KULT
A Rovatból

Hatalmas gyomrossal és csodálatos alakításokkal mutatja be a gyászolók tragédiáját a Suncoast

Mindenkinek ajánlott: aki egy jó drámára vágyik, egy percig se gondolkodjon, üljön neki az igaz történet alapján készült filmnek. Zsebkendőt azért ajánlatos bekészíteni.

Link másolása

Akik kíváncsiak mi is lesz a következő évek meghatározó tinidrámája, azok ne keresgéljenek tovább, mert a Suncoastban meg van a potenciál, hogy olyan kultuszfilm legyen, mint a Tizenhárom, a Lady Bird, a Nyolcadik osztály, vagy a Csillagainkban a hiba. Egy kis háttér: ez a film Laura Chinn első rendezése, aki nem csak a direktori székben tevékenykedett, de ő írta a forgatókönyvet is, ráadásul saját tragédiája alapján. Ez egy hihetetlenül személyes és szép búcsú egy haldoklótól.

Főszereplőnk, Doris (Nico Parker) édesanyjával, Kristine-el (Laura Linney) együtt ápolja a lány halálos beteg testvérét Maxet (Cree Kawa). A fiúnak olyan agydaganata van, amitől az évek folyamán lebénult, megvakult, megsüketült és végül teljesen mozgásképtelenné vált. A szinte már csak porhüvelyként jelenlévő fiúgyermek, édesanyja mindene és gyakorlatilag köré építette az életét. Amíg ő a megélhetésért dolgozik, Dorisnak a felelőssége a fiú ápolása.

Szegény, visszahúzódó lánynak nincsenek barátai, nem jár el otthonról és mindent megtesz a maga tini módján, hogy bátyja kényelmesen töltse az utolsó napjait a földön, még ha ez néha a nehezére is esik.

Kristine elszánja magát, és beköltözteti Maxet a Suncoast nevű klinikára Floridában, ahol a halálos betegek tisztességes körülmények között hunyhatnak el. Pont ebben az időben 2015-ben volt a Terri Schiavo-ügy, szintén a Suncoast falai között, ami akkora horderejű volt, hogy még hazánkba is eljutott híre. Terri Schiavo gyógyíthatatlan beteg volt és kérte férjét, hogy kapcsolják le a mesterséges etetését és lélegeztetését, hogy meghalhasson. Ez persze több keresztény „életvédő” csoportnak sem tetszett és folyamatosan tiltakoztak, hogy „megmentsék” Schiavo életét, akarata ellenére is. Doris a tiltakozók között ismeri meg Pault (Woody Harrelson), akivel a testvére klinikai tartózkodása alatt többször összefut és összebarátkoznak. Paul is elvesztett egy számára felbecsülhetetlen embert, ezért védi az életet minden áron. Ő ismeri a gyászt, ami majd Dorisra vár és próbálja végig vezetni ezen a kegyetlen úton.

Természetesen, ahogy felszabadul testvére ápolásából Doris elkezd úgy viselkedni, mint egy korának megfelelő tini: bulik, barátok, apró csínytevések, szerelem.

Ez persze feszültséget szül gyermek és édesanya között, amit nagyon rosszul kezelnek és komoly veszekedésbe torkollanak.

Az egész film egy keserédes felnövés történet, amely könnyeden kezdődik, de a film végére olyan gyomrost küld be a nézőnek, amely velünk marad a megtekintés utáni napokban is. A történet Laura Chinn rendező és testvére Max Kenneth Chinn igaz története. Max tényleg bekerült a Suncoastba, és tényleg ekkor tájt volt ott Terri Schiavo is. Ez egy szép, szerethető, személyes búcsú egy tragédia árnyékában.

Ki-hogyan dolgozza fel ezt a lehetetlen helyzetet.

Az anya szemszöge is kegyetlen, amit Laura Linney nagyon szépen átad. A nő, akinek el kell köszönnie első szülött fiától, miközben férjét és édesanyját is elveszítette már. Egyedül vannak lányával, akire nincs ideje, pedig el fog jönni az idő, amikor csak ők ketten maradnak egymásnak. A testvér szemszöge pedig, még drámaibb. A lány, mint a főnixmadár újjászületik, amikor megszabadul testvére ápolásának terhétől, és mégis érzi a bűntudatot, hogy ő boldog, amíg Max szenved és haldoklik. Nico Parker nevét érdemes megjegyezni, mert eddigi legnagyobb szerepe a 2019-es közepes Dumbó filmben volt,

illetve a szintén drámai Last of Us sorozatban volt, ő volt Pedro Pascal lánya, aki meghal az első epizód elején.

Nem csak azzal hívja fel a figyelmet magára, hogy mennyire hasonlít szintén színész édesanyjára, Thandiwe Newtonra, de nagyon tehetséges színésznő is. Én csuklóból rá mernék bízni nagyobb szerepeket is a Suncoast után.

Nem csak a fő-, de a mellékszereplők is rendkívül ügyesek, és érezni, hogy az alkotóknak szívügyük volt ez a történet. Minden a helyén van, még a fiatal karakterektől sem másztam a falra, mint egyéb esetben, amikor idősebb írók próbálnak írni „fiatalos” párbeszédeket.

Nem viselkedik senki úgy mintha ez egy geil hollywoodi dráma lenne, reálisak a helyzetek – sőt néha meglepően vicces is a Suncoast.

Amikor Woody Harrelson és Nico Parker karakterei találkoznak, egy rövid beszélgetésből szinte mindent megtudunk a szereplőkről, amire szükségünk van. A bemutatkozás maga pedig egy feketekomédiában is megállná a helyét.

Az egész helyzet abszurd, a témája kegyetlen és mégis az egész produkció szeretnivaló. Bár kezdettől fogva tudjuk, hogy a vége tragédia lesz, de mégis jó érzéssel állunk fel a film elől, persze azért ajánlatos közel tartani pár zsebkendőt.

Laura Chinn első rendezése egy kedves, néha morbid, de szívvel és szeretettel teli történet a gyász feldolgozásáról és az emberek elengedéséről.

Az, hogy Laura méltó módon el tudta mesélni búcsúját hőn szeretett bátyjától, az egy profi, hozzáértő csapat kemény munkájának köszönhető. Csak ajánlani tudom.

A Suncoast megtekinthető magyar szinkronnal a Disney+ streaming szolgáltató műsorán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: