KULT
A Rovatból

Erősen 18-as és lenyűgöző a Netflix új sorozata – Sandman-kritika

Az álmok fejedelme egy fantasztikus fantasy, lebilincselő történettel és horrorelemekkel, ami egy hihetetlenül szórakoztató világba repíti a nézőt. De ne kedveljünk meg minden karaktert.


Neil Gaiman korunk egyik legbefolyásosabb alkotója, írt képregényeket, könyveket, sok adaptáció készült műveiből, ám az egyik mesterművét, a Sandmant eddig még nem tudták vászonra vinni. Pedig több mint 10 éve dolgoznak rajta, hogy épkézláb verzió születhessen.

A jogok egyik stúdiótól a másikhoz vándoroltak, a készítők cserélgették egymást, egészen addig, amíg 2019-ben a Netflixhez került a projekt.

Az első hírek nagyon lesújtóak voltak és a rajongók egyértelműen tiltakozni kezdtek: szokásos Netflix-balhé, a főbb karakterek nemet váltottak, esetleg minden különösebb indok nélkül afroamerikai színészt castingoltak, mindenki erről beszélt. Majd a szóbeszéd elapadt, amikor a készítő Gaiman is beszállt a beszélgetésbe, és megpróbált mindent megmagyarázni a rajongóknak.

Végül, amikor a sorozat megjelent idén augusztusban, minden bíráló hang elcsendesült, mert kis híján remekmű született.

A kritikusok és a nézők egyöntetűen dicsérik a szériát, és nem ok nélkül.

Tényleg lenyűgöző, hogyan sikerült egy alapvetően nehéz alapanyagból ennyire szórakoztató, összefüggő és minőségi sorozatot készíteni. A Netflix nem sajnálta a pénzt a produkcióra, a díszletek, a karakterdesign, az egész atmoszféra olyan, mintha a képregényt lapozgatnánk.

Az effektek működnek, a kosztümök zseniálisak, a zene dúdolható, csak dicsérni lehet az alkotókat. Neil Gaiman mellett a producerzseni David S. Goyer is besegített a sorozat megalkotásába, illetve a sorozatveterán Allan Heinberg is a háttérben munkálkodott. Ők hárman nagyon odatették a szériát, megfelelő részeket kihagytak, cserélték.

A legjelentősebb változtatás az alapanyaghoz képest egyértelműen a DC képregény-univerzumának kihagyása,

ugyanis a Sandman a DC világával több szálon is kapcsolódott. A sorozat tekintetében viszont ez teljesen irreleváns, mert történetünk életszerű és autentikus a DC háttér nélkül is. Több más dolgon is változtattak, de nem „szentségtelenítették” meg az alapanyagot, mint ahogy többen tartottak tőle.

Lebilincselő, ahogy az Álmok és rémálmok királyának a történetét a képernyőre varázsolták. Az első 5 rész abszolút a tévé képernyője elé szögezett, mintha ez lett volna az első évad egyben. Majd kezdődött egy másik történetvonal a hetedik résszel, amelyet kicsit fapadosan sikerült hozzácsapni, így

az évad közepén kicsit széthullik a folyamatosság.

A félreértések elkerülése végett szögezzük le, az új történetszál is zseniális, de az Álom összefüggő világába nem annyira szervesen kapcsolódott. Viszont amikor beindul az évad második felét építő történet, az is behúzza a nézőket. Ráadásul úgy ér véget, hogy mindenki folytatni akarja majd, és vissza akar térni az álmok világába.

A színészválasztás tökéletes lett, akik előre aggódtak a casting miatt, egy mukkot sem szóltak, miután látták az évadot.

Tom Sturridge mint Álom nagyon jó: az első részek rideg, külső megfigyelőjéből a végére szerethető főszereplő válik,

Boyd Holbrook, a Korinthoszi az első évad főellensége, kellően karizmatikus és hidegrázós a szerepben. Vivienne Acheampong játssza Álom segítőjét Lucienne, a kedves és támogató főszereplő mellett. Aki talán kicsit kilóg a csapatból, az Vanesu Samunyai Rose Walker szerepében. Számomra az ő alakítása egy kicsit gyengébb volt. Bár kedvelhető a karakter, valahogy Rosenak nem tudtam annyira drukkolni.

Nem hibátlan sorozat természetesen a Sandman, a történet töredezettsége és egy-egy színész/karakter nem nevezhető telitaláltnak. De

a sorozat univerzuma és vizualitása páratlan, és kárpótol minden apróbb kellemetlenségért.

Lehet, hogy kicsit túl volt nyújtva az első széria, egyeseknek talán sok lesz a „Woke” LMBTQ-tartalom a sorozatban, vagy az a néhány musicalbetét. De úgy gondolom, mindez 2022-ben a Netflix berkein belül abszolút belefér.

Álom történetét mindenkinek csak ajánlani tudom, ritka az, amikor ennyire minőségi tartalom kerül a képernyőre, ekkora befektetés, ennyi tehetséges ember munkájának a gyümölcseként.

Varázslatos utazás a Sandman egy érdekes világba, szórakoztató karakterekkel, de szigorúan felnőtteknek.

Nem említettem eddig, erősen 18-as sorozat Az álmok fejedelme. Ezzel együtt Gaiman eddigi alkotásainak a legjobb feldolgozása született, ráadásul az egyik legnehezebb művéből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk