„Én csak egy zenei prostituált vagyok” – fotógaléria: lúdbőrözős és meglepően interaktív kiállítás lett a Freddie

Keanu Reeves egykori rendezője, Carl Erik Rinsch ügye a célegyenesbe fordult, miután a bíróság tavaly több vádpontban is bűnösnek találta, amiért 11 millió dollárral (közel 4 milliárd forinttal) károsította meg a Netflixet. Az ítélethirdetés előtt azonban a színész a bírósághoz fordult, és méltányosságot kért a filmes számára – írja a Variety.

Az ügyészség várhatóan június 16-ig nyújtja be a büntetési tételre vonatkozó indítványát, a végső döntés pedig június 29-én születhet meg.

Reeves a bíróhoz eljuttatott levelében Rinscht tehetséges alkotónak nevezte, akivel a 47 Ronin forgatásán dolgozott együtt. A színész szerint Rinsch szakmai problémáinak gyökere egyfajta önpusztító hajlam, amely a kreatív elképzeléseinek túlzott felnagyításából fakad.

A színész hangsúlyozta, hogy nem a rendező felelősségét akarja megkérdőjelezni.

A vád középpontjában a White Horse című sci-fi sorozat áll, amelyre a Netflix eredetileg is több tízmillió dollárt biztosított. Amikor Rinsch 2020 márciusában további 11 millió dollárt kért a produkció befejezéséhez, a stúdió átutalta az összeget. Az ügyészek szerint azonban a pénz jelentős részét a rendező saját céljaira fordította: luxusautókat, drága bútorokat vásárolt, és kockázatos kriptovaluta-befektetésekbe kezdett belőle. A sorozat végül nem valósult meg.

Rinsch karrierjét már korábban is beárnyékolták a problémás produkciók. Legismertebb munkája, a 2013-as 47 Ronin forgatása során a költségvetés jelentősen megemelkedett, a stúdió többször is újraforgatásokat rendelt el, a bemutatót pedig elhalasztották. A több mint 175 millió dollárból készült film végül a 2010-es évek egyik legnagyobb hollywoodi bukásaként vonult be a filmtörténetbe.

A rendezőt végül 2025 márciusában vették őrizetbe, az esküdtszék pedig 2025 decemberében mondta ki bűnösnek csalás, pénzmosás és illegális pénzügyi tranzakciók vádjában.

Reeves az elmúlt hónapokban sokat tartózkodott Magyarországon, egy filmforgatás miatt Budapestre költözött, ahol a stábtagok szerint rendkívül közvetlen volt mindenkivel. Személyiségét sokak szerint azok a tragédiák formálták, amelyeket élete során átélt. Zenei karrierje is érinti a fővárost: Dogstar nevű zenekarával 2026. július 18-án az Akvárium Klubban ad koncertet.

Via The Independent

A korábbi évadok kapcsán már több ízben is dicshimnuszokat zengtünk az egyik legjobb és legviccesebb jelenlegi vígjátéksorozata, a Hacks: A pénz beszél kapcsán, amelyekből természetesen az sem maradhatott ki, hogy ki is az a Jean Smart és Hannah Einbinder, hogy összesen hány Emmy- és Golden-díjat kapott a közös sorijuk (eddig egyébként az előbbiből tizenkettőt, az utóbbiból ötöt), és hogy miért teszünk magunknak nagyon jót azzal, ha leülünk az HBO Max elé, és kizárva a külvilágot, egy röpke időre megfeledkezve a hétköznapok taposómalmáról, végignézzük az összes részt.

Ezúttal tehát inkább az új évadra koncentrálunk, amely szám szerint az ötödik, nem mellesleg pedig a rajongók legnagyobb bánatára egyben az utolsó is. Bizony, itt a vége, fuss el véle! Az alkotók, Paul W. Downs és a felesége, Lucia Aniello elmondásuk szerint már régóta tudták, hogyan fog végződni a Hacks, annyira, hogy a finálé már az eredeti tervüknek is része volt, vagyis már akkor is, amikor ők ketten és Jen Statsky hét évvel ezelőtt házaltak a sorozat ötletével.

Felmerült például az is, hogy mi lenne, ha egy kétrészes évadot csinálnának, vagyis lepörög nyolc epizód, majd egy kis szünet után a nézők kapnak még nyolcat. Végül azonban úgy döntöttek, ez nem lenne túl ideális, ezért egy szimpa, tízrészes évaddal zárták le Deborah és Ava sztoriját.

Amiben az új epizódok nagyban különböznek az előzőektől, az egyértelműen a két főhősnő, a híres, hetvenes stand-upos és a jóval fiatalabb vezető írója kapcsolata. Az eddigi évadoknak ugyanis elengedhetetlen eleme, sőt mi több, talán a szíve-lelke, sava-borsa volt az ő folytonos cívódásuk.

Abban történt meg a sorsdöntő fordulat, amely szerint Deborah inkább lemondott élete álmáról, amit hatalmas nehézségek árán ért el, vagyis az esti talkshow házigazdaposztjáról, amikor megtudja, hogy Avát el akarják távolítani a műsorból. Végre teljes mellszélességgel kiállt mellette, s ez óriási hatással volt a köztük lévő dinamikákra.

Épp ezért a köztük lévő torzsalkodások utálóinak jó hír, hogy a záróévad nem erről szól, Deborah és Ava itt most kitartanak egymás mellett, és a legnagyobb egyetértésben munkálkodnak a közös és egyedi céljaikért egyaránt: nevezetesen, hogy Deborah – akit szerződésszegés miatt jó időre eltiltottak a nyilvános szerepléstől, szóval, ha csak egy poént is elsüt nyilvánosan, megy a dutyiba – még egyszer, talán utoljára egy nagyszabású eseményen megmutassa, miért ő a legnagyobb komika, illetve, hogy Ava el tudja adni egy nagy tévécsatornának egy sorozatötletét, s ezzel íróként a csúcsra, vagy legalábbis annak közelébe jusson.

így inkább az a megvalósíthatóbbnak tűnő, ám szintén nem könnyű ötlete támad, hogy egy telt házas előadáson felejthetetlen műsort ad elő a legnagyobbak színpadán, vagyis a New York-i Madison Square Gardenben.

Az idevezető kalandjaik során Deborah románcba bonyolódik egy nála több mint 40 évvel fiatalabb popsztárral; majd a múlt árnyai is előbukkannak az elhunyt férjével anno közösen készített szitkomjuk jubileuma kapcsán; a kissé kattant lányával, DJ-vel (Kaitlin Olson) celebpárosként részt vesznek egy ismert tévés realityversenyen; a volt asszisztensével, Marcussal (Carl Clemons-Hopkins) megszereznek maguknak egy régi, patinás Las Vegas-i kaszinót; Avával egy hétvégére leszbikus párnak adják ki magukat, hogy megkaparintsanak egy legendás fellépőruhát az előadásra; illetve Deborah még egy magasba emelt üvegkockába is bezáratja magát egy ismert vegasi mágus show-ja (pontosabban a saját show-ja népszerűsítése) miatt.

Nagy kár, hogy vége, az viszont örömteli, hogy legalább eddig tartott. És ne feledjük, sokkal jobb lezárni egy sorozatot a csúcson, akkor, amikor még színvonalas, mint megnézni a tizedik, tizenötödik, huszadik szezont, és azt kívánni, bárcsak vége lenne már, hiszen már régen nem azt kapjuk, amiért anno megszerettük. A Hacks: A pénz beszél alkotói nem követték el ezt a hibát, ők tudták, hogy ennyi volt bennük, ennyit szerettek volna elmesélni, s így könnyebb bekerülni a halhatatlanok közé is. Mivel ott a helyük.

A 2020-as évek különös trendje a 90'-es évek iránti nosztalgia. Az, hogy az én generációm vágyódva emlékszik vissza azokra az időkre, érthető, hisz többé-kevésbé ez az évtized vezetett minket az általános iskolás korból az egyetemig, ekkor nőttünk fel.

Hogy a gyerekeink generációját miért vonzza, azt nem pontosan tudom, de még Dezső András is arról számolt be az interjúnkban, hogy a fiatalok emiatt olvassák szívesen a korabeli alvilágról szóló könyveit. Ugyanez az érdeklődés tesz sikeressé olyan filmeket, mint a Hogyan tudnék élni nélküled, és sorban születnek a korszakot feldolgozó sorozatok is, mint amilyen a Bróker Marcsi, vagy a Magda Marinko sztorit feldolgozó A kegyetlen, hogy csak az RTL saját gyártású produkcióinál maradjunk.

Május 28-án került fel a Kovi munkásságát bemutató Birodalom első epizódja az RTL+ streaming felületre, ami bevallottan szintén ezt a nosztalgiahullámot próbálja meglovagolni.

Kovival és feleségével, Magdival többször találkoztam baráti társaságban, és nagyon kedves szerethető embereknek ismertem meg őket. Mindezt csak azért tartom fontosnak leszögezni itt az elején, hogy jelezzem, a felnőttfilmekről mindenki gondolhat amit akar, de a pornó mögött is húsvér emberek vannak, akiket nem lehet feketén-fehéren megítélni.

Ahogy azt A királyt is jegyző Kovács Dániel Richárd rendező is elmondta, az alapötlet lényege, hogy megmutatssák az egyéni történeteket, amiért valaki a felnőttfilmezés mellet dönt.

Mint az életrajzi filmeknél megszokott, itt is a valós elemek keverednek a fikcióval, de azért azt Kovi és a korszak legnagyobb férfi pornósztárja, Choky is megerősítette, hogy nagy vonalakban úgy történtek a dolgok, ahogy a sorozat ábrázolta.

Az első epizód értelem szerűen a kezdeteket eleveníti fel. Kovács István, Kovi (Takács Zalán) már gyerekként is szeretett fotózni, és előszeretettel fényképezett szép nőket (a sorozatban Kovi első, gyerekkori fotóalanyaként a rendező feleségét, Dobos Evelint láthatjuk egy cameo erejéig). Ám Kovi élete eleinte nem úgy alakult, ahogy megálmodta. Felnőttként egy húsüzemben látjuk viszont, ahol sofőrként dolgozik. De két fuvar között az üzem hűtőtermében erotikus fotókat készít. A főnöke (Baksa Imre) persze nem nézi ezt jó szemmel, és hamarosan kirúgja.

Kovi annyira nem is bánja, hiszen a fotózás sokkal jobban érdekli, és amikor videótékás barátja Janó (Olasz Renátó) szembesíti vele, mennyire népszerűek a szex vhs-ek, elhatározza, hogy elkészíti az első magyar felnőttfilmet. Felesége, Magdi (Szandtner Anna) eleinte nagyon idegenkedik az ötlettől, de amikor látja, hogy Kovi az anyukáját (Soltész Bözse) is maga mellé állítja, végül elhatározza, hogy támogatja a férjét.

A Birodalom első epizódjának legfőbb erénye amellett, hogy feleleveníti a 90-es éveket – sose hittem volna, hogy egyszer gyerekes örömet fogok érezni, amiért meglátok egy Zastavát –, az, ahogy bevezet az első magyar pornófilm, a Hótehénke kulisszatitkaiba. Ha valaki kíváncsi erre a produktumra, a neten fellelhető. Őszintén szólva nem emlékszem, annak idején mit gondoltunk róla, mai szemmel azért eléggé "kezdetleges", hogy finoman fogalmazzunk. De az is igaz, hogy a szocializmus ingerszegény álprüdériája után valószínűleg mindegy volt, csak ciciket lássunk.

A Birodalomból legalább azt is megértjük, miért lett a film olyan, amilyen: ugyanúgy sufnituningban készült, mint abban az időben szinte minden. A résztvevők között elvétve akadt ugyan egy-egy profi – például a Mr. Taky művészi álnéven dolgozó BalázsBéla-díjas operatőr, vagy a profi pornós multtal rendelkező Zsanett –, de a többség csak lelkes, jó esteben tehetséges amatőr. Persze ma már tudjuk, hogy ahogy gyűlni kezdtek a tapasztalatok és a források, úgy lettek a Kovi filmek is egyre profibbak és igényesebbek.

Legelőszőr is Takács Zalánt és Szandtner Annát kell kiemelni, akik tényleg a megszólalásig azonosultak az általuk megformált személyekkel. Nyilván sokat segített, hogy személyesen is alkalmuk volt megismerkedni Koviékkal. Takács Zalánnak (akit az Űrpiknik Zalatnay Saroltára gerjedt űrlénye mellett láthattunk többek között az Azariah filmben is) még a hanglejtése, a nevetése is olyan, mint Kovié. Kovi báját tulajdonképpen az adja, hogy ránézésre senki nem kapcsolná össze a pornóiparral. Kicsit Woody Allen-szerű figura, aki minden csetlés-botlás és nehézség ellenére a kitartása révén a felnőttfilmes ipar meghatározó szereplőjévé válik. Szandtner Anna pedig megmutatja, milyen fontos szerepet játszott Magdi abban, hogy felépülhessen a Lux Video birodalma, és milyen visszás pozícióba került férje pályaválasztásával.

Izgalmas kérdés az erotika megjelenése és megítélése a kultúrában. Hol a határ a magas kultúra és a trash között? Bocaccio, Sade márki vagy Apollinaire a "feketetarisznyás" bölcsészek kedvencei, az Utolsó tangó Párizsban vagy a Matador a filmművészet megbecsült alkotásai. A felnőttfilmeket viszont a mai napig kisujjeltartós fintorgás övezi, a műfaj alkotóit sokan lenézik, erkölcstelennek bélyegzik. Függetlenül attól, hogy konkrétan milyen tartalmak létrehozásában vesznek részt.

Tény, hogy a meztelenség, az ízléses határokon belül ábrázolt szexualitás a magyar mainstream kultúrában is elfogadottá vált, elég csak a Hunyadi sorozatra gondolnunk. És hogy mennyit változott az erotika megítélése, jól jelzi, hogy egyre több neves színész és színésznő vállalja a pikánsabb feladatokat.

Hogy maradjunk a Birodalomnál, az első epizódban például Simon Zoltán játssza Choky Ice-t Fekete Lindát láthatjuk Ciccolinaként, de a későbbiekben is olyan nevek jönnek majd, mint Márkus Luca (Monique Covet), Gombó Viola Lotti (Michelle Wild) vagy Hermányi Mariann (Maya Gold). Rajtuk kívül is a magyar színészvilág krémje vonul fel – értelem szerűen nem feltétlenül szexis kontextusban.

Az első epizódban például nagy kedvencem, Kövesi Zsombor alakítja egy villanás erejéig Ricót, az olasz pornóproducert, akit többek között a Magyar mennyegzőben láthattunk. De a sorozatban feltűnik majd Csapó Virág, Járai Kira, Schell Judit, Nagy Zsolt, Nagy Ervin, Molnár Áron és Miller Dávid is.

A Birodalom dramaturgiája kicsit hasonlít egy felnőttfilmre: némi történet két szexjelenet között. Persze itt azért kőkemény akcióra ne számítsunk. Bár a meztelenség megkerülhetetlen, de maguk az akciók nyilván imitáltak. Ezzel együtt nem kevés vagányságra volt szükség a szereplők és az alkotók részéről, hogy ezt bevállalják.

A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz netflixes sorozat első évada pontosan azt nyújtotta, amit egy könnyed, mégis okosan felépített tinikrimitől várhatunk. Nem akart többnek látszani annál, ami: egy remek ritmusú, fordulatos „baby’s first whodunnitnak”, amely ügyesen vegyítette a fiatalos hangulatot a klasszikus nyomozós történetmeséléssel.

Meglepő módon ez a kombináció szinte végig hibátlanul működött az első évadban. Ügyes zeneválasztás, remek vágás, jó színészválasztás és bumm, az első évad nézette magát.

Az egyik legnagyobb erőssége mégis az volt, hogy mennyire biztos kézzel vezette a nézőt. Feszes történetvezetés, a fordulatokat kellően ügyesen adagolták, a félrevezetések pedig pont annyira működtek, hogy a néző végig játékban maradjon. Emellett a kisvárosi környezet is rengeteget hozzáadott az atmoszférához: mindenki ismer mindenkit, az összes család rejteget valamit, és a látszólag idilli közeg alatt folyamatosan ott lappangott a feszültség.

Emma Myers különösen kellemes meglepetésként hatott Pip szerepében. A Wednesdayből megismert hiperaktív, ultraharsány szerepét ügyesen levetkőzte. Még a brit akcentusát is könnyen elhittem, pedig amerikai színésznőről beszélünk.

A második évad viszont már eleve nehezebb helyzetből indul. Tipikus példája annak, amikor egy sikeres első könyv után kötelezővé válik a folytatás. Ez önmagában még nem probléma, hiszen rengeteg sorozat tudott már magasabb szintre lépni a második évadával. A kérdés inkább az, hogy van-e még mondanivaló, és tud-e új rétegeket hozzáadni a történethez. A nyitány alapján úgy tűnhet igen. A sokkoló cold open rögtön berántja a nézőt, majd a történet visszaugrik két héttel korábbra, amikor a kisváros még mindig az első szezonos Andie Bell-ügy következményeivel küzd.

Ez egyszerre érdekes és kissé problematikus alapfelvetés. A modern true crime kultúra nyilvánvaló inspirációként lebeg a háttérben, és a sorozat próbál reflektálni arra, hogyan válik egy tragédia szórakoztató tartalommá. Csakhogy az új ügyben időnként nehéz komolyan venni azt, hogy Pip gyakorlatilag élőben osztja meg a nyomozását a hallgatóival. Egy ponton már szinte komikus, hogy a potenciális tettes is ugyanúgy követheti az eseményeket, mint bárki más. Ebben az ötletben lenne kreatív lehetőség, de a sorozat csak részben használja ki.

Jó érzés újra látni a régi szereplőgárdát, mert az első évad egyik legjobb eleme éppen a karakterek közötti dinamika volt. Pip és társai továbbra is tökéletesek együtt a képernyőn, még akkor is, ha néha már túlságosan hibátlannak érződnek. Van egy jelenet például a golfpályán, ami szinte tökéletesen összefoglalja a sorozat problémáját: a főszereplők mindig okosak, erkölcsösek, mindig a helyes döntést akarják meghozni. Emiatt néha nehéz valódi emberként tekinteni rájuk és nem egy mindent tudó Poirotra, vagy Miss Marple-re.

Bizonyos döntések egyszerűen logikátlanok, és csak azért történnek meg, hogy újabb konfliktus vagy veszélyhelyzet alakulhasson ki. Ez különösen a harmadik felvonásban válik zavaróvá, ahol a nagy drámai összeomlás már inkább frusztráló, mint feszült. A szereplők viselkedése több ponton teljesen irracionális, mintha a forgatókönyv hirtelen elfelejtené, hogyan építette fel őket korábban. Pedig addig a sorozat egész ügyesen működteti a klasszikus nyomozós formulát: Pip újra szimatolni kezd, ezúttal egy eltűnt szemtanú után, aki az első évad következményében tanúskodik és a történet szépen, lineárisan bontja ki az eseményeket.

A nagy rejtély önmagában nem rossz, sőt, vannak kifejezetten erős momentumai. A probléma inkább az, hogy a végső csavar egyszerre érződik kiszámíthatónak és hirtelennek. A sorozat próbál meglepni, de közben nem fektet elég hangsúlyt arra, hogy a lezárás valóban organikusan következzen a korábbi eseményekből. Emiatt a finálé nem üt akkorát, mint kellene. Az előző évad egyértelműen erősebb ezen a téren. Ám amiben zseniális továbbra is az a vágás. Ennyire kreatív vágást régen láttam Netflix sorozatnál.

Egyszerűen nem tud kilépni az első évad árnyékából, hiába tűnhet elsőre pozitívnak minden, de az új seprű nem seper annyira jól. Mindenből kapunk még egy kicsit: még több titkot, még több drámát, még nagyobb téteket, csak éppen az a frissesség hiányzik, ami az első részeket igazán különlegessé tette. Ettől függetlenül Poppy Cogan készítő tudta hogyan nyúljon Holly Jackson könyvsorozatához úgy, hogy megmaradjon az eredeti hangulata. Továbbra is egy kifejezetten szórakoztató, könnyen fogyasztható krimisorozat. Nem váltja meg a műfajt, és nem is lesz belőle generációs klasszikus, de egy közös esti nyomozgatásra tökéletes választás. Természetesen úgy hagyják abba, hogy bőséggel lehet folytatni. Sőt bedobnak egy nagy kérdőjelet a végére. Egy biztos, már most több zenét lementettem a Spotify listámba, amik a sorozat folyamán elhangzottak, pont úgy ahogy az első évad esetében is.