Nem mindennapi dalhoz álltak össze a TV2 műsorvezetői, akik úgy tűnik, a közös nótázással igyekeznek buzdítani egy kicsit minket arra, hogy összefogással és a józan ész által vezetve minden jóra fordul.
Az 1984-ben megjelent, Varga Miklós énekelte Európa című szám szövegét írták át és dalolták el a csatorna ismert arcai, akik műsorvezetőkhöz képest kifejezetten tisztán énekelnek, habár kissé megszeppentnek tűnnek az új szerepben.
A dalt itt tudod meghallgatni:

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt az újabb bejelentés: kiderült, ki lesz a Megasztár zsűrijének harmadik tagja
Marics Peti a harmadik bejelentett zsűritag a Megasztár 9. évadában, a TV2 tehetségkutatójában. A mestercsapat negyedik, egyben utolsó tagját vasárnap este leplezik le.
Szombaton kiderült, hogy Marics Peti is visszatér a Megasztár zsűrijébe, ezzel ő a harmadik bejelentett mentor a TV2 tehetségkutatójának 9. évadában. Az énekes a hír kapcsán elmondta, sikeresnek tartja az előző szezont, és már várja az idei kihívásokat.
Az énekes a műsorral kapcsolatos várakozásairól úgy fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy összességében egy sikeres évad volt az előző, tele volt újításokkal, amik mindig izgalmakat szülnek. Ezért is éri meg minden évben újra és újra elkezdeni ezt az egész folyamatot, mert mindig megvan az a kis motoszkáló izgalom az emberben, hogy most mi lesz más, milyenek lesznek az új emberek, a játékszabályok, úgyhogy már várom az ideit!”
Marics Peti a leendő versenyzőknek is üzent: „A versenyzőknek azt üzenem, hogy merjenek újak lenni, önmaguk lenni, és adjanak bele mindent, ami a csövön kifér. Ne izguljanak, ne torpanjanak meg a színpad előtt, hanem vetődjenek fel oda!”
A TV2 idén egy négynapos közösségi médiás játék keretében, naponta egy nevet felfedve jelenti be a zsűritagokat.
A sor csütörtökön indult, amikor megerősítették, hogy Herceg Erika visszatér a mentorok közé. Pénteken derült ki a legnagyobb változás: Tóth Gabi helyét Puskás-Dallos Bogi veszi át, aki korábban az X-Faktorban látott el hasonló feladatot.
Bogi a bejelentés után egyértelművé tette, hogy másfajta hozzáállást képvisel, és azt ígérte, „én nem azért jöttem, hogy bántsalak titeket, hanem, hogy felemeljem a tehetségeket”.
A negyedik, egyben utolsó zsűritag kilétére vasárnap derül fény, ezzel válik teljessé a Megasztár 9. évadának mestercsapata. A csatorna már korábban közölte, hogy a műsorvezetők Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna lesznek.
Szombaton kiderült, hogy Marics Peti is visszatér a Megasztár zsűrijébe, ezzel ő a harmadik bejelentett mentor a TV2 tehetségkutatójának 9. évadában. Az énekes a hír kapcsán elmondta, sikeresnek tartja az előző szezont, és már várja az idei kihívásokat.
Az énekes a műsorral kapcsolatos várakozásairól úgy fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy összességében egy sikeres évad volt az előző, tele volt újításokkal, amik mindig izgalmakat szülnek. Ezért is éri meg minden évben újra és újra elkezdeni ezt az egész folyamatot, mert mindig megvan az a kis motoszkáló izgalom az emberben, hogy most mi lesz más, milyenek lesznek az új emberek, a játékszabályok, úgyhogy már várom az ideit!”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotókon a Heti Hetes új műsorvezetőjének ritkán látott felesége
Az RTL közölt képeket a Fókuszcsoport alapítójának, Nagy Ádámnak a feleségéről, Orsiról. A műsorvezető három gyermeket nevel, és eddig következetesen óvta családját a nyilvánosságtól.
Ritkán látott fotókon mutatták be Nagy Ádám feleségét, Orsit, akivel a Heti Hetes új műsorvezetője három gyermeket nevel. A család eddig tudatosan óvta magát a nyilvánosságtól, a mostani bepillantás egy új, személyesebb oldalt mutat a YouTube-ról az RTL képernyőjére került tartalomgyártóról, derült ki abból a cikkből, amit az RTL.hu közölt vasárnap.
Nagy Ádám a Fókuszcsoport és a Jólvanezígy YouTube-csatornák házigazdájaként vált ismertté, mielőtt televíziós feladatot kapott.
Az RTL őt bízta meg a tíz év szünet után visszatérő Heti Hetes vezetésével.
A csatorna még márciusban jelentette be hivatalosan, hogy a közéleti-politikai talkshow az április 12-i országgyűlési választások estéjén, közvetlenül az urnazárás után tér vissza a képernyőre.
Az első adás fogadtatása a sajtóban megosztó volt. A Szeretlek Magyarország értékelése szerint a műsor még nem teljesen talált magára, de Hajós András és Majka stabil pontot jelentettek a csapatban.
A mostani, családi hátteret bemutató cikk azért is érdekes, mert a műsorvezető eddig következetesen távol tartotta magánéletét a nyilvánosságtól.
Nagy Ádámról és a családjáról készült fotókat itt lehet megnézni:
Ritkán látott fotókon mutatták be Nagy Ádám feleségét, Orsit, akivel a Heti Hetes új műsorvezetője három gyermeket nevel. A család eddig tudatosan óvta magát a nyilvánosságtól, a mostani bepillantás egy új, személyesebb oldalt mutat a YouTube-ról az RTL képernyőjére került tartalomgyártóról, derült ki abból a cikkből, amit az RTL.hu közölt vasárnap.
Nagy Ádám a Fókuszcsoport és a Jólvanezígy YouTube-csatornák házigazdájaként vált ismertté, mielőtt televíziós feladatot kapott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Annyira nem tetszett magának a tévében a Séfek séfe versenyzője, hogy kés alá fekszik
Ádámka Veronika, a Séfek séfe 7. évadának versenyzője májusban egy Bullhorn Lip Lift nevű szépészeti műtéten esik át. A 48 éves, civilben könyvelőként dolgozó nő a döntést azután hozta meg, hogy a korábbi, feltöltéses beavatkozások nem hoztak tartós eredményt.
„Amikor látja magát az ember, az sokszor kijózanító” – ezzel a felismeréssel döntött egy komoly szépészeti beavatkozás mellett Ádámka Veronika, a Séfek séfe hetedik évadának versenyzője. A civilben könyvelőként dolgozó, 48 éves nő egy úgynevezett Bullhorn Lip Lift műtétre készül májusban, miután a műsorban visszanézte magát, és elégedetlen volt a látottakkal. A döntést saját komfortérzete miatt hozta meg, nem külső elvárások hatására.
Veronika elmondása szerint ajkai az idő múlásával elvékonyodtak, befelé fordultak, ami miatt már nem szeretett tükörbe nézni.
„Korábban is próbálkoztam ajakfeltöltéssel, ám nem hozta meg a várt eredményt. Összesen öt milliliter anyag volt a számban egy év alatt, és gyakorlatilag semmi látszatja nem maradt”
– mesélte a Blikknek, hozzátéve, nem tudja, az anyaggal volt-e a gond, vagy valami mással. A döntés hátterében semmilyen külső nyomás nem állt.
„Ez abszolút csak magam miatt van. Azt szeretném, hogy amikor reggel belenézek a tükörbe, az tetsszen. Nem párkapcsolat, nem mások véleménye miatt.”
„A páromat egyébként a műsor után ismertem meg, tehát amikor eldöntöttem, még nem is volt jelen az életemben” - mondta.
Veronika a Séfek séfe hetedik, nagy változásokat hozó évadában tűnt fel, amelyből Wolf András távozott a zsűriből, és a helyére a formátum első női séfjeként Tischler Petra érkezett, aki korábban arról beszélt, a karrierjét helyezi előtérbe a családalapítással szemben.
„Amikor látja magát az ember, az sokszor kijózanító” – ezzel a felismeréssel döntött egy komoly szépészeti beavatkozás mellett Ádámka Veronika, a Séfek séfe hetedik évadának versenyzője. A civilben könyvelőként dolgozó, 48 éves nő egy úgynevezett Bullhorn Lip Lift műtétre készül májusban, miután a műsorban visszanézte magát, és elégedetlen volt a látottakkal. A döntést saját komfortérzete miatt hozta meg, nem külső elvárások hatására.
Veronika elmondása szerint ajkai az idő múlásával elvékonyodtak, befelé fordultak, ami miatt már nem szeretett tükörbe nézni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Palácsik-Ráthonyi Tímea: Sokan próbáltak kiforgatni Andy Vajna örökségéből
Palácsik-Ráthonyi Tímea szerint néhai férje, Andy Vajna halála után többen is megpróbálták megszerezni a vagyonát. Elmondása alapján egy amerikai barátja által ajánlott két ügyvéd segített neki eligazodni a bonyolult céghálózatban.
„Igen, sokan próbáltak. Ez egy nagyon bonyolult és végeláthatatlan dolog volt, és megtapasztaltam az emberek mély kapzsiságát, amivel soha nem találkoztam életemben” – mondta Palácsik-Ráthonyi Tímea az RTL-en szombat este adásba került Friderikusz TalkShow-ban. Az üzletasszony arról beszélt, hogy néhai férje, a 2019-ben elhunyt Andy Vajna halála után többen is megpróbálták kiforgatni a tízmilliárdosra becsült vagyonból – írja a Telex.
Azt is elárulta, hogy a pénz felett nem rendelkezhet szabadon, minden vagyonról szóló döntést a kezelővel közösen kell meghoznia.
A filmproducer-üzletember halálakor rászakadt a cégek irányítása, amelyekről alig tudott valamit, mert korábban sosem folyt bele. Ekkor Vajna egyik amerikai barátjához fordult segítségért, aki két ügyvédet ajánlott neki, hogy eligazodjon a bonyolult üzleti hálózatban. Andy Vajna korábban több tévécsatorna, köztük a TV2, rádiócsatornák, műsorgyártó cégek, kaszinók és luxuséttermek tulajdonosa volt.
Halála után alig egy évvel a legtöbb vagyoneleme kormányközeli üzleti körökhöz került: a TV2 Csoportot Vida József érdekeltsége vette meg, a budapesti kaszinók pedig Garancsi István és Szalay-Bobrovniczky Kristóf köreihez kerültek, akik később 35 évre szóló koncessziót is kaptak az üzemeltetésükre. Az üzletasszony a Vajnával való kapcsolatát érintő feltételezésekre is reagált.
„Ha valaki nem ismer, azt hiszi, hogy érdekből mentem hozzá. De a mi kapcsolatunk annyira különleges volt, és nemcsak az együtt töltött pillanatok voltak különlegesek, hanem ő egy inspiráló erő volt számomra, egy tanító, akire borzasztóan felnéztem, és teljes szívemből szerettem.”
Palácsik-Ráthonyi évek óta az Egyesült Államokban él, ahol újra férjhez ment, és nemrég a családjával Los Angelesből New Yorkba költözött. A műsorban a gyermekvállalásról is beszélt. Sok év küzdelem után először egy béranya segítségével született gyereke, miközben ő maga is várandós lett, és fél évre rá megszületett a második gyereke is. Elmesélte, hogy a béranya egy 24 éves, Floridában élő lány volt, akivel máig jó kapcsolatot ápol.
A beszélgetés egy részét itt lehet megnézni:
Az üzletasszony az országgyűlési választás előtt a magyar közéletben is hallatott magáról, amikor több olyan bejegyzést is megosztott az Instagram-profilján, akik a tét nagyságát hangsúlyozva buzdítottak szavazásra. Köztük volt a kormányváltást sürgető Wáberer György és Balogh Levente posztja is.