KULT
A Rovatból

Gauder Milán: „Hogy bezár az Átrium? Egy frászt!”

Kevesen tudják, de az Átrium, mint kulturális tér mögött két üzletember áll: Gauder Milán, a Mastercard volt globális alelnöke, és Lakatos Péter, a Videoton társvezérigazgatója. És bár a mostani társulat belefáradt, ők folytatják. Kíváncsiak voltunk, miért és hogyan.


„Kedves Nézőink, sajnálattal jelentjük be, hogy az Átriumban zajló színházi tevékenységünket a most kezdődő évad végével, 2024 nyarán befejezzük” - augusztus 21-én ezekkel a sorokkal adta hírül a színházi csapat, hogy vége.

„A jelenlegi helyzet emberileg és szakmailag is fenntarthatatlan. Elfáradtunk, mert ez a most már öt éve tartó kötéltánc pont azt a kíváncsi és alkotni vágyó energiát veszi el mindenkitől, amiért érdemes és élvezetes színházat csinálni.”

Szerintük Magyarországon a független kultúra szisztematikus kivéreztetése zajlik, és nincs remény arra, hogy méltó és kiszámítható környezetben folytassák a munkájukat. „Nem lehet minden évben csupán túlélni” - írták.

Mint sok független színház, a rendkívül népszerű Átrium csapata is a kulturális TAO megszűnése után került bajba. Állami támogatást azóta alig kaptak, és bár tavaly a segélykérésük után nézői adományokból és több önkormányzat jóvoltából összegyűlt több mint 100 millió forint, ez nem elég a stabil működéshez. Azt mondják, a jegybevételeken felül évi 200 millió forintra lenne szükségük a folytatáshoz.

A búcsú híre bejárta a sajtót, az azonban kevesebb emberhez jutott el, hogy az Átrium, mint kulturális tér, tovább működik.

Az épület ugyanis két üzletemberé, akik küldetésüknek tekintik, hogy az innovatív, tehetséges, független alkotóknak legyen egy cenzúramentes helyük, ahol nagyobb közönséghez juthatnak el, mint a pinceszínházakban.

Az egyikük az Videoton társvezérigazgatója és egyik tulajdonosa, a Forbes leggazdagabbakról készített listáján 15. helyen álló Lakatos Péter. Társa pedig Gauder Milán, a Mastercard volt globális alelnöke, fintech angyalbefektető. De mi visz rá két nemzetközileg is jegyzett topmenedzsert, hogy belevágjon egy non-profit kulturális projektbe Budán, és hogyan folytatódhat az Átrium története? Erről beszélgettünk Gauder Milánnal.

– Egy Facebook-posztban reagált az Átriummal kapcsolatos hírekre, amit úgy kezdett, hogy „egy frászt” zár be az Átrium. Van elképzelésük arról, hogyan tovább?

– Igen, és egy picit visszamennék oda, hogy ez nem először fordul elő. Az a csapat, amelyik most főként működteti az Átriumot, a Kultúrbrigád. De 10-20 százalékban ott van még a Dumaszínház is. És a Kultúrbrigád sem örökkön-örökké volt, hanem ők is egy váltás után léptek be. Az első öt évben egy másik cégnek adtuk bérbe nulla forintért a helyet, akik aztán öt év után elmentek, és akkor ezt a csapatot kértük meg.

Egy ilyen színháznak, mint a miénk, a piacról kell megélni. Egy ilyen helyzetben, mint a mostani, a mi feladatunk újakat találni.

Szerencsére nem hajt a tatár, nem holnapra kell ezt megoldani, hanem szépen lassan az év folyamán. Ilyen értelemben ez egy jó helyzet. Most fel kell kutatnunk, kik mozognak a piacon. Van, aki magától bejelentkezik, van, akit mi keresünk meg.

– Önmagában nem egy szellemi kamikaze, aki most kultúrát akar csinálni?

– De hát miért?

Shakespeare idejében sem volt könnyű színházat csinálni, szerintem kultúrát csinálni az ősembereknél is nehéz meló volt,

mert előbb le kellett vadászni a mamutot, és csak utána lehetett képet festeni a barlang falára. Ez mindig egy nehéz dolog, főleg, ha az ember maga akarja csinálni, és nem állami tőgyön, egy kicsit az állami elvárásoknak is megfelelve. Ez egy nehéz szakma.

– Van az Átriumnak egy nagyon markáns arculata. És ez gondolom, jelent egy mércét.

– Igen, nagyon emblematikus előadások vannak, és sok darab annyira népszerű, hogy hónapokra előre sem lehet jegyet szerezni rá. Nyilván a vágyunk az, hogy ezt valahogy megismételjük. Persze a piac, a szakma komoly kihívásokkal néz szembe.

A TAO eltörlése mélyütés volt nagyon sok társulatnak, így nem egyszerű a helyzet.

De 11 éve sem volt az, amikor volt már egy kialakult budapesti színházi élet, voltak művészszínházak, musical színházak, és kevésbé minőségi színházak, és ebbe a rendszerbe kellett valahogy betörni a semmiből. Egy nagyon komoly anyagi hendikeppel meg kellett jelenni, és fel kellett építeni egy új brandet, hogy odaszokjanak az emberek. Hogy Budára járjanak színházba, olyan előadásokra, amiket még nem láttak.

– Miért vágtak egyáltalán bele?

– Azért, mert mint színházba járó ember, betokosodottnak láttam a rendszert. Én más businessből jövök, ott ugye van ez a szó, hogy innováció. És akkoriban, 20 éve Bodó Viktor, meg Mundruczó Kornél, meg az ifjú titánok próbáltak valami mást, valami újat csinálni. De hol tudtak játszani? Pincékben, padlásokon, szabadtéren. Arra viszont nem fizetnek az emberek rendes belépőt, hogy valami fapadon üljenek, ráadásul csak 80 ember fér be.

Viszont én, mint színházba járó, olyan minőségnek láttam ezeket a műhelyeket, hogy azt gondoltam, többet érdemelnek.

Valahol meg kéne mutatkozniuk 300 ember előtt, de meg is kellene fizetni azt a jegyárat, ami el tudja őket tartani. Sokáig dolgoztam együtt ilyen társulatokkal, és rájöttünk, hogy a kis pincékben vagy padlásokon soha nem lehet akkora jegyárat elkérni, soha nem lesz annyi néző, ami eltartaná a színházat. Tehát mindegyik csak tiszavirág életű lesz, pár évig játszanak, aztán elfogy a lakásra felvett hitel, elfogy a pénz, nem fenntartható üzletileg. Márpedig én üzletember vagyok, azokat a megoldásokat nem tartom jónak, amik valami támogatásból két-három évig, vagy akár öt-tíz évig elvannak, de nem fenntarthatóak. És ezért azt mondtuk, hogy legyen fenntartható.

De ez mit jelent? Legyen egy nagyobb hely, ahol játszhatnak, és egy olyan ár, ami kitermeli a bevételt. Akkor még volt a TAO rendszer is, tehát bár az ár magasabb lett, de legalább amellé még lehetett szerezni szponzorációt is. És azt mondtam, hogy szedjünk össze egy társaságot, akik már bizonyítottak művészileg, de nincs helyük, mert az államilag tulajdonolt színházi infrastruktúrába nem férnek be, legfeljebb vendégjátékba. Nyissunk egy helyet mi! És akkor meghirdették az Átriumot.

Elolvastuk a pályázatot, és azt mondtuk, hogy na, itt a hely, ott vannak a társulatok, pályázzuk meg.

Ezekkel a társulatokkal együtt megpályáztuk. Közben Alföldinek lejárt a szerződése, eljött a Nemzetiből, és ez a Kultúrbrigádos csapat, amelyik ugyanilyen lelkes fiatal volt, azt mondta, hogy próbáljuk meg. Azt mondtam, hogy jó, akkor csináljunk egy Őrült nők ketrecét, vagy az Isteni színjátékot. És megkerestek minket, hogy nálunk csinálhatják-e. Pont erre jöttünk létre, hogy az innovációnak, minőségnek teret adjunk. Aztán persze volt egy csomó előadásunk, ami nyilván bukta volt, ez olyan, mint a startup világ. Volt, ami nem bírta, és lett három előadás, de nem baj, szerencsére lett olyan, ami 10 éve megy.

Végül is a 11 év azt bizonyítja, hogy nem tévedtünk nagyon sokat.

Csak aztán a TAO-t eltörölték, a rezsi megemelkedett, az infláció elviszi a pénzt, az embereknek is kevesebb pénzük van, tehát elég sok nehézséggel szembesültünk. De nem adjuk fel.

– Van ennek értelme, amikor ennyire nehezek a körülmények?

– Ugyanaz, ami most történik, tavaly nyáron már megtörtént. Egyszer már tartott ott az Átrium csapata, hogy kész, elég, borzasztóan kiégtek, vége. És akkor nem várt módon a közönség összeadott 100 millió forintot, és az önkormányzatok is beszálltak valamennyivel, és ez meghosszabbította ezt a kísérletet még egy évvel, vagyis most már két évvel. Ez egy fenntartható üzleti modell? Nem, így ebben a formában nem. Hisz még a 150 millió forint is csak egy-két évvel hosszabbította meg a dolgot. De tulajdonképpen hasonló nagyszabású kísérlet zajlik sok helyen: ha megnézed a Telex kísérletét, vagy Pintér Béláét, vagy a 444, amit csinál:

az adakozás, a stabil, visszatérő adakozás. Lehet-e olyan üzleti modell ez, ami tartós? Nem tudom rá a választ,

mert nyilván az embereknek nincs pénze, de vannak iszonyú jó meglepetések is.

– Az adakozás működött az eddigi garnitúrával, mert ismert volt a teljesítményük. De ha jövőre elindul egy másik csapat, ott még nincs meg az a kredit, amire adakozzanak.

– Az üzleti modell, hogy egy magántársulat vagy egy magánszínház megéljen, úgy néz ki, hogy a bevétel az egyenlő az előadásszám, szorozva nézőszámmal, szorozva a jegyárral. Lehet-e emelni a jegyárat? Ez egy kérdés. Mi vagyunk a legdrágábbak az országban, tehát persze a könnyű válasz az, hogy nem. De ki tudja. Lehet emelni a nézőszámot? Nem nagyon, mert nem fér be több ember. Lehet-e emelni az előadásszámot? Azt lehet, mert mondjuk 20-25 előadás volt egy hónapban, márpedig egy hónap 30 nap, ebben már van tíz-húsz százalék. Na persze ehhez jó előadások kellenek, hogy megteljen a nézőtér. Lehet csökkenteni a költségeket. Mi vállalati üzletemberek vagyunk, tehát csúnyán lecsupaszítva azt nézzük, hogy oké, milyen tartalommal tudjuk megtölteni a színházat, hogy ez a matek kijöjjön.

– A színházi világban tényleg szokatlan, hogy valaki az üzleti világ felől jön, és színházat csinál, és ez gondolom, hoz egy másik szemléletet, hoz egy hátországot is. Ez hogy néz ki ebben az esetben?

– Mi üzletemberek vagyunk. A társam, Lakatos Péter, egy magyar nagyvállalatnak a tulajdonosa, vezetője, a hatékonysághoz ért. Hogy lehet még egy kicsit csavarni valamin, hogy még egy picit több jöjjön ki. Én meg a Mastercard alelnöke voltam évekig, évtizedekig. Én egy kicsit a fogyasztókhoz, a fogyasztók megszólításához, az árazáshoz, tehát az üzleti működéshez értek. Aki a színházi világból jön Magyarországon, az ezekhez kevésbé ért. Tehát kiegészítjük egymást. Mi viszont nem értünk a színházcsináláshoz. Tehát mi ebben próbáltunk hozzáadni, hogy üzleti gondolkodással egészítsük ki a működtető csapatok gondolkodását.

– Ez üzleti vállalkozás vagy egy mecénás tevékenység, ami akkor is jó, ha kijön nullára?

– Üzleti cél ugye, nem lehet, ha beletettünk pénzt, és nulla forintért adjuk ki az épületet. Tehát ilyen jellegű pénzügyi megtérülés nálunk nincs.

Azt szerettük volna megmutatni a társulatoknak, hogy igenis többekhez el tudtok jutni, és hajlandóak megfizetni magasabb árat, mert ti olyan jók vagytok. Egyfajta önbizalomnövelés. A másik a cenzúramentesség.

Mi nem szólunk bele, hogy melyik színésznő és milyen téma legyen, és ezért aztán nálunk elég szabadon tudnak témák színpadra kerülni. Tehát ezek a missziók. Az, hogy Budán legyen egy színház, illetve legyen egy másik színház, és versenyre kényszerítsük a tradicionális színházakat. Mutassuk meg, hogy így is lehet, mást is lehet, kísérletezni is lehet.

Ezek voltak a céljaink, hogy bebizonyítsuk azt, hogy a minőség fenn tudja tartani önmagát.

Mindenki úgy gondolkodik, mint ami a te kérdésedben is benne volt, hogy na jó, de hát az egész országban államilag működik a kultúra, kultúrát piaci alapon nehéz csinálni. Nyilván nehéz egy olyan piacon versenyezni, ahol mi vagyunk a krumpliárusok a piacon, miközben az összes többi krumpliárus állami, és dotálják a krumpli árát. Mi odajövünk egy újfajta krumplival, de minket nem támogat meg senki, és ezért a mi krumplink ötször annyiba kerül. Nyilván sokkal jobbat kell csinálni ahhoz, hogy a mi krumplinkat megvegyék. Ez egy kihívás, aminek próbáltunk megfelelni.

– Mennyi időt visz el mindez?

– Igazán az elején volt nagyon sok munka mindkettőnknek, Lakatos Péterrel, a beindítás előtti években. Mielőtt megnyitott az Átrium, már négy évet beletettünk. Ez egy állami épület volt, amit megpályáztattak. Mi pályáztunk rá, hogy csinálnánk itt színházat. De összevesztek a különböző politikai oldalak, hogy most akkor eladják, vagy ne adják. Mi meg mondtuk, hogy

srácok, bármelyik oldalon ültök is, nem jobb, ha egy üres ház helyett, amit nektek kell fenntartani, hogy valaki fizet érte, hogy legyen, és még kultúrát is csinál? És ezen éveket elveszekedtek.

Számomra ez az állami tulajdonlás kudarca, hogy ahelyett, hogy valakinek eladták volna, aki fizetett volna érte az államnak, és még közszolgáltatást is csinál, ehelyett inkább megfúrták a projektet, és nem adták el, pedig még nyílt pályázaton nyertük meg. Négy évünk ment rá. Utána jött az, hogy felépítsük, tehát összegründoljuk a társulatokat. Mondjuk, Pintér Béla nagyon jól elvolt a Szkénében, meg kellett győzni arról, hogy figyelj, jobb lesz ez neked itt, többet fogsz keresni, ki tudod fizetni a színészeket, ez fenntartható lesz. Beindítani az egészet, tárgyalni, összehozni, békíteni. Hát ez a sok meló volt az elején, és hogy ez nullára kijöjjön. Mi azt mondjuk, hogy egy nonprofit színház vagyunk, de úgy szokott fogalmazni Péter, hogy non-profit, but non-loss.

Az egy dolog, hogy nem akarunk profitot csinálni, de veszteséget se akarunk termelni, tehát azon kellett ügyködni, hogy ez nullára kijöjjön.

Ebbe sok munkánk volt az elején. Aztán amikor éppen jó idők voltak, éppen mentek az előadások, és volt TAO, akkor nem kellett vele sokat foglalkozni. Aztán mikor jött egy maflás az élettől, akkor megint kellett. Szóval ez ilyen, ez a mi hobbink.

– Tehát akkor most megint jön a meló, a társulatok szervezése?

– Igen, ha valakiben egyszerre megvan a tudás és az ambíció, keressen minket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Műbalhé, alpáriság, szexizmus és egymásnak beszólogató zsűri – ilyen volt a Megasztár első adása
A TV2 tehetségkutatója idén minden eddiginél jobban a nézők alantas ösztöneit kívánja kiszolgálni, és a legkülönfélébb bántalmazói magatartásokat relativizálja.


Amikor néztem az X-Faktor idei első adását, csodálkoztam, hogy hová tűntek a hülyék, mert alig volt belőlük. De végül meglett a válasz:

idén mind a Megasztárba ment.

Amennyire pozitív csalódás volt az RTL műsora, annyira traumatikus élményt nyújtott a Megasztár.

Volt itt műbalhé, alpáriság, szexizmus, kolléganő lekurvázása, és ez még csak Curtis.

De ne szaladjunk így előre!

Annak idején a Megasztár volt az első modern tehetségkutató műsor a honi médiában. A Ki mit tud?-ok művházszagú vérszegénységén szocializálódott országnak valóságos kulturális sokkot jelentett, és

már akkor is sokat vitatkoztak róla, mennyire korrekt abból műsort csinálni, hogy a világ tele van önképzavaros szerencsétlenekkel, akik épp oly tehetségtelenek, mint amilyen önérzetesek.

Persze nem hibáztatom őket, első kézből tudom, milyen nehéz ez. Én például már főiskolás voltam, és még mindig meg voltam győződve róla, hogy tudok énekelni, mert amikor a bulikon zenéltünk – és itt most a zenélés szót nagyon tág értelemben használom –, és énekeltem, nem vertek meg. Az sosem tűnt fel valahogy, hogy ezeken a bulikon a közönségből úgy kábé senki sem józan.

Szóval a Megasztár megítélése már akkor sem volt egységes, de azért ott ült a zsűriben egy Presser, egy Bakács, egy Pély Barna, még az excentrikus Soma is konzit végzett.

Azóta eltelt több mint húsz év, de a TV2 megragadt a múltban. Míg az X-Faktorban idén az tűnt fel, a megszokotthoz képest mennyire kevés volt a kínos pillanat, a Megasztár úgy döntött gazember, pontosabban trash reality lesz, rosszkedvünk tele pedig le van ejtve. Az agyzsibbasztóan hosszú, reklámok nélkül is két és fél órás adásnak kb. a feléig kellett eljutni, hogy megjöjjön az első (!) értékelhető énekes. És míg 10-15 percet kapott a Tóth Gabinak a 8 általánosa miatt beszóló néni (akit ráadásul a következő adásba is visszahoznak, hogy rúgjanak bele még párat, így áldozva fel a nézettség oltárán), a továbbjutók jelentős része alig kapott egy-két percet.

Már a zsűri összetételéből is látszik, hogy a műsorkészítők a balhéfaktorra mennek rá. Tóth Gabi a Sztárban sztár leszek zsűrijében is kemény csörtéket vívott Majkával, főállású megsértődő.

Curtis az ügyeletes keménycsávó a bulvármédiában, aki tévesen vagányságnak képzeli a bunkóságot. Nyilván nem én vagyok hívatott megítélni, mennyi szakmai tudása van, mi teszi alkalmassá arra, hogy fiatal tehetségeket karoljon fel, de vannak kételyeim. Legdurvább megnyilvánulásában gyakorlatilag lekurvázta Herceg Erikát. Éppen a Tik-Tok-sztár Ildikó néni bitorolta a színpadot, aki bíztatta a mestereket, hogy kövessék be. Ekkor került sor a következő párbeszédre:

Curtis: Én csak pornósztárokat és prostituáltakat követek.

Erika: Atti, engem is követsz...

Curtis (sokat mondó hangsúllyal): Hát…

Később le is hülyézte – azért legalább bocsánatot kért.

Marics Peti hibátlanul hozza a néha bicskanyitogatóan szemtelen, mégis szerethető ficsúr imidzset, de éppen ezért nehéz komolyan venni a mester szerepében. Legszívesebben leültetnéd egy pohár bor mellé, hogy atyaian eligazítsad kicsit az élet fontos dolgaiban.

Ráadásul amilyen lekezelően bánt Erikával a műsor első harmadában, legszívesebben adtam volna neki egy tockost.

Mindehhez ott van még Herceg Erika, aki az X-Faktorban már megmutatta, hogy képes átmenni anyatigrisbe, ha feldühítik, és most is sikerült többször kiakasztani. Igaz, ő sem megy a szomszédba egy kis passzívagresszióért.

Félreértés ne essék, Erika, Gabi és Peti zenei munkásságával nincs bajom, még ha nem is feltétlenül az én stílusom, amit képviselnek. Curtis is biztos nagyon jó rapper, vele más problémáim vannak. De ebben a műsorban az eddig látottak alapján a szakmaiság teljesen zárójelbe került.

Tóth Gabi egyébként abszolút hazaért, hiszen a Megasztárban indult a karrierje, és innen nézve sokkal inkább helyén van itt, mint anno az X-Faktorban, ahol éveken keresztül váltották egymást az ex-megasztárosok a zsűriben, hogy aztán a sokadik évadban Csobot Adél majd Tóth Andi személyében végre saját nevelésű sztár is kerüljön a zsűribe. Persze a Megasztár is a konkurenciától merít, hiszen Tóth Gabi mellett Herceg Erika és Curtis is az RTL-en veszítette el a zsűriszűzességét.

Történt némi változás a műsorvezetői posztokon, és ez sem a minőségjavítás jegyeit hordozza. Félreértés ne essék, Ördög Nórával nincs különösebb bajom, profi tévés, hozza, amit kell. De Tillát lecserélni Szépréthy Rolandra az körülbelül olyan, mint Ronaldót leküldeni a pályáról Dzsudzsák kedvéért. Értem én, hogy figyelemfelkeltő, és vannak rajongói, de egészen más ligában játszik. (Nem mellesleg a két műsorvezető szintén megfordult korábban az X-Faktorban.)

A cringe-faktort erősítették az olyan beszólások is, mint amikor egy nagyon rossz, gyorsan eltanácsolt versenyzőről Marics Peti megjegyezte:

„De az X-Faktorban elmenne a döntőig.”

Finoman szólva nem elegáns így beszólni a konkurens műsornak.

A jobb pillanatok közé tartozott, amikor Peti és Erika egymást szívatva csak azért juttattak tovább versenyzőket, hogy a másik nyakába varrják őket. Eleinte szórakoztató volt, de aztán sikerült valahogy ezt is véres drámázásba átvinni.

Kérdéseket vet fel a plus size-os öltáncos is, aki Marilyn Monroe dalára vonaglott először Marics Petin és Curtisen. Marics hiába fejezte ki folyamatosan, hogy rosszul érzi magát a szituációban, a rámenős hölgy számára a "nem" nem azt jelenti, hogy "nem", mert neki a műsorkészítők megígérték, hogy Peti „bevállalja”.

Ambivalens érzéseket váltott ki belőlem az anyuka története, aki látássérült, beteg lányával érkezett. Az ilyen műsorok kimondatlan szabály, hogy a nehézsorsú versenyzők életében csak akkor vájkálnak, ha a sztori vége happy end, vagyis a szerencsétlen jelentkező énekel egy nagyot, és meg sem áll a döntőig. Itt nagyon hamar kiderült, hogy az amúgy valóban minden tiszteletet megérdemlő anyuka énekelni nem tud.

Az egész arra volt jó, hogy láthassuk Tóth Gabit, „a zembert”, aki beszállt duettezni, és összeölelgette a beteg kislányt.

Hogy pozitívumot is mondjak, azt el kell ismerni, hogy ez a zsűri sokkal jobban működik a tavalyinál. A Rúzsa Magdi által vezetett csapat tagjai között jóformán semmi kémia nem volt. Az biztos, hogy az idei mesterek legalább kiváltanak valamit a nézőből, még ha nem is feltétlenül örömöt és tiszteletet.

Szórakoztató színt vitt a műsorba Szarka László "Bikicsunáj", aki a Megasztár 5. évadában az Alphaville Big In Japan című slágerét fordította hunglisra, és ezzel bevonult a magyar mémtörténelembe. Ezúttal a Flames of Love című dalt énekelte el úgy, hogy angolul azóta sem tanult meg. Azt kell mondjam, ezen az estén nem ő volt a legvitathatóbb továbbjutó.

A műsor végére maradt még egy meglepő fordulat: jött Krasznai Tünde, aki még 2013-ban Geszti Péter mentoráltjaként harmadik lett az X-Faktorban, de szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban is, emlékezetes pillanat volt, amikor a dzsungel közepén Fördős Zével ült egy kádban. Már akkoriban is sokat lehetett hallani zűrös (többek között úgymond "felnőttfilmes") múltjáról, és állítólag utána sem volt könnyű élete.

Az sosem volt kérdés, hogy Tünde jól énekel, így nem meglepő, hogy tovább jutott. Az már megkérdőjelezhető, hogy Tóth Gabi, aki majd elolvadt az empátiától és a szeretettől, Tünde távozása után a mestereknek – és a több ezer tévénézőnek – azért elmondta az összes sötét foltot Tünde múltjából, mert hát mi van, ha valaki nem tudja, és elfelejt csámcsogni.

Összességében a Megasztárban történt személyi változásoktól a műsor érdekesebb lett, de nem a minőség irányába léptek el, hanem az alantas ösztönök kiszolgálása felé.

Az első adásban a bántalmazás számos változatát láthattuk relativizálva, vagy egyenesen viccesnek beállítva, és ezért az sem kárpótol, hogy akadt néhány tehetség is a jelentkezők közül.

Abban reménykedem, hogy a válogatók után, amikor élesbe fordul a verseny, a negatív sallangok lenyesődnek. Bár a mesterek akkor is ugyanazok lesznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Egyszerre két nőtől várt gyereket, és a ’90-es évek legnagyobb prostibotránya után sem tűnt el a süllyesztőben – Hugh Grant 65 éves
A romantikus komédiák csalfa királya végül megkomolyodott, s már ötgyermekes apaként, hű férjként és elismert színészként él a köztudatban.


Hugh John Mungo Grant 1960. szeptember 9-én született Londonban, egy olyan családban, amelynek tagjai nem feltétlenül rendelkeztek színészi vénával. Édesanyja, Fyvola MacLean tanárnő volt, édesapja, James Grant kapitány pedig a brit hadsereg tisztjeként dolgozott. Hugh-nak viszonylag csendes és tanulmányi szempontból eredményes gyermekkora volt Londonban. A tekintélyes Harrow School magániskolába járt, ahol korán megszerette az irodalmat és a művészeteket. Később elismerte, hogy kezdetben egyáltalán nem  érdekelte a színészet. „Nem voltam olyan gyerek, aki nagyon szeretett volna színészkedni. Mindig is az irodalmat és a nyelveket kedveltem a legjobban, és csak később jutott eszembe, hogy akár színészként is elhelyezkedhetnék.”

A 2002-es Inside the Actors Studio című műsorban Grant a 2001-ben, hasnyálmirigyrákban, 67 évesen elhunyt édesanyjának tulajdonított minden színészi gént, amellyel rendelkezik.

A szülei mindketten katonacsaládból származtak, ám ennek ellenére azt mondta, a családja nem volt mindig jómódú a felcseperedése alatt. Gyerekkorának nyarait nagyrészt Skóciában töltötte, ahol a nagyapjával vadászott és horgászott. Van egy idősebb testvére, James „Jamie” Grant, aki befektetési bankár New Yorkban.

Sulisztori

Hugh 1969 és 1978 között a Hammersmith-i Latymer Upper Schoolba járt, amely akkoriban egy közvetlen támogatású gimnázium volt. Ösztöndíjjal tanult, és játszott az iskola rugby-, krikett- és futballcsapatában is. 1979-ben aztán elnyerte a Galsworthy ösztöndíjat az oxfordi New College-ban, ahol angol irodalmat tanult. Mivel akkor még a színészetet csupán kreatív önkifejezési lehetőségnek tekintette, csatlakozott az Oxford University Dramatic Society társulatához, és Fabian szerepét játszotta a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabban. 1982-ben szerepelt első filmjében, a Privileged (1982) című dráma-komédiában is, amit az Oxford University Film Foundation támogatott. (Nem mellesleg pedig ez volt a később ismert rendezővé előlépő Michael Hoffman első filmje, aki később olyan mozgóképeket rendezett, mint a Folytatásos forgatás, a Változások kora, a Szép kis nap!, az 1999-es Szentivánéji álom, a Császárok klubja, Az utolsó állomás vagy a Dől a moné.) Grant végül nem doktorált művészettörténetből, hanem inkább a színészi pályájára koncentrált. Bár eleinte habozott, hamarosan vonzódni kezdett a színpadhoz, és felfedezte tehetségét a komédiához, illetve a közönséggel való kapcsolatteremtéshez. Nem sokkal később rájött, hogy a színészet sokkal több lehet a számára, mint egy múló szenvedély.

„Oxford óriási hatással volt rám. Sokat tanultam a színészi mesterségről, de ami még fontosabb, megtanultam, hogyan legyek egy csapat tagja. Nemcsak arról van szó, hogy sztár legyél, hanem arról is, hogy másokkal együtt játszhass, megtaláld a jelenet ritmusát” – emlékezett vissza Grant, akit, bár egyre jobban érdekelt a színészet, még mindig nem volt biztos benne, hogy ez a megfelelő út a számára. „Nem voltak nagy ambícióim azzal kapcsolatban, hogy színész legyek. Csak szerettem játszani, szimplán szórakoztató volt.”

„Rossz voltam”

Sok színészhez hasonlóan Grant karrierjét kezdetben a bizonytalanság és folytonos küzdelem jellemezte. Az oxfordi egyetem elvégzése után kisebb szerepeket kapott színházakban és tévés produkciókban. Első jelentős filmszerepét 1987-ben játszotta a Ken Russell által rendezett, kissé giccses horrorfilmben, A fehér féreg búvóhelyében. A szerep nem volt különösebben nagy kihívás, de színészi ugródeszkaként tökéletes volt. „Mindig elmondom az embereknek, hogy kezdetben nagyon rossz voltam. Az elején néhány igazán szörnyű dolgot is csináltam. De ez is a folyamat része volt. Meg kellett tanulnom, hogyan kell színészkedni a képernyőn.”

A kezdeti években Grant számos szerepet elvállalt, de egyik sem volt különösebben figyelemre méltó (pl. Szél hátán, Bengáli éjszakák, A nagy ember, Impromptu). Majd jött Roman Polanski a Keserű mézzel (1992) és James Ivory a Napok romjaival (1993), amelyek hatására megkapta a nagy áttörést jelentő főszerepet az 1994-es Négy esküvő és egy temetés című romkomban, amit a legjobb film Oscar-díjára is jelöltek.

A Mike Newell által rendezett film Grantet a nemzetközi figyelem középpontjába katapultálta. A sármos, de félszeg Charles karakterének megformálása egyszerre volt megnyerő és azonosulható, amivel Grant az 1990-es évek egyik legkedveltebb romkomsztárjává vált, igaz, eléggé be is skatulyázták őt ebbe a szerepkörbe.

A romkomok királya

A Négy esküvő és egy temetés hatalmas sikere után főként kissé ügyetlen, bájosan sebezhető férfiakat alakított, akik soha nem tudták rendbe hozni a szerelmi életüket, mégis, valahogy mindig sikerült megnyernie velük a közönséget. Ilyen volt Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le (1995), az Áldatlan állapotban (1995), az Értelem és érzelem (1995), a Sztárom a párom (1999), A keresztapus (1999), sőt, még az Igazából szerelem (2003) is. „A Négy esküvő után rengeteg romantikus komédia szerepét ajánlottak nekem, ami remek volt, mert imádtam ezt a műfajt. De egy kicsit féltem attól, hogy beskatulyáznak. Biztos akartam lenni benne, hogy nem csak ugyanazt a szerepet játszom újra és újra. Ezért mindig megpróbáltam valami mást is hozni minden karakterbe, még ha csak egy kis élt vagy komplexitást is” – mesélte erről.

A romkomos karrierjének sikere ellenére Grant soha nem érezte teljesen kényelmesnek a vele járó „sármos főszereplő” címkét. „Nem akartam romantikus vígjátékos színész lenni. Csak szerencsém volt, hogy részt vehettem néhány igazán jó projektben. De mindig többet akartam, különböző műfajokat kipróbálására törekedtem, s arra, hogy bebizonyítsam, többet tudok az »egy fiú találkozik egy lánnyal«-típusú szerepeknél.”

Nos, a fő szerepköre a 2001-es Bridget Jones naplója Daniel Cleaverjétől kezdve változott valamicskét, maga mögött hagyta ugyanis a hebegő-habogó, csetlő-botló romantikus hősöket, és jöttek a cinikus, csajozós, önző, de mégis szerethető karakterek

olyan filmekben a Bridget Jonesokon kívül, mint az Egy fiúról (2002), a Két hét múlva örökké (2002), a Zene és szöveg (2007), vagy a Hogyan írjunk szerelmet (2014).

Csak semmi skatulya

De ez sem volt elég, még nagyobb váltásra volt szükség. A karrierje későbbi éveiben Grant egyre változatosabb szerepeket vállalt, például egyre több negatív karaktert olyan filmekben, mint pl. a Felhőatlasz (2012), a Paddington 2 (2017), a Tudhattad volna című minisorozat (2020), a Fortune-hadművelet: A nagy átverés (2023), a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület (2023) vagy az Eretnek (2024). „Az emberek hajlamosak beskatulyázni a színészeket. De én mindig hittem abban, hogy különböző dolgokat kell kipróbálni. Nem akarom mindig ugyanazt csinálni, mert az unalmassá válik számomra. Hálás vagyok, hogy még mindig lehetőségem van új típusú karaktereket felfedezni” – magyarázta, és nem is a levegőbe beszélt. Ilyen váltás volt például Meryl Streep férjének karaktere a Florence – A tökéletlen hangban (2016), amit máig az egyik legjobb alakításának tartanak, s amelyért bennfentes információk szerint majdnem Oscar-díjra is jelölték (egyébként sosem kapott még akadémiai nominációt).

Prostibotrány

1987-ben, miközben Lord Byron szerepét játszotta a Szél hátán című spanyol produkcióban, megismerkedett Elizabeth Hurley színésznővel, aki Byron egykori szeretőjét, Claire Clairmontot alakította. A forgatás alatt össze is jöttek, a kapcsolatuk pedig ezután a média célkeresztjébe került.

13 éven át voltak Hollywood egyik nagy sztárpárja, mivel azután is együtt maradtak, hogy mindketten világhírnévre tettek szert. Sőt, egy sokkal nagyobb botrányt is átvészeltek…

1995 június 27-én ugyanis Grantet letartóztatták Los Angelesben, a Sunset Boulevard közelében egy rendőrségi razzia során, mivel nyilvános helyen orális szexben részesült egy hollywoodi prostituálttól, Divine Browntól. A színész nem tagadta a vádakat, a bíró pedig 1180 dolláros bírságot szabott ki rá, és két év próbaidőre bocsátotta, illetve elrendelte, hogy teljesítse az AIDS-felvilágosító programot.

A letartóztatásra ráadásul kb. két héttel azelőtt került sor, hogy bemutatták első nagy amerikai családi stúdiófilmjét, az Áldatlan állapotbant, amit több amerikai tévéműsorban is népszerűsíteni akart. A Hurley-vel való kapcsolata is nyilván megsínylette a dolgot, mégsem szakítottak, mint ahogy azt sokan várták, hanem megpróbálták rendbehozni a viszonyukat. Végül 2000 májusában intettek búcsút egymásnak, de jóban maradtak – ezt bizonyítja az is, hogy Grant lett Hurley 2002-ben született fia, Damian keresztapja.

Öt gyerek két nőtől

Persze Hugh sem maradt sokáig szingli. Többek között Sandra Bullockkal is randizott (a Két hét múlva örökké forgatása idején), 2004 és 2007 között a brit tévés producerrel, Jemima Khannal volt együtt, 2011-ben pedig összejött a recepciósként dolgozó kínai Tinglan Honggal. 2011-ben tőle született meg első gyermeke, a Tabitha Xiao Xi Grant nevű kislány. Grant és Hong végül nem maradtak sokáig együtt, mivel jött egy újabb botrány.

2012 szeptemberében ugyanis újabb gyermeke született a színésznek, ezúttal egy fiú (John Mungo Grant), a bökkenő csak az volt, hogy nem a kedvesétől, Hongtól jött a világra, hanem egy svéd producertől, Anna Ebersteintől.

Hong viszont akkor már terhes volt a Hugh-val közös második csemetéjével, Felix Changgel, aki 2012 decemberében született meg. A „párhuzamos gyerekre” csak a születése után kb. egy évvel derült fény, amikor a hivatalos papírokban Grant nevére vették őt. Így természetesen Hong távozott Grant életéből, Ebersteinnel azonban együtt maradtak. Olyannyira, hogy a producer még két lánnyal ajándékozta meg a színészt: Lulu Danger 2015 decemberében, Blue pedig 2018 januárjában jött a világra, mígnem Grant és Eberstein 2018. május 25-én össze is házasodtak, és máig együtt vannak, immár 13 éve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Elmaradnak a Budaörsi Latinovits Színház előadásai Koós Boglárka halála miatt
A színház 27 éves művésznője vasárnap hunyt el. Az előadásokat érintő további változásokról a későbbiekben értesítik a nézőket.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, 27 éves korában elhunyt Koós Boglára, a Budaörsi Latinovits Színház színésznője. A teátrum most közölte: a váratlan tragédia miatt komoly lépésre szánták el magukat.

„Ezekben a pillanatokban gördülne fel a függöny 2025/26-os évadunkban első alkalommal, de a ma estére és a következő napokra tervezett előadásaink elmaradnak”

– írják Facebook-oldalukon.

Hozzáteszik: „Fájdalmunk és megrendültségünk elmondhatatlan.” Tájékoztatásul azt is közlik, hogy a színház műsorát érintő változásokról nézőinket a szokásos csatornákon hamarosan értesítik. Emellett a színház profilképét is az elhunyt művész fekete-fehér képére cserélték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Összesen hat díjat nyert a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje
A film a legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díj mellett öt független zsűri díját is elnyerte. Az Arany Oroszlánt Jim Jarmusch nyerte a Father Mother Sister Brother című filmjével.


A legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat nyerte el a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének szereplője, Luna Wedler svájci színésző.

A szombat esti zárógálán Luna Wedler Enyedi Ildikónak is megköszönte a díjat, hozzátéve, hogy nagy megtiszteltetés volt vele dolgozni.

"Hihetetlen nő vagy, inspirálsz engem nőként és rendezőként is"

- fogalmazott.

A film a díj mellett öt független zsűri díját is elnyert. A FIPRESCI, az INTERFILM, a diákzsűri díját, az Edipo fenntarthatósági díjat és a Green Drop-díjat is. A Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI azzel indokolta a díjat:

„A film megrendítően tárja fel az egyetemes kapcsolatokat és a kimondatlan határokat, amelyek az életformákat összekötik. Merész történetmesélésével, árnyalt alakításaival és merész rendezésével mélyen megérintett minket. A filmművészet hatalmas teljesítménye, amely átlépi a nyelvi és kulturális határokat.”

A Nemzeti Filmintézet (NFI) szombat esti közleményében azt írták, Luna Wedler 1999-ben született Zürichben, majd az Amatőr tinik című filmben debütált 2015-ben. 2018-ban a zürichi filmszínésziskolában szerzett diplomát és ugyanabban az évben a Berlinálén elnyerte a European Shooting Star-díjat. A Netflix 2020-as Biohackerek című sorozatának főszerepével tett szert népszerűségre. Enyedi Ildikóval immár másodszor dolgozott együtt, hisz korábban már játszott A feleségem története című alkotásban is.

Enyedi megjegyezte, alkotása lírai, de ha a nézők ráéreznek a humorára, akkor megértik a film legmélyét.

"A humor fontos: egy nevetés tulajdonképpen olyan pillanat, amikor az ember nem aprólékos logikával, hanem hirtelen megért valamit. Rácsodálkozik az újra és meglepőre, abban öröme telik, és ennek az örömének hangot ad önkéntelenül. A nevetés a megértés pillanata. A társas kommunikáció közel hozza egymáshoz az embereket, ha együtt tudnak nevetni valamin"

- fejtette ki a rendezőnő.

A díjazottak listája:

Arany Oroszlán: Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother

A zsűri nagydíja: Kaouther Ben Hania: The Voice of Hind Rajab

Ezüst Oroszlán a legjobb rendezőnek: Benny Safdie (The Smashing Machine)

A zsűri különdíja: Gianfranco Rossi: Below the Clouds

Legjobb forgatókönyv: Valérie Donzelli és Gilles Marchand (À pied d’œuvre)

Volpi kupa a legjobb színésznőnek: Xin Zhilei (The Sun Rises on Us All)

Volpi kupa a legjobb színésznek: Toni Servillo (La Grazia)

Marcello Mastroianni-Díj a legjobb fiatal színésznek: Luna Wedler (Csendes barát)

Armani Beauty Közönségdíj: Maryam Touzani: Calle Malaga

Luigi De Laurentis Díj a legjobb elsőfilmnek: Nastia Korkia: Short Summer

Horizontok-szekció:

Legjobb film: David Pablos: En el camino

Legjobb rendezés: Anuparna Roy: Songs of Forgotten Trees


Link másolása
KÖVESS MINKET: