hirdetés

KULT

„Hadd lássuk a kezeket” - Zenészek és fesztiválszervezők buzdítanak az oltásra és mesélnek az elmúlt évükről

A kisfilm a YouTube-on debütál, a készítők remélik, hogy a sztárok és példaképek tovább tudják növelni az oltási kedvet a fiatalok körében is.
hirdetés

A „Hadd lássuk a kezeket” című film szereplői a pandémia eddigi időszakáról mesélik el személyes élményeiket. A koncertező zenészek szeretnének minél előbb biztonságosan színpadra állni, a szervezők pedig készenállnak arra, hogy zöld jelzés esetén elindulhassanak a koncertek, fesztiválok. Ehhez azonban elengedhetetlen a mostaninál nagyobb átoltottság. Ez szolgált a film apropójául.

A filmben szereplő művészeket milliók követik, a klubok, fesztiválok közönsége is több százeresre tehető. A zenészek és a háttéremberek ezekkel a riportokkal példát szeretnének mutatni a rajongóknak, a vendégeknek. Abban ugyanis mind egyetértenek, hogy jelenleg az oltás jelenti az egyetlen megoldást.

A produkciót jegyző VOLT Produkció nem titkoltan azzal a céllal indította el az akciót, hogy a koncertekre járó közönséget az oltás fontosságáról győzze meg. A szereplők és a film készítői fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy számukra az oltás nem politikai kérdés, a megszólalásokért pedig senki nem kért és nem is fogadott el fizetséget.

Azzal a céllal hívtuk össze az ország számos pontján tevékeny szervezőket és a legismertebb művészek közül sokakat, hogy saját szavaikkal mondják el, mit gondolnak az oltás jelentőségéről. Mindenki azt várja, hogy végre biztonságban legyünk és ugyancsak biztonságosan elindulhassanak a koncertek, fesztiválok. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a jelenleginél is többen oltassák be magukat

– mondja Lobenwein Norbert, fesztiválszervező, a film rendezője. „Ezért kértünk fel példaképeket, olyanokat, akiket sok millióan követnek. A riportok készítése közben azt éreztük, ritka és fontos pillanat, hogy a hazai könnyűzene e meghatározó szereplői egyszerre mesélnek az érzéseikről, élményeikről, főként egy olyan ügy, a pandémia kapcsán, amely mindenkit súlyosan érintett. Ezért gondoltuk úgy, hogy ezekből a beszélgetésekből egy riportfilm is kerekedhet, amelyet akár most, akár évek múlva fontos korlenyomatként is érdekes lesz megnézni.”

A riportokban a művészek és szervezők őszintén mesélnek arról, hogy milyen volt számukra az elmúlt időszak, mit várnak az első koncertektől. A filmben szerepel sok más sztár mellett ByeAlex, Vitáris Iván, a Welhello, a Tankcsapda, de a legnagyobb fesztiválok szervezői is.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Elvették Galla Miklóstól a Karinthy-gyűrűt, mert „a tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia értékrendjével”

Pontosan nem lehet tudni, mi áll a döntés hátterében. A humorista értetlenül áll a történtek előtt, félreértésre is gyanakszik.
hirdetés

Galla Miklóst ez év februárjában értesítette az MTVA, hogy idén ő kapja a kiemelkedő teljesítményt nyújtó humoristáknak odaítélt elismerést, a Karinthy-gyűrűt - írja az Index. Ezzel egyszersmind lehetősége volt mérlegelnie, hogy elfogadja-e ez elismerést, amire ő boldogan mondott igent.

Szerdán azonban érkezett egy e-mail szintén az MTVA-tól Dobos Menyhért, az elismerést alapító Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója aláírásával, miszerint visszavonják tőle a díjat.

A döntés szerint: „Ezúton értesítem, hogy a szakmai kuratórium döntése értelmében 2021. évben nem Ön részesül a Karinthy-gyűrű-díjban, mivel közelmúltbéli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével.”

Galla válaszában kifejtette, hogy értetlenül áll a döntés mögött, hiszen szerinte semmilyen okot nem adott a döntésre. Az Indexnek elmondta, harminchat év fáradhatatlan munkája, egy egész életmű áll mögötte, ráadásul nemrég adott portréinterjút a szintén az MTVA-hoz tartozó M5 csatorna Ez itt a kérdés című műsorának, ezen a héten hétfőn pedig még ő konferálta a rádiókabarét.

Galla az Indexnek elmondta, MTVA-beli informátora arról tájékoztatta, valójában arról van szó, hogy politikai berkekben az az álhír terjed, miszerint csatlakozott Karácsony Gergely mozgalmához.

Teljes fikció! Semmilyen kommunikáció nem zajlott a mozgalom és köztem. De ez lehet a döntés hátterében. A politika ártatlan áldozatává váltam

- mondta el a döbbent humorista.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

A bejáratnál játszott egy dalt a Junkies egy családnak, akiknek nem volt védettségi igazolványuk, így nem mehettek be

Volt jegyük a koncertre, de nem engedték be őket, a zenekar tagjai ezért kimentek hozzájuk a kapuba.
hirdetés

Hajdúszoboszlón, a Rock Caféban adott koncertet a Junkies szombaton. Az eseményre viszont egy család nem mehetett be, ugyanis nem volt védettségi igazolványuk, így nem engedték be őket. Végül úgy döntöttek, megveszik a jegyet, majd megálltak a bejáratnál autóval és onnan hallgatták a zenekart.

A szervező a koncert közben szólt a zenekarnak a történtekről.

A Junkies tagjai pedig kimentek a kapuba hozzájuk, és játszottak nekik egy dalt.

Szekeres András, a Junkies énekese a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a család tudta, hogy nem mehet be, de támogatni és hallgatni szerették volna őket.

"Gondoltuk, kapjanak valamit a pénzükért"

– fogalmazott a zenész, aki azt is hozzátette, ők és a környezetük már be vannak oltva.

Korábban nagy vitát váltott ki, hogy sok helyre csak védettségi igazolvánnyal lehet bemenni.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

„Kérném, küldje el írásban, mit tehetek, és mit nem” – írta Kőhalmi Zoltán a közmédia vezetőjének Galla Miklós Karinthy-gyűrűje ügyében

A humorista Dobos Menyhértnek írt levelében azt írja: nem szeretne ő is „méltatlanná válni” a díjra, mint ahogy Galla esetében indokoltak.
hirdetés

Korábban mi is írtunk róla, hogy visszavonták Galla Miklós Karinthy-gyűrűjét. A humoristát februárban terjesztették fel a műfajában legmagasabb szintűnek számító kitüntetésre, ám nemrégiben azt írták neki, „tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia értékrendjével”, így nem részesülhet benne. Arról azóta sincs biztos információ, mi az a tevékenység, amivel Galla méltatlanná vált a díjra.

A Facebookon többen szót emeltek az eljárás ellen, többek között Kőhalmi Zoltán népszerű humorista, stand up-komikus, író is, aki levelet is írt Dobos Menyhértnek, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójának. Az e-mail tartalmát közösségi oldalán is megosztotta. Többek között azt írja:

A mai napon értesültem róla, hogy a díjazottak "tevékenységének" a "közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével" kell összeegyeztethetőnek lenni. Amikor az elismerést kaptam, valamiért elfelejtettek minderről tájékoztatni, én pedig nagyon meg voltam illetődve, ezért nem kérdeztem rá. Sőt, bevallom: tudatlan fejjel azt hittem, elég lesz a szakmai alázat, a maximalizmus, a szüleimtől kapott értékrendem és elődeim, példaképeim iránymutatása.

A humorista a továbbiakban tanácsot is kér a közmédiás vezetőtől: „Kérném, küldje el írásban, mit tehetek, és mit nem, illetve szívesen vennék egy általános iránymutatást, ha esetleg váratlan helyzetbe kerülnék, és önálló gondolatokat kellene megfogalmaznom. Javaslom továbbá az összes eddigi díjazott értékrendjének, szellemiségének átvilágítását, nehogy megbújjon közöttük egy érdemtelen.”

Beszél arról is, hogy 2010-ben a rádió vezetése kidobta a rádiókabaré egyedülálló archívumát.

hirdetés
Szó szerint a folyosóra dobálták a szalagokat, kizárólag a közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével összeegyeztethető módon

- írja Kőhalmi Zoltán, aki levelét úgy írja alá: „pillanatnyilag Karinthy-gyűrűs humorista”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Egy igazán dühös ember: Guy Ritchie megmutatja, hogyan is kell bosszúfilmet készíteni

Az Egy igazán dühös ember a 2004-es A pénzszállító című francia film „amerikai” remake-je Guy Ritchie rendezésében, sőt a film forgatókönyvébe is besegített. Sajnos az eredetit nem láttam, de Ritchie legújabb keménykedése igazán ütős lett.
B.M. - szmo.hu
2021. június 13.

hirdetés

A sztorit nehéz összefoglalni, köszönhetően a rendező történetvezetési módszereinek, ugyanis nemcsak az időben ugrál a film, de többször megmutatja az eseményeket különböző szemszögekből.

A film főkonfliktusa egy félresikerült pénzszállítóautó rablás,

melyből nem sokat látunk az első jelenetekben, de azt halljuk, hogy több áldozattal is járt. Ezt követően megjelenik a vásznon Jason Statham és a nála megszokott mogorva arckifejezéssel elvállal egy pénzszállítói munkát. Megismerjük a fontosabb karaktereket, történik egy-két izgalmasabb akciójelenet, majd elkezdünk ugrálni az időben, előre-hátra, így megtudjuk mi is történt pontosan a rablás alatt.

A rablók szemszögéből is, és az áldozatok szemszögéből is megismerjük az eseményeket.

Érdekes koncepció – már-már sorozatra hajazó hatása van: a „cold open” jellegű nyitány, a film fejezetekre van bontva, ezek a fejezeteknek külön címük van. Ennek ellenére mégis egy koherens egészet alkot, ahogy bemutatják több szemszögből is a cselekményt, mindennek lesz egy ok-okozati kapcsolata, ügyes húzás, büszkék lehetnek az alkotók.

Itt kérem nincsen egyértelműen rossz ember, vagy jó, itt mindenki nagyon kemény és pénzéhes, de alapvetően mindenkinek megvan a maga motivációja, mit miért csinál. Jason Statham H nevű karaktere egy kicsit kivétel, mert ő nagyon kemény és igazán dühös, de erre neki is megvan rá az oka.

Statham csuklóból hozza a faarcú terminátort, aki bármit megtesz a bosszúért,

nem ez lesz a legjobb vagy legkülönlegesebb szerepe, de működik. Viszont ki kell emelni, ez nem egyszerű akciófilm, ez egy fordított heist movie-ba oltott bosszúfilm. Ha a ’70-es-’80-as években forgatták volna, a főszerepet egyértelműen Charles Bronson kapta volna. A többi színész is hozza a kötelezőt, főleg sorozat- vagy karakterszínészeket talált a rendező, van itt Holt McCallany, Josh Hartnett, Jeffrey Donovan, Scott Eastwood, Andy Garcia, s mindenki iszonyatosan komoly és kő kemény.

hirdetés

Szórakoztató, de egyben idegőrlő volt a mozifilm. Élvezettel néztem, de közben mégis volt egy konstans suspense. Sötét, nyomasztó és eléggé depresszív. Főleg a rossz emberekkel történtek a rossz dolgok, de azért akadt jó pár ártatlan áldozat is. Az akciójeleneteket arányosan osztották el, a játékidőt ügyesen töltötték ki, okosan adagolták a nézőknek az adrenalint és a feszültséget.

A film igazi iparosmunka, kicsit lassabb, mint az előzetes mutatja, de végig leköti a közönség figyelmét.

A zene egy pillanatra sem engedett el, egy nyomasztó főtéma kíséri végig az egész filmet. Amikor az a bizonyos ütem elindult, egy picit mindenki kiemelkedett a moziszékből. Gyakorlatilag elmondható a film képlete: látunk valamit, suspense, akciójelent, megtudjuk egyik oldalról mi történt, feszültség nő, akciójelenet, megtudjuk másik oldalról, hogy pontosan miért is történt az úgy, még több suspense, akciójelenet, egészen a stáblistáig egy hullámvasúton ül a néző.

Vizuálisan is elmondható, hogy tipikus Guy Ritchie mozival van dolgunk, ugyan kevesebb a gyors vágás, de a rá jellemző stílusban, ritmusban megy a véres cselekmény. A kamerakezelés mesteri, Alan Stewart már harmadszor dolgozik a rendezővel nagyjátékfilmen. Látszik, hogy jól megértik egymást.

Nagyon ügyesek a kitakarások, a nézőpontok, igazi akciófilmbe való kamerakezelés

– nem a szokásos kézikamerát rángatós akciójelenetek vannak, itt kérem mindent látunk, ami kell. Egyébként ez a partneri viszony annyira jól működik a rendezővel, hogy már az operatőr alá is írt a következő Guy Ritchie mozira.

Maga az akció is működik,

nem kiemelkedő, de például az Úriembereknél több van benne. Bár az egy gangszterfilm volt, nem egy bosszúfilm, úgyhogy az összehasonlítás csupán az alkotók oldaláról jogos.

Mind Ritchie, mind Statham repertoárjába teljesen beleillik a film. Nem kiemelkedő, de nagyon szórakoztató darab, még úgy is, hogy közben

azért erőteljesen nyomasztó. Ne várjon senki egy újabb Blöfföt, Úriembereket vagy Sherlock Holmes-t, ez egy más zsánerű akció, de mint ahogy ismerjük rendezőnk filmográfiáját, ez a sokszínűség igazán nem meglepő.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: