KULT
A Rovatból

Gyereket csinált a házvezetőnőnek, szégyelli, hogy az apja náci volt és börtönnel is fenyegették – Az Arnold Schwarzenegger-portré

Arnie, Osztrák Tölgy, Conan, a republikánus, Stájer Tölgy, The Governator, a Menekülő Ember, Conan, a kormányzó, A Gép – ilyen és ehhez hasonló beceneveket kapott az évek során egykori szomszédunk, a Thalban született Schwarzenegger. Egy elképesztő életút krónikája.

Link másolása

Jelenleg is a Netflix sorozat-népszerűségi listájának 1. helyén trónol Arnold Schwarzenegger új streaming-sorozata, a Fubar, ennek apropóján elmeséljük a világsztár életttörténetét.

Arnold Schwarzenegger nevét mindenki ismeri. Talán a legismertebb színész világszerte. Persze nem csak a neve, a karrierje és az élete is rendkívüli, hiszen a hírnév elérése és pályájának korai évei a legkevésbé sem voltak egyszerűek. Még talán a megrögzött rajongói közül sem tudja mindenki, mennyit küszködött az egykori testépítő azért, hogy sikeres legyen.

Schwarzenegger gyerekként az élet fájdalmaira gyakran a filmekben keresett gyógyírt, a lelki megterhelésekre pedig vigaszt.

Álmodozó volt. Nem egy boldog családban nőtt fel, és még a karrierje elején is szorongott, azonban nem engedte, hogy a korai rossz tapasztalatai megakadályozzák abban, amit eltervezett magának: a világ figyelmét, a sikert, a csillogást, és hogy bármibe is fog, abban ő legyen a legjobb.

Családi tűzfészek

Arnold Alois Schwarzenegger 1947. július 30-án született Ausztriában, azon belül is egy Thal nevű kis mezővárosban, Stájerországban. Olyan szülőkkel nőtt fel, akik a „kemény szeretetben hittek”, ahogy egyszer Arnie mesélte. Az édesapja, Gustav Schwarzenegger egy alkoholista rendőrfőnök volt, és szigorú katolikus neveltetésben részesítette a fiait. Azt sem titkolta, hogy a két gyermeke közül az idősebbik Meinhardot részesítette előnyben, és a fizikai büntetésektől sem riadt vissza: gyakran megverte Arnoldot.

„Akkoriban Ausztriában egészen más világ volt. Ha valami rosszat tettünk, vagy nem engedelmeskedtünk a szüleinknek, bizony nem kímélték a vesszőt” – emlékezett vissza a színész.

Bizonyos médiumok (többek közt a The Guardian) beszámolói szerint Gustav szerepet játszott a második világháborúban is, méghozzá a náci párt tagjaként. „Senkit sem tölt el büszkeséggel, amikor megtudja, hogy az apja náci volt”

– mondta később Marvin Hier rabbi, a Simon Wiesenthal Központ munkatársa, akit Arnold azért keresett fel, hogy többet tudjon meg apja kapcsolatáról a náci párttal. „De Arnold nem az apja, őt annak alapján kell megítélni, aki” – tette hozzá a rabbi. A színész emiatt elhidegült Gustavtól, éveken át nem kívánta tartani vele a kapcsolatot.

Iskolásként a kis Schwarzeneggert nem nyűgözték le a különféle tudományok, nem is jeleskedett bennük, a fitnesz azonban mindig is izgatta. A beszámolók szerint a kemény otthoni körülményei ellenére lelkes és vidám gyerek volt, akit kifejezetten vonzott a foci, és végül a testépítésben találta meg élete célját.

 

„Nem szerettem, amikor megnyertünk egy meccset, és nem kaptam személyes elismerést” – magyarázta később Arnold, hogy miért döntött a testépítés mellett a csapatsportokkal szemben. Ki akart tűnni a tömegből, és nem félt keményen megdolgozni érte. Amikor elkezdett súlyokat emelni, a szülei értetlenkedtek, nem igazán értették fiuk megszállottságát. Schwarzenegger válasza egyszerű volt: erős és izmos akart lenni, nem mellesleg pedig a legjobb abban, amit csinál. Azt a vágyát sem titkolta sokáig, hogy átköltözne az Egyesült Államokba, és világszerte ismert színészként csillogna. Az apja úgy gondolta, hogy a fiának túl élénk a képzelőereje, amiért ilyen álmokat dédelget, ez viszont nem állította meg Arnoldot, aki keményen dolgozott a testén, minden egyes nap órákon át edzett a neves testépítővel, Kurt Marnullal.

Emiatt pedig majdnem börtönbe is került 18 éves korában. Nem fejezte be ugyanis a kötelező katonai kiképzését, mivel úgy döntött, hogy jelentkezik a Mr. Europe testépítő versenybe, így engedély nélkül elhagyta a katonai tábort.

Ez végül a javára vált, hiszen őt hirdették ki győztesnek, a meglógása miatt azonban azzal riogatták, hogy börtönbe kell vonulnia néhány napra. Arnold elmondása szerint végül azért engedték el, mert a magas rangú tisztviselők együtt éreztek vele, és támogatták a testépítés iránti szenvedélyét.

Tragédiák sora

Az 1971-es év pokoli volt a Schwarzenegger család számára. A színész idősebb testvére, Meinhard ugyanis elhunyt egy autóbalesetben, Ausztriában. Ekkor Arnold már az USA-ban élt (túl volt első filmjén, a nem mellesleg minden idők egyik legrosszabb mozgóképeként emlegetett 1970-es Herkules New Yorkban-on is), ám állítólag az apjával való feszült viszonya miatt nem utazott haza, kihagyta a fivére temetését. Gustav pedig éppen egy évvel Meinhard halála után halt meg, 1972 decemberében egy grazi kórházban agyvérzést kapott. Arnold ezúttal is távol maradt a búcsúztatástól. Később elmondta, hogy amikor az édesanyja, Aurelia megkérdezte tőle, részt vesz-e a temetésen, azt felelte: „Nem, már túl késő. Meghalt, és már semmit sem lehet tenni.”

A jelenség

Schwarzenegger mindössze 20 éves volt, amikor megnyerte a Mr. Universe-megmérettetést, majd utána még négy alkalommal övé lett a cím, sőt, többször bezsebelte a Mr. Olympia-címet is. Ez utóbbiról úgy tartják, hogy az egyik legfontosabb kitüntetés, amit egy testépítő kaphat. Ahogyan azt saját életrajzi könyvében (Életem hihetetlen, de igaz története) megírta, a testépítés szerinte pózolás, a pózolás pedig színház. „Én ezt megértettem, és szerettem is” – vallotta, majd hozzátette, sok testépítő nem igazán tudja, hogyan kell pózolni, és emiatt veszítenek a versenyeken. Innen pedig tehát számára egyenes volt az út a színészkedés felé.

A karrierje elején természetesen főként az alkatából adódó testépítős szerepeket kapott, mint például az 1976-os Maradj éhen!-ben Jeff Bridges és Sally Field partnereként.

Majd egyre többen felfedezték maguknak az angol nyelvet igencsak törő, erős akcentussal hadováló osztrák izomkolosszust, ami nem véletlen: Arnold jelenség volt.

Az 1979-es Kaktusz Jack című westernvígjátékban (a Kengyelfutó Gyalogkakukk nem hivatalos élőszereplős feldolgozásában) még a jámbor, nem túl agyas és naiv jófiút alakította a csibész Kirk Douglas ellenlábasaként, három évvel később, 1982-ben pedig már egy hatalmas karddal kaszabolta a gazokat, hiszen John Milius író-rendező őt választotta ki a Conan, a barbár címszereplőjének, így megvolt a színészi áttörés is. Innen pedig nem volt megállás, a nyolcvanas évek akciófilmes szcénáját Sylvester Stallone mellett teljesen leuralta. Conan, a pusztító (1984), Terminátor – A halálosztó (1984), Vörös Szonja (1985), Kommandó (1985), Piszkos alku (1986), Ragadozó (1987), A menekülő ember (1987), Vörös zsaru (1988), Az emlékmás (1990), valamint karrierjének megkoronázása, a Terminátor 2: Az ítélet napja (1991)… Csodás időszak volt ez Arnie számára, ráadásul a nyolcvanas évek végén az Ikrekkel (1988) elindította a vígjátékos karrierjét is, amiből szintén kijött több sikeres darab is (pl. Ovizsaru – 1990, Hull a pelyhes – 1996).

Mivel korábban nem volt lehetősége arra, hogy az oktatására koncentráljon, Arnold arra használta fel az Egyesült Államokban töltött időt, hogy befejezze a tanulmányait. A harmincas éveiben arra összpontosított, hogy távoktatásban szerezzen diplomát a Wisconsin-Madison Egyetemen. Az intézmény blogja szerint a színész a fitnesz nemzetközi marketing és üzleti adminisztráció szakon szerzett alapdiplomát 1979-ben, 1996-ban pedig tiszteletbeli doktori címet is kapott az olyan sporteseményekhez való hozzájárulásáért, mint pl. a Speciális Olimpia.

Még a kilencvenes években is abszolút eseményszámba ment, ha kijött egy friss Schwarzengger-film (Az utolsó akcióhős, True Lies: Két tűz között, Végképp eltörölni, Ítéletnap stb.), még akkor is, ha esetleg egy-egy darab gyengébben sikerült (pl. Junior, Batman és Robin, A hatodik napon). Az ezredforduló, pontosabban a 2003-as Terminátor 3 – A gépek lázadása után azonban új kihívás elé nézett.

Politika, botrány…

Arnold 2003-ban lépett be a politika világába Kalifornia állam megválasztott kormányzójaként. Egészen 2011-ig maradt hivatalában, ez idő alatt pedig távol maradt Hollywoodtól, maximum cameo- vagy mellékszerepeket vállalt csupán, azokból sem sokat, főszerepben legközelebb csak a 2013-as Erőnek erejével-lel jelentkezett.

A politikai pályafutására azonban nem egy átütő sikertörténetként emlékeznek majd. Az állami alkalmazottak sem nagyon kedvelték őt a bércsökkentés miatt, a demokraták sem tartották sokra az új adókról alkotott véleményét, a republikánusok pedig agresszívebb fellépést kívántak tőle.

Hozzátette, hogy míg egyesek azt szerették volna, hogy sokkal konzervatívabb legyen, mások azért ítélték el, mert nem volt eléggé liberális, mindenkit mást akart tőle.

Mire leadta a hivatalát, a népszerűsége 22%-ra esett vissza, és 28 millió dolláros költségvetési hiányt hagyott maga után. Pedig amikor belevágott, rendkívül népszerű volt, egyesek még azt is felvetették, hogy miatta alkotmánymódosítást hajtanak majd végre, hogy Európa szülötteként is indulhasson az amerikai elnökválasztáson.

Egy szétesett házasság

Arnold Schwarzenegger kétségkívül legnagyobb magánéleti botránya az volt, amikor bevallotta, hogy megcsalta a feleségét, Maria Shrivert a házvezetőnőjükkel. A színész ezt a lépését élete "legnagyobb kudarcának" tekinti. 2011-ben fedte fel, hogy gyermeke született a házvezetőnőjükkel, Mildred Baenával való kapcsolatából, pedig ekkoriban még Shriverrel volt együtt. A pár útjai így 34 év együttlét után váltak el egymástól, a hivatalos válásukat azonban csak 10 évvel később, 2021 decemberében mondták ki. A Kennedy-család tagjával, az újságíró-szerző Maria Shriverrel még 1977-ben jöttek össze, 1986-ban mondták ki egymásnak a boldogító igent, és négy közös gyermekük született: Katherine (1989), Christina (1991), Patrick (1993) és Christopher (1997).

A törvénytelen gyermek, Joseph Baena pedig szintén 1997-ben jött a világra, vagyis ugyanabban az évben két nő is gyermeket szült neki, csupán az utóbbit 14 éven át titkolta.

A színész később egy interjúban így nyilatkozott: „Voltak személyes kudarcaim, de kétségkívül ez volt a legnagyobb mind közül. Minden kétséget kizáróan.” A színész azt is elárulta, hogy bocsánatot kért Shrivertől és a gyerekeiktől, és hozzátette, hogy az exneje még mindig nagyon fontos a számára. „Szeretem a feleségemet. Ő és én nagyon jó barátok vagyunk, közel állunk egymáshoz. Büszkék vagyunk arra, ahogyan a gyerekeinket neveltük. Annak ellenére, hogy volt ez a dráma, együtt töltöttük a húsvétot, az anyák napját, a karácsonyt és az összes születésnapot. Mindent együtt csináltunk. Ha járna Oscar-díj azért, hogyan kell kezelni egy válást, Mariának és nekem kellene megkapnunk, mert a legkevésbé voltunk hatással a gyerekekre” – nyilatkozta a Terminátor-filmek sztárja, aki egyébként 75 évesen is nagyon boldog, hiszen épp tíz esztendővel ezelőtt, 2013-ban újra megtalálta a szerelmet a nála 27 évvel fiatalabb gyógytornász, Heather Milligan személyében.

És mi a helyzet a karrierjével? Nos, a kormányzóság óta eltelt időszak természetesen nem tudja felvenni a versenyt egykori sikerszériájával (dacára annak, hogy azóta leforgatott két újabb Terminátor-filmet: a 2015-ös Genisyst és a 2019-es Sötét végzetet), de azért továbbra is aktív maradt, nemrég például élete első sorozatfőszerepével kedveskedett rajongóinak a FUBAR című netflixes akcióvígjátékban, amellyel a True Lies-os idők kapcsán nosztalgiázik egy kicsit. Ráadásul jó ideje tervezi már az idős barbárról szóló The Legend of Conant is, ami csodás bekeretezése lenne egy súlyzókkal, töltényekkel, izgalmakkal, könnyekkel és nevetéssel teli karriernek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Az amazóniai indiánok megrázó világa a Néprajzi Múzeumban
A magyar származású Claudia Andujar fotós és aktivista képeiből nyílt kiállítás.

Link másolása

Újabb kihagyhatatlan időszaki kiállítással rukkolt elő a Néprajzi Múzeum, amely ezúttal a rendkívüli aktivista és fotográfus, Claudia Andujar életművét mutatja be.

Az Indiánok. Lelkek. Túlélők. című tárlaton a kurátorok, muzeológusok és szakértők vezettek körbe bennünket. Nézd meg velünk milyen rendkívüli fényképek születtek Claudia Andujar és a janomami indiánok különleges kapcsolatából.

Engem személy szerint mindig lenyűgöz, ha valaki egy nemes ügynek szenteli az egész életét és művészetét. Claudia Andujar Brazíliában töltötte életének nagy részét a janomami indiánok között. Hivatásának érezte, hogy fotóin keresztül bemutassa az életüket a külvilágnak. Illetve küzdjön a jogaikért, hogy egy önálló területtel rendelkezzenek az amazóniai esőerdőn belül, ahol megvédhetik és továbbörökíthetik a kultúrájukat.

A jelenleg 92 éves Claudia Andujar anyai ágon svájci, apai ágon magyar származású. Nagyváradon élt 13 éves koráig, majd a holokauszt elől menekülve Budapesten, Bécsen, Svájcon keresztül jutott el New Yorki rokonaihoz, majd onnan Brazíliába.

Brazíliában tanulmányai után privát fotósként kezdte pályáját, ám hamarosan hivatalos fotóriporterré vált. Több tucat merész, provokatív fotóriportot publikált a társadalom kevéssé elfogadott csoportjairól, amikből mi is láthattunk egy válogatást a kiállításon.

1971-ben a Realidade magazin egy nagyszabású különszámot szentelt Amazóniának. A kritikus hangvételű kiadvány célja az volt, hogy bemutassa azt az ismeretlen világot, amelyet a brazil kormány épp azokban az években kezdett el kizsákmányolni. Az újságnál Andujar kapta a feladatot, hogy bemutassa az ott élő indiánokat. Ezeken a fotóin még az "egzotikus vademberek" zárt és harmonikus világát láthattuk.

E munka olyan sorsfordító hatással volt rá, hogy Andujar felhagyott a riporterfotózással, és hosszabb időszakot töltött el a janomamik között. Fényképezőgépével sok hosszú és fizikailag is megterhelő vándorúton tartott velük. Az erdő című sorozatában megfigyelhettük, hogy itt még inkább kívülállóként követi az indiánokat.

A ház és Identitás sorozatokban már intimebb fényképeket láthattunk. A janomamik egy nagy, kívülről zárt és védett közösségi házban, a janóban laknak, ami Andujar számára is az otthon, a biztonság és a közösség fogalmával kapcsolódott össze.

A katonaság bevett módszere, hogy infravörös légifelvételeken azonosíta be az emberi objekumokat. Andujar ezzel szemben

az infravörös filmre készített fotóit arra használta, hogy a janomami közösségek lakhelyét álomszerű, mesebeli világként mutassa be.

Miután szorosabb kapcsolatba került a janomamikkal, Andujarnak lehetősége volt számos ünnepen, így halotti rítusokon is részt venni. A kiállításon megtudtuk, hogy

a rituálékon halluciongén szereket is fogyasztottak. Ezt az álomszerű élményt igyekezett visszaadni Andujar az ilyen témájú fotóin.

Az 1970-es évektől a brazil kormány egyre intenzívebben próbálta bekapcsolni az amazonasi régiót a nemzetgazdaságba. Az évek során egyre több útépítő, illegális fakitermelő és szerencsevadász hatolt be a janomamik területére. Andujar közelről látta az idegenekkel történő találkozás következményeit, ami az őslakosok kulturális életét és egészségüket is veszélyeztette. Járványok söpörtek végig a falvakon, aminek a népesség 20%-a vált áldozatává.

Andujar számára ekkor a fotózás a művészi önkifejezés helyett egyre inkább az aktivizmus eszközévé vált. Ezt a válzotást a kiállításon is nyomonkövethettük: A kapcsolat következményei fotósorozatokkal már a brazil és nemzetközi közvélemény figyelmét kívánta felkelteni.

Ismét készített infrafilmes fotókat is. Aktivista képein azonban ez már direkt utalás a hadsereg által használt technikára. Míg azonban a brazil kormány a régió természeti és nyersanyagkincseit térképezi fel, Andujar képein a területre behatoló aranyásók tutajai és az illegális leszállópályák látszanak.

A kiállításon helyet kapott Andujar híres Megjelöltek című sorozata is. Az aktivista 1980-ban egy átfogó egészségügyi programot is koordinált, aminek célja az volt, hogy ellássák és beoltsák az őslakosokat. A munkához nyilvántartólapokra is szükség volt.

A janomamik bonyolult névadási rendszere és a nevek tabusítása miatt fényképeket és számokat használtak a beazonosításhoz.

E képek művészeti sorozatokká alakításával Andujar egyértelmű kapcsolatot teremtett saját családtörténete, a holokauszt emléke, illetve új, választott családja, a janomamik veszélyeztetett helyzete között.

A tárlaton egy kialakított mozisarokban megnézhettük Mariana Lacerda Gyuri című dokumentumfilmjét, ami Andujar életébe nyújt bepillantást. Illetve vitrinekben a Neprajzi Múzeum Amerika-gyűjteményéből származó janomami indián tárgyakat, nyíltartó tegezeket, tollas díszeket és nyílhegyeket is megcsodálhattuk.

A kiállítást nem csak azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek az etnográfia, távoli kultúrák és a kortárs fotóművészet iránt. Claudia Andujar munkássága hordoz egy megrázó üzenetet az amazóniai esőerdők sorsáról is. A kiállított fotók többsége művészi kép, illetve aktivista kép, amiken keresztül rácsodálkozhattunk, mennyi arca van az őslakosoknak, mindezt pedig egy női fotográfus érzékeny szemén keresztül.

A kiállítás a São Pauló-i Vermelho Galéria közreműködésével jött létre. Összesen 124 fotográfiát nézhetsz meg, köztük nagyméretű analóg nagyításokat és digitális nyomatokat, valamint vetített képanyag is kiegészíti a tárlatot, illetve színesítik az Andujar által gyűjtött mítoszrajzok is.

A kiállítást 2024. június 30-ig nézheted meg a Néprajzi Múzeumban. Részletek a múzeum honlapján.

Orosz Emese cikke, Fotók: Nagy Boglárka

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Megrázó fotók a World Press Photo kiállításon, mutatjuk a díjnyertes alkotásokat
Haldokló állapotos nő, éhező gyerekek és kiszáradt földek fotói mesélnek a világ borzalmairól.

Link másolása

Már megnézheted a világ legrangosabb sajtófotóversenyének díjazottjait a Magyar Nemzeti Múzeumban. A World Press Photo 2023 díjnyertes alkotásai a klímaválságra, a háború civil áldozataira, a közösség erejére és a sajtófotózás fontosságára hívják fel a figyelmet.

Mi már láttuk a kiállítást, nézd meg velünk a legfelkavaróbb fotókat!

A Nemzeti Múzeum tárlatán letaglózó válogatást láthatsz a győztes pályaművekből. A 24 regionális győztes között természetesen a 4 globális győztes fotóit is megnézheted.

A World Press Photo pályázaton idén is külön-külön értékelték az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép-amerikai, a dél-amerikai, a dél-kelet-ázsiai és óceániai régióból küldött pályaműveket. Összesen 127 ország 3752 fotóriportere pályázott több mint 60 000 fotóval és multimédiás tartalommal. Végül a 24 regionális győztes közül választották ki a négy globális győztest.

Az év sajtófotója Evgeniy Maloletka Légitamadás a mariupoli kórház szülészete ellen című képe lett. A fotó tökéletesen illusztrálja egyetlen képben az ukrajnai orosz invázió által okozott emberi szenvedést. A fotón látható 32 éves Iryna Kalininát egy szülészeti klinikáról menekítették ki, miután orosz légitámadás sújtotta Mariupolt.

A babája, akit Mironnak neveztek el (a 'béke' szó után), halva született, és fél órával később Iryna is meghalt.

Első helyezett sorozat kategóriában Mads Nissen által készített Az afganisztáni béke ára című képsorozata lett.

A kilenc kísérteties, de gyönyörű fotó nem hagyja feledésbe merülni az afgán embereket, akik a tálibok uralma alatt, nemzetközi segélyeket nélkülözve élnek. Afganisztánban az emberek 95 százaléka nem jut elegendő élelemhez, az ENSZ szerint több mint egymillió gyermek súlyosan alultáplált. A COVID és az aszályok csak súlyosbították a válságot.

Hosszú távú munkák kategóriában az első helyezést Anush Babajanyan érte el Veszélyeztetett vizek című munkájával.

A vízhozzáférés jelenleg Közép-Ázsia egyik legvitatottabb helyi problémája. Négy ország verseng a közösen használt vízkészletekért - a helyzetet pedig tovább rontja a klímaválság. A fotós azoknak az embereknek a kitartását dokumentálta, akik ebben a régióban élnek, és évek óta foglalkoznak a vízkezelés problémáival.

A Szabadon választott formátum első díját Mohamed Mahdy nyerte el Az ajtók itt nem ismernek engem című munkájáért. A vizuális történetmesélő együttműködik az egyiptomi alexandriai Al Max lakóival, hogy egy interaktív weboldalon keresztül megőrizze gyorsan eltűnő halászfalujuk emlékét.

A Globális díjazottakon kívül voltak persze más fényképek is a kiállításon, amik nagyon megrendítőek voltak számunkra.

A fegyveres konfliktusok árnyékában élő emberekről készült fotók idén is a legfelkavaróbb pályázatok közé tartoznak. Többek közt Mianmarból, Palesztinából, a Fülöp-szigetekről és természetesen a közeli Ukrajnából is láttunk erős fotókat.

Sokkoló volt szembesülni azzal, hogy milyen sok régióból érkeztek fotók a klímaválsággal kapcsolatban.

Legtöbb helyen az ezzel összefüggő szárazság okoz egyre embertelenebb körülményeket. A kiállított fotókon szembesültünk vele, hogy többek közt a marokkói oázislakók, az arizóniai méhészek és a perui alpakatenyésztők is szenvednek az aszályok okozta változásoktól.

Nagyon látványosak azok az infravörös légifelvételek is, amelyek az Ausztráliában pusztító hatalmas árvizeket szemléltetik. Az egyre súlyosabb áradások ebben a régióban szintén a globális klímaváltozás következményei.

A gyerekek szenvedéseit bemutató fotók mindig a legmegrázóbb témák közé tartoznak. Engem leginkább az a fotósorozat érintett meg, ami a mexikói virágipar sötét oldalát mutatja be. A fényképeken főként a virágtermelő családok beteg gyermekeit láthattuk, akik a mérgező mezőgazdasági vegyszerek hatására szenvednek veleszületett rendellenességektől, ráktól és számos más betegségtől.

A kiállított fotók nagyrészt idén is a világ borzalmairól szólnak. A pályázatok között azonban több olyannal is találkoztunk, ami az igazságtalanságok mellett rámutat a közösségek összetartó erejének fontosságára is.

Érdekes volt bepillantást nyerni a Golden Gays, azaz a Fülöp-szigeteki idős LMBTQI+ emberek közösségébe. A diszkrimináció árnyékában élő csoport tagjai évtizedek óta élnek együtt és törődnek egymással.

A hollandiai World Press Photo Foundation 1955 óta szervezi a világ legjelentősebb pályázatát, illetve az azt követő utazó kiállítását. A tárlat világszerte 120 helyszínen látogatható és mindig az előző évet mutatja be.

Természetesen a budapesti tárlat is csak egy válogatást nyújt a legjobb alkotásokból. Ha a projektek összes fényképére kíváncsi vagy, látogasd meg a World Press oldalát.

A kiállítást november 5-ig nézheted meg. Részletek a Nemzeti Múzeum honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„A legszebb Renoir-kiállítás, amit valaha láttam” – ezekkel a remekművekkel találkozhatsz a Szépművészeti Múzeumban
Nagyszabású Renoir-kiállítás nyílt Budapesten, ahol kronologikus és tematikus elrendezésben ismerkedhetünk meg az impresszionista festő művészi fejlődésével.

Link másolása

Nagyszabású Renoir-kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban, ahol most olyan híres festményeket is megcsodálhatsz, mint A hinta, a Vidéki tánc vagy a Claude Renoir bohócjelmezben.

A tárlat francia kurátora, Cécile Girardeau úgy nyilatkozott, hogy ez a legszebb Renoir-kiállítás, amit valaha látott. Mi is megnéztük vele a lenyűgöző alkotásokat. Mutatjuk mi vár rád.

Pierre-Auguste Renoirt talán te is az egyik leghíresebb impresszionista festőként tartod számon. A kiállítás azonban rávilágít arra, hogy a hat évtizedet felölelő életmű jelentős része nem szorítható be a mozgalom keretei közé. Renoir még élete végén is kísérletező és megújulásra képes alkotó tudott maradni.

A tárlaton kronologikus és tematikus elrendezésben ismerhettük meg Renoir művészi fejlődését.

Egy kedves történet szerint első mestere, Gleyre így szólt Renoirhoz: “Maga tehetséges, nagyon, nagyon teketséges. De úgy fest, mintha mulatságból festene.” Erre a fiatal festőtanonc ezt válaszolta:

“Világos, ha nem volna mulatság nekem, bizonyosan nem festenék.”

A kiállításon megtapasztalhattuk, hogy ez a festői hitvallásnak is beillő anekdota visszaköszön Renoir valamennyi művén. A fénnyel átitatott impresszionista képei, a “gáláns jelenetek” és a klasszicizáló aktok is mind-mind Renoir életigenléséről tanúskodnak.

Renoir csak ritkán örökítette meg magát. A kiállításon azonban megnézhettük önarcképét, melyről sötét, merengő szemekkel néz vissza ránk. Ezzel áll érdekes kontrasztban a kép alját elfoglaló pirospozsgás női arc, ami Renoire művészetére oly jellemzően majd kicsattan az életörömtől.

A kiállított portrékon keresztül megismerhettük a festő barátait és támogatóit is. Első arcképeit közvetlen baráti köre inspirálta. Claude Monet is szívesen állt modellt barátjának.

Renoir többször megfestette Madame Georges Charpentiert is. Ő vezette be Renoirt a polgári körökbe, a potenciális vásárlók világába, és az ő segítségével mutatkozgatott be a 1879-es Szalonon, ami meghozta számára a hírnevet.

Renoir lelkesen érdeklődött a Párizsban és külvárosaiban divatos szabadidős tevékenységek iránt. Kiállított képein megfigyelhettük, hogyan modernizálta a művész a 18. századi fête galante, azaz a „gáláns ünnepségek” témáját.

A La Grenouillére (Békástanya) helyszíne egy Szajna parti szórakozóhely, ami a békáknak nevezett könnyűvérű nőkről kapta a nevét.

Ebben a szekcióban kapott helyet az impresszionizmus egyik emblematikus képe, A hinta címen ismert remekmű. Első ránézésre csak egy elkapott nyári pillanatnak tűnik, amelynek főszereplője a hintán álló, flörtölő lány. A festmény valódi témája azonban a fény, az életrekeltett kék, sárga, fehét, zöld foltok üde ritmusa.

A monumentális Vidéki tánc szintén Renoir egyik ikonikus alkotása. Nem véletlen, hogy többnyire ezzel reklámozzák a budapesti kiállítást.

Az én kedvencem azonban az Ebéd után című festmény volt. A kontrasztos megjelenésű fiatal nők és a művész bátyja, aki félig kifelé fordul a képből, szinte invitálnak bennünket az asztalukhoz.

1880-as években Renoir festészetében és magánéletében is komoly fordulat következett be. Itáliai útja hatására az impresszionizmus helyett Raffaello és Ingres művészete felé fordult. 1885 tavaszán pedig megszületett első fia, Pierre.

A fiát és élettársát megörökítő Anyaság című festményén is láthattuk, hogy színkezelése és festétmódja is nyugodtabbá, rajzosabbá vált.

A Családi kör szekcióban kedves anekdotát ismertünk meg a művész harmadik fiáról, Claude-ról, akit bohócjelmezben örökített meg a festő. Renoire csak ritkán öltöztette jelmezbe gyermekeit a portrékhoz, ám ilyenkor mindig alkudozásra került sor.

Claude-nak olajfestéket, villanyvasutat is ígért, de fenyegette bentlakásos kollégiummal is, hogy viselje el a kényelmetlen harisnyát.

A kiállítás egyik legpikánsabb szekciója Renoir aktjaira fókuszál. A második impresszionista kiállításon mutatta be Tanulmány, torzó, napfényhatás című festményét. A közönség meghökkenve állt a festmény előtt, egyik kritikusa pedig így bírálta a szokatlan színhasználatot:

“Próbálják csak megmagyarázni Renoir úrnak, hogy egy nő felsőteste nem bomló hústömeg, zöld és lilás árnyalatokkal!”

A tárlaton egymás mellett nézhettük meg azt a három fekvő aktot is, amelyek közül a legszebbet pár éve vásárolta meg a Szépművészeti Múzeum.

Kettőnek Gabrielle a modellje, a festő feleségének rokona, aki tizenöt évesen került a családhoz, hogy a házaspár második gyermekének dajkája legyen. Később a festő állandó modellje lett.

A tárlaton külön szekcióban találkozhattunk a francia mester utolsó remekművével, az 1919-ben született Fürdőzők című alkotással. A rózsaszín selymesbőrű modellek az idősödő, reumától szenvedő mester számára a boldogságot, az egészséget és az életerőt testesítették meg. Az élete főművének tartott Fürdőzőkben Renoir a női test iránti rajongását és a festés örömét ünnepelte.

A kiállításon megnézhettük Renoir festődobozát és palettáját is.

Érdekes volt megfigyelni a palettára nyomott festékeken, milyen kevés színből alkotta meg a Fürdőzők színgazdag képét.

Néhány vitrin felidézi az egykor magyar magángyűjteményekben lévő Renoir-műveket, illetve azt is megtudhatjuk, hogy mely alkotásokkal találkozott a magyar közönség a 20. század elején. A kiállítást pedig egy filmrészlet zárja, ami megeleveníti az idős Renoir alakja.

A tárlaton Renoir mintegy negyven festménye mellett rajzokat, grafikákat és szobrokat is láthatsz. A kiállított 70 mű között kiemelt szerepet kap a Szépművészetiben őrzött csaknem harminc Renoir-alkotás. A múzeum saját anyaga mellé pedig olyan nagy múzeumokból érkeztek képek, mint a párizsi Musée d’Orsay, a Musée de l'Orangerie, a Musée National Picassó, vagy a bécsi Belvedere.

Renoir – A festő és modelljei című kiállítást 2024. január 7-ig nézheted meg. Részletek a Szépművészeti Múzeum honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kizárták a Golden Globe szavazói közül Návai Anikót két másik társával együtt
Összesen három szavazati joggal rendelkező tagot zártak ki, a „magatartási kódex megsértése” miatt. Návai Anikó korábban egy kamu Scarlett Johansson-interjúval híresült el világszerte.

Link másolása

Ahogy a Deadline.com megírta, két másik társával együtt Návai Anikó, Los Angelesben élő magyar származású újságírót is kizárta a testületből. A pontos indoklás nem derül ki, de állítólag a „magatartási kódex megsértése” volt az ok mindhármuknál.

A másik két érintett Howaida Hamdy és Munawar Hosain.

Hamdy egyiptomi újságíró és kritikus azután került vizsgálat alá, hogy augusztusban a Camera riportot készített Hamdy néhány arab nyelvű kritikájában és tweetjében szereplő állítólagos antiszemita és „szélsőséges” megjegyzésekről.

Hosain és Návai esetében viszont egyelőre konkrét indoklás nem jelent meg.

Návai Anikó 2021-ben a Nők Lapjának exkluzív interjúként adott el egy Scarlett Johansson-interjút, amiről később kiderült, hogy különböző forrásokból ollózta össze az újságíró. Emiatt akkor világszerte cikkeztek a plagizálásról és a Nők Lapja megszakított minden kapcsolatot Návaival.

Návai Anikó 1973-ban kezdett dolgozni szerkesztőként a Magyar Rádióban. 1981-ben férjével, Skorka Györggyel az USA-ba költözött, először Miamiban, majd New Yorkban telepedtek le. A BBDO nevű reklámügynökséggel került itt kapcsolatba, majd onnan Tassy Jenő rádiós tudósító segítségével a Voice Of America (Amerika hangja) riportere lett, először Washingtonban, aztán Los Angelesben. 1991-ben hazatelepült Magyarországra. Később Bokor Pállal megalapította az Atlantic Press nevű hírszolgáltató és PR-céget. 1998-ban visszaköltözött az USA-ba.

2000-ben a Hollywood Foreign Press Association (HFPA) egyetlen magyar tagja lett. 2012-2016 között a Magyar Televízióban „Szeretettel Hollywoodból” címmel vezetett műsort. 2016-2017 között a TV2 műsorvezetője volt.

A HFPA-t amúgy "Hollywoodban leginkább pogácsazabáló ingyenélők csoportjának tartják, akiket az olyan nagy hatalmú producerek, mint a szexuális zaklatási botrányaiba belebukó Harvey Weinstein etetett-itatott, és engedte tagjait sztárokhoz dörgölőzni az ingyen-PR érdekében" - írta anno a 444.hu.

Link másolása
KÖVESS MINKET: