Fiatalon ékszerboltot akart rabolni, a színészkedés előtt trágyát lapátolt, a Feketelistáért pedig minden másról lemondott – James Spader 65 éves

Puzsér Róbert kedden videóban kért bocsánatot a nERDŐ című animációs sorozatért, amelyet „kulturális merényletnek” nevezett. A publicista teljes felelősséget vállalt a projekt minőségéért, és élesen elhatárolódott a hozzá kapcsolódó termékektől és támogatói csomagoktól is.

Hozzátette, hogy szívből bánja és szégyelli „a nERDŐ címre keresztelt hitványságot.” Szerinte a projekt „alávalósága nem pusztán az én személyes szégyenem, és nem pusztán a Szélsőközép szégyene, hanem a magyar kultúra sérelmére elkövetett botrány.”

Puzsér elmondja, a bocsánatkérésnek már a „közgyalázat megjelenése után közvetlenül” el kellett volna hangzania. Ezt azért halogatta, mert bízott benne, hogy a vizuálisan igényesnek tartott rajzfilm egy újraírással még menthető lehet. „Mára ez az illúzió szertefoszlott” – szögezte le.

A produkció színvonalát éles szavakkal illette, mondván, az

A publicista elismerte személyes felelősségét, noha a rajzfilm úgy került fel a csatornájára, hogy abból egy percet sem látott. Úgy fogalmazott, megbízott a stábtagok ízlésében, de „ez a kifogás nem állná meg a helyét.” Kijelentette: „Igenis gondot kellett volna fordítanom rá, és felelősséget kellett volna vállalnom a minőségéért, főleg úgy, hogy a készítők a stáblistára írták a nevem.” Külön kitért a projekt anyagi vonzataira is.

Puzsér a bejegyzés végén önkritikusan megjegyezte: „Nem voltam jó gazdája a Szélsőközépnek.” Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a jövőben másképp kezelik az ilyen jellegű projekteket.

A nERDŐ című, közéleti szatírának szánt animációs sorozat idén februárban debütált a Puzsér Róberthez köthető Szélsőközép YouTube-csatornáján. A publicista posztja szerint a produkciót a magyar rajzfilmhagyományok folytatójának szánták, azonban a megjelenést követően rendkívül negatív fogadtatásra talált.

A kritikák politikai oldaltól függetlenül bírálták a sorozat humorát, dramaturgiáját és ritmusát. A sajtóvisszhangok többsége a koncepciót és a kivitelezést is „fáradtnak” minősítette, amely szerintük nem képes szellemesen megragadni a közéleti karikatúra műfaját.

A sorozat körüli felháborodást tovább erősítette, hogy a premierrel egy időben az alkotók webshopot indítottak, ahol a rajzfilmhez kapcsolódó termékeket és különböző árú támogatói csomagokat kínáltak.

Taylor Sheridan neve mára szinte önálló márkává vált a televíziózásban, legalábbis a SkyShowtime/Paramount+-nál biztos. A legtöbben a Yellowstone-univerzum miatt ismerhetik a nevét, de az elmúlt években bebizonyította, hogy nemcsak a modern westernhez ért. Akár olajfúrókról, maffiavezérekről, börtönökről vagy titkos CIA-műveletekről mesél, mindig ugyanazzal a magabiztossággal épít karaktereket és feszültséget.

Ráadásul mindhárom műfajban meglepően magabiztos.

Bevallom, a Lioness sokáig radar alatt maradt nálam. Aztán teljesen beszippantott, és egy hétvége alatt ledaráltam az első két évadot. Nem pusztán a látványos katonai akciók miatt, hanem azért, mert Sheridan itt is azt csinálja, amihez talán a legjobban ért: hús-vér karaktereket ír. A lövöldözések mögött végig emberek állnak, akiknek minden döntése valódi következményekkel jár.

Ebben természetesen óriási szerepe van a szereplőgárdának is. Zoe Saldaña, Nicole Kidman és Morgan Freeman már önmagukban is olyan névsor, amely bármelyik produkciót eladja, bár azt hozzá kell tenni, hogy utóbbi kettő eléggé mellékszereplő. A sorozat azonban szerencsére nem csak a sztárnevekre épít. A mellékszereplői is zseniálisak. Bármennyire nem kedvelem, különösképpen Saldaña remek választás Joe szerepére, aki a CIA Lioness-programjának irányítója.

A program lényege egyszerű, de rendkívül izgalmas. A hírszerzés olyan női ügynököket toboroz és képez ki, akik képesek olyan hálózatokba bejutnak, ahová férfi kollégák nem tudnak.

Küldetéseik rendszerint életveszélyesek, és legtöbbször egy célpont likvidálásával érnek véget.

A sorozat azonban nem azért épít női főszereplőkre, hogy kipipáljon egy aktuális trendet. A Lioness-program létezésének világos dramaturgiai oka van: ezekhez a fedett műveletekhez valóban olyan ügynökökre van szükség, akik olyan körökbe is beépülnek, ahová férfi operátorok esélytelenek lennének. Emiatt a koncepció végig természetes hatást kelt, nem erőltetett.

Sheridan akár cowboyokról, olajmunkásokról vagy CIA-ügynökökről ír, mindig ugyanazzal az alapossággal nyúl a szereplőihez. Joe története sem csupán a titkos műveletekről szól. Miközben az egyik legfontosabb CIA-programot irányítja, próbál helytállni anyaként és feleségként is. Kívülről szinte tökéletes családot látunk: sikeres sebész férj, két gyerek, rendezett élet. A valóság azonban jóval bonyolultabb.

A Lioness ezért sokkal több egyszerű akciósorozatnál. A családi jelenetek legalább olyan fontosak és szórakoztatóak, mint a tűzharcok vagy a kiképzések. Szerencsére egyik sem megy a másik rovására. Az első két évad különálló történeteket mesélt el. A szereplők ugyan visszatértek, de minden szezon új geopolitikai konfliktus köré épült. Az első a Közel-Keletre koncentrált, a második a mexikói drogkartellek világába vezetett, így szinte borítékolható volt, hogy a harmadik évad ismét új terepre viszi a történetet.

A harmadik évad rögtön egy sokkoló jelenettel nyit: Joe eltűnik. Ahelyett, hogy azonnal választ adna a rögtön felmerülő kérdésekre, a sorozat hat hónapot ugrik vissza az időben, és apránként rakja össze, hogyan jutottunk idáig. Az új történet ezúttal az orosz–ukrán konfliktus közepén zajlik, az első epizód pedig gyakorlatilag egy nagyszabású különleges katonai művelet bemutatása, aminek a célja, hogy egy magas rangú orosz tisztet elkapjanak.

Jól mozgat nagy létszámú katonai egységeket, és a lövöldözések soha nem érződnek öncélúnak. A feszültség végig működik, és az akciójelenetek mögött mindig ott húzódik a politikai és emberi tét is.

A Lioness egyik legnagyobb erénye azonban nem az akcióban rejlik. Sheridan nem próbál ötpercenként sokkolni, nem épít mesterséges csavarokra, és nem akar minden jelenetet világmegváltó fordulatként eladni. A történet logikusan építkezik, a karakterek döntései következetesek, a konfliktusoknak pedig valódi súlya van. Emiatt az egész sokkal hitelesebb, mint a legtöbb modern kémsorozat.

Az évadnyitó minden fontos kérdést feltesz, látványos, feszült és végig magabiztosan építkezik. Az egyetlen igazi probléma ugyanaz, mint eddig: amikor igazán beindulna, egyszerűen véget ér. A záró cliffhanger után pedig aligha lesz olyan néző, aki ne akarná azonnal elindítani a következő részt.

A Sziget Fesztivál régi-új tulajdonosa, Gerendai Károly a Telex After című műsorában beszélt a fesztivál megmentésének körülményeiről, az új stratégiáról és arról, hogyan látja a Sziget jövőjét a megváltozott politikai és piaci környezetben. Gerendai elmondta, hogy bár hivatalos státusza még nincs a cégben, heti 4-5 napot a fesztivállal foglalkozik, miután nyolc év szünet után visszatért a tulajdonosok közé.

A beszélgetés elején kifejtette, hogy a Sziget jövőjének biztosítása érdekében idén tudatosan másfél milliárd forintos veszteséggel terveznek, amit egyfajta befektetésnek tekint. Szerinte a fesztiválpiacnak fel kell hagynia azzal a gyakorlattal, hogy mindent a sztárfellépőkre tesz fel.

Úgy látja, egy külföldi fiatal nem fog csak azért repülőre ülni, hogy olyan előadókat nézzen meg Budapesten, akiket otthon is láthatna, ezért a Szigetnek plusz érveket, egyedi élményt kell nyújtania. Hozzátette, hogy a nagy nevek egyre kevésbé akarnak fesztiválokon fellépni, mert a szólókoncertekkel anyagilag és kreatív szempontból is jobban járnak.

A visszatérése után az egyik elsődleges célja az volt, hogy ezt a gondolkodásmódot megváltoztassa. A korábbi, adatvezérelt bookinggal kapcsolatban úgy fogalmazott, az torz eredményt hoz: „Ez egy ilyen önbecsapó helyzet tud lenni, hogyha azokat kérdezed csak, akik jönnek, hogy mit szeretnének, és nem azokat, akik nem jönnek, hogy miért nem jöttek és mit szerettek volna.”

A fesztivál zenei sokszínűségével kapcsolatban elmondta,

Ennek ellenére fontosnak tartotta egy új, magyar nagyszínpad létrehozását, hogy ezzel is üzenjék, a hazai előadókat újra komolyan veszik. A Bródy János életműve előtti tisztelgés ötletét is ő vetette fel, mert úgy érezte, fontos, hogy egy ilyen jelentős életművet még az alkotó életében megünnepeljenek. „Jó lenne nem kivárni a Bródynál is, az mégiscsak az az életmű, amit ő itt letett az asztalra, az egy annyira egyértelmű ügy” – indokolta a döntést.

Szerinte ez demográfiai és gazdasági szempontból sem volt logikus lépés, hiszen a Sziget mindig is egy többgenerációs fesztiválként működött jól. Ezzel kapcsolatban beszélt a legrosszabbul fogyó jegytípusról, a félárú diákbérletről is.

„Hát nagyon fura nekem is, és itt egy picit talán ebben az interjúban azt is mondtam, hogy hát nekem itt nagyjából meg is állt a tudásom” – ismerte el. Egyetlen racionális magyarázatának azt tartja, hogy mivel ennek a jegytípusnak az ára nem emelkedik, a diákok az utolsó pillanatig kivárnak a vásárlással, figyelembe véve például az időjárás-előrejelzést is.

A fesztivál magas áraival kapcsolatos kritikákra reagálva elmondta, a látogatók gyakran elfelejtik, hogy a Szigetnek a teljes infrastruktúrát fel kell építenie a semmiből. Ugyanez igaz a vendéglátósokra is, akiknek egy hét alatt kell kitermelniük a teljes költségüket, ami indokolja a magasabb árakat. Állítása szerint ma már nem vonzó a vendéglátósoknak a Sziget, és sokszor rá kell beszélni őket a kitelepülésre.

A Sziget szempontjából pozitív változásra számít, mert szerinte a korábbi kormány politikájával sok külföldi fiatal nem szimpatizált, ami visszatartó erő lehetett. Ugyanakkor felvetette, hogy a Sziget eddigi vonzerejéhez hozzátartozhatott az is, hogy egy „megtűrt” eseményként állt ki bizonyos értékek mellett egy olyan országban, ahol ezek nem voltak magától értetődőek. „Teljesen más dolog elmenni Hollandiába kiállni a szabadságjogok mellett, vagy Észak-Koreába.” Ez a fajta „megkülönböztetett státusz” szerinte most megszűnhet.

A beszélgetésben szóba került, hogy több zenekar, például a Gogol Bordello és a System of a Down is politikai okokból nem lépett fel Magyarországon. Gerendai elmondta, a kormányváltás után tervezik felvenni a kapcsolatot ezekkel az előadókkal. Saját politikai szerepvállalását kizártnak tartja. A korábban a Sziget portfóliójába tartozó Volt Fesztivál és Balaton Sound sorsáról elmondta, azokat a Superstruct azért szüntette meg, mert ráfizetésesek voltak. Jelenleg a Sziget talpra állítása a legfontosabb, nem újabb veszteséges projektek beindítása.

„Nekem személyesen inkább kudarc sztori. Szerencsére a látogatóknak nem az” – fogalmazott, hozzátéve, hogy tévedett, amikor azt hitte, nagy igény van a magas minőségű szolgáltatásokra, és alulbecsülte, mennyire szélsőségesen időjárásfüggő a strand látogatottsága.

Végül elárulta, a Sziget nem hiányzott neki az elmúlt években, de a megmentése érdekében muszáj volt lépnie. „Nekem tök jó volt az életem anélkül, hogy én a szigettel kellett foglalkoznom... de nekem az a helyzet úgy tevődött föl, hogy akkor majd nem lesz, hogyha egyébként én nem lépek ebben.” Hosszú távú terveiről pedig így nyilatkozott: „Én azt remélem, hogy a lehető leggyorsabban sikerül eljutni oda, hogy ne legyen rám megint szükség.”

A TELJES BESZÉLGETÉS

James Francis Gunn Jr. 1966. augusztus 5-én látta meg a napvilágot a Missouri állambeli St. Louisban James F. Gunn és Leota „Lee” Hynek gyermekeként. Az apja és a nagybátyja is ügyvédként dolgoztak, őt azonban nem érdekelte ez a szakma. Katolikus nevelést kapott az öt testvérével együtt: az ismert színész Seannal (ő alakítja Kraglint A galaxis őrzői-filmekben, illetve Kirköt a Szívek szállodájában) a politikai író Matt-tel, a forgatókönyvíró Briannel (Utazás a rejtélyes szigetre, Brightburn: A lángoló fiú) illetve Patrickkel és Beth-szel. Ír származásúak, az apjuk ugyanis egy ír bevándorló családból származik. James egyszer azt nyilatkozta, hogy a vezetéknevük eredetileg az ír MacGilgunn volt, és hogy ez azt jelenti: „A halottak istene szolgáinak fiai.”

Fiatalkorában Gunnra olyan kis költségvetésű horrorfilmek hatottak a leginkább, mint Az élőhalottak éjszakája (1968) vagy a Péntek 13 (1980). Olyan horrormagazinokat bújt, mint pl. a Fangoria, és filmvetítésekre járt, többek között az eredeti Holtak hajnala (1978) vetítésére a St. Louis-i Tivoli moziba.

A Gunn gyerekek mind a jezsuita St. Louis University High Schoolba jártak, ahol James 1984-ben érettségizett. A profi filmezés előtt még másban gondolkodott, rock and roll-karrierre vágyott. The Icons nevű bandájában ő volt az énekes, és ki is adtak egy albumot Mom, We Like It Here on Earth címmel. Ezzel persze nagyon kevés pénzt kerestek, ezért ekkortájt ápolóként is dolgozott Tucsonban, első regénye, a The Toy Collector számos szituációja pedig ezen az időszakon alapul. Emellett ekkoriban képregényeket írt és rajzolt underground és egyetemi újságokba.

B-filmes kezdetek

Végül visszatért az iskolapadba, és szülővárosában, St. Louisban szerezte meg bölcsészdiplomáját a Saint Louis Egyetemen. Az egyetemei évei alatt politikai karikatúrákat rajzolt az iskola heti diáklapjába, a The University Newsba. Gunn a tanulmányaival kapcsolatban elmondta: „Két évig jártam a Loyola Marymount filmiskolájába Los Angelesben. De akkoriban elég rossz passzban voltam, és abba kellett hagynom. A Columbia University School of Fine Arts posztgraduális képzésére jártam, de prózaírást tanultam, nem forgatókönyvírást.” Ehhez New Yorkba kellett költöznie, és itt, 1995-ben szerzett művészeti mesterdiplomát, bár elmondása szerint ez egy csodálatosan drága időpazarlás volt.

Ez a jó ízlés határait feszegető, durván túlzó és egyáltalán nem hollywoodi stílusú Shakespeare-paródia bővelkedett erőszakban, szexben és vérben, de sokaknak tetszett, és a cannes-i filmfesztiválon is bemutatták, mielőtt kultstátuszra tett volna szert, nyilván egy szűkebb réteg körében.

A második film, amit Gunn írt, a későbbi The Last of Us sorozat showrunnere és a Csernobil írója, Craig Mazin egy korai vígjátéka, a 2000-es Elbaltázott szuperhősök volt, amely vegyes fogadtatást kapott, sikert azonban nem aratott, így nem ez hozta meg alkotóinak az áttörést.

Bukásokkal startolt

Az első hollywoodi mainstream film és egyben az első kereskedelmi siker Gunn karrierjében meglepőnek számít: a 2002-es Scooby-Doo: A nagy csapatról van szó, amelynek forgatókönyvét ő írta, és amely rengeteg negatív kritikát kapott, ám 275,6 millió dollárt kaszált a mozikban világszerte. Ugyanez volt a helyzet a 2004-es folytatással, a Scooby-Doo 2: Szörnyek póráz nélküllel is, amelyet szintén Gunn írt. Sőt, úgy tervezte, hogy a harmadik részt ő maga rendezi meg, ám miután a második film kevesebb bevételt hozott, mint az első, végül elkaszálták a franchise-t.

Ez lett az ő terepe: az erőszak és a humor párosítása. Az első saját rendezése is e szellemben fogant: a Slither: Féltél már nevetve című 2006-os horror-vígjátékkal debütált direktorként, amelyben Michael Rooker (Gunn kabalaszínésze) karaktere durván eldeformálódk, miután egy meteoritból származó földönkívüli parazita megfertőzi. A mindössze 15 millió dolláros költségvetés ellenére a film bukott a mozipénztáraknál, pedig kifejezetten szórakoztató, egyben gusztustalan és hátborzongató tisztelgés volt Hollywood nagy B-filmjei előtt.

Sebaj, majd a második – gondolhatta. Vissza is tért 2010-ben egy újabb provokatív vígjátékkal, ezúttal a szuperhősök világába, amelynek a címe szimplán Super volt, s olyan sztárokkal operált, mint Kevin Bacon, Ellen Page, Liv Tyler vagy A hivatal okán akkoriban igen népszerű Rainn Wilson. Nagyon véres, nagyon vicces és nagyon furcsa film volt, ráadásul a Slither büdzséjének kb. hatodából készült, mégis orbitálisat bukott, még félmillió dollárt sem tudott összegyűjteni a mozikban világszerte. Valószínűleg rossz volt az időzítése, hiszen ugyanabban az évben jelent meg a Ha/ver című film felettébb hasonló sztorival.

Mosómedvék, sértő tweetek

Ezek után ki bízna Gunnra egy nagy költségvetésű képregényfilmet, a Marvel Mozis Univerzum 10. darabját, az addig széles körben ismeretlen hőscsapattal operáló A galaxis őrzőit? Persze, hogy a Marvel ura, Kevin Feige, aki meglátta James Gunnban a tehetséget, hiszen lehet, hogy a Slither és a Super is megbuktak, de piszkosul szórakoztótak voltak, Űrlordék sztorijába pedig pont ez a fajta pimaszság kellett. Nosza, Gunn hirtelen sztárrendező lett, A galaxis őrzői (2014) ugyanis fantasztikus kritikákat kapott, nem mellesleg pedig szép nagy kasszasiker lett (773 millió dolláros bevétel).

Gunn persze vissza is tért, hogy megírja és megrendezze a folytatást, A galaxis őrzői vol. 2 (2017) pedig hozta az elvárt minőséget és profitot (863,7 M). Szabad volt az út a harmadik részhez… vagy mégsem?

2018 júliusában valaki rámutatott, hogy Gunn 2008 és 2012 között a Twitteren durva és sértő poénokat osztott meg, amelyek témái között ott volt a gyermekek szexuális bántalmazása, a nemi erőszak és a holokauszt is. Erre a Disney azonnal felbontotta vele a szerződésüket, s így leváltotta őt az előkészületben lévő A galaxis őrzői 3 rendezői posztjáról is. Gunn nyilvánosan bocsánatot kért a szerinte „ostoba, egyáltalán nem vicces és rendkívül tapintatlan” poénokért: „Még ennyi év elteltével is teljes felelősséget vállalok az akkori viselkedésemért. Most már csak annyit tehetek, hogy őszinte és szívből jövő sajnálatomat fejezem ki, és igyekszem a lehető legjobb ember lenni: elfogadó, megértő, az egyenlőség mellett elkötelezett, és sokkal átgondoltabban fogalmazok a nyilvános kijelentéseimben, valamint a közbeszéd iránti kötelezettségeim teljesítésében.”

Nem sokkal ezután pedig A galaxis őrzői szereplői (Chris Pratt, Zoe Saldaña, Dave Bautista, Bradley Cooper, Vin Diesel, Sean Gunn, Karen Gillan, Pom Klementieff és Michael Rooker) közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben kifejezték támogatásukat Gunn iránt, hangsúlyozva, hogy ő már évekkel korábban elhatárolódott a viccektől, és bocsánatot kért értük.

Több vas a tűzben

A DC/Warner rögtön meglátta a lehetőséget Gunn kirúgásában, és felkérték, hogy írja és rendezze meg nekik a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztagot. Gunn le is csapott a feladatra, és elkezdett dolgozni a forgatókönyvön.

Ő elfogadta a felkérést, hiszen A galaxis őrzői mégis az ő gyermeke, ám mivel ekkor már Az öngyilkos osztagon dolgozott (amit 2021 nyarán terveztek bemutatni), az volt a feltétele, hogy csak annak bemutatása után tudja elkezdeni Űrlord, Gamora, Mordály, Groot és Drax harmadik kalandjának forgatását, addig pedig összedobja a forgatókönyvet. Így a trilógiazáró epizód felvételei végül többévnyi csúszásssal, 2021 októberében startoltak, és 2023 májusában, vagyis hat évvel a második rész után került a mű a mozikba. Egyébként mindkét filmet imádta a kritika, ám Az öngyilkos osztag ennek ellenére is megbukott (168,7 M), míg A galaxis őrzői 3. rész nagy sikert aratott (845,5 M). Közben azonban Gunn a DC-t sem hanyagolta el, hiszen 2022-ben kijött Peacemaker – Békeharcos című sorozattal, majd 2025-ben annak második évadával is.

A Warner pedig annyira megszerette Gunnt a közös munka során, hogy rá és Peter Safran producerre bízták a DC új mozis univerzumának megszervezését, vagyis Gunn lett az új DCU egyik ura. Ennek első állomása volt a Különc kommandó című animációs sorozat 2024-ben, majd jött 2025 nyarán az első film, a csodás és sikeres Superman (618,7 M), idén pedig a hatalmasat bukó Supergirl (125,8 M). Hát igen, egyszer fent, egyszer lent. Meglátjuk, mit hoz a jövő a DCU-n belül, leginkább az idén ősszel érkező, és a testhorror jegyében fogant Agyagpofa, valamint 2027-ben Gunn következő saját rendezése, a Superman már forgó folytatása, a Man of Tomorrow.

A színésznők a gyengéi

James Gunnak egyébként Rainn Wilsonon kívül volt még egy kötődése A hivatal című szitkomhoz, méghozzá az abban Pam Beeslyt alakító Jenna Fischer személyében, akivel még a karrierjük legelején, 1999-ben szerettek egymásba. 2000-ben már ki is mondták egymásnak a boldogító igent, hét évvel később azonban, még A hivatal sugárzásának első éveiben szakítottak, 2008-ban pedig hivatalosan is kimondták a válásukat. Közös gyermekük nem született.

Nem mellesleg pedig előszeretettel szerepelteti őt a saját projektjeiben, hiszen Holland alakítja Emilia Harcourt ügynököt, a Peacemaker – Békeharcos női főszereplőjét, aki feltűnt Az öngyilkos osztagban, a Black Adamben (2022) és a Shazam! Az istenek haragjában (2023) is. A gyermekáldás eddig őket is elkerülte.