KULT
A Rovatból

Fortepan fotók és Google értékelések zseniális kombinálása

Góg Emese egy egészen különleges és szórakoztató művészeti kísérletbe fogott: a „Többet vártam” sorozatban nosztalgikus fotók és a különféle látványosságokhoz írt értékelések találkoznak egymással.
Mayer Kitty cikke HYPEANDHYPER oldalon - szmo.hu
2021. november 11.


Link másolása

– Góg Emesét korábban a Found Photos Addiction projekted kapcsán kérdeztük, ahol az összegyűjtött archív diafelvételeidet teszed közzé. Most a Gondnok projekteddel vágtál bele a „Többet vártam” című sorozatba, amit akár a Fortepan és a Google review közös szerelemgyerekének is nevezhetnénk. Honnan jött az ötlet?

– Ha kiállításon járok és van vendégkönyv, akkor mindig belelapozok: imádom a vicces és őszinte véleményeket. Egyszer a Mai Manó Házban látott kiállításon például a következőt olvastam: „Az ötéves lányom is tud ilyen képeket készíteni.” Ezzel a fajta kritikával fotográfia kapcsán még nem találkoztam.

Fortepan/Pál Gergely

Az internet által pedig szinte mindent és mindenkit véleményezünk, kritizálunk – egy nyitott vendégkönyv lett a világ. Azt pedig, hogy természeti jelenségeket, helyeket is egy ötös skálán értékelünk, egészen abszurdnak és rendkívül szórakoztatónak tartom.

Egy ismerősöm mesélt valakiről, aki négy csillagra értékelte az Etnát, és ez adta a lökést a sorozathoz. Elkezdtem beleásni magam a Google review-k rengetegébe, és biztos voltam benne, hogy nekem ezzel dolgom van.

Fortepan/Szalay Zoltán

Fortepan/Buzinkay Géza

– Az Országház, a soproni Tűztorony, a Hévízi-tó – ilyen és ezekhez hasonló turistalátványosságokat emeltél ki a projektben. Mi alapján történik a válogatás, avagy hogyan, milyen munkamódszert alkalmazol: előbb van meg a kép, aztán a szöveg?

– Előbb kigondolom a helyszínt, a látványosságot, majd elkezdem böngészni a véleményeket, minden helyhez két-három kedvencet gyűjtök, és a legszórakoztatóbb értékeléshez keresek a Fortepan weboldalán képet (szerencsére taggelve vannak a helyszínek).

Fortepan/Lőrincze Judit

Mindig is érdekelt a kép és a szöveg viszonya: hogyan hatnak ezek egymásra. Amikor tavaly év végén a Hype&Hyper hasábjain megjelent anyagban a tél tematikájú talált képeimhez írtak kortárs írók, költők – az is egy igazán izgalmas kollaboráció volt, nagyon szerettem.

A „Többet vártam” esetében is hasonló a koncepció: mintha talált képekhez párosítanánk talált „történeteket”. Minden pár szavas vagy hosszabb értékelés mögött ott van akár egy egész nap élménye, vagy akár egy ember életszemlélete. Minden elkapott pillanat mögött szintén ott van egy történet, vagy akár egy egész élet.

Fortepan/Schmidt Albin

Fortepan/Umann Kornél

– A nosztalgikus Fortepan fotók mellett legtöbb esetben megmosolyogtató vagy még inkább negatív, csupán néhány csillagos értékelés olvasható. Miért épp ezeket, és nem a pozitív minősítéseket társítottad a fényképekhez? Avagy: szándékolt ez a fajta „negatív propaganda”?

– Az egész csillagadásnak, értékelések írásának van szerintem egy erős iróniája, és amikor ez egy nosztalgikus képpel társul, akkor kezd el igazán működni a párosítás. A képeket aszerint is olvashatjuk, hogy az emberek nem változnak, a kritikus hozzáállás, a „semmi se működik úgy, ahogy kellene”, vagy a „tipikus magyar mentalitás” része a kultúránknak.

Fortepan/Rados Tamás

A mai kornak pedig alapvető betegsége a kéretlen kritika, és szerintem ennek egyfajta kicsúcsosodása, hogy egy tavat vagy egy vulkánt is értékelni akarunk. A fényképek nosztalgikus jellege pedig egy másik közhelyre erősíthet rá (vagy kerülhet vele ellentmondásba, avagy „régen minden jobb volt”). Én azt hiszem, azt a csavart szeretem ebben az egészben, hogy idősíkok úgy találkoznak, mintha nem lenne köztük távolság. Ismeretlen vélemények kapcsolódnak össze ismeretlen arcokkal és mégis ismerősnek hat az egész.

Fortepan/Gara Andor

– Ha neked kellene Google review-t írnod egy általad választott budapesti, illetve vidéki nevezetességhez, amitől többet vártál, mik lennének ezek és hogy szólna az értékelésük?

– Mivel az egész review írás távol áll tőlem, ezért ez a feladat kihívás elé állít. Mi az, ami csalódást okozott és még a Google-ön is lehetőségem lenne véleményezni? Ha budapesti helyszínt kellene választanom, akkor az a Városligeti Műjégpálya lenne, az értékelés pedig így hangozna: „Gyönyörű épület, de korcsolyázni körbe-körbe rettenet unalmas.” A vidéki látványosságok közül talán a balatonboglári Xantus János Gömbkilátót választanám: „Sokkal kisebb, mint amire emlékeztem.” Szándékosan az egy csillagos értékelések stílusában próbáltam válaszolni, de őszintén (nevet).

Fortepan/Stuber Andrea

Fortepan/Balázs Lajos

Ha tetszett, amit olvastál, látogass el a HYPEANDHYPER oldalára vagy keresd őket a Facebookon és az Instagramon!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: