Élesben néztem Martin Luther King és Robert Kennedy meggyilkolását - Interjú Göbölyös N. Lászlóval
Kedves kollégám, az író Göbölyös L. László izgalmas könyvet írt Véres hírek, vérszennyes hírnevek - Egy évszázad merénylői, terroristái, ámokfutói címmel. Személyes aspektusból vette sorra azokat a merényleteket és merénylőket, akik a huszadik században, valamint az ő saját életében is nagy hatással voltak a történelem, a kultúra és a társadalmi, kollektív gondolkodás bizonyos aspektusaira. Személyes vallomás és komoly kutatómunka egybegyúrásának az eredménye ez a könyv, melyről ezúttal beszélgettünk.
– Számos szociológiai-tömegkulturális kérdéseket feszegető könyv szerzője vagy. A mostaninak hogy jött az ötlete és mikor gondoltad, hogy az ötletből könyv lesz?
– A kétezres évek közepén elkezdtem tanítani a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, amiből később a Metropolitan Egyetem lett. Többek között hírszerkesztést tanítottam. Valahogy mindig kiderült, hogy a hírességek mellett, amik mindig erősen a hír kategóriájában kötnek ki, azok a bűnesetek - és ez a történelem során is mindig így volt. A főiskola vezetése kétévente kiadott egy évkönyvet, melyben a tanároktól kértek cikkeket, esszéket.
Róla írtam egy esszét az évkönyvbe. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy az elmúlt 120 év híres gyilkosairól kellene írni egy könyvet. Ebből született a Gyilkosok ideje című könyvem. A 2014-es évkönyvre is kaptam felkérést, és a témánál maradva beugrott az első világháború kitörésének 100. évfordulója, a szarajevói merénylet. Megírtam az esszét és elkezdtem tovább gondolni:
– Én is imádom a kriminálpszichológiát, és nagyon gyakran elgondolkozom rajta, hogy mi a fittyfene miatt izgat ez engem ennyire. Te hogy látod, téged miért? Miért érdekelnek minket ezek az emberek, a motivációik, a tetteik?
– Több oka is van. Az embereket évezredek óta vonzzák a bűnesetek, a halál, a vér, gondoljunk csak a gladiátorokra vagy a nyilvános kivégzésekre. A bűnesetek a modern média egyik alappilérét képezik. Van egyfajta igényünk az olyan izgalmakra, melyek mással történnek meg. Ezt Hitchcock is elmondta arra a kérdésre válaszul, hogy vajon miért is szeretik az ő filmjeit. Mert azt érzi a néző, felelte a rendező, hogy "milyen jó, hogy nem velem történt meg".
– Nekem az igazságérzetem is erős, és ez bekapcsol, ha leakadok egy bűnesetnél. Ha elkapják a bűnözőt, kinyomozzák, az végtelenül izgalmas, és a végén megnyugszom. Mintha akarnánk, hogy megbűnhődjön az elkövető. John Lennon halálát te magad is személyes élményre vezeted vissza, hiszen szörnyen megrázott.
– A mai napig nem hevertem ki. A másik vetület, hogy lassan 50 éve dolgozom a médiában. Több mint negyven médiumnál dolgoztam, ebből a leghosszabb ideig az MTI-nél voltam hírszerkesztő. A média hatásával is foglalkozom a mai napig, és az egyetemen tanítottam a kedvenc kurzusom, mely A médiaábrázolás a moziban címet viselte. A gyilkos, a merénylő mint híresség, mint "közszereplő" érdekes a számomra. Egy Ted Bundy például. Az egyetemen volt egy kísérletem.
– Hát a Sharon Tate-ét csak tudták.
– Nem tudták az övét sem. Ketten tudták, hogy Polanski felesége volt. Azért ez is érdekes. Volt olyan gyilkos, aki egész egyszerűen hírnévre vágyott. Mint például Lennon gyilkosa. Kisiklott élet - legalább beszélni fognak rólam, gondolhatta.
– Tizenöt perc hírnév egy emberéletért.
– Igen. Láthattad a könyvben, hogy engem minden esetben az illető személyisége érdekelt. A híres történelmi figuráknál is: milyen gyermekkora volt, milyen traumákat élt meg, satöbbi... Sokszor kiderül, hogy mindez mekkora szerepet játszott a későbbi személyiségükben. Semmi nem véletlenül történik. Ami különösen érdekes, hogy sokszor volt jelen rossz családi körülmény: mondjuk egy uralkodó anya-apa, akiknek nem tudtak megfelelni.
– Az is célod volt, hogy az olvasó belegondoljon a kriminalizálódás folyamatába és levonja a rá, vagy az életére vonatkozó következtetéseket, melyek akár valakit jó irányba is vihetnek? Én prevenciós céllal is olvastatnám az ilyen könyveket. Hogy figyeljünk a gyermekeinkre.
– Ezt – elsősorban történészként és újságíróként – így nem fogalmaztam meg magamban. Ugyanakkor korábban írtam könyveket önsorsrontó rocksztárokról, mint Jimi Hendrix vagy Jim Morrison, de náluk is a személyiség alakulása érdekelt. Tulajdonképpen lehet nevelő célzata is könyvnek, de felveti a média szerepét is, hogy miért csinálnak következetesen hőst gonosztevőkből.
– Kik azok még Lennon mellett, akikről írsz a könyvben, és sokkoló haláluk számodra maradandó rossz élmény, ezért emlékeztél meg róluk?
– Annak idején jószerével egyenesben láttam a tévében Robert Kennedy és Martin Luther King meggyilkolását. Ez már a világtévé korszaka volt. A globális falu elmélete addigra megvalósult. A hatvanas évek második felében a világon mindenütt egyenesben közvetítették a vietnami háborút vagy a párizsi zavargásokat. És sorolhatnám. Elég megrázó volt számomra Pasolini halála is. A szeptember 11-i merénylet más szempontból örök nehéz emlék, bizonyára már neked is.
