Utoljára akkor beszélgettünk, amikor húszegynéhány évvel ezelőtt elindította a Zenész Magazint. Most éppen e lap szerkesztőségében találkoztunk. A népszerű énekes gondolatai ezekben a napokban az október 27-28-i 19. Házimozi és Hi-Fi Show körül forognak, amelynek igazgatója.

-A 19 alkalomra visszakerült a kiállítás a Marriottból egy ötéves kitérő után Budapest Hilton City Hotelbe, és ennek nagyon sokan örültek – mondja Soltész Rezső - A visszatérés magában hordozott egy sor olyan újdonságot, amellyel most találkozik először a közönség is. Több helyet tudtunk kialakítani a kiállítók számára, például a nagyon frekventált M-szinti emeleten, ahol elfeleztük az óriási termeket. Reméljük, mindenki nagyon jól érzi majd magát.

-A hangzás iránti érdeklődés egyfajta családi hagyomány, hiszen az Ön nagyapja a hangosfilm hőskorában producerkedett…

-Ilyen értelemben van párhuzam, de közben eltelt majdnem 100 év! Az a filmről szólt, a mai pedig elsősorban egy olyan digitális hangról, amelynek a fejlődése különösen az utóbbi években hihetetlenül felgyorsult. Emlékszem, amikor a 2000-es évek elején elkezdtük csinálni ezt a kiállítást, még százkilós analóg csöves televíziókat cipeltünk be. Ugyanakkor a hangzás forradalma mellett beszélhetünk az analóg lemezjátszók és erősítők visszatéréséről – komoly igény van a vinil-lemezjátszókra és azoknak egyszerű, elektroncsöves megszólaltatására. A kiállítás éppen ezért kiváló platformot biztosít, mert megjelenik mind a kétféle technika és így a hallgatóság is két irányban tájékozódhat. Akik az analóg technikát szerették meg, felfedezhetik ennek újdonságait, de például a nagy felbontású Hi-Res digitális file-ok füllel hallhatóan tudják azt, amit az analóg. Nagy öröm számomra, hogy a Djabe együttes is megjelenik a kiállításon, és itt tartják a Flow című LP-jüknek az ősbemutatóját.

Ugyancsak hallhatja a közönség a szintén világszínvonalú, a londoni Abbey Road stúdióban félsebességgel újravágott, 20 évvel ezelőtt megjelent Witchi Tai To albumukat, amely most két 45-ös fordulatszámú LP-re került rá.

-A magam részéről nagyon örülök a vinil-reneszánsznak. Több évtizede vásárolt lemezeim ma is úgy szólnak, mint az ágyúk. Pedig a 80-as években már temették ezt a hanghordozót.

-Egy párhuzamot mondanék erre: amikor beindult a videózás, azt mondták: a mozinak vége. Ehhez képest ma is nagyon sokan járnak moziba, mert azt az élményt másutt nem kapják meg. Úgy gondolom, hogy a vinil esetében is a minőség iránti igény az, ami ezt a reneszánszot szükségszerűvé tette. Egészen más örömet jelent az, amikor az ember nemcsak benyom egy gombot, hogy elindítsa a letöltött zenét, hanem elővesz egy lemezt, megnézi a borítóját, érzi a korong illatát, majd felteszi, leül egy fotelba, és így élvezi. Egyre többen vágynak erre. A Hi-Fi és a zenehallgatás egyfajta életstílus. Érdemes erre időt szakítani.

-Ön a 60-as években kezdett el zenélni. Emlékszik még, hogy milyen erősítőket és hangfalakat használtak akkor?

-Hát persze, azt sosem felejtem el! MOM-ban volt az első igazi törzshelyünk. Az én első erősítőm a mozigépész vetítéseknél használt erősítője volt. Első gitárjaink egy 50x30-as hangfalon szólaltak meg. Aztán kezdett a dolog kicsit komolyabbá válni, megjelentek az első, 100 wattos BEAG erősítők, több csatornával. Egy cuccon szólt a mikrofon a gitárokkal. Már minőségi előrelépést jelentettek a Selmer és Vox erősítők, és volt ezeknek egy NDK-s változata, a Regent, amelynek nem volt ugyan olyan elegáns dizájnja, de azért nagyon jól szólt. Nálunk a billentyűk mentek mindig rajta. Utána már a Marshall-korszak következett, amikor mindenki azokon játszott, mi sem állhattunk ki mással.

-Ami a szórakoztató elektronika fejlődésében az utóbbi időkben végbement, az a tv-ben, a moziban, a házimozikban gyakorlatilag mindenkihez eljutott. Nekem úgy tűnik, hogy az otthoni zenehallgatásban ennél jóval szűkebb a kör.

-Az otthoni zenehallgatásban a wifi- és a bluetooth-technika előretörésének vagyunk tanúi. Ma már nagyon komoly színvonalú hangfalakon, bluetooth-kapcsolaton keresztül lehet streamelni azokat a digitális jeleket, amelyektől az ember a hallásigényeinek megfelelő élményt kap. Ugyanez a technika tette lehetővé, hogy a zenehallgatás általános értelemben a telefonokra szélesüljön ki, például azok számára, akik sportolás közben így kívánják magukat serkenteni. A lakásokban használt berendezések alkalmazkodnak életmód-igényeinkhez. Ha valaki egy jobb, magasabb színvonalú, a környezeti zajoktól jobban elzárt körben akar zenét hallgatni, akkor azért már kell egy komolyabb lejátszó…

-Egy rossz hangzás nemcsak az ember esztétikai élvezetét teszi tönkre, hanem hosszú távon a fülét is. Sok pocsékul hangosított koncertben volt sajnos részem az évtizedek során. A mai telefonos zenekultúra nem okoz maradandó károsodást a fiatalabb nemzedékeknél?

-Ma már mindenki számára elérhető, anyagi értelemben is, egy olyan középszintű hangzás, amely az átlaghallgatónak megfelel, de a magasabb igényeket kielégítő készülékek is megjelentek már e téren. Éppen ezért én nem tartok attól, hogy ezek károsodást okoznának. A nagyobb probléma, amit a saját gyakorlatomban is nap mint nap megélek, az az élő koncertek hangosítása terén tapasztalható hihetetlen igénytelenség, szakmai hozzá nem értés.

-Ön hosszú ideje lapkiadással is foglalkozik, miközben énekesi pályáját sem adta fel. Nem gondolt arra, hogy most, amikor annyi régi együttes áll össze néhány koncert erejéig, érdemes lenne a Corvinával is színpadra állni?

-Az a helyzet, hogy a régi csapatból Szigeti Feri a Karthagóval, én pedig szólóban ma is ott vagyunk a színpadon, a többiek azonban nem, és ki is estek a közönség-előadó kapcsolatból. Attól tartok, hogy a Corvina most már megmarad szép emléknek, aki szerette, előveheti a régi bakelit-lemezeket. Szomorúan értesültem a napokban, hogy elment Csintalan László, a legendás hangmérnök, aki a Rottenbiller utcában felvett első lemezünket készítette. Ami engem illet, részese lehettem annak az eufóriának, amit az Aréna-beli Táncdalfesztivál-koncert váltott ki a közönségből és amelyen ott volt a színpadon mindenki aki élt és mozgott, Kovács Katitól Koós Jánosig. Ez a slágerműfaj, amely az 50-es, 60-as, 70-es években virágzott, az elmúlt időkben eléggé háttérbe szorult. Éppen ezért nagyon örültem, hogy én is ott lehettem, és elénekelhettem három dalt. Ezt a gálát jövőre januárban megismételjük. Az ott elhangzott dalokra persze elsősorban egy felnőtt generáció emlékezik, Ez valójában a mi gyerekkorunk. Ugyanezt tapasztalom a saját fellépéseimen is, rengeteg felkérésem van. Nagyon szeretem a Bazilika előtt tartott Belvárosi Fesztiválokat is. Fantasztikus érzés, amikor tapsolnak és együtt éneklik velem a dalaimat, és ezt nem lehet elengedni. Már csak azért sem, mert közben azt látom, hogy egy kifelé menő nemzedék milyen állapotban van, és mennyire tudnak örülni egy ilyen előadásnak. Éppen azért, ahogy S. Nagy Istvánnal írtuk annak idején, „amíg csak élek, addig énekelek én”.

-Mindehhez honnan van energiája?

-Biztosan alkati kérdés is, de ebben a játékban nagyon jól érzem magam, mert folyamatosan feltölt. A lapkiadás, a kiállítás szervezés olyan számomra, mint egy tábla, amelyre a hét folyamán felírom a tennivalókat, problémákat. Aztán eljön a hétvége, autóba ülök, elmegyek fellépni, és az alatt a másfél óra alatt, amíg a színpadon vagyok, egy láthatatlan kéz letörli ezt a táblát, a ráírt gondokat, és újra minden minden gyönyörű, kristálytiszta lesz. És ez a töltés elég a következő hétre. De elmondhatom azt is, hogy nagyon boldog vagyok, nincsenek olyan gondjaim, amelyek megkeserítenék a hétköznapjaimat. Rend van a családomban, környezetemben, és sok jó impulzust érzek áradni felém.

Amikor Soltész Rezső kikísér a Vérmező melletti irodájából, büszkén mutatja, hogy még mindig négy magazinja jelenik meg nyomtatásban, és reméli, hogy meg is maradnak. Mert az újságnak is megvan a maga illata, tapintása – mint a bakelit lemezeknek…