A Hosszú Katinkáról készült film hosszúra nyúlt motivációs videónak kiváló, csak épp nem dokumentumfilm
Ha esetleg van olyan az olvasóink közt, aki nem tudja, mi mindent ért el Hosszú Katinka a sportolói pályafutása során, íme egy rövid lista: háromszoros olimpiai bajnok, huszonhatszoros világbajnok, harmincötszörös Európa-bajnok, Junior Príma-díjas, nyolcszor az év magyar úszónője, hétszer az év magyar sportolónője, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje és a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetettje, ötször az év európai úszónője, négyszer (2014, 2015, 2016, 2018) az év úszónője, háromszor (2016, 2017, 2019) Európa legjobb női sportolója, Baja és Budapest díszpolgára.
Nem semmi lajstrom! Így már talán azok is megalapozottnak tekinthetik a Katinkáról készült és mozivásznakra szánt egész estés doksit, akik eddig nem sokat tudtak az eredményeiről.
Egy dokumentumfilm általában érdekes, a megszokottól eltérő, a hétköznapiból kirívó eseményekről és/vagy emberekről szól, egy történetről, amit érdemes elmesélni, ami felhívja a nézők figyelmét bizonyos dolgokra, avagy jobban megismertet velünk közszereplőket (legyenek azok színészek, zenészek, aktivisták, politikusok, művészek stb.), akiknek ténykedéseit nyomon követjük, és akár rajongunk értük, akár nem, emberként nem ismerjük.
Láthatjuk, amint szembesül azzal, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztják a 2020-as tokiói olimpiát, amire oly sokat készült a 2016-os riói mesterhármasa után, valamint azt is, ahogy a kudarcok után mindig feláll, és hajtja magát tovább. Közben persze betekintést nyerünk régi home videók, a szűk családja, korábbi edzőtársai és barátai asszisztálása mellett a gyerek- és fiatalkorába.
A Katinka emellett felkutatja az úszónő életének legfontosabb helyszíneit is, például szülővárosa, Baja uszodáját, ahol nagyapja edzői segedelmével tette meg az első komolyabb karcsapásokat, vagy a Dél-kaliforniai Egyetemet Los Angelesben, ahol 2012-ben diplomázott pszichológia szakon, s amerikai edzőkkel itt készült az úszóversenyekre is, nem utolsósorban pedig itt ismerte meg Shane Tusupot…
A film tehát alaposan körbejárja az úszónő életének egyes állomásait, az alkotók pedig erősebb hangsúlyt fektettek Katinka korai keléseibe, a hajnalban induló edzőtermi küszködésekre, az úszóedzésekbe és persze sportkarrierjének legfontosabb állomásaira.
Erős motivációs hatása van tehát a Katinkának a sportra, a mozgásra, az álmok kergetésére, az elveszett hit megtalálására.
A Shane Tusuppal való házassága is inkább a riói olimpiai sikerekre van kihegyezve; hogy pontosan miért romlott meg a kapcsolatuk, és mi vezetett a válásukhoz, nem tudjuk meg, ezekről csak néhány morzsát kapunk. Épp ezért lesz felemás élmény a Katinka, ami, ahogy említettük, bár hosszúra nyúlt motivációs videónak kiváló, dokumentumfilmként kevésbé működik, mert inkább főhőse méltatására koncentrál, mintsem személyiségének őszinte feltárására.
Ha legalább úgy mutatták volna be ezt a kivételes tehetségű nőt, a sport és az úszás megszállottját, ahogy a tavaly mozikba került a-ha – A film az a-ha nevű zenekar tagjait, egy szavunk sem lenne, hiszen pont attól lesz egy dokumentumfilm emlékezetes és hiteles, hogy témájának tárgyát/alanyát kellőképp kivesézi, lemezteleníti, a szép és jó dolgok mellett pedig a kevésbé szépet és jót is elénk tárja. Attól, hogy valaki példakép, még lehetnek hibái, ezektől pedig nem lesz kevesebb, csupán emberibb.
