Hol a határ a tanári bizalmaskodás és egy diáklány zaklatása között? - megnéztük az Oleannát a Centrál Színházban
A cikk spoilereket tartalmaz!
Ritkán fordul elő egy dráma, különösen egy kortárs darab esetében, hogy néhány éven belül két magyar színház is műsorára tűzze. Márpedig David Mamet 1992-ben bemutatott Oleannájával ez történt. Előbb a Thália Színház mutatta be a Télikertben 2-3 évvel ezelőtt Egy jobb világ címen Valló Péter rendezésében, Totth Benedek fordításában. Ott Zayzon Zsolt és Mentes Júlia Virgil játszották John az egyetemi tanár és Carol, a tanítvány szerepét. Bár színvonalas előadás volt, nem futott túl sokáig.
Most a Centrál Színházban láthatjuk ugyanezt a darabot Szabó Kimmel Tamás és Hermányi Mariann előadásában.
A darab érdekessége, hogy bár 1992-ben mutatták be eredetileg - film is készült belőle -, a témája nagyon frissnek hat, hiszen a #meetoo mozgalom aktuálissá teszi. A darabban egy sajátos zaklatási történetet láthatunk, ahol Carol azért keresi fel egyetemi professzorát, Johnt, hogy tisztázza vele, miért lett rossz a szemináriumi dolgozata
Johnnak imponál a szituáció, Higgins professzor szerepében tetszeleg akinek lehetősége nyílik felemelnie a pallérozatlan, kicsit talán autisztikus Eliza Doolittle-jét, Carolt. Fölényes szónoklatokkal igyekszik csillogtatni tudását, szellemességét.
Olyan lózungokkal próbálja elkápráztatni, hogy a felsőoktatás fölösleges, csupán egy hosszú beavatási szertartás.
Végül gálánsan felajánlja a lánynak, hogy ha néhány alkalommal felkeresi őt a szobájában, hogy újból átvegyék együtt a tananyagot, megadja neki az ötöst.
John élete csúcsán van, bármelyik percben véglegesíthetik az egyetemen, mint professzort, ami nem csak presztizzsel, de magasabb fizetéssel is jár. Annyira zsebében érzi a kinevezést, hogy lefoglalóz egy házat, ahová feleségével és kisfiával készül beköltözni. Joggal érzi úgy, hogy ő az élet császára.
Ám az események nem várt fordulatot vesznek, amikor Carol panaszt tesz a tanára ellen zaklatásért. Hirtelen a tanár-diák kapcsolatot oldó bizalmaskodás, a rossz hangulatot megtörni hivatott anekdota, a csítítónak szánt érintés mind-mind más értelmet nyer. John értetlenül áll a történtek előtt, hisz benne nem volt semmi ártó szándék. De vajon elég ez?
John minél jobban kapálódzik, hogy kikerüljön az örvényből, amibe került, annál mélyebbre süllyed és a szerepek szép lassan megfordulnak. A tanár válik kiszolgáltatottá és a diák kezébe kerül a hatalom miközben végig meg van győződve róla, hogy ő az igazságot képviselve szembeszállt egy szörnyeteggel.
Puskás Samu rendező jól tette, hogy egyben tartotta az előadást - a Tháliában két részben játszották -, így sokkal feszesebb a történet. Az áttűnéseket kísérő vészjósló effektek ugyan kicsit szájbarágósnak tűntek, de tényleg ez az egyetlen, amibe bele tudok kötni.
Pontosabban volna itt még valami. A rendező-fordító, Puskás Samu megtartotta az eredeti címet. Az Oleanna egy 19. századi norvég népdalra utal, amely angolra fordítva lett népszerű, és egy utópisztikus, szép világ utáni sóvárgásról szól. Miután a dal nálunk ismeretlen, így nem képes ugyanazokat az asszociációkat elindítani a magyar nézőben, mint az amerikaiban.
A cím egy nagy kérdőjel, amit az előadás semmilyen formában nem magyaráz meg, szerencsésebb lett volna megváltoztatni.
Hermányi Mariann érzékenyen játssza az értetlen diákból vélt vagy valós felelőssége és hatalma tudatába kerülő Carolt. Szabó Kimmel Tamás számomra új arcát mutatta, bizonyítva, hogy egyike legsokoldalúbb színészeinknek.
A darabbal kapcsolatban viszont zavarban vagyok. A tháliás és a mostani változattal kapcsolatban is ugyanazok a benyomásaim támadtak, ezért hajlok rá, hogy amit problémának érzek, az a darabba van kódolva. Adott két ember, akik nagyon hasonlóak. Mindketten sziklaszilárdan biztosak a saját gondolkodásuk és értékítéleteik helyességében. Mindkettőjüknek vannak igazságai, van amikor tévednek, és olyan is, amikor kifejezetten rosszul cselekszenek.
Mert lehet mondani, hogy Johnnak esze ágában sincs szexistán viselkednie, de mégis lekezelően, atyáskodva bánik a diáklánnyal, az egyetemi szabályzattal ellentétes engedményeket kész adni neki csak mert “kedveli”, ahogy fogalmaz, és atyaian megsimogatja a fejét. Az óráin kedveskedő megjegyzéseket tesz a diáklányoknak, amiről tényleg csak megítélés kérdése, hogy átlépi-e a flörtölés határát vagy sem. És annyira öntelt, hogy bár még nincs aláírva a kinevezése, ő már előre elszórja a még nem létező anyagi és erkölcsi tőkéjét.
Carol pedig kicsit olyan, mint Othello. A velencei mór attól fogva, hogy Jago meggyőzi, Desdemona megcsalja, mindenben ennek az igazolását látja.
Sokkal izgalmasabb lenne, ha a dráma nem akarná eldönteni, hogy ki itt a bűnösebb. De a színházban nem éreztem ezt a kiegyenlítettséget, az előadásban számomra egyértelműen arra billent a mérleg, hogy van egy talán gyarló, de jószándékú ember, aki egy humortalan, korlátolt gondolkodású személy áldozatául esik, és John az őt ért méltatlanságok hatására válik aztán mégis azzá az erőszakos szörnyeteggé, akinek a diákja tartja, mint egy önbeteljesítő jóslatban.
Ezek persze az én benyomásaim, mindenkit biztatok, hogy nézze meg az Oleannát, mert egy színvonalas, súlyos témákat feszegető előadás, amely arra ösztönöz, hogy tegyük helyre a saját értékrendünket.
