Harry Styles megírta minden ruhaboltnak a tökéletes háttérzenéjét – Jóindulattal is közepes a Kiss All The Time. Disco, Occasionally
Sokat váratott magára és a visszatérésére Harry Styles. Ugyanakkor ez a comeback nem mindenki örömére történik majd, a rettenetesen drága új turnéjához egy gyengébb album sikeredett.
Harry Styles karrierjében szokatlanul a hosszú csendek, ezért különösen feltűnő volt, hogy az elmúlt években szinte teljesen eltűnt a popkulturális radarokról. A brit énekes negyedik szólóalbuma, a Kiss All the Time. Disco, Occasionally. 2026 márciusában jelent meg, csaknem négy évvel az előző nagylemeze után – ami egy olyan előadónál, aki a 2010-es évek végén és a 2020-as évek elejét, már-már Taylor Swift-i magasságokban dominálta, meglepően szokatlan volt.
A visszavonulás valahol érthető következménye volt az előző korszak túlterheltségének. A Harry’s House 2022-ben jelent meg, és azonnal globális siker lett: az album Grammy-díjat nyert, miközben a rajta szereplő slágerek – köztük az „As It Was” – hónapokra meghatározták a rádiók és a streaminglisták hangzását.
Ezt pedig az elképesztően maratoni, közel két évig tartó Love on Tour követte, amely 2021-ben indult és csak 2023 nyarán ért véget, gyakorlatilag folyamatos turnézásba kényszerítve az énekest.
A turné lezárása után Styles látványosan visszavett a nyilvános szereplésekből. A 2023-as zárókoncert után alig jelent meg új zenei anyag, közösségi felületein is csak ritkán szólalt meg, és hosszú ideig inkább az a kérdés foglalkoztatta a rajongókat és a popipart, hogy hol bukkan éppen fel egy random olasz kisvárosi futása során, vagy pedig mennyire sikerül beleolvadni a “civil életbe” egy ekkora világsztárnak.
A tényleges visszatérést azonban csak 2026 elejére halogatta. A rejtélyes, és szinte villámgyors kampányt a korábban megjelent Aperture-ral jelentette be, hogy március első péntekén ismét róla szól majd a zenei lakossági felhám: a Kiss all the time. Disco Occasionally. - jön, és utat tör majd magának, beleivódik a Harry univerzum magasztos kánonjába. De hogy ezt hogyan teszi? A lehető legrosszabbul.
Harry Stylestól korábban valamilyen szinten megszoktuk a popdívaságnak a legtetejét, a hatalmas slágereket, ódákat, ugyanakkor ezek a korszellemen felül is kerekedtek rendre. Az As It Was, vagy akár az elsőlemezes Kiwi, nem beszélve a Fine Line rengeteg daláról kiállta az idők próbáját, nemcsak kortalanságában értve. Ugyanúgy megszólította az 50-es, Prince-es Madonnás arcokat, mint a szenzációkorszakban felnőtt tiniket, így például személyesen is korunk egyik nagy ikonjaként tekintettem rá a stadionturnéján, egy beleköthetetlen koncerten.
Az új lemez ezektől teljesen eltekint, és bár valamilyen szinten belenyúlik a 80-as 90-es évek diszkó/szintipop témáiba, de ez az élmény maximum arra elég, hogy azt érezzük, hogy egy tetszőlegesen megnevezett ruhaüzletben vásárolgatunk egy tetszőlegesen megnevezett plázában.
Igazán kiemelkedő dalok sincsenek, persze beszélhetünk a stílusnak megfelelő bassline-okról, amik akár a Dance No More-ban és egyéb számokban fellelhetőek, de ezt sokkal inkább egy stílusgyakorlatnak tekinthetjük, mintsem egy giga-éra következő fejezetének.
Persze ez valahol lehet dicséretes is, hogy Harry beleunt a celebéletbe, neki ide a Dürer Kertet, meg a niche európai klubokat, ugyanakkor nagyon agresszív fanatizmus szükségeltetik ahhoz, hogy ezt a lemezt történetesen “nagyokhoz méltónak” nevezzük.
Úgyhogy felmerül ennek a paradoxona, hogy kinek is írnak lemezeket a nagy hírességek, amelyekre a brit karakterek (khm. Alex Turner RENGETEGSZER) elég egyöntetű választ adnak.
A lemez annak ellenére, hogy a korábbi találgatásokkal ellentétben, hogy ez majd eurodance-es elképesztően berlini technobuliba repít el minket, tagadhatatlanul brit lett. Olyan balladákkal, mint a Coming Up Roses, vagy a Paint By Numbers bőven elférne egy BBC Introducing színpadon bármelyik UK-fesztiválon, ugyanakkor a kérdés, hogy helytállnak-e/ önálló életre kelnek-e majd ezek a lemezről egyébként lelógó számok.
Harry Stylest korábban azért is támadták, ami miatt a turnézást inkább egyes városokba költözésre váltotta, hogy aztán a rajongótábor zarándokoljon, komikusan magas árú koncertjegyekért. Az, hogy egy ilyen lemezért az átlagos 120 ezer forintos jegyeket (erős szerencsével lehet, csak 45 ezer, de ez ritka) drágálljuk, azt nyugodtan vehetjük biztosra.
A Kiss All the Time. Disco, Occasionally tehát nem stadionokra íródott, ami viszont az előadó önmagának lábon lövése. Noha ez az elvetemült rajongókat semmiben nem fogja gátolni, tekintve, hogy van az a nagyság, ahol a rajongó addig magyarázza magának, hogy “ez márpedig akkor is a kedvence”, ameddig meg nem győződik róla. Harry Styles pedig bizonyosan ekkora.
Harry Styles karrierjében szokatlanul a hosszú csendek, ezért különösen feltűnő volt, hogy az elmúlt években szinte teljesen eltűnt a popkulturális radarokról. A brit énekes negyedik szólóalbuma, a Kiss All the Time. Disco, Occasionally. 2026 márciusában jelent meg, csaknem négy évvel az előző nagylemeze után – ami egy olyan előadónál, aki a 2010-es évek végén és a 2020-as évek elejét, már-már Taylor Swift-i magasságokban dominálta, meglepően szokatlan volt.
A visszavonulás valahol érthető következménye volt az előző korszak túlterheltségének. A Harry’s House 2022-ben jelent meg, és azonnal globális siker lett: az album Grammy-díjat nyert, miközben a rajta szereplő slágerek – köztük az „As It Was” – hónapokra meghatározták a rádiók és a streaminglisták hangzását.
Ezt pedig az elképesztően maratoni, közel két évig tartó Love on Tour követte, amely 2021-ben indult és csak 2023 nyarán ért véget, gyakorlatilag folyamatos turnézásba kényszerítve az énekest.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nudista nyári táborokban töltötte a gyerekkorát, nácinak vallotta magát, és Björk szexuális zaklatással vádolta – 30 érdekesség a 70 éves Lars von Trierről
A zseniális rendező élete régóta hemzseg a botrányoktól, miközben halálosan fél a repüléstől, és gyakran depresszióban szenved, 2022 óta pedig Parkinson-kórban is.
1.Lars Trierként született Koppenhágában, 1956. április 30-án.
2. Nudista, zsidó, kommunista szülők nevelték fel, akik – ahogy von Trier fogalmazott egyszer – az otthonukban nem hagytak sok teret az érzelmeknek, a vallásnak vagy az élvezetnek.
3. A fiatal Lars gyermekkorában többször is nudista táborokban töltötte a nyaralását, és megjegyezte, ateista családban nőtt fel. Bár az apja zsidó volt, vallásos azonban aligha.
4. Von Trier édesanyja, Inger 1995-ben, a halálos ágyán vallotta be az akkor már 39 éves fiának, hogy az igazi apja nem Ulf Trier volt, akit addig annak hitt, hanem egykori munkaadója, Fritz Michael Hartmann. Inger ugyanis egy „művészi génekkel” rendelkező férfit akart a gyermeke apjának, és Hartmann, aki egy jeles dán zeneszerzőcsalád tagja volt, úgy tűnt, megfelel a követelményeknek. Lars akkor úgy döntött, meg akarja ismerni az igazi apját, és fel is kereste őt, de csalódás lett a vége, nem jöttek ki jól egymással. Hartmann végül azt mondta neki: ha van még mondanivalója, azt az ügyvédjén keresztül teheti meg.
5. Gyerekként egy ifjúsági tévésorozatban (Hemmelig sommer) játszott, illetve néhány saját filmjében is szerepelt (A bűn mélysége, Járvány, Európa, A Birodalom).
6. A korszak két legfontosabb dán kommunista írója, Hans Kirk és Hans Scherfig gyakran látogatták von Trier gyermekkori otthonát, édesanyja pedig Bertolt Brechtet imádta (akinek hatása nyilvánvaló a rendező Dogville: A menedék című filmje alapján).
7. 19 évesen publikálta első cikkét egy helyi újságban. A cikk a festő és író August Strindbergről, valamint a festő Edvard Munchról szólt, illetve az ő megőrülésükről. Von Triernek ugyanis tetszettek az őrült, szenvedő művészek.
8. Az érettségi után a Koppenhágai Egyetemen filmelméletet, a Dán Nemzeti Filmiskolában pedig filmrendezést tanult. 25 évesen a müncheni Nemzetközi Filmiskolai Fesztiválon két díjat nyert a Nocturne (1980) és a Last Detail (1981) című rövidfilmjeiért. Egész estés diplomafilmje, az Images of Liberation pedig már moziforgalmazásba is került 1982-ben.
9. Fiatalkorában szarkasztikus tréfaként passzintotta oda a „von” előtagot a nevéhez, mivel a Dán Nemzeti Filmiskola hallgatói így hívták őt. Azóta folyamatosan használja is.
10. Számos híres rendező és színész fejezte ki elismerését von Trier munkássága iránt. Quentin Tarantino a Dogville: A menedék (2003) című filmjét említi a valaha írt legjobb forgatókönyvként, Paul Thomas Anderson azt mondta, hogy „bárhová elvinné Lars von Trier poggyászát”, Martin Scorsese a Hullámtörés (1996) című filmjét a ’90-es évek 10 legjobb filmje közé sorolta, Johnny Depp pedig így nyilatkozott egy dán filmmagazinnak: „Mondd meg von Triernek, hogy várom az ajánlatát, ha ő készen áll, én is készen állok.”
11. Soha életében nem járt az Egyesült Államokban. Ennek legfőbb oka egyébként, hogy halálosan fél a repüléstől.
12. Három színésznője is megkapta a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb színésznő díját: Björk a Táncos a sötétbenért (2000), Charlotte Gainsbourg az Antikrisztusért (2009) és Kirsten Dunst a Melankóliáért (2011).
13.Steven Spielberg felajánlotta neki, hogy rendezzen filmet Amerikában, miután megnézte az Európa (1991) című filmjét, de von Trier elutasította a neki szánt forgatókönyvet.
14. Abban az évben, amikor elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díját (a Táncos a sötétbenért), majdnem kihagyta az átadó ünnepséget. Annyi fóbiája van, hogy csak egy speciálisan felszerelt lakókocsiban tudta megtenni az odavezető utat.
15. Egy filmesekből álló csoporttal együtt segített létrehozni a Dogme 95 nevű kollektívát. A szervezet megállapodott abban, hogy bizonyos szabályok szerint készítenek filmeket, például csak kézi kamerákat használnak, és kizárólag eredeti helyszíneken forgatnak. Ő maga egyetlen Dogma-filmet rendezett, az 1998-as Idiótákat.
16. A 2011-es cannes-i filmfesztiválon „persona non gratának” nyilvánították a Melankólia sajtótájékoztatóján elhangzott vitatott megjegyzései miatt (többek között azt monta, hogy ő náci, és megérti Hitlert…), amelyek szerinte ironikusak voltak, és önéletrajzi poénoknak szánta őket, de a sajtó és a közönség nagy része félreértette. 2011 októberében, öt hónappal a fesztivál után kijelentette, hogy a vita következtében a jövőben tartózkodik minden nyilvános nyilatkozattól és interjútól.
17. Szakított a második gyermekét váró terhes feleségével, Caecilia Holbekkel, és összeköltözött a (sokkal fiatalabb) bébiszitterükkel, Bente Frøgéval, akit 1997-ben szintén feleségül vett. Tőle két fia született, és 2015-ben váltak el.
18. Rendezett egy Oscar-jelölt alakítást is: Emily Watsonét a Hullámtörésben.
19. A tavaly novemberben elhunyt német színész, Udo Kier volt a lánya, Agnes keresztapja.
20. A Manderlay forgatása során a drámai hatás kedvéért levágtak egy szamarat; ez a cselekedet arra késztette többek között a színész John C. Reillyt is, hogy tiltakozásul kilépjen a filmből az állatokkal szembeni kegyetlenség miatt. A jelenetet még a premier előtt kivágták a filmből.
21. A 2004-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az UNICEF „Cinema for Peace Award” díját. Azért kapta, mert szinte minden filmje olyan témákkal foglalkozik, mint az irgalom és az etika.
22. 2007 májusában (amikor éppen nekilátott volna az Antikrisztus forgatásának) arról számoltak be, hogy Lars depresszióban szenved, és lehet, hogy teljesen felhagy a filmkészítéssel.
23. A tervek szerint ő rendezte volna WagnerRing-ciklusának négy operáját a 2006-os németországi Bayreuth-i Fesztiválon, de 2004-ben visszalépett a projekttől, mivel úgy érezte, ez meghaladná a képességeit, és nem érzi magát képesnek saját ambíciói megvalósítására.
24. Az egyik kedvenc filmje az 1940-es Philadelphiai történet.
25. A Dogville: A menedék című filmjét tartja a legjobbjának, mert „annyira átkozottul jól meg van írva”. Ezzel szemben a folytatását, a Manderlayt (2005) tartja a legrosszabbnak a sajátjai közül.
26. Jobb keze ujjperceire az F, U, C, K betűket tetováltatta.
27. Tervezett Amerika-trilógiája soha nem teljesült be, mivel a Dogville: A menedék és a Manderlay után a harmadik film, amelynek címe Washington lett volna, végül nem készült el.
28. 2017 októberében, miután több tucat szexuális visszaéléses ügy indult a filmproducer Harvey Weinstein ellen, Björk a Facebook-oldalán közzétette, hogy egy dán filmrendező szexuálisan zaklatta. A Los Angeles Times bizonyítékot talált arra, hogy az énekesnő Lars von Trierről beszélt. A rendező tagadta, hogy szexuálisan zaklatta volna őt a Táncos a sötétben forgatásán során. Von Trier nyilatkozata után Björk további vádakat tett közzé a rendező ellen személyes Facebook-oldalán.
29. 2022 augusztusában von Triernél Parkinson-kórt diagnosztizáltak. Akkor azt nyilatkozta: „Egy kis szünetet tartok, és kitalálom, mit tegyek, de remélem, hogy az állapotom javulni fog. Ez egy olyan betegség, amit nem lehet eltüntetni; a tünetekkel viszont együtt lehet élni.” 2025. február 12-én a Zentropa producere, Louise Vesth az Instagramon keresztül jelentette be, hogy von Triert a betegség miatt egy gondozóintézetbe szállították.
30. 2023 augusztusában von Trier az Instagramon közzétett egy kritikus bejegyzést az F-16-os vadászgépek Ukrajnába történő szállításával kapcsolatban, és a bejegyzését azzal zárta, hogy „az oroszok élete is számít!” Két nappal később újabb bejegyzést tett közzé ugyanott, amelyben azt írta: „Minden szívdobbanásommal támogatom Ukrajnát! Csak a nyilvánvalót mondtam ki: hogy minden élet számít ezen a világon!”
1.Lars Trierként született Koppenhágában, 1956. április 30-án.
2. Nudista, zsidó, kommunista szülők nevelték fel, akik – ahogy von Trier fogalmazott egyszer – az otthonukban nem hagytak sok teret az érzelmeknek, a vallásnak vagy az élvezetnek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Új misztikus sorozat indult az AppleTV+-on, de valami nagyon nem stimmel Widow’s Bay kisvárosában!
Minden adott egy klasszikus Stephen King-féle misztikus történethez, mégis sikerül valami újat alkotni. A hangulat folyamatosan változik, és sosem tudhatod, mire számíts. Pont ettől válik igazán izgalmassá a Widow’s Bay!
Matthew Rhys az utóbbi években csendben, de magabiztosan újra a reflektorfénybe lépett, és úgy tűnik, mostanra megtalálta azt a közeget, ahol igazán jól érzi magát. A streaming-sorozatokban. A Widow’s Bay című új széria pontosan ilyen terep: egy baljós hangulatú, kisvárosi misztikus történet, amely egyszerre próbál ijesztő, elgondolkodtató és meglepően humoros lenni.
Az első epizódok alapján pedig az a helyzet, hogy ez a furcsa elegy jobban működik, mint elsőre gondolnánk.
A történet egy New England partjainál fekvő apró szigeten játszódik, amely első pillantásra tipikus, kissé elfeledett kisváros benyomását kelti. A helyi polgármester, Tom (Rhys) ambiciózus tervekkel próbálja felrázni a közösséget és fellendíteni a turizmust. Ennek érdekében egy riportert is a szigetre hív, hogy pozitív képet fessen a helyről. A gond csak az, hogy Widow’s Bay múltja korántsem makulátlan és úgy tűnik, a jelen sem lesz az.
Már a nyitójelenet világossá teszi, hogy itt nem pusztán egy karakterdráma bontakozik majd ki. Egy sűrű, baljós köd ereszkedik a szigetre, és benne nyomtalanul eltűnik egy helyi halász. Ez a klasszikus horroralaphelyzet könnyen átcsúszhatna klisékbe, de a sorozat meglepően visszafogottan kezeli a természetfelettit. Nem tolja azonnal az arcunkba a válaszokat, inkább apró jelekkel, fokozatosan építi fel a feszültséget.
Tom karaktere ebben kulcsszerepet játszik. Ő az a vezető, aki mindenáron racionalizálni próbálja az eseményeket, még akkor is, amikor a helyiek egyre inkább a babonák és régi hiedelmek felé fordulnak.
A sziget múltja ugyanis tele van sötét történetekkel: sorozatgyilkosok, kannibál szekták és különféle megmagyarázhatatlan események hagytak nyomot a közösségen. Ez a háttér folyamatosan ott lebeg a jelen történései felett, és egyre nehezebbé teszi Tom számára, hogy fenntartsa a józan ész látszatát.
A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy nem választja szét élesen a realizmust és a misztikumot. Ehelyett a kettőt finoman egymásba csúsztatja, így a néző folyamatos bizonytalanságban marad: vajon tényleg történik valami természetfeletti, vagy csak az emberek félelmei torzítják a valóságot? Ez a megközelítés sokkal hatásosabb, mint a direkt ijesztgetés, és erősen emlékeztet a Midnight Mass nyomasztó, vallási és közösségi témákat boncolgató hangulatára.
A rendezés szintén sokat hozzátesz ehhez az atmoszférához. Az első két epizódot Hiro Murai jegyzi, akit olyan sorozatokból ismerhetünk, mint az Atlanta vagy The Bear.
Murai érzékenyen bánik a tempóval: hagyja lélegezni a jeleneteket, miközben folyamatosan adagolja a feszültséget. A ködbe burkolózó vidék, a csendes utcák és a zene együttese egy olyan félelmet keltő, mégis magával ragadó világot teremt, amely könnyen beszippantja a nézőt.
A zene külön említést érdemel. Nem tolakodó, mégis végig jelen van, és finoman erősíti a jelenetek hangulatát. Hol nyugtalanító, hol melankolikus, de mindig pontosan tudja, mikor kell megszólalnia. Ez az aprólékos hangulatépítés az, ami igazán kiemeli a sorozatot a hasonló produkciók közül.
Ami viszont igazán meglepő, az a humor jelenléte. Bár a történet alapvetően sötét és fenyegető, a sorozat nem fél időnként önironikus vagy kifejezetten vicces lenni.
Ebben nagy szerepe van az alkotónak, Katie Dippold, akinek korábbi munkái meglehetősen vegyes képet mutatnak. A The Heat vagy a Parks and Recreation bizonyítják, hogy kiváló érzéke van a ritmusos, karakterközpontú humorhoz, még ha más projektjei nem is mindig sikerültek jól. Itt azonban úgy tűnik, sikerült megtalálnia az egyensúlyt: a humor nem rombolja a feszültséget, inkább emberközelibbé teszi a karaktereket. Rhys pedig nagyon ügyes időzítéssel igazi vígjátékszínészi vénáját és bemutatja.
A mellékszereplők szintén hozzájárulnak ehhez az élményhez. Bár még csak az évad elején járunk, már most több érdekes történetszál bontakozik ki, amelyek később komoly szerepet kaphatnak. A kérdés csak az, hogy a sorozat képes lesz-e ezeket megfelelően kibontani, vagy elveszik a saját rejtélyeiben. Könyörgöm ne legyen ez is egy újabb Lost, vagy Kiút! Az első epizód hangulata erősen idézi a Sthephen King-féleA köd világát, míg a második rész már inkább az 1408-as szoba klausztrofób, pszichológiai horrorát hozza. Ez a váltakozó tónus izgalmas, de egyben kockázatos is: hosszú távon csak akkor működik, ha a sorozat képes egységes irányba terelni majd a történetet.
A Widow’s Bay első két része igazán ígéretes kezdés. Hangulatos, jól játszik a néző elvárásaival, és képes egyedi ízt adni egy ismerős műfajnak.
A legnagyobb kérdés az, hogy ez a gondosan felépített feszültség és rejtély vajon hova fut ki. Ha sikerül megtartani az egyensúlyt a humor, a dráma és a horror között, akkor könnyen az év egyik meglepetéssorozata lehet. Ha nem, akkor csak egy újabb érdekes, de végül kifulladó próbálkozás marad a sok közül.
Matthew Rhys az utóbbi években csendben, de magabiztosan újra a reflektorfénybe lépett, és úgy tűnik, mostanra megtalálta azt a közeget, ahol igazán jól érzi magát. A streaming-sorozatokban. A Widow’s Bay című új széria pontosan ilyen terep: egy baljós hangulatú, kisvárosi misztikus történet, amely egyszerre próbál ijesztő, elgondolkodtató és meglepően humoros lenni.
Az első epizódok alapján pedig az a helyzet, hogy ez a furcsa elegy jobban működik, mint elsőre gondolnánk.
A történet egy New England partjainál fekvő apró szigeten játszódik, amely első pillantásra tipikus, kissé elfeledett kisváros benyomását kelti. A helyi polgármester, Tom (Rhys) ambiciózus tervekkel próbálja felrázni a közösséget és fellendíteni a turizmust. Ennek érdekében egy riportert is a szigetre hív, hogy pozitív képet fessen a helyről. A gond csak az, hogy Widow’s Bay múltja korántsem makulátlan és úgy tűnik, a jelen sem lesz az.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kilencven éves Szilágyi János, a magyar rádiózás egyik meghatározó figurája
A Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Szilágyi János ma ünnepli 90. születésnapját. Pályáját a Halló, itt vagyok! című műsora határozta meg, amelyben tudatosan kerülte a politikát.
Volt egy idő, amikor még nem podcastnak hívták, ha valaki beszélgetett emberekkel, hanem rádióműsornak. Nem volt stúdióba beállított növény, nem kellett hozzá feliratkozás, Patreon, YouTube-kommentháború. Volt helyette egy mikrofon, egy telefonvonal, meg Szilágyi János.
1936. május 3-án született Budapesten, és ha valakinek a neve mellé Magyarországon oda lehet írni, hogy rádiós legenda, akkor az övé mellé egészen nyugodtan oda lehet.
Szilágyi pályája nem úgy néz ki, mint egy szépen laminált karrierút. Volt gyakornok a Rádióban, dolgozott vidéki lapoknál, minisztériumi sajtóosztályon, visszakerült a Magyar Rádióba, később újságoknál, tévében, talkshow-ban dolgozott tovább, és közben valahogy mindig ugyanaz maradt: egy riporter, aki nem úgy kérdezett, mintha a válasz már előre meglenne a fejében.
A nagy dobása persze a Halló, itt vagyok! volt, amely 1980 januárjában indult, és 1989 decemberéig ment hétfő esténként.
Egy betelefonálós műsor, ami ma már nem tűnik forradalminak, mert mára mindenki mindenhová betelefonál, kommentel, üzen, élőzik és felháborodik. Csakhogy akkor ez még nem a zaj része volt, hanem maga az esemény. Az ország ült a rádió mellett, és hallgatta, ahogy ismeretlen emberek beszélnek szerelemről, magányról, dühről, csalódásokról, apró magyar tragédiákról és még apróbb magyar reményekről.
A műsor lényege zavarba ejtően egyszerű volt: bárki betelefonálhatott. Névtelenül is. Szerelmi ügyekkel, családi bajokkal, magánéleti katasztrófákkal, hétköznapi nyomorúságokkal. Szilágyi pedig kérdezett. Nem mindig simogatva, nem mindig puhán, de úgy, hogy abból többnyire beszélgetés lett, nem kihallgatás.
Egy 2020-as interjúban úgy fogalmazott: nincs kínos kérdés, csak tudni kell megfogalmazni, és jó helyen, jó időben feltenni.
Ez elég pontos ars poetica egy olyan embertől, aki a magyar nyilvánosságban még akkor tanulta meg az egyenességet, amikor az egyenesség nem feltétlenül volt karrierstratégia.
A Halló, itt vagyok! sikere szinte hisztérikus volt – ezt később maga Szilágyi is így idézte fel. A betelefonálós műfaj ma már közhely, akkor viszont még nem volt az. Akkoriban az, hogy egy hallgató egyszer csak beleszólhatott az országos nyilvánosságba, nem „interaktív formátum” volt, hanem kisebb csoda. Persze magyarosan: némi gyanakvással, némi ítélkezéssel, és
azzal a klasszikus mondattal, hogy „mennyi hülye hív fel téged”. Szilágyi erre állítólag azt válaszolta: „te is hülye vagy, csak nem telefonálsz”.
Ennél tömörebben az ország lelkiállapotát azóta sem nagyon sikerült összefoglalni.
1989-ben aztán abbahagyta. Nem azért, mert nem működött, hanem mert túl jól működött, és közben a rendszerváltás politikai indulatai elkezdték benyomni az ajtót. Szilágyi azt mondta, a műsor emberekről és magánéletekről szólt, nem arról, hogy ki kit akar kipaterolni.
A politika-mentesség volt a legfontosabb alapelve, amelyet évtizedekkel később is következetesen képviselt.
„Nem megyek bele, hogy az egyik szidja Orbánt, a másik szidja Gyurcsányt, a harmadik mindkettőt, én pedig azt hallgassam.”
A formátum erejét mutatta, hogy 2021-ben a 168.hu felületén újraéledt. Az akkori bejelentéskor Szilágyi egyértelművé tette a játékszabályokat: „Halló, újra itt vagyok… szerdánként, este 7-kor bármit megbeszélhetünk… A politikából és a járványból viszont már mindenkinek elege van, ezért… ne fárasszuk egymást” – közölte a 168.hu. A kiadó tulajdonosa akkor úgy fogalmazott: „A Halló, itt vagyok! a magyar médiatörténet egyik fontos pillére… Szilágyi János élő legenda.” A próbálkozás azonban nem bizonyult tartósnak: Szilágyi 2024-ben a Blikknek azt mondta, az újraindított műsor „nem tartott sokáig, elhalt, kimúlt és végérvényesen véget ért”.
A sikerei mögött egy különleges kérdezéstechnika áll, módszeréről kendőzetlen őszinteséggel beszélt, nem rejtve véka alá a szakmai profizmust sem, ami az empátiával együtt adta stílusának egyedi élét.
„Nagyon cinikusan fog hangzani, de tényleg így van: bárki legyen az, akár a pápa, akár a házmester, amikor interjút készítek vele, ő nekem a munkaeszközöm.”
A pályakép azonban nemcsak szakmai diadalok sorozata. Személyes élete során komoly megpróbáltatásokkal is szembe kellett néznie. Egy drámai műtét története során tévesen diagnosztizált tüdőrákkal operálták, a hiba csak a beavatkozás után derült ki.
A közelmúltban pedig a tőle megszokott nyíltsággal beszélt az időskori nehézségekről. Az ATV Húzós című podcastjában elmondta, hogy a memóriazavar jeleit tapasztalja magán. Az Index cikke szerint az orvosa úgy vélte, a feledékenysége az öregedéssel is együtt járhat, és nincs „betegszinten”, Szilágyi saját megélését drámai szavakkal írta le.
„Nagyon erős demenciám van… Rohadtul felejtek… Spekulálok, de nem jutnak eszembe nevek, a legegyszerűbb szavak.”
A szakma eközben életműszinten ismerte el a teljesítményt. 1996-ban Gáll Ernővel megosztva kapta meg a Joseph Pulitzer-emlékdíjat életmű kategóriában, amely a hazai újságíró-társadalom egyik legrangosabb elismerése – rögzíti a díj hivatalos oldala. Nyugdíjas éveit visszavonultan, de anyagi biztonságban éli.
„Az évek alatt összegyűjtött pénzünkből élünk, így nem kell sehol munkáért kopogtatnom. Ráérő nyugdíjasként jól megvagyok itthon, a családommal és a barátaimmal”
– nyilatkozta a BEST magazinnak.
De talán még fontosabb, hogy öröksége ma is élő formátumokban hat tovább. Az a civil hang, a kényes kérdések kulturált felvállalása, amit ő meghonosított, sok mai beszélgetős műsorral rokonítható.
Boldog születésnapot, Szilágyi János!
Volt egy idő, amikor még nem podcastnak hívták, ha valaki beszélgetett emberekkel, hanem rádióműsornak. Nem volt stúdióba beállított növény, nem kellett hozzá feliratkozás, Patreon, YouTube-kommentháború. Volt helyette egy mikrofon, egy telefonvonal, meg Szilágyi János.
1936. május 3-án született Budapesten, és ha valakinek a neve mellé Magyarországon oda lehet írni, hogy rádiós legenda, akkor az övé mellé egészen nyugodtan oda lehet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Harry Potter és a Fehér lótusz színészével a főszerepben készül hollywoodi film Örkény Tótékjából
Peter Fellows rendez Bad Major címmel fekete komédiát, amely a magyar irodalmi klasszikuson alapul. A szereplőgárdához Jason Isaac mellé Josh Gad és az Oscar-jelölt Ruth Negga is csatlakozott.
Hollywoodi sztárokkal, angol nyelven készül film Örkény István klasszikusából, a Tótékból. A második világháborús fekete komédiát Peter Fellows írja és rendezi, akinek a nevéhez olyan sorozatok kötődnek, mint az HBO-s Alelnök (Veep) vagy A Sztálin halála című film, amelynek társ-forgatókönyvírója volt.
A Bad Major lesz az első nagyjátékfilmes rendezése. A főszereplő az őrnagyot alakító Jason Isaacs, akit a Harry Potter-filmekből és A Fehér Lótusz című sorozatból ismerhet a közönség. Mellette feltűnik a Jégvarázs Olafjának eredeti hangját adó Josh Gad, valamint az Oscar-jelölt Ruth Negga is. A stáblistát olyan nevek erősítik még, mint Derek Jacobi és Rosie Jones.
„Rendkívül izgatott vagyok, hogy ezt a filmet elkészíthetem ezzel a fantasztikus, zseniálisan vicces és erőteljes színészekből álló csapattal”
– nyilatkozta Peter Fellows a projektről. Az író-rendező hozzátette:
„Örkény István pszichológiai hadviselésről, családi dinamikáról és kulturális kondicionálásról szóló mesterműve alapján az adaptációm ezeket a témákat egy igazán szórakoztató, ugyanakkor szívszorító filmben jeleníti meg, amely a kétségbeesésről, a veszteségről és arról az abszurd mértékről szól, ameddig az emberek képesek elmenni szeretteik védelmében.”
A Tóték a magyar irodalom egyik alapműve, amelyből Fábri Zoltán 1969-ben már készített egy ikonikus filmet Isten hozta, őrnagy úr! címmel, Latinovits Zoltán felejthetetlen alakításával. Az új, nemzetközi produkciónak magyar vonatkozása is van: a producerek között szerepel Kemény Ildikó neve.
Hollywoodi sztárokkal, angol nyelven készül film Örkény István klasszikusából, a Tótékból. A második világháborús fekete komédiát Peter Fellows írja és rendezi, akinek a nevéhez olyan sorozatok kötődnek, mint az HBO-s Alelnök (Veep) vagy A Sztálin halála című film, amelynek társ-forgatókönyvírója volt.
A Bad Major lesz az első nagyjátékfilmes rendezése. A főszereplő az őrnagyot alakító Jason Isaacs, akit a Harry Potter-filmekből és A Fehér Lótusz című sorozatból ismerhet a közönség. Mellette feltűnik a Jégvarázs Olafjának eredeti hangját adó Josh Gad, valamint az Oscar-jelölt Ruth Negga is. A stáblistát olyan nevek erősítik még, mint Derek Jacobi és Rosie Jones.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
