A Marvel újra a régi – A Pókember: Vadonatúj nap után ismét hiszünk majd a szuperhősökben
Ismét a Marvel legismertebb, legnépszerűbb és legbarátságosabb szuperhősére hárult a feladat, hogy kihúzza ki a stúdiót a kátyúból. Nagy a baj ugyanis arrafelé, vagy legalábbis az utóbbi években komoly aggodalomra adott okot, hogy a 2019-es Bosszúállók: Végjáték által lezárt Végtelen-saga után nem találták a helyüket, nem tudták, merre tovább. Pedig a Covid-járvány miatt még több idejük lett volna rendesen kitalálni a következő irányt, de valahogy mégsem jött össze egy olyan egységes, szépen felépített és a szuperhősöket rendesen kiaknázó korszak, mint a Thanos-féle.

A multiverzum tehát érdekes alapanyagnak ígérkezett, és egy új főgonosz is felütötte a fejét, akit Thanos utódjának szántak, és akit a Loki című sorozat első évadában mutattak be először, pontosabban egy variánsát Ő, Aki Marad néven. Majd a 2023-as A Hangya és a Darázs: Kvantumániában lett először nagyobb szerepe Kangnek, a Hódítónak, aki igen nagy csalódást okozott már ebben a gyengén sikerült harmadik Hangya-filmben is, aztán meg pláne, amikor az őt alakító Jonathan Majorst letartóztatták, perbe fogták, majd elítélték testi sértés és zaklatás miatt. A Marvel ekkor azonnal kirúgta őt, így kénytelenek voltak újrakalibrálni az egész új vonulatot. Ez viszont nem nagyon sikeredett eddig, tekintve, hogy az utóbbi két-három év Marvel-filmjei (kivéve a Deadpool & Rozsomákot és A galaxis őrzői: 3. részt) nem hozták a várt sikert. Az Örökkévalók, a Kvantumánia, az Amerika Kapitány: Szép új világ, a Mennydörgők és A Fantasztikus 4-es: Első lépések is jóval kevesebbet hoztak a vártnál, a Marvelek pedig konkrétan megbukott. S nyilván az érdektelenség összefüggött azzal is, hogy e filmek a minőségükkel sem hengerelték le a nézőket.

Hogy ez így is maradjon, az eddigi epizódok forgatókönyvíróit (Chris McKenna és Erik Sommers) kérték fel most is arra, hogy továbbgördítsék Peter Parker sztoriját, az eddigi menetek direktora, Jon Watts kiugrása után pedig egy kiváló új szakembert, a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendáját levezénylő Destin Daniel Crettont kérték fel a rendezésre. Crettonról már eddig is lehetett tudni, hogy a karakterközpontú sztorikat szereti jobban, s nem csak és kizárólag a bombasztikus látványvilágra koncentrál, ezt pedig a Vadonatúj napban kamatoztatni is tudta.
A történet ott maradt abba 2021-ben, hogy Peter Parker az egész világ emlékezetéből kitörlődött Doctor Strange bűbájának köszönhetően, ez volt az egyetlen lehetőség ugyanis arra, hogy megmentse az összekuszálódó dimenziókat: vagyis hősünk magára vállalta a magányt és a még megmaradt szerettei, MJ (Zendaya) és Ned (Jacob Batalon) elvesztését. Milyen lehet egy olyan világban élni, ahol senki sem ismer, minden, számodra kedves ember elmegy melletted az utcán, s nyilván nem olyan egyszerű újra megszerettetni magad velük, főként, ha szuperhős vagy, és inkább szeretnéd megóvni őket a második életeddel járó veszélyektől.
Együtt is működik a rendőrséggel, főként Jean DeWolff nyomozóval (A mackóból ismert Liza Colón-Zayas alakításában), a népszerűsége pedig a csúcson pörög, az egész város odavan érte. Csak épp senki sem tudja, ki is ő valójában. Lehet, még ő maga sem.
Majd egy nap megjelenik egy furcsa ellenfél: egy entitás, aki képes megszállni az embereket, és irányítani a tudatukat, a testüket, e tehetségét kihasználva pedig próbál minduntalan bejutni a Kárelhárítási Hivatal szigorúan őrzött épületébe, ahol valami nagy titkot őriznek. Peter próbál küzdeni a valami ellen, ráadásul erre azért is ő a legalkalmasabb, mivel az ő elméjét valamiért nem tudja megszállni az új nemezis. Persze a játszmába MJ is belekeveredik, illetve felbukkan még több jól ismert Marvel-karakter is, például Frank Castle, azaz a Megtorló, aki minden, csak nem egy tipikus szuperhőssegéd Pókember mellé.
Mégsem feltétlenül a sok cameo, hősfelbukkanás, csavar, leleplezés vagy látványos akciójelenet itt a lényeg, hanem a karakterek, főként Peter Parker. Ez az ő elméjének, örömeinek, bánatának, félelmeinek, vágyainak, megbánásainak a filmje, egy fantasztikus látlelet egy fiatal, de már igen sokat megélt szuperhős mindennapjairól és önfeláldozásáról. Épp ezért kijelenthetjük, hogy a Vadonatúj nap a Pókember-filmek közül (és itt most nem csak a Holland-féle darabokra gondolunk, hanem az összes eddigi egész estés, élőszereplős mozgóképre) a legkomolyabb, a legérzelmesebb és a legérettebb. Peter Parker már nem egy félszeg tinédzser, akinek a legfőbb célja, hogy becsajozzon, és átmenjen az érettségin, hanem egy nagyon is felelősségteljes huszonéves felnőtt, aki magára vállalta a világ minden terhét, és csodálkozik, hogy nem bír vele egyedül.

Destin Daniel Cretton persze továbbra is odafigyelt arra, hogy egy nagyszabású képregényfilmet nézünk, ezért a Vadonatúj nap nemcsak az elménkre és az érzelmeinkre lesz hatással, hanem a többi érzékszerveinket is komoly feladat elé állítja:
A Pókember: Vadonatúj nap olyan, mintha a Marvel legjobb időszakában készült volna, amikor még nem volt csömörünk a fantáziátlan hősködésektől, amikor még hittünk a hősökben. Pókemberben továbbra is hiszünk.