KULT
A Rovatból

Ezek a magyar filmek voltak az Oscar közelében

Két hazai alkotás nyert eddig arany szobrot, többet pedig jelöltek Oscar-díjra. Mutatjuk őket.


A Saul fia című magyar filmet Oscar-díjra jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Nem Nemes Jeles László rendező alkotása az egyetlen hazai mű, amely jelölést kapott. Két mű kapott eddig arany szobrot, többet pedig jelöltek az idegen nyelvű, illetve az animációs filmek között.

A rekorder Szabó István rendező: Mephisto című filmje 1982-ben lett Oscar-díjas, a huszadik század első felének történelmi eseményeit feldolgozó trilógiájának másik két darabja, a Redl ezredes és a Hanussen pedig a jelöltek között volt. Ezt megelőzően az 1980-as Bizalom című filmje versenyzett a legjobb külföldi alkotás díjáért.

Oscar-díjat nyert:

1. A légy

1980-ban mutatták be Rofusz Ferenc animációs filmjét, 1981-ben nyert Oscart. A házba berepül egy légy, és menekülnie kell, mert légycsapóval üldözik - a történetet a légy szemszögéből láthatjuk. Rofusz Ferenc elmondta, hogy 3600 rajzból két év munkájával állította össze a kész filmet.

2. Mephisto

Külföldön hatalmas sikert aratott az itthon 1981-ben bemutatott film. Klaus Mann azonos című regénye alapján készült, rendezője Szabó István. Az 1920-as években, Németországban játszódik, a főhős egy becsvágyó hamburgi színész, aki az érvényesülés érdekében lassan a náci hatalom szolgájává válik. 1982-ben a legjobb külföldi filmek közé jelölték, és meg is nyerte az arany szobrot. A film egyik nagy erénye, hogy mentes a didaktikus, szájbarágós kinyilatkoztatásoktól.

Jelölések:

1. A Pál utcai fiúk

1969-ben bemutatott, magyar-amerikai koprodukcióban készült film, Molnár Ferenc mindannyiunk által ismert és olvasott regénye alapján. Fábri Zoltán rendezte, akinek olyan alkotásokat köszönhetünk, mint a Körhinta, a Hannibál tanár úr, az Édes Anna (1958), a Két félidő a pokolban, az Isten hozta őrnagy úr!, a Hangyaboly, Az ötödik pecsét és a szintén Oscar-jelölést kapott Magyarok.

2. Macskajáték

Orbán Erzsi, nyugdíjas zene tanárnő Budapesten lakik. Évek óta titkoltan szerelmes a hajdani operaénekes csillagba - Viktor úrba. Titkai, emlékei és álmai egyetlen tudója a Németországban élő, gyógyíthatatlanul beteg lánytestvére. A végtelen telefonbeszélgetéseik és hosszú leveleik színes mozaikot alkotnak, melyekben a tények keverednek a fikciókkal, a mítoszok valósággá válnak, és az apró történések óriási jelentőséget kapnak. A Viktorral való heti találkozások rituáléja drámai hangulatúvá válik, amikor megjelenik Paula - Erzsi sorstársa. Neki szintén nem közömbös a volt énekes, sőt - kölcsönös érzelmeket ébreszt benne. Orbán Erzsi tragikus érzelmi válságba kerül. Örkény művéből Makk Károly rendezett filmet 1974-ban. Az alkotást 1975-ben jelölték legjobb külföldi film kategóriában.

macska

3. Magyarok

Balázs József családtörténeti ihletettségű regényéből készült a forgatókönyv. Az 1940-es években játszódó történetben egy nyírségi magyarokból álló csoport a háborús Németországban próbál szerencsét. Keményen dolgoznak, szeretnének pénzt összegyűjteni, házat venni. A földeken azonban holttesteket találnak. Ők azonban próbálnak nem tudomást venni erről. Amíg lehet. Az 1977-ben bemutatott filmet 1978-ban jelölték Oscarra.

4. Bizalom

1980-ban mutatták be, 1981-ben jelölték. A második világháborúban játszódó történetben egy nő azzal szembesül, hogy férje baloldali tevékenysége miatt muszáj bujkálniuk és hamis személyazonossággal kivárni a háború végét. Kata immár egy erdélyi menekült "feleségeként" költözik be egy idegen lakásba. Új "férje" a mozgalom tagja, szigorú, hideg, bizalmatlan. Lassan mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz, de a helyzetük miatt képtelenné látszik, hogy mindketten feloldódjanak a kapcsolatban, mindketten ugyanúgy kitárulkozhassanak és mindketten teljesen őszinték lehessenek egymáshoz.

5. Jób lázadása

A megrendítő filmet Gyöngyössy Imre rendezte, 1983-ban mutatták be, és 1984-ben jelölték külföldi film kategóriában Oscar-díjra. Alapja a bibliai Jób története, akit Isten keményen próbára tesz: egyetlen nap alatt veszíti el a családját és a vagyonát. A férfi lelki tusáját, belső harcait a Szentírásban a Jób könyvében kísérhetjük végig. Ennek a történetnek a parafrázisa a film alapja.

A második világháború idején egy Tisza menti kis faluban egy idős vallásos zsidó házaspár - Zenthe Ferenc és Temessy Hédi kitűnő alakításában - hét gyermekének halála után az árvaházból örökbe fogad egy keresztény kisfiút. Először csak örököst szeretnének a vagyonnak, ám ahogyan kénytelenek valahogyan összecsiszolódni Lackóval, megszeretik. Jób és Róza többször is próbára tétetik, kiderül, mire képesek a gyermekért. Az utolsó próba akkor következik be, amikor az immár sárga csillagot viselő öreg házaspárért is eljönnek, hogy elvigyék őket oda, ahonnan nincsen visszatérés.

6. Redl ezredes

Az Osztrák-Magyar Monarchia hírhedt kémbotránya alapján készült Szabó István filmje. Ez az alkotás nyíltan vállalta, hogy nem hajszálpontos, hiteles történelmi dráma, hanem fikciós mű. Aki ismeri Alfred Redl történetét, az tudja, hogy a film több ponton is teljesen eltér a valóságtól. A történet főszereplője egy rutén származású parasztfiú, aki a korszaknak (19-20. század fordulója) megfelelően a katonai pályát választja, hogy kitörhessen és karriert csinálhasson. Olyan becsvágyó, mint a Mephistóban a színész. Redl azonban egy katonai összeesküvésbe sodródik bele. A filmet 1985-ben mutatták be, 1986-ban jelölték.

7. Hanussen

A történetből 1955-ben már forgattak német filmet, Szabó István alkotásában azonban mások a hangsúlyok és más az ábrázolásmód - például nem olyan merev, teátrális, amilyennek a korábbi film tűnik. Az első világháború végén Klaus Schneider szakaszvezető fejsérülést szenved. A frontkórházban egy orvos felfigyel, milyen remek hipnotizőr, és szeretné, ha a férfi gyógyításra használná a képességeit. Nowotny kapitány viszont rávezeti Schneidert, hogy kifizetődőbb varietékben fellépni. Először Bécsben szerepelnek, itt már Hanussen néven lép fel a főszereplő. Berlinben már látnokként is színpadra áll. A nemzetiszocialista párt nyilvánvaló erősödésekor "megjósolja" Hitler hatalomra jutását. Az új hatalom is felfigyel rá, fogadásokra hívják és elkezdik saját céljaikra használni.

8. Maestro

Egy énekes előadás előtti utolsó perceit láthatjuk a sminkszobában. A készülődésben egy gépkar segít a maestronak mindenben: sminkel, italt tölt, megigazítja a ruháját. Végül eljön a fellépés pillanata... M. Tóth Géza 2005-ben bemutatott rövidfilmje háromdimenziós számítógépes grafikával készült film. Több hazai és nemzetközi fesztiválon szerepelt sikerrel. A legjobb animációs rövidfilm kategóriában Oscar-díjra is jelölték 2007-ben.

Néhány magyar származású alkotó jelölései és díjai

A nemrég elhunyt Zsigmond Vilmos operatőr a Harmadik típusú találkozások című filmben végzett munkájáért kapott Oscart 1977-ben, és háromszor jelölték: A szarvasvadászért, A folyóért és a Fekete Dáliáért.

A magyar származású Lukács Pál - Paul Lucas az Őrség a Rajnán című filmben nyújtott alakításáért kapott arany szobrot 1944-ben.

Rózsa Miklós zeneszerzőt filmzenéiért többször is jelölték. Díjat az Elbűvölve, a Kettős élet és a Ben Hur című filmekért kapott.

A magyar származású, Oscar-díjas alkotók közül a legtöbben talán Vincent Kordára (Kellner Vincére) emlékeznek, aki A bagdadi tolvaj díszleteiért kapott szobrot 1941-ben. Ezt a filmet sokszor játszották Magyarországon is a televízióban.

Kertész Mihály rendező a Casablanca című, mára kultikussá vált filmjéért kapott Oscar-díjat 1944-ben.

Ha hasznos volt a cikk, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket
Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nagy Ervin üzent Gulyás Gergely Kristófnak a kormánypárti körökben nagy port kavart Kabukiról: Ugye ön is érzékeli, mennyi köze van a valósághoz?
Pintér Béla rendezése nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Nagy Ervin korábbi ígéretéhez híven megnézte a Kabuki című előadást, és reagált a fővárosi fideszes képviselő, Gulyás Gergely Kristóf állításaira. Pintér Béla rendezése nagy port kormánypárti körökben, miután a darabban van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosította.

Az Átriumban telt házzal futó darab egyik jelenetében eleinte úgy tűnik, hogy a karaktert egy százötven év után feltámadt betyár szelleme agyonveri. Ezzel kapcsolatban a kormánymédia tényként jelentette ki: Pintér Béla „Schmidt Mária megölését bemutató darabot” mutatott be.

„Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!

Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..” – fogalmazott a színész-aktivista, hozzátéve, hogy „a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába”.

Pintér Béla és Társulata Kabuki című előadásában szerepel egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. Ennyi már elég volt a teljes kormányoldalnak, hogy azt mondják: az a karakter Schmidt Mária.

„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxus-ingatlanja…”

- reagált erre a felvetésre a színész, aki szerint a műbalhénál és a hangulatkeltésnél sokkal fontosabb az előadás mondanivalója.

„Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét!

Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – írta Nagy Ervin, aki végül azt ajánlotta Gulyás Gergely Kristófnak, hogy a Fidesz-frakcióval együtt menjenek el megnézni az előadást. És pótszéket is szerez nekik, mert már csak az van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ha Gáspár Laci dalt ír a mentoráltjának, az szinte sosem végződik jól – ilyen volt az X-Faktor 1. élő showja
Soha nem látott színvonalúra sikerült az X-Faktor maratoni, 5 órán át tartó első élő show-ja. A műsor végén viszont sajnos igazi favoritok estek ki.


Keresztpromócióval indult az X-Faktor maratoni, 5 óra hosszú adása. A két műsorvezető, Miller Dávid és Pápai Joci helyett Puskás-Dallos Peti és Istenes Bence érkezett, a Csillag születik műsorvezetői – de a Most Wanted műsorban látható narancssárga rabruhában. Dávidékat ezalatt szintén rabruhát viselő hölgyek tartották fogva. Bence finoman be szólt Jocinak is:

„Az összes szövegedet elmondtuk erre az estére”.

Tény és való, hogy Joci sokszor csetlik-botlik a műsorvezetői szerepben, és nem a jó értelemben.

Bencééknek még a Kalandra falt és a Kész átverést is sikerült promotálni, mielőtt Joci behívta a Most Wantedes "rendőrtársát", Frohner Fecót, hogy vezesse el a szökött fegyenceket. De a renitens páros még mindig nem távozott, inkább leültek a továbbjutást érő székekre, hogy rendre beleszóljanak a dolgok menetébe.

Végre, ha nehezen is, de elkezdődhetett a műsor, ám ez sem ment zökkenőmentesen, mert a műsorvezetők kicsit összeakadtak a bejátszóval. Hogy a bejátszás nem indult el időben, vagy Dávid volt túl gyors, azt nem tudni, mindenesetre furcsán sikerült ez a pillanat.

Na de ne akadjunk fel egy kis bakin, a lónak is négy lába van, igaz, ő nem vezet műsort a kereskedelmi médiában. Legfeljebb a köztévén.

Mint emlékezhetünk, idén rendhagyó módon 13 versenyző jutott be az élő show-ba, mivel Tóth Andi négy versenyzővel távozhatott a székes körből. A csatorna úgy döntött, ennek ellenére nem fognak többen kiesni a szokásos négynél, hanem 9-en mehetnek tovább a második adásba.

A szabályok annyiban maradtak a régiek, hogy van összesen négy szék, amire a mentorok leültethetik azt, aki arra érdemes. Aki az adás legvégén széken ül, az automatikusan tovább jut. A többiek a veszélyzónába kerülnek, közülük egy valakit még megmenthetnek a mentorok, négy énekesnek viszont véget ér az X-Faktor.

Végre megérkezett a négy mentor is. Megszokhattuk, hogy ilyenkor kötelező megdicsérni a hölgy mentor külsejét, ez most sem maradt el. Bár igaz, ami igaz, nekem is feltűnt, még pedig azért, mert a műsor történetében eddig az volt a trend, hogy a női zsűritagot az élő műsorra a legelképesztőbb ruha és hajkölteményekbe erőltették, Andi ezzel szemben kifejezetten szolid, már-már konzervatív külsővel jelent meg.

Már amennyire konzervatív tud lenni valaki összetetovált karral, de az összkép tényleg nagyon decens lett.

20 perc kellett ahhoz, hogy eljussunk az első fellépőig. Milán csapatából a CFL (Connected For Life) rap duo lépett elsőként színpadra. Saját számot adtak elő, klasszikus rap stílusban. A srácok elmondták a kisvideóban, hogy nagyon egymásra találtak Milánnal, és biztosak benne, hogy sokat fognak együtt dolgozni a jövőben is.

A mentorokat lenyűgöztek a produkció. Egyedül azt kritizálták, hogy túl sok minden történt a színpadon, ezért sokszor nem az előadókat figyelték, hanem a körítést. De nem volt kérdés, hogy négy igent kapnak és leülhetnek.

Jocinak sikerült "CLF"-et mondania. Nem hibáztatom, én is rendszeresen elrontom. Persze a kollégái azonnal lecsaptak a bakira. Joci azzal vágta ki magát, hogy "akkor legyen CLS", utalva a Mercedes osztályra.

Majka versenyzője, Varga Imi következett.

A mentor próbálta afelé terelni a pártfogoltját, hogy ne rekedjen meg saját műfajában, feltéve, hogy nagyszínpadra vágyik és nem akarja beérni annyival, hogy több lagziba fogják hívni fellépőnek.

Teddy Swims The Door című dalát adta elő. Profi előadást kaptunk, és a mentorokat is meggyőzte. Laci igazolva látta azt a döntést, hogy Imi Majka csapatába kerüljön. Neki és Andinak is tetszett, hogy Imi kilépett a saját stílusából. Milánnak viszont kis diszkomfort érzése volt emiatt. Neki is járt a négy igen.

Gáspár Laci versenyzője, az energia bomba Nazira következett. Ő az a hölgy, aki miatt Laci végül lemondott Patai Annától. Nagyon vidám, nagyon energikus, miközben – mint oly sok romának – neki is nehéz sors jutott. De mint elmondta, erőt ad neki, hogy a műsor jóvoltából lehetőséget kap, hogy jobb életet biztosítson a kislányának, mint amilyen neki jutott.

Kovács Erzsi Hosszú az a nap című slágerét énekelte. Sajnos most voltak intonációs problémák, és a feldolgozás kicsit túlburjánzóra sikerült, bár ez utóbbi nyilván nem Nazira hibája. Valkusz Milán elmondta, hogy voltak hibák, de szerinte Nazira egy "bolondgomba" – bármit is jelentsen –, és lehengerlő a jelenléte. Az biztos, hogy szívesen végig táncolnék egy Nazira koncertet, és ez a lényeg.

Majka Balotellihez hasonlította a lányt: őt azért választották ki tizenegyes rúgásra, mert nem görcsölt azon, hogy sikerül-e berúgnia vagy nem, hanem egyszerűen odament és berúgta.

Laci vállalta, hogy Oliver Wolffal közösen talán kicsit túllőttek a célon, és túl igényesen dolgozták fel a dalt, amitől túl nehéz lett. De szerinte Nazira megugrotta.

Istenes Márkó következett, Tóth Andi piros székes versenyzője. Márkó kétségtelenül nagy showman, de szerintem rossz dalt választott neki Andi. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a Nem vagyok teljesen őrült című slágert.

De ahhoz, hogy ezt jól elő tudja valaki adni, ahhoz kell egy olyan erőteljes személyiség is, mint amilyen Koós János volt. Máskülönben csak modoros lesz.

Márkó idézte Andi mondását: „Annyira legyél őrült, amennyire tiszták és tökéletesek a hangok, és amennyire tökéletes a koreográfia." Ezt falvédőre lehetne írni, de azért Márkónál ez most nem teljesen jött össze. Bár a hangokkal nem volt baj, de az őrültség, a játékosság kevés volt.

Majka szerint az előadás inkább hasonlított egy musical részletre. Laci szemmel láthatóan azt sem tudta, hogy ez egy Koós János sláger. Mindenesetre megszületett az első nem az est folyamán. Laci nem akart széket adni a produkcióra, de a másik három mentor mást gondolt, ezért Márkó leülhetett.

Valkusz Milán versenyzője, Kollár Dea nagyon nagy fába vágta a fejét, és sajnos beletört.

Cserháti Zsuzsa Hamu és gyémántját próbálta saját stílusára alakítani. Eleve nem gondolom, hogy ez egy olyan dal lenne, amit ki kellene könnyíteni, akkor működik, ha valaki mindenféle csilliviliség nélkül, eszköztelenül, de jól elénekli.

Dea hangilag sem tudta mindig hozni, amit kell, de ami még nagyobb baj, nem volt ott mögötte mind az az élettapasztalat, fájdalom, amit Cserháti bele tudott vinni. Talán ezért hiányzott az erő, amit Andi is szóvá tett.

Már majdnem leírtam, hogy Dea talán túl fiatal ahhoz, hogy ezt el tudja énekelni, de aztán eszembe jutott, hogy Tóth Verának 19 évesen sikerült.

Laci úgy gondolta, ez egy olyan nagyéneklős dal, amiben már zavaró, ha csúszkálás van. "Kicsit gyermekded éneklés volt." Magam sem mondhattam volna szebben. Előzőleg szerintem senki nem fogadott volna erre, de Dea nem kapott széket.

Maradtunk a Milán csapatnál. Balla Béla sem aprózta el a feladatot, Máté Péter Hazám című dalával érkezett. Megijedtem, hogy ugyanaz történik majd, mint Dea esetében. Ráadásul ebből a számból is van egy emlékezetes tehetségkutatós feldolgozás Oláh Ibolya jóvoltából, aki aztán a koncertjein is előszeretettel elénekelte. Szóval magasra került az a bizonyos léc. Szerencsére Béla rácáfolt az aggodalmaimra. Jogosan kapott széket. Mivel immár mind a négy széken ült valaki – és szerencsére már nem Istenes Bencéék –, a nézők szavazatai alapján a CFL felállt.

A Tonix Honix az évad egyik nagy favoritja. Majka rapperei most sem okoztak csalódást. Az egyetlen problémám velük, hogy tolmácsra van szükségem hozzájuk. Kisebbik fiam hasonló korú, mint ők, ezért próbálok up to date maradni a fiatalok szlengjével, de a 14 éves srácok olyan szavakat használnak, amiket leírni sem tudok.

Balla Béla nem örülhetett sokáig a védettségnek, a srácok ültek le a helyére.

Valószínűleg nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy Patai Annát nagyon vártam. Nem vezetett számára egyenes út az élő show-ba, hiszen a székes feladatnál kétszer sem tudott tökéleteset alkotni, hogy aztán az utolsó párbajban leénekelje a csillagokat.

Kicsit érdekes látni, hogy Andi hogyan anyáskodik Anna felett annak ellenére, hogy a két hölgy egykorú, ráadásul kettejük közül Anna az, aki valóban anyuka már. Érdekesen tudnak alakulni ezek az élethelyzetek. Az Oscar Winning Tears (Raye) nem könnyű dal, de Anna tökéletesen megoldotta. Legalábbis szerintem, mert a mentorok közül többen úgy gondolták, az elején, az énekelt rappes résznél döcögött az előadás. Én ezt nem érzékeltem, akkor sem, amikor cikkírás közben visszanéztem a produkciót.

A lényeg, hogy Anna leülhetett Márkó helyére, ami szerintem jó döntés volt a közönség részéről.

Farkas Ancsa Majka dalával érkezett. A mentor eredetileg Pápai Jocinak írta, aki nem kérte. Pápai Joci viszont erre egyáltalán nem emlékszik. Szóval kicsit nehéz felfejteni, hogy is volt ez pontosan.

Lacinak tetszett, hogy Ancsa magára alakította a dalt annak ellenére, hogy nem neki készült. Milán a hangot és a kisugárzást emelte ki, Andi pedig azt, hogy most látta Ancsit először csajszisnak, ami nagyon jót tett neki.

Ő is négy igent kapott, ezért a két Anna helyet cserélt.

Az idei év különleges abból a szempontból, hogy Laci először hozott magával az élő adásba rappert Lil' Davis személyében.

Ezen a ponton meg kell jegyeznem, nem emlékszem ennyire erős első élő adásra az X-Faktor történetéből. Voltak, akik a többiekhez képest gyengébben teljesítettek, de nem láttam és hallottam olyan szintű bénázást, amik ilyenkor ki szoktak jönni. Ezt tükrözi, hogy majdnem mindenkit leültettek a mentorok még akkor is, ha ezzel éppen a saját versenyzőiket sodorják veszélybe.

Farkas Ancsi adta át a helyét a rappernek.

Lilyz, aki egyebek mellett Pogány Induló vokalistája, emlékezetes produkciót nyújtott a székes körben, amikor egy Aretha Franklin slágert adott elő egyszál gitárral. Lacit annyira inspirálta, hogy dalt írt neki, aminek a duett változata fel is került azóta a netre, de a versenyben a zenészlány egyedül adta elő a dalt.

Az utóbbi években az X-Faktorban megszoktuk, hogy a mentorok dalszerzőként is segítik pártfogoltjaikat. De Laci érzésem szerint rendszeresen túlbecsüli magát ezen a téren. Még emlékszem, amikor néhány évvel ezelőtt Anti bácsi Bródy János slágerekkel beénekelte magát az élő show-ba, ahol Laci rögtön ráerőltette a saját szerzeményét. Csak hát Laci minden tehetséges és erénye ellenére sem Bródy János. Anti bácsi ki is esett.

A felvezető videóban Laci szerényen megállapította, hogy ritka nagy slágert írt, nem is szívesen adja oda másnak.

Természetesen lehet, hogy valóban sláger lesz, de a Hang a sötétben nem egy nagy truváj, bár a zenéje kellemes, a szövege banális közhelygyűjtemény. (Bocs, Laci.)

Az vitathatatlan ugyanakkor, hogy Lilyz rendkívül tehetséges előadó, a kisugárzása is nagyon jó, ezért megérdemelten ülhetett le Lil' Davis helyére.

Mohácsi Anettet is nagyon vártuk már, hiszen hatalmasakat énekelt, és ha nincs a szabálymódosítás, könnyen lehet, hogy kilökte volna Patai Annát a versenyből.

Anett 2021-ben a mentorházból esett ki, és ahogy Tóth Andi igen találóan mondja, egy afroamerikai énekesnő veszett el benne.

Reméltem, hogy nagyon jó lesz, de sajnos csalódást okozott. Pedig az It's Raining Men nekivaló lett volna, de alulintonált is volt, bizonytalan is, szóval felsült.

A mentorok is szomorúak voltak, de nem tudtak széket adni neki.

Elérkeztünk az utolsó produkcióhoz is. Belano robbant be a színpadra, és hirtelen elfelejtettem, hogy már elmúlt éjfél és mindjárt leragad a szemem az álmosságtól. Pedig mint tudjátok, a rapp nem igazán az én műfajom, de úgy éreztem, Belanóból simán végignéznék egy teljes showt.

A mentorok álla nagyobbat koppant a padlón, mint Kunhalmi Ágnes a stúdióajtón.

Majka egyenesen odáig ment, hogy az X-Faktor történetének legjobb rapp előadásának nevezte a látottakat. Ez a srác már most igazi sztáralkat.

Milán Kazinczy babérjaira törve nyelvújítóként lépett fel és megalkotta a "gengszterizmus" és "illegalizmus" szavakat, amiknek a jelentését még mindig keressük.

Mindenesetre nem volt kérdés, hogy Belano leül, így Lilyz volt az, aki az utolsó pillanatban a veszélyzónába került. A négy biztos továbbjutó a Tonix Honix, Imi, Nazira és Belano lett.

Már csak azt kellett eldönteni, hogy kik esnek ki, illetve ki lesz az, akit a mentorok megmentenek. Utóbbi kicsit másként zajlott, mint ahogy megszoktuk hasonló műsorokban. Nem az történt ugyanis, hogy Andiék az utolsó ötből választhattak. Dávidék miután felsorolták a biztos tovább jutókat, elárulták, kik állnak a 8.-9. helyen. Ez Lil' Davis és a CFL duó volt, így a mentorok kettöjük között választhattak.

Mindez azt is jelenti, hogy a "maradék" három versenyző automatikusan kiesett. Anettől, Lilz-től és Deától tehát el kellett búcsúzni. A mentorok nem tudtak dönteni, Lil' Davis és a CFL is két-két szavazatot kapott, ezért végül itt is a közönség szavazata döntött Miló versenyzői javára.

Kicsit sutára sikerült ez a lebonyolítás. Míg máskor feszült, drámai pillanat, amikor kiderül, kik estek ki, a hölgyek távozása teljesen zárójelbe került, mivel a figyelem a rapperek közti választásra irányult. Így érzésem szerint Anették nem is kapták meg azt a méltó búcsút és figyelmet, amit megérdemeltek volna.

A kiesők sem voltak borzasztóan rosszak, a tehetségük vitathatatlan, és voltak olyan évadok, ahol simán mentek volna tovább akár még több adáson keresztül. De idén ez itt és most kevés volt, nagyon erősre sikerült az első adás. Reméljük, hogy nem roppannak össze a versenyzők a folyamatos terhelés alatt sem, és hétről hétre hasonlóan színvonalas produkciókat láthatunk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Drámai pillanatok a Megasztárban: a műsor egyik legerősebb hangja esett ki Herceg Erika szerint
Németh Bea a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig. Most viszont távoznia kellett.


Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők a Megasztár szombati adásába. A tehetségkutatótól ismét búcsúzott egy énekes. Az utolsó pillanatokban már csak Herceg Erika versenyzői voltak veszélyben, az énekesnőt is nagyon megviselték ezek a percek.

A nézők szavazatai alapján végül Németh Bea esett ki.

A versenyző nehezen tudott megszólalni.

„Nem tudom, hogy mit gondoljak. Örülök, hogy eddig is itt lehettem. Köszönöm a lehetőséget, és meglátjuk”

– mondta a 43 éves Bea, aki azt is elárulta, hogy nem csalódott, és aznap már érezte, hogy ez lesz a sorsa.

Herceg Erika ugyanakkor nagyon csalódott volt.

„Én nagyon csalódott vagyok, hogy a Bea távozik, mert szerintem a Megasztár egyik legerősebb hangja távozik most. Tényleg Bea, nincs vége mindennek...neked elkezdődött két hónapja a Megasztár és ez valami nagynak a kezdete...ezt vinni kell tovább, neked nincs vége”

- fogalmazott.

Bea egyébként a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig.

Az este folyamán más izgalmas jelenetek is borzolták a kedélyeket. Már az adás elején kemény véleményt fogalmazott meg Herceg Erika Marics Peti versenyzőjéről, PYFU-ról, mivel nem akarta elénekelni a neki szánt dalt. Kedl Olíviát pedig Curtis és Marics Peti is elhívta bulizni. Több érzelmes pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők. Lengyel Johanna például a két héttel ezelőtt elhunyt nagymamájának énekelte azt a dalt, amivel egyenes ágon továbbjutott a következő fordulóba, és a 17 éves Ádám Attilát is elragadták az érzelmek.

De az este folyamán Herceg Erika is színpadra állt, és előadta saját dalát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk