Gombor József: Amikor festek vagy rajzolok, megszűnik a világ körülöttem
A Művészetek Völgye tíz napjának egyik legstabilabb pontja Gombor József kiállítása Kapolcson, a Malomsziget melletti hídnál található tágas pajtában.
Aki átlép a küszöbön, egy elvarázsolt mesevilágba kerül, ahol a falon a padlótól a plafonig sorakoznak a szürreális festmények manókkal, erdei állatokkal és más képzeletbeli lényekkel.
Minden eladó, és a művész szívesen el is beszélget a betérőkkel. De hogyan indult az immár több mint négy évtizedre visszanyúló karrierje?
Gombor 1980-ban, 18 évesen kezdett rajzolni. Először csak a science-fiction foglalkoztatta, sok misztikus zenét hallgatott, ebből inspirálódott. Grafikákat készített színes ceruzával, jó ideig nem is volt más célja.
Az árait a mai napig az alapján határozza meg, mennyire nőtt a szívéhez egy adott kép: ha valamit nagyon megszeret, akkor a méretétől függetlenül sokkal drágábban adja.
Elég hamar kialakult egy masszív rajongótábora, akik folyamatosan próbálták rávenni, hogy fessen is. Végül azután szánta rá magát, hogy ajándékba kapott egy festőkészletet, de ma is úgy érzi, hogy mélyebb érzelmeket tud kifejezni grafikákkal, mint festményekkel. A sci-fiből idővel fokozatosan átment egyfajta misztikus punk világba.
„Rengeteg kalandom volt nőkkel, amik vagy összejöttek, vagy nem, és előfordult, hogy utána hónapokig belebetegedtem egy-egy kudarcba. Ilyenkor nagyon mélyen belenyúltam a piálásba is, ami mind hatással volt arra, milyen képeket festettem” – idézi fel.
Egy másik eset még hátborzongatóbb: néhány éve éppen egy virágot ábrázoló csendéleten dolgozott, amikor hirtelen ötlettől vezérelve festett két véres gyerekfejet. Ennek láttán még a felesége is elborzadt, azt mondta neki, gyorsan csináljon vele valamit, mert ezt a képet nem szeretné a házban látni. Szinte közvetlenül azután, hogy befejezte, bekapcsolta a tévét, és az esti híradóban vezető helyen számoltak be arról a győri férfitól, aki meggyilkolta két gyerekét.
Senki nem tudott választ adni erre a jelenségre, ahogy arra sem, miért csak negatív dolgokat érez meg. Ő maga egyébként erősen vallásos, bár templomba nem jár, de elmondása szerint betegségből is sikerült már úgy kigyógyulnia, hogy imádkozott előtte.
Egy rövid időszakot leszámítva mindig festésből élt. Volt ugyan egy próbálkozása lemezboltos vállalkozóként Veszprémben, de hamar rájött, hogy nem ez az ő világa. Egy idő után már inkább kiállítótérnek használta az üzlethelyiséget, míg végül az egész városi létből elege lett, elvált az akkori feleségétől és mindent hátrahagyva kiköltözött a Bakonyba.
„Cseszneken vettem egy házat, majd hónapokig szinte semmi mást nem csináltam, csak a környéken bolyongtam az erdőben teljesen egyedül. Nagyon inspirált ez a közeg, a természet hangjai, ekkor kezdtem el gyökereket és köveket festeni.”
„Érdekes, hogy éjjel képtelen vagyok rá, világosban viszont gyakran az egész napot rá szoktam szánni, olyankor órákon át teljes flow-ban vagyok.”
A Kőfeszten Kővágóörsön
Csesznekről 2002 környékén visszaköltözött Veszprémbe, ekkoriban erősen mélyponton volt. Nem sokkal később megismerkedett jelenlegi feleségével, Jutkával, aki hozzá hasonlóan nehéz időszakon ment keresztül, több bántalmazó kapcsolat is volt a háta mögött.
Ilyen előzmények után találtak egymásra, és azóta gyakorlatilag elválaszthatatlanok, nem volt olyan nap, amit külön töltöttek.
Balatonszőlősön kezdték meg közös életüket, majd Vászolyra költöztek, ahol igazi varázsvilágot teremtettek: Gombor egy hatalmas műteremben állította ki a képeit, folyton szólt a zene és égtek a füstölők. Azóta is a valaha volt legjobb otthonaként emlékszik vissza rá.
Végül pont emiatt sokalltak be: több magánéletre, privát szférára vágytak, ezért eladták a házat és elhatározták, hogy Kapolcsra költöznek. Ekkor már évek óta rendszeres kiállító volt a Művészetek Völgyében, elmondása szerint mindent a fesztiválnak köszönhet, szinte az összes ismeretségét és képvásárlóját.
Úgy gondolták, emiatt lakni is jó lesz ott, de elkövették azt a hibát, hogy a házra, sőt még egy autóra is devizahitelt vettek fel. A törlesztőrészletek pedig a válság kirobbanásakor a sokszorosára nőttek.
Ráadásul mind a négy gyerekük (mindkettejüknek 2-2 született korábbi kapcsolataikból) egyetemre járt ekkoriban, aminek a fedezése szintén komoly költség volt. Ezért el kellett adniuk ezt a házat is, onnantól albérletekben éltek. De a szerencse ezután sem pártolt melléjük.
Elsőként egy nagy ugrással az Őrségbe költöztek, összesen 200 ezer forinttal a zsebükben. Egy 9 méteres belmagasságú parasztházat béreltek óriási udvarral, de hiába ígérte a tulajdonos, hogy bármeddig maradhatnak, alig két év után túladott rajta, ezért ismét menniük kellett.
Visszatértek a Balaton-felvidékre, először Nagyvázsonyba, ahol hónapokig tartó munkával alakított ki egy kiállítótérrel összekötött műtermet. Éppen végzett mindennel, és megnyitotta volna a galériát, amikor a tulajdonos közölte, hogy eladta a házat, így itt sem maradhatnak. Ráadásul mindez közvetlenül a Művészetek Völgye kezdete előtt történt.
A lakhatásuk viszont sehogy sem akart megoldódni: Nagyvázsony után Veszprémben, majd Vigántpetenden találtak egy ideálisnak tűnő házat, de mindkét helyen konfliktusba kerültek a főbérlővel, így újra és újra tovább kellett állniuk.
Most Tapolcán élnek, de ez is inkább kényszermegoldás: legnagyobb vágyuk, hogy zöld környezetbe költözhessenek, újra egy saját házba.
„Jövőre leszek 60 éves, most már vágynék valami stabilitásra. A cuccaink nagy részét jó ideje ki sem pakoljuk, pedig nagyon jó lenne végre megállapodni. Egy állandó hely egy tágas és világos műteremmel, ahol szabadon alkothatok – ennél többre nincs is szükségem.”
