A hamarosan 28 éves Hangácsi Márton első nagyobb sikere a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díjának megnyerése volt 2012-ben, ami után országszerte egyre több helyen kezdett koncertezni, és saját dalainak száma is egyre nőtt. Kis ideig párhuzamosan lépett fel egyedül és zenekarral, 3-4 éve viszont már csak szólóprodukciójára koncentrál, amit looper pedállal turbózott fel, így egymaga képes lényegében teljes zenekari hangzást létrehozni.

Idén tavasszal jelent meg első nagylemeze, amiről 3 számhoz élő videót is forgattak. Az elsőnek, amelyen az Alone című dalt adja elő, itt lejjebb van a premierje, ennek apropóján beszélgettünk.

– Mennyire tudatosan alakítottad a pályafutásodat azóta, hogy 5-6 évvel ezelőtt elkezdtél szólóban fellépni?

– Inkább ösztönösen álltam hozzá, szerettem volna minél több dolgot kipróbálni. Tisztában voltam a képességeimmel, illetve hogy ezekre az alapokra lehet építeni, ugyanakkor azzal is szembe kellett néznem, hogy nem vagyok túl kompromisszumkész és nehezen dolgozom együtt másokkal. Mindez egyfajta céltudatosságot adott: például pontosan tudtam, mikor akarok lemezt vagy klipet készíteni. De az elején még így is sok volt a bizonytalansági tényező, legfeljebb remélhettem, hogy jobban fog működni a szóló produkcióm annál, amit felváltott.

– Volt egy időszak, amikor az egy szál gitáros fellépések mellett zenekarral is dolgoztál. Ennek az előbb említett tulajdonságaid miatt lett vége?

– A zenekarral soha nem vesztünk össze, egyszerűen csak eljött egy pont, amikor nem működött tovább a közös munka, bárhogy próbálkoztunk vele. Ebben nyilván szerepet játszott, hogy nem voltam eléggé vezéregyéniség és nem álltam ki elég határozottan az elképzeléseim mellett.

Öten voltunk és mindannyian bele akartuk adni a saját ötleteinket a közösbe, de ez az összegyúrt massza valahogy nem lett az igazi.

Egy idő után aztán beláttam, hogy jobb elengedni az egészet.

Íme az Alone friss élő videója:

– Soha nem feszélyezett téged, hogy egyedül állj ki a színpadra az emberek elé, a produkció minden felelősségét magadra vállalva?

– Érdekes módon nem. Amíg párhuzamosan futott a zenekar, addig is játszottam már egyedül, és akkor azért néha szokatlan volt, hogy nincs senki mellettem, akivel mondjuk egy hiba esetén össze lehet nézni. De a felelősség része és maga a stresszhelyzet inkább motivál, mint visszavet. Legalábbis így érzem, bár azt persze nem tudom, milyen lenne most újra zenekarban játszani.

– Az egyszemélyes zenekari, looper pedálos hangzás ötlete mikor merült fel benned és hogy csiszolódott azzá, ahol most tart?

– Már nagyon régen kitaláltam, de megvalósítani talán 2014-ben kezdtem el. Előtte fél évig készülte rá, nézegettem Ed Sheeran és Dub Fx videóit, ők voltak rám talán a legnagyobb hatással. Egy ideig ugyanakkor tartottam is ettől az egésztől, mert

az volt a benyomásom, hogy ezt a műfajt élőben nagyon nehéz úgy művelni, hogy a közönség ne unja el magát közben. Hiszen amíg egymásra veszel minden sávot, simán eltelik egy dalnyi idő, és a dolognak ez a része a nézők számára nem túl szórakoztató.

Nagyon sokat agyaltam ezen, de szerintem végül sikerült jól megoldanom. Bár helyenként még most is érzem, hogy akad egy-egy unalmasabb pillanat a koncerteken, de idővel majd úgyis tovább csiszolódik. Azt gondolom, hogy még mindig csak az elején tartok ennek az útnak.

– Vannak még olyanok, akik nem értik, mi történik a színpadon, és például playbackeléssel vádolnak?

– Persze, legutóbb például egy egyetemi buliban jöttek oda ezzel hozzám, de vidéki fesztiválon is előfordult már. Amikor csak tehetem, próbálom elmagyarázni, de nem mindig megy át. Viszont mindenképp működik a dolog, amióta ezt csinálom, sokkal simábban megy minden. Szükségszerű is volt, mivel ahhoz, hogy mostanában mindössze egy szál gitárral és énekkel komolyabb közönséget össze tudj hozni, nagyon különlegesnek kell lenned. Belegondolva nem is tudok hirtelen ilyen előadókat mondani.

– Pár hónapja jelent meg az első nagylemezed, erre mennyire tekintesz fordulópontként a karrieredben?

– Borzasztó nagy fellélegzés volt, nem is tudom már, mióta terveztem és hányféle verziója élt a fejemben. Az biztos, hogy nem fog könnyen utat találni a közönséghez, hiszen eleve kevesen hallgatnak végig nagylemezeket, szóval nagyjából két évet mindenképp szeretnék hagyni a bejáratására. Fokozatosan emelek majd ki újabb és újabb dalokat róla, és ha mondjuk valaki már ötöt is megismert róla külön-külön, remélhetőleg szívesebben hallgatja majd meg az egészet egyben. Ezzel együtt maga a lemez elsősorban mégiscsak nekem szól: lezárása egy a korszaknak, amiben eddig voltam.

– És mi jön ezután?

– A megjelenés óta direkt el engedtem minden kreatív folyamatot, nagyjából őszig-télig szeretnék kizárólag a koncertezésre fókuszálni. Jól esik kicsit kikapcsolni az agyamat és másra koncentrálni az alkotás helyett, hogy aztán ismét ez vehesse majd át a főszerepet.

– A magyar szövegekhez milyen most a viszonyod? Volt egy időszak, amikor inkább úgy írtál, de pár éve ismét visszatértél az angol nyelvhez.

– Ennek az a fő oka, hogy jobban tetszenek azok a szövegek, amiket angolul írok. Próbálkoztam az utóbbi időben is a magyar nyelvvel, de pár sornál tovább nem jutottam – egyszerűen úgy érzem, nem áll annyira jól nekem, ha úgy énekelek. De persze nem tudhatom, milyen hatások fognak érni később: simán lehet, hogy fogom még máshogy is gondolni ezt, alapvetően nem zárkózom el semmitől.

Valószínűleg az itthoni karrieremnek is jót tenne egy magyar dal, de ismerem magam annyira, hogy pusztán emiatt nem fogok írni egyet.

Két korábbi klip, az One és a Don't Lose Your Mind c. számokhoz:

– És a nemzetközi karrier mennyire preferencia számodra?

– Vannak ilyen terveim, reálisan vagy jövő tavasszal, vagy ősszel, vagy legkésőbb 2019 tavaszán valósulhatnak meg. Össze kell gyűjteni hozzá a helyeket, akik szívesen befogadnának. Nem akarok egyből egy angol turnéval kezdeni, inkább a Benelux-államok, Csehország, vagy Olaszország lenne testhezállóbb elsőre. A legjobb az volna, ha sikerülne találni egy külföldi kiadót is. Erdélybe már korábban is megyek majd, de ez kicsit más, voltaképpen csak félig számít külföldnek – hiszen a közönség jelentős része magyarokból áll.

– A Cseh Tamás Programban való részvétel mennyi segítséget adott neked?

– Nagyon sokat, eleve már azzal is, hogy 2 millió forintos támogatást kaptam tőlük. A járulékos költségek (például a mentorom tiszteletdíja) levonása után ebből tudtuk fedezni a One-hoz készített videoklipet, illetve a lemezfelvétel és a keverés jelentős részét is. Szóval maga a program egyértelműen jó dolog, egyedül annyiban változtatnék a lebonyolításán, hogy az elutasított pályázatokhoz indoklást is fűznék. Jelenleg ugyanis enélkül dobják vissza azt, akinek nem ítélnek meg támogatást, pedig a kezdő zenekarok jó része biztosan örülne, ha kapna valamiféle visszajelzést arról, miben kellene még fejlődnie a szint megugrásához.

– A most élőben rögzített daloknak mi az apropója?

– Több okból is szerettem volna egy élő felvételt, az egyik az, hogy jó lenne kiszakadni az akusztikus-utcazenész skatulyából.

Persze nem fogom letagadni, honnan indultam, de ezzel együtt szeretném minél inkább a nagyszínpadra való produkciók közé pozicionálni magamat, mondjuk egy étterem sarka helyett.

Ehhez viszont szükség van olyan videókra, amelyekből lejön, hogy néz ki és miért működhet ez a gyakorlatban. Három dalt vettünk fel a lemezről, egyenként tesszük majd közzé őket. A helyszín az éppen felújítás alatt álló Most bisztró terasza volt.

– Hogy fog kinézni a következő pár hónapod?

– Összefüggő turné nem biztos, hogy alakul őszre, de különálló koncertekből azért lesz pár. Debrecenben, Sopronban, Veszprémben biztosan fellépek majd, megyek Erdélybe is, illetve szeptember-október a gasztrofesztiválok szezonja, amelyek közül szintén többre meghívtak fellépőnek. Mindezek mellett továbbra is játszom éttermekben és céges bulikon, tehát a klasszikus vendéglátózás sem kopott ki az életemből. Persze ez nem egy túlhirdetett dolog, és régebben annyira nem is szerettem csinálni, de mára megbarátkoztam vele.

Ha ez az eszköze annak, hogy közelebb jussak a céljaimhoz – tehát meg tudjak élni zenélésből és közben szabadon alkothassak –, és cserébe megvannak a nagyobb fellépések is, szerintem abszolút be lehet vállalni.

Marci következő koncertje szeptember 27-én lesz a budapesti Kuplungban. Részletekért KATT IDE!