KULT
A Rovatból

Ez a dög hónapok óta feldolgozva lóg a hűtőházban – megnéztük az X-Faktor székes fordulóját

Majka a frászt hozta mindenkire, az egyik versenyző káromkodva távozott a stúdióból, egy versenyző pedig Tóth Andiról írt saját dallal érkezett.


Emlékszem még a boldog békeidőkre, amikor az X-Faktor nagyjából még "rendes" tévéműsor volt. Jól elkülöníthető részekre tagolódott: Előválogató, Tábor, a mára már kihagyott Mentorház, majd az élőadások.

Egy ideje viszont rászoktak arra, hogy ezeket a részeket összecsúsztatják. A Tábor adás elejére még odabiggyesztik a selejtező utolsó pillanatait, a székes kör előtt még láthatjuk a csoportos feladat utolsó próbálkozóit. Ami felfogható formabontó megoldásként is, de számomra inkább zavaró. Mert, teszem azt, ha én nem vagyok kíváncsi a selejtezők önjelölt zsenijeire, de a Tábort megnézném, nehéz kikerülnöm a nem kívánt tartalmat. Meg hát egyébként is, mi ez a slamposság, kérem?

Olyan ez, mintha nem nézhetném meg a Csillagok háborúját anélkül, hogy kicsit belenézzek a Sithek bosszújába.

Ami engem illet, valójában a székes fordulót vártam, hisz ez talán a legdrámaibb része a műsornak. (Főleg, amióta nincs Mentorház, amivel a csatorna vélhetően jelentős összeget spórol, és lássuk be, annyira nem is hiányzik.) Ez az a pont, amikor a Táborban kiválasztott, mentoronként 15-20 versenyző számát le kell szűkíteni arra a háromra, akik lehetőséget kapnak az élő show-ban.

Az, hogy elé még betettek egy kis Tábort, azért is problémás, mert gigászi hosszúságúra, reklámok nélkül is 3 órásra nőtt a vasárnap esti adás. Amit egy Gyűrűk uránál bevállal az ember, de azért egy valóságshow estében túlzás. Ha nem volna munkaköri kötelességem végignézni, szerintem félidőben feladtam volna.

Talán azt remélik, hogy aki intellektuális katasztrófaturistaként kifejezetten az előválogató hülyéit szeretné megnézni, így megnézi majd a tábort is? Lehet, hogy ezekkel az egymásba átfolyó egységekkel próbálják kicsit feltornázni a nézettséget, ami eddig nem volt túl izmos.

Bár ha hihetünk a mérési adatoknak, ezen a hétvégén végre sikerült megverni a TV2-t.

(Ezt egyébként Majka szóvá is tette.)

Mindenesetre vasárnap, olyan 8 óra tájban végre eljött a székes kör is. Majka csapatával indult a móka. Az ózdi rapper megfogadta, hogy nem adja át másnak a győztest. (Emlékezhetünk, hogy tavaly elküldte Fehér Krisztiánt, akit Valkusz Milán megmentett, és később meg is nyerték az X-faktort.)

A sort Dávid nyitotta meg, aki dögös számot ígért. Az Ajándékot hozta Paulinától, amit egyébként lehetne is akár dögösen énekelni, na de az a dög, amit Dávid prezentált, már hónapok óta feldolgozva lóg a hűtőházban. Tóth Andi próbálta mentegetni, hogy ez inkább romantikus volt – viszont ez még nem ok rá, hogy elaludjunk előadás közben. Majka erre nagyon helyesen nem adott széket.

Az ezt következő mixben fellépő 3-4 versenyzőben is az volt a közös, hogy senki sem kapott széket. Az legérdekesebb mozzanat talán az volt, hogy Melinda egy versenytárs, Mohácsi Anett egyik dalát hozta, aki amúgy Andi csapatát erősíti, így vele jövő héten találkozhatunk majd.

Egy ilyen válogatón akkor érdemes nem ismert dalt hozni, ha az nagyon jó nóta, és/vagy valamiért nagyon személyessé tudod tenni. Vagy ha annyira jó vagy, hogy tök mindegy, mit énkelesz, az jó.

De ilyen előadó még a profik közt is elvétve akad, hirtelen Freddie Mercuryn és Whitney Houstonon kívül nem is jut eszembe senki. Talán még Cserháti Zsuzsa volt ilyen.

Itt viszont egyik tényező sem állt fent, így nem is lehetett kérdés Melinda sorsa. Mohácsi Anett dalát egy Caramel vagy egy Kökény Attila tudná előadni úgy, hogy az sikert hozzon.

Az első versenyző, akinél felvillant valami remény, az Mária volt. Már a hozzáállása is nagyon szimpatikus. Azzal ment be, hogy ha nem kap széket, akkor is büszke magára, amiért ideáig eljutott, hiszen négybusznyi ember érkezett a táborba. Külön felhívnám a pólóján látható "You're not the boss of me!" (Nem vagy a főnököm) feliratra.

Saját rap dalt hozott. A mentorok konszenzusa az volt, hogy a lány tehetséges, de még fejlődnie kell. Majka azt tanácsolta, olvasson sokat, fejlődjön, és majd jöjjön vissza jövőre.

Következett a holland Peter Verschuren Robbie Williams Anegls című slágerével. Miller Dávid a takarásban megjegyezte, hogy ez sem az a meggyőző produkció, amire Majka vár. Majka szerint sem volt elég jó, de mivel hisz Peter tehetségében, leültette. Ez az esély leginkább a válogatón mutatott teljesítményének szólt.

Renáta a Killing Me Softlyt egyfajta önbeteljesítő jóslatként énekelte: annyira unalmasan,

hogy tényleg úgy éreztem, lassan, lágyan, sejtről sejtre öl meg.

Amúgy sem vagyok nagy rajongója az enervált érfelvágó daloknak, de ha ez még középszerűséggel is társul, az tényleg a vég.

Ennek ellenére Renáta kapott széket, akárcsak a G-Rice néven futó Rózsa Márk rapper, aki annak ellenére leülhetett, hogy nem lehetett érteni a szöveget, és a számának a meglehetősen hatásvadász Ananászlé címet adta, amiben a Belmondó Libidó című számának a hatását érzem.

Mivel mindhárom fehér szék elkelt, elérkeztünk ahhoz, amit a mentorok évek óta úgy hívnak, "buszmegálló". Ha jön valaki új, akit Majka le akar ültetni, akkor egyvalaki feláll, illetve "leszáll a buszról".

Az idei évad vitathatatlan esélyesei a fiatal Tonix-Honix rap duó. Ezúttal olyan saját számot hoztak, amiben R&B és old school rap ötvöződött.

Kérdés, mennyire indokolt, illetve bennem felmerült, mennyire hiteles, ha egy 14 éves gyerek arról énekel, hogy „holnap már mással ébredek”. Hacsak nem arra gondol, hogy lecseréli a plüssmaciját. Tudom, a mai fiatalok, satöbbi satöbbi, de ez azért mégis csak túlzás.

Viszont vitathatatlan, hogy tehetségesek a srácok, ezért Márkónak át kellett adnia a helyét.

Következett Giada, aki fogadkozott, hogy most bebizonyítja, mennyire nem link. Az I Love You Babyt énekelte "Cserháti Zsuzsától" – valójában a dalt eredetileg Franki Vallihoz köthető, azóta mindenki más csak feldolgozta. Már megszokhattuk, hogy ezeket az áttételeket nem látják át az efféle műsorokban. Na de a lényeg, hogy hiába van Giadának amúgy atom hangja, egyszerűen nem tudott belépni, és folyamatosan kergette az alapot. Ezek után elkerekedett bociszemekkel hallgattam, amikor Andi arról beszélt, hogy Giada akkora egyéniség, amiért az élő show-ban lenne a helye. Végül Majka is a lány egyéniségére hivatkozva adott neki széket. Pedig hát egy ennyire instabil előadóval nekivágni az élő adásoknak finoman szólva merészség.

És igen, az is teljesen nyilvánvaló, hogy Giada valamit kompenzál, lehet ott a háttérben bántalmazástól kezdve neurodiverzitásig sok minden,

de ezek feltárása és orvoslása nem tartozik az X-Faktor feladatai közé.

Renátának kellett felállnia, aki kétségtelenül nem akkora jelenség, mint Giada, de ez ebben az esetben nem feltétlenül hátrány.

Egy ilyen verseny amúgy a helyszínen meglehetősen fárasztó és unalmas lehet. Jön egy versenyző, énekel, leül vagy nem, aztán kérjük a következőt. A tévében szerencsére szerkesztéssel, vágással és egyéb kisegítő eszközökkel ezt jelentősen fogyaszthatóbbá tehetik, de azért ott is végesek a lehetőségek.

A következő etapra azt találták ki, hogy olyan énekeseket vágtak egy egyvelegbe, akik egymást váltották a széken. Tehát a Power of Love-ot meglehetősen mesterkélten éneklő, bár jó hangú Spirive Teo váltotta Petert, hogy aztán pár pillanattal később neki is fel kelljen állnia az utána következő Kótai Rozi (a bokszoló, Kótai Misi lánya) kedvéért.

Majka válogatójának egyik legintenzívebb pillanata az volt, amikor Balogh Kevin kedvéért felállította a Tonix-Honixot. Balogh Kevin volt az a rapper, aki a Táborba még duóban érkezett, de a mentorok nehéz döntés elé állították: vagy egyedül megy tovább, vagy sehogy.

Egy pillanatra megfagyott a levegő a stúdióban, a mentortársak sem akarták elhinni, hogy Majka tényleg képes hazaküldeni a tehetséges rapper gyerekeket.

Majka persze ennél rafkósabb, és némi hatásszünet után a fiúkat átültette a piros székbe.

Ami a szabályok szerint azt jelenti, hogy ők már biztosan ott lesznek az első élő show-ban. Majka tulajdonképpen csak megismételte azt, amit tavaly Milán játszott el Fehér Krisztiánnal.

A hátralévő versenyzők közül Kovács Attila egész jól tolta a rappet, de szám közben egyszer csak összeomlott, félbehagyta a produkciót, közölte, hogy ő ezt nem is akarja, és távozott. Ő olyan versenyző, aki tavaly már próbálkozott. Gáspár Laci több újrapróbálkozónál azt látja, hogy a kudarc elvett valamit belőlük, nem tudnak olyan tűzzel színpadra lépni, ahogy kellene.

Kanalas Cintia is járt már az X-Faktorban, és a székes körben küldte őt haza Laci. Idén egy véletlen találkozás során Majka beszélte rá, hogy induljon megint. Ennek megfelelően nem kis tétje volt a szereplésének. Desh, Azariah és Young Fly közös számát, a Pannóniát énekelte. Nekem bejött a produkciója, sokkal közelebb áll ez a stílus, ez a világ, mint mondjuk a rap. Kapott is széket, Kótai Rozinak kellett feladnia az X-Faktoros álmait.

Osztolykán Alex saját dallal érkezett. A mentorok teljesen egyetértettek abban, hogy jó a dal – az előadás viszont közel sem. Így végül távoznia kellett.

Varga Imre egy Kökény Attila-slágerrel érkezett, és bár nem mondhatnám, hogy sok közös van Majkában és bennem, az mindenképpen, hogy ez a fajta zene nem a mi világunk. Ennek ellenére némi vacillálás után Majka is arra jutott, hogy ekkora tehetséget le kell ültetni. Kicsit talán meglepő, hogy egy rappertől, Kevintől búcsúzott el.

De a java még hátra volt! Farkas Anikóért meglehetősen nagy csatát vívott a Táborban Gáspár Laci és Majka. Mindenképp ígéretes jelentkező, és amikor megtudtam, hogy az I Put a Spell On You-t énekeli, biztos voltam benne, hogy ha jól csinálja, egyenes út vezet az élő show-ba.

Giada meglehetősen rosszul fogadta, hogy neki kellett távoznia. Sebzett dúvadként, káromkodva távozott a stúdióból. Jól jelzi állapotát, hogy amikor Miller Dávid utána szólt, hogy „nem arra van a kijárat”, a hölgy csak annyit válaszolt: „Lesz*rom”, és vágtatott tovább.

Majka ekkor bizonyosodott meg róla, hogy jól döntött.

Hátra volt még egy nehéz feladat: eldönteni, hogy Cintia és Imi közül ki távozzon. A párbaj végén Majka Imit választotta, így szegény Cintia idén is a sikertől karnyújtásnyira távozott. Giadával ellentétben ő emelt fővel viselte a kudarcot, és csak a stúdióból kiérve adta át magát az érzelmeinek. De akkor sem tört-zúzott.

Bevallom, én ezen a ponton azt hittem, itt a vége, folytatás jövő héten, de naiv voltam. Még megkaptuk a Miló csapatot is, vagyis a műsornak alig jutottunk túl a felén.

Valkusz Milánnál nem kellett sokat várni, az elsőként színpadra lépő Borombós Anna a No Time to Die című James Bond betétdallal meggyőzte a mentort és széket kapott.

Egy ideig egyedül árválkodott a "buszmegállóban". OJ Miksa, a bicskanyitogatóan öntelt rapper megkapta, hogy a produkciója nagyon kezdő szintű raptudást mutat. Miksa javára szól, hogy nem kezdett el arcoskodva hőbörögni, pedig az eddigiekből arra számítottam. Sőt, az egyik legszimpatikusabb kieső megnyilvánulás köthető hozzá:

„Nem véletlenül ő ül a székben, és nem én.”

Csatordai Janka Bon Jovival, Kun Ábrahám Ábel Caramellel nem tudott bizonyítani, ahogy Nágl Klára sem boldogult Mihályfi Luca slágerével, a Rendbennel. Vitális Ádám sem győzte meg a mentorokat saját szerzeményével, melynek az enigmatikus Tóth Andi sirató címet adta. Nem egészen világos, hogy ő siratta Andit, és ha igen miért, vagy azt akarta, hogy Tóth Andi sírjon. Ez utóbbira, ha volt is esély, legfeljebb a kíntól. De Andi inkább a nevetést választotta.

Kenny Rogerst ritkán hallani az X-Faktorban. Talán nem véletlenül. Terence Caindoy előadását meglehetősen unalmasnak találták a mentorok. Csak Laci hiányos angoltudása dobta fel kicsit a műsornak ezt a részét, aki kitartóan ismételgette, hogy "I'm boring", vagyis "Unalmas vagyok".

Milán azért leültette Terence-t, aki egyébként már Manilában is fellépett egy zenei fesztiválon. A kommentekből az derül ki, hogy ott nem jutott tovább. (Spoiler: végül itt sem.)

A B-Flow rapformáció dolgát alaposan megnehezítette, hogy a testvérek öten neveztek a versenybe, de a mentorok csak hármukat engedték tovább a székekhez. A minden tekintetben remek produkció után leülhettek, de az egyikük, Joci összeomlott, elsírta magát. Az öcskösöket hiányolta.

Később Milán erre hivatkozva haza is küldte őket, bár szerintem csak keresett egy ürügyet, hogy megkönnyítse saját maga számára a döntést.

Merucza Zsolt, alias Dali számomra rejtély. A mentorok a selejtezőtől kezdve nagyon oda voltak érte, igazi művésznek tartják. Engem nem tudott magával ragadni, a táborban azzal tűnt fel, hogy meglehetősen rosszul tudott együttműködni a csapattal, nem fogadta el a tanácsokat, ráadásul szinte ugyanazt a szöveget nyomta, mint a selejtezőn, igaz, ezt senki nem tette szóvá. Ezúttal a csoportfeladatnál átélt traumáit próbálta feldolgozni. A mentorok most is szuperlatívuszokban beszéltek róla, Milán csak azért küldte haza, mert úgy érzi, nem érti Zsoltot, nem tudna segíteni neki.

A hátralévő versenyzők közül mindenképp említést érdemel S'Iza, vagyis Széles Izabella, akit 2005-ben a Megasztárban ismerhettünk meg, és azóta többé-kevésbé jelen van a szakmában. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, megéri-e valakinek, aki egyszer már eljutott valameddig a pályán, eljönni egy tehetségkutatóba, és eltűrni, hogy voltaképp a kollégái mondjanak róla ítéletet.

Nagy volt a jövés-menés a székeken. Egy ponton Majka megjegyezte, hogy három ott ülő emberből kettő nem érdekli.

Milán csapatából az első igazán nagy pillanatot Balla Béla okozta, aki a Zöld, bíbor és feketét énekelte nagyon jól. Meg is kapta a piros széket.

Milán azt ígérte, óriási rock dalokat fognak alkotni együtt. Erre azért kicsit felvontam a szemöldökömet.

Nem állítom, hogy enciklopédikusan ismerem Milán munkásságát, de eddig nem tűnt fel, hogy bármi köze lenne a rockzenéhez. De cáfoljon rám.

A fehér székeken folytatódott a cserebere. Végül CFL rap duó és Kollár Dea ült Iza mellett. A rapperek helye megingathatatlan volt. Iza és Dea párbajából végül utóbbi került ki győztesen.

Így hát kialakult a Milán csapat is, jövő héten következik Laci és Andi válogatója, és végre ráfordulhatunk az élőadásokra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: