KULT
A Rovatból

Gyilkosság az elátkozott kastélyban - még Agatha Christie is megjelenik a Szeánsz Velencében néhány jelenetében

Kenneth Branagh teljes alkotói szabadságot kapott, és rendezett nekünk egy jó kis thriller-elemekkel operáló krimit.


De vajon 2023-ban van-e helye egy ilyen filmnek a mozikban? A válasz erre a kérdésre, egy bizonytalan igen. Hogy miért bizonytalan? Nem feltétlenül érzem a legújabb Kenneth Branagh-féle Poirot filmet kötelezően mozivászonra valónak. Ugyan látványosak a helyszínek és a díszletek, de a tartalom egy feszültséggel teli kamaradráma a branagh-i rendezés minden előnyével és hátrányával.

Rendezőnk ugyanis előszeretettel használja a közeli felvételeket, ami az izgalom fokozása végett valóban hasznos eszköz, de a hatalmas IMAX-vásznon szinte feleslegesen hat.

Van egy csodálatos olasz város, Velence, és jóformán csak egy tomboló vihar közepén látjuk a sötét éjszakában? Szerintem szerencsésebb lett volna Poirot legújabb kalandját a tévéképernyőkre bízni. Kisebb költségek, nagyobb megtérülés!

Történetünk szerint Poirot (Kenneth Branagh) visszavonultan él Velencében, már nem fogad ügyfeleket, kizárja a nagyvilágot, szürkeállománya csak vegetál, amíg

egyik régi barátja, Ariadne Oliver (Tina Fey) elrángatja egy titokzatos palazzóba, amit sokan elátkozottnak hisznek.

Ariadne szeretne lebuktatni egy médiumot, Mrs. Reynolds-ot (Michelle Yeoh) akiről úgy véli pusztán egy csaló, és csak ki akarja használni a háziasszony, Rowena Drake (Kelly Reilly) gyászát. Poirot kalapot ragad, és barátja unszolására elfogadja a meghívást a gyilkos halloweeni szeánszra.

Filmünk az egyik kései Agatha Christie-könyvet dolgozza fel, az 1969-es idehaza Ellopott gyilkosság címen megjelent kötetet.

Az alapanyagból a készítők szinte semmit nem használnak fel, csupán az enyhén túlvilági elemek köszönnek vissza.

Más korszakban, más helyszínen és teljesen más ügyet old meg mindenki kedvenc bajszos zsenije. Egy teljesen új Poirot-történetként lehet rá tekinteni, Agatha Christie-vel az egyik mellékszerepben, hiszen Ariadne Oliver mindig is az írónő „paródiája” volt saját könyveiben, és most végre nagy vásznon is találkozhatunk vele.

A sztori sokkal gyorsabban halad, mint Branagh előző két Poirot mozifilmjében. Érezhetően feszesebb, feszültebb a tempó, még a játékidőben is bőségesen alulmarad a korábbi darabokhoz képest, ami nem feltétlenül baj. Erősen építkezik horror és thriller elemekből, amitől kicsit frissebbnek hat a legújabb kaland. Ugyan ez sem haladja meg a 12-es korhatárt, de azért befigyel egy-két enyhébb jumpscare. A film végleges 16-os karikás korhatárbesorolását nem teljesen értem.

Persze, a végén kiderül, hogy mindenre van logikus magyarázat, de a klasszikus Poirot történetektől eltérő hangulat dicsérendő.

Ami maradt, az a régi recept: történik egy gyilkosság, nyomozónk mindenkit kihallgat, emellett bekövetkeznek váratlan események. Először mindenki gyanús, aztán aki a leggyanúsabb, az biztosan meghal, és aki eddig gyanún felül állt, ő a gyilkos. Persze a film folyamán fellelhetők az apróbb utalások, amit senki sem rak össze, csak Poirot. Ekkor jön a feketeleves: aki Agatha Christie-könyveken szocializálódott, valószínűleg a film első negyedében megfejti a nagy rejtélyt. Nincs új a nap alatt, maximum a megvalósítás minősége és a hangulat.

A színészek teszik a dolgukat. Mindenki alapos munkát végez, de annyira a középpontban van a bajszos detektív, hogy hiába van ismét remek színészkoszorúban, a többiek nem kapnak nagy teret, hogy megmutathassák, mit is tudnak. Azért Michelle Yeoh a nézőkkel fog maradni a csaló médium szerepében, aki nagyon ügyesen játszott mind a szerepével, mind a nyomozóval.

Tina Feyen látszott, hogy élvezte a forgatást, végre kicsit kiszabadul a vígjátékok világából, és komolyan színészkedhet.

Jamie Dornan korrekten hozta a poszttraumás stresszben szenvedő katonadoktor szerepét, de a legnagyobb meglepetés számomra a fiát játszó Jude Hill volt. Ez a srác korát megszégyenítő módon lopta el a jeleneteket nagynevű színésztársaitól. Branagh őt az Oscar-nyertes 2021-es filmjéből, a Belfastból hozta magával, és esküszöm, kedvem támadt újra megnézni a filmet, csak Jude Hill miatt.

A rendezés és a látványvilág az, amin úgy érzem kissé elvérzik a Szeánsz Velencében, mint mozifilm. Rengeteg közeli felvételt használnak, az egész mű tónusa sötét ezektől az árnyékos képektől. Sokszor zavaró a döntött kameraállás (angolul dutch anglenek nevezik) túlzott használata, ez alapból jellemző Branagh rendezéseire, de most, hogy szabad kezet kapott, ember legyen a talpán, aki nem szédül el néhány jelenetnél. Főleg, amikor mindezt kézikamerával kombinálja.

Haris Zambarloukos operatőr képei nagyon szépek, de ahogy említettem, kár, hogy olykor zavaróak a beállítások, vagy nagyon sötétek.

Ez természetesen a atmoszféra építését segíti, de a film megértéseben akadályozhat egyeseket. Különösen nagy vásznon. Ezért mondtam az elején, hogy én úgy gondolom, Poirot harmadik ügyére elég lett volna egy streamingplatform, nem kellett neki az IMAX vászon. A zenére nem lehet panasz, a Jokerrel és Tárral berobbanó Hildur Guðnadóttir ismételten tökéletes munkát végzett. Nem is igazán zenei témáival, inkább hangulatával marad a nézővel a zene.

Úgy tűnhet, nem tetszett Branagh szeánsza, mert megkérdőjelezem a formátumát, pedig igen is szórakoztató kalandnak tartom Poirot nyomozását. Még akkor is, ha az ügyben akadnak forgatókönyvírói butaságok,

az atmoszféra, a hangulat, a nyomasztó helyszín, nyomozónk lelki világának bemutatása, mind-mind érdekes adalék volt egy klasszikus Agatha Christie-történethez.

A megvalósítással nem értek teljesen egyet, de ez Branagh művészi szabadságának róható fel, mintsem a film hibájaként. Ha nem is lesz hatalmas siker a Szeánsz Velencében, úgy gondolom fogunk még találkozni a Poirot és Kenneth Branagh kombinációval a jövőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Váratlan műsorváltozás a TV2-n: meglepődtek a nézők, visszatért egy népszerű műsor
Elindultak a Kincsvadászok új részei, emiatt borult az eddigi műsorrend. A Házasság első látásra korábban kezdődik, a Legyen Ön is Milliomos! pedig később.
DKA – Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. november 18.



Hétfő estétől új műsorrenddel jelentkezik a TV2, a változás a csatorna teljes hétköznap esti sávját érinti.

A Házasság első látásra a korábbi 19:45-ös kezdés helyett már 19:20-kor képernyőre kerül, ezt követően 20:40-től a Kincsvadászok vadonatúj részei láthatók, az estét pedig 22:00-tól a Legyen Ön is Milliomos! zárja.

Az eddigi műsorrend a népszerű műtárgy-kereskedő show visszatérése miatt borult, a változás viszont sok nézőt váratlanul ért. A TV2 közösségi oldalain számos értetlenkedő hozzászólás jelent meg.

„Kedves TV2, most mi ez? A Házassâg első látásra 21:20-ig van írva. Akkor most, hogy van ez?” – kérdezte egy kommentelő.

„Hogy került a Kincsvadászok ide?” – írta egy másik.

A Kincsvadászok stábja nem változott: a műsorvezető Till Attila, a műtárgyszakértők Kelen Anna és Megyesi Balázs, a kereskedői székben pedig dr. Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Fejes Tamás, Nagyházi Lőrinc és Molnár Viktor foglalnak helyet. A műsorban civil eladók hoznak be különleges tárgyakat a stúdióba, ahol azokat szakértők értékelik, majd a kereskedők licitálnak rájuk. A műsor sikerét a tárgyak mögötti történetek, az értékbecslés és az alku izgalma adja, a csatorna a mostani évadban a szokatlan darabokra és a már ismert, stabil szereplőgárdára épít.

A Palik László nevével fémjelzett Legyen Ön is Milliomos! 2025-ben több új etappal tért vissza, és ismét a TV2 egyik rendszeres esti műsorává vált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem készültél fel rá, mennyire be fog rántani: A bennem lakozó fenevad az év egyik legfeszültebb meglepetése!
Claire Danes és Matthew Rhys párosa olyan feszültséget teremt, amitől még a kanapén is kiegyenesedsz. A bennem lakozó fenevad első pillanattól kezdve beszippant, és az évadzáró után is a nézővel marad.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. november 17.



A bennem lakozó fenevad már a legelső jelenetével érzékelteti, hogy valami egészen nyugtalanító történetbe csöppenünk: a cold openben történik valami szörnyű, amit még nem értünk teljesen, de azonnal odaragaszt a képernyő elé. Gabe Rotter, aki az X-akták rebootja óta nem rukkolt elő komolyabb projekttel, most visszatér, és nagyon úgy tűnik, hogy nem aprózta el.

A sorozat nem csupán egy jól összerakott pszichothriller, hanem a Netflix egyik legkellemesebb meglepetése is idén.

Ez leginkább az egészen kiváló színészgárdának köszönhető: Claire Danes, Matthew Rhys, Natalie Morales és Brittany Snow ezek nem kis nevek egy sorozathoz képest, némelyik egyedül is képes lenne eladni egy sorozatot.

A történet középpontjában Agatha Wiggs áll, akit Claire Danes a tőle megszokott intenzitással formál meg. Aggie sikeres írónőként próbál boldogulni, vagyis inkább csak próbálna, mert jelenleg egy makacs alkotói válság gyötri. Hiába a karrier, hiába a hírnév, a Pulitzer-díj, az ihlet makacsul kerüli őt, az anyagi helyzet pedig egyre feszültebbé válik.

Az okokra hamar fény derül: Aggie és párja súlyos tragédián mentek keresztül, elvesztették a gyermeküket.

Ez a veszteség olyan mélyen beette magát a nő tudatába, hogy szinte minden döntését, minden rezdülését befolyásolja. A sorozat ezt a lelki törést nem túlmagyarázva, mégis rendkívüli érzékenységgel mutatja be, miközben lassan, de határozottan építi fel Aggie mentális instabilitását.

A helyzetet tovább bonyolítja, amikor a szomszédságba beköltözik egy titokzatos, módos üzletember, Nile Jarvis. Matthew Rhys játéka egyszerre visszafogott és dermesztő, már az első jeleneteiben érezni rajta azt a fajta sötét vibrálást, ami végig ott lüktet a karakterében.

Nem csoda, hogy Aggie figyelmét hamar felkelti, pláne akkor, amikor megtudják a nézők, hogy Jarvis első felesége rejtélyes körülmények között eltűnt.

Mindenki Jarvist gyanúsította, de olcsón megúszta. Most egy új környékre költözött, ám a lakók egyre hangosabban suttognak arról, hogy talán gyilkosság történhetett, Aggie képzelete pedig már ettől is lángra kap. A sorozat ügyesen meglovagolja ezt a kettősséget: vajon tényleg valami szörnyűség történt, vagy ez csupán egy gonosz pletyka. Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül érezzük furának a pszichésen megtört író és a hírhedt üzletember kapcsolatát.

A készítők nem húzzák az időt, nem játszanak felesleges találgatósdit: hamar elhintik a fontos információkat, mégis minden epizód után marad bennünk egy kis feszültség, egy apró kérdőjel, amitől muszáj tovább néznünk.

A hangulat szinte kézzel tapintható, szinte már hitchcocki megoldásokkal él: lassan építkező feszültség, groteszkül hétköznapi pillanatok és mentális instabilitás.

Claire Danes alakítása ebben kulcsfontosságú. Pontosan azt a törékeny, mégis elszánt, a saját bűntudatával küzdő karaktert hozza, amitől nemcsak megértjük Agatha motivációit, de együtt is élünk vele. Matthew Rhys pedig pazar kontraszt: egyszerre megnyerő és ijesztő, mintha minden mosolya mögött bújna egy második, sötétebb jelentés. Rhysnek igazi jutalomjáték Danes mellett gonoszkodni.

Kettejük dinamikája annyira feszült és kiszámíthatatlan, hogy már a második részre teljesen odabilincseli a nézőt. A két karakter között kibontakozó verbális párbajok és sejtelmes félmondatok a sorozat legerősebb pillanatai közé tartoznak.

A Homeland színésznője és a Foglalkozásuk: amerikai színésze nagyon jó párosnak bizonyul.

Az is remek húzás, hogy Jarvis gyakorlatilag „könyörög” Aggie-nek, hogy írjon róla, ez egyszerre abszurd, nyugtalanító és fenyegető, mintha egy ragadozó kedvesen invitálná magához az áldozatát.

A széria végig lendületes marad, nincs üresjárat, a cselekmény pedig kellően izgalmas ahhoz, hogy ne csak egy újabb rejtélysorozatnak érezzük. A dráma kellően mély, emiatt sokkal többet kapunk.

Ez egy olyan történet, amely folyamatosan arra késztet, hogy megkérdőjelezzük a szereplők szándékait, és néha még a saját ítéletünket is.

Bár a finálé talán nem üt akkorát, mint amilyet a felvezetés ígér, ez a kisebb súlytalanság korántsem rontja el az összképet. Ez egy jó sorozat volt, nem bántam meg, hogy megnéztem.

A bennem lakozó fenevad azok közé a szériák közé tartozik, amelyeket jólesik végignézni, majd utána is kicsit elidőzni rajtuk.

Egy feszült, hangulatos thriller, amelynek két főszereplője annyira erős jelenlétet hoz, hogy képes önmagában működtetni az egész sztorit.

Nem sajnáltam érte egyetlen percet sem, és bár biztos akad több apróbb hibája, összességében kifejezetten ajánlott darab mindenkinek, aki szereti a lélektani, lassan kibontakozó, mégis folyamatosan pulzáló sorozatokat. Gratula a Netflixnek, néha megérdemlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Jani, nem jön a vonat!” – a Bankrupt új dala a MÁV-ot állítja célkeresztbe
Alig néhány hónappal azután, hogy megénekelték „Repülős Petit”, újra támad az utóbbi évek talán legtöbb politikai-közéleti dalát szállító zenekar. Premier!
L.D. - szmo.hu
2025. november 19.



„Ez a szám egy rendőrautóban fogant, útban a veszprémi vasútállomás felé, ahová a járőrnek kellett négyesével bevinnie a sztrádán lerohadt vonatpótló busz utasait. Amióta a Batidai Vámpír kezében a MÁV, bárki gazdagodhat hasonló élményekkel, ha kénytelen igénybe venni a vasúti szolgáltatást, így nem lesz nehéz azonosulni a dalszöveggel.”

A Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a fenti szavakkal mutatja be a zenekar legújabb dalát, ami egyben a zenekar idei termését összefoglaló új négyszámos EP címadója is.

Nem jön a vonat:

No Train’s Coming:

Spotify-ra és a többi streaming platformra november 28-án érkezik, a lemezbemutató koncert pedig november 29-én az Instantban lesz, ahol a legmenőbb osztrák punk rock zenekar, a DeeCracks lesz a vendégünk. Ezen kívül számos vidéki városban is lesz alkalmunk bemutatni a Fish! és a Kozmosz zenekarokkal már javában zajló turnén. A felvétel ezúttal is a Grenma Stúdióban készült Botlik Mátyással, a borítógrafika pedig ismét Vass Richárd alkotása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Szépművészetiben balhézva és a Dunán hajókázva sem kápráztatnak el igazán a Szemfényvesztők 3 illuzionistái
Azért így is akad néhány csavaros trükk a tarsolyban, csak ne lenne minden karakter ennyire elszállva magától.


Kilenc év után folytatódik a „robinhoodkodó” bűvészbanda kálváriája. A Szemfényvesztők 2013-ban meglepetéssikert aratott: a David Copperfield babérjaira törő illuzionisták látványos akciókkal megtűzdelt és csavaros heistfilmje 351 millió dollárt termelt a világ mozijaiban, ami, ha belegondolunk, mégsem olyan nagy csoda, hiszen olyan sztárokkal volt karimáig pakolva a film, mint Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Morgan Freeman, Michael Caine, Dave Franco, Isla Fisher, Mélanie Laurent, Common vagy Caitríona Balfe. A minőségről alapvetően ritkán gondoskodó Louis Leterrier rendező (A szállító 1-2, A nyakörv, A hihetetlen Hulk, A titánok harca, Agyas és agyatlan, A leszámolás, Halálos iramban 10) akkor egész szépen betalált, és egy valóban szórakoztató és meglepő fordulatokkal teli filmet tett le az asztalra.

Nem is kellett hát nagyon sokat várni a folytatásra, 2016-ban érkezett a Szemfényvesztők 2. A rendezői széket ezúttal a szintén nem túl erős filmjeiről ismert Jon M. Chu (Step Up 2-3, G.I. Joe: Megtorlás) foglalta el, aki csak később kezdett igazán értékelhető mozgóképeket összerakni (Kőgazdag ázsiaiak, In the Heights – New York peremén, Wicked). A Szemfényvesztők 2 zárta le a rossz korszakát, amely sajnos nem tudta megismételni az első etap erényeit, a gyenge sztori és a fantasztikumot súroló nevetséges jelenetek (a kártyadobálós szcéna eléggé hírhedt lett) megtették a magukét. Az anyagi siker azonban most sem maradt el (főként az USA-n kívüli terepeknek köszönhetően), összesen 334,8 millió dollárt kalapoztak össze a mágusaink, tehát csak egy kicsivel kevesebbet, mint az első résszel.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a visszaesés (az Egyesült Államokban csak 65 milliót hozott) elegendő volt ahhoz, hogy a Lionsgate stúdió egy időre parkolópályára állítsa a franchise-t.

Végül azonban újra összegyűlt a banda (legalábbis a nagyja), hogy kilenc évvel a legutóbbi húzásuk után ismét valami nagyon villantsanak. A harmadik alkalomra is új rendező vállalta el a levezénylést, méghozzá a főszereplő Jesse Eisenberg régi haverja, Ruben Fleischer, akivel korábban együtt forgatták a Zombieland első és második részét, valamint a 30 perc vagy annyi se című akció-vígjátékot (Fleischer azért ezek mellett nagyot ment a Venommal és az Uncharteddal is).

Hőseink, avagy a Négy Lovas visszatér, és velük együtt egy új generáció illuzionistái is színre lépnek. Nem kis feladatra vállalkoznak: minden idők legjobban őrzött, legértékesebb ékszerét, a Szívgyémántot tervezik becserkészni a gonosz cégvezér Veronika Vanderbergtől (Rosamund Pike).

Pontosabban csak Atlas (Jesse Eisenberg) vág neki a társai nélkül a körmönfont rablásnak, amelyhez egy új, fiatal illuzionistatriót kér fel társnak, akik épp a Négy Lovas álcája mögött kopasztottak meg legutóbb egy sokakat megkárosító, milliomos kriptohuszárt. A színész Bosco (Dominic Sessa), a fürge June (Ariana Greenblatt) és az „agy” Charlie (Justice Smith) belemennek a játékba, a balhé közben azonban feltűnnek a régi Lovasok is, a kártyazsonglőr Jackkel (Dave Franco), a szabadulóművész Henley-vel (Isla Fisher) és a hipnotizőr Merritt-tel (Woody Harrelson), akik, Atlashoz hasonlóan, kaptak egy új kalandra invitáló kártyát egy titokzatos megbízótól. Vagyis a veteránok és az ifjoncok kénytelenek összefogni a közös nemezissel szemben.

Persze nem eszik olyan forrón a kását egy Szemfényvesztők-filmben, így megannyi csavarra és trükkre kell számítani a játékidő alatt.

Sajnos azonban ezek közül továbbra sem működik mindegyik. Alapvetően nagy gond ezzel a franchise-zal, hogy pontosan tudjuk, a benne szereplő színészek nem igazi illuzionisták, így az általuk bemutatott trükkök láttán sem esik le az állunk, hiszen tisztában vagyunk vele, nem igaziak.

A Szemfényvesztők-filmekben ráadásul már olyan kunsztokat mutatnak be, amelyekre egyszerűen nem is lehet magyarázat, legalábbis a fizika törvényei szerint elfogadhatók, szóval időnként átnézünk a fantasy műfajába is. Ebben a harmadik rész sem kivétel.

Bár a forgatókönyvírók próbálnak időnként különféle magyarázatokkal előállni a trükkökre, azok a legtöbb esetben igen kevésnek bizonyulnak. Ráadásul ebben az epizódban is kapunk egy, a második rész kártyadobálós pillanatához hasonló kínos jelenetet: amikor a hét főhős egymást túllicitálva próbál menősködni saját képességeivel a kastélyban. Jujj!

Azért van jó hírünk is. A fentieket leszámítva egész szórakoztató lett ez a rész, amelyben valóban akadnak meglepő csavarok, amikre talán csak a legedzettebbek jönnek majd rá. A casting is szuper, az új színészek ügyesek, bár mind nagyon el vannak telve maguktól, de Dominic Sessa (Téli szünet), Ariana Greenblatt (65, Ahsoka, Barbie, Borderlands) és Justice Smith (Jurassic World: Bukott birodalom, Pokémon: Pikachu, a detektív, Dungeons & Dragons: Betyárbecsület) jól hozzák a karaktereiket, és sokkal emlékezetesebbek, mint az „öreg rókák”.

Ráadásul nekünk, magyaroknak is tartogat kukkolnivalót a film, hiszen azt részben Budapesten forgatták, így a szemfülesek nem egy fővárosi helyszínt könnyedén kiszúrhatnak (többek között a Szépművészeti Múzeumot, az Operaházat vagy a Dunán hajókázva a háttérben a Rákóczi hidat).

Összességében tehát kijelenthető, hogy bár a borzalmas második résznél jobb lett a Szemfényvesztők harmadik kalandja, az első frissességének és körmönfontságának azért híján volt, szóval továbbra is elkelne még néhány ütősebb trükk a szereplők ingujjaiba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk