News here
hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

„Én már nem nevelhetem úgy a gyerekeimet, ahogyan engem neveltek” - interjú a Büfik és bukások írójával

Herczeg Zsolt 5 éve indította el apanaplóját a WMN-en. Írásai 2018-ban könyvben is megjelentek, november 25-én pedig Újabb büfik és bukások címmel érkezik a második kötet.

Link másolása

hirdetés

Herczeg Zsolt 2016-ban indította el apanaplóját a WMN.hu-n, miután megszületett kisfia, Tomika. Humoros írásai hamar népszerűek lettek, 2018-ban pedig könyvben is megjelentek. Az apanaplót kislánya, Anna érkezése után is folytatta, november 25-én pedig Újabb büfik és bukások címmel érkezik a második könyv.

- A második könyvedben már a járvány is megjelenik. Hogyan éltétek meg ezt az elmúlt másfél évet két kicsi gyerekkel?

- A járvány a mi életünket is megváltoztatta. Ugyanazt szenvedtük el, mint a többi család. Én nagyon szerencsés vagyok, mert megmaradt a munkahelyem, nem betegedett meg a családom, és én sem. Home office-ba kényszerültem, ami rádiós újságíróként kifejezetten nagy kihívás lett volna, de szerencsére a munkahelyem kiválóan vizsgázott ebben, és nem is a nappaliban kellett dolgoznom, mint sok pályatársamnak. Leköltöztem az alagsorba, ahol még korábban kialakítottam magamnak egy irodát, így gyakorlatilag minden reggel ugyanúgy elindultam dolgozni, mint korábban, csak most oda mentem le. Az elmúlt másfél évet tehát ebben a pincében kialakított magánstúdióban töltöttem, ami minimálisra redukálta a szociális életemet magánemberként és újságíróként is. Mindezt felváltva tudtam élvezni és átkozni. A helyzetről pedig nyilván a gyerekek is értesültek, hiszen először látták az óvintézkedéseket, hogy maszkot kell viselnünk, aztán azt, hogy nem mehetünk be velük az óvodába, bölcsödébe. Többször voltak szünetek is, például amikor Tomika összes óvónője koronavírusos lett, ezért bezárták az óvodát, és otthon kellett lenni velük.

- Hogyan beszélgettetek erről a helyzetről a gyerekekkel?

- A gyerekeknek nagyon egyszerűen kell elmagyarázni ezeket a helyzeteket. Elmondtuk nekik, hogy járvány van. Elmagyaráztuk, hogy van egy nagyon picike dolog, amit úgy hívnak, hogy koronavírus, és ez megbetegíti az embereket. Ez egy nagyon veszélyes betegség, ami ellen nincs gyógyszer - akkor, ugye, még oltás sem volt -, ezért most nem szabad találkozni az emberekkel, kezet fogni, puszit adni, mert akkor elkapjuk és megbetegszünk.

hirdetés
Amit a gyerekek ilyenkor szeretnek hallani, és ami egyébként nagyjából igaz is volt, az az, hogy „ti biztonságban vagytok”, „rátok ez nem igazán veszélyes”. Ők elképesztően gyorsan alkalmazkodtak ehhez a helyzethez. Nyilván követelték, hogy nekik is legyen dinoszauruszos és hercegnős maszkjuk, amit egyébként nem viseltek soha 10 másodpercnél tovább, de nem is kötelező nekik még a mai napig sem.

- Az ő életük is teljesen megváltozott: nem járhattak közösségbe, volt egy olyan időszak, amikor még játszótérre sem.

- Traumatikus élmény egy kisgyereknek, amikor a játszótér szalagokkal van körbevéve. Amikor csak lehetett, elvittük őket kihalt parkokba, erdőbe, hogy szaladgálhassanak.

Ugyanakkor minden igyekezetünk dacára a koronavírus-járvány miatt érezhetően kárt szenvedett a szociális, mentális, testi és lelki fejlődésük. Ebben az életkorban olyasmiknek kell történnie az emberrel, amit nem lehet később bepótolni.

Egy felnőtt ember tud várni másfél évet arra, hogy ismét találkozzon a barátaival, vagy újra elmehessen egy koncertre, utazni, de egy kisgyerekkel nem lehet bepótolni azt, aminek 2-3-4-5 éves korában kellene megtörténnie.

- Egy 3 és egy 5 éves gyereket lekötni a nap 24 órájában, főleg otthon a négy fal között kemény feladat. Ti hogyan oldottátok ezt meg?

- Vettünk egy trambulint a lakásba, felfúrtunk egy hintát a nappali és a konyha közé, nyáron egy komplett uszodát rendeztünk be az erkélyen medencékkel, a társasház kertjében felállítottunk egy csúszdát, és rengeteg mozgásos feladatot találtunk ki nekik: építettünk akadálypályát a lakásban, amiben lehetett kúszni-mászni, ugrálni. De volt, hogy az egész nappalit játszóházzá alakítottuk át szőnyegekkel, párnákkal, ami aztán estére leomlott, másnap pedig újra felépült. Akkor volt igazán nehéz dolgunk, amikor Tomika kontaktszemély lett, ezért 10 napig nem léphetett ki a lakásból. Ő egy rendkívül aktív kisfiú, hatalmas mozgás- és kommunikációs igénye van, ezért ez mindenképp hatalmas kínszenvedés volt számára. De ezt is átvészeltük.

- Sok családot, kapcsolatot megerősített, hogy újra rengeteg időt töltöttek együtt, de voltak olyan esetek is szép számmal, ahol pont emiatt bomlott fel az egység.

- Nekünk erős a kapcsolatunk Zsuzsival, és korábban is sokat beszélgettünk, mert én egy ilyen elemzős, analizálós ember vagyok. Szóval sok beszélgetéssel, megértéssel és rengeteg türelemmel azt tudatosítottuk egymásban, hogy ez nem egy olyan helyzet, ami mindig így lesz. Éppen ezért kellett figyelmeztetni magunkat arra is, hogy ahhoz se szokjunk hozzá, ami jó és kényelmes ebben a szituációban. Sokat segít egy ilyen helyzetben az is, ha másokért tudunk tenni. Van az emberben egy megküzdési stratégia, vagyis ha fél valamitől, akkor a félelem elmúlik, amikor elkezd cselekedni.

Az, hogy mi trambulint, csúszdát, medencét vásároltunk, kihalt helyeket kerestünk, maszkokat szereztünk be, játszóházat építettünk a nappaliban, vagy segítettünk másoknak bevásárolni, én online mesét olvastam családok ezreinek, mind csökkentették a tehetetlenséget, és azzal az érzéssel töltöttek el, hogy küzdünk, cselekszünk, tehát nemcsak elszenvedői vagyunk ennek a történetnek, hanem alkalmazkodunk hozzá, sőt alakítjuk is azt.

Ennek köszönhetően elég aktívan éltük át ezt az időszakot. Nekem pedig, persze, sokat segített, hogy havonta egyszer írhattam is az érzéseimről. Bár nem mindig a járvány volt a téma, mert az élet közben ugyanúgy ment tovább.

- Még a korábbi cikkeidben írtál arról, hogy egy csendes apaforradalom zajlik. Azóta már eltelt néhány év és a járvány miatt többségében átalakult a családok élete is. Mit gondolsz, hol tart ez most?

- Szerintem vannak családok, ahol ez megtorpant és visszafordult. Vannak felmérések arról, hogy nagyon sok nő, aki a járvány előtt is jóformán teljesen egyedül birkózott meg a gyerekneveléssel, a háztartás gondjaival, most még több ilyen úgynevezett láthatatlan munkát végez. Viszont ott, ahol, ha gyakorlat még nem is, de igény már volt a férfiban és a nőben, hogy egy kicsit kiegyensúlyozottabban vállalják a terheket a mindennapokban, a járvány nagy lökés volt.

A férfiak otthon voltak, ezért látták, hogy a gyereknevelés és a háztartás vezetése egy kőkemény munka, holott korábban esetleg el sem tudták képzelni, hogy mi a fenét csinál egy nő egész nap egyedül otthon. Így vannak, akik emiatt toleránsabbak, megértőbbek lettek a nőkkel szemben, és jobban értékelik a párjukat. Bízom benne, hogy sokan eljutottak arra a szintre, hogy változtattak a munkamegosztáson, és talán az emberek értékrendje is megváltozott, jobban ki tudjuk szűrni, mi a fontos és mi nem.

Úgyhogy ez a csendes apaforradalom, ami egyébként Léder László pszichológus szóalkotása, szerintem továbbra is zajlik, és a járvány így vagy úgy, pozitív vagy negatív példákkal, de hevítette ezt a folyamatot.

- Egyébként én a körülöttem lévő fiatal, frissen szülővé vált pároknál azt látom, hogy mintha kiegyenlítettebb lenne a helyzet.

- A fiatal életkor kötelező velejárója a szocializáció elleni lázadás, hogy „én nem úgy fogom csinálni, ahogy a szüleim”. Kétségtelen tény, hogy a világ, főleg a technológia az utóbbi években nagyon gyors tempóban változik. Ebből adódóan a régi minták, tehát ahogyan a szüleink vagy a nagyszüleink csinálták, néha hasznavehetetlenek. Az a rossz hírem van, hogy a neveltetésünk jó részét kidobhatjuk a kukába. Nem azért, mert a régi minták rosszak, hanem mert egyszerűen nem érvényesek.

Számunkra, akik a 70-es évek közepén születtünk, tehát a rendszerváltáskor voltunk 15 évesek, és a gyerekkorunkat az előző rendszerben töltöttük, százasával sorakoznak azok az értékek, amiknek mára az ellenkezője az érték. Ez nem jó, mert az embernek nincs hova visszanyúlni, hiszen gyereket is úgy nevelünk, ahogy minket neveltek, ahogy a szüleinktől, a rokonságtól, az ismerősöktől láttuk. Én már nem nevelhetem úgy a gyerekeimet, ahogyan engem neveltek.

Persze sok dolog van, amit tudok hasznosítani, csak engem annak a kornak neveltek, nekem pedig ennek a kornak kell nevelnem a gyerekeimet. A kettő teljesen más. Tomika most 5 éves. Mark Zuckerberg nemrég jelentette be, hogy metaverzumot épít, tehát a gyerekeim az életük nagy részét vélhetően egy virtuális világban fogják élni. Én már 5 éves voltam, amikor megjelent az első személyi számítógép. A világunk elképesztően gyorsan változik.

- Van valami, amit már most máshogy csinálnál a gyerekneveléssel kapcsolatban?

- A gyerekeim konkrét nevelésével kapcsolatban nem. Inkább az én viszonyulásommal kapcsolatban változtatnék, például hogy min idegeskednék és min nem, mit vennék komolyan, mit kevésbé, és azt hiszem, a munkahelyi terhelésemet is hamarabb alakítanám át. Ezeket jó lenne máshogy csinálni, de persze képtelenség, hiszen az akkori nyakamon az akkori fejem volt. Az a tapasztalat, amit az elmúlt 5 évben magamra szedtem, akkor nem állt a rendelkezésemre. Ráadásul én elég későn lettem apa, és felnőttként már több mint két évtizedet töltöttem el úgy, hogy abszolút nem foglalkoztam a gyerekneveléssel.

Vicces, hogy akkor még a játszótereket se veszi észre az ember, szülőként viszont bármerre jársz, egyrészt észreveszed, ha van valahol egy játszótér, másrészt például látsz egy kukásautót, és akkor is felkiáltasz, hogy „kukásautó!”, ha épp nincs veled a gyereked.

- Arról már az első könyved kapcsán is beszéltünk, hogy a gyerekeidről nem osztasz meg fotót egyrészt a cikkeidben sem, másrészt pedig a privát közösségi oldalaidon sem, viszont rengeteg történetet elmesélsz róluk a nyilvánosságnak. Nekik beszéltél már arról, hogy írsz róluk?

- Persze, már az első könyv kapcsán is. Amikor az megjelent, Tomika 2 éves volt, a könyvbemutatóra is elvittük, sőt több rendezvényen is volt velem, ahová emiatt hívtak meg. Szóval tud róla, de nem érdekli. Azt szokta mondani, hogy apa mesét ír a családról.

Elújságoltam neki azt is, hogy hamarosan megjelenik a második könyv, aminek az lesz a címe, hogy Újabb büfik és bukások, mire csak annyit közölt, hogy szerinte a Pukik és kukások jobb cím lenne. Megmutattam neki borítót, amin én, illetve ők vannak Annával karikatúraszerűen lerajzolva. Azt mondta, hogy ő nem is így néz ki.

Még nem fogta fel ezt az egészet annyira, és szerintem azért, mert valóban nem mutatok róluk fotót, videót, és a sajtónak sem engedem, hogy megszólítsák őket vagy képeket készítsenek róluk. Ez nagyon szigorú alapelvem, amit egyébként sokan nem akartak elhinni nekem, de két könyv és rengeteg cikk után is tartom magam hozzá.

Az lesz majd érdekes, hogy később mit fognak szólni ehhez. Ebből adódóan nem is lesz mindig Büfik és bukások, de hogy mikor, hogyan fejezem be, és mihez kezdek az általa felépített tőkével, azzal kapcsolatban egyelőre tanácstalan vagyok.

De hát ez az érzés szülőként is jó ismerősöm, nem csak íróként.

Az Újabb büfik és bukások borítója



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Egy színdarab, egy koncert és egy Sorrentino-film Beck Zolitól a Városmajorban
A tavalyi siker után idén nyáron újra találkozhat Beck Zolival és a 30Y zenekarral a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége – többször is.

Link másolása

hirdetés

Ismét színpadra kerül a 2021-ben bemutatott Ahogy teccik – nemtragédia című Shakespeare-átirat, lesz Resti koncert, és Beck Zolinak köszönhetően kerül a Kertmozi műsorára Sorrentino világhírű filmje.

– Tavaly a Városligeti Szabadtéri Színpad saját bemutatóval állt elő: ez volt az „Ahogy teccik – nemtragédia” című Shakespeare-parafrázis, amelynek zenei vezetője és zeneszerzője is te voltál. Az előadás az akkor még friss Covid-helyzetre reflektálva az elszigetelődött fiatalokra koncentrált. Júniusban, a Szabadtéri Színházak Találkozóján ismét látható előadás idején már nem lesz az életünk főszereplője a járvány – ettől még aktuális lesz a darab?

– Kevésbé érzem úgy, hogy a Covid hívta életre az előadást, sokkal inkább azt, hogy a Covid nem hagyta, hogy intenzív, személyes együttléteken alakíthassuk ki az alkotókkal annak kereteit. A mű mondanivaló továbbra is aktuális, a járvány pedig, ami a darab születésekor még szokatlan, félelmet keltő és szürreális valóság volt, egy kicsit velünk marad általa.

Valóban szürreális volt a helyzet, amibe kerültünk, amikor Halasi Dani rendezővel, Szabó Attila dramaturggal és másokkal együtt elkezdtük fogalmazni a mű zenei terét.

Mivel sokáig nem is találkoztunk személyesen, kénytelenek voltunk ebben a „Covid-kalandban” online beszélgetni arról, hogy mit akarunk a darabtól, vagy hogy hol érezzük benne azokat a pontokat, amelyek megszólítanak és izgatnak bennünket. Az volt a mi nagy tettünk, hogy ezt megugrottuk, hogy erre képesek voltunk, és úgy gondolom, hogy ez – jó értelemben – meg is látszik a darabon. A személyes alkotói viszonyunkban minőségi élmény volt, hogy képesek voltunk a Covid-szabta korlátokat átlépve értelmezni emberi viszonyrendszereket, társadalmi problémákat, és így tudtuk „hozzányúlni” Shakespeare-hez.

hirdetés

Önmagában nagy dolog volt, zenei értelemben pedig egy csoda. Papával és Yankkal (Sárközy Zoltánnal és Herold Jánossal) hármasban összeültünk egy stúdióban, akár egy szigeten. Persze lehet, hogy csak romantizálom ezt az időszakot, csak hogy elviselhetővé tegyem... Szóval a világtól szinte elzárva kialakítottuk a zenei elképzelésből a zenét, és végül a Semmiből megszületett a Valami.

– Az invenciót, az alkotóvágyat nem törték le a körülmények?

– Talán nem is a vágyat zárta el előlünk, hanem sokkal inkább a forrásvidékét annak, ahonnan inspirálódni tudtunk. Nem nagyon lehetett nekidőlni a valóságnak, mert az éppenséggel nem volt... Ellenben volt egy Shakespeare-szöveg, egy teremtett, fikciós valóság, amit nem kellett előállítanunk, hanem „ahhoz képest” kellett megtalálni valahogy az elbeszélés módját.

Utána viszont már egy nagyon komoly és konkrét munka kezdődött, amiben a tényleges melódiák, hangok, ritmusok és hangképek szerveződnek, amiket aztán tényleges emberek énekelnek majd el a színpadon – az a két nagyszerű színészosztály, akikkel ezt az egészet színpadra vittük.

– A Pesti Magyar Színiakadémia színészhallgatóiról van szó, akik a nézők elé viszik a Shakespeare-vígjáték rendhagyó átiratát. Ez a 22 fős gárda veletek maradt ebben a szezonban is?

– Bár már néhányan nem az akadémia hallgatói, mert más színiképzőbe mentek és persze vannak újak is, de mondhatom, hogy szinte teljes létszámban együtt maradt a csapat. Az összeolvasások már egy ideje zajlanak, a próbákat május közepén kezdtük. Ezekkel a fiatalokkal időközben forgattunk egy 30Y-klipet is, megerősíthettük a közös alkotásba vetett hitet.

– A Városmajori Szabadtéri Színpad más nyári produkciójában is „érintett vagy”; te és a 30Y: ez a Resti koncert. A restiről általában a ragacsos asztalú utasellátó-kocsmák hangulata jut az ember eszébe...

– Tulajdonképpen így is kell elképzelni a Resti koncertet, adott a ragadós asztal és az átmenetiség, ami egy vasútállomás „üzemegységét” jellemzi. Az egész produkció egy viszonylag régi 30Y-hagyományra épül, mármint nem azért, mert sok időt töltöttünk restikben, hanem mert a 2000-es évek eleje óta játszik a zenekar akusztikus koncerteket. Ennek összefoglaló lemeze volt a Szentimentálé 2012-ben. Szóval miközben turnéztunk, felmerült, hogy a koncertjeinknek lehetne egy szcenírozott, valamelyest történeti síkra helyezett változata, egy koncert, amit színházi dramaturgia alakít. A színészünk Mucsi Zoltán lett, akivel nagyon jó alkotói és baráti kapcsolatban vagyunk.

Az idén júliusban látható, városmajori Resti-koncert egy másik változatával álltunk színpadra néhány évvel ezelőtt a Művészetek Palotájában, a pécsi Kodály Központban és a Miskolci Művészetek Házában is. Az előadást ezután sem akartuk elengedni, de már csak olyan helyszíneken játsszuk, amelyek számunkra valamiért motiválóak. A Városmajori Szabadtéri Színpadhoz pedig érzelmileg is erősen kötődünk, már csak a tavalyi – és persze az idei – „Ahogy teccik” miatt is.

– A Városmajor kertmozi-előadásai között a „nevedet adtad” az egyik filmhez: Paolo Sorrentino Ifjúsága azért került fel a műsorra, mert az a személyes kedvenced. Mi vonz ebben a filmben?

– Sorrentino világa vonz, különlegesnek tartom a képi nyelvet, amit használ, és nagyon szeretem azt a fajta történetmesélést, amit ő képvisel. Talán van bennem valami az Ifjúság szentimentalizmusából, nosztalgiájából, és nagyon szeretem, hogy ebben a filmben nem uralja a cinizmus az elbeszélést, kedvelem az életigenlést, ami árad belőle. Ráadásul a zenéje is nagyon közel áll a zenei gondolkodásomhoz. Olyan film, ami jól nézhető, könnyen befogadható, és persze nem idegen a kertmozik hangulatától sem. Sorrentino nagyban teljesíti a nyári szabadtéri mozi elvárásait. Ha a vetítés napján nem koncertezek éppen, mindenképpen ott leszek én is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Még a horror-rajongók is bírni fogják - Stranger Things 4. évad
Húznak minket az alkotók. A szezon utolsó két része július 1-én érkezik a Netflixre, a várva várt sorozat folytatásában megint beszippant a retro-hangulat.

Link másolása

hirdetés

Röviden: jó. Bővebben: nagyon jó. Hibátlan? Egyáltalán nem. De amire vállalkoztak az alkotó Duffer testvérek, azt 100 százalékig teljesítették. Ismét egy Stephen King-ihlette, 80’-as évekbeli kozmikus horrorfalatkát kaphatnak a rajongók, telis-tele utalással és főhajtással a zsáner és a korszak előtt. Sokaknak kicsit elcsépelt lehet ez a 80’-as évek majmolás,

ezt anno maga a Stranger Things indította el, és be kell vallani, a mai napig ők a legjobbak benne.

Az első pillanattól az utolsóig beszippantja a nézőt a hangulat, az atmoszféra és a kor szelleme. Hihetetlenül ügyes a díszlet/design, a kosztümök, valamint a válogatott zenék, amik megszólalnak a történet folyamán, azaz lebilincselő időutazás a sorozat.

A sztori érdekes, de sajnos nincs benne annyi játékidő, amennyit a készítők szántak rá. A most bemutatott hét epizód közel kilenc és fél óra, ezt követi majd nyáron az utolsó két rész, melyek felérnek majd a Gyűrűk ura – A király visszatér bővített kiadásának hosszával.

Bár a különböző történetszálak szépen lassan, ahogyan már megszokhattuk, kezdenek összefonódni, nagyon sok viszont a „B”-történetszál,

melyek legtöbb esetben elnyújtottak, és véleményem szerint feleslegesek. Persze a hangulat fokozásának elengedhetetlen kelléke a feszültség megteremtése, de ez időhúzás nélkül is átment volna a nézőknek.

Azt még problémának érzem, hogy szinte minden szereplőnk halhatatlan. Nem mondom, hogy egy Trónok harca-szintű kiszámíthatatlan vérengzést vártam, de itt egyelőre azt lehet mondani, hogy pánikba nem kell esnünk kedvenceinkért. Lehet sejteni, hogy ha új arcok csatlakoznak a csapathoz, azok nagy eséllyel halálnak halálával fognak meghalni. Itt hangsúlyozni szeretném, hogy a sorozat eddig sem számított gyerekmesének, de

hirdetés
a 4. évad még az eddigiekre is rátesz egy lapáttal, és egy-egy jelenet esetében csodálkoztam a 16-os korhatáron.

Ahogy például az új ellenfél, Vecna végez áldozataival, arra még egy tapasztalt horror-rajongó is elismerően bólint. Ő az eddigi leghátborzongatóbb főgonosz, csontokig hatoló hangjával és a vele járó vizuális effektekkel együtt.

A szereplők terén még mindig hibátlan a Stranger Things. Annyira profin találják meg a színészeiket az alkotók, hogy szinte senkit nem tudok külön kiemelni. Az új arcok: Tom Wlaschiha, Jamie Campbell Bower, vagy Joseph Quinn úgy illenek a sorozatba, mintha már az első évadtól szerepeltek volna benne.

A régi csapat pedig továbbra is hibátlan:

Millie Bobby Brown, David Harbour, Winona Ryder, Joe Keery és társai teszik a dolgukat, még a gyerekszínészek is, akik már lassan mind betöltik a 18. életévüket, ugyanúgy átélik a szerepüket, ahogy a tapasztalt rókák. Talán a régebbi arcok kevesebb játékidőt kapnak, mint Will vagy Mike, de ez nem feltétlenül zavaró.

Mint említettem, a forgatókönyvben található egy-egy hibás pont, logikátlanság, ugyanígy pár karaktert is kicsit „lebutítottak” a készítők. Például Maya Hawke Robinja nem volt ennyire infantilis, vagy az új szereplőt, Argylet játszó Eduardo Franco is inkább az irritálóbb kategóriába sorolható. Egyszerűen amit a karakterek tesznek, az nem logikus, sok esetben csak azért csinálják, hogy a forgatókönyv bizonyos elemei életre kelhessenek. Ez egy olcsó írói fogás az amúgy általában remek szövegkönyvet készítő csapattól.

A kamerák mögött is találunk ismerős neveket:

nem csak a Duffer-testvérek rendeztek ebben az évadban, de a Free Guy-al, vagy a legújabb Netflixes Adam-projekttel berobbanó Shawn Levy mellett találkozunk hazánk egyik legjobb „hollywoodi” rendezőjével, Antal Nimród nevével is. Egyrészt nagyon tehetséges a banda, másrészt szórakoztató és magával ragadó, amit alkottak.

Nem árulok zsákbamacskát:

nem ez a sorozat legkiemelkedőbb évadja, de van olyan jó, hogy az egész kilenc órát egyben néztem végig.

Annak mindenképpen ajánlom, aki eddig is élt-halt a Stranger Thingsért. Aki pedig kíváncsi, mi is olyan jó ebben a popkulturális csodában, annak az első évadot ajánlom, úgysem fogja tudni abbahagyni, amíg meg nem tudja, hogy kell legyőzni a nyolccsápos interdimenzionális szutyoklényeket.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Mit tehet az, akinek semmi esélye nőhöz jutni? Megnéztük a Szex. Újra. El. című előadást az Örkényben
Mi történne, ha fellázadnának és világuralomra törnének azok a férfiak, akikkel nem akarnak szexelni a nők? Ezt a kérdést járja körül okosan és nagyon szórakoztatóan Schwechtje Mihály új darabja az Örkény Színház stúdiószínpadán. Kritika.

Link másolása

hirdetés

A kiindulóhelyzet első hallásra abszurdnak tűnhet. Azoknak legalábbis, akiknek soha nem jelentett gondot megélni a saját szexualitásukat. Akiknek nem okoz problémát, hogy kapcsolatba lépjenek és előbb vagy utóbb fizikai kontaktust teremtsenek valakivel, akit vonzónak találnak. De azoknak, akiknek nem megy, ami sokaknak magától értetődő és természetes, nem biztos, hogy őszinte mosolyt csal az arcukra a vázolt szituáció.

A Szex. Újra. El. című előadás főszereplői olyan férfiak, akik sokáig intimitás nélkül élték az életüket. Akik szándékukon kívül évekig, évtizedekig kénytelenek voltak nélkülözni a kölcsönösségen alapuló szexualitást.

Mielőtt kényelmesen hátradőlnénk, hogy ez csak fikció, nem árt, ha tudatosítjuk magunkban, hogy ezek a kétségbeesett és frusztrált emberek köztünk élnek. Ott ülnek mellettünk a buszon, ott állnak mögöttünk a boltban, elsétálnak mellettünk az utcán, figyelnek minket és talán éppen bosszút forralnak. Nem egyedül vannak, hanem sokan, egyre többen. És nevük is van, incelnek hívják magukat (a kifejezés az angol involuntarily celibate, vagyis szándéktalan cölibátus szókapcsolat rövidítése).

Bár az előadás élvezetéhez egyáltalán nem szükséges ismernünk a darab keletkezésének körülményeit, ahhoz, hogy jobban megértsük világát és logikáját, jó, ha tudatosítjuk magunkban, mennyire valós problémával is állunk szemben. Ehhez pedig elég, ha beírjuk a Facebook keresőjébe az incel kifejezést. Egyből előugrik több incel-csoport is a világ különböző pontjairól, amikben az érintettek jó esetben csak kibeszélik magukból a problémáikat, de hergelő, uszító tartalmak is akadnak szép számmal ezeken az oldalakon. Egyébként kompakt definíciót is találunk róluk a neten, sőt, már komoly szakirodalma is van a jelenségnek.

Schwechtje Mihály, aki Remélem legközelebb sikerül meghalnod:-) című nagyjátékfilmjével az internetes zaklatás témáját dolgozta fel, a Szex. Újra. El. pedig immár a negyedik színdarabja, egy az incel-jelenség kapcsán generált társadalmi vitára alapozta legújabb előadását, ami nagyon érzékletesen mutatja be az incel férfiak lelkivilágát.

Vagyis azt a feloldhatatlan feszültséget, milyen az, amikor valaki vágyik ugyan intim kapcsolatra, de az valami miatt nem jön össze neki.

hirdetés
Ezek a férfiak a sikertelenségért nem magukat okolják, nem a saját érzelmi és szociális alkalmatlanságukban keresik a választ, hanem a nők számára vonzó férfiakat és az őket választó nőket kiáltják ki boldogtalanságuk okozójának.

A legjobban persze a feministákat és a nagyon szép nőket gyűlölik, na meg azokat a férfiakat, akik az egyre kevesebb rendelkezésre álló nőből többet is levadásznak.

Hogy mennyire fontos minderről itt és most beszélni, az már nem vita tárgya. Az először csak periférikus közösségi csoportok belső szóhasználatában felbukkanó incel-kifejezés mostanra lassan beszivárgott a mainstreambe is. A jelenség 2014‑ben kapott nagyobb publicitást, amikor egy 22 éves amerikai egyetemista megölt hat embert az incel-mozgalom nevében, majd öngyilkos lett. Az Isla Vista-i gyilkosságokként elhíresült esetet néhány évvel később egy másik követte, 2018-ban Torontóban egy Alek Minassian nevű férfi szándékosan a járdára hajtott a furgonjával, tíz ember életét kioltva. Minassian közvetlenül az ámokfutása előtt kirakott a Facebookra egy posztot, amiben bejelentette az „incel felkelés” kezdetét.

Pár héttel a torontói vérengzés után egy Robin Hanson nevű közgazdász, az oxfordi egyetem kutatója írt egy blogposztot arról, hogy míg indokolatlanul sok szó esik a társadalmat szétválasztó gazdasági egyenlőtlenségekről, szinte hangtalanok maradnak a szexuális egyenlőtlenségek által generált indulatok és azok egyre súlyosabb következményei.

Hanson felvetette, hogy el kellene gondolkodni a szexuális szükségletek alapjogként való kezeléséről és a szexuális javak újraelosztásáról. Egész konkrétan azzal állt elő, hogy szexhez kellene juttatni azokat a férfiakat, akik a kor igazságtalanságai miatt nélkülözni kényszerülnek ezen a téren. A posztra a The New York Times újságírója reagált elsőként, a cikk pedig hatalmas port kavart, az elmúlt évek egyik legnagyobb közéleti vitáját elindítva.

Ahogy a darab ajánlójában és az író-rendezővel készült interjúkban is olvasható, Schwechtjét ez a vita ihlette meg. Úgy döntött, hogy elképzeli, milyen lenne az a világ, amiben az incel férfiak fellázadnak és világuralomra törnek. Előre megírta a történet vázát, majd a színészekkel közösen, azok improvizációit felhasználva hozta létre a darabot.

Az előadás kezdetén már az incelek vannak hatalmon, miután az alfákat (vagyis a legmenőbb férfiakat) megölték vagy elvették férfiasságukat, a bétákat átnevelték, a nőket pedig rabszolgává tették. Most a hatalomra került omegák (a korábbi incelek) osztják szét saját kényük-kedvük szerint a nőket maguk között.

Mégpedig úgy, hogy az alsóbb kasztban lévőknek csak robotnő jár, de ha elég jól teper valaki, például fellép a nagy állami rendezvényeken, előbb-utóbb jár neki egy-egy menet igazi nőkkel is. Az előrelépés szempontjából a legfontosabb tehát a diktatórikus rendszerhez való feltétlen hűség és az alkotmány szövegének pontos betartása. Kérdezni, megkérdőjelezni valamit nem nagyon illik, és ahhoz is jópofát kell vágni, ha egyetlen éjszaka alatt átírják a jogszabályokat.

Így jutunk el az incelek forradalmától és Robin Hanson elméletétől néhány lépésben ahhoz, amit mindannyian olyan jól ismerünk.

A frusztált, a nőt státuszszimbólumnak tekintő, a hatalomra pedig a minél jobb nők becserkészésének eszközeként tekintő férfiak által éltetett feudális rendszerhez. De a konkrét utalások és a sok összekacsintás dacára a darab univerzális, köszönhetően többek között gazdag intertextualitásának. Felismerni véljük benne többek között Antigoné történetét, A szolgálólány meséjé-nek világát és a szuperhősök, elsősorban Batman történetét is. A Szex. Újra. El. fiktív cselekménye egy kitalált, abszurd világban játszódik, de itt és most zajlik, miközben bárhol és bármikor történhetne.

Schwechtje remekül szőtte egybe a különböző idősíkokat, stílusokat és világokat, és nagyon jól játszik a különféle regisztereken. Mindebben pedig nagyszerű segítőtársai a színészek, egytől-egyig bravúros alakításokat láthatunk.

Bajomi Nagy György a pedofil-hajlamait titkolni igyekvő, egykori incelből lett fővezér szerepében remekel. Ficza István tűpontosan alakítja az új rendszert hazafias musicalekben való szerepléseivel éltető omegát, aki beleszeret a neki kiosztott guminőbe. (Külön kiemelném az előadás zenéjét, a musicalek világát ironikusan megidéző zenei betétek hihetetlenül lendületesen viszik előre a cselekményt.) Kerekes Éva ezúttal egy öregedő szexrabszolga bőrébe bújuk és parádésan játszik, mint mindig. Vajda Milán karaktere szintén incel volt egykor, most melegségét titkolni kénytelen mesélő. Aki pedig a legnagyobb meglepetés, a törékeny és bájos Józsa Bettina, imádnivaló a magát szexrobotnak hazudó lány szerepében, aki bosszút akar állni az apja gyilkosán.

A Szex. Újra. El. okos, friss, szerethető és elgondolkodtató darab sok-sok humorral, pazar alakításokkal és szuper zenékkel. Egy remek kortárs magyar előadás, ami után egyszerűen jobb kedved lesz, pedig a téma cseppet sem vidám.

Szex. Újra. El.

Írta és rendezte: Schwechtje Mihály

Főszereplők: Bajomi Nagy György, Ficza István, Józsa Bettina, Kerekes Éva, Vajda Milán

Bemutató: 2022. május 13.

Örkény István Színház – Stúdió


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Negyven körül is lehetsz tini, ha kihisztized magadnak - üzeni A végzős év című film
Íme, az amerikai píszí- és woke-kultúra szatírája - méghozzá a Netflixtől, ami maga is szem ebben a láncban.
Rónyai Júlia. Fotó: Netflix/YouTube - szmo.hu
2022. május 28.


Link másolása

hirdetés

Bevallom: A végzős év elején töprengtem, beadjam-e a szerkesztőnek, hogy a laptopom spontán öngyulladás áldozata lett, és nem tudtam tovább nézni ezt a remekművet.

Emlékszik még valaki Steiner Kristóf pompomlány-paródiájára, az Álom.netre? Nos, akkor nagyjából be tudja lőni, milyen klisékkel és kellemetlenségi faktorral operál ez az amerikai tinivígjáték. Legalábbis az első fél órában.

A sztori 2002-ben indul, így látványosan törleszkedik az Y-generáció tagjaihoz. Közéjük tartozhatnak a forgatókönyvírók és a közönség nagy része, köztük én is. Jól emlékszem a DiCaprio-féle Rómeó és Júlia-poszterre, a színes, bogyós karkötőkre, trapézgatyákra, és Britney zöld csillámos topjára a Crazy klipjében.

Az alkotók tehát mindent megtettek, hogy hidat építsenek a szívemhez: igen, ezek a kölykök mi voltunk. Épp csak az amerikai gimik filmbéli miliője idegen nekünk, amit itt végképp olyan stílusban prezentálnak, hogy már általános harmadikban is blődnek találtam volna.

Ám ez még hagyján! Elkövettem azt a hibát, hogy a lejátszót magyar szinkronra állítottam. Büntetésem a laza, kúl, trendi, magyarított tiniszleng volt, ami a fordítók szerint mit sem változott a rendszerváltás óta. Ezt pláne nagyon kamáztam. Csipáztam.

Hamar kiderült, hogy a főhősünk, Stephanie Conway a suli legszexibb pasijával jár. Vele a bálon terveznek először fűrészelni, de a barátai sajnos totál kettyósak. Sebaj, mert lespanolt a ribikkel és luvnyákkal, és most velük pompomlánykodik. Csakhogy az a bibi, hogy a suli addigi legmenőbb ribijének a barátját nyúlta le, így az a luvnya most bosszút forral ellene.

hirdetés
Már épp lehámoztam volna az arcbőrömet a szekunder szégyentől, amikor végre jött a fordulat: Stephanie-t egy bravúros táncmozdulat közepette sikerül úgy fejre ejteni, hogy húsz évre kómába esik.

Ezután egy szép napon, 2022-ben felébred. Harminchét éves testben - itt már Rebel Wilson alakítja -, de még mindig egy tinilány ambícióival. És innentől lesz csak a sztori élvezhető limonádé, amibe beleerőltettek egy kiskanálnyi társadalomkritikát.

Az öntudatra ébredő Stephanie nem tehet mást, vénségére visszatér a gimibe. Hamar meg is barátkozik az okostelefonnal, az instával és az influenszerkedéssel. Azzal már kevésbé, hogy a szexi pasi azóta feleségül vette a gonosz luvnyát. Sőt mi több! A suli aktuális jó csaja az ő közös gyerekük.

De lesznek itt még bonyodalmak. Hamar kiderül például, hogy a gimiben már nem választanak bálkirálynőt, hiszen - ahogyan azt az igazgatónő kifejti - akkor valakinek veszíteni is kéne. Pedig ma már mindenki egyenlő!

A 2022-es pomponcsapatban már megfér egymás mellett a meleg díva, a politikai babérokra törő indiai lány és a pufi kisfiú. Sőt mi több, mindenki csapatkapitány. Tánc közben szexuális beleegyezésről kiabálnak, és hogy nem szabad egymást tapizni engedély nélkül.

A suli jó csaját pedig már cseppet sem a népszerűség foglalkoztatja, hanem, idézem:

“Én csak építem az autentikus, szociálisan érzékeny, testkép-pozitív, környezettudatos és etikus brandemet, amely otthont ad az elfogadásnak, az ökodivatnak és a zöld életmódnak. És ha erre sokan reagálnak, az szuper!”

Nahát, mennyire meta ez az egész. Íme, az amerikai píszí- és woke-kultúra szatírája - méghozzá a Netflixtől, ami maga is szem ebben a láncban. Bizony, az eszmét kritizálni a rendszeren belül csak akkor lehet, ha minden poénnal kicsit össze is kacsintunk vele.

Akár azt is mondhatnám: a Netflix ezzel a filmmel is tovább építi a maga autentikus, szociálisan érzékeny, testkép-pozitív, környezettudatos és etikus brandjét.

Miután tehát A végzős év a szánkba rágja, micsoda alakoskodás a túltolt aktivizmus, a végén mégis együtt táncol a leszbi nő, a meleg díva, a pufi kisfiú, a 37 éves tini, az aktuális jó csaj, az indiai lány és a gonosz luvnya. Hiszen - ha nem értenénk az üzenetet - mindenki egyenlő!

De vajon tényleg ekkora lenne a kontraszt egy gimi hétköznapjaiban 2002 és napjaink közt? Talán mindegy is. A tinik és a felnőttek életét is ugyanaz a hierarchia, ugyanazok a dzsungeltörvények uralják, épp csak nyakon öntötték őket ezzel a csillámporos píszí-maszlaggal.

Ez az egyszer nézhető, de összességében kedves vígjáték nem tartogat nagy fordulatokat, és igazi zsánerfilmként ez nem is célja. Arra azért mégis emlékeztet, milyen volt 2002-ben suliba járni. Hogy talán nem csak a gyerekkor miatt tűnt úgy akkoriban, hogy könnyebb, egyszerűbb világot éltünk.

Hogy két pomponlány cicaharcának, vagy - magyar viszonyokra adaptálva - még a diszkósok és rockerek közti háborúnak is több volt a létjogosultsága, mint a jólét generálta hisztinek, amivel egyformára gyaluljuk egymást a fene nagy egyenlőségben.

Hiszen ma már 37 évesen is lehet valakiből gimis bálkirálynő. Éppen csak ki kell sírnia.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: