Előkerült egy Freddie Mercury-dal, amit évtizedekig elveszettnek hittek

Az X-Faktor 3. élő show-ja Gáspár Laci produkciójával indult, sőt, egyenesen dal premierrel: „Minden jó, minden szép”. Kicsit drukkoltam, hogy értékeljék a mentorok, de persze erre nem került sor.

Én még emlékszem olyan X-Faktor évadra is, ahol Miller Dávid énekelt az élő show-k elején, szerencsére abból sem lett hagyomány, reméljük, ebből sem lesz az.

A rendhagyó kezdetet rendhagyó folytatás követte. Dávid egyedül lépett a stúdióba, és előadta, hogy fogalma sincs, hol van Pápai Joci, amit persze senki nem hitt el neki.

Joci úgy döntött, a plafonról belógatva érkezik, a Mission Impossibble zenéjére. De ezzel még nem volt vége a mókának. Ugyanis hiába konferálták be a mentorokat, egyedül Tóth Andi érkezett meg. Aztán egyesével szállingózni kezdtek a többiek.

Ezen a héten a TV2 kreatívjai azt találták ki, hogy eljátsszák, Curtis – akinek kiesett az utolsó versenyzője is – ki akar szállni a műsorból, az sem érdekli, ha kötbért kell fizetnie.

Aztán persze az utolsó pillanatban nagy kegyesen megérkezett a Megasztár stúdiójába, elnézést kért, és minden ment tovább a maga útján.

Majka a kis közös produkció végén le is vonta a tanulságot:

Most, hogy ez is megvolt, szeretném felhívni rá a figyelmet, hogyan változik a világ. Dávid a TV-nézők mellett most már az RTL+ prémium nézőit is köszöntötte. Ez a jövő, lehet, néhány év, és tévénézők már nem is lesznek.

Ezen az estén hat versenyző lépett színpadra, és minden úgy zajlott, ahogy az utóbbi évadokban megszokhattuk. Mindenki két dallal készült. Az első körben ezúttal elmaradtak a székek, vagyis a mentorok nem menthettek meg senkit. Utána a nézői szavazatok alapján egy versenyző kiesett, vagyis ő már nem is énekelhette el a második dalát. A második körnek értelemszerűen öten vágtak neki, itt már bekerült két szék is, és a végén ismét kiesett egy versenyző. A jövő heti elődöntőbe négyen kerültek be. Már csak két hét, és megtudjuk, ki az ide X-Faktor győztese!

Elsőként Majka rapper tinijei, a Tonix Honix lépett színpadra. Majka legfőbb tanácsa az volt, hogy most már muszáj mozogniuk, show-t csinálni.

Valkusz Milán szerint a srácok "megérkeztek az élő show-ba". Dicsérte az energiát, de kicsit kaotikus volt a dal, sok volt benne a pörgetés, és sokszor nem értette a szöveget. Andi is az érthetőséget hiányolta, szerinte a kevesebb néha több. Laci viszont azt kapta, amit várt, külön megdicsérte, hogy pihenő nélkül tolták végig a rendkívül pörgős, energikus számot a fiúk.

Istenes Márkóról megtudhattuk a kisfilmjéből, hogy traktorozik, a következő pillanatban pedig felszántotta a színpadot. Szerencsére nem traktorral. Tóth Andi énekese magasra tette a lécet. Elvis Presley dalait nem gyakran hallhatjuk a tehetségkutatókban, talán nem véletlenül, hiszen a pop történelem egyik legnagyobb ikonjáról beszélünk, akit lehet szeretni vagy nem szeretni, de a "királynak" olyan hangja és energiája volt, aminek a mai napig kevesen érnek a nyomába.

A Trouble egy beolvasós dal a King Creole című filmből. Súlyosságát így utólag némileg rontja, hogy a filmben Elvis annak a Walter Matthau-nak olvas be, akit a vígjátékai után nehéz komoly fenyegetésnek tekinteni.

Márkó nem hozott szégyent a rock n' roll királyára.

Laci elmondta, hogy minden látszat ellenére ez a műfaj nagyon nehéz, ő akkor tanulta ezt meg, amikor a Fáraó szerepét játszotta a Madách Színházban a József és a színes, szélesvásznú álomkabátban.

Andi azt emelte ki, hogy amit a színpadon láthattunk, azt Márkó nem tanulta, ez ő maga.

A mai este számomra a félresikerült feldolgozások jegyében telt. Varga Imi Szekeres Adrien slágerrel érkezett, és szerintem kicsit laposra sikerült. Utóbb kiderült, hogy Imi torokfájással küzd, valószínűleg ez okozta a hiányérzetet. Félre értés ne essék, nem volt rossz produkció, csak Imitől láttam már ennél erősebbet. Ez most "egynek elment".

Andi egyedül azt említett negatívumként, hogy Imi egyszer bakizott, és ez kizökkentette egy pillanatra. "Ne lássam rajtad" jött a tanács. Bevallom, én visszanézve sem tudtam elkapni azt a pillanatot, amire az énekesnő utalt.

Majka ezen az estén kicsit nehezen viselte a kritikákat, nehezményezte, hogy az amúgy szerinte tökéletes produkcióból Andi kiemelte ezt az apró bakit.

„Játszottál egy futballmérkőzést, rúgtál 12 gólt, és a 3. percben megbotlottál, és most arról beszél az Andi”.

Nazira következett, de mielőtt Gáspár Laci felkonferálta volna, még kiszólt ByeAlexnek, aki a Facebookon az adás közben "entellektüel szecessziós tájképfestőnek" titulálta Laci öltözékét. Laci válaszában elmondta, hogy valóban tájképeket festeget szabadidejében, és Alex tanulhatna tőle stílust.

Nazira Pápai Joci Özönvíz című dalát énekelte. Ez a produkció sokkal jobban tetszett, mint a múlt heti Nótár Mary sláger, és ezzel nem voltam egyedül.

Majka, nyilván Jocinak szánt bökdösésként megjegyezte, hogy ez a dal "túl egyszerű" volt. Peti azt is elmondta, hogy bizony Nazira is komoly beteg, erősen begyógyszerezve tudott csak színpadra lépni. Laci megköszönte neki, hogy ezt elmondta.

Tóth Andi a múlt héten azt mondta Nazirának, ő várna tőle ismét egy olyan pillanatot, amilyet a válogatón okozott, és ez most olyan volt. Milán szerint Nazira zseniális, egyáltalán nem vette észre rajta, hogy beteg.

Pápai Joci természetesen elmondta, milyen megtisztelő, hogy Laci versenyzője az ő dalát választotta, még soha nem hallotta ilyen jól elénekelve.

Whitney Houston és Cserháti Zsuzsa odafent a mennyekben most felhúzta a szemöldökét.

Tóth Andi rappere Belano viszonylag minimalista beattel operált, és nem volt rossz, de szerintem a refrén nem ért össze a verzék hangulatával. Inkább rádiózene ez nekem, amit elhallgatok a kocsiban, de koncerten unnám.

Az est legnagyobb csalódását Farkas Ancsi okozta nekem. Az is hozzá tartozik, hogy Dés László és Bereményi Géza szerzeménye, a Nagy utazás személyes okokból az egyik legfontosabb dal számomra. Ettől persze lehet belőle feldolgozást készíteni, és nem csak Presser Gábor előadásában szól jól, hiszen Malek Andrea is remekül énekelte.

De ez a változat nagyon nem sikerült jól. Gáspár Laci teljesen szívemből szólt, amikor hangot adott csalódottságának.

Ezzel végéhez ért az első kör, eljött az idő, hogy valaki kiessen. Az ilyenkor szokásos időhúzás végén kiderült, hogy Nazira kapta a legkevesebb szavazatot. Kár érte, nagyszerű ügynök volt. Én biztos nem őt küldtem volna haza, Ancsi rosszabbul teljesített, és tudom, boomer vagyok, de azért egy jó énekesnő számomra mindig is érdekesebb lesz, mint bármelyik rapper.

Ezzel két dolog eldőlt: Milán után Laci is versenyző nélkül maradt, és Farkas Ancsi lett 2025 legjobb női hangja. Ha figyelembe vesszük, hogy olyan kollégákat ütött ki a nyeregből, mint Patai Anna vagy Mohácsi Anett, igazán büszke lehet magára.

A második forduló Varga Imivel indult és az RGO-val. A Szeretlek is meg nem is nem az a dal, amiben nagyot lehetne énekelni, talán a "kedélyes" a legjobb szó arra, amit láttunk. Koncerten egynek elmenne a repertoárba, de nem igazán versenydal. A mentorokat persze meggyőzte, meg hát nem is mernék lehúzni Szikora Robi slágerét, úgyhogy négy igennel Varga Imi leülhetett.

Istenes Márkó második produkciója a Kaleo No Goodja volt.

Laci és Majka is úgy érezte, hogy Márkó folyamatosan ugyanazt csinálja, és ez kicsit egyhangú. Nem feltétlenül értek egyet velük, minden esetre Laci kivételével mindenki igennel szavazott, ezért leülhetett.

Belano következő produkciójában Majka a prozódiai hiányosságokat emelte ki, viszont pozitívumként beszélt arról, hogy a produkció őszinte, belülről jövő volt. Milánt és Lacit meggyőzte. Egyedül Majka szavazott nemmel, így leülhetett. Ami meglepő volt, hogy Varga Imi állt fel, pedig a korábbi fordulókban azt szoktuk meg, hogyha ő leült, úgy maradt.

Farkas Ancsi ismét egy feldolgozással készült. Ezúttal a U2 One-ja került terítékre sajátos feldolgozással. Mondjuk látvány terén ezúttal nem erőltették meg magukat az X-faktorosok, a kettétört szív egy iskolai Ki mi tud?-on még jó is lenne, de itt egy kicsit fapados elgondolás.

Gáspár Laci ezúttal elégedett volt a hallottattakkal, egyedül azt kifogásolta, hogy végig egy hangtartományban maradt a dal. De Majka szerint azt egyszerűen nem tudta volna kiénekelni Ancsa.

Tóth Andi épp ezért vontatottnak is találta az előadást. Milán pedig bevallotta, ez az egyetlen U2 dal, ami tetszik neki, ami kicsit megnehezíti a továbbiakban a viszonyomat vele, de ez legyen az én bajom.

Andi nemmel szavazott, de a másik három mentor leültette Ancsit. Ezúttal Márkó állt fel.

A Tonix Honix kezdte az estet és ők is zárták. Andinak sokkal jobban tetszett ez a daluk, mint az első, Milán felrótta, hogy nem értette a szöveget. Laci viszont kijelentette, ő már az elején tudta, hogy a srácoknak a döntőben van a helye. Mind a négy mentor igennel szavazott, ezért leülhettek. Ancsi adta át a helyét.

Ezzel eldőlt, hogy Belano és Majka rapperei biztos ott lesznek az elődöntőben. Istenes Márkó, Varga Imi és Farkas Ancsi között dőlt el, ki esik ki.

A ma esti teljesítmények alapján Ancsi volt hármuk közül a leggyengébb. Az pedig, hogy Iminek kellett hamarabb felállnia a székekről, azt sugallta, hogy Márkóra többen szavaztak ezen az estén.

Persze sokszor hangsúlyozzák Miller Dávidék, hogy általában minimális szavazat dönt a versenyzők között, és ez most is így lehetett. Végül Farkas Ancsi nevét mondták ki először, mint továbbjutót, utána pedig Varga Imi örülhetett. Így hát Tóth Andi versenyzője, Istenes Márkó búcsúzott.

Ez azt is jelenti, hogy a mentorok közül Majkának egyedül megvan még mind a három versenyzője. Talán csak szerencse, de az is lehet, hogy az ózdi rapper mégiscsak tud valamit.

Gerendai Károly volt a Della, a 24.hu gazdasági podcastjának vendége, melyben többek között arról beszélt, hogy miért és hogyan vette vissza a Sziget Fesztivált.

Az üzletember azt mondja, nem tervezte, hogy újra „szigetezni” fog, egyszerűen azzal a ténnyel szembesült, hogy az eddigi tulajdonosi kör kivonul a magyar piacról és nem folytatják tovább a fesztivált sem. Amikor felkínálták neki a lehetőséget, hogy a helyükre lépve megmentheti a Szigetet, akkor szembesült ezzel a kihívással.

Az interjú rögzítésekor még nem volt végleges döntés a Fővárosi Közgyűlés részéről a közterület-használati szerződésről, ami a fesztivál megrendezésének kulcsa. Gerendai Károly elmondta, bizonytalansági tényező még van, de bizakodó, mert a frakciók jelezték, hogy a legutóbbi kérelmüket már támogatni fogja a többség. A közgyűlésben zajló vitákat egyenesen pejoratív jelzővel illette.

– fogalmazott. Szerinte végül utólag történt egyfajta „kormány elrántás”, ami oda vezetett, hogy újra be tudták adni a kérelmüket.

Gerendai elmondása szerint a szavazás másnapján találkozott Magyar Péterrel, ahol megegyeztek azokról a feltételekről, amelyekkel a TISZA Párt frakciója is támogatni tudja az előterjesztést. Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter politikai haszon reményében járt-e el, Gerendai úgy felelt:

Úgy véli, a politikai szereplők akkor szembesültek a helyzet súlyával, amikor a Sziget elmaradása valós veszéllyé vált, és ez komoly indulatokat korbácsolt.

– mondta, hozzátéve, hogy a TISZA és a Fidesz-frakció is tartózkodott, ami majdnem a Sziget végét jelentette.

Állítása szerint a közgyűlésen egyedül Karácsony Gergely főpolgármester, illetve az ő emberei kérdezték meg arról, hogy mit gondol a pártok által benyújtott módosító indítványokról. Ezek között szerinte egészen furcsák is voltak, például hogy a Sziget vegyen buszokat vagy adjon aranyrészvényt a fővárosnak.

– jellemezte a helyzetet.

A jobboldali médiában megjelent narratíváról, miszerint egy ukránokat pénzelő amerikai tőkealaptól veszi vissza a Szigetet, Gerendai azt mondta, ez a „ne sírjak vagy nevessek” kategória. „Tényleg egyszerűen abszurd, hogy milyen ötleteket tudnak egyáltalán kitalálni” – jelentette ki. Hozzátette, elkeserítőnek tartja, hogy nehéz elképzelni, hogy valaki egyszerűen csak meg akarja menteni a fesztivált, ami szerinte a főváros, az ország, a fiatalok, a kultúra és a turizmus közös érdeke.

A korábbi, saját időszakát érő kritikákra is reagált, miszerint a Sziget nulla közeli eredményt hozott, a pénzt pedig a járulékos vállalkozásokon keresztül vették ki. Gerendai szerint ez egy „klassz összeesküvési elmélet”. Állítása szerint visszanézve a 17. Szigetig, kilenc nyereséges, négy nullszaldós és négy veszteséges évük volt. Feltette a kérdést:

Elmagyarázta a sokat kritizált nagykereskedelmi modelljüket is: eszerint a nagyker árrésébe építették be a vendéglátósok által fizetendő díjat, ami így a forgalomtól függött. Ez egyfajta kockázatmegosztás volt, és a bevétel a Sziget kasszájába folyt be.

Gerendai kritikusan beszélt a korábbi külföldi tulajdonosok stratégiájáról. Szerinte a probléma az volt, hogy egy kaptafára próbálták működtetni a nyolcvanvalahány fesztiváljukat. A Sziget esetében ez a stratégia, ami a sztárfellépőkre (line-up) épült, nem működött.

– magyarázta.

Rámutatott, hogy a külföldi látogatókat nem lehet csak a fellépőkkel becsábítani.

Ezzel szemben ők korábban a Sziget egyediségét, a sokszínűséget és Budapest vonzerejét kommunikálták.

A stratégiaváltás hatását számokkal is alátámasztotta. „Még mondjuk a 2010-es évek vége felé, tehát még az utolsó években, amikor még mi is részt vettünk, akkorról tudom a számokat, akkor nagyságrendileg 50-60 ezer bérletet adtunk a szigetre, és ennek a 85%-át külföldön. Most 22.800 bérlet volt már az utolsó évben eladva, és már ennek is csak a 70%-a külföldön.” Szerinte a magyar látogatók száma nem esett vissza, a külföldieké viszont jelentősen. Ennek egyik konkrét okaként a 26 országban működő képviselői hálózatuk leépítését nevezte meg, ami szerinte „életveszélyes döntés” volt.

A jövőbeli tervekről elmondta, mindenképpen meg akarják erősíteni a fesztivál kulturális kínálatának egyéb lábait, és nemcsak a programokra, hanem a szolgáltatásokra, a kommunikációra és a látványvilágra is több forrást szánnak. Célja, hogy a fesztiválélményt erősítsék, mert a legnagyobb előadók már kevésbé preferálják a fesztiválokat.

– vázolta fel a célt. Emellett szeretnének nyitni a régebbi, 30-40-es korosztály felé is, nem csak a Z-generációra fókuszálni.

Az üzleti háttérről elmondta, a Sziget Zrt.-t visszavásárolták, de a Sziget brand a korábbi tulajdonosnál maradt, amiért licencdíjat fizetnek. A fesztiválszervező csapat megmarad, Gerendai elsősorban a stratégiai irányok meghatározásában vesz részt. Heti két napot tervez a Sziget-irodában tölteni, ami miatt leginkább az utazásairól kell lemondania, de a vendéglátós érdekeltségeinek napi működését egy felépített menedzsmentcsapat viszi tovább. Az új projektek indítását azonban újra kell gondolnia.

A Sárkányok Kabul felett könnyen megkaphatná a „hadseregpropaganda” címkét, sőt első ránézésre szinte kínálja magát erre a besorolásra, de ez csak a felszín. A film sokkal összetettebb, és jóval kevésbé egyszerű, mint amilyennek az előzetesek vagy a témaválasztás alapján tűnhet. Bevallom, sokkal rosszabbra számítottam.

Nem teljesíti maradéktalanul a saját elvárásait, azonban nem egyszer valóban képes magával ragadni, meghatni vagy épp felpörgetni a nézőt.

A történet alapja egy rendkívül erős témaválasztás. 2021-ben az amerikai csapatok kivonulása után Afganisztán szinte összeomlik, és ez olyan kaotikus állapotot teremt, ahol rengeteg ember kerül életveszélybe. A kabuli reptér az egyetlen menekülési útvonal, a nemzetközi erők pedig törékeny egyezséget kötnek a tálibokkal: nem lépnek be fegyveres erők Kabulba, cserébe a járatok szabadon felszállhatnak.

Ebbe az őskáoszba érkezik meg a Magyar Honvédség mentőkülönítménye, amelynek feladata mintegy kétszáz magyar állampolgár és a magyar katonákkal együtt dolgozó afgánok kimenekítése. A tét óriási, folyamatosan emelkedik, a politikai háttér valós, a dramaturgiai alaphelyzet pedig feszült és hálás.

Ezért is kár, hogy a Horváth Áron forgatókönyve nem elégszik meg ezzel az eleve izgalmas alapkonfliktussal. Kapunk egy második, mellékszálnak tűnő történetet Bálint, a katona (Jászberényi Gábor) és Eszter, az orvos (Mészáros Blanka) menekülési és megmentési kálváriájáról. Papíron ez mélyíthetné az érzelmi rétegeket, ám ez film gerincévé váló „B-történet” valójában gyengébb, mint az eseményeket mozgató nagy történelmi háttér.

Eszter karaktere különösen problémás: a forgatókönyv szinte Teréz anyaként állítja be, de döntései gyakran nehezen érthetők, sokszor kifejezetten irracionálisak, ami megnehezíti, hogy a néző igazán kötődni tudjon hozzá. Emiatt Mészáros Blanka alakítása is kevésbé működik, hiába igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a szerepből. A másik nagy problémám a forgatókönyvvel a befejezés. Valahogy túl „amerikai”, még akkor is, ha igaz történeten alapul.

Ennek ellenére film teljesen élvezhető. A katonai szereplők, Jászberényi Gábortól Trokán Nórán át Dietz Gusztávig, meglepően hitelesek. A legjobb talán a Herczeg alezredest alakító Borovics Tamás.

A csapatdinamika jól működik, az összetartás és feszültség ábrázolása pedig pontosan azt a hangulatot hozza, amelyet a műfajban várnánk. Dyga Zsombor rendezése alapvetően magabiztos: bár a kézikamerás megoldások néha túlzottan hektikussá tesznek egy-egy jelenetet. A feszült pillanatok jelentős része jól működik, megfelelő a ritmus és a tempó.

A harcjelenetek inkább korrektnek mondhatók, mint kiemelkedőnek. Nem érnek fel a Hollywoodban megszokott, több tíz- vagy százmillió dollárból készült látványakciókhoz, de a magyar átlaghoz képest kifejezetten színvonalas.

Amerikai mércével továbbra is kisköltségvetésűnek számít a produkció, és a nézői szemek azért inkább azokhoz szoktak hozzá. Nem sok akció van, de amit kapunk, az se igazán emlékezetes. Inkább a feszültség építésén, a drámán van a hangsúly, ez viszont nagyon működik. Mindezzel együtt is jóval élvezetesebb a látványvilág, mint sok más, hiperrealisztikus háborús filmben...khmm, mint például az idei Hadviselés… – abban már zavaró volt a túlzásba vitt realizmus.

A film hangvétele próbál mély és drámai lenni, sőt, néha kifejezetten pátoszos. Ez sokakat zavarhat, engem speciel nem. A legmeglepőbb, hogy időnként működik is ez a pátoszos hangnem: van olyan jelenet, amikor valóban hatásos, ahogy a felfokozott helyzetből kiemelkednek az emberi sorsok vagy a morális dilemmák.

Én a teljes Eszter közlegény megmentése vonalat kihagytam volna...de akkor csak kb. 45 percnyi filmünk lenne.

Ami abszolút pozitív meglepetés: a propagandától való félelem viszonylag alaptalannak bizonyul. Lehet persze, hogy csak engem nem zavart. A film meglepően ügyesen egyensúlyoz a hősiesség, a katonai szakmaiság és a háború borzalmainak bemutatása között.

Nem próbálja nyíltan toborzásra inspirálni a nézőt, és nem dicsőíti mértéktelenül a haditechnikát sem. Bár bemutatja a tömeggyilkolásra alkalmas gépeket, nem él vissza velük. Semmi szempontból nem hasonlítható egy Michael Bay-filmhez a katonaságpornó. Egy olyan történetet mesél el, ahol a katonák átlagemberek, akik nehéz döntéseket próbálnak meghozni rendkívüli helyzetben.

A Sárkányok Kabul felett összességében egy hullámzó, de alapvetően szórakoztató produkció.

A napokban jelent meg a Csaknekedkislány Most című albuma, amely az idő témáját járja körül, közben pedig minden eddiginél direktebb politikai-közéleti utalásokat is tartalmaz. A zenekar szövegíró frontemberével, a Szikra Mozgalomban is aktív Csepella Olivérrel, valamint Francuz Ádám dobossal arról beszélgettünk, még mindig tipikus „alter bölcsészek” alkotják-e a közönségüket, miért gondolják, hogy skandálás helyett inkább cselekedni kellene, és számítanak-e a drogügyi kormánybiztos figyelmére a Stábkokó című szám miatt.

– Éppen tíz éve jelent meg az első lemezetek. Ha összevetjük az akkori és a mostani hozzáállásotokat a zenéléshez, illetve a dalszerzéshez, mit kapunk?

Csepella Olivér: Zeneileg biztosan más, mert nagyon sokat tanultunk. A hangzásban sem csináltuk kétszer ugyanazt, nem vettünk fel kétszer ugyanúgy valamit. Tíz évnyi zenei és technológiai kísérletezés után szerintem sokkal közelebb vagyunk ahhoz a hangzáshoz, amit anno Konsiczky Dávid elképzelt. Szeretjük a régi számainkat is, de minden lemez egy lépés ebbe az irányba, és ez a mostani különösen: műfajilag sokkal bátrabbak vagyunk, és sokkal inkább tudunk egy-egy zsáner világában technikailag is megszólalni.

Például a Ne igyál presszó kupléja vagy a Stábkokó chromerockja esetében nagyon specifikusan és finoman tudtunk arra hangolódva felvenni zenéket, hogy most épp ezt szeretné hallani Dávid. Konsi pontosan tudja, hogy kinek mit kell csinálnia. A számírást illetően pedig nagyon örülünk, mert ez az első olyan lemez, amit valóban ez az ötfős felállás írt, hegesztett össze, kísérletezett ki és vett fel. A Zenekar című számunkkal már jeleztük ezt az ötfős korszakot: a Csaknekedkislány mostantól így van „szentesítve” a következő száz évre – hacsak valamelyikünknek meg nem áll a szíve.

– Van olyan korábbi dalotok, amivel ma már kevésbé tudtok azonosulni?

Csepella Olivér: Olyan van, amit nem annyira szívesen énekelek el, de nem azért, mert nem értek vele egyet, hanem mert 35 vagyok, és nem 25. Mondjuk a Momés lányról énekelni ma már kevésbé izgalmas nekem.

Francuz Ádám: Vannak számok, amiket ha ma vennénk fel, máshogy csinálnánk, más hangszerelésben. Ez természetes folyamat, a fejlődés része, ami inkább a szövegekben látszik erősebben.

– Az, hogy a közönségetek időközben a sokszorosára nőtt, mennyiben befolyásolt benneteket?

Csepella Olivér: Most már nem írunk olyan szövegeket, amiben öt szótagú szavak vannak, mert azt nehezebb skandálni... Nem gondolkodunk showbiznisz-törvényekben, vagyis úgy, ahogy egy ekkora közönséggel rendelkező zenekarnak illene.

Francuz Ádám: A megjelenések ritmusa sem változott, továbbra is lemezkoncepcióban gondolkodunk. A hozzánk hasonló helyzetben lévők közül sokan átálltak single-koncepcióra, de mi nem. Attól, hogy nagyobb a közönségünk, nem adunk ki gyakrabban albumokat.

– Van az a prekoncepció, hogy CSNK-ra tipikus „alter bölcsészek” járnak. Egyetértetek ezzel? Kikből áll ma a közönségetek?

Francuz Ádám: Nem változott sokat, a gimis korosztálytól a felnőttekig széles a spektrum. A Spotify-adatok alapján a húszas korosztály a legerősebb, és kicsit többen vannak a lányok.

Csepella Olivér: Az „alter arcok hallgatnak altert” igazából tyúk-tojás kérdés. Szerintem nagyon heterogén a közönségünk: sok nagyon fiatal és sok idősebb is van, sőt egyre gyakoribb, hogy családilag jönnek – apa-lánya, anya-fia közös programként, ami nagyon megható. Olyan is van, hogy régi rajongók ma már a kisgyerekeiket hozzák el.

– Azt írjátok, nagyon sok újat adott nektek, hogy most először Olivéren és Konsiczky Dávidon kívül más tagok is részt vettek a dalírásban. Hogy alakult a dinamika?

Francuz Ádám: A legfontosabb változás, hogy a dalszerzés nem kizárólag Konsiczky Dávid szerepköre. Az új albumra Dorozsmai Gergő is írt két számot, ilyenkor pedig megváltoznak a folyamatok: ki lesz a dalszerző egy adott dalnál?

Csepella Olivér: Az, hogy Dorozsmai Gergő már dalszerzőként is velünk van, kibővítette a szerzői kört, ami kijött a próbaterembe: tényleg közösen írunk számokat. Nem egy ember viszi a teljes szerzői és produceri terhet. Érdemes figyelni, hogyan változnak Konsi számai attól, hogy ott van Gergő, Ádám és Gege. A két szerzői attitűd jól hat egymásra: Gergő szívesen ír még egy részt, ha ott valami érdekes zenei játék lehet, Konsi pedig kíméletlenül kigyomlál bármit, ami szerinte nem indokolt. Nem véletlen, hogy most először van két 3 percnél hosszabb számunk is, a Köd például 5 perc körüli. Konsi is jobban beleengedi magát abba, hogy lehet hosszabb szóló vagy vonós-végrész, de közben képviseli a puritán produceri szigort: ha két és fél percbe belefér, férjen is bele.

A teljes új lemez:

– A három, egyenként kb. 20 másodperces közjátéknak mi a szerepe?

Csepella Olivér: Kezdettől tudtuk, hogy ez konceptlemez lesz. Vannak dalok, amiknek a szövegét már a harmadik lemez idején elkezdtem. Amikor kitaláltuk a koncepciót Konsival, már benne volt, hogy lesznek összekötő darabok. A lemez központi témája az idő, a jelen idő, a valóságban való feloldódás – és az, hogyan tapasztaljuk meg a jelent, milyen ízei, szögei vannak. Ezeknek a „csillagpontoknak” a különböző csúcsait néha egy-egy mondat köti össze. Például a Bérelj ki című számot a Galérián-nal és az Engem szeretni kell-lel az köti össze, hogy be van ékelve közéjük egy ilyan mondat: „Remélem, megvéded magad.”

Ez összekapcsolja azt, amikor a kelet-európai félperiférián kiszolgáltatottan dolgozunk a külföldi tőkének, és folyamatos bizonytalanságban élünk, azzal az érzéssel, amikor csókolózunk valakivel, de nem tudjuk, akar-e velünk lenni, vagy csak lecserélne. Van egy rokon érzés ezek között: megérkezünk-e oda, hogy vigyázni kéne magunkra és egymásra, vagy szeretni kéne? A Bérelj ki kb. oda fut ki, hogy „vigyázhattak volna rám”, a Galérián meg abból, hogy nem tudják eldönteni, szeressenek-e, odáig jut el, hogy „engem márpedig szeretni kell – oda megyek, ahol szeretnek”. Az ilyen kis mondatok, mint a „Remélem, nem hagyod magad”, ezt a mozgást kötik össze.

– Ha jól emlékszem, először fordul elő direkt politikai-közéleti utalás a dalaitokban, ráadásul kifejezetten dühös zenei körítéssel (Munkára). Most telt be a pohár?

Csepella Olivér: Nálam nagyon régen betelt a pohár. Sokáig azzal küzdöttem, hogyan lehet politikai kérdésekről úgy írni, hogy az működjön dalban. Nekem az Ábrahám és Izsák, a Megérdemlem, sőt az Idegen is politikai szám.

– Ezekben azért inkább metaforák vannak.

Csepella Olivér: Persze, de a Munkára-ban is vannak metaforák, csak ott elhangzik például az a sor is, hogy „bilincset a kezére a cinikus geciknek”, ami nyilván explicitebb, mint az, hogy „a sorsom ezrekébe vegyül, nem lehetek szabad én egyedül”.

Azt gondolom, most lett hozzá fedezetem – élettapasztalatban és érzelmileg is –, hogy megírjak és hitelesen, nem a dühöt eljátszva énekeljek el egy ilyen szöveget.

– Az egyik nyári koncerten, talán a Bánkitón kikeltél a mocskos fideszezés ellen, mondván: skandálás helyett inkább tegyenek aktívan a rendszer leváltásáért. Ez a fajta gőzkieresztés neked már túl sok?

Csepella Olivér: Nem, nekem ez túl kevés. Ha csak azt kiabáljuk, hogy „mocskos Fidesz”, aztán hazamegyünk, az nem elég. Én tényleg ezt csinálom a szabadidőmben – meg a nem annyira szabad időmben is: aktívan dolgozom azért, hogy igazságosabb országot építsünk, politikai közösséget szervezzünk, a baloldali politikát erősítsük Magyarországon.

– Milyennek látod most a baloldali politika jövőjét Magyarországon, amikor elég jó esély van rá, hogy nem lesz baloldali párt a következő parlamentben?

Csepella Olivér: Szerintem ennek száz százalék az esélye. Minden szeretetemmel, a Kétfarkú Kutya Párt nem egy baloldali szervezet – örülnék, ha bejutnának a TISZA, a Fidesz és a Mi Hazánk mellett, de ők annyira vannak balra tőlük, amennyire a TISZA a Mi Hazánkhoz képest. A DK-t még kevésbé tartom valódi baloldali pártnak. Gyurcsány Ferenc csinálta meg ezt a középutas, neoliberális megszorítós hülyeséget még a 2000-es években, amiből nehéz hitelesen visszatáncolni a baloldalra még akkor is, ha ő már nincs a képben.

– Szóval milyennek látod a jövőt, ha bejön a jóslatod?

Csepella Olivér: Fényesnek. Meg kell csinálni. Fel kell virágoztatni, meg kell építeni. Nem dolgoznék benne, ha azt gondolnám, hogy nincs remény.

– A drogügyi kormánybiztos mostanában előszeretettel száll bele zenészekbe. A Stábkokó miatt számítotok hasonlóra?

(mindketten nevetnek) Csepella Olivér: Ezen még nem gondolkoztunk, de remélem, a drogügyi kormánybiztos tudja, mi az a lírai én. Én soha semmilyen drogot nem fogyasztottam, sőt alkoholt se ittam és egy szál cigit se szívtam el. Nyugodtan küldjenek el drogtesztre... A Stábkokó előtti kis közjátékot épp azért tettük oda, hogy világos legyen: nem népszerűsíteni akarjuk a kokainozást. Ez egy karakterről szól, akihez hasonlót mindannyian ismerünk, mert rendszeresen felbukkan a fesztiválok backstage-eiben.

Francuz Ádám: Az egyik előző turné során volt egy időszak, amikor elég gyakoriak voltak a razziák különböző koncerteken. Volt olyan bulink, amikor beszéltünk róla, mi lenne, ha hozzánk is bejönnének és félbeszakítanák a műsort – de úgy voltunk vele, hogy csak nevetnénk rajta, hiszen a zenekarnak nincs mitől félnie.

Csepella Olivér: Belemehetnénk abba, hogy a Fidesz 15 éve mit csinál a valós drogproblémával, hogyan és miért szoknak rá emberek Magyarországon, és hogyan nyírták ki az iskolai drogprevenciót – kapják be –, most meg razziáznak a fesztiválokon. Azért vicces lenne, ha egyszer ránk törnék a backstage ajtót, miközben épp jengázunk.

– Azt is írjátok, hogy ez az eddigi legambiciózusabb lemezetek. Miben áll ez pontosan, és milyen kifutással lennétek elégedettek?

Csepella Olivér: Szerintem nem a kifutás szempontjából ambiciózus, inkább szövegileg, de főleg a dalok írásában, felvételében és előadásában. A Na Ná Ba Bám-nál azt hittük, tizenkét teljesen más műfajú számot csináltunk, de mivel ugyanazzal a szörfhangzással, egyszerre játszva vettük fel őket, és végig ugyanaz a szójátékos, fahangú ének ment, nagyjából kirajzolódott, hogy ez a CSNK-hangzás. Ehhez képest most az egyes számok erősen eltérnek az albumon belül is, és inkább a közöttük lévő átkötésekkel adnak ki egy egészet. Egymáshoz képest kifejezetten fura a Köd, a Stábkokó, a Minden mozog, vagy épp a Ne igyál.

Francuz Ádám: Az ambíció a koncertek számlistáján is látszani fog, nagyobb lesz a merítés, sokkal változatosabb műsort tudunk adni. Ha egy városban, fesztiválon és klubban is játszunk, két teljesen más programmal érkezhetünk. A hangszerelés kibővült – vonósok és fúvósok is vannak a lemezen –, ez új tereket nyit a színpadon is. Ez az album tényleg hozzáad valamit az eddigiekhez: nem tíz ugyanolyan szám az előző album hangzásában, hanem új világ, új élmény.