prcikk: Hajléktalan volt, a barátnője öngyilkos lett, és sokan féltik a depressziója miatt – Jim Carrey 62 éves | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Hajléktalan volt, a barátnője öngyilkos lett, és sokan féltik a depressziója miatt – Jim Carrey 62 éves

Sok-sok éven át nevettette meg a világot, de ahogy az a legjobb komikusoknál gyakran lenni szokott, a legnagyobb nevettetők belül a legszomorúbb emberek. Jim Carrey egyesek szerint a világ egyik legkreatívabb és legszínesebb embere, és attól félnek, épp ez okozza majd a vesztét.


Jim Carrey az 1990-es és a 2000-es évek egyik legismertebb komikus színésze, aki olyan filmekkel szerzett hírnevet világszerte (és nagyjából egy pillanat alatt), mint az Ace Ventura: Állati nyomozoo, A Maszk vagy a Dumb és Dumber: Dilibogyók. És bár megnevettette az egész világot, sokan nem tudják róla, hogy a gyerekkora nem mindig volt tele viccekkel és önfeledt nevetéssel. Tinédzserként óriási kihívásoknak kellett megfelelnie, s többek között megtapasztalta azt is, hogy milyen a hajléktalanok élete. Tizenöt évesen otthagyta az iskolát, hogy gondnokként dolgozzon, mert csak így tudta eltartani nehéz sorsú családját.

Fiatalon Carrey abban talált vigaszt, hogy vicces arcokat vágott a tükör előtt. Elkezdett utánozni híres embereket, és rádöbbent, hogy van hozzá tehetsége.

Már tiniként stand upolni kezdett, és elindult azon az úton, amely során a földkerekség egyik legismertebb és legjobban fizetett színészévé vált.

Nehéz gyerekkor

James Eugene Carrey 1962. január 17-én született a kanadai Ontario államban, Newmarket városában. Négy gyermek közül ő volt a legfiatalabb. Édesanyja, Kathleen háztartásbeliként dolgozott, édesapja, Percy pedig zenész volt (szaxofonos) és könyvelő. Az élet nem volt könnyű Carrey-ék számára. Kathleen krónikus egészségügyi problémákkal küzdött, Percy pedig nehezen tudta eltartani a családját. A kis Jim azért kezdett el vicces arcokat vágni a tükör előtt, hogy megbirkózzon a mindennapi stresszel és nélkülözéssel. Már korán elhatározta, hogy komikusként sikeres és gazdag lesz. Mindössze tízéves volt, amikor levelet írt Carol Burnettnek, a Carol Burnett Show sztárjának, amelyben rámutatott, hogy ő már az imitációk mestere, és érdemes lenne adni neki egy szerepet a műsorban. Nagyon megörült, amikor kapott egy formanyomtatványos választ.

Carrey emellett a Monty Python társulat hatalmas rajongója is. 2014-ben megjelent a Monty Python's Best Bits (Mostly) című műsorban, és felidézte, milyen hatással volt rá Ernest Scribbler (akit Michael Palin alakított), aki halálra nevette magát A világ legjobb vicce című szkeccsben. A Radio Times szerint: „Azonnal látni fogod, miért: Palin alakítása kísértetiesen Carrey-s."

A család számára azonban ekkor még hátra volt a neheze. Jim tizenéves volt, amikor az apja elvesztette a munkáját, így Carrey-ék Newmarketből Toronto egyik külvárosába költöztek. Hogy meg tudjanak élni, Jim otthagyta az iskolát, és az egyik testvérével együtt takarítóként, gondnokként vállalt munkát. Csupán 16 éves volt ekkor. A pénzhiány miatt a család azonban elveszítette az otthonát, és egy ideig kénytelenek voltak sátorban, majd később lakókocsiban élni. Ez a nehéz időszak az életében állítólag nagyon feldühítette. Szerencsére úgy döntött, hogy a harag helyett a humorra koncentrál inkább, és ez volt az, ami végül megfordította a dolgokat. Később így viccelődött ezzel kapcsolatban: „Az édesapám elvesztette a munkáját, én pedig egy időre hajléktalanná váltam. Persze Kanadában nőttem fel, úgyhogy igazából csak kempingezni mentünk.”

‍Most nevess!

Carrey az első nagy áttörését közvetlenül azután élte meg, hogy a családja megtapasztalta a hajléktalanságot. A torontói Yuk Yuk's Comedy Clubban kapott lehetőséget a fellépésre. A People magazinnak adott 2017-es interjújában így nyilatkozott az élményről: „Felálltam, és előadtam egy szörnyű, elcsépelt számot. Eléggé kifütyültek.”

Azonban ez a nem túl fényes első fellépés sem állította meg őt. Folytatta a műsorszámok előadását, és 1979-re már teljesen ezzel kereste a kenyerét. Elmondása szerint még fel sem ocsúdott, s máris híres komikusok, köztük nagy példaképe, Rodney Dangerfield előfellépőjeként tündökölhetett.

Carrey ekkoriban főként kiapadhatatlan energiájáról, és az imitációs, megszemélyesítős repertoárjáról volt híres: Elvis Presley, Clint Eastwood, Sammy Davis Jr., Leonyid Brezsnyev, Jack Nicholson, Bruce Dern, Charles Bronson, James Dean, E.T., Breki, Miss Röfi... - a repertoár nagyjából kifogyhatatlan volt.

Majd megtalálták a filmszerepek is, az első vígjátékait (Introducing… Janet, All in Good Taste, Agylegény) még Kanadában forgatta, körülbelül 20 éves korában azonban elhagyta szülőföldjét, és Hollywoodba költözött, hogy tévés és filmes karriert futhasson be. Nem is telt el sok idő, és olyan, 1980-as évekbeli vígjátékokban kapott szerepet, mint az Utazó koporsó (1984) és a Csak egy harapás (1985). Majd felfigyelt rá Francis Ford Coppola (Előre a múltba – 1986) és Clint Eastwood (Holtbiztos tipp – 1988) is, A földi lányók csábítókban (1989) pedig Jeff Goldblum és Damon Wayans mellett játszott földönkívülit. Az 1990-es évek elején rendszeresen szerepelt az In Living Color című népszerű szkeccskomédia-műsorban, ami nemcsak Carrey, hanem olyan színésztársai, mint a Wayans fivérek, Jamie Foxx vagy Jennifer Lopez számára is ugródeszkának bizonyult a sztárság felé.

Jim azonban több volt egy szimplán vicces fickónál: okos volt, és értette az üzleti világ működését is. Még ha színpadi komikusként élvezte is a rivaldafényt, rájött, hogy hamarosan leáldozik a csillaga e téren, így inkább belevetette magát a filmkészítésbe. Teljes mértékben a mozgóképes karrierjére kezdett koncentrálni, és micsoda évet zárhatott 1994-ben! Talán azóta is ő az egyedüli, aki egy éven belül három mozifilmjével is hatalmas kasszasikert tudott aratni, Ace Venturaként, a Maszkként és Dumbként. Ráadásul A Maszkban nyújtott alakítása meghozta számára az első Golden Globe-jelölését is. Ironikus módon egyébként Carrey a pályafutása során két Golden Globe-díjat is nyert, de egyiket sem komédiáért: a Truman Show (1998) és az Ember a Holdon (1999) című filmekben nyújtott alakításaiért érdemelte ki a szobrocskákat.

1996-ban Carrey már 20 millió dolláros gázsit kapott A kábelbarát című film főszerepéért. Ez volt akkoriban állítólag a legnagyobb összeg, amit egy színésznek kifizettek (az már más kérdés, hogy a film végül nem lett túl sikeres).

Színészünk tehát hatalmas utat tett meg a fiatalkorában megtapasztalt küzdelmek után, és 32 éves korára fel tudott kapaszkodni a csúcsra. S egy jó ideig ott is maradt…

Elfogytak a viccek

‍1998-ban jött ki a Truman Show, amiért Carrey hajlandó volt kisebb gázsit felmarkolni a szokásosnál, annyira hitt Peter Weir filmjében. S bizony nézett is egy nagyot a szakma és a közönség, amikor meglátták, hogy Jim Carrey, az addig főként „grimaszoló hülyegyerek” ilyen drámai alakításra is képes. A Golden Globe az övé lett, Oscarra azonban nem is jelölték. Ráadásul a film is nagy kasszasikerré vált. A következő évben pedig Carrey folytatta újrapozicionálását Milos Forman (Száll a kakukk fészkére, Amadeus) filmjével, az Ember a Holdonnal, ami még nagyobb kritikai sikert hozott neki, valamint egy újabb Golden Globe-ot, Oscarra azonban nem is jelölték… megint.

Carrey-nek pedig megtetszett a komédiák és a drámák elegyítése a filmográfiájában, ezért ezen a vonalon haladt tovább az ezredforduló után (2000: Én és én meg az Irén, 2000: A Grincs, 2001: Mi lenne, ha?, 2003: A minden6ó, 2004: Egy makulátlan elme örök ragyogása, 2004: Lemony Snicket: A balszerencse áradása, 2005: Dick és Jane trükkjei, 2007: A 23-as szám, 2008: Az igenember, 2009: Szeretlek, Philip Morris).

Carrey aztán egyre kevésbé élvezte a filmezést, a 2010-es években nem is válogatott már olyan műgonddal, mint korábban, és bár abszolút maradt a mozik vásznain, csupán halovány árnyéka volt egykori önmagának olyan filmjeivel, mint a Mr. Popper pingvinjei (2011), A fantasztikus Burt Wonderstone (2013), a Kick-Ass 2 (2013), a Dumb és Dumber kettyó (2014) vagy a valóban borzalmasra sikeredett Sötét bűnök (2016), ami után négy évre vissza is vonult a mozifilmektől. Ekkoriban már sokat lehetett hallani súlyos depressziójáról is, egyre furcsább kinézettel jelent meg különféle tévéshow-kban (például hatalmas szakállat növesztett), és a filmezés helyett inkább festegetni kezdett.

Majd 2018-ban újra összeállt az Egy makulátlan elme örök ragyogása rendezőzsenijével, Michel Gondryval, hogy elkészítsék (vélhetően mindkettejük számára terápiás céllal) a Most nevess! című keserédes sorozatot, ami végül két évadot élt meg.

Az utóbbi nyolc évben pedig csupán két ízben láthattuk a mozikban: a Sonic, a sündisznó két részében (2020, 2022), amelyek kedvéért bevállalta a főgonosz Dr. Robotnik szerepét, és egy kis időre újra felidézte számunkra régi tündöklésének esszenciáját.

A nők előtte és utána

Carrey eddig kétszer volt házas. Először a pincérnőből színésznővé lett Melissa Womert vette el 25 évesen, 1987. március 28-án, közös lányuk, Jane Erin Carrey pedig még ugyanazon év szeptemberében jött a világra. Carrey és Womer azonban 1995-ben, tehát nem sokkal azután, hogy Jim világhírű lett, elváltak. Sokak szerint ehhez köze volt a színésznő Lauren Hollynak, akit Carrey a Dumb és Dumber: Dilibogyók forgatásán ismert meg, s állítólag rögtön egymásba szerettek. 1996 szeptemberében álltak végül az oltár elé, a házasságuk azonban kevesebb mint egy évig tartott.

Az ezredforduló tájékán Carrey eljegyezte Renée Zellwegert (vele az Én és én meg az Irénen dolgozott együtt), de az ő kapcsolatuk sem tartott sokáig (1999-től 2000-ig), majd a következő években rövid szerelmi viszonyt folytatott például Laurie Holdennel, January Jonesszal vagy az orosz prímabalerinával, Anasztázia Volocskovával. 2005-ben jött végül az új nagy szerelem a modell és színésznő Jenny McCarthy személyében, akivel öt éven át együtt voltak, s 2010-ben szakítottak, de állításuk szerint jó barátok maradtak.

Carrey ezt követően 2012-ben találkozott az ír sminkmesterrel, Cathriona White-tal, akivel három évig randiztak, majd már a szakításuk után White-ot receptre kapható gyógyszerek túladagolása miatt holtan találták. A Los Angeles-i megyei orvosszakértő öngyilkosságnak minősítette a halálát, és Carrey volt az egyik koporsóvivő a temetésén Írországban.

Azóta Jimnek csupán egy-két rövidebb kapcsolata volt (Natalie Gal, Ginger Gonzaga), jelenleg azonban hivatalosan szingli. Nem mellesleg pedig már 2010, vagyis 47 éves kora óta nagypapa is, a lánya, Jane ugyanis akkor hozta világra a fiát, Jacksont‍.

„Elég belőlem”

2022 áprilisában, tehát akkor, amikor mozikba került a Sonic, a sündisznó 2, Jim Carrey bejelentette: azt tervezi, hogy visszavonul a színészkedéstől. S hogy ezt mennyire gondolja komolyan? „Nos, visszavonulok. Igen, valószínűleg. Elég komolyan gondolom. Attól függ. Ha az angyalok hoznak valami arany tintával írt forgatókönyvet, ami azt mondja nekem, hogy nagyon fontos lesz az embereknek, akkor lehet, hogy folytatom az utam, de most biztosan szünetet tartok. Nagyon szeretem a csendes, spirituális életemet, valamint vászonra vinni a festéket, s úgy érzem – ez pedig olyasmi, amit talán soha nem hallasz más hírességektől –, hogy nekem ennyi elég volt. Eleget tettem. Elég belőlem."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A cenzúra soha nem látott méreteket ölt” – letiltották Molnár Áronék filmjét egy kispesti gimnáziumban
A kispesti gimnázium igazgatója nem engedélyezte az Itt érzem magam otthon vetítését. Szarka Judit tanár vitatja, a főszereplők külön vetítésre hívják a diákokat. Az igazgató döntésére a film két főszereplője, Lovas Rozi és Molnár Áron is reagált.


A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium igazgatója a közelgő választásokra hivatkozva nem engedélyezi az Itt érzem magam otthon című film levetítését az iskola hagyományos rendezvényén – írta a Telex.hu egy olvasói levél nyomán. Az eseményt szervező tanár szerint a szakmai kompetenciáját kérdőjelezték meg, a film főszereplői pedig cenzúrát emlegetnek, és külön vetítésre hívják a diákokat.

Az ügy előzménye, hogy az iskola médiaszakos tanára, Szarka Judit a tavaszi szünet előtti mozimaratonra tervezte bemutatni Holtai Gábor filmjét. A rendező személyesen, a saját laptopjáról vetítette volna le az alkotást, ami után beszélgetett volna a diákokkal. Múlt pénteken azonban az igazgató behívatta a tanárt, és közölte vele a döntését.

„Azt mondta, hogy bár nem látta a filmet, utánaolvasott a kritikáknak, és nem vetíthetjük le, mert ez aktuálpolitikai film” – idézte fel a történteket Szarka Judit, aki szerint éles, de kulturált vita alakult ki köztük. Az igazgató később propagandafilmnek is nevezte az alkotást, és bár a vetítést a „választás előtti érzékeny időszakban” nem engedélyezte, egy májusi időpontot lehetségesnek tartott.

A tanár, aki közel harminc éve szervezi a rendezvényt, a szakmai szabadsága megsértésének éli meg a történteket. „Mozgóképkultúrát és médiát tanító tanárként én választom meg milyen filmeket érdemes levetíteni a diákoknak, és minden évben szempont számomra, hogy legyen közöttük friss alkotás. Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmjét kétszer láttam, és azt gondolom, remek parabola ez a diktatúra természetéről” – mondta Szarka, aki hangsúlyozta, a pártpolitizálás nem volt célja. Úgy érezte, a döntéssel a kompetenciáját vonták kétségbe.

Az Itt érzem magam otthon helyett végül egy másik pszichothrillert, a Mesterjátszmát vetítik le. A diákok többsége úgy reagált a cserére, hogy vagy még nem szavazhatnak, vagy ha igen, akkor sem egy film fogja megváltoztatni a véleményüket.

Az igazgató döntésére a film két főszereplője, Lovas Rozi és Molnár Áron is reagált:

Szégyennek nevezték a történteket, és közölték, ha a jelenlegi kormány marad, a cenzúra erősödni fog. „Ezért a cenzúra soha nem látott méreteket ölt majd, ha nem váltjuk le ezt a rendszert” – üzenték. A két színész egyúttal meghívta a gimnázium diákjait egy nyilvános vetítésre, ahol közönségtalálkozót is tartanak nekik.

A film producere, Farkas Ádám elmondta, kedves gesztusnak tartották a felkérést, de a lemondás után már nem az ő dolguk vizsgálni a döntés hátterét. A rendező, Holtai Gábor nem kívánt reagálni az igazgató minősítésére, és szerinte a helyzetet úgy kell kezelni, hogy az ne okozzon problémát a tanároknak és a diákoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Hevér Gábor is csatlakozik az újrainduló Heti Hetes csapatához
Újabb névvel bővült a visszatérő Heti Hetes stábja. A műsorvezető Nagy Ádám, Majka és Hajós András mellett a népszerű színész, Hevér Gábor is helyet foglal majd a műsorban.


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, visszatér a Heti Hetes az RTL-re. A megújult műsor házigazdája a JÓLVANEZÍGY és Fókuszcsoport YouTube-csatornákról ismert Nagy Ádám lesz. Az már korábban biztossá vált, hogy a hetesfogatban helyet kap Hajós András és Majoros Péter Majka is. Az RTL azt ígérte, a teljes névsort a választásokig hátralévő időben folyamatosan hozzák nyilvánosságra.

Hétfő reggel újabb névvel bővült a műsor stábja: az RTL bejelentette, hogy Hevér Gábor is csatlakozik a műsorhoz.

„Helló Hevér Gábor, helló Heti Hetes! Reszkess, közélet, mert az RTL április 12-től újra tálalja a feketelevest!”

– írták az RTL közösségi oldalán.

Kép forrása: RTL Facebook

A csatorna múlt héten közölte, hogy a legendás közéleti-szatirikus műsor az országgyűlési választások estéjén, április 12-én, az urnazárást követően 19:30-kor tér vissza a képernyőre. A premiert követően az adások vasárnap esténként 21:00-tól lesznek láthatók az RTL-en, és ezzel egy időben felkerülnek az RTL+ Premium streamingplatformra is.

A bejelentés óta élénk vita alakult ki a műsor időzítéséről. Puzsér Róbert publicista szerint az, hogy a műsort csak a szavazóhelyiségek bezárása után tűzik képernyőre, politikai óvatosságra és gyávaságra utal. Erre Majka egy videóban reagált, ahol azzal érvelt, hogy a döntés éppen a felelősségről szól, mivel a kampánycsend után már nem akarták befolyásolni a választókat. A vitába vasárnap Hajós András is beszállt, aki kollégájával szemben Puzsérnak adott igazat.

A Heti Hetes eredetileg 1999 és 2016 között futott az RTL Klubon, így közel egy évtizedes szünet után tér vissza a képernyőre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nagyon rossz előérzetem van – a hetedik részig érdemes türelmesnek lenni az új netflixes rémálom-horrorsorozattal!
Egy menyasszony rémálma, egy furcsa család és egyre nyomasztóbb a légkör. Minden adott egy erős horrorhoz. Mégis, a sorozat hosszú epizódokon át alig halad előre, mintha direkt húzná az időt. Aztán hirtelen magához tér, és amit kapunk, azt igencsak megköszönjük!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. március 31.



A Netflix új horrorsorozata már az első pillanatban gyanús: amikor egy produkciót úgy próbálnak eladni, hogy „a Stranger Things alkotóitól”, ott érdemes egy kicsit hátra lépni.

Ez a marketingfogás ugyanis gyakran inkább hangzatos címke, mint valódi kreatív jelenlétet jelez. Itt csak Stranger Things-pénz van, nem alkotók.

Nem meglepő tehát, hogy a sorozatnak valójában kevés köze van a Duffer-tesókhoz és ahhoz a fajta atmoszférához és történetvezetéshez, amely a Netflix sikersorozatát megalapozta.

Az indítás ugyanakkor kifejezetten ígéretes. Egy feszült véres, úgynevezett „cold open” jelenettel kezdünk, amely azonnal felkelti az érdeklődést a nyomasztó hangulatban. A történet középpontjában egy fiatal nő áll, aki élete egyik legfontosabb eseményére, az esküvőjére készül. Ám ez az élmény hamar rémálommá válik. A menyasszony teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül: a leendő férje családja uralja az eseményeket, ő maga pedig szinte teljesen elveszíti az irányítást a saját élete felett.

Ez az alaphelyzet önmagában is feszültséggel teli, és kiváló kiindulópont lehetne egy erős pszichológiai thrillerhez.

A sorozat egyik legnagyobb erénye az atmoszférateremtés. Az első epizódokban folyamatosan jelen van egy fojtogató, kellemetlen érzés, amely a családi dinamika torzulásából fakad. A néző szinte együtt szenved a főhőssel, miközben egyre mélyebbre merül ebbe az idegen és ellenséges közegbe. A szereplők többsége szándékosan furcsa, kiszámíthatatlan és zavarba ejtő, ami hatékonyan erősíti a bizonytalanság érzetét.

A központi párost alakító Camila Morrone és Adam DiMarco között működik a kémia, hitelesen hozzák a szerelmespárt, akik egyre abszurdabb helyzetbe sodródnak. A mellékszereplők közül különösen emlékezetes Gus Birney idegesítően túljátszott sógornője, aki egyszerre irritáló és szórakoztató jelenség. Jennifer Jason Leigh pedig láthatóan élvezi a manipulatív anyós szerepét, még ha karaktere idővel háttérbe is szorul.

A családfőt alakító Ted Levine jelenléte pedig már önmagában hordoz egyfajta fenyegető aurát, amelyet korábbi szerepei csak tovább erősítenek. (Ő volt Buffalo Bill A bárányok hallgatnakban.)

A horror azonban igazán lassan kerül a felszínre. A sorozat tempója ugyanis kifejezetten lassú, sokszor indokolatlanul vontatott. A történet apránként adagolja az információkat, ami egy bizonyos pontig működhetne, ám itt gyakran inkább frusztrálóvá válik. A folyamatos félrevezetések és ál-nyomok (red herringek) nem annyira izgalmasak, mint inkább fárasztóak, és időnként az az érzésünk támad, hogy a készítők szándékosan hülyének nézik a nézőt, visszatartják az információkat, nem pedig ügyesen építik a rejtélyt.

Ez a fajta történetvezetés különösen a horror műfaján belül problémás. A feszültség ugyanis nem fokozódik, hanem inkább szétaprózódik. A sorozat első felében alig találunk valóban emlékezetes vagy ijesztő jeleneteket, a jumpscare-ek pedig inkább kötelező elemként vannak jelen, mintsem valódi hatásként. Az egész inkább kellemetlen, mint félelmetes horror élmény.

Tematikáját tekintve a sorozat ambiciózus. A történet, a házasság, a generációs traumák és az identitásvesztés kérdéseit próbálja horrorba csomagolni.

Ez önmagában izgalmas vállalkozás, és nem példa nélküli: az It Follows például hasonló módon emelt be társadalmi és pszichológiai rétegeket a műfajba. Itt azonban az allegória túlságosan is direktnek és túlgondoltnak hat. Az üzenetek nem organikusan épülnek be a történetbe, hanem sokszor szinte didaktikusan kerülnek a néző elé. Pedig a forgatókönyvet jegyző Haley Z. Boston több ígéretes horrorban is benne volt az utóbbi időben (Guillermo del Toro: Rémségek tára és A cseresznye vadiúj íze).

Amit viszont a képernyőn látunk, az működik, kifejezetten figyelemre méltó a technikai megvalósítás. A sorozat látványvilága igényes, a fényképezés kimondottan szép, a kameramunka, a helyszínek, a világítás és a vágás pedig professzionális. Egyértelmű, hogy a készítők nagy hangsúlyt fektettek a vizuális megvalósításra. Éppen ezért különösen sajnálatos, hogy mindez nem párosul egy erősebb, feszesebb forgatókönyvvel. Legalább is az első felében.

Az igazi fordulat aztán a sorozat vége felé megérkezik. A hetedik epizódtól kezdve hirtelen felgyorsulnak az események, a történet lendületet kap, és valódi feszültség kezd kialakulni.

Az addig lassan csordogáló narratíva egyszer csak életre kel, és egy sokkal izgalmasabb, koncentráltabb élményt nyújt. A finálé kifejezetten erősre sikerült: egyszerre működik horrorcsúcspontként és érzelmi lezárásként. Az utolsó előtti epizód különösen emlékezetes, hiszen egyfajta kamaradrámává alakul, amelyben a párkapcsolati dinamika kerül a középpontba, mindezt horrorisztikus keretbe ágyazva. Bár nem minden megoldás tökéletes, például a digitális effektek néhol kilógnak az összképből (főleg a CGI vér…), a befejezés mégis képes részben ellensúlyozni a korábbi hibákat.

Összességében ez a sorozat tipikus példája annak, amikor egy erős alapötlet és kiváló technikai kivitelezés nem találkozik megfelelő történetmeséléssel és tempóval.

Az első epizódok lassúsága és túlbonyolítottsága sok néző türelmét próbára teheti, ám aki kitart, egy kifejezetten erős befejezést kap jutalmul.

Nem hibátlan élmény, sőt, sok szempontból kifejezetten egyenetlen, de a végére összeáll annyira, hogy érdemes legyen beszélni róla.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Szexuális perverziók, szvingerezés, gyilkosság – A DTF St. Louisban David Harbour és Jason Bateman keverednek bele egy mocskosul vicces játszmába
Az alábbi kritikából kiderül, hogy minek a rövidítése a DTF, és az is, hogy mennyi epizódonkénti fordulattal kalkulálhatnak a nézők. Spoiler: sokkal.


Két sorozattitán, Jason Bateman és David Harbour egyesítették erőiket, hogy létrejöjjön a DTF St. Louis című sorozat, amely lehetőséget adott nekik, hogy komikus és drámai készségeiket egyaránt csatarendbe állíthassák. Batemant vígjátékszínészként ismerhettük meg Az ítélet: családban (amely 2008 és 2019 között 5 évadot élt meg), illetve olyan mozifilmekben, mint az Édes kis semmiség, a Kidobós, a Szakíts, ha bírsz, a Hancock, a Páros mellékhatás, a Sejtcserés támadás, a Förtelmes főnökök vagy a Testcsere. Majd jött a nagy karrierfordító projekt, a 2017-ben indult Ozark című sorozat, amelyben Bateman egy eddig nem, vagy csak ritkán látott oldalát mutatta meg: a főhős drámai színészét (oké, egy kicsit előtte, a 2015-ös Az ajándékkal már rendesen meg tudta lepni a közönséget, az igaz). Az Ozarkkal egyrész visszatalált a szériákhoz, másrészt újrakalibrálta a pályáját, így azóta láthattuk őt – ráadásul nemcsak színészként, hanem forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is akár – A kívülállóban (2020) vagy legutóbb a Fekete nyúlban (2025) is nagyot játszani komoly szerepekben.

David Harbour pedig sokáig az örök mellékszereplő volt (Világok harca, Túl a barátságon, A Quantum csendje, Zöld Darázs, A védelmező, Fekete mise, Suidice Squad: Öngyilkos osztag stb.), mígnem megkapta Hopper seriff szerepét a Stranger Thingsben, s lám, hirtelen főszereplőt faragtak belőle.

Akciósztár lett a Hellboyjal (2019) és a Vérapóval (2022), illetve szuperhős a Fekete Özveggyel (2021) és a Mennydörgők*-kel (2025). A Stranger Things olyan magaslatokba katapultálta Harbourt, hogy még jó ideig kedvére válogathat a szerepek közül. Főképp, ha olyasmiket választ, mint Batemannel közös új projektje, a DTF St. Louis, amit már jó ideje szerettek volna összehozni. Harbour különösen, mivel ez az első sorozatos munkája executive producerként. Eredetileg ő és Pedro Pascal játszották volna a főszerepeket, Pascal azonban kiesett a projektből, s így került a helyére Bateman.

A DTF St. Louis mindenese (értsd kreátora, írója, rendezője) egyébként Steve Conrad, akit főként olyan filmek forgatókönyvírójaként ismerhetünk, mint Az időjós (2006), A boldogság nyomában (2006), a Walter Mitty titkos élete (2013) vagy Az igazi csoda (2017).

S ahogy e listából is látható, Conrad igen rutinos már a humoros és drámai képsorok ügyes összecsiszolásában, a könnyes-vicces filmjeiben való jártasságát pedig ezúttal is kamatoztatni tudta.

A DTF St. Louis három középkorú (kb. az ötvenes éveikben járó) ember története. Clark Forrest (Bateman) St. Louis ismert és népszerű időjósa, aki megkapja maga mellé jelelőnek Floyd Smernitch-et (Harbour). Ők ketten a közös munka során jól összebarátkoznak, közel kerülnek egymáshoz a magánéletben is. Mindketten házasok, de Floyd felesége, Carol (Linda Cardellini) lesz a harmadik kerék a történetben.

Clark és Floyd ugyanis kipróbálják a DTF (azaz Down to Fuck) nevű társkereső alkalmazást (nevéből adódóan főként szexuális célból hozza össze az embereket), hogy megfűszerezzék egy kicsit a kihunyóban lévő házasságaikat. Majd Carollal kiegészülve kialakul köztük egy szerelmi háromszög, ráadásul az egyikük nemsokára halálát leli furcsa és látszólag megmagyarázhatatlan körülmények között. Ennél többet pedig nem is árulunk el a cselekményről, mivel a DTF St. Louis egyik nagy erénye, hogy folyton meg tudja lepni a nézőt.

Csak az első epizódban több minden történik, mint más sorozatok teljes hossza alatt, és ez nem vicc.

Erős felütést kapott tehát a széria, s bár a soron következő részekben egy kicsit már visszafogják a csavarok adagolását, azért így sem kell bánkódnunk, minden etapra jutnak meglepetések bőven. Mindig más kerül a gyanú középpontjába, illetve flashbackekben folyamatosan tárulnak fel előttünk a szereplők közti események, átverések, idézőjeles hátbaszúrások, valamint egy barátság krónikájának fejezetei.

A gyilkos után nyomozó Donoghue Homer (Richard Jenkinsnek mindig nagyon örülünk) és Jodie Plumb (Joy Sunday a Wednesday Biancájaként szerzett hírnevet magának) képviselik a nézőket, velük együtt próbáljuk mi is felderíteni, hogy mi mindent történhetett e három ember között, ami idáig vezetett.

David Harbour egyébként Hopper seriff mellett élete legjobb alakítását nyújtja a végtelenül kedves és odaadó, de súlyos önbizalomhiánnyal küzdő Floydként, aki mindenkin segíteni akar, csak magán nem tud. Jason Bateman kellemesen kiismerhetetlen Clarkként, aki látszólag valóban fontosnak tartja Floyd barátságát, mégis lefekszik a feleségével, és amúgy is van benne valami zavaró sunyiság. Linda Cardellini pedig egyfajta kertvárosi femme fatale-ként tetszeleg Carolként, aki boldogtalan a házasságában, és elhisszük róla, hogy ügyesen manipulálja a környezetét a kénye-kedve szerint.

Hármójuk szerelmi, barátsági, megbízhatósági és önzési tánca a DTF St. Louis, amelynek egészen sajátos (és abszolút működő) humora van, amelybe egy szempillantás alatt belevegyülhet az izgalom és a dráma is. Egy furcsa, de imádnivaló krimis műfajmix.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk