Fiatalon ékszerboltot akart rabolni, a színészkedés előtt trágyát lapátolt, a Feketelistáért pedig minden másról lemondott – James Spader 65 éves
Sokak szerint egy karizmatikus kaméleon. Több mint 45 éves színészi pályafutása során számos különböző karakter szerepében láthattuk, a képernyőkön és a vásznakon való megjelenése projektről projektre drámaian változott. Egy dolog azonban egészen biztosan megmaradt: az intenzív vonzereje.
James Todd Spader 1960. február 7-én született Bostonban, három gyermek közül ő a legfiatalabb. Értelmiségi családba született, a szülei, Jean Fraser és Stoddard Greenwood Spader mindketten tanárok voltak. Két nővére van, Libby és Annie. James elmondása szerint kifejezetten progresszív és liberális neveltetést kapott. „Mindig domináns és befolyásos nők között voltam, ez pedig óriási hatással volt rám” – mondta egy interjúban. Spader egyébként hatodik generációs leszármazottja a connecticuti jogász, politikus és államférfi Seth Preston Beersnek (1871-1863), aki többek között az Amerikai Siketek Iskolájának volt a társalapítója.
Spader ugyanakkor normális gyerekkorról tud beszámolni. Számos magániskolába járt, köztük az andoveri The Pike Schoolba, ahol az édesanyja művészetet tanított, illetve a North Andover Brooks Schoolba, ahol pedig az édesapja dolgozott. Később átkerült a Phillips Academyre, ahol összebarátkozott John F. Kennedy elnök fiával, John F. Kennedy Jr.-ral.
Miközben minden erejével főállású előadóművésznek készült, a megélhetés miatt különféle munkákat vállalt: volt pultos egy bárban, oktatott jógát, vezetett hússzállító autót, de vasúti kocsikat is rakodott, sőt, istállófiúként is dolgozott.
Kitörni a skatulyából
Első apró szerepét a Team-Mates című 1978-as vígjátékban játszotta 18 évesen, majd 1981-ben jött a Franco Zeffirelli-féle Végtelen szerelem. A nyolcvanas évek első felében néhány kisebb filmes és tévésorozatbeli szerep után aztán sikerült nevet szereznie magának, főként távolságtartó, jóképű rosszfiúk megformálójaként. 1986-ban az Álmodj rózsaszínt című filmben Steffet, a gazdag, fiatal seggfejet alakította, s ezzel hosszú időre összekapcsolta magát a John Hughes-univerzum többi színészéből (pl. Rob Lowe, Emilio Estevez, Demi Moore, Andrew McCarthy, Judd Nelson, Ally Sheedy, Molly Ringwald, Anthony Michael Hall) ún. Brat Packkel. Ahogyan azonban a többi tag karrierje elhalványult vagy továbbfejlődött, Spader a csapat komoly színészeként tűnt ki, és folyamatosan felbukkant olyan, kihívást jelentő, provokatív filmekben, mint pl. a Tőzsdecápák (1987), a Fagypont alatt (1987), A gyönyör rabjai (1990), a Farkas (1994), a Karambol (1996), a 2 nap a völgyben (1996), vagy A titkárnő (2002). És persze nem hagyhatjuk ki a felsorolásból az 1989-es Szex, hazugság, videót, Steven Soderbergh nagy debütálását, amelyért a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Spader megnyerte a legjobb színész díját.
S hogy ma már miért nem filmsztárként hivatkozunk rá? Nos, bár az 1980-as évek közepén a mozik vásznain szerezte a hírnevét, de már előtte is különféle tévésorozatokban való vendégszerepléseivel csiszolta a képességeit. Az Álmodj rózsaszínt megjelenése után leginkább a filmekre koncentrált, mivel Hollywood akkor még mindig egy rétegzett hely volt, ahol a „tévészínészek” és a „filmszínészek” tábora ritkán keveredett egymással. A szórakoztatóipar azonban azóta rengeteget fejlődött, a tévé pedig kezdett olyan presztízsű projekteket és szerepeket kínálni, mint amilyeneket azelőtt csak a filmvilág tudott.
Furcsa vágyak
Spader legnagyobb volumenű filmje sokáig az 1994-es, Roland Emmerich-féle Csillagkapu volt, amelyben Kurt Russell mellett ő játszotta a főszerepet. A szélesebb, moziba járó közönség ekkor jegyezte meg a nevét. Ezért is érte sokként a világot, amikor ezután olyan darabokban tűnt fel, mint az aberrált szexualitással túlfűtött Karambol David Cronenbergtől, vagy a hasonló tematikával kacérkodó A titkárnő Steven Shainbergtől.
A 2003-as Alien Hunter – Az idegenvadásszal azonban már egy meglehetősen Zs-kategóriás terepre tévedt, szóval ideje volt újragondolnia a karrierjét, s nemsokára meg is hozta az egyetlen logikus döntést. Nem, nem vonult vissza.
Újratervezés
2003-ban Spader csatlakozott az ABC tévécsatorna elismert jogi drámája, az Ügyvédek szereplőgárdájához, amelyben az ügyvéd Alan Shore-t alakította, ezt a szerepet pedig első körben 2004-ig, 22 epizódon át játszotta. Megtetszett neki a tévésorozatok biztonságos (értsd sok ideig munkát adó) világa, így az Ügyvédek befejezése után egyből fejest ugrott annak folytatásába, a Boston Legal: Jogi játszmákba William Shatnerrel és Candice Bergennel, amelybe vitte tovább Alan Shore karakterét. A Boston Legal további négy évre (2008-ig futott) és 101 epizódra biztosított munkát Spadernek, aki a két széria alatt összesen három Emmy-díjat nyert Shore megformálásáért.
Persze azóta is szép számmal aratott tévés sikereket, például A hivatallal (amelyben a Dunder-Mifflin ideiglenes főnöke, Robert California szerepében brillírozhatott 2011 és 2012 között), vagy eddigi karrierje legfőbb szerepében, Raymond ’Red’ Reddingtonként, aki kereken tíz évig adott neki munkát. A Feketelista című sorozat 2013 és 2023 között 10 évadot és 218 epizódot ért meg, e munkáját pedig Spader annyira komolyan vette, hogy ez idő alatt csupán két mozifilm szerepére bólintott rá, az egyikben ráadásul nem is látszódott. A 2014-es, Tommy Lee Jones által rendezett A kelletlen útitársban tűnt fel, valamint eddigi legnagyobb szabású projektjében, a 2015-ös Bosszúállók – Ultron korában, amelyben nemcsak a hangját adta a főgonosz és címszereplő Ultronnak, hanem el is játszotta a robotot a motion capture nevű technológia segítségével.
Úgy hangzik, hogy Spader kreatívan ki tudott teljesedni a tévés szerepléseivel, és nem feltétlenül kell nagyszabású projektekkel folytatnia.
Családos ember a javából
Az élet persze Spader számára is több volt, mint a színészet, ő is úgy vélte, hogy egy kicsit élni kell az életet azért, hogy bölcsebben tudjon hozzáállni a jövőbeli szerepeihez. Ennek érdekében pedig 1987-ben feleségül vette a barátnőjét, a dekoratőr Victoria Kheelt (akivel akkor már jó pár éve együtt voltak). Ő és Victoria egy jógastúdióban ismerték meg egymást (mindketten ott dolgoztak), miután James az ’80-as években New Yorkba költözött. 1989-ben született meg az első fiuk, Sebastian, akiről négy évvel később azt nyilatkozta, hogy megváltoztatta az életét, és arra késztette, hogy átértékelje az egészségét: „A minap sétáltunk egyet a hegyekben, és rugdostam magam előtt egy követ. Majd megfordultam, és ott volt mellettem egy kb. 76 centis kis fickó, aki szintén egy követ rugdosott, csak egy sokkal kisebbet. Az ilyesmi pedig elgondolkodtatja az embert, amikor rágyújt egy cigarettára, miszerint egy nap majd szembe kell néznie azzal, hogy újra abbahagyja a dohányzást.”
Majd 1992-ben jött a világra a második fiuk, Elijah. Amikor a gyerekei kicsik voltak a kilencvenes években, Spader próbált minél több időt szakítani rájuk. Sorra utasította vissza az eléje gördülő projekteket, hogy minden nyarat a családjával tölthessen, és csak akkor vállalt el jól fizető szerepeket (pl. Csillagkapu), amikor kezdett kifogyni a pénzből.
Majd 2004-ben véget ért Spader és Victoria több évtizedes kapcsolata, ekkor döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják, és még abban az évben el is váltak. James ezután jött össze a színésznő Leslie Stefansonnal (Tükröm, tükröm…, Flubber: A szórakozott professzor, Lesz ez még így se!, A tábornok lánya, A sebezhetetlen, Veszett vad), akivel együtt játszott az Alien Hunter: Az idegenvadászban. Azóta is (vagyis már több mint 20 éve) együtt vannak, s bár sosem házasodtak össze, 2008-ban született egy közös fiúk, Nathaneal. Stefanson egyébként, amint összejött Spaderrel, visszavonult a színészkedéstől, s azóta a kapcsolatuknak és a családjuknak él. Mondjuk túl sokat nem tudni róluk, mivel, bár James több mint négy évtizede áll a nyilvánosság előtt, a magánéletét – részben a gyermekei miatt – féltve óvja.
Véletlenül lett színész
James Spader olyan irigylésre méltóan hosszú karriert élt meg, hogy könnyű lenne azt feltételezni, mindig is volt egy konkrét terve a pályájával kapcsolatban, de saját bevallása szerint sokkal jobban is csinálhatta volna ezt. „Vannak olyan színészek, akik nagyon jók a dolgok kidolgozásában. Én borzalmasan rossz vagyok az ilyesmiben, irtózom tőle, pocsék tervező vagyok” – nyilatkozta, ez a nemtörődömség pedig a pénzügyeire is kiterjedt, ami többször is ahhoz vezetett, hogy olyan projektekben vállalt munkát, amelyeket egyébként valószínűleg nem fogadott volna el.
Bár az is igaz, hogy nem vette halálosan komolyan ezt a szakmát. Ahogy ő meséli, a színészetre mindig csak hobbiként tekintett, amíg rá nem jött, hogy fizetni tudja vele a számláit. Számtalan kortársával ellentétben, akik a szupersztárságról álmodoztak, Spader mindig is hangsúlyozta, hogy ez benne nem volt meg, és szinte véletlenül került a szakmába. „Volt ez a hobbim, a színészet, és mellette egy sor részmunkaidős állás. De leginkább arról fantáziáltam, hogy egyszer majd belépek a New York-i rendőrséghez, vagy összeszedek egy csapatot, és kirabolom a Tiffany'st. Aztán történt valami, és egyik napról a másikra elkezdtem pénzt kapni a hobbimért. Hirtelen már nem futár voltam, nem padlót mostam fel, nem trágyát lapátoltam, nem teherautót vezettem, hanem elkezdtek fizetést adni azért, amit szerettem csinálni. Egyszerűen színész lettem” – magyarázta.
És micsoda színész, gondolhatjuk joggal. Akit pedig Spader jövője érdekelne, annak eláruljuk, hogy a Feketelista 2023-as lezárása óta nem volt új projektje, terve… mostanáig! Úgy tűnik legalábbis, hogy újra visszatér legtöbb pénzt hozó filmjének szerepéhez, és ismét eljátssza nemsokára a Marvel-gonosz Ultront, méghozzá a Vízióról (Paul Bettany) szóló, új, készülő sorozatban, a Vision Questben…
