George Clooney 60 – itt vannak a kedvenc filmjeink tőle
Sok mindent tudunk egyik kedvenc hollywoodi színészünkről: például hogy volt egy malaca, nem zavarja, ha Mr. Amalnak hívják, mert büszke a feleségére, későn lett apa, ráadásul ikrei vannak, és évekig ő volt Hollywood ügyeletes agglegénye. Most viszont mi a szakmai oldalát nézzük, és összegyűjtöttük, mely filmjeit nézzük szívesen bármikor újra. Mert Clooney nemcsak nagy viccláda, hanem remek humorú és tehetségű színész is, legyen szó bármilyen műfajról.
Azért van helyük a listán, mert a világon a legtöbben valószínűleg ezekben a kisfilmekben látták Clooney-t. Mindemellett megvan bennük minden, amit Clooney-ban szeretünk. A sármjával még a férfiakat is leveszi a lábáról, egyedi, önironikus humorát pedig pont úgy hagyták, hogy használja, mintha egy filmben játszana. Ikonikus darabokká váltak ezek a kisfilmek.
Clooney maga is rendező, így remekül érez rá mindig, hogy színészként mely rendezőkkel kellene együtt dolgoznia, ha csak egy kisebb szerep erejéig is. Remek ízléssel lopja be magát kis szerepekre nagyszerű filmekbe. Jó példa erre a Gravitáció, amiben tényleg nyúlfarknyi szerep jutott neki, de annál emlékezetesebb. Ebben az is segített neki, hogy az egész filmben ketten játszanak összesen: a másik Sandra Bullock. A film 7 Oscar-díjat kapott 2014-ben.
A 2007-es év egyik legjobb filmje volt ez, Oscar jelölésekkel tarkítva, Clooney is megkapta jól megérdemelt jelölését érte (Tilda Swinton a díjat is átvehette). Ez volt Tony Gilroy forgatókönyvíró rendezői debütálása (ő írta a például az összes Bourne-film forgatókönyvét). Michael Clayton egy nagy világcég jogásza, akinek az üzleti élet mocskosabb oldala és az erkölcs határain kell helytállnia.
A színész Steven Soderbergh rendezővel dolgozott legtöbbet együtt pályafutása során, így bizonyára sokat is tanult tőle rendezőként is. Fontos kapcsolat az övéké, hiszen Soderbergh-gel első közös filmjük, a Mint a kámfor hozta vissza a rendezőt alkotói vergődésből több félresikerült film után, Clooney-n pedig az ugyanebben az évben készült Az őrület határán lökött egy hatalmasat a színészi karrierjén. Ezután nem csoda, hogy Soderbergh-gel bármikor szívesen forgattak együtt. Az Oceans's Eleven filmekben volt talán Clooney életében a legkúlabb és "legclooneybb", ahogy a többi színésznek is az volt a feladata, hogy legyenek hihetetlenül menők. Jó móka volt nézni, ahogy Brad Pitt, Matt Damon és Clooney együtt menőznek és fosztanak ki kaszinókat, remek zenékre és vicces dialógusokkal.
Ez a film a politika és az olajvállalatok közötti összeesküvésekre mutat rá, krimibe és elgondolkodtató drámába csomagolva, miközben elég bonyolult puzzle. Maga a film nem is annyira marad meg az emberekben és gyakran unalmas is, de Clooney mégis ezért kapta meg a legjobb férfi mellékszereplőként az Oscar-díjat. A szokásos kötelező Oscaros elemeket jól hozta, hiszen hízott egy csomót a szerepért, undorító szakállat növesztett érte és teljesen átalakult önmagához képest. Ez az egyetlen filmje, amiben nem nézett ki jól. Persze a játéka tényleg jó volt, lecsupaszított, dokumentarista, hiteles játékot hozott. Fontos film a filmográfiájában.
Ez a film azért került fel a listára, mert Clooney ebben volt életében talán a legviccesebb. A Coen-fivérek ezekben az időkben kísérleteztek azzal, hogy a szokásos Coen-hangulatú drámák helyett populárisabb vígjátékokat forgassanak. Hatalmas sikereket nem értek el, de csináltak két jó könnyed vígjátékot (a Betörő az albérlőm a másik). A film ettől még eléggé Coen-hangulatú lett, talán a kasszáknál ezért nem lőtt annyira ki, de Clooney és Catherine Zeta-Jones párosán nagyon jól szórakoztunk és a film többször is újranézhetőnek bizonyult az évek során.
Terrence Malick 1998-as háborús filmje, amellett, hogy háborús, az egyik legszebb, legköltőibb óda az ember és természet, ember és ember egymást nélkülözni nem tudó kapcsolatáról. A második világháborúban játszódik, s Clooney egy kapitány mellékszerepét játszotta benne. Az egyik legcsodálatosabb film a háború értelmetlenségéről és az élet értelméről.
A valós események alapján készült, fekete-fehérben forgott, nagyon elegáns film a rendező George Clooney második munkája, és igazi kultikus darab. Minden időben fontosak amerikai politikai áthallásai: a híres McCarthy-érában játszódik, s főhőse a televízió amerikai hőskorának nagy alakja Edward R. Murrow, aki túllép a feladatkörén - vagy egy más értelmezésben épp azt teszi, ami egy újságíró feladata: tévés műsorvezetőként meg akarja dönteni a mccartysta rendszert. Magára is osztott benne egy kulcsszerepet.
Hat Oscarra jelölt film, köztük Clooney is majdnem díjazott lett a játékárért. A film hangulata egyszerre komor és ironikus, kicsit vicces is, de leginkább mély üzenete miatt hat az emberre. Mindenképp gondolkodásra késztet, akárhányszor is nézzük újra. Ez pedig a tipikus Clooney-esszencia is egyben: a dolgok egyszerre intellektuálisan és érzelmesen megközelítése, emiatt pedig az egyik legtipikusabb Clooney-filmnek is nevezhetjük. Akár lehetett volna ő is a rendezője.
Nem ez a legnagyobb Clooney-alakítás – bár le a kalappal ezért is –, de talán az egyik legjobb film, melyben valaha játszott. A legjobb forgatókönyv díját kapta az Oscar-díjátadón 2011-ben, és Clooneyt ezért a szerepért is jelölték legjobb férfi főszereplőnek. Egy apa a családjával utána próbál járni nemrég elhunyt feleségének titkainak, például, hogy a nő anno megcsalta-e. A történet ezúttal is egyszerre komor és vicces. Sőt, mind a két véglet jobban jelen van egyszerre, ettől pedig nagyon hatásos a film. Nem beszélve a hawaii mintás ingekről.
