, illetve ez az időszak a Genesis számára is a legsikeresebbnek bizonyult az Invisible Touch lemezzel. Ez a „kettős játék”, a Genesisen belül és kívül egészen a ’90-es évek közepéig tartott. Végül 1996-ban egy vicces sajtóközleményben jelentették be, hogy Phil Collins elhagyta a zenekart

2006-ban a 40. évfordulós turnéjukra később újra összeálltak.

Liánon lengő Oscar

Persze a filmekről sem mondott le, s bár a legtöbbször a zenéit használták a mozgóképesek, azért színészkedett is hébe-hóba. Az 1980-as évek egyik legnagyobb sikersorozata a Miami Vice volt, amely az In The Air Tonight című dalát használta az epizódok kezdetén. Egy későbbi évadban Collins vendégszereplőként a csaló „Phil the Shill” karakterét alakította. Főszerepet játszott később a Buster című 1988-as krimi-vígjátékban is, amely A nagy vonatrablás című film alapján készült, és az Egyesült Királyságban kasszasiker lett. Ezt követően volt egy vicces cameója Steven Spielberg Hook című 1991-es fantasyjében (Good felügyelőként), majd következett az 1993-as Szigorúan piszkos ügynök gonosz főszerepe Hugo Weaving mellett. Feltűnt még továbbá az És a zenekar játszik tovább… (1993) című AIDS-drámában, s ez volt az utolsó egész estés játékfilmes szerepe, ezután már csak szinkronizált, például a Baltóban (1995), A dzsungel könyve 2-ben (2003) vagy a Nyuszi Péter című animációs sorozatban (2014-2016).

A legnagyobb filmes sikerét természetesen zenészként érte el. A Disney ugyanis felkérte őt, hogy írja meg a betétdalokat a 1999-ben bemutatott Tarzanhoz. Ez nagy egy változást jelentett a hagyományos Disney-féle hozzáálláshoz, mivel az összes dalt Collins énekelte fel, nem pedig a film egyes szereplői, ahogy korábban szokták. Sőt, Phil még spanyol, olasz, francia és német nyelvű változatokat is rögzített. A magyart sajnos nem, így abban Ákos helyettesítette őt. Bár Collins eleinte ideges volt a projekt miatt, a film végül hatalmas kasszasiker lett, a You’ll Be In My Heart című dalért pedig Phil Oscar- és Golden Globe-díjat nyert. Később a 2003-as Mackótestvérnek és a 2006-os Majdnem a mennyben című drámának is ő szerezte a zenéjét.

Nem épp mintaapa

Phil Collins összesen háromszor házasodott, ám mindhárom házassága válással végződött. Először Andrea Bertorellit vette el 1975-ben. Közös ismerősökön keresztül ismerkedtek meg a zenei szcénában, de a kapcsolatuk felbomlott, miután Collins egyre több időt fordított a Genesisre, ami érzelmi távolsághoz és hűtlenségi vádakhoz vezetett mindkét fél részéről. Az 1980-as válásuk ihlette az In the Air Tonight komor hangvételét, amely tükrözi a szakításuk keserűségét.

Collins turnéprogramja és a média figyelmének növekedése miatti, egyre növekvő összeférhetetlenség vetett aztán véget ennek a házasságnak is. A megállapodásuk állítólag Collins vagyonának jelentős részét felemésztette.

A harmadik házasságra a svájci ékszertervező Orianne Cevey-vel került sor 1999-ben. Közös gyermekeik is születtek, két fiú: Nicholas 2001-ben és Matthew 2004-ben. Végül 2006-ban romlott meg a kapcsolatuk, ekkor szakítottak is, de csak 2008-ban mondtak ki a válásukat. Ez a procedúra akkoriban rekordot jelentett, Collins ugyanis körülbelül 47 millió dollárt fizetett Cevey-nek, vagyis a három válás összesen több mint 84 millió dollárba fájt neki. Cevey és Collins egyébként 2015-ben egy rövid időre kibékültek, és 2020-ig újra együtt éltek, amikor a vagyonmegosztással kapcsolatos viták újabb jogi csatákhoz vezettek, többek között ahhoz, hogy Cevey elfoglalta Collins Miamiban található kastélyát.

Zenészünknek egyébként összesen öt gyermeke van, mivel az első házasságából van egy örökbe fogadott lánya, Joely (született 1972-ben), valamint Bertorellivel van egy közös biológiai fiuk is, Simon (született 1976-ban).

Lily Collins például nyilvánosan leírta, hogy gyerekkorában távolságtartó volt az apjával, és a válás után a transzatlanti távolság még tovább rontotta a kapcsolatukat. Ez oda vezetett, hogy csak ritkán beszéltek egymással, s Lily már jócskán felnőtt volt, amikor újra közelebb került az apjához, bár továbbra is bírálta Phil korábbi gyakori távolléteit. Collins később sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a munkája miatt keveset tudott a gyermekeivel lenni (a hűtlenségnek, a karrierbeli nyomásoknak és az eltérő életmódnak köszönhetően), de továbbra is részt vesz az életükben és az azóta született unokáéiban is.

Régóta nincs jól

Phil Collins egészségügyi problémái nagyrészt abból erednek, hogy évtizedeken át magasra emelt karokkal dobolt, ami fokozatos gerinckopáshoz vezetett. 2007-ben, a Genesis európai turnéja során, a testtartása következtében gerincsérülést szenvedett, amelynek során a felső nyakcsigolyája kificamodott. 2009 júniusában gerincfúziós műtéten esett át, a beavatkozás azonban komplikációkhoz vezetett, többek között idegkárosodáshoz a kezeiben és a lábában. Ez súlyosan rontotta a dobverők fogásának képességét, ezért Collins kénytelen volt azokat az alkarjához ragasztószalaggal rögzíteni a fellépések során. Ezt a módszert 2014-ben kezdte el alkalmazni szóló turnéi közben, illetve a Genesis 2019-es és 2021-2022-es búcsúturnéin is folytatta.

Collins emellett 2-es típusú cukorbetegséggel is küzd, amit még a karrierje elején diagnosztizáltak, sőt, 2000 óta halláskárosodása is van a jobb fülében, amit egy vírusos fertőzés váltott ki, és amelyre nincs hatékony kezelés. A gyógyulás érdekében több korrekciós műtétet és adaptív technikát alkalmaztak, hogy a fogyatékosság ellenére is folytathassa a fellépéseket. 2025 júliusában térdprotézisműtéten esett át, hogy orvosolja a korábbi gerincproblémák miatt súlyosbodott mozgáskorlátozottságát. Pár hónappal korábban, 2025 februárjában jelentette ki, hogy „nagyon beteg”, így nem képes új zenét komponálni.

Sajnos jelenleg sincs jól. Nem sokkal a 75. születésnapja előtt, január 21-én nyilatkozott a BBC Eras című podcastjében, ahol elmondta, „nehéz” kihívásokkal kell szembenéznie. „Ez egy folyamatos dolog. Van egy 24 órás bentlakásos ápolóm, aki gondoskodik arról, hogy a gyógyszereimet a megfelelő módon szedjem. Problémáim vannak a térdemmel. Minden, ami rosszul sülhetett el, rosszul is sült el. A kórházban ráaádsul megfertőződtem a Coviddal. A veséim elkezdtek leállni. Úgy tűnt, minden egyszerre történt. Az elmúlt néhány év nehéz, érdekes és frusztráló volt” – ismerte el, de azért, hogy megnyugtasson mindenkit, hozzátette: „De most már minden rendben van.” Így legyen!

A több évszázadra visszanyúló Richter-dinasztia egyik legfiatalabb tagjaként nyilván nem is volt várható, hogy Richter Angelina irodista lesz, hiszen már négyévesen fellépett egy pónilovas számmal. 2023-ban Guinness-rekordot döntött, amikor egyedüli nőként a világon 20 lóval bemutatta a Magyar Posta című produkciót.

Karrierje során több cirkuszi zsánert is kipróbált: lovas akrobatikát, lábzsonglőr mutatványokat elefántháton, illetve szerepelt a testvére, Kevin ugródeszka-csoportjában is, sok európai fesztiválsikert besöpörve.

Nem volt olyan régen a legutóbbi szakmai elismerése sem, hiszen Angelina kapta tavaly a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Béla Arany Emléklánc-díjat, amelyet évente ítélnek oda az év kiemelkedő magyar artistaművészének.

– A monte-carlói győzelem után mi volt az első gondolatod, és hogyan ünnepelted meg a nemzetközi sikerélményt?

– A győzelem után az volt az első gondolatom, hogy büszkévé tettem a családomat és magamat, és ez hatalmas boldogsággal töltött el. Azon gondolkoztam, mennyi munka volt ebben, és mennyit mindent tettem ezért – de közben nem akartam elhinni, hogy engem választottak, mint legjobb produkció! Rögtön utána nem volt rá alkalmam, hogy megünnepeljük, mert másnap is dolgoztam, úgyhogy utólag pótoljuk.

– Szerinted mi a siker kulcsa a szakmádban – a megfeszített, szívós munkán felül? Mi a legnagyobb kihívása a cirkuszi létformának?

– A siker tág fogalom. Próbálom a legjobbat kihozni magamból, illetve mindig a munkámat és a lovaimat helyeztem az első sorba, nem volt soha hétköznapi tinédzser életem. Gyerekkorom óta dolgozom, és ez megtanított értékelni a dolgokat, miközben szerettem volna sikeres lenni. Nagyon örülök ennek a hatalmas elismerésnek, de meg hosszú az utam. Nem gondolom magam nagyon sikeresnek, hanem inkább azt mondanám, hogy soha sem adom fel, és az álmaimért mindent megteszek.

– Mennyire volt magától értetődő részedről, hogy magadtól is ezt a családi vonalat viszed tovább, és hogyan tudtad kislányként megélni a gyerekkort a cirkuszi létforma mellett?

–

A lovak mindig részesei voltak az életemnek. És ahogyan évről évre egyre szorosabb kötelék fűzött össze minket, akkor már tudtam, hogy nekem ők lesznek a jövőm. Lovakkal bármilyen produkcióra nyitott vagyok, nagyon szeretek velük dolgozni.

– Láthatóan a lovak mellett tetted le a voksodat, hiszen a szabad idomítás művészetét tökéletesíted már jó ideje. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre, és milyen saját lóidomár-trükkjeid vannak az összhang megteremtéséhez, hogy készülsz fel egy-egy műsorszámra?

– 17 évesen állítottam fel a Guinness-rekordot, amelyre úgy 3 évig készültem. Nagyon nehéz volt számomra akkoriban ez a produkció, és az új lovakkal közös munka, de egy idő után megtaláltuk az összhangot. A koreográfiák teljesen random jönnek, attól függ, milyen zenével szeretnek dolgozni, milyen stílust képvisel az előadás.

– Volt komolyabb sérülésed a cirkuszi munkád során? Hogyan tudsz egy-egy esés után újra talpra állni mentálisan, legyőzve a félelmeidet?

– Volt persze már több balesetem is, de pár csonttörésnél komolyabb soha, ezért nagyon hálás vagyok.

De nyilván emberek vagyunk, nem gépek, és az állatok úgyszintén: mindenkinek lehet rossz napja, vagy amikor fáradtabbak vagyunk a kelleténél. Az utolsó balesetem nagyjából 3 hónappal ezelőtt volt, amikor egy rossz mozdulat miatt a lovon elszakadt a hátsó combizmom. Akkor ezzel nehezen tudtam megbirkózni mentálisan, mert féltem, hogy mi lesz, ha nem lesz jó a lábam a versenyre, és nem tudok 100%-ot nyújtani. De elképesztő, hogy mire képes az elménk, amikor igazán akarunk valamit, hiszek az öngyógyításban. Hála Istennek sikerült helyrejönnöm időben, nagyon sok gyógytornával és tudatos edzéssel.

– Van olyan víziód, amelyet – akár a lovakkal, akár más témában – még mindenképpen megvalósítanál a szakmádban?

– A szakmában ezzel a díjjal elértem a csúcsra, ami hatalmas szó 20 évesen. Megvalósítottam a legnagyobb álmomat, amire nagyon büszke vagyok. Sok van tervem a jövőre nézve, de jobban szeretném, ha ezek majd magukért beszélnének!

Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC

1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.