KULT
A Rovatból

Gauder Milán: „Hogy bezár az Átrium? Egy frászt!”

Kevesen tudják, de az Átrium, mint kulturális tér mögött két üzletember áll: Gauder Milán, a Mastercard volt globális alelnöke, és Lakatos Péter, a Videoton társvezérigazgatója. És bár a mostani társulat belefáradt, ők folytatják. Kíváncsiak voltunk, miért és hogyan.


„Kedves Nézőink, sajnálattal jelentjük be, hogy az Átriumban zajló színházi tevékenységünket a most kezdődő évad végével, 2024 nyarán befejezzük” - augusztus 21-én ezekkel a sorokkal adta hírül a színházi csapat, hogy vége.

„A jelenlegi helyzet emberileg és szakmailag is fenntarthatatlan. Elfáradtunk, mert ez a most már öt éve tartó kötéltánc pont azt a kíváncsi és alkotni vágyó energiát veszi el mindenkitől, amiért érdemes és élvezetes színházat csinálni.”

Szerintük Magyarországon a független kultúra szisztematikus kivéreztetése zajlik, és nincs remény arra, hogy méltó és kiszámítható környezetben folytassák a munkájukat. „Nem lehet minden évben csupán túlélni” - írták.

Mint sok független színház, a rendkívül népszerű Átrium csapata is a kulturális TAO megszűnése után került bajba. Állami támogatást azóta alig kaptak, és bár tavaly a segélykérésük után nézői adományokból és több önkormányzat jóvoltából összegyűlt több mint 100 millió forint, ez nem elég a stabil működéshez. Azt mondják, a jegybevételeken felül évi 200 millió forintra lenne szükségük a folytatáshoz.

A búcsú híre bejárta a sajtót, az azonban kevesebb emberhez jutott el, hogy az Átrium, mint kulturális tér, tovább működik.

Az épület ugyanis két üzletemberé, akik küldetésüknek tekintik, hogy az innovatív, tehetséges, független alkotóknak legyen egy cenzúramentes helyük, ahol nagyobb közönséghez juthatnak el, mint a pinceszínházakban.

Az egyikük az Videoton társvezérigazgatója és egyik tulajdonosa, a Forbes leggazdagabbakról készített listáján 15. helyen álló Lakatos Péter. Társa pedig Gauder Milán, a Mastercard volt globális alelnöke, fintech angyalbefektető. De mi visz rá két nemzetközileg is jegyzett topmenedzsert, hogy belevágjon egy non-profit kulturális projektbe Budán, és hogyan folytatódhat az Átrium története? Erről beszélgettünk Gauder Milánnal.

– Egy Facebook-posztban reagált az Átriummal kapcsolatos hírekre, amit úgy kezdett, hogy „egy frászt” zár be az Átrium. Van elképzelésük arról, hogyan tovább?

– Igen, és egy picit visszamennék oda, hogy ez nem először fordul elő. Az a csapat, amelyik most főként működteti az Átriumot, a Kultúrbrigád. De 10-20 százalékban ott van még a Dumaszínház is. És a Kultúrbrigád sem örökkön-örökké volt, hanem ők is egy váltás után léptek be. Az első öt évben egy másik cégnek adtuk bérbe nulla forintért a helyet, akik aztán öt év után elmentek, és akkor ezt a csapatot kértük meg.

Egy ilyen színháznak, mint a miénk, a piacról kell megélni. Egy ilyen helyzetben, mint a mostani, a mi feladatunk újakat találni.

Szerencsére nem hajt a tatár, nem holnapra kell ezt megoldani, hanem szépen lassan az év folyamán. Ilyen értelemben ez egy jó helyzet. Most fel kell kutatnunk, kik mozognak a piacon. Van, aki magától bejelentkezik, van, akit mi keresünk meg.

– Önmagában nem egy szellemi kamikaze, aki most kultúrát akar csinálni?

– De hát miért?

Shakespeare idejében sem volt könnyű színházat csinálni, szerintem kultúrát csinálni az ősembereknél is nehéz meló volt,

mert előbb le kellett vadászni a mamutot, és csak utána lehetett képet festeni a barlang falára. Ez mindig egy nehéz dolog, főleg, ha az ember maga akarja csinálni, és nem állami tőgyön, egy kicsit az állami elvárásoknak is megfelelve. Ez egy nehéz szakma.

– Van az Átriumnak egy nagyon markáns arculata. És ez gondolom, jelent egy mércét.

– Igen, nagyon emblematikus előadások vannak, és sok darab annyira népszerű, hogy hónapokra előre sem lehet jegyet szerezni rá. Nyilván a vágyunk az, hogy ezt valahogy megismételjük. Persze a piac, a szakma komoly kihívásokkal néz szembe.

A TAO eltörlése mélyütés volt nagyon sok társulatnak, így nem egyszerű a helyzet.

De 11 éve sem volt az, amikor volt már egy kialakult budapesti színházi élet, voltak művészszínházak, musical színházak, és kevésbé minőségi színházak, és ebbe a rendszerbe kellett valahogy betörni a semmiből. Egy nagyon komoly anyagi hendikeppel meg kellett jelenni, és fel kellett építeni egy új brandet, hogy odaszokjanak az emberek. Hogy Budára járjanak színházba, olyan előadásokra, amiket még nem láttak.

– Miért vágtak egyáltalán bele?

– Azért, mert mint színházba járó ember, betokosodottnak láttam a rendszert. Én más businessből jövök, ott ugye van ez a szó, hogy innováció. És akkoriban, 20 éve Bodó Viktor, meg Mundruczó Kornél, meg az ifjú titánok próbáltak valami mást, valami újat csinálni. De hol tudtak játszani? Pincékben, padlásokon, szabadtéren. Arra viszont nem fizetnek az emberek rendes belépőt, hogy valami fapadon üljenek, ráadásul csak 80 ember fér be.

Viszont én, mint színházba járó, olyan minőségnek láttam ezeket a műhelyeket, hogy azt gondoltam, többet érdemelnek.

Valahol meg kéne mutatkozniuk 300 ember előtt, de meg is kellene fizetni azt a jegyárat, ami el tudja őket tartani. Sokáig dolgoztam együtt ilyen társulatokkal, és rájöttünk, hogy a kis pincékben vagy padlásokon soha nem lehet akkora jegyárat elkérni, soha nem lesz annyi néző, ami eltartaná a színházat. Tehát mindegyik csak tiszavirág életű lesz, pár évig játszanak, aztán elfogy a lakásra felvett hitel, elfogy a pénz, nem fenntartható üzletileg. Márpedig én üzletember vagyok, azokat a megoldásokat nem tartom jónak, amik valami támogatásból két-három évig, vagy akár öt-tíz évig elvannak, de nem fenntarthatóak. És ezért azt mondtuk, hogy legyen fenntartható.

De ez mit jelent? Legyen egy nagyobb hely, ahol játszhatnak, és egy olyan ár, ami kitermeli a bevételt. Akkor még volt a TAO rendszer is, tehát bár az ár magasabb lett, de legalább amellé még lehetett szerezni szponzorációt is. És azt mondtam, hogy szedjünk össze egy társaságot, akik már bizonyítottak művészileg, de nincs helyük, mert az államilag tulajdonolt színházi infrastruktúrába nem férnek be, legfeljebb vendégjátékba. Nyissunk egy helyet mi! És akkor meghirdették az Átriumot.

Elolvastuk a pályázatot, és azt mondtuk, hogy na, itt a hely, ott vannak a társulatok, pályázzuk meg.

Ezekkel a társulatokkal együtt megpályáztuk. Közben Alföldinek lejárt a szerződése, eljött a Nemzetiből, és ez a Kultúrbrigádos csapat, amelyik ugyanilyen lelkes fiatal volt, azt mondta, hogy próbáljuk meg. Azt mondtam, hogy jó, akkor csináljunk egy Őrült nők ketrecét, vagy az Isteni színjátékot. És megkerestek minket, hogy nálunk csinálhatják-e. Pont erre jöttünk létre, hogy az innovációnak, minőségnek teret adjunk. Aztán persze volt egy csomó előadásunk, ami nyilván bukta volt, ez olyan, mint a startup világ. Volt, ami nem bírta, és lett három előadás, de nem baj, szerencsére lett olyan, ami 10 éve megy.

Végül is a 11 év azt bizonyítja, hogy nem tévedtünk nagyon sokat.

Csak aztán a TAO-t eltörölték, a rezsi megemelkedett, az infláció elviszi a pénzt, az embereknek is kevesebb pénzük van, tehát elég sok nehézséggel szembesültünk. De nem adjuk fel.

– Van ennek értelme, amikor ennyire nehezek a körülmények?

– Ugyanaz, ami most történik, tavaly nyáron már megtörtént. Egyszer már tartott ott az Átrium csapata, hogy kész, elég, borzasztóan kiégtek, vége. És akkor nem várt módon a közönség összeadott 100 millió forintot, és az önkormányzatok is beszálltak valamennyivel, és ez meghosszabbította ezt a kísérletet még egy évvel, vagyis most már két évvel. Ez egy fenntartható üzleti modell? Nem, így ebben a formában nem. Hisz még a 150 millió forint is csak egy-két évvel hosszabbította meg a dolgot. De tulajdonképpen hasonló nagyszabású kísérlet zajlik sok helyen: ha megnézed a Telex kísérletét, vagy Pintér Béláét, vagy a 444, amit csinál:

az adakozás, a stabil, visszatérő adakozás. Lehet-e olyan üzleti modell ez, ami tartós? Nem tudom rá a választ,

mert nyilván az embereknek nincs pénze, de vannak iszonyú jó meglepetések is.

– Az adakozás működött az eddigi garnitúrával, mert ismert volt a teljesítményük. De ha jövőre elindul egy másik csapat, ott még nincs meg az a kredit, amire adakozzanak.

– Az üzleti modell, hogy egy magántársulat vagy egy magánszínház megéljen, úgy néz ki, hogy a bevétel az egyenlő az előadásszám, szorozva nézőszámmal, szorozva a jegyárral. Lehet-e emelni a jegyárat? Ez egy kérdés. Mi vagyunk a legdrágábbak az országban, tehát persze a könnyű válasz az, hogy nem. De ki tudja. Lehet emelni a nézőszámot? Nem nagyon, mert nem fér be több ember. Lehet-e emelni az előadásszámot? Azt lehet, mert mondjuk 20-25 előadás volt egy hónapban, márpedig egy hónap 30 nap, ebben már van tíz-húsz százalék. Na persze ehhez jó előadások kellenek, hogy megteljen a nézőtér. Lehet csökkenteni a költségeket. Mi vállalati üzletemberek vagyunk, tehát csúnyán lecsupaszítva azt nézzük, hogy oké, milyen tartalommal tudjuk megtölteni a színházat, hogy ez a matek kijöjjön.

– A színházi világban tényleg szokatlan, hogy valaki az üzleti világ felől jön, és színházat csinál, és ez gondolom, hoz egy másik szemléletet, hoz egy hátországot is. Ez hogy néz ki ebben az esetben?

– Mi üzletemberek vagyunk. A társam, Lakatos Péter, egy magyar nagyvállalatnak a tulajdonosa, vezetője, a hatékonysághoz ért. Hogy lehet még egy kicsit csavarni valamin, hogy még egy picit több jöjjön ki. Én meg a Mastercard alelnöke voltam évekig, évtizedekig. Én egy kicsit a fogyasztókhoz, a fogyasztók megszólításához, az árazáshoz, tehát az üzleti működéshez értek. Aki a színházi világból jön Magyarországon, az ezekhez kevésbé ért. Tehát kiegészítjük egymást. Mi viszont nem értünk a színházcsináláshoz. Tehát mi ebben próbáltunk hozzáadni, hogy üzleti gondolkodással egészítsük ki a működtető csapatok gondolkodását.

– Ez üzleti vállalkozás vagy egy mecénás tevékenység, ami akkor is jó, ha kijön nullára?

– Üzleti cél ugye, nem lehet, ha beletettünk pénzt, és nulla forintért adjuk ki az épületet. Tehát ilyen jellegű pénzügyi megtérülés nálunk nincs.

Azt szerettük volna megmutatni a társulatoknak, hogy igenis többekhez el tudtok jutni, és hajlandóak megfizetni magasabb árat, mert ti olyan jók vagytok. Egyfajta önbizalomnövelés. A másik a cenzúramentesség.

Mi nem szólunk bele, hogy melyik színésznő és milyen téma legyen, és ezért aztán nálunk elég szabadon tudnak témák színpadra kerülni. Tehát ezek a missziók. Az, hogy Budán legyen egy színház, illetve legyen egy másik színház, és versenyre kényszerítsük a tradicionális színházakat. Mutassuk meg, hogy így is lehet, mást is lehet, kísérletezni is lehet.

Ezek voltak a céljaink, hogy bebizonyítsuk azt, hogy a minőség fenn tudja tartani önmagát.

Mindenki úgy gondolkodik, mint ami a te kérdésedben is benne volt, hogy na jó, de hát az egész országban államilag működik a kultúra, kultúrát piaci alapon nehéz csinálni. Nyilván nehéz egy olyan piacon versenyezni, ahol mi vagyunk a krumpliárusok a piacon, miközben az összes többi krumpliárus állami, és dotálják a krumpli árát. Mi odajövünk egy újfajta krumplival, de minket nem támogat meg senki, és ezért a mi krumplink ötször annyiba kerül. Nyilván sokkal jobbat kell csinálni ahhoz, hogy a mi krumplinkat megvegyék. Ez egy kihívás, aminek próbáltunk megfelelni.

– Mennyi időt visz el mindez?

– Igazán az elején volt nagyon sok munka mindkettőnknek, Lakatos Péterrel, a beindítás előtti években. Mielőtt megnyitott az Átrium, már négy évet beletettünk. Ez egy állami épület volt, amit megpályáztattak. Mi pályáztunk rá, hogy csinálnánk itt színházat. De összevesztek a különböző politikai oldalak, hogy most akkor eladják, vagy ne adják. Mi meg mondtuk, hogy

srácok, bármelyik oldalon ültök is, nem jobb, ha egy üres ház helyett, amit nektek kell fenntartani, hogy valaki fizet érte, hogy legyen, és még kultúrát is csinál? És ezen éveket elveszekedtek.

Számomra ez az állami tulajdonlás kudarca, hogy ahelyett, hogy valakinek eladták volna, aki fizetett volna érte az államnak, és még közszolgáltatást is csinál, ehelyett inkább megfúrták a projektet, és nem adták el, pedig még nyílt pályázaton nyertük meg. Négy évünk ment rá. Utána jött az, hogy felépítsük, tehát összegründoljuk a társulatokat. Mondjuk, Pintér Béla nagyon jól elvolt a Szkénében, meg kellett győzni arról, hogy figyelj, jobb lesz ez neked itt, többet fogsz keresni, ki tudod fizetni a színészeket, ez fenntartható lesz. Beindítani az egészet, tárgyalni, összehozni, békíteni. Hát ez a sok meló volt az elején, és hogy ez nullára kijöjjön. Mi azt mondjuk, hogy egy nonprofit színház vagyunk, de úgy szokott fogalmazni Péter, hogy non-profit, but non-loss.

Az egy dolog, hogy nem akarunk profitot csinálni, de veszteséget se akarunk termelni, tehát azon kellett ügyködni, hogy ez nullára kijöjjön.

Ebbe sok munkánk volt az elején. Aztán amikor éppen jó idők voltak, éppen mentek az előadások, és volt TAO, akkor nem kellett vele sokat foglalkozni. Aztán mikor jött egy maflás az élettől, akkor megint kellett. Szóval ez ilyen, ez a mi hobbink.

– Tehát akkor most megint jön a meló, a társulatok szervezése?

– Igen, ha valakiben egyszerre megvan a tudás és az ambíció, keressen minket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Lehet, hogy egy vagyon hever a polcodon: 16 millió forintot is fizetnek egyetlen Dűne-könyvért
A popkulturális könyvsorozatok másodlagos piaca felrobbant, a gyűjtők Frank Herbert és Isaac Asimov első kiadásaira vadásznak. A filmes adaptációk miatt a kereslet az egekbe szökött.


Valami egészen fura történik a magyar könyvpiac egy szűk, de annál szenvedélyesebb szegletében: a sci-fi és fantasy rajongók mostanra már nemcsak rajonganak, hanem licitálnak is – méghozzá nem ritkán félmilliós összegekkel. A másodlagos piacon ugyanis elszabadultak az árak, különösen a kultikus státuszba emelkedett sorozatok esetében. Dűne, Alapítvány, Gyűrűk Ura, Witcher, Neil Gaiman

ha bármelyikből megvan egy első kiadás, netán sorozatban, magyarul, jó állapotban, akkor egy kisebb vagyonon ülsz.

És ha netán nemcsak ülsz rajta, hanem el is adod, akkor szinte biztosan többet keresel vele, mint az eredeti szöveg fordítója vagy szerkesztője valaha kapott érte.

Világszinten sem más a helyzet, az elmúlt hónapok aukciós eredményei sorra döntik a sci-fi és fantasy könyvek árrekordjait, miközben a díszkiadások a másodlagos piacon többszázezres, sőt millió forintos összegekért cserélnek gazdát.

A ritkakönyv-piac szerint a zsáner végleg kitört a perifériáról és elfoglalta a gyűjtői világ közepét.

A piac átrendeződését a legnevesebb aukciósházak is megerősítik. „Az aukció eredményei egy jelentőségteljes elmozdulást tükröznek… A science fiction és a fantasy már nem mellékes kategóriák. A ritka könyvekről szóló párbeszéd középpontjában állnak” – nyilatkozta Francis Wahlgren, a Heritage Auctions ritkakönyv-részlegének igazgatója a ház decemberi árverése után.

Frank Herbert 1965-ös Dűnéjének első kiadása, eredeti, 5,95 dolláros árat feltüntető borítóval december közepén 13 125 dollárért, azaz körülbelül 4,3 millió forintért kelt el.

Egy másik, kiemelkedő állapotú példányért novemberben már 24 000 dollárt (közel 8 millió forintot) fizettek,

egy szerző által dedikált kötet pedig novemberben 48 000 dolláros, vagyis nagyjából 15,9 millió forintos leütést ért el.

Isaac Asimov legendás Alapítvány-trilógiájának első, a Gnome Press által kiadott három kötetéért novemberben 14 400 dollárt (4,7 millió forintot) adtak, míg

az Én, a Robot egy 1950-es, dedikált első kiadása 20 000 dollárért (6,6 millió forintért) talált új gazdára.

„Nagyszerű napunk volt tegnap; óriási eredményeket értünk el a modern irodalom, az amerikanisztika és az eredeti műalkotások terén. Izgatottan várjuk, mit hoz a jövő!” – mondta Chad Reingold, a Potter & Potter aukciósház ritkakönyv-igazgatója az Antiques & Auction News-nak.

De más a helyzet a magyar könyvpiacon sem. A gyűjtői láz persze nem új jelenség, de az elmúlt 2-3 évben a trend egészen vad szinteket ért el. Míg korábban egy-egy ritkább könyvért 8-10 ezer forintot is szívesen kifizettek a fanatikusok, mostanra ez az összeg a tízszeresére nőtt – sőt, bizonyos esetekben ennek a sokszorosára.

A Dűne eredeti, 1993-as, Szukits-féle kiadásáért simán elkérnek 150-200 ezer forintot, ha pedig az egész hatkötetes sorozat egyben van, szépen megőrizve, akkor 500 ezer forint fölé is mehet az ár.

Nem vicc: ugyanennyiért már el lehet hozni egy karbantartott, használt Suzuki Swiftet is.

Az Asimov-féle Alapítvány sorozat sem marad el sokkal. A régi Kozmosz Fantasztikus Könyvek kiadások – különösen azok, amelyeknek borítója mára afféle retró dizájnikonná vált – szintén aranyáron kelnek el.

És nem csak az állapot vagy a ritkaság számít: van, aki pusztán azért hajlandó többet fizetni, mert az adott példányban „nem törött meg a gerinc”.

A modern, limitált példányszámú díszkiadások másodlagos piaca önálló ökoszisztémává nőtt. A brit Folio Society 500 sorszámozott példányban kiadott, eredetileg 495 fontba kerülő Dűne-kötete ma a gyűjtői piactereken jellemzően 1400–1900 dollár (460–630 ezer forint) közötti áron cserél gazdát, de az Alapítvány-trilógia hasonlóan igényes kiadásaiért is rendszeresen elkérnek 200-300 dollárt. A keresletet a gyűjtői közösségekben tapintható „kimaradástól való félelem” (FOMO) is fűti. „A FOMO manapság az egekben van” – írta egy gyűjtő egy online fórumban, miután a Dűne-sorozat egyik újabb, dedikált díszkiadása perceken belül elfogyott.

A legfontosabb hajtóerő a folyamatos popkulturális láthatóság. A Dűne: Második rész tavaly tavaszi, elsöprő mozisikere – amely Észak-Amerikában 81,5 millió dolláros hétvégével nyitott – új rajongók tömegeit vezette el a könyvekhez, ezzel párhuzamosan pedig a gyűjtői étvágyat is feltüzelte.

Asimov esetében is ez a helyzet: az Apple TV+ Alapítvány-sorozatának tavaly szeptemberben berendelt negyedik évada garantálja, hogy a márka a következő években is a köztudatban marad, ami stabilan magasan tartja a könyvritkaságok iránti érdeklődést.

Egy Dűne első kiadás értékét az dönti el, hogy a Chilton kiadó 1965-ös nyomata-e, a borítón John Schoenherr eredeti grafikája látható-e, és a hátsó fülön a négy soros kiadói impresszum szerepel-e. A dedikáció, különösen, ha személyes üzenetet is tartalmaz, akár meg is duplázhatja egy kötet árát, ahogy azt a 48 000 dolláros példa is mutatja. Sorozatoknál, mint az Alapítvány-trilógia, a komplett, egységes állapotú, eredeti borítókkal rendelkező szett képviseli a csúcsot. A gyűjtők számára a hitelesített aukciósházak és a lezárt eladásokat listázó online piacterek jelentik a legbiztosabb támpontot, ahol a kínálati árak helyett a tényleges tranzakciók mutatják a piac valós mozgását.

A jelenség első ránézésre abszurd. Ezek nem középkori kódexek, hanem tömegtermékek voltak.

Csakhogy közben eltelt harminc–negyven év, a példányok elkoptak, eltűntek, költözések során kidobódtak, padlásokon rágta meg őket az egér. Az újranyomások pedig vagy elmaradtak, vagy teljesen más formában történtek meg: új fordítás, új borító, új tördelés, ami a gyűjtők szemében nem ugyanaz.

Számos klasszikus sorozatból sosem jelent meg teljes, egységes, új kiadás magyarul. A Dűnéből például van filmes borítós verzió, van díszkiadás, de egy rajongónak egyik sem pótolja az eredetit. Az Asimov-életmű is kaotikusan újrahasznosított:

egyszer az Európa, másszor a Delta Vision próbálkozik, több-kevesebb sikerrel. Így aztán marad az antikvárium, a Vatera, a Marketplace.

A streaming szolgáltatók egymás után hozzák le a nagy nevű adaptációkat. A Dűne második filmje, a Vaják Netflix-sorozat, a Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi – ezek mind új generációkat húztak be a zsánerbe. Az újoncok meg persze szeretnék „papíron is birtokolni” a világot, amit a képernyőn megkedveltek. És ha már birtokolni, akkor lehetőleg azt, amit a hardcore fanok is elismernek.

A könyv ma már státuszszimbólum
 is. A gyűjtői példány mostanra nemcsak érzelmi, hanem presztízsértéket is képvisel.

Vannak, akik vitrinben tartják, mások posztolnak vele. Az algoritmusnak pedig mindegy, hogy cipő vagy könyv – ha sokat szerepel a feedben, nő az ára.

Ez a könyvpiac legkevésbé szabályozott szegmense. Antikváriumok, privát eladók, Facebook-csoportok, online aukciós oldalak – teljes ökoszisztéma épült ki, afféle digitális börze, ahol a megbízhatóságot és az értéket nem ISBN szám, hanem közösségi reputáció dönti el.

A kereslet ráadásul egyre csak nő. Egyes eladók már befektetési célból vásárolnak fel ritkább köteteket, hogy aztán pár hónap múlva tízszeres áron visszadobják a piacra. Az sem ritka, hogy valaki „komplett Dűne-gyűjteményért” keres eladó lakást vagy épp iPhone-t.

És hogy mit csinálnak mindeközben a magyar könyvkiadók? Leginkább azt, amit az elmúlt 20 évben: széttárt karokkal figyelik, ahogy a másodlagos piac nyer.

Ahelyett, hogy újranyomnák azokat a könyveket, amelyekre kézzel fogható, fizetőképes kereslet van, inkább frissítik a borítót, vagy újrafordíttatják, sokszor teljesen szükségtelenül.

Pedig egy jó minőségű, egységes sorozatkiadás – normális tipográfiával, újratördelt szöveggel, igényes borítóval – nemcsak a gyűjtőket csalogatná vissza, de új olvasókat is be tudna vonzani. Ehelyett marad a posztmodern valóság: Dűne 1993-ból, 250 ezerért, vagy semmi.

Aki mostanában vág bele a sci-fi/fantasy gyűjtésbe, az vagy nagyon gazdag, vagy nagyon elszánt. De egy dolog biztos: egy használt könyv már rég nemcsak olvasásra való tárgy. Ez itt már nem könyvpiac. Ez relikviavadászat. És a relikviák ára – nos, az épp úgy emelkedik, mint a lakások ára. Csak gyorsabban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Váratlan fordulat: több tag is kilép a Neotonból
A rajongók még a Finálé-koncert hatása alatt voltak, amikor Lukács Andrea bejelentése hideg zuhanyként érte őket. A zenekar fiatalításra hivatkozik, de ennél többet nem árultak el.


Alig két héttel az MVM Dome-ban tartott, hatalmas sikerű Finálé elnevezésű koncert után váratlan bejelentés rázta meg a Neoton Família Sztárjai rajongótáborát. A zenekar egyik tagja, Lukács Andrea a Facebookon közölte, hogy ő és Lukács László nem folytatják a közös munkát a formációval – írta a Borsonline. A bejelentés szerint a zenekar a jövőben fiatalításra és kreatív megújulásra törekszik, amelyben ők már nem vesznek részt.

„Ezzel a Neoton korszakot részünkről lezártnak tekintjük”

– fogalmazott Andrea a közösségi oldalán.

A hír azért is érte sokként a közönséget, mert a január 10-i, MVM Dome-beli eseményt a szervezők és a zenekar is az eddigi legnagyobb Neoton-produkciónak harangozták be. A közel háromórás, karrierösszegző koncerten az összes nagy sláger elhangzott, a látványos fény- és hangtechnika, valamint az estére készített videók pedig lenyűgözték a közönséget. Az este különlegessége volt, hogy a koncert mellé egy pop-up tárlat is társult, ahol a rajongók eredeti dalszövegeket és hangszereket láthattak, Pásztor László pedig húsz év után ismét színpadra lépett a csapattal.

A Neoton Família Sztárjai a Finálé-koncerten Csepregi Éva, Végvári Ádám, Baracs János ‘Öcsi’, Lukács Andrea, Lukács László és Heatlie Dávid felállásában lépett színpadra. A döntés hátteréről és a zenekar további terveiről egyelőre nem árultak el részleteket, így az is nyitott kérdés, hogy a jövőben kikkel egészül ki a formáció, és a „fiatalítás” pontosan mit jelent a gyakorlatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Az első pillanatban egymásba szerettünk” – Nagy-Kálózy Eszter 60 évesen árulta el, hogyan kezdődött minden Rudolf Péterrel
A színészházaspár 1990 óta alkot egy párt, kapcsolatuk a szakmai életükre is nagy hatással van. Közös előadásuk, az *És Rómeó és Júlia* több mint két évtizede van műsoron országszerte.


Január 25-én, vasárnap a magyar színház- és filmművészet egyik legmeghatározóbb alakja, Nagy-Kálózy Eszter betöltötte a 60. életévét. Az évforduló nem a nosztalgiáról szól: a színművész egy friss, tavaly decemberi premierrel, a Vígszínház Házi Színpadán futó Könnyűvel indul című darabbal ünnepli a jelent.

A Gyöngyösön született művész útja a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1988-tól a szakma legfontosabb műhelyein keresztül vezetett. A Madách Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház után Budapest meghatározó társulataiban – a Radnóti, a Művész, majd a Thália Színházban és az Új Színházban – formálta a drámairodalom nagy női szerepeit. Később a Nemzeti Színház, majd a Centrál Színház tagja volt, 2021 óta pedig a Vígszínház társulatát erősíti. Szakmai elismerései között szerepel a Jászai Mari-díj (1992), a Kiváló művész cím (2014) és a Kossuth-díj (2017).

„Abból a színházból, amelyik nem előrefelé megy, nem keres új utakat, múzeum lesz”

– fogalmazta meg a Mandinernek adott interjúban. Ez a hitvallás vezeti, amikor fiatal alkotókkal dolgozik vagy formabontó előadásokban vállal szerepet.

A 2001-es Hamvadó cigarettavég című film főszerepe után Karády Katalin alakja és dalai végigkísérték a pályáját, amely 2024 januárjában egy önálló estben, a Ne kérdezd, ki voltam? című produkcióban csúcsosodott ki. „Bár Karády lemezei évtizedekig nem jelenhettek meg, a nevét, ahogyan a dalait is, vitték tovább a következő nemzedékek. Amikor a hetvenes években újra kiadták a lemezeket, az apukám, aki nagyon szerette őt, az egyiket megkapta karácsonyra.

Együtt hallgattuk, és a mai napig emlékszem arra a pillanatra, amikor, hiába voltam tízéves kamasz, engem is elbűvölt; a hangja, a kék szeme, a szépsége, a nőiessége. Dúdolgattam a dalait, a tükörben nézegettem magam, hátha hasonlítok hozzá.”

– emlékezett vissza.

A tavaly decemberben bemutatott Könnyűvel indul című darabban egy nagymamát alakít, aki unokáját hordja ki a lánya helyett. Pass Andrea darabja a születés és az anyaság kérdéseit feszegeti, az RTL Fókusz című műsorában pedig a színésznő elárulta, a téma személyesen is érinti, mert annak idején neki is „nehezen jött a baba”.

Férjével és alkotótársával, Rudolf Péterrel 1990 óta alkotnak egy párt.

„Nem munka közben találkoztunk - egy közös ismerősünk mutatott be bennünket egymásnak. Az első pillanatban egymásba szerettünk. Én biztosan”

– mondta megismerkedésükről. A közös munkáról pedig így vallott: „…engem inspirál a Péterrel való munka.” Kétszemélyes előadásuk, az És Rómeó és Júlia több mint két évtizede van műsoron.

Filmes munkái között szerepel az Eszter hagyatéka, a nemzetközi sikert aratott 1945 és a Vándorszínészek. A színpadon túli világban is szerepet vállal, a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány jószolgálati nagykövete. A kis betegekről így fogalmaz: „Gyönyörű, megható és magától értetődő, hogy onnantól fogva minden miattuk és értük történik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kiara Lord szerepeltetése szokatlan mélységet kölcsönöz A Nagy Ő-nek, amiben Stohl András valósággal lubickol
Közel sem a korábbi felnőttfilmes a legmegosztóbb szereplő A Nagy Ő új évadában, amelyben Stohl András keresi új párját. A színész-műsorvezető szemmel láthatóan nagyon élvezi, hogy ennyi csinos hölgy verseng érte, de felvetődik a kérdés: mennyire állhat készen egy új, komoly kapcsolatra valaki, aki most zárt le egy házasságot?


Stohl András a magyar showbusiness egyik legmegosztóbb figurája. Személyes megítélésének legalább három dimenziója van: a sikeres és tehetséges színész, a bármit bevállaló celeb és a botrányokba keveredő magánember. Azt, hogy korunk egyik legtehetségesebb színésze, majdnem mindenki elismeri, folyamatosan játszik színházban, és számos emlékezetes filmszerepe volt, van és gondolom, lesz is. Talán még a Pappa piát is megbocsátjuk neki.

Sokan bírálják, amiért rendszeresen szerepel a kereskedelmi tévékben akár műsorvezetőként, akár versenyzőként. Tévés karrierje az RTL-en (akkor még RTL klubon) indult, mint a Reggeli műsorvezetője, Alföldi Róbert oldalán, láthattuk a Való világban is, a TV2-n zsűrizett és versenyzett is a Sztárban sztárban. Kritikusai szerint aprópénzre váltotta a tehetségét. (Halkan megjegyzem, azért nem olyan apró az.)

Leginkább azonban a magánemberre neheztelnek részben viharos magánélete miatt, részben drogproblémái és a bűntetőügye kapcsán. Mondhatnánk erre, hogy csak rá tartozik, de hát Buci valahogy mindig tesz róla, hogy a magánügye bekússzon a médiába.

Nem volt ez másként most sem. Alig száradt meg a tinta a válási papírjain, amikor kiderült, hogy ő lesz a legújabb Nagy Ő – aminek egyébként egy ízben szintén volt műsorvezetője. Az időzítés felveti a kérdést:

mennyire állhat készen egy új, komoly kapcsolatra valaki, aki most zárt le egy házasságot?

A kérdésre saját bevallása szerint maga Buci sem tudja a választ. Igaz, ugyanígy felvetődhet a kérdés: mennyire komoly szándéka a műsornak, hogy a végén valódi kapcsolat jöjjön létre?

A Nagy Ő ugyancsak eléggé megosztó, nagyjából a szépségversenyekkel helyezik egy bugyorba az ellenzői. Micsoda szexista dolog, amikor egy műsor arra épül, hogy dekoratív hölgyek egy férfi kegyeiért versenyeznek? Szerencsére a mostani Nagy Ő-ben látott hölgyek egyike sem tűnik elveszett virágszálnak, szerintem ismeretlenül is tisztelhetjük őket annyira, hogy feltételezzük, tudják mit csinálnak.

Ami engem jobban zavar, hogy a Nagy Ő főszereplője mindig valami jólszituált playboy, aki kellően macsó de nem kőbunkó, és szemre is elfogadható. Noszály Sándor, Árpa Attila vagy Stohl András mind hasonló férfiideált testesít meg, talán Jákob Zoli aki kicsit "puhább" volt a sorban, de ő meg annyira gazdag, hogy az sok mindenért kárpótol. Mindenesetre én szívesen megnéznék egy olyan évadot, ahol a Nagy Ő egy Woody Allen típusú szorongásos, szemüveges balfék, aki lehet, hogy híres, lehet, hogy gazdag, de egy szép nő társaságában elbotlik a saját lábában.

Magyarországon egyetlen egyszer hölgy is volt Nagy Ő, Molnár Anikó. Ez vélhetően nagyon nem jött be, mert azóta sem próbálkoztak ilyesmivel.

A Nagy Ő műsorvezetője Lékai-Kiss Ramóna. Ez a harmadik évad, amit ő tart kézben. Az idei annyiban más, hogy Stohl Andrással kollégák és barátok, és ez meg is látszik a dinamikájukon. Sokszor leírtam, és még le is fogom, bármennyire is szeretik ekézni Ramónát, amiért kvázi a semmiből, civilként került be anno a Barátok köztbe és így a médiába, mára az egyik legfelkészültebb műsorvezető lett.

Fesztelenül mozog a kamera előtt, nem vét bakikat, és még szórakoztató is.

Stohl Andrással pedig tényleg úgy bánik, mint egy szerető testvér. Természetesen nem tudom, ez mennyire a valós dinamikájukat tükrözi, hiszen nem szoktunk együtt libát őrizni, mindenesetre hitelesnek tűnik.

Az első adás fő mutatványa a hölgyek érkezése. Idén 19–en érkeztek a Nagy Ő villájába, hogy meghódítsák Stohl András szívét. Újdonság a korábbiakhoz képest, hogy a hölgyek ezúttal álarcban érkeztek, ami mindig kétélű fegyver. Pozitív és negatív csalódásokat is okozhat, bár ezzel kapcsolatban Buci nem nyilatkozott később.

Az érdekesebb személyiségek közé tartozik a brazil Miriam. Sajnos sosem jártam Dél- és Közép-Amerikában, de kezdem azt gondolni, hogy egész más hőfokon élnek ott az emberek. Andrásnak saját készítésű répatortát is hozott. Ráadásul humora is van.

Amikor kettesben maradhatott Andrással, és bevallotta, hogy négy gyereke van, nevetve megjegyezte: „Nem volt tévé."”

Antal Ginára azonnal felfigyelt Stohl. A sajátos humorú hölgy közölte, unja már, hogy egyedül van, jó lenne valaki, aki vasárnap kihúzza helyette a kukát. Legalább őszinte.

A versenyzők közül kiemelkedik a felnőttfilmes Kiara Lord, akinek szerepeltetése műsorkészítői szempontból igazi főnyeremény. Önmagában garancia arra, hogy izzani fog a chat szekció. Különösen, hogy Stohl András nem hogy nem botránkozott meg Kiara szerepltetésén, kimondottan izgalmasnak tartja a helyzetet, főleg, miután a hölgy közölte vele, András szerepel a bakancslistáján.

Kiara jelenléte ad egy olyan moralizáló réteget is a műsornak, amitől kicsit mélyebbé válik a szokásostól, hiszen mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést, hogy mit gondol erről az egészről.

Jó, ettől sem lesz magaskultúra, de mégiscsak valami.

Ami talán kicsit meglepő, bár pozitívum, hogy a konkurens hölgyek többsége abszolút elfogadóan állt Kiara személyéhez. Egyedül Melinda fogalmazta meg, hogy bár nem ítéli el, de azért nem ide való.

Mégsem Kiara a legmegosztóbb szereplő, hanem Princess Szabina,

aki úgy néz ki, mint Lendvai Ildikó 25 évesen, úgy vinnyog, mint Tereskova, és úgy öltözik, mint Barbie. Mesterkélt, de legalább idegesítő.

Szabina amúgy influenszer, de bevallom, nem merek rákeresni. Ötvenhez közeledve kímélni kell a szervezetemet minden fölösleges stresszhatástól.

Valójában a leginkább azon csodálkozom, mivel tudták elérni a műsorkészítők, hogy néha csöndben maradjon.

A hölgyek közül emlékezetes még a nagyon fiatal Réka. Amikor megérkezett, és közölte Stohllal, hogy 21 éves, a színész nem bírta uralkodni magát, és hangos nevetésben tört ki. Később neki is szegezte Rékának a kérdést: „el tudnád képzelni magadat egy 37 évvel idősebb férfival? Nem zavar, hogy van egy 32 és egy 29 éves lányom? Akkor te a mostohaanyukájuk lennél?” De a végső érvét már Réka sem tudta hárítani:

„Nyilván szeretnél majd valamikor anyuka lenni. Ez velem gyakorlatilag lehetetlenség.”

Végül Stohl korrekten megkérte a lányt, hogy menjen haza, és keressen egy korban hozzá illő fiút.

A Nagy Ő első adása körülbelül ennyit tudott. Még egyetlen érdekes mozzanatot emelnék ki, amikor András énekelt a hölgyeknek. Az Őrült nők ketrecéből énekelte az Ez vagyok én című dalt. A sláger világszerte népszerű, hiszen az önelfogadásról szól, ugyanakkor nehéz nem felidézni, hogy a musicalben Stohl lényegében egy transzvesztita előadót alakít. Éppen ezért ez a dal a NER-hez megannyi szállal kötődő TV2-n legalábbis pikáns választás. Lehet, ez is a repedezés jele?

Stohl egyelőre lubickol a szerepében, szemmel láthatóan nagyon élvezi, hogy ennyi csinos hölgy verseng érte. Próbál korrekt és visszafogott lenni, kérdés, ez meddig sikerül neki. Mindenesetre ha valamiért, miatt érdemes követni a show-t, mert érdekes, sokrétű személyiség – na és persze nagyszerű színész.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk