KULT
A Rovatból

„Nálunk mindig a találkozásokon van a hangsúly” – új helyen folytatja a Gödör Klub

Az egykori Sirály épületében nyit újra hamarosan az ikonikus szórakozóhely, amely az Erzsébet tér után a Király utca másik végéből is távozni kényszerült. Maróti Dániel programszervezővel beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. május 05.



Bő három évvel ezelőtt búcsúzott el törzsközönségétől a Gödör Klub, amely leginkább a budapesti underground egyik utolsó bástyájaként volt ismert, de számos feltörekvő zenekaroknak is rendszeresen helyet adott.

A szervezők azóta keresték az új helyszínt, amit végül alig pár száz méterre az előzőtől, a Király utca 50-ben találtak meg. A járvány második, majd harmadik hulláma ugyan jócskán visszavetette a nyitási menetrendet, de ha minden jól megy, heteken belül végre kitárhatják kapuikat.

Először a vendéglátás indul be, ősztől pedig reményeik szerint a koncertszezon is.

– Miért kellett bezárni az előző helyet?

– Egyszerű oka volt: a tulajdonos olyan jelentős mértékben megemelte a bérleti díjat, hogy ezt a klubot üzemeltető Uni-co építésziroda és Filep Ákos már nem tudta vállalni. A bezárás után a Central Passage emeletén lévő Spicc stúdiót még megtartottuk egy évig, Nyolc-tíz néven koncerthellyé alakítva, de amikor megtaláltuk a lehetőséget, hogy van merre tovább lépni, azt is elengedtük.

– Nem volt olyan opció, hogy legalább az új hely megnyitásáig tovább viszitek?

– Mivel a csapatunk nagyon kicsire szűkült, nem igazán lett volna rá erőforrásunk, hogy két dologgal foglalkozzunk párhuzamosan. Ráadásul az egyik tulajdonossal is meggyűlt a bajunk, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább tovább állunk. Így végül a 2019-es tavaszi szezon végén búcsúztunk el tőle, de legalább ebbe a döntésbe még nem kavart be a járvány.

– Mi a mérlege a Central Passage-ban töltött bő 5 évnek?

– Eredetileg teljesen mást terveztünk oda, mint ami végül megvalósult. A koncepciónk egyfajta városi nappali volt, a Passage egész területét be szerettük volna lakni, a rideg közeget megtöltve kulturális élettel, kávézóval, növényekkel. Ez sajnos az épület felsőbb szintjein található apartmanok tulajdonosainak ellenállása miatt meghiúsult. Ezzel együtt azért sok emlékezetes pillanatunk volt a klubban is, még ha az eredeti Erzsébet téri helyszínnel nem is összemérhető ezek száma. Kialakult egy erős törzsközönség, sok volt a visszajáró vendég. Ha nincs a bérleti díj emelés, valószínűleg napirendre se vesszük a költözést.

– Hogy találtatok rá az új helyre?

– Sok potenciális helyszínt megnéztünk, akadt olyan, ami már egészen előrehaladott állapotban volt, mikor végül is elvetettük.

Az egykori Sirály épülete nagyon régóta üresen állt, amiatt is érzem sikersztorinak, mert ha egy hasonló helyet elvesznek az eredeti üzemeltetőjétől, legtöbbször üzleti célra hasznosítják vagy egyszerűen lebontják. Itt ez nem sikerült, szerencsére az önkormányzat is pozitívan állt a céljainkhoz.

Többször kiírtak már rá nyílt pályázatot, de ezek eddig eredménytelenül zárultak, jórészt amiatt, mert nagyon leromlott állapotú volt az épület. Nálunk viszont kapóra jött, hogy Ákos építész, így ez nagy könnyebbséget jelentett a felújítás tekintetében.. Ha külsős vállalkozókat kellett volna keresnünk ehhez, biztosan nem érte volna meg belevágni.

– Mi változott és mi maradt ugyanolyan a sirályos időkhöz képest?

– Fontos cél volt, hogy miközben modernizáljuk is, azért ne borítsuk fel a hely eredeti jellegét. Van egy földszinti alapterület, ahová a vendéglátás koncentrálódik, egy galéria, amit mi elsősorban kiállításokra, előadóestekre és beszélgetésekre szeretnénk használni, valamint egy pince, ahol korábban is koncertek voltak. Ezt teljesen átépítettük, kialakítottunk egy nagy színpadot, így végül egy 250 fős befogadóképességű, gyönyörű terem lett belőle. Valamint van egy utcafronti teraszunk is.

– Nem érzed visszalépésnek ezt a 250 főt akár az előző helyhez, de még inkább az Erzsébet térhez képest?

– Nem, mégpedig azért, mert alapvetően nem tömegszórakozóhelyet szeretnénk, hanem egy olyat klubot, ahová a fellépők és a közönség is rendszeresen visszajár. Pont az ilyen léptékű, 200-250 fős klubkoncertek hiányoznak leginkább a fővárosi palettáról, így reményeink szerint hiánypótlók leszünk.

– Maradtok a korábban jellemző underground irányvonalnál, vagy nyittok új irányokba is?

– Mindig vannak újabb és újabb felfedezettek, de a program gerincén nem szeretnénk változtatni. Azt viszont manapság már nehéz megítélni, pontosan mi számít undergroundnak; ha úgy nézzük, gyakorlatilag az egész élő zene, mint műfaj annak tekinthető. Még csak azt se mondanám, hogy a befogadóképesség bárminek gátat szabna, hiszen nagyobb rajongótáborral rendező zenekarok esetén is simán meg lehet hirdetni exkluzív, limitált férőhelyes koncerteket.

Ezeknek külön vonzerőt adhat, hogy nagyobb helyekkel ellentétben testközelben vannak a zenészek, adott esetben centikre a közönségtől, előtte-utána pedig akár a pultnál is össze lehet futni velük. Nálunk mindig a találkozásokon volt a hangsúly, ezután sem szeretnénk változtatni ezen.

– A kötelező védettségi igazolvány mekkora hátrányt jelenthet?

– Ősszel tervezzük a koncertek elindítását, bízunk benne, hogy addigra ez már nem lesz probléma, akkorára nő az átoltottság. Én mindenkit arra biztatok, hogy kérje a vakcinát.

– Mi lesz a nyitás menetrendje?

– Ha koncertek szeptemberig nem is lesznek, a vendéglátást azért szeretnénk minél hamarabb elindítani. Jelenleg 90 százalékos készenlétben vagyunk, ha minden jól megy, erre június közepén sor kerülhet. Készülünk kiállításokkal és filmklubbal is, szeretnénk minél nagyobb teret adni a cigány kultúrának és egyéb civil rendezvényeknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Radnai Márk, miután egy külföldi ügynökség letiltotta a darabját a Thália Színházban
A Thália Színház leveszi műsoráról A nagy kézrablást, mert a jogkezelő kifogásolta a feketére maszkírozott színészt. A darab rendezője, Radnai Márk állítja, hogy nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött.


Feketére maszkírozott fehér színész miatt tiltott le egy külföldi ügynökség egy 2016-ban bemutatott, majd 2023-ban felújított darabot a Thália Színház műsoráról.

Kálomista Gábor, a színház igazgatója hétfőn közleményben tudatta, hogy a szerzői jogokat képviselő külföldi ügynökség döntése miatt veszik le a műsorról Martin McDonagh A nagy kézrablás című darabját.

Az indoklás szerint a probléma az, hogy az egyik fekete karaktert sötétre sminkelt fehér színész alakítja.

Kálomista Gábor szerint a döntés nemcsak ezt az előadást érinti, hanem az Alul semmit és A koponyát is; az előbbi végül feltétellel repertoáron maradhatott, A koponya játszásához viszont az ügynökség nem járult hozzá. Az igazgató közölte, hogy nem hagyja annyiban, jogi útra tereli az ügyet.

A darab rendezője, Radnai Márk is megszólalt. A Telexnek elmondta, nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött, de elfogadja, ha az előadás a vita miatt lekerül a műsorról. Radnai a művészi szabadságra hivatkozva érvelt.

„Ahogyan a kis hableányt is játszotta fekete színész, ez fordítva is igaz kellene, hogy legyen, vagy egy meleg karaktert sem kell, hogy meleg színész játsszon” – mondta.

Hozzátette, a darab egy erős szatíra, amelyben a karakter bőrszíne dramaturgiailag fontos, és mivel Magyarországon nehéz színes bőrű színészt találni, így tudták megoldani a szereposztást. „Nem állt szándékomban senkit megbántani, semmilyen sértő dolgot nem éreztem ebben” – fogalmazott Radnai.

A darabot 2016 áprilisában mutatták be a Thália Nagyszínpadán. Akkor a feketére maszkírozott színész alkalmazása még nem okozott problémát, a konfliktus a 2023. májusi felújításkor élesedett ki. A szerzőt képviselő ügynökség már a premier előtt jelezte, hogy nem járul hozzá az előadáshoz ilyen szereposztással, de a bemutatót ennek ellenére megtartották. A 2023-as felújítás után levelezés és egyeztetés indult a színház és a jogkezelő között, a vita végül most jutott el a tiltásig, nem sokkal a tervezett 250. előadás előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Kilencven éves Szilágyi János, a magyar rádiózás egyik meghatározó figurája
A Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Szilágyi János ma ünnepli 90. születésnapját. Pályáját a Halló, itt vagyok! című műsora határozta meg, amelyben tudatosan kerülte a politikát.


Volt egy idő, amikor még nem podcastnak hívták, ha valaki beszélgetett emberekkel, hanem rádióműsornak. Nem volt stúdióba beállított növény, nem kellett hozzá feliratkozás, Patreon, YouTube-kommentháború. Volt helyette egy mikrofon, egy telefonvonal, meg Szilágyi János.

1936. május 3-án született Budapesten, és ha valakinek a neve mellé Magyarországon oda lehet írni, hogy rádiós legenda, akkor az övé mellé egészen nyugodtan oda lehet.

Szilágyi pályája nem úgy néz ki, mint egy szépen laminált karrierút. Volt gyakornok a Rádióban, dolgozott vidéki lapoknál, minisztériumi sajtóosztályon, visszakerült a Magyar Rádióba, később újságoknál, tévében, talkshow-ban dolgozott tovább, és közben valahogy mindig ugyanaz maradt: egy riporter, aki nem úgy kérdezett, mintha a válasz már előre meglenne a fejében.

A nagy dobása persze a Halló, itt vagyok! volt, amely 1980 januárjában indult, és 1989 decemberéig ment hétfő esténként.

Egy betelefonálós műsor, ami ma már nem tűnik forradalminak, mert mára mindenki mindenhová betelefonál, kommentel, üzen, élőzik és felháborodik. Csakhogy akkor ez még nem a zaj része volt, hanem maga az esemény. Az ország ült a rádió mellett, és hallgatta, ahogy ismeretlen emberek beszélnek szerelemről, magányról, dühről, csalódásokról, apró magyar tragédiákról és még apróbb magyar reményekről.

A műsor lényege zavarba ejtően egyszerű volt: bárki betelefonálhatott. Névtelenül is. Szerelmi ügyekkel, családi bajokkal, magánéleti katasztrófákkal, hétköznapi nyomorúságokkal. Szilágyi pedig kérdezett. Nem mindig simogatva, nem mindig puhán, de úgy, hogy abból többnyire beszélgetés lett, nem kihallgatás.

Egy 2020-as interjúban úgy fogalmazott: nincs kínos kérdés, csak tudni kell megfogalmazni, és jó helyen, jó időben feltenni.

Ez elég pontos ars poetica egy olyan embertől, aki a magyar nyilvánosságban még akkor tanulta meg az egyenességet, amikor az egyenesség nem feltétlenül volt karrierstratégia.

A Halló, itt vagyok! sikere szinte hisztérikus volt – ezt később maga Szilágyi is így idézte fel. A betelefonálós műfaj ma már közhely, akkor viszont még nem volt az. Akkoriban az, hogy egy hallgató egyszer csak beleszólhatott az országos nyilvánosságba, nem „interaktív formátum” volt, hanem kisebb csoda. Persze magyarosan: némi gyanakvással, némi ítélkezéssel, és

azzal a klasszikus mondattal, hogy „mennyi hülye hív fel téged”. Szilágyi erre állítólag azt válaszolta: „te is hülye vagy, csak nem telefonálsz”.

Ennél tömörebben az ország lelkiállapotát azóta sem nagyon sikerült összefoglalni.

1989-ben aztán abbahagyta. Nem azért, mert nem működött, hanem mert túl jól működött, és közben a rendszerváltás politikai indulatai elkezdték benyomni az ajtót. Szilágyi azt mondta, a műsor emberekről és magánéletekről szólt, nem arról, hogy ki kit akar kipaterolni.

A politika-mentesség volt a legfontosabb alapelve, amelyet évtizedekkel később is következetesen képviselt.

„Nem megyek bele, hogy az egyik szidja Orbánt, a másik szidja Gyurcsányt, a harmadik mindkettőt, én pedig azt hallgassam.”

A formátum erejét mutatta, hogy 2021-ben a 168.hu felületén újraéledt. Az akkori bejelentéskor Szilágyi egyértelművé tette a játékszabályokat: „Halló, újra itt vagyok… szerdánként, este 7-kor bármit megbeszélhetünk… A politikából és a járványból viszont már mindenkinek elege van, ezért… ne fárasszuk egymást” – közölte a 168.hu. A kiadó tulajdonosa akkor úgy fogalmazott: „A Halló, itt vagyok! a magyar médiatörténet egyik fontos pillére… Szilágyi János élő legenda.” A próbálkozás azonban nem bizonyult tartósnak: Szilágyi 2024-ben a Blikknek azt mondta, az újraindított műsor „nem tartott sokáig, elhalt, kimúlt és végérvényesen véget ért”.

A sikerei mögött egy különleges kérdezéstechnika áll, módszeréről kendőzetlen őszinteséggel beszélt, nem rejtve véka alá a szakmai profizmust sem, ami az empátiával együtt adta stílusának egyedi élét.

„Nagyon cinikusan fog hangzani, de tényleg így van: bárki legyen az, akár a pápa, akár a házmester, amikor interjút készítek vele, ő nekem a munkaeszközöm.”

A pályakép azonban nemcsak szakmai diadalok sorozata. Személyes élete során komoly megpróbáltatásokkal is szembe kellett néznie. Egy drámai műtét története során tévesen diagnosztizált tüdőrákkal operálták, a hiba csak a beavatkozás után derült ki.

A közelmúltban pedig a tőle megszokott nyíltsággal beszélt az időskori nehézségekről. Az ATV Húzós című podcastjában elmondta, hogy a memóriazavar jeleit tapasztalja magán. Az Index cikke szerint az orvosa úgy vélte, a feledékenysége az öregedéssel is együtt járhat, és nincs „betegszinten”, Szilágyi saját megélését drámai szavakkal írta le.

„Nagyon erős demenciám van… Rohadtul felejtek… Spekulálok, de nem jutnak eszembe nevek, a legegyszerűbb szavak.”

A szakma eközben életműszinten ismerte el a teljesítményt. 1996-ban Gáll Ernővel megosztva kapta meg a Joseph Pulitzer-emlékdíjat életmű kategóriában, amely a hazai újságíró-társadalom egyik legrangosabb elismerése – rögzíti a díj hivatalos oldala. Nyugdíjas éveit visszavonultan, de anyagi biztonságban éli.

„Az évek alatt összegyűjtött pénzünkből élünk, így nem kell sehol munkáért kopogtatnom. Ráérő nyugdíjasként jól megvagyok itthon, a családommal és a barátaimmal”

– nyilatkozta a BEST magazinnak.

De talán még fontosabb, hogy öröksége ma is élő formátumokban hat tovább. Az a civil hang, a kényes kérdések kulturált felvállalása, amit ő meghonosított, sok mai beszélgetős műsorral rokonítható.

Boldog születésnapot, Szilágyi János!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nulla forint állami támogatást kapott a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok a jubileumi évadára
A hivatalos indoklás szerint a jubileumi évadra benyújtott szakmai koncepció nem volt megfelelő. Botka László, Szeged polgármestere szerint a döntés méltánytalan és elfogadhatatlan az elmúlt időszak botrányait tekintve.


„Szakmailag nem kellően megalapozott” – ezzel az indoklással utasította el a Nemzeti Kulturális Alap pályázatait lebonyolító Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a Szegedi Szabadtéri Játékok támogatási kérelmét.

A fesztivál 2026-os, jubileumi 95. évadára nyújtották be a pályázatot. Az elutasításról szóló, hétfőn elküldött levélben a következő indoklás szerepel:

„Jelen kérelem most nem részesül támogatásban, mivel a benyújtott szakmai koncepció szakmailag nem bizonyult kellően megalapozottnak.”

A döntésről szóló értesítést Botka László, Szeged polgármestere hozta nyilvánosságra a Facebookon.

„0 forint. A Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése szerint ennyit ér ma Magyarországon a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az indoklás: »szakmailag nem kellően megalapozott«.

80 ezer néző bizalma. Több mint 1,1 milliárd forint bevétel egyetlen év alatt. Több száz művész és szakember munkája. És ezzel szemben áll egy anonim döntőbizottság ítélete” – írta a polgármester.

Botka szerint méltánytalan és elfogadhatatlan, hogy „miközben az elmúlt időszak botrányai világosan megmutatták, milyen szempontok alapján vándorolnak kulturális milliárdok, Szegedet »szakmai hiányosságokra« hivatkozva zárják ki a támogatásból”.

A polgármester közölte, hogy a támogatás nélkül is megrendezik az eseményt, amit az ország legnagyobb és legszebb szabadtéri színházi fesztiváljának nevezett.

Az utóbbi hetekben számos kritika érte a Nemzeti Kulturális Alap pénzosztásait. Először Molnár Áron színész hívta fel a figyelmet arra, hogy egy ideiglenes NKA-kollégium mintegy 17 milliárd forintot osztott szét a választások előtt. Szerinte a kedvezményezettek között számos, a Fideszhez köthető vagy a párt kampányában szerepet vállaló előadó volt.

A botrány hatására sorra mondtak le az NKA bizottságainak tagjai, köztük Bús Balázs alelnök, valamint Baán László, Both Miklós és Vidnyánszky Attila.

A kialakult helyzetre reagálva az új kormányzat részéről Tarr Zoltán, a TISZA Párt elnökségi tagja hétfőn már arról beszélt, hogy véget vetnek a pártszimpátia alapú pénzosztásnak, és átvilágítják az NKA-t, valamint minden civil pályázatbírálási rendszert. Céljuk a szakmai alapú elbírálás és a teljes átláthatóság biztosítása a kulturális támogatásoknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meryl Streep 5 év szünet után tér vissza 20 évvel ezelőtti szerepébe, és még mindig rajongva utálhatjuk Az ördög Pradát visel 2-ben
Lady Gagával és a divatvilág krémjével erősít Andy, Miranda, Nigel és Emily sztorija, amely már inkább a hatalmi csatározásokról szól, de még mindig nagyon vicces.


20 év nagy idő. A filmkészítésben és a divatban is. 20 év alatt rengeteg változás mehet végbe a világban, a trendekben éppúgy, mint a társadalmi felfogásban. Mégis 20 év után döntöttek úgy a 2006-os Az ördög Pradát visel alkotói, hogy ideje megismételni az egykori sikert. David Frankel rendező (Miami rapszódia, Marley meg én, Vad évad, Amit még mindig tudni akarsz a szexről, A heng ereje, Váratlan szépség) filmje anno hatalmas sikernek bizonyult: a mindössze 35 millió dolláros gyártási kötségeire világszinten 326,5 milliót keresett csak a mozikból, emellett hozott egy Oscar-jelölést Meryl Streepnek a női főszereplők közt (az eddigi huszonegyből a tizennegyediket), és egy Patricia Field jelmeztervezőnek is. Nem mellesleg pedig kultfilm lett belőle, a divatról szóló filmek között legalábbis mindenképp, nagyon rá tudott csatlakozni ugyanis az akkori közhangulatra.

Anne Hathawayből is sztárt csinált, a Neveletlen hercegnő (2001) után ez volt a második nagy dobása főszereplőként, illetve megismertette a világgal Emily Bluntot, akinek ez volt a második mozifilmje a brit Szerelmem nyara (2004) után. Streep pedig egy tőle akkor még viszonylag szokatlan szerepkörben tündökölhetett, nem sokszor játszott ugyanis korábban negatív karaktereket (Nőstényördög, A mandzsúriai jelölt).

Az utóbbi hét évben ráadásul semmilyen mozis tartalomban nem szerepelt; az utolsó egész estés filmje a 2021-es Ne nézz fel! volt, de az meg a Netflixen debütált, ahogy a 2020-as The Prom – A végzős bál is, a szintén 2020-as Szabad szavak pedig az HBO Maxon, így a legutóbbi szélesvásznú premierje a 2019-es Kisasszonyok volt.

Ezt az 5 (vagy 7) éves hiátust szakította most meg azért, hogy ismét belebújjon egyik legismertebb és legnépszerűbb karaktere, Miranda Priestly bőrbébe

Az ördög Pradát visel 2-ben persze nemcsak ő és Anne Hathaway térnek vissza, hanem Emily Blunt, valamint az első rész titkos sztárja és talán legszimpatikusabb karaktere, Nigel is Stanley Tucci alakításában, ahogyan Tracie Thoms is Lilyként vagy a szlovák születésű Tibor Feldman Irv Ravitzként. Ugyanakkor, akik Adrien Grenier (Nate), Simon Baker (Christian) vagy Rich Sommer (Doug) újbóli felbukkanására számítottak, csalódni fognak, nem teljes hát a reunion.

A sztori szerint egyébként a filmbeli világban is eltelt kb. 20 év. Miranda továbbra is a Runway főszerkesztője, Nigel pedig továbbra is a jobbkeze. Andy (Hathaway) azóta neves újságíró, és komoly, a társadalmat érintő cikkek szerzője lett a Vanguard magazinnál, amely épp a történet elején, egy újságírós díjátadó kellős közepén értesíti a dolgozóit arról, hogy nincs többé munkájuk. A Runway is válságban van, mivel kapcsolatba hozzák a lapot egy komoly botránnyal, így a tulajdonos Irv visszahívja a frissen munkanélküli Andyt rovatvezetőnek, hogy rakja rendbe a magazin renoméját. Miranda persze nem örül, hogy felsőbb utasításra odatették mellé Andyt (akire nem is emlékszik), de kénytelen együtt dolgozni vele, a lánynak pedig úgy tűnik, kiváló ötletei vannak. Felbukkan persze Emily is (Blunt), aki időközben a Runway legnagyobb hirdetője, a Dior vezető pozíciójában dolgozik, sőt, összejött egy milliárdossal (Justin Theroux), így Miranda és Andy rendesen ki vannak neki szolgáltatva.

Az ördög Pradát visel 2 a 2020-as évek szellemében sokkal inkább szól a hatalmi harcokról, mint a divatról. Oligarchák, luxuscikkek, urizálás, cégeladások, csődök, felvásárlások, úgy tűnik, ebbe az irányba tolódott el mostanra a hangsúly, ezzel pedig a forgatókönyvíró, Aline Brosh McKenna is tisztában volt.

Az első rész egyébként még Lauren Weisberger regénye alapján készült (szintén McKenna adaptálta), a folytatás azonban már eredeti szkripttel rendelkezik. Ennek tükrében Andyből a negyvenes éveire is gyermektelen, egyedülálló nőt csinált, aki még nem találta meg a nagy őt, és minden erejével a munkájára koncentrál, de azért a biztonság kedvéért lefagyasztatta a petesejtjeit. Emilyből elvált nő lett két gyerekkel, Mirandának új férje, van, a hegedűművész Stuart (Kenneth Branagh), Nigel pedig maradt Nigel. S amikor ez a kvartett újra összeáll, ismét megindulnak a fúrások, ármánykodások vagy akár a békülések, összefogások is.

A második rész nagy erénye, hogy sikeresen megidézi a 20 évvel ezelőtti kezdetek hangulatát, és a karaktereit is épp annyi változtatással küldi a vásznakra, amennyi még belefér.

Miranda például a korral valamennyit lágyult, és bár nem hazudtolja meg önmagát, a 2020-as évek társadalmi érzékenységére ő is kénytelen reagálni. Például nem hajíthatja a kabátját az asszisztense arcába, azt neki kell felekasztania a fogasra, illetve a jelenlegi első asszisztense, Amari (A Bridgeton családból ismert Simone Ashley) munkakörébe az is beletartozik, hogy ha Miranda valami sértőt, nem „píszít” készül mondani, csinálni, figyelmeztesse őt, hogy talán nem kéne.

A film fókuszának elcsúszása (a divatvilág persze most is számottevő jelenetben kap helyet, de a sztori alakulása egyre inkább a partvonalra küldi ezt a tematikát) bizonyára megosztó lesz, az első rész rajongói közül sokan kifogásolják majd, mégis meglepően jól működik még mindig ez a formula. Frankel és McKenna képesek annyi humorral, szarkazmussal, mondanivalóval, jól működő karakterdinamikákkal és szórakoztató cameókkal (Lady Gaga az első helyen, Donatella Versace a másodikon) megpakolni a filmet, hogy az esetlenségek és csetlések-botlások is könnyen megbocsáthatók legyenek. Meryl Streep pedig rég volt ilyen jó. Legalább öt éve…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk