KULT
A Rovatból

Hajós és Majka viszi hátán a visszatérő Heti Hetest, ami még nem igazán talált magára

A megújult Heti Hetes egyelőre lapos, keresi a hangját, de nem reménytelen. Az első adásban Hajós András és Majka volt a legrutinosabb, de Fancsikai Eszterben is látok lehetőséget. Kritika.


A választás estéjén, urnazárás után került adásba a leporolt Heti Hetes első epizódja. A műsor az RTL Klub közéleti–szórakoztató talkshow-ja volt, amelynek fejlesztése 1998-ban indult, és végül 1999-ben került képernyőre. A műsor formátuma szerint egy állandó, humoristákból és médiaszereplőkből álló „hetesfogat” ül egy asztal körül, és az adott hét politikai, közéleti és bulvárhíreit kommentálja, gyakran ironikus, szatirikus stílusban. A koncepció a német 7 Tage – 7 Köpfe mintájára készült, de a magyar változat inkább kötetlen beszélgetésekre, improvizációra és a klasszikus kabaré hagyományaira épített. A német eredetiben előre megírt, rövid, csattanós monológokat adtak elő, kevésbé volt jellemző a párbeszéd.

A megújult műsor főszerkesztője Rényi Ádám, aki anno kommunikációs szakemberként kezdte a kereskedelmi tévéknél, nem mellesleg a 21. század könyvkiadó egyik tulajdonosa, groteszk, és íróként is ismerhetjük, humoros hangvételű novelláiból több kötet mellett immár két színdarab is készült. (A vele készült korábbi interjúnk itt olvasható.) A direktori székben ülő Füri Ádám tapasztalt tévés rendező olyan munkákkal a háta mögött, mint például Az árulók – Gyilkosság a kastélyban, Farm VIP vagy a Séfek séfe. A talk show formátumból a NőComment! említhető, de a Showder Klubban is évekig dolgozott, tehát a humor világa sem teljesen ismeretlen előtte.

Persze a műsor sikere elsősorban a szereplőkön múlik. A mostani felálláson a kísérletezés látszik. A műsorvezetőt az internet világából hozták: Nagy Ádámot többek között a Jólvanezígy csatornáról ismerhetjük. Hasonló progresszív figura, mint amilyen Csiszár Jenő volt közel 30 éve. Tudom, ez ma már hihetetlenül hangzik, de Csiszár az Apukám világával a fiatalok kedvence volt akkoriban. (Igaz, ő hamar otthagyta a műsort, és jött helyette Jáksó László, szintén a rádió világából, de ő se előtte se azóta nem tudott igazán értékelhető dolgot felmutatni.)

Ádám még nem igazán találta meg a karakterét, kicsit laposnak éreztem. Poénokat nem nagyon mondott, igaz, ő az unterman, így nem is neki kell feltétlenül szállítania a nagy humorpetárdákat.

Akárcsak Ádám, Fancsikai Eszter is vélhetően a fiatalokat hívatott a képernyő elé ültetni. Ő a Nemakarokbeszólni trió egyik arca volt, a szélesebb közönség a 2024-es "Odakint most szörnyek járnak"-tüntetés egyik felszólalójaként ismerhette meg. Eszter érzésem szerint jó lesz. Nem tűnt el a hat pasi mellett, hallatszott az hangja, bár hogy mitől lesz hosszútávon humoros a karaktere, azt még meg kell találnia.

Érdekes nézni, ahogy a különböző csatornák próbálkoznak az internetes sztárok tévésítésével. Nekem folyamatosan az a benyomáson, hogy két párhuzamos nyilvánosság jött létre, ami nem igazán találkozik. Hirtelen nem is nagyon tudnék olyan celebet mondani, aki a neten futott fel és aztán tartósan megvetette a lábát a tévé világában. Talán Cyla a kivétel.

Hajós András képviseli a folytonosságot, hisz ő már a régi Heti Hetesben is rendszeres szereplő volt.

Hozza a kötelezőt, a szereplők közül az egyetlen, aki rendre képes hosszabb és tartalmasabb poénokkal reagálni, a többiek nem jutottak túl egy-egy vicces benyögésen, és azok is vegyesen sikerültek.

Hevér Gábor és Thuróczy Szabolcs hivatott betölteni a Gálvölgyi-Bajor páros helyét. Ez a cipő egyelőre kicsit nagy nekik. Gálvölgyinek és Bajornak a kisujjában volt a nevettetés. Thuróczy és Hevér esetén azt érzem, hogy civilben semmivel nem viccesebbek, mint bárki egy jókedélyű baráti társaságban.

Nagyon jó színészek, akik ha megírnak nekik egy humoros anyagot, azt kiválóan elő tudják adni.

Hogy mennyire nem találják még a helyüket, azt jól mutatja, hogy mindketten egy-egy előre megírt, képzeletbeli levél felolvasásával kezdték az adást. Nem volt nehéz felismerni, hogy Kern András "elfogott leveleit" próbálták megidézni. De hát nem igazán sikerült, a közönség sem nagyon nevetett rajtuk, de még a többi kolléga sem. Hogy a mostani írásokat a színészek maguk készítették, vagy kreatívok segítik őket a háttréből, nem tudni. Kern mindenesetre saját maga írta őket, és jók is voltak.

Vadon Jani szerepeltetése meglepő lehet, de csak azoknak, akik elfelejtették, hogy ő a Télapó Akciócsoport nevű humorcsapat tagjaként jelent meg először a tévében, az HBO Mennyi? Harminc! című műsorában. Jani bölcsen szerepelt, volt egy-két jó benyögése, és nem akart mindenáron beszélni, ha nem volt jó poénja, inkább csöndben maradt.

Na és persze ott volt Majoros Péter, Majka. Ő az utóbbi 2 évben lett a rendszerrel szembeni elégedetlenség egyik arca, különösen a Csurran, cseppen című dala után. Hajós mellett ő tűnik a legrutinosabb talkshow-szereplőnek, hiszen a különböző tehetségkutatók zsűrijében is sokat kell – lehetőleg – viccesen beszélgetni a többiekkel. Majkának van egy laza, vagány kisugárzása, ami jót tesz a műsornak.

Ő elsősorban a beszólogatással szerez nevetéseket, de van öniróniája is, ami nem hátrány egy humoros műsorban.

Összességében, bár voltak jó pillanatok, az első Heti Hetes kissé laposra sikerült. Hogy miért nem működik úgy, mint az eredeti változat, annak több oka is van.

Először is, a szereplők. A régi Heti Hetesben a hét alapszereplőből öten Rádiókabarésok voltak. Vagyis olyan szereplők, akiknek kisujjában van ez a fajta szórakoztatás, a poentírozás, az időzítés, a lereagálás. A mostaniak közül egyedül Hajós Andrásról lehet elmondnai, hogy ezt tudja, a többiek nem reménytelenek, de még nem tartanak ott.

Bár szeretik froclizni, Farkasházy Tivadar a Hócipő és a Rádiókabaré elsőembereként maga volt a politikai kommentálás arca. Széleskörű műveltsége sem utolsó szempont.

A mostani felállásban nem látok ilyen kaliberű személyt, pedig a sokszínűség miatt nem ártana.

Itt szeretném megjegyezni, a tegnapi adásban többször odaböktek Farkasházynak, többek között maga Hajós is élcelődött rajta beszédhibája miatt. Túl azon, hogy nem elegáns, különösen nem ízléses, hogy mindezt azon a héten sikerült elkövetniük, amikor Teddy eltemette a feleségét, Mimit.

Szép gesztus az alkotóktól, hogy a műsor végén tisztelegtek a 2024-ben elhunyt Ónodi György előtt, aki az eredeti Heti Hetes producere, főszerkesztője és rendezője volt egy személyben. Azt talán kevesebben tudják, hogy Gyuri alkotóként is értette a humort, több anyagot is ő maga írt a Gálvölgyi Show-ba, de más műsorokban is dolgozott szerzőként. Minden tudott a televíziós nevettetésről.

Az eredeti Heti Hetesnek volt még egy nagy előnye: indulása egybe esett az első Orbán-kormány regnálásával, így az odamondogatásnak volt tétje, annál is inkább, mert a Fidesz holdudvarából rendesen támadták is a kritikus hangnem miatt a műsort és annak szereplőit. A mostani változat viszont pont akkor került képernyőre, amikor minden jel szerint véget ér az Orbán-korszak. Vélhetően olyan idő jön, amikor kisebb lesz a tétje az efféle műsoroknak. Attól persze nem félek, hogy a Tisza-kormány politikusai ne adnának gyúanyagot, de kevésbé lesz érdekes.

A műsor feltűnő hibája, hogy a politikai hírek csak a kormányról szóltak.

Az efféle egyoldalúság már régen is jellemző volt a műsorra, de azért ott valamennyit foglalkoztak az ellenzékkel is. Itt semmit, pedig ház azért a kampány utolsó hetében lett volna téma, hogy csak kettő említsek, itt volt Mérő Vera Kutya Pártról szóló filmje, és a DK féle tiszás kémvád.

Információm szerint itt is lesznek cserék, nem mindig ugyanaz a 7 ember ül majd az asztalok mögött. Amit én üdvözlök, sok olyan név jut eszembe, aki vélhetően jót tenne a műsornak.

Alföldi Róbert például adná magát, főleg most, hogy amúgy is visszatért az RTL-hez.

De érdemes lenne kipróbálni Lengyel Tamást, Rainer-Micsinyei Nórát, Pottyondy Edinát, Molnár Áront, Lovas Rozit, Bödőcs Tibort, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsem. Az sem lenne ördögtől való, ha egyszer-egyszer behívnák a régieket, Gálvölgyi, Hernádi, Farkasházy, Verebes, Habas mind elérhető. És igen, jó lenne, ha különböző politikai beállítottságú hangok is megszólalhatnának.

Azt mondom, adjunk esélyt, ne temessük még a műsort, kiforrhatja magát. Nagyon kell, hogy megint lehessen politikáról beszélni anélkül, hogy kinyírnánk egymást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Keanu Reeves irgalmat kér a rendezőnek, aki 4 milliárdot lopott a Netflixtől
A színész a bíróságnak írt levélben kért méltányosságot a 47 Ronin rendezője, Carl Erik Rinsch számára. A filmest tavaly bűnösnek találták, amiért 11 millió dollárt költött el a Netflix pénzéből.


Keanu Reeves egykori rendezője, Carl Erik Rinsch ügye a célegyenesbe fordult, miután a bíróság tavaly több vádpontban is bűnösnek találta, amiért 11 millió dollárral (közel 4 milliárd forinttal) károsította meg a Netflixet. Az ítélethirdetés előtt azonban a színész a bírósághoz fordult, és méltányosságot kért a filmes számára – írja a Variety.

Az ügyészség várhatóan június 16-ig nyújtja be a büntetési tételre vonatkozó indítványát, a végső döntés pedig június 29-én születhet meg.

Reeves a bíróhoz eljuttatott levelében Rinscht tehetséges alkotónak nevezte, akivel a 47 Ronin forgatásán dolgozott együtt. A színész szerint Rinsch szakmai problémáinak gyökere egyfajta önpusztító hajlam, amely a kreatív elképzeléseinek túlzott felnagyításából fakad.

„Véleményem szerint Carl hajlamos önszabotázsra azzal, hogy felnagyítja a megállapodás tárgyának léptékét és terjedelmét, ezzel önmagát és partnereit ellentétbe sodorja.”

A színész hangsúlyozta, hogy nem a rendező felelősségét akarja megkérdőjelezni.

„Nem azért írom mindezt, hogy mentséget keressek vagy kisebbítsem azt, amiben bűnösnek találták, csupán lehetséges magyarázatként ajánlom fel a miértre.”

A vád középpontjában a White Horse című sci-fi sorozat áll, amelyre a Netflix eredetileg is több tízmillió dollárt biztosított. Amikor Rinsch 2020 márciusában további 11 millió dollárt kért a produkció befejezéséhez, a stúdió átutalta az összeget. Az ügyészek szerint azonban a pénz jelentős részét a rendező saját céljaira fordította: luxusautókat, drága bútorokat vásárolt, és kockázatos kriptovaluta-befektetésekbe kezdett belőle. A sorozat végül nem valósult meg.

Rinsch karrierjét már korábban is beárnyékolták a problémás produkciók. Legismertebb munkája, a 2013-as 47 Ronin forgatása során a költségvetés jelentősen megemelkedett, a stúdió többször is újraforgatásokat rendelt el, a bemutatót pedig elhalasztották. A több mint 175 millió dollárból készült film végül a 2010-es évek egyik legnagyobb hollywoodi bukásaként vonult be a filmtörténetbe.

A rendezőt végül 2025 márciusában vették őrizetbe, az esküdtszék pedig 2025 decemberében mondta ki bűnösnek csalás, pénzmosás és illegális pénzügyi tranzakciók vádjában.

Reeves az elmúlt hónapokban sokat tartózkodott Magyarországon, egy filmforgatás miatt Budapestre költözött, ahol a stábtagok szerint rendkívül közvetlen volt mindenkivel. Személyiségét sokak szerint azok a tragédiák formálták, amelyeket élete során átélt. Zenei karrierje is érinti a fővárost: Dogstar nevű zenekarával 2026. július 18-án az Akvárium Klubban ad koncertet.

Via The Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A 70 éves stand-upos, aki leszbinek adta ki magát, hogy megszerezzen egy ruhát – A Hacks: A pénz beszélre az 5. és egyben utolsó évada teszi fel a koronát
Aki utoljára nevet… Korunk egyik legviccesebb sorozata előtt legördül a függöny, de még előtte 10 elképesztő epizód vár ránk. Kritika.


A korábbi évadok kapcsán már több ízben is dicshimnuszokat zengtünk az egyik legjobb és legviccesebb jelenlegi vígjátéksorozata, a Hacks: A pénz beszél kapcsán, amelyekből természetesen az sem maradhatott ki, hogy ki is az a Jean Smart és Hannah Einbinder, hogy összesen hány Emmy- és Golden-díjat kapott a közös sorijuk (eddig egyébként az előbbiből tizenkettőt, az utóbbiból ötöt), és hogy miért teszünk magunknak nagyon jót azzal, ha leülünk az HBO Max elé, és kizárva a külvilágot, egy röpke időre megfeledkezve a hétköznapok taposómalmáról, végignézzük az összes részt.

Ezúttal tehát inkább az új évadra koncentrálunk, amely szám szerint az ötödik, nem mellesleg pedig a rajongók legnagyobb bánatára egyben az utolsó is. Bizony, itt a vége, fuss el véle! Az alkotók, Paul W. Downs és a felesége, Lucia Aniello elmondásuk szerint már régóta tudták, hogyan fog végződni a Hacks, annyira, hogy a finálé már az eredeti tervüknek is része volt, vagyis már akkor is, amikor ők ketten és Jen Statsky hét évvel ezelőtt házaltak a sorozat ötletével.

A végével tehát tisztában voltak, abban viszont, hogy ez az 5. évadban fog megvalósulni, még az új szezon forgatása közben sem voltak biztosak, ez még akkor is vita tárgyát képezte.

Felmerült például az is, hogy mi lenne, ha egy kétrészes évadot csinálnának, vagyis lepörög nyolc epizód, majd egy kis szünet után a nézők kapnak még nyolcat. Végül azonban úgy döntöttek, ez nem lenne túl ideális, ezért egy szimpa, tízrészes évaddal zárták le Deborah és Ava sztoriját.

Amiben az új epizódok nagyban különböznek az előzőektől, az egyértelműen a két főhősnő, a híres, hetvenes stand-upos és a jóval fiatalabb vezető írója kapcsolata. Az eddigi évadoknak ugyanis elengedhetetlen eleme, sőt mi több, talán a szíve-lelke, sava-borsa volt az ő folytonos cívódásuk.

Egyszer jóban voltak, máskor fasírtban, egyszer próbáltak kicseszni a másikkal, máskor kiálltak egymásért, de hogy tartósabb ideig jóban maradjanak, és végre bevallják maguknak, amúgy eléggé szeretik és tisztelik egymást, arra nem került sor… Egészen a 4. évad 9. epizódjáig.

Abban történt meg a sorsdöntő fordulat, amely szerint Deborah inkább lemondott élete álmáról, amit hatalmas nehézségek árán ért el, vagyis az esti talkshow házigazdaposztjáról, amikor megtudja, hogy Avát el akarják távolítani a műsorból. Végre teljes mellszélességgel kiállt mellette, s ez óriási hatással volt a köztük lévő dinamikákra.

Épp ezért a köztük lévő torzsalkodások utálóinak jó hír, hogy a záróévad nem erről szól, Deborah és Ava itt most kitartanak egymás mellett, és a legnagyobb egyetértésben munkálkodnak a közös és egyedi céljaikért egyaránt: nevezetesen, hogy Deborah – akit szerződésszegés miatt jó időre eltiltottak a nyilvános szerepléstől, szóval, ha csak egy poént is elsüt nyilvánosan, megy a dutyiba – még egyszer, talán utoljára egy nagyszabású eseményen megmutassa, miért ő a legnagyobb komika, illetve, hogy Ava el tudja adni egy nagy tévécsatornának egy sorozatötletét, s ezzel íróként a csúcsra, vagy legalábbis annak közelébe jusson.

Az első ötlet Deborah középső ujjának metaforikus felmutatására az őt elhallgattatni próbálók felé az EGOT klubba való felvétel, vagyis hogy megszerezze az Emmy-, a Grammy, az Oscar- és a Tony-díjakat, ám erről viszonylag hamar letesz,

így inkább az a megvalósíthatóbbnak tűnő, ám szintén nem könnyű ötlete támad, hogy egy telt házas előadáson felejthetetlen műsort ad elő a legnagyobbak színpadán, vagyis a New York-i Madison Square Gardenben.

Az idevezető kalandjaik során Deborah románcba bonyolódik egy nála több mint 40 évvel fiatalabb popsztárral; majd a múlt árnyai is előbukkannak az elhunyt férjével anno közösen készített szitkomjuk jubileuma kapcsán; a kissé kattant lányával, DJ-vel (Kaitlin Olson) celebpárosként részt vesznek egy ismert tévés realityversenyen; a volt asszisztensével, Marcussal (Carl Clemons-Hopkins) megszereznek maguknak egy régi, patinás Las Vegas-i kaszinót; Avával egy hétvégére leszbikus párnak adják ki magukat, hogy megkaparintsanak egy legendás fellépőruhát az előadásra; illetve Deborah még egy magasba emelt üvegkockába is bezáratja magát egy ismert vegasi mágus show-ja (pontosabban a saját show-ja népszerűsítése) miatt.

Szóval most sem vagyunk viccesebbnél viccesebb jelenetek híján, s bár az érzelmi magot ezúttal nem a Deborah és Ava közti nagy revelációk adják, azért így is akad bőven megható momentum, hiszen számos más csodás karaktert is mozgat ez a sorozat, így több szálon is megkapjuk a kívánt könnyfaktort.

Nagy kár, hogy vége, az viszont örömteli, hogy legalább eddig tartott. És ne feledjük, sokkal jobb lezárni egy sorozatot a csúcson, akkor, amikor még színvonalas, mint megnézni a tizedik, tizenötödik, huszadik szezont, és azt kívánni, bárcsak vége lenne már, hiszen már régen nem azt kapjuk, amiért anno megszerettük. A Hacks: A pénz beszél alkotói nem követték el ezt a hibát, ők tudták, hogy ennyi volt bennük, ennyit szerettek volna elmesélni, s így könnyebb bekerülni a halhatatlanok közé is. Mivel ott a helyük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Birodalom azoknak való, akiket érdekelnek a kulisszatitkok, de a könyvdarálók sem csalódnak
A Birodalom a '90-es évek iránti nosztalgiahullámot lovagolja meg, bemutatja, milyen sufnituning megoldásokkal készültek az első hazai pornófilmek, de azt is jól ábrázolja, miért nagyon szerethető ember Kovi.


A 2020-as évek különös trendje a 90'-es évek iránti nosztalgia. Az, hogy az én generációm vágyódva emlékszik vissza azokra az időkre, érthető, hisz többé-kevésbé ez az évtized vezetett minket az általános iskolás korból az egyetemig, ekkor nőttünk fel.

Hogy a gyerekeink generációját miért vonzza, azt nem pontosan tudom, de még Dezső András is arról számolt be az interjúnkban, hogy a fiatalok emiatt olvassák szívesen a korabeli alvilágról szóló könyveit. Ugyanez az érdeklődés tesz sikeressé olyan filmeket, mint a Hogyan tudnék élni nélküled, és sorban születnek a korszakot feldolgozó sorozatok is, mint amilyen a Bróker Marcsi, vagy a Magda Marinko sztorit feldolgozó A kegyetlen, hogy csak az RTL saját gyártású produkcióinál maradjunk.

Május 28-án került fel a Kovi munkásságát bemutató Birodalom első epizódja az RTL+ streaming felületre, ami bevallottan szintén ezt a nosztalgiahullámot próbálja meglovagolni.

Kovival és feleségével, Magdival többször találkoztam baráti társaságban, és nagyon kedves szerethető embereknek ismertem meg őket. Mindezt csak azért tartom fontosnak leszögezni itt az elején, hogy jelezzem, a felnőttfilmekről mindenki gondolhat amit akar, de a pornó mögött is húsvér emberek vannak, akiket nem lehet feketén-fehéren megítélni.

És végső soron erről szól a Birodalom is.

Ahogy azt A királyt is jegyző Kovács Dániel Richárd rendező is elmondta, az alapötlet lényege, hogy megmutatssák az egyéni történeteket, amiért valaki a felnőttfilmezés mellet dönt.

Mint az életrajzi filmeknél megszokott, itt is a valós elemek keverednek a fikcióval, de azért azt Kovi és a korszak legnagyobb férfi pornósztárja, Choky is megerősítette, hogy nagy vonalakban úgy történtek a dolgok, ahogy a sorozat ábrázolta.

Az első epizód értelem szerűen a kezdeteket eleveníti fel. Kovács István, Kovi (Takács Zalán) már gyerekként is szeretett fotózni, és előszeretettel fényképezett szép nőket (a sorozatban Kovi első, gyerekkori fotóalanyaként a rendező feleségét, Dobos Evelint láthatjuk egy cameo erejéig). Ám Kovi élete eleinte nem úgy alakult, ahogy megálmodta. Felnőttként egy húsüzemben látjuk viszont, ahol sofőrként dolgozik. De két fuvar között az üzem hűtőtermében erotikus fotókat készít. A főnöke (Baksa Imre) persze nem nézi ezt jó szemmel, és hamarosan kirúgja.

Kovi annyira nem is bánja, hiszen a fotózás sokkal jobban érdekli, és amikor videótékás barátja Janó (Olasz Renátó) szembesíti vele, mennyire népszerűek a szex vhs-ek, elhatározza, hogy elkészíti az első magyar felnőttfilmet. Felesége, Magdi (Szandtner Anna) eleinte nagyon idegenkedik az ötlettől, de amikor látja, hogy Kovi az anyukáját (Soltész Bözse) is maga mellé állítja, végül elhatározza, hogy támogatja a férjét.

Igaz, döntését egy magánéleti probléma is befolyásolja…

A Birodalom első epizódjának legfőbb erénye amellett, hogy feleleveníti a 90-es éveket – sose hittem volna, hogy egyszer gyerekes örömet fogok érezni, amiért meglátok egy Zastavát –, az, ahogy bevezet az első magyar pornófilm, a Hótehénke kulisszatitkaiba. Ha valaki kíváncsi erre a produktumra, a neten fellelhető. Őszintén szólva nem emlékszem, annak idején mit gondoltunk róla, mai szemmel azért eléggé "kezdetleges", hogy finoman fogalmazzunk. De az is igaz, hogy a szocializmus ingerszegény álprüdériája után valószínűleg mindegy volt, csak ciciket lássunk.

A Birodalomból legalább azt is megértjük, miért lett a film olyan, amilyen: ugyanúgy sufnituningban készült, mint abban az időben szinte minden. A résztvevők között elvétve akadt ugyan egy-egy profi – például a Mr. Taky művészi álnéven dolgozó BalázsBéla-díjas operatőr, vagy a profi pornós multtal rendelkező Zsanett –, de a többség csak lelkes, jó esteben tehetséges amatőr. Persze ma már tudjuk, hogy ahogy gyűlni kezdtek a tapasztalatok és a források, úgy lettek a Kovi filmek is egyre profibbak és igényesebbek.

A Birodalom ezzel szemben vérprofi munka, a kivitelezésre nem lehet panasz, igazi magyar sztárparádéval.

Legelőszőr is Takács Zalánt és Szandtner Annát kell kiemelni, akik tényleg a megszólalásig azonosultak az általuk megformált személyekkel. Nyilván sokat segített, hogy személyesen is alkalmuk volt megismerkedni Koviékkal. Takács Zalánnak (akit az Űrpiknik Zalatnay Saroltára gerjedt űrlénye mellett láthattunk többek között az Azariah filmben is) még a hanglejtése, a nevetése is olyan, mint Kovié. Kovi báját tulajdonképpen az adja, hogy ránézésre senki nem kapcsolná össze a pornóiparral. Kicsit Woody Allen-szerű figura, aki minden csetlés-botlás és nehézség ellenére a kitartása révén a felnőttfilmes ipar meghatározó szereplőjévé válik. Szandtner Anna pedig megmutatja, milyen fontos szerepet játszott Magdi abban, hogy felépülhessen a Lux Video birodalma, és milyen visszás pozícióba került férje pályaválasztásával.

Izgalmas kérdés az erotika megjelenése és megítélése a kultúrában. Hol a határ a magas kultúra és a trash között? Bocaccio, Sade márki vagy Apollinaire a "feketetarisznyás" bölcsészek kedvencei, az Utolsó tangó Párizsban vagy a Matador a filmművészet megbecsült alkotásai. A felnőttfilmeket viszont a mai napig kisujjeltartós fintorgás övezi, a műfaj alkotóit sokan lenézik, erkölcstelennek bélyegzik. Függetlenül attól, hogy konkrétan milyen tartalmak létrehozásában vesznek részt.

Bárhogy is van, az tagadhatatlan, hogy Kovi életműve a magyar kultúra meghatározó része, és talán hozzájárult, hogy az elmúlt évtizedek alatt megváltozott a gondolkodásunk erről a témáról.

Tény, hogy a meztelenség, az ízléses határokon belül ábrázolt szexualitás a magyar mainstream kultúrában is elfogadottá vált, elég csak a Hunyadi sorozatra gondolnunk. És hogy mennyit változott az erotika megítélése, jól jelzi, hogy egyre több neves színész és színésznő vállalja a pikánsabb feladatokat.

Hogy maradjunk a Birodalomnál, az első epizódban például Simon Zoltán játssza Choky Ice-t Fekete Lindát láthatjuk Ciccolinaként, de a későbbiekben is olyan nevek jönnek majd, mint Márkus Luca (Monique Covet), Gombó Viola Lotti (Michelle Wild) vagy Hermányi Mariann (Maya Gold). Rajtuk kívül is a magyar színészvilág krémje vonul fel – értelem szerűen nem feltétlenül szexis kontextusban.

Az első epizódban például nagy kedvencem, Kövesi Zsombor alakítja egy villanás erejéig Ricót, az olasz pornóproducert, akit többek között a Magyar mennyegzőben láthattunk. De a sorozatban feltűnik majd Csapó Virág, Járai Kira, Schell Judit, Nagy Zsolt, Nagy Ervin, Molnár Áron és Miller Dávid is.

A Birodalom dramaturgiája kicsit hasonlít egy felnőttfilmre: némi történet két szexjelenet között. Persze itt azért kőkemény akcióra ne számítsunk. Bár a meztelenség megkerülhetetlen, de maguk az akciók nyilván imitáltak. Ezzel együtt nem kevés vagányságra volt szükség a szereplők és az alkotók részéről, hogy ezt bevállalják.

A Birodalom elsősorban azoknak való, akiket érdekel ez a világ, és szívesen betekintenek a kulisszák mögé, de akik szeretnek felháborodni mások erkölcstelenségén, és dörgedelmes tiltakozó leveleket írni, vagy épp könyveket darálni, nos, ők sem fognak csalódni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
2024 egyik legjobb tini-krimisorozata folytatódik a Netflixen: Visszatért a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz
Valami nagyon nem stimmel egy tökéletes angol kisvárosban. True-crime podcast, eltűnt tanúk és egy újabb sötét titok: Pip és csapata visszatért, a nyomozás pedig veszélyesebb, mint valaha. Kritika.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. május 30.



A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz netflixes sorozat első évada pontosan azt nyújtotta, amit egy könnyed, mégis okosan felépített tinikrimitől várhatunk. Nem akart többnek látszani annál, ami: egy remek ritmusú, fordulatos „baby’s first whodunnitnak”, amely ügyesen vegyítette a fiatalos hangulatot a klasszikus nyomozós történetmeséléssel.

Talán emiatt is működött ennyire jól. Volt benne valami frissesség, valami szerethetően naiv lelkesedés, mintha az Eufória neonfényes fiatalos világába csöppent volna egy Agatha Christie-szerű rejtély.

Meglepő módon ez a kombináció szinte végig hibátlanul működött az első évadban. Ügyes zeneválasztás, remek vágás, jó színészválasztás és bumm, az első évad nézette magát.

Az egyik legnagyobb erőssége mégis az volt, hogy mennyire biztos kézzel vezette a nézőt. Feszes történetvezetés, a fordulatokat kellően ügyesen adagolták, a félrevezetések pedig pont annyira működtek, hogy a néző végig játékban maradjon. Emellett a kisvárosi környezet is rengeteget hozzáadott az atmoszférához: mindenki ismer mindenkit, az összes család rejteget valamit, és a látszólag idilli közeg alatt folyamatosan ott lappangott a feszültség.

A karakterek szerethetőek voltak, a színészek pedig meglepően erős alakításokat hoztak.

Emma Myers különösen kellemes meglepetésként hatott Pip szerepében. A Wednesdayből megismert hiperaktív, ultraharsány szerepét ügyesen levetkőzte. Még a brit akcentusát is könnyen elhittem, pedig amerikai színésznőről beszélünk.

A második évad viszont már eleve nehezebb helyzetből indul. Tipikus példája annak, amikor egy sikeres első könyv után kötelezővé válik a folytatás. Ez önmagában még nem probléma, hiszen rengeteg sorozat tudott már magasabb szintre lépni a második évadával. A kérdés inkább az, hogy van-e még mondanivaló, és tud-e új rétegeket hozzáadni a történethez. A nyitány alapján úgy tűnhet igen. A sokkoló cold open rögtön berántja a nézőt, majd a történet visszaugrik két héttel korábbra, amikor a kisváros még mindig az első szezonos Andie Bell-ügy következményeivel küzd.

Pip eközben a gyilkosságról podcastet készít, amelyben le akarja zárni az egész ügyet, és valamiféle feloldozást szeretne hozni a közösség életébe.

Ez egyszerre érdekes és kissé problematikus alapfelvetés. A modern true crime kultúra nyilvánvaló inspirációként lebeg a háttérben, és a sorozat próbál reflektálni arra, hogyan válik egy tragédia szórakoztató tartalommá. Csakhogy az új ügyben időnként nehéz komolyan venni azt, hogy Pip gyakorlatilag élőben osztja meg a nyomozását a hallgatóival. Egy ponton már szinte komikus, hogy a potenciális tettes is ugyanúgy követheti az eseményeket, mint bárki más. Ebben az ötletben lenne kreatív lehetőség, de a sorozat csak részben használja ki.

Jó érzés újra látni a régi szereplőgárdát, mert az első évad egyik legjobb eleme éppen a karakterek közötti dinamika volt. Pip és társai továbbra is tökéletesek együtt a képernyőn, még akkor is, ha néha már túlságosan hibátlannak érződnek. Van egy jelenet például a golfpályán, ami szinte tökéletesen összefoglalja a sorozat problémáját: a főszereplők mindig okosak, erkölcsösek, mindig a helyes döntést akarják meghozni. Emiatt néha nehéz valódi emberként tekinteni rájuk és nem egy mindent tudó Poirotra, vagy Miss Marple-re.

Ennél is nagyobb gond, hogy a forgatókönyv időnként mesterségesen butítja le a karaktereket azért, hogy működjön a cselekmény.

Bizonyos döntések egyszerűen logikátlanok, és csak azért történnek meg, hogy újabb konfliktus vagy veszélyhelyzet alakulhasson ki. Ez különösen a harmadik felvonásban válik zavaróvá, ahol a nagy drámai összeomlás már inkább frusztráló, mint feszült. A szereplők viselkedése több ponton teljesen irracionális, mintha a forgatókönyv hirtelen elfelejtené, hogyan építette fel őket korábban. Pedig addig a sorozat egész ügyesen működteti a klasszikus nyomozós formulát: Pip újra szimatolni kezd, ezúttal egy eltűnt szemtanú után, aki az első évad következményében tanúskodik és a történet szépen, lineárisan bontja ki az eseményeket.

A nagy rejtély önmagában nem rossz, sőt, vannak kifejezetten erős momentumai. A probléma inkább az, hogy a végső csavar egyszerre érződik kiszámíthatónak és hirtelennek. A sorozat próbál meglepni, de közben nem fektet elég hangsúlyt arra, hogy a lezárás valóban organikusan következzen a korábbi eseményekből. Emiatt a finálé nem üt akkorát, mint kellene. Az előző évad egyértelműen erősebb ezen a téren. Ám amiben zseniális továbbra is az a vágás. Ennyire kreatív vágást régen láttam Netflix sorozatnál.

A második szezon összességében ugyanabba a csapdába sétál bele, mint sok más hasonló folytatás.

Egyszerűen nem tud kilépni az első évad árnyékából, hiába tűnhet elsőre pozitívnak minden, de az új seprű nem seper annyira jól. Mindenből kapunk még egy kicsit: még több titkot, még több drámát, még nagyobb téteket, csak éppen az a frissesség hiányzik, ami az első részeket igazán különlegessé tette. Ettől függetlenül Poppy Cogan készítő tudta hogyan nyúljon Holly Jackson könyvsorozatához úgy, hogy megmaradjon az eredeti hangulata. Továbbra is egy kifejezetten szórakoztató, könnyen fogyasztható krimisorozat. Nem váltja meg a műfajt, és nem is lesz belőle generációs klasszikus, de egy közös esti nyomozgatásra tökéletes választás. Természetesen úgy hagyják abba, hogy bőséggel lehet folytatni. Sőt bedobnak egy nagy kérdőjelet a végére. Egy biztos, már most több zenét lementettem a Spotify listámba, amik a sorozat folyamán elhangzottak, pont úgy ahogy az első évad esetében is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk