KULT
A Rovatból

Gauder Milán: „Hogy bezár az Átrium? Egy frászt!”

Kevesen tudják, de az Átrium, mint kulturális tér mögött két üzletember áll: Gauder Milán, a Mastercard volt globális alelnöke, és Lakatos Péter, a Videoton társvezérigazgatója. És bár a mostani társulat belefáradt, ők folytatják. Kíváncsiak voltunk, miért és hogyan.


„Kedves Nézőink, sajnálattal jelentjük be, hogy az Átriumban zajló színházi tevékenységünket a most kezdődő évad végével, 2024 nyarán befejezzük” - augusztus 21-én ezekkel a sorokkal adta hírül a színházi csapat, hogy vége.

„A jelenlegi helyzet emberileg és szakmailag is fenntarthatatlan. Elfáradtunk, mert ez a most már öt éve tartó kötéltánc pont azt a kíváncsi és alkotni vágyó energiát veszi el mindenkitől, amiért érdemes és élvezetes színházat csinálni.”

Szerintük Magyarországon a független kultúra szisztematikus kivéreztetése zajlik, és nincs remény arra, hogy méltó és kiszámítható környezetben folytassák a munkájukat. „Nem lehet minden évben csupán túlélni” - írták.

Mint sok független színház, a rendkívül népszerű Átrium csapata is a kulturális TAO megszűnése után került bajba. Állami támogatást azóta alig kaptak, és bár tavaly a segélykérésük után nézői adományokból és több önkormányzat jóvoltából összegyűlt több mint 100 millió forint, ez nem elég a stabil működéshez. Azt mondják, a jegybevételeken felül évi 200 millió forintra lenne szükségük a folytatáshoz.

A búcsú híre bejárta a sajtót, az azonban kevesebb emberhez jutott el, hogy az Átrium, mint kulturális tér, tovább működik.

Az épület ugyanis két üzletemberé, akik küldetésüknek tekintik, hogy az innovatív, tehetséges, független alkotóknak legyen egy cenzúramentes helyük, ahol nagyobb közönséghez juthatnak el, mint a pinceszínházakban.

Az egyikük az Videoton társvezérigazgatója és egyik tulajdonosa, a Forbes leggazdagabbakról készített listáján 15. helyen álló Lakatos Péter. Társa pedig Gauder Milán, a Mastercard volt globális alelnöke, fintech angyalbefektető. De mi visz rá két nemzetközileg is jegyzett topmenedzsert, hogy belevágjon egy non-profit kulturális projektbe Budán, és hogyan folytatódhat az Átrium története? Erről beszélgettünk Gauder Milánnal.

– Egy Facebook-posztban reagált az Átriummal kapcsolatos hírekre, amit úgy kezdett, hogy „egy frászt” zár be az Átrium. Van elképzelésük arról, hogyan tovább?

– Igen, és egy picit visszamennék oda, hogy ez nem először fordul elő. Az a csapat, amelyik most főként működteti az Átriumot, a Kultúrbrigád. De 10-20 százalékban ott van még a Dumaszínház is. És a Kultúrbrigád sem örökkön-örökké volt, hanem ők is egy váltás után léptek be. Az első öt évben egy másik cégnek adtuk bérbe nulla forintért a helyet, akik aztán öt év után elmentek, és akkor ezt a csapatot kértük meg.

Egy ilyen színháznak, mint a miénk, a piacról kell megélni. Egy ilyen helyzetben, mint a mostani, a mi feladatunk újakat találni.

Szerencsére nem hajt a tatár, nem holnapra kell ezt megoldani, hanem szépen lassan az év folyamán. Ilyen értelemben ez egy jó helyzet. Most fel kell kutatnunk, kik mozognak a piacon. Van, aki magától bejelentkezik, van, akit mi keresünk meg.

– Önmagában nem egy szellemi kamikaze, aki most kultúrát akar csinálni?

– De hát miért?

Shakespeare idejében sem volt könnyű színházat csinálni, szerintem kultúrát csinálni az ősembereknél is nehéz meló volt,

mert előbb le kellett vadászni a mamutot, és csak utána lehetett képet festeni a barlang falára. Ez mindig egy nehéz dolog, főleg, ha az ember maga akarja csinálni, és nem állami tőgyön, egy kicsit az állami elvárásoknak is megfelelve. Ez egy nehéz szakma.

– Van az Átriumnak egy nagyon markáns arculata. És ez gondolom, jelent egy mércét.

– Igen, nagyon emblematikus előadások vannak, és sok darab annyira népszerű, hogy hónapokra előre sem lehet jegyet szerezni rá. Nyilván a vágyunk az, hogy ezt valahogy megismételjük. Persze a piac, a szakma komoly kihívásokkal néz szembe.

A TAO eltörlése mélyütés volt nagyon sok társulatnak, így nem egyszerű a helyzet.

De 11 éve sem volt az, amikor volt már egy kialakult budapesti színházi élet, voltak művészszínházak, musical színházak, és kevésbé minőségi színházak, és ebbe a rendszerbe kellett valahogy betörni a semmiből. Egy nagyon komoly anyagi hendikeppel meg kellett jelenni, és fel kellett építeni egy új brandet, hogy odaszokjanak az emberek. Hogy Budára járjanak színházba, olyan előadásokra, amiket még nem láttak.

– Miért vágtak egyáltalán bele?

– Azért, mert mint színházba járó ember, betokosodottnak láttam a rendszert. Én más businessből jövök, ott ugye van ez a szó, hogy innováció. És akkoriban, 20 éve Bodó Viktor, meg Mundruczó Kornél, meg az ifjú titánok próbáltak valami mást, valami újat csinálni. De hol tudtak játszani? Pincékben, padlásokon, szabadtéren. Arra viszont nem fizetnek az emberek rendes belépőt, hogy valami fapadon üljenek, ráadásul csak 80 ember fér be.

Viszont én, mint színházba járó, olyan minőségnek láttam ezeket a műhelyeket, hogy azt gondoltam, többet érdemelnek.

Valahol meg kéne mutatkozniuk 300 ember előtt, de meg is kellene fizetni azt a jegyárat, ami el tudja őket tartani. Sokáig dolgoztam együtt ilyen társulatokkal, és rájöttünk, hogy a kis pincékben vagy padlásokon soha nem lehet akkora jegyárat elkérni, soha nem lesz annyi néző, ami eltartaná a színházat. Tehát mindegyik csak tiszavirág életű lesz, pár évig játszanak, aztán elfogy a lakásra felvett hitel, elfogy a pénz, nem fenntartható üzletileg. Márpedig én üzletember vagyok, azokat a megoldásokat nem tartom jónak, amik valami támogatásból két-három évig, vagy akár öt-tíz évig elvannak, de nem fenntarthatóak. És ezért azt mondtuk, hogy legyen fenntartható.

De ez mit jelent? Legyen egy nagyobb hely, ahol játszhatnak, és egy olyan ár, ami kitermeli a bevételt. Akkor még volt a TAO rendszer is, tehát bár az ár magasabb lett, de legalább amellé még lehetett szerezni szponzorációt is. És azt mondtam, hogy szedjünk össze egy társaságot, akik már bizonyítottak művészileg, de nincs helyük, mert az államilag tulajdonolt színházi infrastruktúrába nem férnek be, legfeljebb vendégjátékba. Nyissunk egy helyet mi! És akkor meghirdették az Átriumot.

Elolvastuk a pályázatot, és azt mondtuk, hogy na, itt a hely, ott vannak a társulatok, pályázzuk meg.

Ezekkel a társulatokkal együtt megpályáztuk. Közben Alföldinek lejárt a szerződése, eljött a Nemzetiből, és ez a Kultúrbrigádos csapat, amelyik ugyanilyen lelkes fiatal volt, azt mondta, hogy próbáljuk meg. Azt mondtam, hogy jó, akkor csináljunk egy Őrült nők ketrecét, vagy az Isteni színjátékot. És megkerestek minket, hogy nálunk csinálhatják-e. Pont erre jöttünk létre, hogy az innovációnak, minőségnek teret adjunk. Aztán persze volt egy csomó előadásunk, ami nyilván bukta volt, ez olyan, mint a startup világ. Volt, ami nem bírta, és lett három előadás, de nem baj, szerencsére lett olyan, ami 10 éve megy.

Végül is a 11 év azt bizonyítja, hogy nem tévedtünk nagyon sokat.

Csak aztán a TAO-t eltörölték, a rezsi megemelkedett, az infláció elviszi a pénzt, az embereknek is kevesebb pénzük van, tehát elég sok nehézséggel szembesültünk. De nem adjuk fel.

– Van ennek értelme, amikor ennyire nehezek a körülmények?

– Ugyanaz, ami most történik, tavaly nyáron már megtörtént. Egyszer már tartott ott az Átrium csapata, hogy kész, elég, borzasztóan kiégtek, vége. És akkor nem várt módon a közönség összeadott 100 millió forintot, és az önkormányzatok is beszálltak valamennyivel, és ez meghosszabbította ezt a kísérletet még egy évvel, vagyis most már két évvel. Ez egy fenntartható üzleti modell? Nem, így ebben a formában nem. Hisz még a 150 millió forint is csak egy-két évvel hosszabbította meg a dolgot. De tulajdonképpen hasonló nagyszabású kísérlet zajlik sok helyen: ha megnézed a Telex kísérletét, vagy Pintér Béláét, vagy a 444, amit csinál:

az adakozás, a stabil, visszatérő adakozás. Lehet-e olyan üzleti modell ez, ami tartós? Nem tudom rá a választ,

mert nyilván az embereknek nincs pénze, de vannak iszonyú jó meglepetések is.

– Az adakozás működött az eddigi garnitúrával, mert ismert volt a teljesítményük. De ha jövőre elindul egy másik csapat, ott még nincs meg az a kredit, amire adakozzanak.

– Az üzleti modell, hogy egy magántársulat vagy egy magánszínház megéljen, úgy néz ki, hogy a bevétel az egyenlő az előadásszám, szorozva nézőszámmal, szorozva a jegyárral. Lehet-e emelni a jegyárat? Ez egy kérdés. Mi vagyunk a legdrágábbak az országban, tehát persze a könnyű válasz az, hogy nem. De ki tudja. Lehet emelni a nézőszámot? Nem nagyon, mert nem fér be több ember. Lehet-e emelni az előadásszámot? Azt lehet, mert mondjuk 20-25 előadás volt egy hónapban, márpedig egy hónap 30 nap, ebben már van tíz-húsz százalék. Na persze ehhez jó előadások kellenek, hogy megteljen a nézőtér. Lehet csökkenteni a költségeket. Mi vállalati üzletemberek vagyunk, tehát csúnyán lecsupaszítva azt nézzük, hogy oké, milyen tartalommal tudjuk megtölteni a színházat, hogy ez a matek kijöjjön.

– A színházi világban tényleg szokatlan, hogy valaki az üzleti világ felől jön, és színházat csinál, és ez gondolom, hoz egy másik szemléletet, hoz egy hátországot is. Ez hogy néz ki ebben az esetben?

– Mi üzletemberek vagyunk. A társam, Lakatos Péter, egy magyar nagyvállalatnak a tulajdonosa, vezetője, a hatékonysághoz ért. Hogy lehet még egy kicsit csavarni valamin, hogy még egy picit több jöjjön ki. Én meg a Mastercard alelnöke voltam évekig, évtizedekig. Én egy kicsit a fogyasztókhoz, a fogyasztók megszólításához, az árazáshoz, tehát az üzleti működéshez értek. Aki a színházi világból jön Magyarországon, az ezekhez kevésbé ért. Tehát kiegészítjük egymást. Mi viszont nem értünk a színházcsináláshoz. Tehát mi ebben próbáltunk hozzáadni, hogy üzleti gondolkodással egészítsük ki a működtető csapatok gondolkodását.

– Ez üzleti vállalkozás vagy egy mecénás tevékenység, ami akkor is jó, ha kijön nullára?

– Üzleti cél ugye, nem lehet, ha beletettünk pénzt, és nulla forintért adjuk ki az épületet. Tehát ilyen jellegű pénzügyi megtérülés nálunk nincs.

Azt szerettük volna megmutatni a társulatoknak, hogy igenis többekhez el tudtok jutni, és hajlandóak megfizetni magasabb árat, mert ti olyan jók vagytok. Egyfajta önbizalomnövelés. A másik a cenzúramentesség.

Mi nem szólunk bele, hogy melyik színésznő és milyen téma legyen, és ezért aztán nálunk elég szabadon tudnak témák színpadra kerülni. Tehát ezek a missziók. Az, hogy Budán legyen egy színház, illetve legyen egy másik színház, és versenyre kényszerítsük a tradicionális színházakat. Mutassuk meg, hogy így is lehet, mást is lehet, kísérletezni is lehet.

Ezek voltak a céljaink, hogy bebizonyítsuk azt, hogy a minőség fenn tudja tartani önmagát.

Mindenki úgy gondolkodik, mint ami a te kérdésedben is benne volt, hogy na jó, de hát az egész országban államilag működik a kultúra, kultúrát piaci alapon nehéz csinálni. Nyilván nehéz egy olyan piacon versenyezni, ahol mi vagyunk a krumpliárusok a piacon, miközben az összes többi krumpliárus állami, és dotálják a krumpli árát. Mi odajövünk egy újfajta krumplival, de minket nem támogat meg senki, és ezért a mi krumplink ötször annyiba kerül. Nyilván sokkal jobbat kell csinálni ahhoz, hogy a mi krumplinkat megvegyék. Ez egy kihívás, aminek próbáltunk megfelelni.

– Mennyi időt visz el mindez?

– Igazán az elején volt nagyon sok munka mindkettőnknek, Lakatos Péterrel, a beindítás előtti években. Mielőtt megnyitott az Átrium, már négy évet beletettünk. Ez egy állami épület volt, amit megpályáztattak. Mi pályáztunk rá, hogy csinálnánk itt színházat. De összevesztek a különböző politikai oldalak, hogy most akkor eladják, vagy ne adják. Mi meg mondtuk, hogy

srácok, bármelyik oldalon ültök is, nem jobb, ha egy üres ház helyett, amit nektek kell fenntartani, hogy valaki fizet érte, hogy legyen, és még kultúrát is csinál? És ezen éveket elveszekedtek.

Számomra ez az állami tulajdonlás kudarca, hogy ahelyett, hogy valakinek eladták volna, aki fizetett volna érte az államnak, és még közszolgáltatást is csinál, ehelyett inkább megfúrták a projektet, és nem adták el, pedig még nyílt pályázaton nyertük meg. Négy évünk ment rá. Utána jött az, hogy felépítsük, tehát összegründoljuk a társulatokat. Mondjuk, Pintér Béla nagyon jól elvolt a Szkénében, meg kellett győzni arról, hogy figyelj, jobb lesz ez neked itt, többet fogsz keresni, ki tudod fizetni a színészeket, ez fenntartható lesz. Beindítani az egészet, tárgyalni, összehozni, békíteni. Hát ez a sok meló volt az elején, és hogy ez nullára kijöjjön. Mi azt mondjuk, hogy egy nonprofit színház vagyunk, de úgy szokott fogalmazni Péter, hogy non-profit, but non-loss.

Az egy dolog, hogy nem akarunk profitot csinálni, de veszteséget se akarunk termelni, tehát azon kellett ügyködni, hogy ez nullára kijöjjön.

Ebbe sok munkánk volt az elején. Aztán amikor éppen jó idők voltak, éppen mentek az előadások, és volt TAO, akkor nem kellett vele sokat foglalkozni. Aztán mikor jött egy maflás az élettől, akkor megint kellett. Szóval ez ilyen, ez a mi hobbink.

– Tehát akkor most megint jön a meló, a társulatok szervezése?

– Igen, ha valakiben egyszerre megvan a tudás és az ambíció, keressen minket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk