KULT
A Rovatból

Életrajzi könyv jelent meg Lovasiról

A Kispál és a Borz frontembere a bemutatón arról is mesélt, hogyan késte le hajszál híján a 2010-es búcsúkoncertet, és hogy miért akart tanár lenni.


Lovasi Andrást és Lévai Balázst hosszú ideje tartó munka- és baráti kapcsolat köti össze. Lévai az évek során több műsorába is meghívta a zenészt, valamint a Kispál és a Borz 2010-es búcsúkoncertjének és a tavalyi Fishing on Orfű nulladik napjának is ő volt a zenei rendezője. Személyes jó viszonyuk pedig egyebek mellett közös kocsmázásokban, disznóvágásokban és hasonló szabadidős tevékenységekben csúcsosodott ki.

Az egyik ilyen alkalommal történt, hogy Lévai ismét feltette a kérdést, amivel már hosszú ideje ostromolta Lovasit, de ő addig rendre nemet mondott: benne lenne-e egy róla szóló életrajzi könyv összehozásában? Ezúttal viszont - talán nem teljesen függetlenül az elfogyasztott pálinkáktól - engedékenynek bizonyult és rábólintott az ötletre.

Ahogy az Átrium Film-Színházban tartott könyvbemutatón megjegyezte, ebben az is közrejátszott, hogy éppen építkezett, és a felvett kölcsönök miatt nem jött rosszul neki a pénz. „Fejben mindketten előre elköltöttük az előleget, amit végül aztán fel se vettünk” – fogalmazott a tőle megszokott vicces, ironikus stílusban.

lovasi_MG_5063_1024x683

lovasi_MG_5037_1024x683

A fő cél azért inkább az volt, hogy letisztázzák a Lovasi zenekaraiban közszájon forgó sztorikat, amelyeknek addig sokszor több különböző verziója is létezett. Lévai alapos munkát végzett: nemcsak a főszereplőt, de több zenésztársát, illetve családtagját is kikérdezte. Meglepő módon Lovasi évek, sőt évtizedek távlatából is szinte mindenre pontosan emlékezett, csak az apróbb részletekkel akadt olykor problémája.

A könyv időrendi sorrendben veszi végig a zenész életét és karrierjét, gyerekkorától indulva egészen a közelmúltig. Kiderül belőle például, hogy a tizenéves András abból a praktikus okból szeretett volna tanár lenni, hogy ez volt az egyetlen foglalkozás, aminek művelői nyáron nem dolgoznak. Vicces módon az élet úgy hozta, hogy mostanában a fesztiválszezon miatt éppen az évnek ebben a szakaszában koncertezik legtöbbet.

A „Lovasi – Idáig tudom a történetet” című könyvből klasszikus rock n’ roll életrajzhoz méltóan az is kiderül, milyen viszonya volt a főhősnek a kábítószerekkel. Erre példaként egy régi szarvasi koncertet hoztak fel, amikor a zenekartagoknak egy ismeretlen eredetű sütit kínáltak fel, mondván „baromi jó, szabadjára engedi az improvizációs készséget”.

lovasi_MG_5030_1022x681

lovasi_MG_5001_1022x681

Lovasiék színpadra lépés előtt közvetlenül fogyasztották el a csábítónak tűnő finomságot, aminek köszönhetően percek alatt olyan állapotba kerültek, hogy másfél óra alatt egyetlen Kispál-számot sem játszottak el. Ezzel szemben Eddától Michael Jacksonig minden terítéken volt, amit ők baromira élveztek, a közönség viszont már kevésbé.

„A hangmérnökünk szerint az egyik legjobb bulink volt, amit elejétől a végéig fel kellett volna venni és kiadni az utókornak. Sajnos véleményének súlyát némileg csökkenti, hogy ő is kapott a cuccból” – mesélte nosztalgiázva az utólag elég kínos, mára viszont már megszépült és klasszikussá vált emléket.

A kedd esti könyvbemutatóra, vagyis a „zenés irodalmi revünek” elkeresztelt duplaelőadásra kétszer is színültig megtelt az Átrium nagyterme. Nem csoda, hiszen a beszélgetés és a felolvasás mellett (utóbbira Nagy Ervint, a Katona József színház színészét kérték fel) néhány dal is elhangzott a Lovasi-életmű minden eddigi szakaszából.

lovasi_MG_4998_1022x681

lovasi_MG_5007_1022x681

Kísérőzenészként ott volt Kispál András, Leskovics Gábor, illetve a Csík Zenekarból Szabó Attila. Mivel Budapesten jelen állás szerint a következő három évben nem lesz Kispál-koncert, idén valószínűleg ez volt az egyetlen alkalom, hogy a zenekar két alapítója egy színpadon állt a fővárosban.

A est folyamán kiderült továbbá, hogy Lovasi kis híján lekéste a 2010-es búcsúkoncertet, vasárnap reggelente gyakran bibliai felolvasásokat tart a többieknek, valamint mostanában azt veszi észre magán, hogy egyre konkrétabban fogalmaz, úgymond kevesebb az idézőjel a szövegeiben.

A program végén hosszú sorokban rohamozták meg az emberek a könyvet árusító pultot, illetve a dedikálási lehetőséggel is rengetegen éltek. Annyi biztos, hogy a célközönséget remekül sikerült megszólítani: Lovasi iránt szemmel láthatóan hatalmas az érdeklődés, és eddigi pályája alapján bőven rászolgált arra, hogy egy ilyen mű jelenjen meg róla.

lovasi_MG_5170_1024x683

lovasi_MG_5131_1024x683

Sőt, ha hozzávesszük, hogy még csak a 47. születésnapja közeleg, akár egy folytatásra is jó esély van – ahogy ezzel többször viccelődtek is, mikor a beszélgetés során felmerült egy-egy olyan sztori, ami kimaradt a könyvből. Vagy ha csak éppen újra építkezésre kerül a sor.

Részlet a könyvből

Kevesen tudnak róla, de majdnem sikerült lekésnem a saját búcsúkoncertemet. Kivételesen próbáltam beosztani az erőmet, gondosan elterveztem a koncert napját. (…) Alapos tervet készítettem: négyre végzünk a hangbeállással, utána elmegyek úszni egyet, egy kis relax, hétre kényelmesen visszaérek, átöltözöm, ráhangolódok, egy pohár vörösbor kabalából, aztán irány a színpad. Mikor négy után elindultam úszni, már gyanút kellett volna fognom, mindenhol dugó volt a városban. A taxis javaslatára a Margitsziget helyett a Gellért Fürdő felé indultunk, mondván Budán sokkal jobban lehet közlekedni. Simán oda is értünk, de itt akkora tömeg fogadott a bejáratnál, hogy megfutamodtam. Jól ismerem a környéket, laktam egy ideig a XI. kerületben, fogtam magam, és átsétáltam az Államigazgatási Főiskola uszodájába a Ménesi útra.

Itt eszményi körülmények fogadtak, a medence szinte teljesen üres volt, a 35 fokban mindenki kint döglött a napon, Bástya elvtársként lubickolhattam a vízben. Kényelmesen úsztam kétezer métert, gondosan figyeltem, nehogy kifáradjak, hiszen egy háromórás koncert vár még rám. James Bond háromnegyed hat körül fris­sen és üdén lépett ki az uszodából. „Minden a tervek szerint alakul, Miss Moneypenny!” – gondolta az órájára pillantva.

Nem volt okom aggodalomra, taxit hívtam és jóleső izgalommal zuttyantam be hátra: hamarosan kezdődik életem legfontosabb koncertje. Már az Erzsébet-hídig is a szokottnál lassabban jutottunk el, de nem idegeskedtem, kitartott az úszás utáni lebegő állapot. A komoly bajok a Döbrentei térnél kezdődtek, szinte észrevétlenül egy gigantikus dugó közepén találtuk magunkat. (…) A Batthyány térig úgy másfél óra alatt küzdöttük el magunkat, de ott még reménytelenebbnek tűnt a helyzet, hiszen úgy húsz-harmincezer ember vette célba egyszerre a Hajógyári-szigetet.

A Batthyányn kifizettem a taxist, kiugrottam és leszaladtam a HÉV végállomásához, hátha így gyorsabban kiérek. Felkaptam egy ingyenes újságot, s Pierre Richard legjobb pillanatait idézve próbáltam álcázni magam a HÉV-en. Én megvalósítottam, amiről legtöbb emberarcú pályatársam csak beszél: egy voltam a tömegből. Kispál-rajongók ezreivel együtt zötyögtem ki a búcsúkoncertünkre.

Csodával határos módon senki nem ismert fel, szerintem egyszerűen senki nem feltételezte, hogy az idióta énekes fél órával a kezdés előtt még a zsúfolt HÉV-en szerencsétlenkedik. (…) A következő pánik akkor következett, amikor nem tudtam kiszállni a Filatorigátnál, akkora tömeg zsúfolódott össze a peronon. Nagy nehezen betuszkoltam magam két csaj közé, „nem te vagy a?”, szólítottak meg tétován, „nem, csak szeretnék”, feleltem, és a lemerülés előtti utolsó pillanatban felhívtam megint Sukit, hogy azonnal küldjön valakit értem hátra, és vigyenek be, mert így fél kilenckor sem lesz kezdés.

Végül futva megkerültem a várakozó tömeget, így sikerült a beengedő részleg mögé kerülnöm, ahol megtaláltam a megmentésemre küldött kommandót, kinyitották a kerítést, felpattantam Suki mögé a mopedre és háromnegyed nyolc után pár perccel ott termettem a backstage-ben. Átöltöztem, egy gyors pisi, fél pohár bor, csak az íze végett, s már rohantunk is a színpadra belecsapni a Forrdalmárba.

Negyvenötezer ember előtt életünk legjobb koncertjét adtuk. Úgy látszik, a tét nagyon hiányzott nekünk az utolsó pár évben. Mikor lejöttünk, s fogadtuk gratuláló barátaink sokaságát, azon dühöngtem, miért nem tudtuk korábban így összerántani magunkat? Ha ezt a felszabaduló energiamennyiséget korábban elő tudtuk volna csalni magunkból, biztos nem kerül sor erre a koncertre.

Ha te is elolvasnád a könyvet, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET: