KULT
A Rovatból

Gyereket csinált a házvezetőnőnek, szégyelli, hogy az apja náci volt és börtönnel is fenyegették – Az Arnold Schwarzenegger-portré

Arnie, Osztrák Tölgy, Conan, a republikánus, Stájer Tölgy, The Governator, a Menekülő Ember, Conan, a kormányzó, A Gép – ilyen és ehhez hasonló beceneveket kapott az évek során egykori szomszédunk, a Thalban született Schwarzenegger. Egy elképesztő életút krónikája.


Jelenleg is a Netflix sorozat-népszerűségi listájának 1. helyén trónol Arnold Schwarzenegger új streaming-sorozata, a Fubar, ennek apropóján elmeséljük a világsztár életttörténetét.

Arnold Schwarzenegger nevét mindenki ismeri. Talán a legismertebb színész világszerte. Persze nem csak a neve, a karrierje és az élete is rendkívüli, hiszen a hírnév elérése és pályájának korai évei a legkevésbé sem voltak egyszerűek. Még talán a megrögzött rajongói közül sem tudja mindenki, mennyit küszködött az egykori testépítő azért, hogy sikeres legyen.

Schwarzenegger gyerekként az élet fájdalmaira gyakran a filmekben keresett gyógyírt, a lelki megterhelésekre pedig vigaszt.

Álmodozó volt. Nem egy boldog családban nőtt fel, és még a karrierje elején is szorongott, azonban nem engedte, hogy a korai rossz tapasztalatai megakadályozzák abban, amit eltervezett magának: a világ figyelmét, a sikert, a csillogást, és hogy bármibe is fog, abban ő legyen a legjobb.

Családi tűzfészek

Arnold Alois Schwarzenegger 1947. július 30-án született Ausztriában, azon belül is egy Thal nevű kis mezővárosban, Stájerországban. Olyan szülőkkel nőtt fel, akik a „kemény szeretetben hittek”, ahogy egyszer Arnie mesélte. Az édesapja, Gustav Schwarzenegger egy alkoholista rendőrfőnök volt, és szigorú katolikus neveltetésben részesítette a fiait. Azt sem titkolta, hogy a két gyermeke közül az idősebbik Meinhardot részesítette előnyben, és a fizikai büntetésektől sem riadt vissza: gyakran megverte Arnoldot.

„Akkoriban Ausztriában egészen más világ volt. Ha valami rosszat tettünk, vagy nem engedelmeskedtünk a szüleinknek, bizony nem kímélték a vesszőt” – emlékezett vissza a színész.

Bizonyos médiumok (többek közt a The Guardian) beszámolói szerint Gustav szerepet játszott a második világháborúban is, méghozzá a náci párt tagjaként. „Senkit sem tölt el büszkeséggel, amikor megtudja, hogy az apja náci volt”

– mondta később Marvin Hier rabbi, a Simon Wiesenthal Központ munkatársa, akit Arnold azért keresett fel, hogy többet tudjon meg apja kapcsolatáról a náci párttal. „De Arnold nem az apja, őt annak alapján kell megítélni, aki” – tette hozzá a rabbi. A színész emiatt elhidegült Gustavtól, éveken át nem kívánta tartani vele a kapcsolatot.

Iskolásként a kis Schwarzeneggert nem nyűgözték le a különféle tudományok, nem is jeleskedett bennük, a fitnesz azonban mindig is izgatta. A beszámolók szerint a kemény otthoni körülményei ellenére lelkes és vidám gyerek volt, akit kifejezetten vonzott a foci, és végül a testépítésben találta meg élete célját.

 

„Nem szerettem, amikor megnyertünk egy meccset, és nem kaptam személyes elismerést” – magyarázta később Arnold, hogy miért döntött a testépítés mellett a csapatsportokkal szemben. Ki akart tűnni a tömegből, és nem félt keményen megdolgozni érte. Amikor elkezdett súlyokat emelni, a szülei értetlenkedtek, nem igazán értették fiuk megszállottságát. Schwarzenegger válasza egyszerű volt: erős és izmos akart lenni, nem mellesleg pedig a legjobb abban, amit csinál. Azt a vágyát sem titkolta sokáig, hogy átköltözne az Egyesült Államokba, és világszerte ismert színészként csillogna. Az apja úgy gondolta, hogy a fiának túl élénk a képzelőereje, amiért ilyen álmokat dédelget, ez viszont nem állította meg Arnoldot, aki keményen dolgozott a testén, minden egyes nap órákon át edzett a neves testépítővel, Kurt Marnullal.

Emiatt pedig majdnem börtönbe is került 18 éves korában. Nem fejezte be ugyanis a kötelező katonai kiképzését, mivel úgy döntött, hogy jelentkezik a Mr. Europe testépítő versenybe, így engedély nélkül elhagyta a katonai tábort.

Ez végül a javára vált, hiszen őt hirdették ki győztesnek, a meglógása miatt azonban azzal riogatták, hogy börtönbe kell vonulnia néhány napra. Arnold elmondása szerint végül azért engedték el, mert a magas rangú tisztviselők együtt éreztek vele, és támogatták a testépítés iránti szenvedélyét.

Tragédiák sora

Az 1971-es év pokoli volt a Schwarzenegger család számára. A színész idősebb testvére, Meinhard ugyanis elhunyt egy autóbalesetben, Ausztriában. Ekkor Arnold már az USA-ban élt (túl volt első filmjén, a nem mellesleg minden idők egyik legrosszabb mozgóképeként emlegetett 1970-es Herkules New Yorkban-on is), ám állítólag az apjával való feszült viszonya miatt nem utazott haza, kihagyta a fivére temetését. Gustav pedig éppen egy évvel Meinhard halála után halt meg, 1972 decemberében egy grazi kórházban agyvérzést kapott. Arnold ezúttal is távol maradt a búcsúztatástól. Később elmondta, hogy amikor az édesanyja, Aurelia megkérdezte tőle, részt vesz-e a temetésen, azt felelte: „Nem, már túl késő. Meghalt, és már semmit sem lehet tenni.”

A jelenség

Schwarzenegger mindössze 20 éves volt, amikor megnyerte a Mr. Universe-megmérettetést, majd utána még négy alkalommal övé lett a cím, sőt, többször bezsebelte a Mr. Olympia-címet is. Ez utóbbiról úgy tartják, hogy az egyik legfontosabb kitüntetés, amit egy testépítő kaphat. Ahogyan azt saját életrajzi könyvében (Életem hihetetlen, de igaz története) megírta, a testépítés szerinte pózolás, a pózolás pedig színház. „Én ezt megértettem, és szerettem is” – vallotta, majd hozzátette, sok testépítő nem igazán tudja, hogyan kell pózolni, és emiatt veszítenek a versenyeken. Innen pedig tehát számára egyenes volt az út a színészkedés felé.

A karrierje elején természetesen főként az alkatából adódó testépítős szerepeket kapott, mint például az 1976-os Maradj éhen!-ben Jeff Bridges és Sally Field partnereként.

Majd egyre többen felfedezték maguknak az angol nyelvet igencsak törő, erős akcentussal hadováló osztrák izomkolosszust, ami nem véletlen: Arnold jelenség volt.

Az 1979-es Kaktusz Jack című westernvígjátékban (a Kengyelfutó Gyalogkakukk nem hivatalos élőszereplős feldolgozásában) még a jámbor, nem túl agyas és naiv jófiút alakította a csibész Kirk Douglas ellenlábasaként, három évvel később, 1982-ben pedig már egy hatalmas karddal kaszabolta a gazokat, hiszen John Milius író-rendező őt választotta ki a Conan, a barbár címszereplőjének, így megvolt a színészi áttörés is. Innen pedig nem volt megállás, a nyolcvanas évek akciófilmes szcénáját Sylvester Stallone mellett teljesen leuralta. Conan, a pusztító (1984), Terminátor – A halálosztó (1984), Vörös Szonja (1985), Kommandó (1985), Piszkos alku (1986), Ragadozó (1987), A menekülő ember (1987), Vörös zsaru (1988), Az emlékmás (1990), valamint karrierjének megkoronázása, a Terminátor 2: Az ítélet napja (1991)… Csodás időszak volt ez Arnie számára, ráadásul a nyolcvanas évek végén az Ikrekkel (1988) elindította a vígjátékos karrierjét is, amiből szintén kijött több sikeres darab is (pl. Ovizsaru – 1990, Hull a pelyhes – 1996).

Mivel korábban nem volt lehetősége arra, hogy az oktatására koncentráljon, Arnold arra használta fel az Egyesült Államokban töltött időt, hogy befejezze a tanulmányait. A harmincas éveiben arra összpontosított, hogy távoktatásban szerezzen diplomát a Wisconsin-Madison Egyetemen. Az intézmény blogja szerint a színész a fitnesz nemzetközi marketing és üzleti adminisztráció szakon szerzett alapdiplomát 1979-ben, 1996-ban pedig tiszteletbeli doktori címet is kapott az olyan sporteseményekhez való hozzájárulásáért, mint pl. a Speciális Olimpia.

Még a kilencvenes években is abszolút eseményszámba ment, ha kijött egy friss Schwarzengger-film (Az utolsó akcióhős, True Lies: Két tűz között, Végképp eltörölni, Ítéletnap stb.), még akkor is, ha esetleg egy-egy darab gyengébben sikerült (pl. Junior, Batman és Robin, A hatodik napon). Az ezredforduló, pontosabban a 2003-as Terminátor 3 – A gépek lázadása után azonban új kihívás elé nézett.

Politika, botrány…

Arnold 2003-ban lépett be a politika világába Kalifornia állam megválasztott kormányzójaként. Egészen 2011-ig maradt hivatalában, ez idő alatt pedig távol maradt Hollywoodtól, maximum cameo- vagy mellékszerepeket vállalt csupán, azokból sem sokat, főszerepben legközelebb csak a 2013-as Erőnek erejével-lel jelentkezett.

A politikai pályafutására azonban nem egy átütő sikertörténetként emlékeznek majd. Az állami alkalmazottak sem nagyon kedvelték őt a bércsökkentés miatt, a demokraták sem tartották sokra az új adókról alkotott véleményét, a republikánusok pedig agresszívebb fellépést kívántak tőle.

Hozzátette, hogy míg egyesek azt szerették volna, hogy sokkal konzervatívabb legyen, mások azért ítélték el, mert nem volt eléggé liberális, mindenkit mást akart tőle.

Mire leadta a hivatalát, a népszerűsége 22%-ra esett vissza, és 28 millió dolláros költségvetési hiányt hagyott maga után. Pedig amikor belevágott, rendkívül népszerű volt, egyesek még azt is felvetették, hogy miatta alkotmánymódosítást hajtanak majd végre, hogy Európa szülötteként is indulhasson az amerikai elnökválasztáson.

Egy szétesett házasság

Arnold Schwarzenegger kétségkívül legnagyobb magánéleti botránya az volt, amikor bevallotta, hogy megcsalta a feleségét, Maria Shrivert a házvezetőnőjükkel. A színész ezt a lépését élete "legnagyobb kudarcának" tekinti. 2011-ben fedte fel, hogy gyermeke született a házvezetőnőjükkel, Mildred Baenával való kapcsolatából, pedig ekkoriban még Shriverrel volt együtt. A pár útjai így 34 év együttlét után váltak el egymástól, a hivatalos válásukat azonban csak 10 évvel később, 2021 decemberében mondták ki. A Kennedy-család tagjával, az újságíró-szerző Maria Shriverrel még 1977-ben jöttek össze, 1986-ban mondták ki egymásnak a boldogító igent, és négy közös gyermekük született: Katherine (1989), Christina (1991), Patrick (1993) és Christopher (1997).

A törvénytelen gyermek, Joseph Baena pedig szintén 1997-ben jött a világra, vagyis ugyanabban az évben két nő is gyermeket szült neki, csupán az utóbbit 14 éven át titkolta.

A színész később egy interjúban így nyilatkozott: „Voltak személyes kudarcaim, de kétségkívül ez volt a legnagyobb mind közül. Minden kétséget kizáróan.” A színész azt is elárulta, hogy bocsánatot kért Shrivertől és a gyerekeiktől, és hozzátette, hogy az exneje még mindig nagyon fontos a számára. „Szeretem a feleségemet. Ő és én nagyon jó barátok vagyunk, közel állunk egymáshoz. Büszkék vagyunk arra, ahogyan a gyerekeinket neveltük. Annak ellenére, hogy volt ez a dráma, együtt töltöttük a húsvétot, az anyák napját, a karácsonyt és az összes születésnapot. Mindent együtt csináltunk. Ha járna Oscar-díj azért, hogyan kell kezelni egy válást, Mariának és nekem kellene megkapnunk, mert a legkevésbé voltunk hatással a gyerekekre” – nyilatkozta a Terminátor-filmek sztárja, aki egyébként 75 évesen is nagyon boldog, hiszen épp tíz esztendővel ezelőtt, 2013-ban újra megtalálta a szerelmet a nála 27 évvel fiatalabb gyógytornász, Heather Milligan személyében.

És mi a helyzet a karrierjével? Nos, a kormányzóság óta eltelt időszak természetesen nem tudja felvenni a versenyt egykori sikerszériájával (dacára annak, hogy azóta leforgatott két újabb Terminátor-filmet: a 2015-ös Genisyst és a 2019-es Sötét végzetet), de azért továbbra is aktív maradt, nemrég például élete első sorozatfőszerepével kedveskedett rajongóinak a FUBAR című netflixes akcióvígjátékban, amellyel a True Lies-os idők kapcsán nosztalgiázik egy kicsit. Ráadásul jó ideje tervezi már az idős barbárról szóló The Legend of Conant is, ami csodás bekeretezése lenne egy súlyzókkal, töltényekkel, izgalmakkal, könnyekkel és nevetéssel teli karriernek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Puzsér Róbert: Bocsánatot kérek a nERDŐ című kulturális merényletért, alávalósága a magyar kultúra sérelmére elkövetett botrány
A Szélsőközép vezetője szerint a produkció „hitványság” lett, és elismerte, hogy a publikálás előtt nem is látta az epizódot. Szerinte a rajzfilm a „South Parkhoz foghatónak hirdette magát”, de végül „Ihos József, Sas József és az Aradi-Varga Show örököse lett.”


Puzsér Róbert kedden videóban kért bocsánatot a nERDŐ című animációs sorozatért, amelyet „kulturális merényletnek” nevezett. A publicista teljes felelősséget vállalt a projekt minőségéért, és élesen elhatárolódott a hozzá kapcsolódó termékektől és támogatói csomagoktól is.

„Mélyen tisztelt felhasználók! Ezennel töredelmesen bocsánatot kérek tőletek azért, amit munkatársaim oldalán, a nERDŐ című kulturális merénylettel a hazai nyilvánosság ellen elkövettem” – kezdte bejegyzését.

Hozzátette, hogy szívből bánja és szégyelli „a nERDŐ címre keresztelt hitványságot.” Szerinte a projekt „alávalósága nem pusztán az én személyes szégyenem, és nem pusztán a Szélsőközép szégyene, hanem a magyar kultúra sérelmére elkövetett botrány.”

Puzsér elmondja, a bocsánatkérésnek már a „közgyalázat megjelenése után közvetlenül” el kellett volna hangzania. Ezt azért halogatta, mert bízott benne, hogy a vizuálisan igényesnek tartott rajzfilm egy újraírással még menthető lehet. „Mára ez az illúzió szertefoszlott” – szögezte le.

A produkció színvonalát éles szavakkal illette, mondván, az

a „South Parkhoz foghatónak hirdette magát, de még Maksa Zoltán humorát is alulmúlta.” Úgy vélte, a gazdag magyar rajzfilmhagyomány folytatójának szánt sorozat végül „Ihos József, Sas József és az Aradi-Varga Show örököse lett.” majd

A publicista elismerte személyes felelősségét, noha a rajzfilm úgy került fel a csatornájára, hogy abból egy percet sem látott. Úgy fogalmazott, megbízott a stábtagok ízlésében, de „ez a kifogás nem állná meg a helyét.” Kijelentette: „Igenis gondot kellett volna fordítanom rá, és felelősséget kellett volna vállalnom a minőségéért, főleg úgy, hogy a készítők a stáblistára írták a nevem.” Külön kitért a projekt anyagi vonzataira is.

„A hatalmas arccal előadott merchandise ajánlatok, meg a pofátlan mohósággal beárazott támogatói csomagok pedig csak súlyosbítottak ezen” – írta, és bár ezek megalkotásában sem vett részt, az ezért való felelősség alól sem akar kibújni.

Puzsér a bejegyzés végén önkritikusan megjegyezte: „Nem voltam jó gazdája a Szélsőközépnek.” Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a jövőben másképp kezelik az ilyen jellegű projekteket.

„A Szélsőközépre közelebb akkor tesz majd úgy, minthogyha rajzfilmstúdió volna, amikor valóban az lesz. Ha minden jól megy, soha napján.”

A nERDŐ című, közéleti szatírának szánt animációs sorozat idén februárban debütált a Puzsér Róberthez köthető Szélsőközép YouTube-csatornáján. A publicista posztja szerint a produkciót a magyar rajzfilmhagyományok folytatójának szánták, azonban a megjelenést követően rendkívül negatív fogadtatásra talált.

A kritikák politikai oldaltól függetlenül bírálták a sorozat humorát, dramaturgiáját és ritmusát. A sajtóvisszhangok többsége a koncepciót és a kivitelezést is „fáradtnak” minősítette, amely szerintük nem képes szellemesen megragadni a közéleti karikatúra műfaját.

A sorozat körüli felháborodást tovább erősítette, hogy a premierrel egy időben az alkotók webshopot indítottak, ahol a rajzfilmhez kapcsolódó termékeket és különböző árú támogatói csomagokat kínáltak.

Puzsér bocsánatkérése:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Taylor Sheridan megint megcsinálta! Visszatért az év egyik legjobb akciósorozata - Ilyen lett a Lioness 3. évadnyitánya
A Lioness egyszerre feszült kémsorozat, karakterdráma és brutális akcióthriller. Zoe Saldaña ismét remek formában vezeti a CIA legveszélyesebb programját, miközben Taylor Sheridan újabb nagyszabású történetet indít útjára. Az évadnyitó alapján a sorozat továbbra sem veszített a lendületéből.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. augusztus 04.



Taylor Sheridan neve mára szinte önálló márkává vált a televíziózásban, legalábbis a SkyShowtime/Paramount+-nál biztos. A legtöbben a Yellowstone-univerzum miatt ismerhetik a nevét, de az elmúlt években bebizonyította, hogy nemcsak a modern westernhez ért. Akár olajfúrókról, maffiavezérekről, börtönökről vagy titkos CIA-műveletekről mesél, mindig ugyanazzal a magabiztossággal épít karaktereket és feszültséget.

A Lioness ennek talán az egyik legjobb bizonyítéka. Olyan sorozat, amely egyszerre működik akciófilmként, kémtörténetként és családi drámaként.

Ráadásul mindhárom műfajban meglepően magabiztos.

Bevallom, a Lioness sokáig radar alatt maradt nálam. Aztán teljesen beszippantott, és egy hétvége alatt ledaráltam az első két évadot. Nem pusztán a látványos katonai akciók miatt, hanem azért, mert Sheridan itt is azt csinálja, amihez talán a legjobban ért: hús-vér karaktereket ír. A lövöldözések mögött végig emberek állnak, akiknek minden döntése valódi következményekkel jár.

Ebben természetesen óriási szerepe van a szereplőgárdának is. Zoe Saldaña, Nicole Kidman és Morgan Freeman már önmagukban is olyan névsor, amely bármelyik produkciót eladja, bár azt hozzá kell tenni, hogy utóbbi kettő eléggé mellékszereplő. A sorozat azonban szerencsére nem csak a sztárnevekre épít. A mellékszereplői is zseniálisak. Bármennyire nem kedvelem, különösképpen Saldaña remek választás Joe szerepére, aki a CIA Lioness-programjának irányítója.

A program lényege egyszerű, de rendkívül izgalmas. A hírszerzés olyan női ügynököket toboroz és képez ki, akik képesek olyan hálózatokba bejutnak, ahová férfi kollégák nem tudnak.

Cél: terroristák, bűnözők különféle családtagjaival összebarátkozni, majd közel kerülni a célponthoz.

Küldetéseik rendszerint életveszélyesek, és legtöbbször egy célpont likvidálásával érnek véget.

A sorozat azonban nem azért épít női főszereplőkre, hogy kipipáljon egy aktuális trendet. A Lioness-program létezésének világos dramaturgiai oka van: ezekhez a fedett műveletekhez valóban olyan ügynökökre van szükség, akik olyan körökbe is beépülnek, ahová férfi operátorok esélytelenek lennének. Emiatt a koncepció végig természetes hatást kelt, nem erőltetett.

Sheridan akár cowboyokról, olajmunkásokról vagy CIA-ügynökökről ír, mindig ugyanazzal az alapossággal nyúl a szereplőihez. Joe története sem csupán a titkos műveletekről szól. Miközben az egyik legfontosabb CIA-programot irányítja, próbál helytállni anyaként és feleségként is. Kívülről szinte tökéletes családot látunk: sikeres sebész férj, két gyerek, rendezett élet. A valóság azonban jóval bonyolultabb.

Sheridan kiváló érzékkel szemlélteti, milyen ára van annak, ha valaki olyan munkát végez, amelyben egyetlen telefonhívás is örökre megváltoztathatja az életét.

A Lioness ezért sokkal több egyszerű akciósorozatnál. A családi jelenetek legalább olyan fontosak és szórakoztatóak, mint a tűzharcok vagy a kiképzések. Szerencsére egyik sem megy a másik rovására. Az első két évad különálló történeteket mesélt el. A szereplők ugyan visszatértek, de minden szezon új geopolitikai konfliktus köré épült. Az első a Közel-Keletre koncentrált, a második a mexikói drogkartellek világába vezetett, így szinte borítékolható volt, hogy a harmadik évad ismét új terepre viszi a történetet.

A harmadik évad rögtön egy sokkoló jelenettel nyit: Joe eltűnik. Ahelyett, hogy azonnal választ adna a rögtön felmerülő kérdésekre, a sorozat hat hónapot ugrik vissza az időben, és apránként rakja össze, hogyan jutottunk idáig. Az új történet ezúttal az orosz–ukrán konfliktus közepén zajlik, az első epizód pedig gyakorlatilag egy nagyszabású különleges katonai művelet bemutatása, aminek a célja, hogy egy magas rangú orosz tisztet elkapjanak.

Sheridan pedig továbbra sem finomkodik: az akciók brutálisak, nyersek és kifejezetten realista hangulatúak.

Jól mozgat nagy létszámú katonai egységeket, és a lövöldözések soha nem érződnek öncélúnak. A feszültség végig működik, és az akciójelenetek mögött mindig ott húzódik a politikai és emberi tét is.

A Lioness egyik legnagyobb erénye azonban nem az akcióban rejlik. Sheridan nem próbál ötpercenként sokkolni, nem épít mesterséges csavarokra, és nem akar minden jelenetet világmegváltó fordulatként eladni. A történet logikusan építkezik, a karakterek döntései következetesek, a konfliktusoknak pedig valódi súlya van. Emiatt az egész sokkal hitelesebb, mint a legtöbb modern kémsorozat.

Ha a folytatás is tartja ezt a színvonalat, a Lioness könnyedén megőrizheti helyét a legjobb modern akciósorozatok között.

Az évadnyitó minden fontos kérdést feltesz, látványos, feszült és végig magabiztosan építkezik. Az egyetlen igazi probléma ugyanaz, mint eddig: amikor igazán beindulna, egyszerűen véget ér. A záró cliffhanger után pedig aligha lesz olyan néző, aki ne akarná azonnal elindítani a következő részt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Azért jöttem vissza, mert nélkülem megszűnt volna a Sziget” - Gerendai Károly másfél milliárdos veszteséggel menti meg a fesztivált
Gerendai Károly a Telexnek adott interjújában jelentette be, hogy idén tudatosan másfél milliárdos veszteséget vállalnak a Sziget Fesztiválon. Az üzletember szerint ez egy befektetés a jövőbe, amivel a rendezvény élményalapú megújulását alapozzák meg.
F. O. - szmo.hu
2026. július 30.



A Sziget Fesztivál régi-új tulajdonosa, Gerendai Károly a Telex After című műsorában beszélt a fesztivál megmentésének körülményeiről, az új stratégiáról és arról, hogyan látja a Sziget jövőjét a megváltozott politikai és piaci környezetben. Gerendai elmondta, hogy bár hivatalos státusza még nincs a cégben, heti 4-5 napot a fesztivállal foglalkozik, miután nyolc év szünet után visszatért a tulajdonosok közé.

A beszélgetés elején kifejtette, hogy a Sziget jövőjének biztosítása érdekében idén tudatosan másfél milliárd forintos veszteséggel terveznek, amit egyfajta befektetésnek tekint. Szerinte a fesztiválpiacnak fel kell hagynia azzal a gyakorlattal, hogy mindent a sztárfellépőkre tesz fel.

„Le kell jönni arról a szerről, amin most az elmúlt időszakban nagyon erősen voltak, hogy mindent a sztárfellépőkre teszünk föl egy lapra, és ha sikerül épp jó sztárfellépőket szerezni, akkor majd eladunk sok jegyet, ha nem sikerül, akkor meg nem adunk el sok jegyet” – jelentette ki.

Úgy látja, egy külföldi fiatal nem fog csak azért repülőre ülni, hogy olyan előadókat nézzen meg Budapesten, akiket otthon is láthatna, ezért a Szigetnek plusz érveket, egyedi élményt kell nyújtania. Hozzátette, hogy a nagy nevek egyre kevésbé akarnak fesztiválokon fellépni, mert a szólókoncertekkel anyagilag és kreatív szempontból is jobban járnak.

Gerendai szerint a korábbi tulajdonosi kör minden pénzt a fellépőkre csoportosított át, ami az élményt nyújtó egyéb programelemek rovására ment.

A visszatérése után az egyik elsődleges célja az volt, hogy ezt a gondolkodásmódot megváltoztassa. A korábbi, adatvezérelt bookinggal kapcsolatban úgy fogalmazott, az torz eredményt hoz: „Ez egy ilyen önbecsapó helyzet tud lenni, hogyha azokat kérdezed csak, akik jönnek, hogy mit szeretnének, és nem azokat, akik nem jönnek, hogy miért nem jöttek és mit szerettek volna.”

A fesztivál zenei sokszínűségével kapcsolatban elmondta,

a fiatalok zenehallgatási szokásai megváltoztak, már nem műfajokban, hanem előadókban és slágerekben gondolkodnak, ezért a korábbi, tematikus színpadok modellje ma már kevésbé működőképes.

Ennek ellenére fontosnak tartotta egy új, magyar nagyszínpad létrehozását, hogy ezzel is üzenjék, a hazai előadókat újra komolyan veszik. A Bródy János életműve előtti tisztelgés ötletét is ő vetette fel, mert úgy érezte, fontos, hogy egy ilyen jelentős életművet még az alkotó életében megünnepeljenek. „Jó lenne nem kivárni a Bródynál is, az mégiscsak az az életmű, amit ő itt letett az asztalra, az egy annyira egyértelmű ügy” – indokolta a döntést.

Gerendai Károly furcsállja, hogy a korábbi években a Sziget elsősorban a legfiatalabb, legkevesebb pénzzel rendelkező korosztályt célozta meg.

Szerinte ez demográfiai és gazdasági szempontból sem volt logikus lépés, hiszen a Sziget mindig is egy többgenerációs fesztiválként működött jól. Ezzel kapcsolatban beszélt a legrosszabbul fogyó jegytípusról, a félárú diákbérletről is.

„Hát nagyon fura nekem is, és itt egy picit talán ebben az interjúban azt is mondtam, hogy hát nekem itt nagyjából meg is állt a tudásom” – ismerte el. Egyetlen racionális magyarázatának azt tartja, hogy mivel ennek a jegytípusnak az ára nem emelkedik, a diákok az utolsó pillanatig kivárnak a vásárlással, figyelembe véve például az időjárás-előrejelzést is.

„Csak azt senki nem gondolja hozzá, hogy nekem fel kell hozzáépíteni azt a művelődési házat is. És ugyanabból a bevételből kell mindezt kigazdálkodnom.”

A fesztivál magas áraival kapcsolatos kritikákra reagálva elmondta, a látogatók gyakran elfelejtik, hogy a Szigetnek a teljes infrastruktúrát fel kell építenie a semmiből. Ugyanez igaz a vendéglátósokra is, akiknek egy hét alatt kell kitermelniük a teljes költségüket, ami indokolja a magasabb árakat. Állítása szerint ma már nem vonzó a vendéglátósoknak a Sziget, és sokszor rá kell beszélni őket a kitelepülésre.

A kormányváltás utáni üzleti környezetről bizakodóan nyilatkozott, reméli, hogy a jövőben újra a teljesítmény fog számítani, nem a politikai kapcsolatok.

A Sziget szempontjából pozitív változásra számít, mert szerinte a korábbi kormány politikájával sok külföldi fiatal nem szimpatizált, ami visszatartó erő lehetett. Ugyanakkor felvetette, hogy a Sziget eddigi vonzerejéhez hozzátartozhatott az is, hogy egy „megtűrt” eseményként állt ki bizonyos értékek mellett egy olyan országban, ahol ezek nem voltak magától értetődőek. „Teljesen más dolog elmenni Hollandiába kiállni a szabadságjogok mellett, vagy Észak-Koreába.” Ez a fajta „megkülönböztetett státusz” szerinte most megszűnhet.

„Nem gondolom, hogy én nagyon alkalmas vagyok az ilyen típusú struktúrákban való működésre. Én ezt mindig az előző kormánynál is, meg az az előttin is mindenkinek elmondtam, hogy ha valaki kíváncsi az én szakmai véleményemre, akkor tök mindegy, hogy én kire szavazok.”

A beszélgetésben szóba került, hogy több zenekar, például a Gogol Bordello és a System of a Down is politikai okokból nem lépett fel Magyarországon. Gerendai elmondta, a kormányváltás után tervezik felvenni a kapcsolatot ezekkel az előadókkal. Saját politikai szerepvállalását kizártnak tartja. A korábban a Sziget portfóliójába tartozó Volt Fesztivál és Balaton Sound sorsáról elmondta, azokat a Superstruct azért szüntette meg, mert ráfizetésesek voltak. Jelenleg a Sziget talpra állítása a legfontosabb, nem újabb veszteséges projektek beindítása.

A Lupa-tó projektjét személyes kudarcnak éli meg.

„Nekem személyesen inkább kudarc sztori. Szerencsére a látogatóknak nem az” – fogalmazott, hozzátéve, hogy tévedett, amikor azt hitte, nagy igény van a magas minőségű szolgáltatásokra, és alulbecsülte, mennyire szélsőségesen időjárásfüggő a strand látogatottsága.

Végül elárulta, a Sziget nem hiányzott neki az elmúlt években, de a megmentése érdekében muszáj volt lépnie. „Nekem tök jó volt az életem anélkül, hogy én a szigettel kellett foglalkoznom... de nekem az a helyzet úgy tevődött föl, hogy akkor majd nem lesz, hogyha egyébként én nem lépek ebben.” Hosszú távú terveiről pedig így nyilatkozott: „Én azt remélem, hogy a lehető leggyorsabban sikerül eljutni oda, hogy ne legyen rám megint szükség.”

A TELJES BESZÉLGETÉS


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Gyerekek szexuális bántalmazásával és a holokauszttal poénkodott, ezért kirúgták A galaxis őrzői 3 éléről, majd ő lett a DC-filmek ura – James Gunn 60 éves
Már 12 évesen belezős zombihorrorokat forgatott a tesóival, később pedig egy morcos mosómedve és egy csekély szókincsű fa csinált belőle sztárrendezőt.


James Francis Gunn Jr. 1966. augusztus 5-én látta meg a napvilágot a Missouri állambeli St. Louisban James F. Gunn és Leota „Lee” Hynek gyermekeként. Az apja és a nagybátyja is ügyvédként dolgoztak, őt azonban nem érdekelte ez a szakma. Katolikus nevelést kapott az öt testvérével együtt: az ismert színész Seannal (ő alakítja Kraglint A galaxis őrzői-filmekben, illetve Kirköt a Szívek szállodájában) a politikai író Matt-tel, a forgatókönyvíró Briannel (Utazás a rejtélyes szigetre, Brightburn: A lángoló fiú) illetve Patrickkel és Beth-szel. Ír származásúak, az apjuk ugyanis egy ír bevándorló családból származik. James egyszer azt nyilatkozta, hogy a vezetéknevük eredetileg az ír MacGilgunn volt, és hogy ez azt jelenti: „A halottak istene szolgáinak fiai.”

Fiatalkorában Gunnra olyan kis költségvetésű horrorfilmek hatottak a leginkább, mint Az élőhalottak éjszakája (1968) vagy a Péntek 13 (1980). Olyan horrormagazinokat bújt, mint pl. a Fangoria, és filmvetítésekre járt, többek között az eredeti Holtak hajnala (1978) vetítésére a St. Louis-i Tivoli moziba.

12 éves korában már a testvéreivel együtt 8 mm-es zombifilmeket kezdett forgatni az otthonuk közelében lévő erdőben. Ezek közül a legtöbb fröcsögős horror-vígjáték volt, amelyekben a testvéreit zombik belezik ki.

A Gunn gyerekek mind a jezsuita St. Louis University High Schoolba jártak, ahol James 1984-ben érettségizett. A profi filmezés előtt még másban gondolkodott, rock and roll-karrierre vágyott. The Icons nevű bandájában ő volt az énekes, és ki is adtak egy albumot Mom, We Like It Here on Earth címmel. Ezzel persze nagyon kevés pénzt kerestek, ezért ekkortájt ápolóként is dolgozott Tucsonban, első regénye, a The Toy Collector számos szituációja pedig ezen az időszakon alapul. Emellett ekkoriban képregényeket írt és rajzolt underground és egyetemi újságokba.

B-filmes kezdetek

Végül visszatért az iskolapadba, és szülővárosában, St. Louisban szerezte meg bölcsészdiplomáját a Saint Louis Egyetemen. Az egyetemei évei alatt politikai karikatúrákat rajzolt az iskola heti diáklapjába, a The University Newsba. Gunn a tanulmányaival kapcsolatban elmondta: „Két évig jártam a Loyola Marymount filmiskolájába Los Angelesben. De akkoriban elég rossz passzban voltam, és abba kellett hagynom. A Columbia University School of Fine Arts posztgraduális képzésére jártam, de prózaírást tanultam, nem forgatókönyvírást.” Ehhez New Yorkba kellett költöznie, és itt, 1995-ben szerzett művészeti mesterdiplomát, bár elmondása szerint ez egy csodálatosan drága időpazarlás volt.

A mesterképzésének befejezése közben állt munkába a Troma Studiosnál, Amerika vezető B-film-gyártó cégénél. Ott írta meg (a rendező Lloyd Kaufmannal együtt) a „kultklasszikus” Tromeo and Juliet című 1996-os trashfilmet, sőt, ő volt az egyik producere is.

Ez a jó ízlés határait feszegető, durván túlzó és egyáltalán nem hollywoodi stílusú Shakespeare-paródia bővelkedett erőszakban, szexben és vérben, de sokaknak tetszett, és a cannes-i filmfesztiválon is bemutatták, mielőtt kultstátuszra tett volna szert, nyilván egy szűkebb réteg körében.

A második film, amit Gunn írt, a későbbi The Last of Us sorozat showrunnere és a Csernobil írója, Craig Mazin egy korai vígjátéka, a 2000-es Elbaltázott szuperhősök volt, amely vegyes fogadtatást kapott, sikert azonban nem aratott, így nem ez hozta meg alkotóinak az áttörést.

Bukásokkal startolt

Az első hollywoodi mainstream film és egyben az első kereskedelmi siker Gunn karrierjében meglepőnek számít: a 2002-es Scooby-Doo: A nagy csapatról van szó, amelynek forgatókönyvét ő írta, és amely rengeteg negatív kritikát kapott, ám 275,6 millió dollárt kaszált a mozikban világszerte. Ugyanez volt a helyzet a 2004-es folytatással, a Scooby-Doo 2: Szörnyek póráz nélküllel is, amelyet szintén Gunn írt. Sőt, úgy tervezte, hogy a harmadik részt ő maga rendezi meg, ám miután a második film kevesebb bevételt hozott, mint az első, végül elkaszálták a franchise-t.

Ez az év (a 2004-es) azonban hozott még egy sikert Gunnak, ezúttal már egy vegytiszta horror formájában: ő vetette papírra ugyanis Zack Snyder Holtak hajnala-remake-jét, amit a kritikusok Snyder egyik legjobb alkotásának tartanak. Sokan felfigyeltek ekkor Gunn nevére, aki kivételes arányérzékkel keverte a horrort az ütős poénokkal és a jó dumákkal.

Ez lett az ő terepe: az erőszak és a humor párosítása. Az első saját rendezése is e szellemben fogant: a Slither: Féltél már nevetve című 2006-os horror-vígjátékkal debütált direktorként, amelyben Michael Rooker (Gunn kabalaszínésze) karaktere durván eldeformálódk, miután egy meteoritból származó földönkívüli parazita megfertőzi. A mindössze 15 millió dolláros költségvetés ellenére a film bukott a mozipénztáraknál, pedig kifejezetten szórakoztató, egyben gusztustalan és hátborzongató tisztelgés volt Hollywood nagy B-filmjei előtt.

Sebaj, majd a második – gondolhatta. Vissza is tért 2010-ben egy újabb provokatív vígjátékkal, ezúttal a szuperhősök világába, amelynek a címe szimplán Super volt, s olyan sztárokkal operált, mint Kevin Bacon, Ellen Page, Liv Tyler vagy A hivatal okán akkoriban igen népszerű Rainn Wilson. Nagyon véres, nagyon vicces és nagyon furcsa film volt, ráadásul a Slither büdzséjének kb. hatodából készült, mégis orbitálisat bukott, még félmillió dollárt sem tudott összegyűjteni a mozikban világszerte. Valószínűleg rossz volt az időzítése, hiszen ugyanabban az évben jelent meg a Ha/ver című film felettébb hasonló sztorival.

Mosómedvék, sértő tweetek

Ezek után ki bízna Gunnra egy nagy költségvetésű képregényfilmet, a Marvel Mozis Univerzum 10. darabját, az addig széles körben ismeretlen hőscsapattal operáló A galaxis őrzőit? Persze, hogy a Marvel ura, Kevin Feige, aki meglátta James Gunnban a tehetséget, hiszen lehet, hogy a Slither és a Super is megbuktak, de piszkosul szórakoztótak voltak, Űrlordék sztorijába pedig pont ez a fajta pimaszság kellett. Nosza, Gunn hirtelen sztárrendező lett, A galaxis őrzői (2014) ugyanis fantasztikus kritikákat kapott, nem mellesleg pedig szép nagy kasszasiker lett (773 millió dolláros bevétel).

Gunn persze vissza is tért, hogy megírja és megrendezze a folytatást, A galaxis őrzői vol. 2 (2017) pedig hozta az elvárt minőséget és profitot (863,7 M). Szabad volt az út a harmadik részhez… vagy mégsem?

2018 júliusában valaki rámutatott, hogy Gunn 2008 és 2012 között a Twitteren durva és sértő poénokat osztott meg, amelyek témái között ott volt a gyermekek szexuális bántalmazása, a nemi erőszak és a holokauszt is. Erre a Disney azonnal felbontotta vele a szerződésüket, s így leváltotta őt az előkészületben lévő A galaxis őrzői 3 rendezői posztjáról is. Gunn nyilvánosan bocsánatot kért a szerinte „ostoba, egyáltalán nem vicces és rendkívül tapintatlan” poénokért: „Még ennyi év elteltével is teljes felelősséget vállalok az akkori viselkedésemért. Most már csak annyit tehetek, hogy őszinte és szívből jövő sajnálatomat fejezem ki, és igyekszem a lehető legjobb ember lenni: elfogadó, megértő, az egyenlőség mellett elkötelezett, és sokkal átgondoltabban fogalmazok a nyilvános kijelentéseimben, valamint a közbeszéd iránti kötelezettségeim teljesítésében.”

A Walt Disney Studios döntése rengeteg közszereplő és újságíró bírálatát váltotta ki, köztük olyan színészekét, mint Dave Bautista, Selma Blair vagy David Hasselhoff és olyan rendezőkét, mint Joe Carnahan és Fede Alvarez. Ugyanakkor elindult a rajongók részéről egy online petíció is, amely arra szólította fel a Disney-t, hogy vegye vissza Gunnt, és több mint 400 000 aláírás gyűlt össze.

Nem sokkal ezután pedig A galaxis őrzői szereplői (Chris Pratt, Zoe Saldaña, Dave Bautista, Bradley Cooper, Vin Diesel, Sean Gunn, Karen Gillan, Pom Klementieff és Michael Rooker) közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben kifejezték támogatásukat Gunn iránt, hangsúlyozva, hogy ő már évekkel korábban elhatárolódott a viccektől, és bocsánatot kért értük.

Több vas a tűzben

A DC/Warner rögtön meglátta a lehetőséget Gunn kirúgásában, és felkérték, hogy írja és rendezze meg nekik a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztagot. Gunn le is csapott a feladatra, és elkezdett dolgozni a forgatókönyvön.

2019 márciusában aztán jött a váratlan húzás: hallgatva a sztárok és a közönség kérésére, a Disney visszahelyezte Gunnt A galaxis őrzői 3 rendezői posztjára.

Ő elfogadta a felkérést, hiszen A galaxis őrzői mégis az ő gyermeke, ám mivel ekkor már Az öngyilkos osztagon dolgozott (amit 2021 nyarán terveztek bemutatni), az volt a feltétele, hogy csak annak bemutatása után tudja elkezdeni Űrlord, Gamora, Mordály, Groot és Drax harmadik kalandjának forgatását, addig pedig összedobja a forgatókönyvet. Így a trilógiazáró epizód felvételei végül többévnyi csúszásssal, 2021 októberében startoltak, és 2023 májusában, vagyis hat évvel a második rész után került a mű a mozikba. Egyébként mindkét filmet imádta a kritika, ám Az öngyilkos osztag ennek ellenére is megbukott (168,7 M), míg A galaxis őrzői 3. rész nagy sikert aratott (845,5 M). Közben azonban Gunn a DC-t sem hanyagolta el, hiszen 2022-ben kijött Peacemaker – Békeharcos című sorozattal, majd 2025-ben annak második évadával is.

A Warner pedig annyira megszerette Gunnt a közös munka során, hogy rá és Peter Safran producerre bízták a DC új mozis univerzumának megszervezését, vagyis Gunn lett az új DCU egyik ura. Ennek első állomása volt a Különc kommandó című animációs sorozat 2024-ben, majd jött 2025 nyarán az első film, a csodás és sikeres Superman (618,7 M), idén pedig a hatalmasat bukó Supergirl (125,8 M). Hát igen, egyszer fent, egyszer lent. Meglátjuk, mit hoz a jövő a DCU-n belül, leginkább az idén ősszel érkező, és a testhorror jegyében fogant Agyagpofa, valamint 2027-ben Gunn következő saját rendezése, a Superman már forgó folytatása, a Man of Tomorrow.

A színésznők a gyengéi

James Gunnak egyébként Rainn Wilsonon kívül volt még egy kötődése A hivatal című szitkomhoz, méghozzá az abban Pam Beeslyt alakító Jenna Fischer személyében, akivel még a karrierjük legelején, 1999-ben szerettek egymásba. 2000-ben már ki is mondták egymásnak a boldogító igent, hét évvel később azonban, még A hivatal sugárzásának első éveiben szakítottak, 2008-ban pedig hivatalosan is kimondták a válásukat. Közös gyermekük nem született.

Hét évvel később, 2015-ben jött össze Gunn a nála 21 évvel fiatalabb színésznővel, Jennifer Hollanddal (Gunn 49, Holland pedig 28 éves volt ekkor), akit 2022 februárjában eljegyzett, s ugyanazon év szeptemberében feleségül is vett.

Nem mellesleg pedig előszeretettel szerepelteti őt a saját projektjeiben, hiszen Holland alakítja Emilia Harcourt ügynököt, a Peacemaker – Békeharcos női főszereplőjét, aki feltűnt Az öngyilkos osztagban, a Black Adamben (2022) és a Shazam! Az istenek haragjában (2023) is. A gyermekáldás eddig őket is elkerülte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk