SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Hajdú Péter keményen visszavágott a nagymamapornós vádakra

Végtelenül gusztustalannak tartja a történteket.


Tovább dagad a Hajdú Péter távozásával kapcsolatos botrány.

Mint azt mi is megírtuk, a Borsnak névtelenül nyilatkozó volt munkatársak állítása szerint Hajdú Péter cége késve utalta a Frizbi készítéséért járó fizetéseket a stábnak, a műsorvezető folyamatosan konfrontálódott a kollégáival.

Egyikük azt állította, hogy a közös munkahelyi cseten nem odaillő dolgokat küldözgetett a műsorvezető. A névtelenül nyilatkozó személy azt mondta a Borsnak: "A médiában dolgozunk, nem vagyunk vaskalaposak, de gondoljanak csak bele, milyen érzés lehetett meglátni a pornóvideóból kivágott képet, aminek egy nagymamakorú néni a főszereplője."

Hajdú Péter a hivatalos Facebook-oldalán tette közzé

a róla megjelentekkel kapcsolatos véleményét és a reakcióját:

"Végtelenül undorító és gusztustalan dolog nyilvánosságra hozni egy szerkesztőségen belüli belső csetelést.

Ez ma megtörtént, és borzasztóan szégyenlem magam.

De talán annyi mentségem van, hogy kollégák vagy barátok közötti üzenetváltások szinte soha nem kerülnek nyilvánosságra.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez egy több, mint fél éves whatsappolás és ebben a körlevelezésben az ATV vezetői közül senki nem vett részt, így erről ők is most értesültek. Ergo hülyeség, hogy emiatt távoztam volna, hiszen akkor nem csak én nem folytatnám a jövőben a csatornánál.

Szóval elnézést kérek, ha valakit megbántottam, és mielőtt tovább pörögne ez a belső cset sztori, még egyszer jelzem, hogy erről sem a tulajdonosi kör, sem a csatorna vezetőség nem tudott!"

Hajdú Péter május 2-án, a Rádió 1-en, Sebestyén Balázséknak is elmondta a történteket az ő szemszögéből. Balázs, mielőtt beszélgetett volna vele, azt kérdezte a többiektől az adásban, hogy nem úgy tűnik, mintha valaki állandóan Hajdú Péter után nyúlna még a távozása után is?

Miután felhívták a tévés műsorvezetőt, Hajdú Péter azt mondta, hogy nem rúgták ki, hanem maga távozott az ATV-től, erről megvan a levele is.

Személyes okból döntött így, de nem akar beszélni róla. Azt is elmondta, hogy az ominózus chat-beszélgetés 2017 októberében zajlott, egy vicces beszélgetésről volt szó, előzménye is volt, és nem is az általa küldött, poénnak szánt fotóval fejeződött be.

"A pofám leszakad, hogy egy belső chatet nyilvánosságra hoznak, ez valami döbbenetes"

– fakadt ki a rádióműsorban Hajdú Péter, hozzátéve: ő ugyan nem szokott visszafelé köpködni, de kénytelen lesz megvédeni magát, mert úgy érzi, le akarják járatni. Azt mondta, tudja is, hogy kicsoda.

A felvételen 1 óra 20 perc után következik a Hajdú Péterrel folytatott beszélgetés.

Via: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Péter Szabó Szilvia is megszólalt az NKA-botrányról: A támogatásnak kiegészítésnek kellene lennie, nem pedig egy működés alapjának
A NOX énekesnője személyes hangú posztban írt a Nemzeti Kulturális Alap körüli botrányról. Szerinte a milliárdos, nem nyilvános pályázatokon kiosztott pénzek sértik az igazságérzetet és egyenlőtlen helyzetet teremtenek a piacon.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 03.



Péter Szabó Szilvia, a NOX énekesnője azt írta a Facebookon, hogy az elmúlt napokban felszínre tört NKA-s ügy kapcsán olyan személyes tapasztalatai és gondolatai vannak, amiket már nem tud magában tartani. Úgy véli, előadóként nagyon is tisztában van azzal, milyen sokat jelentenek a pályázati források a kultúra különböző területein dolgozóknak. „Engedjétek meg, hogy én most zenei előadóként, a saját területemről, a saját tapasztalataimból kiindulva írjak erről” – fogalmazott. Kifejtette, hogy

ezek a források nemcsak lehetőséget, hanem biztonságot is adnak, és sokszor az egyetlen kapaszkodót jelentik egy-egy álom megvalósításához.

Az énekesnő azt írta: a NOX, bár sokszor nehezen, de piaci alapon tud működni. „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a NOX (bár sokszor nehezen) piaci alapon tud működni, abból, amit az elmúlt hosszú évek alatt létrehoztunk és abból a bizalomból, amit a közönségünktől, Tőletek kapunk” – írta, hozzátéve, hogy emellett értékalapú szponzori együttműködéseik is vannak, amelyekre büszkék.

Ugyanakkor állítja, egy produkció színvonala és léptéke sok esetben azon is múlik, hogy a piaci bevételek mellett rendelkezésre állnak-e plusz források. Azt gondolja, egy ésszerű, szakmai alapon megítélt támogatás pont arra lenne hivatott, hogy hozzá tudjon tenni mindehhez.

Szerinte a támogatásnak kiegészítésnek kellene lennie, nem pedig egy működés alapjának, mert ha valaki kizárólag erre épít, az már eltorzítja a pályát.

Péter Szabó Szilvia kiemelte, hogy a szakmában nagyon sokaknak ez nem lehetőség, hanem valódi létkérdés. Példaként a Varidance-t, a NOX tánckarát említette, amely szerinte az ország egyik legtehetségesebb és legprofibb táncművészeti társulata. „Ők is azok közé tartoznak, akiknek ezek a támogatások tényleg azt jelentik, hogy tudnak-e működni, tudnak-e próbálni, próbahelyet biztosítani, tudnak-e előadásokat létrehozni” – magyarázta. Véleménye szerint a nem nyilvános pályázatokon kiosztott milliárdos összegek töredéke is évekre biztosítaná a társulat működését.

Az énekesnő elgondolkodtatónak tartja, ha a döntéseknél az számít, ki képviseli a hazaszeretetet és a hagyományokat.

„Mert amit mi képviselünk, amit a Varidance képvisel, amit rengeteg pályatársam képvisel a színpadon, az akkor micsoda?!” – tette fel a kérdést, majd idézett a tánckar alapító okiratából, amely a magyar néptánchagyomány népszerűsítését tűzi ki célul. „Nem kérdésként mondom, inkább csak egy fájó gondolatként, mert sokszor pont azok a tehetségek maradtak ki, akik nap mint nap ezért dolgoznak” – fűzte hozzá.

„Ehhez képest különösen nehéz most szembesülni azzal, hogy milyen arcpirító aránytalanság és szakmaiatlanság mentén kerültek kiosztásra ezek a hihetetlen mértékű támogatások. Döbbenet!” – írta.

Az énekesnő állítja, a saját bőrén tapasztalja, milyen költségekkel jár egy arénakoncert, és elmondása szerint még 8–10 ezer nézőnél sem biztos, hogy nullára kihozható egy ilyen show. Közben úgy látja, a másik oldalon egyes előadókhoz vagy a hozzájuk kapcsolható személyekhez olyan mértékű támogatás kerül, amely mellett a kockázatok gyakorlatilag eltűnnek.

„Ezt nem azért mondom, hogy bárkit megbántsak, de ezt nagyon nehéz elfogadni, mert az ember igazságérzetét egyszerűen bántja és szerintem ezzel nem vagyok egyedül a szakmában. Mert ez így nagyon erősen torzítja a versenyt a piacon” – vélekedett.

Bevallása szerint sokszor érezték úgy, mintha szélmalomharcot vívnának, és látja, hogy rengeteg zenekar és előadó jár ugyanebben a cipőben. Hangsúlyozta, hogy a NOX soha nem kapott ilyen nagyságrendű támogatásokat. „Voltak kisebb pályázati forrásaink egy-egy dalra, videóklipre vagy koncertre, de ezek teljesen más léptékek voltak. Pár százezer forintos támogatások” – részletezte, kiemelve, hogy ezek minden esetben nyilvános és átlátható pályázatok voltak. Talán ezért is ennyire nehéz most ezt látni. „Nem is felháborít, inkább elkeserít, hogy egy rendszer így tud(ott) működni” – írta, hozzátéve, hogy így nem ugyanarról a rajtvonalról indulnak a kulturális szféra szereplői.

Péter Szabó Szilvia szerint a Nemzeti Kulturális Alap létezése fontos és szükséges, de meg kell újulnia. „Pont ezért lenne fontos, hogy meg tudjon újulni, hogy valóban azt a célt szolgálja, amiért létrejött” – zárta gondolatait. Posztja végén kijelentette: „Mert végső soron mindannyian ugyanazért állunk színpadra. A közönség szeretetéért, az értékeink megőrzéséért és újak teremtésért. A kultúra Mindenkié!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Személyesen semmilyen anyagi részesedésem nem származott belőle” - Mága Zoltán reagált az NKA-botrányra
A világhírű hegedűművész a közösségi oldalán reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körül kirobbant vitára. A posztban tisztázta, hogy a támogatás egy 100 állomásos koncertsorozat megvalósítását szolgálja, nem az ő személyes gazdagodását.


Mága Zoltán hegedűművész a közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben az őt és a munkájához köthető szervezeteket érintő, Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatokkal kapcsolatos állításokra reagált. Az ügy azután kapott nagy nyilvánosságot, hogy Molnár Áron színész többek között Tóth Gabit és Pataky Attilát is megnevezte, mint az NKA vitatott támogatottjait. A vita nyomán azóta az NKA bizottságából Vidnyánszky Attila is távozott, ezzel a 11 tagú testületből négyre nőtt a lemondók száma.

Mága Zoltán a posztjában azt írta, a sajtóban és a közösségi térben megjelent találgatások miatt fontosnak tartja, hogy néhány dolgot egyértelműen rögzítsen. Hangsúlyozta, hogy a döntések meghozatala nem a pályázók felelőssége.

„Az NKA támogatásából személyesen semmilyen anyagi részesedésem nem származott, abból tiszteletdíjban nem részesültem és a támogatási összegből saját részemre semmilyen kifizetés nem történt” – írta, hozzátéve, hogy a jótékonysági eseményeken díjazás nélkül lépett fel.

A hegedűművész felidézte, hogy 2025-ben többször is megkeresték a kulturális minisztériumot, hogy megoldást találjanak a 2026-os zenekari produkcióik fenntartására. Elmondása szerint a minisztériumtól azt a tájékoztatást kapták, hogy a közvetlen finanszírozásra nincs lehetőség, de jelezték, hogy az NKA keretein belül pályázhatnak. „Ennek alapján azt javasolták, hogy egy nagyszabású koncertsorozat keretében, pályázati úton kíséreljük meg a program finanszírozását” – áll a bejegyzésben.

Mága Zoltán szerint a kiterjedt adminisztratív folyamatot a számos hazai és nemzetközi fellépése mellett már nem tudta felelősséggel vállalni. A feladattal Földházi Balázst bízta meg, akiről egy elterjedt állítást is tisztázott.

„Ezért Földházi Balázs, aki nem a fotósom, jelezte, hogy szívesen vállalja a program szakmai koordinációját és a pályázat benyújtását. Ennek érdekében valóban új céget alapított, amelyen keresztül a pályázat beadásra került” – közölte.

Hozzátette, Földházi Balázs hosszú évek óta vesz részt nagyszabású produkciók szervezésében.

A programról azt írta, több mint 100 koncertet céloz meg itthon és külföldön, a magyar zenei és kulturális értékek népszerűsítésére. A fellépők között olyan művészeket sorolt fel, mint Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Molnár Piroska, Szacsvay László, Reviczky Gábor és Koncz Gábor. Eddig, mint írja, több száz művész és szakember dolgozott a rendezvényeken, és az év végéig még több mint 50 koncert várható.

Külön kiemelte a jótékonysági jelleget, szerinte felléptek beteg gyermekek, kórházak, hátrányos helyzetű fiatalok és templomfelújítások támogatására is.

A program célja a magyar kultúra értékeinek megőrzése, a művészek foglalkoztatása, a fiatal tehetségek támogatása és a közösségek megerősítése.

Azt is bejelentette, hogy a produkciós cég a következő hónapokban további fellépési lehetőségeket biztosít, és várják a tehetséges fiatalok jelentkezését.

Zárásként Mága Zoltán úgy fogalmazott, a kultúra összeköt, és hálás minden olyan kezdeményezésért, amely a magyar művészeket segíti. „A támogatási keret nem egyetlen személy vagy előadó támogatását jelenti, hanem egy országos léptékű, 100 állomásos koncertsorozat teljes körű megvalósítását szolgálja” – szögezte le, hozzátéve, hogy a program több ezer közreműködő munkájára épül, és a támogatás az ő tiszteletdíjukat és a professzionális megvalósítás költségeit fedezi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szívmelengető családi fotóval üzent Szinetár Dóra az 50 éves Bereczki Zoltánnak
Szinetár Dóra az Instagramon köszöntötte volt férjét, Bereczki Zoltánt, aki a hétvégén lett 50 éves. A meghitt poszt egy érzelmileg megterhelő időszakban, az énekes édesapjának halála után született.


Meghitt hangvételű, családi fotóval ellátott posztban köszöntötte Szinetár Dóra az 50. születésnapját ünneplő Bereczki Zoltánt, akivel közös lányuk révén a válásuk után is szoros kapcsolatot ápol. A színésznő az Instagramon kívánt szeretetben, sikerben és boldogságban gazdag éveket volt párjának szombaton – írta a Blikk.

A gesztus egy érzelmileg megterhelő időszakban érte az énekest, aki nemrég veszítette el édesapját. Bereczki korábban arról beszélt, hogy édesapja egy számára fontos közéleti változást már nem érhetett meg.

„Az apukám már nem érhette meg ezt a dolgot, pedig ő rajongva várta” – mondta Bereczki az RTL Reggeli podcastjében.

A közel 35 éves pályafutással a háta mögött az énekes most élete egyik legnagyobb koncertjére készül, amelyet május 23-án tartanak az Arénában.

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka reagált DopeMan vádjaira: Mindenkinek megvan a szerepe: Én dalolok, te meg szopsz
Majka tételesen válaszolt egykori mentora vádjaira. A rapper szerint míg ő a tehetségéből él, Dopeman már csak a botrányokból és a politikai helyezkedésből.


Majka vasárnap délután a közösségi oldalán válaszolt DopeMan vádjaira. Pityinger László (DopeMan) ugyanis egy hosszú posztban azzal foglalkozott, hogy Majka, akit bár tehetségesnek tart, de szerinte kivételesen jól tud politikai kapcsolatokat építeni. „NAGYON tisztellek téged, mert NAGYON tehetséges vagy” – üzente, majd hozzátette: Majka szerinte sokkal ügyesebben helyezkedik, mint más ismert üzletemberek. Szerinte Majka a korábbi kormányzati időszakban jelentős anyagi előnyökhöz juthatott, és végül részletesen felsorolta azt is, hogy véleménye szerint Majoros Péter hogyan profitált a rendszerből. Többek között azt állította, hogy a Fidesz alatt gazdagodott meg, állami cégektől kapott juttatásokat, fideszes haverok által működtetett cégekből kapott osztalékot, diplomata-útlevele van, és a Covid-járvány alatt a kórház VIP-osztályáról haknizott.

DopeMan bejegyzésére Majka vasárnap egy hosszú Facebook-posztban reagált. Tételesen cáfolta az állításokat, és a bejegyzés végén odaszúrt egykori mentorának, mondván, ő és a kollégái sokat tettek a „Tisza kétharmadáért”.

Majka a bejegyzésében pontról pontra cáfolta Dopeman állításait. A „százmilliós juttatásokra” reagálva azt írta, hogy a rendszerkritikus dalai után éppen hogy önkormányzati és céges fellépéseit mondták le, egy induló telekommunikációs céggel kötött szponzori szerződését pedig a cég „szabad véleménynyilvánítás” miatt egyoldalúan felbontotta, az ügyben azóta is pereskednek.

Azt is hangsúlyozta, hogy piaci alapon sokkal jobban keres, mint amennyiért szerinte Dopeman elvállalt egy fellépést.

„És amíg te gyónásként 5 millióért lemélytorkoztad bő nyállal az egész Fideszt, én inkább megkerestem ennek a többszörösét ugyanazon a koncerten. Ez a piac. Mindenkinek megvan a szerepe: Én dalolok, te meg szopsz” – írta.

A fideszes haveroktól származó osztalékok vádjára úgy reagált: „Milyen fideszes haverom van nekem, aki a cégéből osztalékot adna???”, majd bizonyítékokat kért Dopemantől.

A diplomata-útlevél felvetését paranoia tünetének nevezte. „Hogy mi a faszom? Nekem??? Ki adta? Kitől??” – kérdezte, megjegyezve, hogy egy ilyen útlevél jól jött volna, amikor fél éve elvették a jogosítványát.

A Covid-oltás körüli „hakni” vádját a gyíkemberes és laposföldes összeesküvés-elméletekhez hasonlította.

„Bár nem vagy a szívem csücske, de nem kívánom neked azt a három hetet, amíg kórházban voltam tüdőgyulladással” – írta, és kikérte magának a vádat mindazok nevében, akik elvesztették egy hozzátartozójukat a járványban.

Majka kitért a Szijjártó Péterrel való kapcsolatára is, amit szerinte Dopeman hamis színben tüntet fel. Állítása szerint életében négyszer-ötször találkozott a politikussal, és soha nem osztott meg vele közös képet. Azt a bizonyos fotót Szijjártó tette közzé, miután Majka a Covid idején a zenei szakma megsegítésére kidolgozott javaslatcsomagot juttatott el hozzá. Elismerte, hogy talán naiv volt, de a javaslatokból végül nem valósult meg semmi. „Max naiv voltam. Nem baj, tanultam belőle” – fogalmazott.

A „Fidesz alatt lettem gazdag” vádat is visszautasította, és szarkasztikusan reagált:

„Az összes dalomat Deutsch Tamás írta bemindenezve, az összes koncertemen Németh Szilárd lépett fel helyettem maszkban, és mindegyik posztomat Pócs János írta az elmúlt 20 évben.”

Végül Majka azt is tagadta, hogy Dopeman-rajongó lenne. Szerinte épp fordítva van: „Valójában te vagy az én rajongóm. Ott akarsz lenni, ahol én vagyok, oda akarsz eljutni, ahová én eljutottam.”

A bejegyzést egy politikai utalással és egy személyes üzenettel zárta: „Baromi nagy hálával tartozunk neked meg a kollégáknak, hogy ennyi mindent tettetek a Tisza kétharmadért. Budha is büszke rád. Tsókollak seggarc!”

A vita közvetlen előzménye az a botrány, ami a Nemzeti Kulturális Alap körül robbant ki. A kedvezményezettek között említették Dopemant is, amire Majka kritikával reagált, elindítva ezzel a mostani szóváltást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk