Gyilkosság a vacsorán
Vagyis csak nyomoztunk volna, ugyanis a Gyilkosság a vacsorán színház legújabb műsora nem sikerült olyan interaktívra, mint amit eddig megszokhattunk. A Szeretni veszélyes című darabot legközelebb november 7-én láthatjátok a Cotton Clubban.
Párizsban járunk? A labirintusszerű Cotton Club terme a francia főváros Moulin Rouge-ára emlékeztet minket. Pedig azt is csak filmeken láttuk. Viszont nem is tévedünk nagyot, mert ahogy elkezdődik a színdarab, a legelső mondatokból kiderül, hogy valóban Párizsban járunk.
Zoé miután betöltötte a 18-at, hazaérkezik Franciaországba, hogy kiderítse, miért kellett meghalnia anyjának. No meg az apjának is, amikor ő még csak csecsemő volt. De a szálak, mint ahogy azt egy krimitől el is várja az ember, nagyon kuszák, ezért vissza kell repülnünk a múltba, hogy kiderülhessen az igazság.
Rögtön a darab elején egy családi fotót nyomott a kezünkbe a színésznő, Szabó Vera, aki fantasztikusan alakítja egyszerre Nadint, az anyát, és Zoé Lifart, az elhunyt szülők gyermekét. Nem könnyű egy színdarabon belül egyszerre két karaktert is játszani, de Szabó Vera ezt hibátlanul megoldja. Olyannyira elvarázsolt minket a játékával, hogy gyakran belefeledkeztünk a pillanatba; és amilyen hevesen kitörtek a féltékeny feleség, majd a gyászoló lány érzelmei, olyan szaporán dobogott a mi szívünk is.
A fiatal, szenvedélyes szeretőt, Claudine Dufont-t Molnár Gyöngyi testesíti meg, szintén sziporkázó játékkal. Ő is megjelenik a múltban és a jelenben egyaránt, és bár csak ruhát cserél és frizurát igazit a két jelenet között, arcvonásain mégis látszik az a plusz 18 év. Majd rántott egyet a tekintetén és újra fiatal nővé változott.
A színésznők játéka toronymagasan kiemelkedett a három férfi mellett, uralták a teret. Ám ehhez egy jól megírt darab is kellett: a Szeretni veszélyes című krimit Vörös Róbert írta és rendezte, a dramaturg Csepi Alexandra volt.
Egyedül azt a pluszt hiányoltuk az estéből, ami egyáltalán a Gyilkosság a vacsorán rendezvénysorozat esszenciája, hogy vacsora közben nyomozhatunk, hogy egy este erejéig "kopókká" válhatunk.
VIDEÓ - Szeretni veszélyes
No meg, nagy bánatunkra, a vacsorából sem kaphattunk ezúttal ízelítőt, mert a főpróba vendégeinek sajnos ez a gesztus nem járt. Azért elmondjuk, hogy ha mentek november 7-én az előadásra, akkor háromféle menüből választhattok, melyekhez a welcome drink minden esetben eredeti mézes pálinka, amit a húszas évek receptje alapján készítettek, vagy választhattok egy alkoholmentes gyümölcskoktélt. (Utóbbiból mi is megkóstoltuk a Sunshine nevű keveréket, és nyugodt szívvel merjük ajánlani nektek.)
Ha vegetáriánus vagy gluténmentes étrenden vagytok, akkor előzetesben mindenképp keressétek fel az étterem konyháját, mert személyre szabottan készítik el nektek a vacsorát. Csak dőljetek hátra a hihetetlen kényelmes székekben (de komolyan, néha nagyon kemények szoktak lenni a színházi puffok), és élvezzétek a színdarabot!
Tehát a következő alkalom november 7-e lesz, a Cotton Clubban. Jegyeket elővételben 9500 forintért vehettek a Gyilkosság a vacsorán hivatalos honlapján.
Ha belekóstolnál, nyomj egy lájkot!